AZRAEL FRANCHETTI ALBERT. (1890-es kiadás) Szereplők: Azrael Nefta (Klotild nővér) Loretta Brabanti Lidoria A brabanti király Luczifer Egy pór Egy hírnök Démonok, elkárhozottak lelkei, angyalok, kerúbok, szeráfok, mennyei szűzek, vértanuk, patriárkák, halászczigányok, brabanti hűbéresek, apródok, lovagok, udvarhölgyek, pórok és pórnők, apáczák, katonák. Történik a XIII. században. Az első felvonás 1. része a pokolban, 2. része a mennyországban történik ; a darab többi része Flandriában. Első felvonás. Első Rész. A pokolban. (Tágas barlang, melyen komor villámok czikáznak át. Jobbról durván a sziklába vágott lépcső, mely egy, a magasban lévő nyíláshoz vezet; e nyíláson át egy darab eget láthatni. Oldalvást és a háttérben is barlangok.) Első jelenet. DÉMONOK (a felső nyíláson át elitéltek lelkeit hozzák. A már lent levő démonok az érkezőket víg ugrándozással és gúnyos nevetéssel fogadják. Jönnek a bacchausnők. A démonok mindenfelé szétiramodnak.) Második jelenet. Azrael (egyedül, midőn látja, hogy a démonok eloszlottak, előre lép a háttérből.) Borzalmas éjjel! Oh te poklok lidérczes hazája, A hol a vágyat, érzést Bús feledés köde zárja Nincs itt oly átkozott, mint ennen éltem 1* Ki tudja, hány évszázad tűnt azóta fejem felett, Hogy ah ! elkárhozám ... S még egyre kísért a gyötrő fájdalom E sötét, komor hazában, Nyomon kísér egy édes, drága emlék Csattanása egy csóknak! És ez a mult örömöm S mai kínom egyként éget S átkozni készt e szörnyü, azörnyü véget ! Oh ! ha szívnék egy percznyi mámort, Egyetlen csókot, Pillanatnyi, csak egy pillanatnyi kéjt ! E percznek szállta közben elfeledném, Mi rémes fátum prédája lettem, - Ah, elfeledném e gyászos éjt ! Harmadik jelenet. Pokoli táncz. (Alig ment el Azrael, a démonok megint előrohannak és ujra kezdődik a bacchanal.) Kar (a szin mögött.) Pape Satan ! Pape Satan ! Aleppe ! Oh poklok királya, Tekints a Halálra, Tekints rá a Gúnyra, E hű rabjaidra - Ők jönnek eléd! A Halál, mely kioltja A jót és a rosszat, A Gúny, mely vigyorgva Néz arra, ki roskad, Közelgnek feléd ! Negyedik jelenet. (Lucifer jön jobbról, szörnyetegek vonta kocsin. Lucifer kísérete. Voltak. A táncz még szilajabbul kering Lucifer kocsija körött.) Kar Míg a koldus ember Csúf verembe rothad: Szobrokat emelnek A hatalmasoknak, És fölébe czifra sírnak Mit nem írnak ! Nagy, dicső erényeik, Ah, hogy földicsérgetik ! Ámde hol a lelkeik ? Idelenn ! Idelenn ! Hahhahahah ! Idelenn ! Üdvözlégy Sátán s Belzebúb ! Ah királyok ! Nektek még ma zeng hozsánna ! Boldogít sok ifju lányka Szíve lángja - titeket ! Kaptok bókot. Sűrü csókot, Oh hány szép ajk hiteget ! S holnap - el kell vesznetek ! S hogyha aztán kérdezik: "Merre vannak lelkeik ? " Idelenn ! Idelenn ! Hahhahahah ! Idelenn ! Üdvözlégy, Sátán s Belzebúb! Ötödik jelenet. AZRAEL. VOLTAK. (Lucifer egy jelére a démonok kisérte kocsi megindul, jobb felé. Azrael, balfelől jőve, int Lucifernek, álljon meg.) Azrael Állj meg ! Démonok Azrael ! Lucifer (Azraelhoz.) Mit óhajtsz ? Azrael Csak egy évre a föld szinére vágyok menni S ígérem, az égtül rablok lelket S hozok le néked! Kar (megvetőleg mutat Azraelra.) Formára démon De más a lénye ! Vigyázz : ö megcsal ! Titkolt reménység Csábítja untalan A föld felé. Ne teljesítsed óhaját ! Lucifer Egy szót se ! Itt én vagyok, csak én, a kényúr! (Szigonyával a földre üt. Dörgés és villámlás. Mindnyájan térdre borulnak.) A mit kívántál, én teljesítem ! De egy év mulva, Ha, mint igérted - nem száll le véled A poklok honába Egy égtül rablott szűzi galamb, Nem lészsz többé démonom. De miként az emberek, Elkárhozottan fogsz tengni majd ! Ráállsz-e erre ? Kar Szólj most, Azrael ! Azrael Rá ! S igy áll az alku ! (Lucifer és kísérete el.) Hatodik jelenet. DÉMONOK. AZRAEL. Azrael (a nyíláshoz vivő lépcső felé megy, az ott lecsillanó ég felé szegzett szemekkel, elmerülve, s ügyet se vetve a démonokra.) E búcsu-perczeimben Hogy' reszket bennem minden Oh jaj ! mit is remélek Olyant, mit el nem érek ! Ujra le kell majd szállnom E gyász ösvényeken ! Oh jaj mi kin! ... Mit bánom? Csak egy órányi élvet, Ne többet, adjon a sors énnekem! Kar Ah, fölmegy a kába A földi hazába, Megy tenger bajra S a poklok kaczajja Kiséri szegényt ! (Azrael fölmegy a lépcsőn a nyilásig és onnan elszáll, mig lent még zajosabban tör ki a gúnykaczaj. A színt felhők takarják.) Második Rész. A mennyben. (Felhők alkotta amphitheatrum. A felhők a leggyöngédebb szinüek: rózsásak, aranyosak stb. Az amphitheatrumot középütt arany lépcső szeli ketté, melynek a végén nyilás van, hol az űr azurszin hátterét láthatni, melyen a csillagok fénylenek. A gyöngyfényű, enyhe világosság lassan-lassan növekszik. Angyalok, szűzek, szentek, mártirok, patriárkák stb. Aztán Nefta.) Egyetlen jelenet. (A lépcső legmagasb fokán négy szeráf jelenik meg s ezüst trombitába fú.) Angyalok kara Mária ! órád eljött ujra ; Ezüstszavu harsonák hirdetik, És hallszik nyúgottól keletig, A mint ezernyi szent ajk fújja, Esdvén, hogy rájok áldást te terjeszsz : "Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes!" Szűzek Dominus Tecum ! Áldott vagy te az asszonyok közt ! A mosolyod virág, Melytül mindütt illat árad ! Az üdv lakik te nálad, A ki szűzen szülted őt ! Szentek Et benedictus fructus ventris tui Jesus ! Mind Jesus ! Jesus ! Mártirok Sancta MarIa, Mater Dei, Könyörögj értünk ! Oh isten szűzi anyja te ! Halljad imánk ! Nefta (megjelenik az aranylétra tetején.) Oh szállj tiszta ének, Oh szállj fel a trónus elé ! Oh édes könyörgés, Repülj az Úr anyja felé ! Kar Oh szállj, tiszta ének stb. Nefta Bánat között fogamzott fohász, Hívó, esengő, halk susogás, Áldó, dicsérő, szent himnusok, Mikben az ihlet fel-felbuzog, Zengjék - s ne légyen egy ajk se néma ! - Ave Maria, gratia plena ! Kar Bánat között stb. Nefta (lassan leszáll az aranylépcső fokain.) Oh szűz Anyám, Te halld meg hő imám'. Azraelt, hajdan lelkemnek hivét, A sátáni sergek innen elvivék. Oh jaj ... ő bünbe jutván, Megbünhödék, Bár nem lázada fel ; S azóta is, lent a poklok ádáz orgiáiban Nem vőn részt Azrael. Oh szűz Anyám, Tekints reám ! Ez időtül a menny Sötét nekem ! Ő ma ujra szívhat, Mária, földi leget ... Tán sebem béheged ! Hisz örökkön élő a remény - Talán megmentem én ! Oh vidd fohászom, Mária, Isten trónusáig. S az ég bocsánatára Ha nem lesz méltó Azrael Ah, mindörökre vesszen el Drága, égi malasztom, S csak mint halandó asszony Juthassak az égbe fel. Kar Oh Isten anyja, Márja, Hallgass e hö imára ! Mint tömjén illatárja, Úgy száll im feléd. Ah arczaidra szánat Vet immár borús árnyat S elűzi szemednek Nyugodt derüjét. Nefta (fölfelé néz és karjait, mintegy extasisban, kitárja.) Íme a szűz Anya ott száll Elrebegni ohajját ... Íme a szűz Anya ott áll S könyörgve kitárja karját! (Felülről rendkivül erős fényár hull Neftára, kinek leplei hirtelen le hullanak, úgy hogy egyszerre apácza-köntösben tűnik elő.) Kar Glória ! Isten teljesíti Szíved óhaját ! Nefta (fölemelkedik) Légy áldott, Mária ! Oh hála néked, Uristen ! (fölmegy az arany lépcsőn) Kar (utána tekint) Nos hát, bús szerető ! utaidra Tündököljön az égi remény S hozzon vissza, időd tovatüntén, A mennynek csillagozott ösvenyén ! Nefta (a lépcső legmagasb fokára jutva, egy csillagra mutat) Oh látjátok-e már odalenn Azt a gömböt a légnek ürében ? Holnap ott egy apácza mégyen, Halvány ajka imákat susog ... Hogyha nem jutok égbe megin', Nem feledtek-e, kedveseim ? Az isten megáldjon, fivérim ! Kar Nővérünk, isten áldjon! Második felvonás. Tágas tisztás egy erdőben. Jobbról, a fák lombjai mögül egy várkastély tornyai látszanak. Virrad. Azrael, egyedül, egy köpenybe burkolva, nemes embernek, de egyszerüen öltözve, egy facsoport árnyékában alszik, zöld moh-ágyon. Első jelenet. AZRAEL (egyedül, felébred) Mily édes itt nyugtatnom enyhe fűben E testet, a mely annyi éven át Poklok bűzébe' bolygott ! Miként ha ujra éledezne, szívem Felejti mult keservei nyomát És most ujra mi boldog ! (A hajnali fény erősbödik. Azrael nézi a gyepet, melyen pihent.) Ti dús királyok ! nem volt sohse még Oly jó párnátok, a minő nekem Ez első éjszakámon ! Ezt a tavasznak karjai szövék, Hogy pihenjek fölötte édesdeden Álmodjam legelső álmom! (A nap fölkel. Azrael feláll és széttekint.) Oh hol vagyok ? Miféle tájon ? Im itt egy erdő ... És ottan egy úri kastély. Látni fogom majd e vár kisasszonyát ... Örvendj, szivem! Rád üdv mosolyg. Második jelenet. (Minden oldalról pórok és pórnők jönnek nagysietve; ki czölöpöt, kivirágfüzért, ki bárdot, ki kalapácsot stb. hoz. ) Első csoport (jobb felé mutat) Ott ! 2-dik csoport Helyes ! (munkához fognak) 3-dik csoport Te Róbert ! János ! fogd a bárdot ! 2-dik csoport Addsza hát. 3-dik csoport (most jön) Már itt vagytok ? Első csoport Óh ti renyhék ! Pórnők Minden kész a várba' fent. (Nagy mozgás a szinen; a pórok sátras emelvényt csináltak, melyet most a pórnők virággal diszitenek) Mind Gyorsan ! Lombot, virágot ! Némelyek Hiu lombok ! Mások Hiu disz ! Mind Hét év óta várjuk egyre, De nem jön a vőlegény ! Harmadik jelenet. AZRAEL. VOLTAK. Azrael (miután egy darabig meglepve nézte az ünnep előkészületeit, közeledik egy pór-csapathoz és az egyik pórnak vállára üt.) Hé, barátom ! milyen ünnep készül itten ? Kar (nézik.) S te ki vagy Azrael Egy útazó ! Eltévedt vándor vagyok én. Feleljetek : tán ma esküvő lesz itt ? (Mind közelebb jönnek és érdeklődéssel nézik az idegent.) Kar Furcsa kérdés ! ... Meglehet. Azrael (meglepetve.) Furcsa válasz! Kar (zavarodottan) Van menyasszony, Oh de még nem érkezett - vőlegény ! Azrael Még vőlegény nincs ? Mit jelent ez a titok? Kar Hát a szép Lidóriának Nem hallottad még hirét ? Azrael Sohse még. Ki légyen e szép lány ? Kar (Kissé félénken körülnézve.) Hát halljad, vitéz lovag ! Brabanti Lidória apja király, De férfi-szerelmet a szíve utál És csúf boszorka-mesterséget űz A deli szűz. Azrael (meglepve.) S igaz vón' csakugyan ? Mind Igaz, uram. Pórnők Másféle lányok Víg dalra vágynak, Kedvelik illatát Üde virágnak. De ő csak nézi, Ő csak böngészi Könyvei lapjait Minduntalan. Azrael (még inkább meglepve.) Valót beszéltek Kar Valót, uram ! Egy pór De végre az apja szól: Menj férjhez, megengedem, Hogy döntsd te el, hit óhajtsz hitvesednek. S azt felelé : Oltár elébe vezethet A hős, a ki megállja szilárd tekintetem. Azrael Mily furcsa dolgot mondtok ! Igy volna csakugyan ? Igen, igy szólt Lidória ! Úgy van, uram ! Egy pór Hét éve annak, hogy ezt kihirdeték, És meghivák a legjobb daliákat. De mégsem akadt szinén a nagyvilágnak Oly vitéz, ki megállaná az ő tekintetét ! Azrael (magában.) Legyőzöm én ! A glória Enyém lesz, igen, enyém. Egy démon ül Lidória Varázslatos szemén. Azrael (menni készülve, aranynyal telt erszényt ad a póroknak) Ime,fiúk! Pórok (kinyitják az erszényt.) Arany ! Azrael A melyen még ma ihattok majd A győztesért nagyvigan. Mind (kétkedve) Oh persze ! Azrael Talán ! Kar Dőre, ki azt reméli, Hogy ezt a czélt eléri ! Azrael Akad tán férfi - akad tán ! Pórok (Visszahuzódnak és gyanakodva, álmélkodva nézik A.-t ; egymás között .) Mily furcsa beszéd ez ! Azrael Isten áldjon! Pórok (tisztelettel és kissé félénken megemelik kalapjukat.) Szolgái ! Negyedik jelenet. Pórok és Pórnők Minden készen ! Már az erdő Díszes parkká változék ! De mit ér, ha vőlegényről Nem gondoskodott az ég ! (Balról a szín mögül Loretta és a halász-czigányok hangjai.) Hajrá ! Pórok Ki jő ? A hangok (közelednek.) Éljen Loretta és éljen a czigány ! Pórok és Pórnők (balra nézve.) A halászó czigányok ! Beh jó a kedvök ! Czigányok (nagyon közel.) Hajrá ! Ötödik jelenet. LORETTA. HALÁSZOK ÉS HALÁSZNŐK. VOLTAK. (A czigányok vigan és mindenfelé köszöntve, jönnek szinre.) Loretta (előre jő.) 'csés jó napot ! Ma látni kivánom én is, Midőn tusára mennek ; Ma látni kivánom én is, Midőn majd fennakad - egy hős lovag Horgán női szemnek ! (nevet) Beh jó a kedve ! Loretta Ha igazság az, hogy Ámor Fölfegyverezve jár, S hogy éles, jó fegyverével A szív közepébe, talál: A két szem Ámornak íve, A szem nézése a vessző, A mely behat a szívbe És pusztit, a merre száll. Hát sohse remélje a nőnek szerelmét S hogy lángra gyulasztja a nő szivet s elmét, Ha félénk szemekkel tusázik a dalja, Ha gyönge nyilakkal megyen diadalra. Lidória szép lány ; Nem érheti vád Az asszony gazella S oroszlánt imád. Nem vágyik a lelke Rabszolga után Ha szívét odadja, Urat kíván ! Kar Lidória szép lány stb. (m. f.) (Trombitaszó a szín mögül.) Mind (jobb felé szaladnak.) Hah, éljen királyunk ! Hatodik jelenet. A KIRÁLY. LIDORIA. HÍRNÖK. CSATLÓSOK. LIDORIA UDVARHÖLGYEI. APRÓDOK Stb. VOLTAK. A király (Lid. -hoz, kit az emelvényhez vezet.) Bár küldne az ég ma győzőt, oh lányom ! Engedje, hogy leveressél, az isten ! Ma van, oh édes, utólszor, Hogy beváltod, apádnak mit igértél. Oh jaj, aggott a testem, Megyek a sir felé. Oh, tán ezenkivül Nem látom több tavasznak Isteni fényét. Lidoria Mit esküvel fogadtam, Ahhoz én hű leszek. Hát jöjjön a hírnök ; Jelentse, mint szokás, Mi készül itten. (A hírnök megfúvatja a harsonákat. A szín mögül kürtszó felel.) Mind Oh holla ! ! (Balra mennek, a messzeségbe nézve.) Már itt a harczos ! Megjött. (Azrael díszöltönyben színre lép.) Loretta (szemügyre veszi Azraelt.) Szép és erős, Valódi hös ! Hetedik jelenet. AZRAEL. VOLTAK. Azrael (Előrelépve.) Én fölveszem a keztyűt ; Jer, víjjuk azt a harczot! Lidoria (gőgös megvetéssel.) Mit óhajtsz ily kudarczot? Azrael Elég az is az üdvből: Nézhetni bűvös arczod ! Lidoria Ám jól van; nézz szemembe. Meglátjuk, győzöl-é ? (Lidoria lehalad az emelvény lépcsőin és mintegy tiz lépésnyire Azraeltől, vele szemben megáll. Ránéz Azraelre és izgatottnak látszik. Farkasszemet néznek. Lidoria hiába igyekszik ellenállani Azrael tekintetének. Végre le van győzve.) Azrael Ím, legyőztem. Kar Hihetetlen ! Legyőzte ! (Lidoria, remegve és halványan egy gyűrűt von le ujjáról és apjának adja. Ez atnyujtja a hírnőknek.) Hírnök (előrelép és egy, a brabanti czimerrel ellátott vánkoson odanyujtja a jegygyűrűt Azraelnek.) Íme vedd kezemből a násznak zálogát ! Azrael (átveszi a gyűrűt, nézi, aztán a kiralyhoz.) Oh mi szép ez. Királyom ! Mily méltó reád ! (a gyűrűhöz, gúnyosan enyelgő hangon.) Kisded gyűrű, beh csillogsz felém! Óh mi csábos, mi bűvös e fény ! 2* Kisded gyűrű, oh mily nagy erőd Összefűzöd a férfit s a nőt ! Őket oltár elébe vonod És ott életök' egybe fonod. Te élveknek csalfa csábja, A melynek kín jár nyomába' ! Ma még a szívnek kincse, De holnap nyűgös bilincse ! Vissza veled! az ujjam Téged sosem viselhet ! Hisz küldőd gyülöl engem - Érczed nem jelent szerelmet ! Menj ! (A gyűrűt Lidoria lába elé dobja.) Mind (Lorettát kivéve.) Mily szörnyű sértés ! Azrael (a királyhoz.) Nem veszem el leányod ! Jaj, ha gyűlölve mond igent az asszony ! Loretta (félre, kitörő örömmel.) Nagy isten ! Lidoria (a csatlósokhoz.) Vigyétek gyorsan börtönünk fenekére! Azrael (ki akarja húzni kardját.) Megvéd e jó aczél ! Loretta (a halászokhoz, Azraelre mutatva és tőrt villogtatva kezében.) Őt el ne hagyjuk ! Részén a jog ! A halászok (késekkel kezökben.) Ám jőjjön, kinek kedves az élte! Azrael (Lorettához közeledve.) Mondd, ki vagy, te szép leányka ? Loretta Czigányleány vagyok, nevem Loretta. A halászok Ő Loretta, királynőnk ! Lidoria (a csatlósokhoz, Lorettára és a halászokra mnutatva.) Veszszék mindahánya ! Loretta és a halászok Csatára ! A csatlósok Csatára ! Mind Csatára ! (A viadal épen kitörőben van, midőn messziről Klotild néne és az apáczák hangjai csendülnek. Mind hirtelen megállanak) Nyolczadik jelenet. KLOTILD. APÁCZÁK KARA. VOLTAK. Apáczák kara Domine, salvum me fac Ín misericordiam tuam ! Mind (kivéve Azraelt, Lidoriát és a királyt.) Ez Klotild, az a jámbor szent apácza, A ki jár-kél s fölszed minden kóros embert, S a szenvedőket ápolja híven. Klotild nővér Mit látok itt ? Fegyver a kézben ? Béke! Azt hittem, vigasság van e tájon És ime rút viszályt kell találnom ! Azrael (udvariasan Klotildhoz.) Ne félj, óh szép szűz, Nem jöttél küzdelembe. Békét ohajtasz ? Ha intek : visszavonúlnak S a kardok lehullnak. Klotild (Azraelhez.) Vaj' mi titkos hatalmad vagyon, Vitéz lovag? Azrael Már megbocsássa, Oh szép apácza, De ezt föl nem fedem. Ám ha lesz, A ki rám tör : megérzi majd. Klotild Hangja lágyan cseng fülembe, Mint malasztos énekek árja. Ah, e hangok hallatára Azt hiszem, velem az Úr. Mintha benne - illat lengne, Hangja úgy hatott fülembe. Szívem szinte ittasúl. Azrael Ah valóban szép napom volt, Ah valóban szép az élet ! Ah az üdvtől, mit reméllett, Nincs már messze Azrael. Vár reám az üdvök üdve ! Már Loretta szép szemében Ott mosolyg a földi éden, Melyet holnap érek el. Lidoria Azt hiszem, megöl a szégyen, Földbe sülyedek ! A pokol volt ellenségem, Rajtam más nem győzhetett! Ám a poklok e hatalma Hírem fényét csak növelje ! Földi faj ! e győzedelme Úrnőddé tett engemet ! Loretta Óh mi délczeg ! Mi büszke, mily nemes Ah, mit érzek ! Lánczra fűzött bűv-varázsa - Ah őt nem felejtem el ! Érzem, nincsen néki mása Mint az ég egy látomása, Megigéz és fölemel ! Egy királylányt megvetett ! A király Ah, utolsó szép reményem ! Téged is hát elvesztélek ! Isten véled, unott élet, Hozzád nem köt semmi már ! Szent sugár, hát kialudtál ! Ah, im vak sötétbe' bolygok Te, ki lánczaink feloldod, Jőjj és vígy el, zord halál! Apáczák kara Homlokunkat földre hajtva, Mindahányunk jámbor ajka Egyre-egyre azt sohajtja : Áldassék az Úr neve ! Halászok és halásznők Megigéz e hős varázsa, Mint az ég egy látomása. Nincs a földön néki mása, Nincsen hozzá fogható! Csatlósok és pórok Hogyha jelt ad, elvonúlnak ? Kardjaik meg földre hullnak ? Szörnyűség ! Ily nagy hatalmat Csak a sátán adhatott ! Lidoria (a csatlósokhoz, Azraelre mutatva.) Ne merjen senkise ellenszegülni ! Ő kigúnyolt - halál rá ! Csatlósok (Azraelre akarnak rohanni.) Halál rá ! Azrael A földre, kardok ! (Villámlás ; a kardok földre hullnak.) Mind (Lidorát kivéve, letérdelnek. ) Nagy Isten ! Azrael (fölkaczag.) Hahaha ! Klotild (magában, egészen előrelépve.) Ah látom, ő a férjem. Ő Azrael. Hála néked, mennyek atyja ! Meg kell üdvét mentenem ! Ő Azrael ! Azrael ! (Azrael karját Lorettának nyujtva, vele együtt eltávozik a szín háttere felé; nyomukban halászok és halásznők. Mind - Lidoriát kivéve - térden maradnak. Lidoria sötéten néz Azrael és Loretta után. Klotild az előtérben áll. Csoportozat. A függöny nem nagyon gyorsan legördül.) Harmadik felvonás. A Selda partján. A kikötőben halász-czigányok bárkái. Elöl, jobbról, moh-pad. Estal???t. - Midőn a függöny felgördül, halászok és halásznők épen végzik napi munkájukat ; körben ülve, némelyek hálókat foltoznak,kifeszítik a hálókat a fák között. Loretta gondolatokba merülve ül a moh-padon. Első jelenet. LORETTA. HALÁSZOK ÉS HALÁSZNŐK. Kar (dolgozva.) Volt hajdanában egy gazdag úr, A ki ádáz, rossz szivű volt mód felett. Egyszer éjszaka fútt a szél vadúl S jött egy utas, ki nála kért helyet. "Úgy fázom az éjben!" "Eh ! sohse kérdem !" "Uram, oh nyisd ki menten, Vagy itt halok meg a küszöbön !" "Hagyj békén engem!" S az ajtó zárva: - nem jut a várba És másnap halva fekszik az árva ... Halva, a küszöbön ... Némelyek Tudod, mikor megyünk már ? Mások Nem én. Némelyek Hátha előbb még Loretta férjhe' mégyen ? Mások Akkor előbb megyünk el, mint hogyha lakzi nem lesz. (Homályosodik ; szellő suttog a levelek közt) Némelyek Csinos a vőlegény. S szerelmes ! Mások Vitéz ez ! Némelyek És fiatal ! Mások Ott hagyta rangját, nevét, Ott hagyta mindenét, S él, a hogyan mi élünk ! És nyájas, sohse kevély ! Mind Jobb férjet már Loretta Nem lel a föld szinén. (A ballada folytatódik:) S mi történt ? ! Két kígyó nőtt a holttetem husán. Odavonják- és környülfonják A vár urát. És el sem bocsátják, Bárhogy fut tüskén-bokron át. S a vár is romokba dől, S azóta lelke bolyg szerteszéjjel, S ha lát egy utast közelgni éjjel, Egy nagy czipót kinál neki. Megváltja őt, ki elveszi tőle, De minden ember fut előle S bolygása végét nem lelheti. (Mind fölkelnek és miután összeszedték a hálókat s mi egymást, eltünnek a bárkákban.) Második jelenet. (Éj van. A szellőtől reszket a lomb és fodrosul a hullám.) Loretta (egyedül.) Már jő az éjjel, és ő még nincsen itt! Oh mi hosszuk az órák ! Mennyi rém kisérti árva lelkem, Hogyha ő nincs velem ! Nem, nem ! Dőre csalkép mind e félelem ! Messze a kastély, melybe` Lidória tölti éltét, És őt az erdők sürü árnya óvja nappal, S ha jő az éjjel: népem áll őrt felette. Szeretlek ! Szeretlek ! Nem kérdem, mi légyen neved ! Származásod se kérdem. Hűséget fogadtál, És én is szerelmet igértem, S híven szeretlek! Volnál poklok szülötte S elkárhoznám örökre, Mert csókoltam ajkad Akkor is úgy csüggne lelkem rajtad, Mint hogyha volnál tiszta kerubin, Mely az égi hazát odahagyva, Ember lett s földi salakba Repült szárnyain ! Szeretlek, szeretlek ! Volnál szélvész, mely pusztitgatva tombol, Mely a merre halad, csak dúl, csak rombol Benned látnám nyaramnak virágit ! Maga vagy a Derű, az öröm ! Csillagom, mely utamra világit. Te vagy üdvöm, te vagy gyönyöröm ! Szeretlek ! Szeretlek! Harmadik jelenet. LIDORIA ÉS LORETTA. Lidoria (lefátyolozva jő jobbfelől.) Czigánylány ! Loretta Hah ! ki van itt ? (Lidoria fellebbenti fátylát. Loretta ráismer.) Te ! S itt ? mi kell ? Lidoria Mentésedre siettem. Loretta Hazugság ! Lidoria Ha sértesz, se bánom ! Figyelj rám. A dalját, a ki vívott velem, Imádod s rejted. Loretta Nem ! Lidoria Én jól tudom. Kár tagadnod ! Ő veled él itt, álruhában. Loretta (a bárkák felé akar menni) Hagyj el ! Lidoria (elállja utját.) Ne menj ! Sose hídd segélyül alattvalóid. Nem viszem el - sose rettegj - a te ... czigányod ! De lelkednek üdvét féltem én ! Loretta (gúnynyal.) Mit bánod, mondd csak, lelkemnek üdvét ? Lidoria Hisz ha őt elrablani vágyom Nem jövök egymagam ! Loretta (jobbfelé mutat.) Tán katonáid ott a sűrűben rejtőznek el. Lidoria Megesküszöm hát : senkise jött utánam ! Loretta (nyugodtan.) Folytasd. Lidoria Kértem a poklot, tárja elémbe, Ki az a férfi, ki küzde vélem, És győze rajtam. E férfi - démon. Loretta Dőre ! Lidoria Hidd ! Az Isten tanúm, Hogy való, a mit beszélek. Loretta S ha démon ? ! (Titkolódzva, gúnyos kiváncsisággal.) S neve sem titok előtted? Lidoria Azrael. Loretta (szenvedélyes kitöréssel) Oh drága szép név ! Áldva sohajtlak Amiglen élek. Lidoria Ne vesd a lelked' a kárhozatnak. Loretta (növekvő hévvel.) Imádom !imádom ! Nevét örökkön szeretve áldom ! Lemondok érte üdvömrül is. Lidoria Mint imádod, Mutatja e borzadalmas átkod. Loretta És szeret ő is! Lidoria Ne higyj az esküjének ! Mert ajkai bármit is beszélnek Leány, higyj nekem : hazudik ! Loretta Szent ég ! Lidoria S ha tán maga is bevallja, Hogy a szíved' csak árulja, csalja, S más leány, ki után benn vágy fakad Megboszulnád-e, mondsza, magad' ? (Pillanatnyi szünet. Némajáték.) Loretta Ah ! hogyha más nőt szeretne ... Nos én ... meggyilkolom ! Lidoria (megragadja karját) Nos, hát - ő méltó a halálra ! Halld csak ! Loretta (kiragadva magát Lidoria kezéből.) Nem ! Hagyj el ! Óh mi kin ez ! Nem ! Nem ! Hazug beszéded' el nem hiszem ! Menj ! Oh menj ! Lidoria (újra megragadja.) Győződj' meg temagad, Hogy igaz, mit beszéltem. (közeledik Lor.-hoz, titokzatosan) Ha szemét megcsókolod, Ő elalszik majd legott. Tedd a jobbod' a szivére S ő szólni fog ezalatt. Égi kényszer súlya folytán Elmondja majd az igazat, S ha szól és kiejti nevét ama nőnek, És titkai szívének napfényre jőnek: Majd öntsd le sietve a csalfa galádot E vízzel, a melyet egy jámbor pap megáldott. E szent cseppek által majd megboszulva lészsz : A poklok varázsa legott elenyész. (egy kis palaczkot nyujt Lor.-nak és el.) (Az eget felhők boritják. Villámlik és tompa dörgés hallszik.) Azrael hangja (nagyon közelről) Oh hol vagy, édes szívem ? Loretta (magában, keblébe rejtve a palaczkot.) Búskomor eszmék ! El most agyamból ! (Azrael elé fut) Negyedik jelenet. AZRAEL. LORETTA. Azrael (Szinre lép.) Merre vagy, Lorettám ? Loretta (Azrael felé siet.) Itt, karjaidban! Te drágám! Rejtélyes ember, csakhogy végre itt vagy ! Ugy epedt a szivem, Várva téged, szép hivem ! Szünös-szünetlen Jaj hogy féltem, remegtem ! Ne menj többet el ! Ne menj ! Azrael Megbocsáss, édesem, ha várnod kellett Feledd e bút. Most itt vagyok s ölellek ! (hosszu ölelkezés.) Loretta Ha együtt ülök véled, Szemem szemedbe ha mélyed, Már ittlen szívja lelkem A mennynek mámorát. Oly üdv lakik tenálad, Milyent sosem találhat Az ember lent a földön - Hacsak nem álmodik ! Azrael Ne kétkedj sohse abban, Hogy szívem csak érted ég. Éretted mindent elhagyék, Világom csak te vagy ! Hadd szedjem ajkidon ezt a mézet, Érezzem ölelésed ! Lemondok bármi egyébrül is - Óh csak te el ne hagyj ! (Azrael Lorettát lassan a moh-padhoa vezeti, hol mindketten leülnek.) Mindketten Beh jó így, nemde, Kezed kezembe' ! Oh vágyak réve ! Oh élvek élve, Több üdv a mennybe' sincs, Mint ha rám tekintsz. Azrael (elálmosodik.) Mintha lelkem már tovaszállna, Mintha égbe repítné a szárnya ! Mintha egy ének szólna le hozzám, Csengve által a végtelenen ... Álmodj, álmodj ! Hisz csak álom az élet ! Egy öröm van : az álom ... Aludj ! (Lassan-lassan elalszik. Loretta nézi.) Loretta (hirtelen felugrik Azrael mellől.) Már alszik ! Mért hogy űzöl mindszünetlen, Óh te kába gondolat ! Már alszik ... Ha most akarnám ... S ha mindez mégse vón' hazugság ! Azrael (álmában.) Mindörökre te lészsz lelkemnek üdve ! Loretta (ujra Azrael felé megy és nézi.) Szerelmi szókat suttogott ... De arczán mért ez a bánat ? Mi vet rá borus árnyat Miért oly csüggeteg ? (Ujra az előtérbe megy vissza, nagy izgalomban.) Nem ! nem ! nem ! Óh hát szivemből nem téphetem ki már Ezt a csúf viperát, mely egyre mardos És belém mérget önt ? Azrael Elveszített hazámnak bűvös lakója, A ki fénylesz odafönt : Most is tiéd a lelkem ! Loretta (megrendül, aztán elszántan.) Mit hallok ? Hah ! ő kényszerített ! Ám jól van ! (Visszatér Azraelhez és mintegy tétovázva megáll előtte; hirtelen eltökéli magát; egyik kezét Azrael szivére nyugtatja, mig a másikban azt a palaczkot tartja, melyet Lidoriától kapott.) Óh szív, félelj most : Mondd, kiért dobogsz ? Azrael (alva.) Egy szűzi angyalért Égnek lakója a nő, A kit én megértek s ki engem ért. Loretta Mondd nevét is Azrael Csupa báj ő, csupa fény ! Csupa szépség és erény ! Loretta Nevét kivánom ! Azrael Nefta ! Loretta Verjen meg isten ! Teljék be hát rajtad a végzet! (Azraelra önti a palaczk tartalmát, aztán a bárkákra menekül. Rettentő mennydörgés és villámlás. Azrael testéből láng lövell.) Azrael (hirtelen felriad ; teste kinosan ráng.) Oh jajjaj ! Mi kín ez ! (Járni próbál, de mintha ereje cserbe hagyná, lerogy. A vihar nőttön nö. Azrael fölegyenesedik és megpillantja Lorettát, ki az egyik hajó orrán állva, eltávozik, mialatt gúnyosan néz vissza Azrael felé. Azrael görcsösen vonaglik.) Mily szörnyü kínok! Hogy' égetik össze testem ! Segítség, poklok ! (Dörgés.) Ötödik jelenet. AZRAEL. DÉMONOK ÉS ANGYALOK. AZTÁN KLOTILD ÉS APÁCZÁK. Démonok (balról, a szín mögött.) Te, kinek égbe van lakásod, Nem igazság így csatáznod. Im elvetted Azraeltől Az ő démon-jellegét. Most, hogy balszerencse érte, Emberélet lőn az élte : S már most méltó lehet újra, Szívni mennynek szent legét. Angyalok (a szín mögül.) Glória tenéked, ég s földnek Atyja, Te minden jónak foglalatja, Im elvetted Azraeltől Az ő démoni jellegét stb. (m. f.) Démonok Fel csatára, poklok serge ! A mienk lesz újra lelke ! Hah, meglakol, igen, A poklok mélyiben ! Angyalok Ki hő érzéstül híva, Hogy kedvesét kivívja, A földre ment : oh szánd A szűzi nőt, Atyánk ! (A vihar elcsitult. Fölkel a hold. Hallatszik az apácza-kolostor harangja. A háttérben megjelenik Klotild nővér az apáczákkal. Észreveszi a földön fekvő Azraelt és az apáczáktól kisérve, feléje siet.) Negyedik felvonás. Első Rész. Klotild nővér zárdájának udvarában. (Jobbról a zárda kórháza, a háttérben a templom. Balról közös kijáró ajtó. Elől, jobbról, egészen magában a Szűzanya szobra, kis oltárral, mely virággal van borítva. Regg-szürkület.) Első jelenet. Apáczák kara (a templomban.) Irgalmadat esdjük, Nagy isten, azoknak, Kik búsan zokognak Éjen s napon át. Hadd nyujtsuk mi nékik A balzsamnak írját, Hogy hordani bírják Keresztjük sulyát. Második jelenet. Klotild (egyedül, kijő a templomból.) Az éjjel óta, melyen földre sujtolá Az Úrnak mennyköve, S félholtan hozák szegényt e helyre, Ah, hijába hullok oltár elé ! A régi áhitatból ma már semmitsem érzek. Imám magába' repül az ég felé - Lelkem nála ! Nagyon nehéz ez áldozat, egy gyönge földi nőnek ! Nem volt szabad kilétem' megtudnia. Akkor lesz csak mentve lelke, Ha ajka csak egyszer, egyetlen egyszer, Buzgó imára nyílik. De hajh ! hiába ! Ő már elfeledte régen a fohászt ! Harmadik jelenet. AZRAEL. KLOTILD, AZTÁN A SZÍN MÖGÖTT APÁCZÁK, DÉMONOK, ANGYALOK ÉS SZENTEK KARA. Azrael (nagy köpenybe burkolódzva, rongyosan; haja és szakálla hosszu és bozontos; kezében zarándok bot. Megpillantva Klotildot, megáll.) Ő az ! Klotild (feléje megy.) Fivérem ! te itt ? Azrael Itt. Klotild Elsietsz ? Azrael El. (Bizonytalan léptekkel a kijárat felé megy.) Az isten megáldjon, oh nővér ! Klotild (visszatartóztatja.) Óh ne menj tova ! Reszket a lépted ! Majd kidőlsz az út közepén ! Azrael Ah ! el kell mennem ! (Magában, mély fájdalommal.) A borzadalmas óra már közelget ! Ma este elkárhozom én is, örökre ! (Újra megindul.) Klotild (ismét visszatartja.) Mi készt odahagyni lakunk ? Azrael (megrendülve e kérdéstől.) Hallgass ! Ne kérdezd tőlem ezt ! Hadd megyek ! Az ég megáldjon ! Légy boldog itten s a más világon ! (Ujra a kijárat felé indul.) Klotild (elállja utját.) Oh várj még ! Mondd meg ! Azrael (mintegy védekezve.) Ha válaszolnék. Csak káromolná az istent szavam, S megbántna téged. Klotild Én meg tudok bocsátni majd! (Gyönged erőszakkal az előtérbe vezeti.) Azrael Hogy éjjelente, Mint égnek szentje, Ágyamhoz eljövél, Virasztani nálam Én mindég, mindég Csak rád tekinték, Arczodra vetve Lázas szemem. Mint viziója Régmult időknek, Ugy tüntél elémbe, Te bűvalak ! S e perczek óta, Legszebbike a földi nőknek. Imádtalak ! Klotild (magában nem birva titkolni érzelmeit.) Mily üdv ez ! (Hirtelen magához tér és szigoru hangon Azraelhoz.) Hallgass ! Azrael Hogy elbeszéljem e szörnyü titkot, Te kértél Klotild Igazság. Azrael (magában, nagy izgalomban) Oh az az ádáz gondolat Csábit újolag. Szivében olvasok. Oh látom én, mint remeg értem ! Megszegné esküjét ... Hogyha most megtántorítom S a pokolba viszem : mentve vagyok ! De, bősz sugallat, legyőzlek tégedet ! Klotild Hát elveszszem megint Oh nem bírom e jajt ! Igy el fog kárhozni majd ! Utána m'ék. Ott éljek, hol ő él, Lemegyek a pokolba, Vele együtt lakolva ... Az isten-káromló beszédet, Melyet őrületben ejte szám, Bocsásd meg, óh Atyám ! Azrael Ég áldjon ! (Egész a kijáratig megy. Némajáték mindkét részről.) Klotild (Azraelhez, abban a perczben, melyben ez ki akar menni az ajtón.) Ne ! kérlek ! Azrael (pár lépéssel hátrál) Te hívsz ? Klotild Halljad ! Hat hónap óta - a mióta téged Ebbe a házba hoztanak - Ajkidon sohse volt még imádság. Ha való, hogy édes emlék Kel szivedben, hogyha meglátsz ! Ha való, hogy azt sovárgod, Légyek itt, és fönt is áldott, Ha való, hogy megszerettél: Hallgass szómra, tedd meg értem Azt, mit tőled sokszor kértem S mindig hiába Óh fivérem, fogj imába ! Térdelj le hát, oh térdelj, térdelj ! Azrael (megrendülve.) Nem birok ! Ne kérd ezt ! Klotild (a Szűz anya oltára elé akarja vezetni.) Jersze! Azrael (ellenáll) Engem Istennek átka sujta. Klotild Isten karjait kinyujtja. S vétkezőknek megbocsát. (oda birja vinni az oltárhoz. Azrael már készül letérdelni.) Apáczák kara (a templomban.) Óh igaz Isten, hozzád sohajtok. Ellenid' ki szétveréd ! Azrael (hátrálva. Klotildhoz. rémülten:) Hallod-.e ? Klotild Ki igy szól, káromolja Az isten szent nevét. Apáczák kara Mint a tűzvész dúltál rajtok Mind, oh mind felperzseléd ! Azrael (növekvő rémülettel.) Hallod-e ? Klotild Jőjj és imádkozz ! Azrael Nem ! Bocáss el ! Én nem tudok - mindhiába ! Klotild (letérdel Azrael előtt.) Im térdre hullok lábaidnál ! Jőjj hát ! Térdelj ! Térdelj ! (Azrael és Klotild csak néhány lépésnyire vannak az oltártól. Azrael látva, hogy Klotild letérdelt ő előtte, fölemeli. Klotild visszavezeti az oltár felé.) Démonok kara (balról a szín mögött.) Fel csatára, poklok serge, A miénk lesz ujra lelke ! Majd meglakol, igen, A poklok mélyiben. Angyalok stb. kara Ki hű érzéstül híva, Hogy kedvesét kivívja, A földre ment : oh szánd A szűzi nőt, Apánk ! Klotild (a Szűzanya szobrára és oltárára mutat.) Nézd, az oltár mily derűs ! Nézzed, rád mosolyg már a Szűz ! Ah még Szűzanyánk elé Senki h'jába le nem borúlt. (Klotild és Azrael letérdelnek a Szűz Anya oltára elé. Klotild összeteszi Azrael kezeit, miként anya, ki gyermekét imádkozni tanítja.) Ave Mária ... Azrael Ave Maria ... (magában, mig az angyalok az Avet zengik.) Ah, holnap elkárhozom, Ha nem viszem le ezt a gerlét a pokolba ! Klotild (m. f.) Gratia plena... Azrael Gratia plena ... (magában.) Egy szavamba kerül csak S megszegi rögtön fogadalmát ! Klotild Dominus tecum ... Azrael Dominus tecum. Angyalok kara (erősebben.) Dominus tecum. Azrael S nem gunyolna a démonok hada, Mi jobban éget akármi kínnál ! Klotild Et benedictus fructus ventri tui, Jesus. Azrael Jesus. Angyalokkara Jesus, Jesus ! Második Rész. (A kolostor romba dől és feltűnik a mennyország, úgy mint az I. felvonás 2-dik részében. Az arany-lépcső tetején négy kerub jelenik meg, kik ezüst-trombitákba fúnak.) Egyetlen jelenet. Angyalók kara Sancta Maria, mater Dei, Könyörögj értünk... (stb. mint az első felvonásban. Klotild Neftává alakul vissza.) Azrael (látva Nefta átalakulását) Nagy isten... Káprázik-é szemem ? Vagy mi csuda történt előttem ? Tán álmodom ? Te Nefta vagy ! Nefta Az, az vagyok. S hirdetem Hogy Isten néked megbocsát (Azrael angyallá alakul át.) (A Szűzanya szobra és oltára hirtelen a legerősb fényben ragyognak.) Mind Te vagy, Szeretet útja, A mely legyőzni tudja Urát és hadát pokolnak ! Azrael szeretett ! Nefta és kar (Azraelhez.) Oh jöjj az örök üdvbe ; Várnak ott reád ! Az égnek kapuját Kinyitják im neked! Azrael (Neftához.) Enyém vagy végre hát ! Te vagy, Nefta, az én egem! VÉGE. FORDÍOTTA RADÓ ANTAL