HUBAY JENŐ AZ ÁLARC Szövegét írta: LOTHAR RUDOLF és GÓTH SÁNDOR Személyek: Ségur gróf (basszus) Jeanne, felesége (alt) Éva, Annie, leányai (szoprán) Planta, sorhajóparancsnok (a II. felvonásban tengernagy) (bariton) Sombreuil (basszus) Chassis Raoul tengerésztiszt (a II. felvonásban kapitány) (tenor) D'Indres tábornok (basszus) Monsigny admirális (bariton) Trémoville (tenor) Rivoire tisztek (tenor) Floch (bariton) Placard (bariton) Foucauld törzsorvos (basszus) Muezzin (tenor) Fiatal halász (tenor) Víg farsangi nép. Halászok. Tisztek. Táncosnők. Történik: az I. felvonás Nizzában (Ségur gróf villájában, a tengerparton) ; a II. felvonás Algirban (a tiszti kaszinóban és Nizzában) ; a III. felvonás Algirban (Planta házában). Időpont: Jelenkor. ELSŐ FELVONÁS (Egy nizzai villa kertje. Balra elől a villa, melynek első emeletét jól láthatni. Jobbra a kert rácsos kerítése a kapuval, azontúl az országút. A háttérben villák és a tenger.) Első jelenet SÉGUR GRÓF, GRÓFNŐ, SOMBREUIL (A ház előtt kerti asztal mellett kávézva, Ségur gróf és grófnő ülnek. Ségur és Sombreuil erősen őszülő, 60 év körüli tipikus francia arisztokraták. A jobb háttérbe benyúlik a kertbe egy tenniszpálya. Néha el-ellibben itt Annie, Éva vagy Raoul fehér alakja, labdáik röpködnek a levegőbe.) SÉGUR Száguld a labda ! GRÓFNŐ És csendül a lányok Édes kacaja ! (Éva nevetve egy labda után szalad.) SOMBREUIL Szép fiatalság! GRÓFNŐ Évánk üti a labdát! SÉGUR Ó, szép idők! Ó, szép gondtalanság! Hiszen be szép volna a mi életünk is pénz-gondoktól menten . . . SOMBREUIL (nevetve) A régi nóta - be rég óta . . . SÉGUR Nincs a sorsomon nevetnivaló . . . hitelezőim fojtogatnak, a régi jó könnyelműség mi még a lelket tartja bennem. SOMBREUIL Hát oly rosszul állsz? SÉGUR Rosszabbul, mint hiszed ; a sarki koldus, ma gazdagabb, mint én vagyok, és nincs menekvés, nincsen . . . (Egy labda megint a pálya sarkán a hálóba repül, most Annie fut utána, Éva és Raoul kacagása hallik.) GRÓFNŐ Be jót kacagnak lányaink! Látod Anniet, karcsú, mint egy liliom s hogy üti a labdát! És Éva, hajlékony, mint a nádszál! SÉGUR Szívemnek fáj e kacagás! SOMBREUIL Van egy mód, mely e bajnak véget vetne, ma se lenne késő Planta parancsnok szereti Anniet és elvenné ! SÉGUR Hisz gavallér, úriember, de már kissé idős . . . SOMBREUIL Imádja Anniet! Miatta jött Nizzába. GRÓFNŐ Hisz alig ismeri! SOMBREUIL Egyszer látta s megszerette őt. Nem kaphattok ennél különb vőt. Gazdag ember! GRÓFNŐ S ha Annienak nem kell? SOMBREUIL Az érdekházasságok lesznek néha a legboldogabbak. SÉGUR Minket is az érdek hozott össze s bizony szerelem lőn belőle ! SOMBREUIL De választ kér a parancsnok, mit mondjak, hogyha kérdez? GRÓFNŐ Hogy válaszoljak ilyen gyorsan? SOMBREUIL Ez a menekvés, barátim! SÉGUR Az élet újra ránk derül, a gondok fellege tán elrepül. SOMBREUIL Hát rendbe jöttünk? GRÓFNŐ De mégis . . . ez . . . ez Annietól függ. SÉGUR Nem fog ő vonakodni. SOMBREUIL A grófnő szépen ráveszi majd Anniet megérteti, hogy így kell lenni, nem lehet ez máskép ! GRÓFNŐ Nagy áldozatot kérünk tőle ! SÉGUR (a grófnőhöz) Beszélj te Annieval, essünk rajta túl. GRÓFNŐ (csüggedten) Ha látnád a kínt, mely most bensőmben dúl . . . (Kis gondolkozás után) Ám legyen ! . . . SOMBREUIL Megyek értesíteni Plantát. (Meghajtja magát és balra el.) SÉGUR Csak bátorság, édes szívem! (El a házba.) Második jelenet GRÓFNŐ, ANNIE (A távozó Ségur még csókot dob a ház lépcsőjéről vejének. A grófnő szintén csókot int neki; a gróf eltűnik s már ugyanabban a pillanatban a két lány hangos kacagása hallik a tennisz felől. Látszanak a háló mögött, amint a sarokba több labda röpült, amelyeken tréfásan hajbakapnak, hogy ki ragadja el előbb.) GRÓFNŐ (magában) Isten segíts, s adj erőt szívembe! (Kiszól) Annie! ANNIE Anyám ! GRÓFNŐ Jőjj csak egy percre. ANNIE Megyek. (A másik kettőhöz) Játsszatok addig . . . (azok eltűnnek) (előrejön a rakettel a kezében.) Tessék, anyám ! GRÓFNŐ Jöjj, édes lányom, ülj le ide, mellém, és hallgass reám! ANNIE (tréfásan) Mily ünnepélyesen beszélsz . . . Mi baj'? Valami szörnyű vész? GRÓFNŐ Ez nem tréfa perce . . . Szeretsz-e engem és édes apádat? Nagy gondjainktól ez tán még megválthat ! ANNIE Mily furcsa kérdés ! Kicsi koromba még egy szép imára tanítottál, édes jó anyám! Az ágyacskámban térdepeltem s Istenhez esdekeltem óvja meg édesapámat, anyámat, és minden este elalvás előtt, ma is ez a régi fohász: „Angyala az Úrnak ég ölén, hallgass e hő imámra: Őrködj édesanyám fölött és édesapámat is óvjad! Szárnyaiddal őket védjed, hogy boldogságban éljenek!" GRÓFNŐ S ha én könyörögnék tenéked, ha én szólnék hozzád mint angyalodhoz te: „Lányom, szülőid védjed meg, hogy boldogságban éljenek, mit mondanál? ANNIE Sehogysem értem! Anyám, mi baj? GRÓFNŐ Nagy gondok nyomnak, csak rajtad áll, segíts anyádon ! ANNIE Hogy érted ezt? Mi történt? . . . GRÓFNŐ (habozva, szintén félőn) Valaki . . . egy barátunk . . . egy férfi . . . nőül kér . . . lányom, ha „igent" mondanál, mi mentve lennénk! ANNIE (elgondolkozva) Egy férfi nőül kér . . . GRÓFNŐ Gavallér, úriember, kinek szíve érted ver: Planta parancsnok! ANNIE (elszörnyedve) Ő? Nem! nem! Ezt ne kívánd ! Összeszorul a szívem, zord szemét, ha rám szegzi ! Reszketek, ha rá gondolok ! GRÓFNŐ Szegény Anniem! Nem kényszerít anyád; s ha ez áldozat erőd meghaladja, elviseljük sorsunk, ha Isten úgy akarja! ANNIE Mit tegyek? Mit? . . . Csak sírni ne lássalak! Bánatot ne lássak jó atyám homlokán! Hisz meghalnék értetek! . . . Plantának mondjatok igent! . . . GRÓFNŐ Megáld az Isten te drága lány, imádkozom érted! Az örömhírt sietek közölni jó atyádnak. Légy áldott, gyermekem, ezerszer köszönöm ! ANNIE Nem . . . nem! . . . ne köszönd, anyám! (A grófnő el a házba.) Harmadik jelenet (Éva és Raoul játszanak, Labda után a színre szaladnak és ismét eltűnnek.) (Annie egyedül, majd Éva és Raoul) ANNIE Sorsom be kegyetlen, sötét, sivár! Reménysugár, ah nincsen már! Nincs, ki megment, nincs ki szán ! Ez embernek élni oldalán . . . Összeszorul a szívem, zord szemét, ha rámszegzi s a csók helyett előttem áll a halál ! (Éva és Raoul belépnek. Éva rendkívül hasonlít Anniera, éppen úgy van öltözve is mint ő.) ÉVA Hol bujkálsz, Annie? Játsszunk tovább ! ANNIE (erőltetett jókedvvel) Nem ! Nem ! Ma táncot járni vágyom én. kergetőzni, hahotázni! ÉVA Furcsa, mi történt? RAOUL Én is ma mulatni vágynék! Az élet csak úgy szép, ha zajlik! Akár tótágast állnék! Mintha száz ördög járná vad táncát bennem ! Ma le nem fekszünk ! Nem ! Nem ! Széles a tenger, még szélesebb a kedvem ! Úgy-e, kisasszony, úgy gondolta azt: ifjúk vagyunk és ezért oly bohók. ANNIE Gyötrelem kínját el nem mulasztja tréfakacaj, de még fokozza. RAOUL Bocsánat, klasszikus cáfolat (önmagára mutat) ez úr, ki még ma dalolgat, bár tudja, ha jő a hajnali szél: hajóra száll és útra kél, elhagyja e szép hazát, küzdeni ezernyi vészen át. Tán Madagaszkár lesz temetője, száraz avar a szemfedője. S ha el nem pusztulok csatán, a szörnyűséges sárga rém kegyetlen karmait vágja belém. Ott sötét halál, itt boldogság, ott pusztulás, itt édes szép világ. És mégis boldogságom, szerelmem, azt mind itthagyom e bűvös, bájos kertben, itt hagyom szép ábrándomat, de viszem magammal kettős vágyamat! ÉVA (kacérul) Ó, kettős vágyát, csélcsap, barátom? RAOUL Mily csodálatos játéka az égnek, két szép lány egymásnak szakasztott mása. (Évához) Ha önt nézem, megesküszöm, hogy ezerszer szebb, mint Annie, de ha szemem Annien pihen, én . . . úgy érzem, csak őt imádom. ÉVA (kedvesen, évődéssel, nevetve) Szegény barátom . . . ANNIE (szintén) Szíve tán megszakad . . . RAOUL Mulatnak rajtam, jól teszik, de nékem elszorul a szívem. A sorsnak mily csodás szeszélye, egy testvérpárért lobog e szív lángoló szenvedélye, jobban melyiket imádom, eldönteni nem tudom ! Két édes lánynak édes neve Örökre emlékembe vésve kísér majd úttalan utakon, ha elmegyek messze távol, elkísér a vágyódás. ÉVA Mi kár, hogy itthagy minket . . . ANNIE Nem fogjuk feledni . . . ÉVA (tréfásan) Elfelejti majd bősz csatákon kettős forró szerelmét - s kettőnk közül csak egy után eped, ó, hogy irigyli majd a másik. ANNIE (erőltetett jókedvvel) Eh, mit nekem, hogy mit hoz a holnap. ÉVA Ma éjjel csak táncoljunk, s holnap omolhat a könnyünk ! RAOUL (csapongó jókedvvel) Kacagjuk el a bú szavát. lesz még elég bánat. ÉVA Mulassuk könnyen vígan át ez utolsó szép éjszakát! ANNIE Ma még a tobzódó karnevál holnap már a bús halál! ÉVA Ki gondol rád, bús halál ? ANNIE Ma élünk még, ma áll a bál ! RAOUL Ma élünk még, ma áll a bál ! ANNIE, ÉVA, RAOUL Csodás az éj, a lég csupa mámor, bennem a vér lobogva lángol ! Rohanva járjuk körbekerengve a karnevál táncát, kézbe-kéz Ürítsük fenékig tűzitalod ó, mámor, ó, mámor! Mindent feledve, rohanva járjuk a karnevál táncát! Ma éjszaka nekünk áll a világ, ma velünk a szép ifjúság! Mulassuk vígan át ez utolsó szép éjszakát! Ma velünk az. ifjúság, ma éjszaka nekünk áll a világ! RAOUL Nemsokára itt lesz majd a karnevál népe! ÉVA De honnan a jelmezt? RAOUL Majd szerzek én. ÉVA Két dominót, ANNIE de egyforma kell majd, ÉVA szakasztott hasonló ! RAOUL Hozam már őket! ANNIE Mit szólnak majd szülőink? ÉVA Azt hiszik, hogy édesen alszunk, de mi a lépcsőn titkon lelopódzunk! Átsuhanunk a kerten, a rácsos kapun ki sebbel-lobbal, be jó is lesz mulatni titokban. RAOUL Rohanok, repülök s már vissza is kerülök. (Sietve el.) Negyedik jelenet Éva, Annie ÉVA Annie, mi bajod? Mi történt veled ? ANNIE Semmi ! Hisz látod, kacajjal számon táncba megyek. ÉVA Kacajod hamisan szól. Mi bajod? Szólj! ANNIE Semmi, ha mondom . . . ÉVA Miért titkolódzol, Annie? Ne legyen neked titkod előttem, nekem sincs előtted. Lásd, én bevallom néked, szerelmes vagyok s Raoullal száll el lelkem távoli tájra . . . (Annie sírva kezébe rejti arcát.) ÉVA (észbe kap) Úristen ! Te is! Te is őt! .. . Közös bánatunkban most együtt sírhatunk! ANNIE Ah! Éva! Hagyj ! Mi céllal faggatsz itt engem? Ha tudnád, mi dúl szívemben . . . Az én szívem is vérzik, mint a tied, szegénykém. A boldogság messze elkerül minket . . . (Sírva ölelik át egymást. Még jobban alkonyodik. Egy halászbárka tűnik fel a tengeren. A halászok éneke hallik.) HALÁSZOK KARA Szálljon szélben a hajó, vidd vitorla, duzzadó! Célod legyen a honi part, sebesen, vígan arra tarts. Ott kis galambom karja vár, szállj hajó, ó, szállj haza már! (Egy fiatal halász csengő hangja válik most ki a karból.) FIATAL HALÁSZ Alkonyóra szállva-száll, csókos-csőrű kis galambom fönn a parton álldogál, csókos-csőrű kis galambom keszkenővel int felém, csókos-csőrű kis galambom éjszakára légy enyém! KAR Szálljon szélben a hajó, vidd vitorla, duzzadó! FIATAL HALÁSZ Csókos-csőrű kis galambom, mindörökre légy enyém! (Az ének lassan elhalkul, a távolba vész, a bárka eltűnik.) ÉVA Jó sorsotok, ó, mint irígylem! Ti rátok vár a boldogság! ANNIE Reánk csupán a szenvedés! ÉVA Annie, ó, Annie, Plantát látom jönni . . . ANNIE Már is . . . (Meginog.) Éva, ah, Éva ! Értük, csak értük! (Éva egy mozdulatára) Ne törődj velem, hagyj sorsomra engem. Menj apához, anyához, mondd nekik . . . úgy lesz . . . ÉVA (távozóban) Gondold meg, Annie . . . (A házba el.) (Planta megjelenik.) Ötödik jelenet Annie, Planta PLANTA Annie ! ANNIE (gyötrődve) Parancsnok úr... PLANTA Csak így fogad? ANNIE Planta úr... PLANTA Ó, ne így, ne így! Édes reménytől jöttem eltelve, nyájas mosolyra hőn epedve! Hát ne ily hideg szót, ha kérnem lehet, de édes-biztatót! Hogy vadul verdeső, vágytól remegő nyugtalan szívembe enyhülés szálljon! Máskép nevezzen. ha kérnem lehet, egy szót csak, mi melegebb és boldog leszek! ANNIE (erőfeszítéssel) Isten hozta - barátom . . . PLANTA Ó, nem ezt a szót várom én, bár hiszen ettől is édes örömtől dobog fel szívem! Ó, többet, többet remélek, Annie ! Nézzen csak bátran, félelemtől menten e sötét, rideg szigorú szemekbe ! Katona vagyok s egy hosszú éltet töltöttem el már - távol a világtól ! A tengerész élte béke idején is bús örök harc a zord elemekkel. A tenger viharja bőszült hullámokká kavarja a nyugodt vizeket s ez örök háborúság, küzdés, vívódás rideggé edzi a tengerészt! Ó, Annie, a zord tekintet alatt ott leli a jóság, a hűség biztató melegét.' Kétkedően remélve, bizakodón félve jöttem el sietve Sombreuil barátom biztató szavára. Hát mondja, mondja, merjek-e hinni, bízni, remélni ? ANNIE (vergődve) Én . . . azt hiszem . . . én . . . PLANTA Válaszát epedve egyre csak várom ! ANNIE Neje leszek . . . PLANTA Hű hitvesem? ANNIE Neje leszek . . . PLANTA (mereven nézi) Hiszem, remélem, szerelmem lángja majd tartózkodását szerelemre váltja! Bizton tudom, hogy lángoló .szerelmem idővel visszhangra talál. Szívem minden remegése csak magáért, csak magáért ! Ó, álmom, szerelmem, imádom magát! Csak egyet ígérjen: hogy hazugság nem férkőzik hozzánk és nyílt tekintettel néz szemembe mindig! Csak ez egyet igérje ! ANNIE Igérem, de most menjen . . . PLANTA Köszönöm! Köszönöm! Sietek Ségurhoz, édesanyjához az örömhírrel ajkamon . . . boldogan! (Be a házba.) Hatodik jelenet Annie, majd Éva, végül Raoul (Planta távozása után Annie egy padra ül, elmélázva. Mielőtt a karének hallik, kis vártatva kijön a házból Éva..) HALÁSZOK KARA (távolból) Szálljon szélben a hajó! Vidd vitorla, duzzadó! (A karének elhangzása után) ÉVA Plantát láttam Örömtől sugárzón a házba sietni. Hát Anniem, szegénykém . . . ANNIE Ó Éva, csak értük . . . ÉVA Sorsod még irigyelni fogom, ki ,tudja, tán boldogság vár útadon . . . (Átölelik egymást.) Hetedik jelenet RAOUL (bejön mint Pierrot, a karján két kék dominó) Már itt vagyok, elhoztam, ím a dominókat, hölgyeim, most gyorsan ám, de igazán. a menet jön már szaporán, jön karnevál cifra bárkán, a jókedvnek hullámos árján! ÉVA Átöltözünk gyorsan, csak percnyi türelem. RAOUL Majd lábújjhegyen szép lassú illanás. ÉVA Holdsugár lásson, senki más. ANNIE Hadd lássanak engem, ó, mit bánom én ! . . . Ez az éjjel még enyém! Ma zeng még az élet, ma áll a bál ! Hadd jöjjön holnap a sivár halál! ÉVA Várjon . . . ANNIE Várjon . . . ÉVA Mi rögtön itt leszünk . . . ANNIE Mi rögtön itt leszünk . . . (Mindketten el a házba.) Nyolcadik jelenet RAOUL (egyedül.) RAOUL Két édes lánynak édes neve Örökre emlékembe vésve kísér majd úttalan utakon! A pusztaságok útvesztőin távol földnek bús mezőin e két nyíló rózsára gondolok. S bárhol is ér a halál, lelkem ide visszaszáll. S ha messze távol jár hajóm, e két név lesz édes útravalóm. S vihar támad a tengeren, üvölt a fergeteg vészesen, veszettül tombol ezernyi rém, e két név emléke szálljon felém! (Egészen beesteledett.) (Rakéták szállnak az égre. Messziről felhangzik a farsangolók kara, mely gyorsan közeledik ; lampionokat forgatva, táncolva futnak át a színen. Majd ismét megjelennek és eltűnnek.) FARSANGOLÓ NÉP Hajahó ! Hajahó ! Aki bölcs, az ma bohó ! Perg a dob, a kürt rivall, Jöjjön, aki fiatal. Perg a dob, kürt rivall, Hajahó! Hajahó! (Az első emelet egy megvilágított ablakában a gróf, a grófnő és Planta sziluettje látszik. Zúgva jár-kel a farsangi nép, rakéták szállnak az ég felé.) Kilencedik jelenet Raoul, Annie (Raoul a háttérben a tengeren tomboló jókedvet figyeli, eközben kijön a házból kék dominóban álarccal Annie. Most Lehetetlen őt Évától megkülönböztetni.) ANNIE Raoul.... Raoul.... (Raoul visszafordul, közeledik.) Ím, itt vagyok már. (Raoul hosszan, fürkészve nézi Anniet.) (E jelenet alatt részben a távolból, részben a színen hallatszik a farsangolók kara.) ANNIE Nos, mit néz úgy rám? RAOUL Kettőtök közül melyik vagy te? ANNIE Hát mondja meg ön. RAOUL A dominók tegezve szólnak karnéválnak éjjelén! ANNIE Hát találd ki te! RAOUL Éva, Annie? Melyik kettőtök közül . . . Nem tudom . . . Ó súgjad fülembe kit föd az álarc! ANNIE (évődve) Bohó Pierrot ki el nem találod . . . ó nézz hát meg jobban . . . RAOUL Két nyíló rózsa . . . egyformák a csalódásig, melyik vagy te . . . mondd, ó mondd! (Lassan közelednek egymás felé. A csónakok most puffogó rakétáktól megvilágítva, hátul átsiklanak a színen; a kerítés mögötti teret is ellepik a farsangolók.) FARSANGOLÓK Aki bölcs, az ma bohó. Perg a dob, a kürt rivall. Jöjjön aki fiatal. Hajahó! Hajahó! (Mikor Raoul egész közel ért Anniehoz függöny.) MÁSODIK FELVONÁS (Öt évvel később, Algirban, a tiszti kaszinóban. Terrasz, melyről néhány lépcsőn egy magasabban fekvő terraszra jutni a háttér felé. Ennek mellvédjéről kertbe látni le, melyből pálmacsoportok karcsúan nyúlnak föl. A kerten túl, a mélyben, a város. Az alsó terraszról balra elől a kaszinó étterme nyílik; ennek ajtaja nyitva, az ajtón át fényfolt esik az alsó terraszra. Bent fiatal tisztek lakomáznak, pohárcsengés beszélgetés, kacaj hallik ki onnan. Az alsó terraszon hevernivaló, kényelmes, fonott bútorok, karszékek, heverők, a felsőn is néhány karszék, ernyőasztalok; a felső terrasz felett marquise, félig begöngyölve. Holdvilágos este, a feketéskék égen csillagok. A vacsorának odabenn vége, poharazás folyik odabenn is, itt künn is. Az alsó terraszon bal elől egy asztal körül, előttük jeges italokkal (whisky, szóda, orangeadok stb.) ülnek D'Indres tábornok és Monsigny admirális, Planta ellentengernagy, Rivoire alezredes, Foucauld törzsorvos, a felső terraszon jobboldalt ugyanígy egy asztal körül Trémoville és Floch kapitányok néhány fiatal tiszttel. A függöny felmenetelekor az alsó asztalnál ülők poharaznak, alulról a városból felhallik a muezzin halk imájának befejező része.) Első jelenet (Lent: Planta, D'Indres, Monsigny, Rivoire, Foucauld; fent: Trémoville, Floch, tisztek. A muezzin imájának végeztével Planta feláll és kéznyujtással búcsúzik.) PLANTA Későre jár, ütött az órám. (Az alsó terraszon lévők felállnak.) D'INDRES Csak nem fog menni már is? MONSIGNY Hisz gyerek az idő. PLANTA Nem tábornok ! Nem rajongok a reggelbe nyúló mulatozásért. RIVOIRE Biz én szeretem a kivirradtig dúló táncot, maradjon Planta! PLANTA Sajnálom, nem lehet! D'INDRES (a többiekhez nevetve) Nem boldogulunk a férjjel. MONSIGNY Hiába, ő a férjek mintaképe. Papucs alatt öt éve már! (Nevetnek.) Öt éves férj, hű és hazajáró, örökké neje oldalára vágyó. RIVOIRE Ez már tünemény, ritka erény. FOUCAULD Vagy súlyos betegség. Ezt csak orvos gyógyíthatja meg. (Nevetés.) PLANTA Hiába az évődés, nem félek a gúnytól. Megyek. MONSIGNY Ki gúnyolódik? D'INDRES Sőt inkább szörnyen irigylik! PLANTA Miért? D'INDRES Még kérdi? Bájos feleségéért. MONSIGNY Hódolatom Annie asszonynak! PLANTA Köszönöm, köszönöm. A TISZTEK KARA (az étteremből, ütemre koccintván odabent poharaikkal) Dicsőséggel jöttél haza! Viseld egészséggel zöldelő babérod ! Élj fiú sokáig! Éljen a hon! D'INDRES Maradjon Planta, távozása bántja majd az ifjú hőst. Ünnepelje ön is Raoul de Chassist! PLANTA Sajnálom, nem maradhatok tovább. Jó éjt, uraim! (A felső terraszon lévő tisztek lejönnek az alsóra. A tisztek az étteremből is kijönnek, jókedvűen, hangosan beszélgetve Raoul de Chassis-val.) Második jelenet VOLTAK, RAOUL, TISZTEK (kik az étteremből jöttek ki.) D'INDRES Már késő, már késő. Nem bocsátjuk el úgy-e tiszt urak? TISZTEK (jókedvűen, boros hangulatban) Tengernagy úr, ön nem mehet, erről beszélni sem lehet! Jó katona az állja a sarat s nem veti meg a telt poharat! (Az ezred kürtszólamát utánozzák.) Tatarata! Tatarata! (Inasok, tisztiszolgák pezsgőt szolgálnak fel.) MONSIGNY (nevetve Plantához) No most foglyunk, adja meg magát. TRÉMOVILLE (nevetve) De meghagyjuk kardját. FLOCH (nevetve) Mert hősileg védte magát. (Nevetés.) PLANTA (megnyugszik a sorsában, mosolyogva) Legyen hát! (a közeledő Raoulra mutatva) Érte leteszem a fegyvert! TISZTEK Brávó! Éljen a tengernagy! Éljen Chassis, éljen a hős! (A szolgák azóta körülhordták az italt, általános koccintás.) D'INDRES Ezt már szeretem! Üljön le tengernagy, szembe az ünnepelt! MONSIGNY Bort a poharakba ! (A lenti kerek asztal köré ülnek D'Indres, Monsigny, Rivoire, Foucauld, Planta, végül D'Indres nógatására a szerényen szabadkozó Raoul is, úgy, hogy éppen szemben ül Plantával. Trémoville, Floch az asztal mögött néhány más tiszttel veszik körül ezt a társaságot, a többiek a többi asztal köré csoportosulnak, ülve vagy állva.) PLANTA (poharára teszi kezét) Ó köszönöm, már sok is. RAOUL (meglehetősen felhevült állapotban) S abból megárt a jó is. (Tisztek koccintanak.) FOUCAULD Semmi baj sincs (magára mutat) itt az orvos is! MONSIGNY No, Chassis, úgy-e jó itt Európához közelebb? RAOUL Ó, bajtársaim, be jó itthon lenni! Feledni vágyom én mit ötéven át kínlódtam. Mindenre fátyolt ami elmúlt. Ah, veletek vigadni vágyom, fenékig ürítni a pohárt, fenékig az élet serlegét, feledni, feledni amit szenvedék! TISZTEK Hát igyunk. (Raoulhoz) Hát igyál. Ürüljön fenékig a pohár! RAOUL (poharát felemelve) Villogó pohárban gyöngyöző bor, búbánatnak orvossága, férfinak drága. Bor a legjobb barátunk minden úton elkísér! TISZTEK Villogó pohárban gyöngyöző bor, búbánatnak orvossága, férfinak drága. Bor, te nagy varázsló, bor, te hű barátunk! RIVOIRE Csak egy a hiány! TISZTEK Tudjuk előre mi a hiány, ölelő karban remegő karban édes kis lány. D'INDRES (kezébe tapsol) Rajta hát küldjétek be a kicsi nőket! Harmadik jelenet VOLTAK, SZÓLÓTÁNCOSNŐ, TÁNCOSNŐK (Ahogy D'Indres jelt adott, arab táncosnők vonulnak be a felső terraszra, utánuk szólótáncosnő.) (Meglepetten, össze-vissza.) RIVOIRE, FLOCH, PLACARD, TRÉMOVILLE és TISZTEK Ah! Mi ez? Álmodunk-e? Hisz ez Mohamed paradicsoma! Isteni hurik! Hogy kerültek ide? D'INDRES A tuniszi bey táncosnői. S mind ez hősünk tiszteletére! TISZTEK Éljen a generális! (A táncosnők részben fenn, a felső terraszon keleti, buja táncot járnak, részben keresztbevetett lábakkal földön ülnek s algiri szokás szerint tapsolva és dúdolva kísérik azt. Végül a szólótáncosnő a lépcsőkön letáncolva, a tisztek között az alsó terraszon járja a táncot. A táncosnők a szilaj tánc utolsó ütemeinél egy-egy kis handzsárt rántanak ki övükből. A szólótáncosnő handzsárját a jobboldali kerek asztalra dobja úgy, hogy a hegyével az asztalban megálljon. Aztán a szólótáncosnő felszalad a többi közé s mindannyian levonulnak balhátul a kertbe.) Negyedik jelenet VOLTAK (táncosnők nélkül) (Miközben a táncosnők kivonulnak.) FLOCH Isteniek! Csupa nőstény párduc! PLACARD No volt közöttük vadmacska is! TRÉMOVILLE Micsoda vonalak! FLOCH Micsoda testek! D'INDRES Lám, ezek mind forró lázba estek. (Raoulhoz) És maga Chassis, a nőismerő, melyik lánynak adná a pálmát? A karcsú barna rabolná el avagy a szőke, nyugodalmas álmát? (Nevetés.) RAOUL Bocsánat! Nem vagyok nőismerő. RIVOIRE Ezt el nem hisszük. FLOCH Valami regény az életében? TRÉMOVILLE Nő, kit évek óta átkoz? TISZTEK Csak nem lett ottan nőgyűlölő? Ölelést, csókot nem ismerő? FOUCAULD S kit mégis ott hord szívében? (Azt majdnem egyszerre, össze-vissza, nevetések közepette.) RAOUL Jobban szeretném ha nem kérdeznének . . . D'INDRES No rajta, kiről szól az ének? Halljuk a gyónást! RIVOIRE, FLOCH, PLACARD, TRÉMOVILLE és TISZTEK Halljuk, rajta, a regényt. Vigasztaljuk a szegényt. Fogj bele gyorsan, érdekeset sejtünk. (Szünet, mind feszülten néznek rá, Raoul nem válaszol.) MONSIGNY Hát oly komoly ez a história? Megcsalta egy nő, bolondította? Tán szívtelen nő hálójába került Chassis ? RAOUL (fejét rázza) RIVOIRE, FLOCH, PLACARD, TRÉMOVILLE és TISZTEK Hogy lettél asszonygyülölővé, mondjad el nekünk, mondjad el, rajta! RAOUL Öt éve, mikor útnak indultam titokzatos kalandban volt részem. Ahogy a kormánykeréknél ültem úgy éreztem, a szívem megszakad ! Feledni akartam, gyógyítani szívemben a sajgó sebet! Feledést. kerestem harcon, csatán, feledést buja észtvesztő éjszakán, feledést borban, forró ölelésben. De hiába kerestem gyönyörben, vészben, nem tudtam feledni! Nem tudtam feledni! Hiába volt nőknek vért perzselő tánca, hiába szépségük ragyogása, nem volt az életnek varázsa! Álmaimon csüngtem, barátot kerülve, emberektől félve. Ó édes álom, eltűntél régen . . . Valakit mégis visszavárok! . . . D'INDRES Beszélje el a szép kalandot, mely oly nagyon epeszti szívét! RAOUL Nem ! Nem tehetem . . . . RIVOIRE, FLOCH, PLACARD, TRÉMOVILLE és TISZTEK Álszerénység ; semmi vétség ha kalandod elmesélnéd. PLANTA (eddig szótlanul ült Raoullal szemben, elől) Ha nem akar, erőltetni kár! Ne unszoljátok őt, hogy elárulja titkát. RIVOIRE, FLOCH, PLACARD, TRÉMOVILLE és TISZTEK Eh mit, titkát! Ha rögtön el nem mondja jókedvünket rontja! Mesélj ! Mesélj ! RAOUL (még némi habozás után) Jó, legyen hát! Hisz forrón lüktet emlékek árja bús szívemben . . . Nizzában történt, egy árnyas csodaszép kertben két nővér, egyek szépségben, bájban éltek ott egy virágországban. (Planta felfigyel.) A két lány varázsa rabbá tett s szívem egyszerre kettőt szeretett! Két édes lánynak édes neve kísért útamon s e kettős üdv emlékét bús szivembe rejtve hordozom! Kétszeres üdv boldog óráján leltünk egymásra a tenger partján, pirosló orcával hármasban jártuk az illatos mezőt, szellős hajnalon vígan vitorláztunk és szíttuk magunkba, boldogan a szerelemmel teli édes levegőt . . . De indulnom kellett, időm letelt. Öt éve már . . . egy este tombolt a karnévál Nizza utcáin s minket is magával ragadott. (A szín sötétedni kezd.) Harsogtak a trombiták, peregtek a dobok, kacagtak a flóták, újjongott a föld, újjongott a menny! Pierrot ruhában álltam ott a kertben . . . s ím a kék látomány könnyedén kilebben . . . (A szín koromsötétté lett. Vadul harsog a karnevál bachanáliája a sötétben, mely alatt a szín az első felvonás kertjévé változik s ott állnak Annie kék dominóban, Raoul Pierrot-ruhában ugyanazon helyzetben és állásban, mint ahogy az első felvonás végén voltak.) Ötödik jelenet RAOUL, ANNIE RAOUL Éva vagy Annie, melyik vagy hát? Kivel állok itt, kivel? Ó, kérlek, kérlek, oldd meg a talányt! ANNIE És ha neked mégsem árulom el? RAOUL Ó, két karom akkor magához ölel és addig, addig nem bocsátlak el, míg a valót nekem nem feded fel. ANNIE Ó, bohó Pierrot, hallgasd a hangom, szempárom nézd, nézzed a hajam színaranyát! RAOUL Két nyíló rózsa és egyik szebb mint a másik, egy testvérpár, egyformák a csalódásig! (A menet közeledik. Lámpionok, fáklyák táncolnak a levegőben. Hátul rakéták.) FARSANGOLÓK Hajahó! Hajahó! Hajahó! Hajahó! ANNIE Halljad csak, a karnévál. RAOUL Már jönnek. ANNIE Mily öröm! . . . ANNIE, RAOUL és FARSANGOLÓK A légben mámor zeng, angyalkák dala cseng és mi szállunk a kék égen át míg az éjkakas hajnalt kiált! Kéjt lehel a bűvös éj, Csókban forr össze a föld és ég, járjuk a táncot a légen át, míg az éjkakas hajnalt nem kiált! Hajahó! Hajahó! RAOUL Ó, táncolj velem, táncolj még! És akárki légy, táncba viszlek és akárki légy, magamhoz ölellek és akárki légy, el nem bocsátlak, és akárki légy, téged szeretlek! (A keringő egyre szilajabbá, erősebbé lesz, Raoul átölelte és táncba ragadta Anniet.) ANNIE Ah! Bocsáss el, Ó, bocsáss el! Ah! Forog a föld velem! Ó, kérve kérem, eresszen el ! RAOUL Csókod enyém, nem engedlek én. Enyém vagy most, szerelmem! ANNIE, RAOUL és FARSANGOLÓK Kéjt lehel a bűvös éj csókban forr össze föld és ég járjuk a táncot a légen át míg az éjkakas hajnalt kiált! RAOUL Csókban forr össze a föld és az ég, ó, csókolj hosszan, ó, csókolj még! (Raoul szenvedélyesen magához vonja a lányt és csókolja hosszan. Táncolva, ugrálva jön a menet, ujjongva kiabálnak. A lámpiónok megvilágítják a teret. Raoul és Annie táncolva eltünnek a kertben.) Hatodik jelenet FARSANGOLÓK Aki bölcs, az ma bohó, perg a dob, a kürt rivall, jöjjön aki fiatal, asszony, férfi, vesszen aki szomorú! Leng a cifra lobogó, a rakéta puffogó! Ránk kacag a holdvilág, tarka-barka sokaság. Ez éjnek üdve csakis a mienk. Karnévál víg népe zeng. Hajahó! Hajahó! (Farsangolók el.) (Raoul és Annie visszajönnek.) Hetedik jelenet. ANNIE, RAOUL ANNIE Menjen, az égre kérem, menjen már! Ó, mit tettem én ! RAOUL Ó, ne még, ne taszíts el magadtól, ajkad lángja még ajkamon ég! Ó, dobd le álarcod, hogy láthassam, kit ölelék. El tudnál hagyni csókod után, ha ajkad már enyém, légy hitvesem! Titokkal teli bűvös éj, egy lányt egy férfi társul kér s nevét nem tudja még. (A színen sötétedni kezd.) ANNIE Hiába kérsz, bár szívem meghasad, nem, nem és százszor nem! RAOUL Így menjek el? Ez hát a vég? Csak azt tudnám, kinek nevét zárjam bús szívembe! Ó, mondd neved! ANNIE Nem ! Nem ! Könyörgök! Menjen már! Akarom! Parancsolom! . . . Ne nézzen vissza többé! Menjen! . . . (Raoul Anniera tekintve, habozva indul, Annie egyszerre szerelmesen f elsikolt s nyakába veti magát, hosszan megcsókolja.) RAOUL Szerelmem ! (A szín ismét koromsötét.) (Ezalatt a szín visszaváltozik az előzővé; a tisztikaszinó terrasza gomolygó dohányfüst, üres palackok, egyes szereplők más elhelyezése. Planta feldúlt arccal egész közel Raoulhoz. A tisztek szertébbszóródása jelzi, hogy Raoul elbeszélése alatt hosszabb idő telt el.) Nyolcadik jelenet PLANTA, RAOUL, D'INDRES, MONSIGNY, RIVOIRE, FOUCAULD, TRÉMOVILLE, FLOCH, PLACARD, TISZTEK RAOUL (mintegy folytatva az elbeszélését) . . . . . . és én mentem egymagamban újjongó tömeg közt csókok üdvével ajkamon! De kinek ajkán leltem üdvöknek üdvét, nem tudom, nem tudom . . . MONSIGNY, RIVOIRE, TRÉMOVILLE, FLOCH és PLACARD Ez aztán érdekes kaland! És mondd, a titkot sose tudtad meg? RAOUL (elmélyedten ül, nem felel) D'INDRES A nő mindig talány marad s mi férfiak sose tudjuk meg, mi rejtőzik az álarcuk alatt! TISZTEK Igyunk! Igyunk! TRÉMOVILLE De hagyjuk a filozófiát. Tekintsetek át a kerten ott lenn . . . MONSIGNY, RIVOIRE, TRÉMOVILLE, FLOCH és PLACARD Ott lenn a kertben ott lenn a táncosnők, ne hagyjuk őket árván. Gyerünk! Gyerünk! (Mindannyian felemelkednek helyeikről és készülnek a kertbe lemenni.) MONSIGNY (Raoulhoz) No jöjjön, lenn majd megjön a kedve. RAOUL Igen! Gyerünk! (Indulnak a felső terrasz felé.) Tudjuk mi úgy is mi a lány, szép kicsi lány! ölelő kanban remegő karban édes pici lány! (Elől a magasrangú tisztek, hátul az alsóbbrangúak mennek a felső terraszon át a kertbe, leghátul Raoul, akibe Trémoville és Floch belekaroltak; az alsó lépcsőfoknál Planta, aki az asztalnál le nem vette szemét Raoulról s ki egész hátul maradt, most megszólítja Raoult.) PLANTA Pardon, kapitány úr, egy szóra! RAOUL (megfordul) Tengernagy úr, parancsoljon velem. (A két tiszthez.) Bocsássatok meg, menjetek előre. (A tisztek mind el.) Kilencedik jelenet PLANTA, RAOUL RAOUL Mit óhajt, tengernagy úr? PLANTA Egy kérdés, kapitány úr. A lányt hogy hívták? RAOUL Nem tudom. PLANTA Nem mond igazat! Megtudta és tudja a lány nevét! RAOUL Nem értem. Mit akar ezzel ? PLANTA Nem érti ? Ily könnyű szerrel nem szabadulhat tőlem. Mondja meg a lány nevét! RAOUL Tengernagy úr, én tiszt vagyok tehát tudhatja, nem hazudhatok! Nem tudom nevét s ha tudnám, sem mondanám. De mit érdekli ez önt? PLANTA Megtudja még idejekorán! Hogy hívták a lányt? RAOUL Tengernagy úr, ha nem láttam volna tartózkodását, azt kellene hinnem, bor beszél önből ! PLANTA Kikérem e hangot öntől! RAOUL Tudom, hogy ön följebbvalóm, de itt csak férfi áll szemben férfival. PLANTA (hirtelen, féltékeny fellobbanással) Igaza van! Férfi áll férfival szemben, ki felesége multját korlátlan joggal kutatja! RAOUL Mit beszél? Hát ki ön? PLANTA Planta vagyok! RAOUL Ah! Planta! Ön Annie férje? PLANTA (vad kiáltással) Ah! Hát kimondta végre nevét! RAOUL Téved! Téved! Nem tudom karomban melyik volt esküszöm, csupán egy csók volt! PLANTA Hiába esküszik! Ön nem mondja a valót! RAOUL Kikérem itt e faggatást; tengernagy úr, jó éjszakát! PLANTA Ó, nem! Ily könnyen nem! (Útját állja.) Beszennyeztétek nevemet, (Rettenetes düh fogja el.) tudom jól, nem maradt a csóknál! Beszélj ! (Torkon ragadja.) beszélj, aljas gazember! Mondd az igazat! Melyik volt kedvesed? (Raoul kiszakítja magát, kezet emel rá, de Planta megelőzi; a vita hevében jobboldalra értek, úgy, hogy Raoulnak ép kezeügyében van az asztalba szúrt handzsár. Felkapja, Plantára ront.) PLANTA (birkózás közben) Az igazat! Az igazat! RAOUL Sértéseit torkára fojtom ! PLANTA (kicsavarja a kést Raoul kezéből) RAOUL Egy csók! Egy forró csók!... PLANTA Az igazat, az igazat! Melyik volt kedvesed? (Az utolsó pár mondat villámgyorsan mondódott el.) Hazudsz, hazudsz! (Mellébe döfi a kést.) RAOUL (összerogy) PLANTA (ráhajol) A nevét! A nevét! Melyik volt a kettő közül ? (Raoul a fejét rázza.) Isten és Jézus nevére mondd, Éva, Annie? RAOUL Két édes . . . lánynak . . . édes neve . . . Örök emlékembe vésve . . . PLANTA Melyik volt, melyük volt? RAOUL Nem tudom . . . nem tudom . . . (Meghal.) (A zajra, mindjárt, miután Raoul a földre rogyott, Trémoville és Placard megjelennek a felső terraszon. Ijedten futnak ki s most a tisztek egy része, élükön a két tábornokkal, berohan.) Tizedik jelenet. VOLTAK, D'INDRES, RIVOIRE, TRÉMOVILLE, PLACARD, NÉHÁNY TISZT D'INDRES Mit hallok? (Meglátja a vérében heverő Raoult.) Ah Planta . . . Mit tett ön? MONSIGNY Trémoville, fussanak orvosért! (Trémoville és Placard, akik nem jöttek le egészen, kisietnek Foucauldért.) RIVOIRE Ez nem lehet igaz! Chassis ! Chassis ! (Rivoire a holttestre borul.) Igen! Megölték! Orvost, orvost, gyorsan! (Letérdel Raoul mellé.) TRÉMOVILLE (befut) Itt van már! RIVOIRE Gyorsan doktor! TRÉMOVILLE Van-e mentség? RIVOIRE Van-e mentség? FOUCAULD (letérdel Raoul mellé, kissé magához emeli, feltépi ruháját, szívét pulzusát tapogatja, szemhéját nézi.) Nincsen, nincs semmi kétség, A kés szívébe hatolt, a szegény Chassis kapitány csak volt! (A tisztek lehajtott fejjel állnak.) D'INDRES Planta, mi történt? Ön . . . ön tette ezt? . . . PLANTA Én! . . D'INDRES Miért? PLANTA Ez az ember megsértette rangomat, fölemelte rám kezét, megöltem érte! (Fölhangzik a Muezzin hajnali imája.) D'INDRES Trémoville, oldalfegyverünket kérem. (Trémoville kisiet.) PLANTA Tábornok úr, foglyuk vagyok. MONSIGNY A városparancsnokhoz kísérjük el ... TRÉMOVILLE (egy tisztiszolgával, aki sapkákat, köpenyegeket, három oldalfegyvert hoz) Íme a fegyverek. (A két tábornok felcsatolja fegyverét, rájuk dobják gallérköpenyeiket. Planta átveszi fegyverét, de nem csatolja fel.) PLANTA (fegyverét átnyujtja D'Indresnek) Íme az enyém ; de mielőtt fogolyképp jelentkezem, feleségem fölkeresném, hogy búcsúzzam tőle! (A két tábornok bólint.) D'INDRES Úgy hát mehetünk! (Planta a két tábornokkal megy a felső terrasz felé, hogy a kerten át távozzanak, a tisztek, akik Raoul holttestét vették körül, utat engednek. és sorfaluk közt távoznak a tábornokok Plantával. Foucauld közben zsebkendőjével szorította le Raoul vérző sebét, még mindig ott foglalatoskodik vele; most intésére néhány tiszt a holttest mellé térdel, mintegy fel akarva emelni.) RIVOIRE Urak . . . a kaszárnyából sietve egy ágyútalpat szerzünk, s a szegény Chassis-t ráhelyezzük. A szegény Chassist, a kedves bajtárst kísérjük mindannyian őt! MUEZZIN Allah! Allah! Függöny. HARMADIK FELVONÁS (Planta algiri háza. Tipikus északafrikai ház, keleti stílusú tető-terrasszal. Vagyis egy négyszög, bástyaszerűen kiképzett mellvéddel körülvéve; pálmák, virágdíszek, ernyők, heverőszékek, pamlagok, dohányzókészletek, fémből való jégveder hűsítő italok számára stb. A virággal befuttatott mellvédről országútra, azontúl tengeröbölre látni. A jobb- és baloldali mellvédbe, valamint jobbra a hátulsó mellvédbe egy-egy nyílás van vájva, ezeken keresztül jutni a ház alsó részéből felvezető szűk lépcsőn a tetőre. Hajnalodik, messze a vízen túl piroslik már az ég alja. Alól, a kertből már madárdal hallik.) Első jelenet. ANNIE, ÉVA. (Annie a háttéri mellvédnél áll és álmodozva hallgatja a madárdalt egy darabig, amikor a baloldali bejárás felől belép Éva.) ÉVA Ideje már, Annie édes hogy nyugovóra térj, hallod, hallod, vígan csattog már a reggel madara. Gyere nővér. ANNIE Ne menjünk még, ne menjünk, hagyj álmodozni . . . Az uram ritkán marad el, bevárom őt, ma szokatlan módon késik. ÉVA Maradjunk hát. Nem tudom miért kerül az álom engem is. (Előre jönnek.) ANNIE Valami nyugtalan, szorongó érzés kínoz, homályos, borongó sejtés hozott ide ki. ÉVA Mi nyugtalanít téged? ANNIE Magam sem tudom, vagy tán bevallani magamnak nem merem. Izzó agyamban emlékek űzik, kergetik egymást! ÉVA, Ó, én is emlékezem s bevallani magamnak én sem merem. Lelkembe édes-bús érzelmek. szálltak, mióta elhagyott . . . Másra gondolni nem tudok, ó nem, csak ő utána búsulok, ó, átkos szerelem! ANNIE A csókja most is itt ég ajkamon . . . ÉVA Öt esztendő elmúlt azóta már s árva szívünk egy sornyi hírt tőle hiába vár . . . Már elfelejtett minket rég! Vagy halott már? Tán harcban érte utól a vég? ANNIE (kiegyenesedve) Ó nem, nem! Megéreztem volna! Megsúgta volna szívem! (Összerázkódik.) De ma, mintha szörnyű baj lebegne körültem . . . Mintha a végzet fenyegetne, írtózom, félek s nem tudom mitől . . . ÉVA Mégis miért nem írt? Nem érezte, hogy két szív utána sírt? S mondd nővér, te hiszed, hogy nem sejtette égő arcát kettőnk közül melyik rejtette keblére akkor este, Nizzában? ANNIE Ő nem tudta, ő nem tudja. ÉVA Hogy irigylem azt az éjt tőled! De későre jár . . . ANNIE Jó éjszakát. Megvárom az uram. ÉVA Lenézek az útra, hátha jönni látom. (Le a jobboldali lépcsőn.) Második jelenet ANNIE EGYEDÜL ANNIE (álmodozva) A messze távolba bánatom tehozzád elrepül, ki messze, messze tőlem egyedül élsz! Elfelejtetted-e a mámoros édes regét, a bűvös-bájos éjszakát? Te nem tudtad két karod vajjon kit ölel? s hogy megtudhasd a nap sose jön el... Az arcom álarc födte be s nem én valék, s nem te valál, az örök szerelmet öleléd, az örök mámor lángolt feléd! És mi szálltunk fel a kék égen át. Kéjt lehelt az enyhe lég, Csókban forrt össze föld és ég s te csókoltál hosszan . . . ajkad örökre ajkamon ég . . . (Zokogva egy heverőre dobja magát s így marad, amíg Planta a jobblépcsőről meg nem jelenik Évával. Éva, látva a helyzetet, oda akar sietni Anniehoz, hogy figyelmeztesse, de Planta egy ellentmondást nem tűrő kézmozdulattal visszatartja. Planta teljesen nyugodt, a maga ura, mintha mi sem történt volna.) Harmadik jelenet, ANNIE, ÉVA, PLANTA PLANTA (halkan) Annie . . . ANNIE (egy halk sikollyal felugrik) Ah! (Végigsimítja homlokát.) Maga az . . . PLANTA Maga itt . . .egyedül . . . sírt? . . . ANNIE Ó, semmi. Vártam önre. Éva itt hagyott! Le akartam én is menni, de elnyomott a fáradtság s álmodtam rosszat . . . ÉVA (hogy a kínos helyzetnek véget vessen) S hogy ily hirtelen jöttünk, az ijedtség ezért . . . de menjünk aludni. PLANTA Még nem vagyok álmos, inkább a hőség . . . bágyadt, s szomjas vagyok. Egy percet, ha még maradhatok? (Tréfásan.) Hűsítőkben látom nagy a bőség. Jó volna most egy pohár oranzsád. ANNIE Amint kívánja, segíts majd Éva megcsinálni. (A következők alatt Annie és Éva elkészítik az italt: jégdarabokat tesznek egy hosszú pohárba, narancs-szeszt, ásványvizet öntenek bele, szalmaszálakat tesznek az italba.) Ma szokatlan hosszan vártam rád. Hol is töltötted az éjt? PLANTA A tiszti kaszinóban. Egy vendégünket ünnepeltük, egy ifjú tisztet, most jött Madagaszkárból. ÉVA Egy tiszt érkezett ide? . . . ANNIE És Madagaszkárból?... PLANTA Közlöm nevét is, ha óhajtjátok? Raoul de Chassis-nak hívják. (A két nő összerezzen.) Meg vannak lepve? Ismerősük tán az ifjú tiszt? ÉVA Nizzából még, nagyon régen. ANNIE Mikor eljegyzél, Öt éve azon az estén láttuk utoljára őt. PLANTA Ahá! Azon az estén volt? Ha jól emlékszem, álarcos menet kavargott az éjjel utcahosszat? ÉVA Igen, karnévál éje volt! PLANTA S amint az már szokásos karnéválnak éjén, vígan udvarolt az ifjú! ÉVA Búcsúzni járt csak akkor éjjel nálunk. PLANTA Óh be fájhat, ha kedvesünktől válunk! Az bizonyos, hogy szép fiú s a hódításra hiú! Az ily legény tetszik a nőknek! (Annie most nyujtja át Plantának az elkészített oranzsádot.) Köszönöm, gyermekem. (Iszik.) Ez jól esik! Hát miről is folyt a szó? Igen, egy csinos ifjúról, ki csapta nektek a szelet . . . így volt, úgy-e? ÉVA Nem tagadjuk ezt! PLANTA És melyik volt a választottja? Kinek a lábánál térdepelt? Szerelmes dalát kinek dalolta? Szerenádot kinek énekelt? Kinek pengette a lágyhangú lantot, no mondjátok el a szép kis kalandot! ÉVA (kitérőleg) Be sok kérdés ! PLANTA De egy se hiába való! Egy itt a fontos, a való! Hogy kettőtök közül ki volt, kiért lángolt? (Szünet. Fürkészve nézi mindkettőt.) PLANTA Ha drága hitvesem és kedves sógornőm megengednék, az ifjút idekalauzolom mint házunk hőn várt vendégét. Ő döntse el a kérdést, ki vette meg szerelmes szívét? ÉVA Az égre kérem, ne tegye! PLANTA (szinte örömmel tölti el a gyanú, hogy mégis Éváról van szó.) Ne hívjam ide hozzánk? ÉVA Nem, semmi kincsért! PLANTA Mi okból fél őt viszontlátni? ÉVA Nem akarom látni, nem most, nem itt! PLANTA Miért e félelem? Igaz szerelemnek öröm a viszontlátás! ÉVA Chassis elfeledte régen Nizza napjait. PLANTA De nem feledte kérem! Rá esküszöm ! (Tekintete a némán ott álló Anniera téved és Évára terelődött gyanúja most más irányba tart.) Néma vagy Annie? Nem bánod talán ha idejön Chassis? De ne nyugtalankodj, csillapodjál ! Nem hozom el s tudod miért? ANNIE Mit játszol velünk? Mit kínozol? Mondd ki azt ami agyadban jár! Látom szemedben az aljas gyanút! az aljas gyanút! Mondd hát, mondd ki hát mi a vád ? PLANTA Lám, véded magad már is? Hisz senki se vádol? ANNIE De vádol a két hideg szemed, megrémít tekinteted! PLANTA Nem attól rémülsz tán, mit a tisztecske be is vallhatott? ANNIE (felhördül) Ó, ő nem vallhatott semmit! PLANTA Ezt honnan tudhatod? De én tudom, el is mondom, el is mondom, nem kertelek, most a végére járok: e két hölgy közül az egyik karjában pihent! Ki volt. az, te vagy ő ? ÉVA (nyugodtan, szilárdan) Én voltam! ... PLANTA Úgy? Hát beismered? S büszkén vallod azon az éjen keblén hevertél, szíved vert szívén! (Annie szólni akar, Éva egy mozdulattal visszatartja, igent bólint.) Hisz tudtam én, Hamisan esküdt a gavallér! A becsületszó csak ennyit ér! ANNIE (felsikolt) Ah! Ez nem igaz! Nem engedem, hogy hazugnak vádolják! PLANTA Mit tudod te azt? ANNIE Menteni akart Éva, ezért vette magára annak az éjnek édes bűnét, de hiába, mert én voltam, igen én! Még ajkamon ajka tűze ég, búcsúszava szívemben cseng még! S tőlem már öt éve elszakadt, s melletted szívem majd megszakadt, öt évig vágyva utána! Egyetlen csókban az övé lettem s akármi jöjjön itt nem maradok többé, újjongva kiáltom szerelmemet, nem tudok élni nélküled! Tiéd voltam, tiéd maradok, ölelő karodba rohanok! PLANTA Nincs erre szükség, nem kell rohanni, ő itt lesz nemsokára már! ANNIE (lázban) Hogy lehet ez? Szerelmem hol vagy? Szerelmem hol maradsz? Ó mily szívszakadva hívtalak sok magányos órán! Hallod, hallod, hívlak megint . . . Feléd a titkunk megoldása int, most tudd meg, két karod kit ölelt! (Annie mintegy delíriumban széttárt karokkal, lángban égő arccal áll. Az utca felől halk, tompa, lassú-ütemű dobpergés hallik.) PLANTA (a nők kérdő pillantására) Ha mondom, egy kis türelem, kedvesed mindjárt itt terem! Meglátod mindjárt itt alant s hogy öt éve mely titkot takart, most meg lehet néki vallani, de félek ő már nem fogja hallani! . . . (A dobpergés erősbödött, alulról a dobolás ütemében ritmikus, lassú léptek és lódobogás hallik.) ANNIE (rekedten) Mi ez? Mi ez? . . . ÉVA Nem értem! Mi ez? (Éva egy ösztöntől kapatva, letekint s egy ugrással a hátsó lépcsőzetről lerohan.) PLANTA (most karon ragadja Anniet s a hátsó mellvédhez hurcolja.) Lásd . . . ott . . . ott jön ő! ANNIE Ez, ez? . . . ott alant? PLANTA A fekete takaró alatt. Ő!... a kedvesed!... Ő fekszik ott, megöltem! ANNIE (felhördül) Te!? Te! Ah! PLANTA Megöltem őt, mert kegyeiddel dicsekedett! ANNIE Ah, gyilkos ! Gyilkos ! (A gyászmenet felé) Álljatok meg, ne vigyétek még . . . ne vigyétek el, értem halt meg! Hadd súgjam a fülébe égő csókját kinek ajka érte, hadd tudja meg a titkot, hisz egy éltet áldozott érte! (Indul le a lépcsőn és hallani, amint egy test súlyosan vágódik el a meredek lépcsőn. Planta egy _ mozdulatot tesz, mintha utána rohanna. A dobpergés, mely Annie éneke alatt szünetelt, újra kezdődik. D'Indres tábornok egy tiszt kíséretében jobboldalról belép.) Negyedik jelenet PLANTA, D'INDRES (egy tiszt kíséretében) D'INDRES Tengernagy úr, letelt az óra! PLANTA Mehetünk! . . . (Hátranéz, aztán maga elé, mintha az élettől búcsúznék.) (A dobpergés halkul, lassan összecsapódik a függöny.)