Giacomo Puccini ANGELICA NŐVÉR SZEMÉLYEK ANGELICA NŐVÉR szoprán A HERCEGNŐ, Angelica nővér nagynénje mezzoszoprán A FŐNÖKNŐ alt A SZIGORÚ NŐVÉRalt A TANÍTÓ NŐVÉR, GENOVÉVA NŐVÉR, OSMINA NŐVÉR, DOLCINA NŐVÉR, A BETEGÁPOLÓ NŐVÉR, A KÉREGETŐ NŐVÉREK, A NÖVENDÉKEK, A LAIKUS NŐVÉREK, szoprán és alt Történik egy kolostorban, a XVII. század vége felé. (Egy kolostor belseje. A kicsi templom és az udvar. A háttérben, az egyik oldalon árkádos folyosó mögött a temető, a másik oldalon árkádos folyosó mögött a veteményeskert. A szín közepén ciprusok, kereszt, virágok és füvek. A háttérben vadliliomok között egy forrás, amelyből a vízsugár egy kőmedencéből hull vissza a földre. Amikor a függöny szétnyílik, tavaszi alkonyat, a napsugár besüt a kút felől. A szín üres. Az apácák a templomban énekelnek.) A NŐVÉREK (kar; a színfalak mögött) Ave Maria, Boldogságos szép Szűz, Ég vagyon tevéled! (két elkésett laikus nővér áthalad a színen. Egy pillanatra megállnak, hogy hallgassák a ciprusokról feléjük szálló csicsergést, aztán belépnek a templomba) Áldott vagy te Minden asszonyok közt, S áldott a te méhednek Gyümölcse: az Úr! Szűzanya Mária Szűzanya Mária: Bűnösök lévén, imádkozzál értünk! (Angelica nővér szintén megkésve siet a templomba. Kinyitja az ajtót, s a késés fölötti bűnbánat jeléül - amit a laikus nővérek nem tettek meg - letérdel, és megcsókolja a földet. Aztán becsukja maga mögött az ajtót) ANGELICA NŐVÉR Bűnösök lévén, ó, könyörögj, S kérj fiadtól nékünk Jó halálos órát! A NŐVÉREK (kar) Bűnösök lévén, könyörögj, S kérj fiadtól nékünk Jó halálos órát. Úgy legyen, Amen. (az apácák sorban, kettesével kijönnek a templomból. A főnöknő megáll a kereszt előtt. Az apácák menet- közben üdvözlésül meghajolnak. A főnöknő kezével áldást oszt, s miután az apácák mind elmentek előtte, visszavonul. A nővérek még nem szélednek szét, hanem együtt maradnak, s apró csoportokban félkört alkotnak. A szigorú nővér középre kerül) A SZIGORÚ NŐVÉR (a két laikus nővérhez, akik az imént elkéstek) Testvérek, ó, be kár, Hogy megszegtétek a quindénát, S aztán egy sem vezekelt... Pedig láttátok Angelica nővért! Ó, testvérek az Úrban, Ez bizonyára bűn volt, S a quindénának is Elveszett egy napja. AZ EGYIK LAIKUS NŐVÉR Beismerem a vétkem, És büntetésért esdek. És ha súlyos leszen, Alázattal viselem, És megköszönöm néked. A TANÍTÓ NŐVÉR (a növendékekhez, egyszersmind fölvilágosításul) Ha későn jön egy nővér, A földet megcsókolja! A SZIGORÚ NŐVÉR (a laikusokhoz) Majd elmondjátok hússzor a fohászt Szegény foglyokért és szűkölködőkért, S mindazért, kinek szíve Halálos a bűntől! AZ EGYIK LAIKUS NŐVÉR Buzgón és áhítattal! A KÉT LAIKUS NŐVÉR Krisztus az élet, Édes ígéret, Lelkünk szelíd szerelme, Szent vőlegény! Téged kívánunk, Énekkel áldunk! Amen. (Megtörten eltűnik az árkádok alatt) A SZIGORÚ NŐVÉR (Lucilla nővérhez, miközben átnyújtja neki a fonáshoz szükséges munkaeszközöket) Kedves nővér, Lucilla, Láss a dologhoz, S jól vigyázz a hallgatásra! A TANÍTÓ NŐVÉR Mert az ének alatt beszélt, És mást is bűnre csábított! A SZIGORÚ NŐVÉR (Osmina nővérhez) Osmina nővér, A templomban ma reggel A köntösödbe rejtettél Két bíborpiros rózsát! OSMINA NŐVÉR Ez nem igaz! A SZIGORÚ NŐVÉR (komolyan) Azonnal menj a házba! (Osmina nővér vonogatja a vállát) Méreg nélkül! Hisz Mária sírva néz rád! (Osmina nővér elmegy. Mindnyájuk tekintete követi őt az árkádok alá, míg csak cellájához nem ér) A NŐVÉREK (kar) Regina virginum, Ora pro ea! (Osmina nővér bevágja maga után az ajtót) A SZIGORÚ NŐVÉR Leszállt a nyájas alkony, S mert kívánja az ég is, Hogy holnap új erőben Kezdjük el majd a munkát: Pihenjetek, testvérek, Jézusért! A NŐVÉREK (kar) Amen. (a sok fehér alak eloszlik az udvarban s az árkádok alatt. Angelica nővér megöntözi a füveket és a virágokat) GENOVÉVA NŐVÉR Nagy öröm van a háznál! Egy igen ritka vendég: A víg napsugár Ellátogatott hozzánk! Nézzétek: csupa csillám Ott ... rajt' a lombok zöldjén ... S mily tündöklő a ciprus! E csodálatos estén Színarany víz jön a kútból! A NŐVÉREK (kar) Ó, akkor máma gyönyörű a víz, S látjuk a nap játékát! EGY NŐVÉR Csak három napon át! A NŐVÉREK (kar) A május, a május Ránk mosolyogta A Szűzanya csókját, És tőle ragyog minden! Kegyes Úrnőnk, Áldott szívedért Hála! Hála! EGY NÖVENDÉK (a tanító nővérhez, félénken) Néhányszóra Alázattal engedelmet kérnék! A TANÍTÓ NŐVÉR Minden szavunk szóljon Az ég dicséretére. EGY NÖVENDÉK A Szent Szűz minő kegyének Őrült a kedves nővér? A TANÍTÓ NŐVÉR Egy csöpp sugaracskából Érezzük, mily nagy az Isten! Évről évre a napot sose látnánk, De az ő kegye révén, - Épp mikor sétálgatunk kinn a kertben - A kút aranytól csillog Három esten! A NÖVENDÉKEK (kar) S mért csak e hármon? A TANÍTÓ NŐVÉR Mert előbb a nap igen távol fénylik, Három est múltán meg Nagyon mélyre süllyed. A NŐVÉREK (kar) És egy év megint elmúlt... S egy kedves nővér meghalt. (fájdalmas csönd. A nővérek szomorúan imába merültek, mintha látnák lelki szemeikkel az elköltözöttet) GENOVÉVA NŐVÉR (naiv és szinte jókedvű hangon) Lám, a jó Bianca nővér Lenn a hosszú, néma éjbe, Lenn a szótlan sötétbe Biztos rég kívánja már, Hogy rátegyünk a sírra Egy kis pohárral a kút Arany vizéből! A NŐVÉREK (kar) Hő imával teljesítjük Az elpihent Bianca vágyát! ANGELICA NŐVÉR Vágy csak az élő szívek mélyében nyílik, A halálnak már nincs ily bús virága, Mert mindörökké gondoskodik Mária, Hogy vágyunk ott az ő fiának Trónusa elé kerüljön. S még ki sem nyílt a vágyódás virága, Már minden álmunk meghallgatta Mária. Ó, be szép lesz halál után az élet. A SZIGORÚ NŐVÉR Már itt e földön Ki kell a szívünkből irtani a vágyat! GENOVÉVA NŐVÉR S ha ez a vágy Olyan szűzi, mint a hó? Tenéked semmi vágyad? A SZIGORÚ NŐVÉR Nekem nincs! HÁROM NŐVÉR Nekem sincs egy se! - Nekem sincs! - Nekem sincs! GENOVÉVA NŐVÉR De én egyet érzek! -. (égre emelt szemekkel) Ó könyörülő Jézus, Te tudod, mennyit őriztem Azelőtt a nyájat... Öt év óta egy báránykát se láttam! Te nem neheztelsz rám, Amért szeretnék már újra látni Apró fehér bárányt... S míg simogatom szép fejét, Elhallgatni, hízelkedőn ahogy béget... Ha rossz e vágy, ó jó Pásztor, Miserere mei... Te megbocsátasz nékem, Hisz te vagy az Agnus Dei! DOLCINA NŐVÉR Engem is bánt egy vágy... A NŐVÉREK (kar) Ó testvér, mi már régen Ismerjük a vágyad! EGYESEK Hol egy jó, finom falat... MÁSOK Hol meg ízes gyümölcsök... ISMÉT MÁSOK A torkoskodás vétek! A NŐVÉREK (kar) Nagyon torkos! -Nagyon torkos! GENOVÉVA NŐVÉR (több testvérrel együtt közeledik Angelica nővérhez) Angelica nővér, te hallgatsz? Van talán valami vágyad? ANGELICA NŐVÉR (feléjük fordul) Nekem? Nincs, testvérek, nincs. (ismét virágaihoz fordul. A nővérek az ellenkező oldalon összegyűlve susognak) NŐVÉREK (kar) Megbocsássa a Jézus: Most hazudott a nővér! EGY NÖVENDÉK De mért? NŐVÉREK (kar) Mi tudjuk jól, Hogy ő rejteget egy vágyat! - A családjáról nem hall Semmi, de semmi hírt! Hisz hét hosszú év alatt Szegényt meg se látogatta Még soha senki... Azért is olyan csöndes: A lelkét bú emészti! (egyre jobban eltávolodnak Angelica nővértől) Pedig otthon roppant gazdag volt, A főnöknő is mondta! Igen vagyonos... Hercegnő volt! És úgy hozták a klastromba, Biztosan büntetésből... EGYESEK És miért? MÁSOK Hogy miért? Ki tudja! ? Lám! Lám! A BETEGÁPOLÓ NŐVÉR (sietve beszalad) Hol van Angelica nővér? ANGELICA NŐVÉR Itt vagyok, kedves nővér? Mi történt? Kérlek, szólj hát! A BETEGÁPOLÓ NŐVÉR Klára nővér épp a rózsafa Vadhajtását nyeste kinn a kertben, Mikor egy mérges, nagy darázs Szállt le az ágról, S megszúrta rémítően az arcát! Benn a házban jajveszékel, Úgy sanyargatják a kínok, Úgy megmarta az álnok fullánk! A NŐVÉREK (kar) Ó, az árva! Ó, az árva! ANGELICA NŐVÉR Adok én néhány virágot! (sebtiben keresgél a virágok és a füvek között) A BETEGÁPOLÓ NŐVÉR Minden áldott kis füvecskével Jó barát Angelica nővér, És a fájdalmat megenyhíti Kiskertjének drága virága. ANGELICA NŐVÉR Tessék, már találtam egyet. Ez a gyűszűvirág Megtisztítja holnapra az arcát, Ebből meg orvosságot főzhet. (átnyújt egy másik füvet) Kérem a Klára nővért, Igya bőven és bátran, Ha nagyon keserű is! Mondd, hogy e földön ránk Perzselőbb sebek várnak, Mint e pár pici csípés! És mondd, hogy tűrjön békén, Mert aki jajgat, sokkal többet szenved. A BETEGÁPOLÓ NŐVÉR Nem felejtek el semmit. Ó, kedves nővér, köszönöm! ANGELICA NŐVÉR (lehajtott fejjel) Szolgálni vagyok itt. (a háttérből jön a két kéregető nővér, és bevezet egy mindenfélével megrakott csacsit) A KÉREGETŐ NŐVÉREK Dicsértessék Mária! A NŐVÉREK (kar) És szent Fia! (a nővérek körülveszik a csacsit; ezalatt a kéregető nővérek lerakodnak, s az alamizsnát átadják a betegápoló nővérnek) A KÉREGETŐ NŐVÉREK Egész hétre elég, Annyi alamizsnát hoztunk! AZ EGYIK KÉREGETŐ NŐVÉR Egy tömlő olaj. DOLCINA NŐVÉR Be finom! A MÁSIK KÉREGETŐ NŐVÉR Ez mogyoró, hat füzér. AZ EGYIK KÉREGETŐ NŐVÉR Egy kiskosárnyi dió. DOLCINA NŐVÉR Sóval és kenyérrel pompás! A SZIGORÚ NŐVÉR (szemrehányóan) No de testvér! AZ EGYIK KÉREGETŐ NŐVÉR Ebben liszt van... S lám, ez a remek sajt Még nedves a jó sok tejtől, És süteményként omlik! Itt egy zsák tiszta lencse, Cipó, tojás meg tejföl. A NŐVÉREK (kar) Hála szép Szűzanyánknak S tenéked minden jóért! A MÁSIK KÉREGETŐ NŐVÉR (Dolcina nővérhez) Vedd, ó legnyalánkabb nővér! (átnyújt egy ribizkeágat) (a másik kéregető nővér kivezeti a csacsit) DOLCINA NŐVÉR Itt az első ribizke! (kínálja a nővéreket) Ha valakinek tetszik... A NŐVÉREK (kar) Köszönöm! Köszönőm! EGY NŐVÉR (tréfásan) Hű, hogyha többet vennénk, Bezzeg sírnál! DOLCINA NŐVÉR (csak azért is kínálja) Nem! Csak tessék! A NŐVÉREK (kar) Köszönöm! Köszönöm! (kis csoportba verődve csipegetnek, és halkan nevetgélnek) AZ ELSŐ KÉREGETŐ NŐVÉR Kijött máma a társalgószobába? A NŐVÉREK (kar) Senki! Senki sem! Mért? AZ ELSŐ KÉREGETŐ NŐVÉR Láttunk a kapu előtt Állni egy fényes hintót! ANGELICA NŐVÉR (a kéregető nővér felé fordul, hirtelen nyugtalanságtól elragadva) Jól értettelek, kedves nővér? Odakinn áll egy hintó? Fényes, díszes hintó? AZ ELSŐ KÉREGETŐ NŐVÉR Nagyúri jószág. Nyilván valakire vár, Ki a kolostorba jött, S talán halljuk is mindjárt Fölcsendülni a társalgószoba csengettyűjét! ANGELICA NŐVÉR (növekvő izgatottsággal) Ó, mondd el, kedves nővér, Hogy milyen volta hintó! Talán láttad a címert? A színarany címert? Vagy az elefántcsontmívű ajtót, S kék selyem kárpitján A dús ezüst hímzést? A KÉREGETŐ NŐVÉR Nem tudom ... én nem ügyeltem rá ... Csak úgy félszemmel láttam, Hogy egy pompás hintó! A NŐVÉREK (kar; kíváncsian nézik Angelica nővért) De mért lett olyan halvány? Milyen lázas az arca! Szegény nővér! Milyen sápadt! Szegény nővér! Azt reméli tán, Hogy a rokonai jönnek! (a színfalak mögött megszólal egy bronz csengő) Már itt is van a vendég! Kinek szólhat a csengettyű? Kinek? Kinek? Kinek? EGY NŐVÉR Ha nekem szól... EGY MÁSIK NŐVÉR Énnekem szól! Biztos az én kis húgom Hoz levendulát, palántát meg sáfrányt! EGY HARMADIK NŐVÉR Ez biztosan az anyám, Aki két galambfiat hozott nékem! ANGELICA NŐVÉR (forrón, egyedül, égre vetett szemekkel) Anyám, te látsz engem Várva, bízva, térden: Ó, küldj az Úr Jézushoz Egy mosolyt ma értem! GENOVÉVA NŐVÉR Remélj, kedves nővér, Hisz mindnyájan könyörgünk a Szűzhöz, Hogy e látogatás neked szóljon! ANGELICA NŐVÉR Hála néked, testvér! Köszönöm! (belép a főnöknő, hogy hívja azt a nővért, akinek a társalgószobába kell mennie) (feszült figyelem. E néma pillanatban mindegyik nővér felajánlja saját kívánságát a szenvedő testvér javára. Angelica nővér égre emelt szemekkel mozdulatlanul áll, mintha egész élete ettől az egy perctől függne) A FŐNÖKNŐ Angelica nővér! (jelt ad a nővéreknek a távozásra. Ezek megindulnak, majd észreveszik, hogy a forrás aranyszínűvé lett. Egy kis vödörrel vizet merítenek, s a temető felé eltűnnek) ANGELICA NŐVÉR (megkönnyebbült sóhajjal) Szólj, ó, kérlek, anyám, Ki van itt? Ki hív? Én ezt a percet várom Hét teljes éve. Már más kívánság A szívemben nincsen... Mindenem fölajánltam Engesztelésül a Szűznek! A FŐNÖKNŐ (félbeszakítja) - S most ajánld föl e lázas És türelmetlen vágyat! (Angelica nővér megtörten térdreereszkedik) A NŐVÉREK (kar; a szín mögött, a temetőben) Requiem aeternam Dona ei, Domine, Et lux perpetua Luceat ei. Requiescat in pace. Amen. ANGELICA NŐVÉR (fölveti a szemeit) Íme... Hallgatok jámbor és békült szívvel. A FŐNÖKNŐ Eljött, hogy meglátogasson, Nagynénéd, a hercegnő. ANGELICA NŐVÉR (sóhajszerűen) Ah... A FŐNÖKNŐ Majd lehetőleg csak annyit mondj, Amennyit a szükség megkíván. Gondold meg azt, hogy minden szót Hall az irgalmas Szűz is! ANGELICA NŐVÉR Legyen tanúm a szent Szűz, Ő nem hagy el! (a főnöknő megindul a társalgószoba ajtaja felé. Angelica nővér fölemelkedik, s a társalgó boltívei felé fordul. Izgatottan figyeli az ajtót. Kulcsok csörgését hallani. A kapus nővér belülről kinyitja az ajtót, s megáll a nyitott ajtó mellett. A főnöknő eléje lép. A két nővér sorfalat áll, s a két fehér alak között, akik tiszteletadásból könnyedén meghajolnak, belép feketében, természettől szigorú magatartását nagy arisztokratikus méltósággal egyesítve a hercegnő, Angelica nővér nagynénje. Lassan lépked, elefántcsont botra támaszkodva. Megáll. Egy pillantást vet az unokahúgára, ridegen, minden megindultság nélkül. Angelica nővéren nagynénje megpillantásakor nagy izgatottság vesz erőt, de azután visszatartja magát, mert még láthatók a főnöknő és a kapus nővér árnyékai. A kis ajtó bezárul a két nővér mögött. Angelica nővér ingadozó léptekkel, megindultan járul nagynénje elé. Az öregasszony kinyújtja a bal kezét, s ezzel szinte tudomására hozza, hogy egy alázatos kézcsóknál többet nem enged meg. Angelica nővér elfogadja az odanyújtott kezet, ajkához emeli, s mialatt nagynénje leül, térdre ereszkedik. Angelica nővér fájdalmas és könyörgő tekintettel nézi nagynénje arcát. A hercegnő makacsul maga elé mered.) A HERCEGNŐ Még néhai atyád, a nemes Gualtiero, S néhai anyád, a nemes Klára, Amidőn most húsz éve megboldogultak, Rám ruházták a gyámsággal Hercegi családunk egész kincsét. Azt kívánták, hogy osszam el, Majd ha magam is alkalmasnak vélem, De részrehajlás nélkül. Én így is tettem. Egybe van minden írva. Itt az ív. Szólhatsz hozzá, vagy írd alá, Ha tetszik. ANGELICA NŐVÉR (alázatosan) Hét év után először látjuk egymást, Nyújtsa hát egy szavát az irgalomnak. E ház a szívek háza s a szép bocsánaté... A HERCEGNŐ (mintha ítélkezne) A büntetésé! De most tudatnom kell még veled azt is, Mért láttam jónak a vagyon elosztását: Legkisebb húgod, Anna Viola Menyasszony lett... ANGELICA NŐVÉR Menyasszony? Menyasszony az aranyos Anna Viola? A kicsi húgom férjhez menne? Ó, hogy elmúlt hét év! Hová tűnt el hét esztendő? Ó, szép kicsi húgom, Légy ezerszer áldott! Adjon az Isten boldogságot, békét! S ki lesz a férje? A HERCEGNŐ Az, Aki hősként megbocsátja nekünk A bűnt, mellyel bemocskoltad Tiszta címerünket! ANGELICA NŐVÉR (lázadó indulattal) Az én anyám nővére Kérlelhetetlenül kőszívű! A HERCEGNŐ (fölfortyan) Hogy mondtad? Hogyan is mondtad? Hogy én még kőszívű! Kemény és kőszívű! Mintha holt anyád hívnád Ezzel én ellenem!! Én ellenem!! Mintha holt anyád hívnád Szinte én ellenem!! (ismét ridegen és tartózkodón) Csöndes órán, Ha kápolnánkban szent félhomály van, Imádkozom. Néma szárnyán a síri hallgatásnak Tiszta lelkem a túlvilágba réved, S szembenéz ama titokzatos fényben Holt anyád fehér arcával... Ó milyen gyászos, Ó mily siralmas Hallgatni a holtak Számonkérő jajszavát! S midőn rémlátásaimból fölocsúdok, Még szüntelen hallom zúgni A roppant vádat: Szörnyű bűnöd! Szörnyű bűnöd! Lakolj tehát a vétkedért, S ne ítélj rólam. ANGELICA NŐVÉR Amim volt, mind a Szentszűzé. Nincs semmim. Csak azt az egyet nem kívánja tőlem - Hogy kívánná az Úr szelíd szülője? - Hogy elfeledjem érte őt ... a fiamat! A fiamat! A gyerekemre várok ... Kisfiam! Kicsiny fiam, Kit árva ajkamról letéptek! Gyermekem! Ó, be édes volna átölelni téged! Szegény kicsim, Kit én csak egyszer láttam, De hét keserves éve Csak ezt, csak ezt kesergem! Meséljen róla hát! Erős-e? Szép-e? Jó-e? Ugye, gyöngéd az arca? És a nézése bátor? Beszéljen róla már! A kisfiamról! Csak róla ... csak róla ... (tragikus félelemmel) Egy szót se szól? De mért? Mért? Ha még csak egyetlen percig is hallgat, Úgy legyen mindörökre átkozott! Az Isten anyja hallja ezt, S ott fenn majd ő ítél! A HERCEGNŐ Ha jól emlékszem Még tavaly ősszel A láz kiverte, S jóllehet mindent elkövettünk... ANGELICA NŐVÉR Meghalt? (a hercegnő lehajtja a fejét, és hallgat) (Angelica nővér egy sikollyal összeroskad, és kezeivel eltakarva arcát, előre esik. A hercegnő föláll, hogy fölsegítse, mivel azt hiszi, elájult. Amint azonban meghallja Angelica nővér zokogását, visszafojtja a szánalmát. Állva marad. Angelica nővér zokogása el-elfulladva és szívet facsaróan folytatódik. A társalgóban már esti félhomály borong. Hallatszik, amint az ajtót kinyitják. Angelica nővér egy kevéssé felemelkedik, de azért továbbra is térdel, eltakart arccal. Belép a kapus nővér. A hercegnő megfordul, és halkan beszélget a kapus nővérrel. A nővér kimegy, visszatér a főnöknővel, s hoz egy kis táblát tintával és tollal. Angelica nővér hallja a lépéseket, megfordul, megérti, hogy miről van szó, odavonszolja magát a táblához, és reszkető kézzel aláírja a pergament. Az- után - egyre térdelve - visszavánszorog, s eltakarja kezével az arcát. A két nővér kimegy. A hercegnő elveszi a pergament, közeledni akar Angelica nővérhez, ez azonban egész testével egy könnyed, de elutasító mozdulatot tesz. A hercegnő megindul az ajtó felé, és kopogtat a bottal. A kapus nővér kinyitja az ajtót, s előre megy. A hercegnő követi. A küszöbről visszafordul, s még egy tekintetet vet unokahúgára. Azután kilép, és eltűnik. A kapus nővér bezárja az ajtót. Az est leszállt. Angelica nővér, alighogy a hercegnő kiment, kétségbeesett zokogásban tör ki) ANGELICA NŐVÉR (még egyre térdelve, vigasztalhatatlanul) Jaj, hogy elszunnyadtál anya nélkül... Meg se csókolhattam kedves arcod! Kicsi szíved szomjúságát Hulló könnyel én nem oltogattam! Lázas ajkad sóhajtása Engem mindig csak hiába hívott! A csókom nélkül tettek a sírba, S kék szemed álmát én sose láttam... Nézz le az égből, csillagszárnyú angyal! Árva anyácskád hívó szóval szólít... Hallga csak! Mintha szárnyak suttognának! Csillanni látok egy hófehér ruhácskát... Te vagy! Hisz úgyis tudtam, hogy sajnálsz engem! Hogy nem hagysz sínylődni Szívszakasztó gyászban! Tudtam, hogy eljössz értem. Örvendj, én szenvedéstől átvert lelkem! Lágyan zeng feléd a szép mennybéli ajtó... De mire kell még várnom? Mikor visz már a jó halál? Ó jaj, be várom. Beszélj, én gyermekem, Üzenj egy szót csak! Az a kis csillag Talán hírt hoz rólad! Nézz le rám! Szólj nekem! Hisz érzem, te csókolsz, Te vársz... (a nővérek jönnek a temetőből, s közeledve Angelica nővérhez, körülveszik) A NŐVÉREK (kar) Vígadhat a lelked, ó nővér, Hisz Mária kegyelme leszállott! Örülhet a szíved, ó nővér, Hisz Mária kegyelme megáldott! ANGELICA NŐVÉR (misztikus-elragadtatással, de egyszerűen) Leszállott a mennyből az áldás, És győztesen ébred a lélek! Világító mécsénél Már látom A menny koszorúját! Megleltem az ég fénylő útját! Vidám szívünk angyalok várják, Dicsérjük a Szűzanya Máriát! (más nővérek jönnek, és csatlakoznak a csoporthoz) A NŐVÉREK (kar) Sancta Maria! Lelkünk hogy az angyalok várják, Nézz majd reánk! (egy fából készült csattogtató hangja hallatszik. A nővérek minden oldalról összegyűlnek, és szép sorban ki-ki a cellájába megy. A fehér menet elvonul az árkádok alatt. Amint valamelyik nővér megérkezik a saját cellájához, bezárja maga után az ajtót) A NŐVÉREK (kar; a színfalak mögött) Dicsérjük a Szűzanya Máriát Amen. ANGELICA NŐVÉR (a színfalak mögött) Ah! ... Máriát! Leszállott a mennyből az áldás! (éj van. A kis templom fölött látszanak a csillagok, s a ciprusok között fölkel a hold) (az egyik cella ajtaja kinyílik, Angelica nővér, kezében egy agyagpohárral, kilép. Megáll a kereszt előtt a ciprusok között, és leteszi a poharat. Köveket gyűjt, és egy kis tűzhelyet rak belőlük. Fadarabkákat és ágakat szed, s egy csomót rátesz a kőrakásra. A forráshoz megy, s a poharat, megtölti vízzel. Kovakővel meggyújtja a tüzet, és ráhelyezi a poharat) Mennyit orvosolt Angelica nővér kertje gyógyító fűvel! ... Áldott virágok, kelyheteknek bűvös mélyén rejlik a csodatevő méreg... Úgy, ahogy eddig két kezem ápolt: Segítsetek most rajtam! Segíts meghalni, ó, bűvös kert... (egy marék füvet dob a gőzölgő pohárba. Figyelmesen nézi, hogy képződik a méreg: aztán leveszi a poharat a tűzről) (föláll, és a cellák felé fordul) S ti édes testvérek hadd búcsúzzam el! Az Isten megáldjon! Engem a kisfiam hívott. Épp az ölembe szállott egy csöppnyi csillag hátán, S azt súgta: „Jöjj az égbe, jó anyácskám! "... Az ő csókja vár rám! Az Isten áldjon fehérfalú kis templom! Lám ... mind a ketten az égbe vágytunk, S most a mennyből ím eljött a legszebb áldás: Meghalok érte, S az égben viszontlátom majd őt! (elragadtatással átöleli és megcsókolja a keresztet. Azután lehajol, fölveszi a poharat, és megissza a mérget. Majd odadől az egyik ciprushoz, s lassan leejti a poharat a földre. Felhők takarják el a holdat, a szín sötét. Az elkövetett öngyilkosság kiragadja Angelica nővért abból az elragadtatásból, amelynek áldozata lett, és visszavezeti a valóságba. Az arca egy pillanat alatt a félelem kifejezését ölti magára, mint hogyha egy váratlan és borzalmas kinyilatkoztatást kapott volna) Mindennek vége! Ó, én kárhozott! Megöltem magam öngyilkos kézzel! Egy perc, és meghalok halálos bűnben! (kétségbeesetten térdreroskad) Üdvözítőmnek anyja, irgalom, irgalom! Nézd, a gyermekemre kérlek! AZ ANGYALOK KARA (a messzeségből, folyton közeledve) Regina virginum, Salve Maria! ANGELICA NŐVÉR Érzem égni már a tébolyt! AZ ANGYALOK KARA Mater castissima, Salve Maria! ANGELICA NŐVÉR Ne engedj halni átkozott halállal! AZ ANGYALOK KARA Regina pacis, Salve Maria! ANGELICA NŐVÉR Jézus nevére kérlek! Jézus szívére kérlek! Te jó vagy! Ments meg! Mária! Mária! (e kiáltásra az angyalok felelnek, énekelvén az anyák Anyjának dicséretét) AZ ANGYALOK KARA O gloriosa virginum, Sublimis inter sidera, Qui te creavit, parvulum Lactente nutris ubere. Quod Heva tristis abstulit, Tu reddis almo germine: Intrent ut astra flebiles, Caeli recludis cardines. ANGELICA NŐVÉR Jöjj el, ments meg, Szűzanyám! Gyötrött szívvel benned bízom, Én nagy vétkem sírván bánom! Boldog Szűzanya, szánj meg! Ah... (és a csoda megkezdődik. A kicsi templomot elönti a fény. A templomajtó lassan kinyílik, s misztikus világosság közepette láthatóvá lesz az angyalokkal telt templomhajó. Az ajtóban feltűnik a Vigasztalás Királynője, magasztosan és gyengéden. Előtte egy szőke kisfiú, tiszta fehérben) AZ ANGYALOK KARA Gloriosa virginum, Salve Maria! (A Madonna egy végtelen édességű mozdulattal, anélkül hogy megérintené, a haldoklóhoz küldi a kisfiút.) AZ ANGYALOK KARA Regina virginum, Salve Maria! ANGELICA NŐVÉR (a látomástól elragadtatva, kitárja karjait a kisfiú felé) Ah... AZ ANGYALOK KARA Virgo fidelis! Salve Maria! (a kisfiú most teszi az első lépést) Mater purissima, Salve Maria! (a kisfiú most teszi a második lépést) Turris davidica, Salve Maria! (a kisfiú most teszi a harmadik lépést. Angelica nővér boldogan hátrahanyatlik, és meghal. A csoda tündököl)