HORUSITZKY ZOLTÁN BÁTHORY ZSIGMOND SZEMÉLYEK: BÁTHORY ZSIGMOND, Erdély fejedelme tenor KRISZTIERNA, a felesége szoprán CARILLO, jezsuita, a fejedelem gyóntatója basszus BÁTHORY BOLDIZSÁR, tanácsúr bariton KENDY MÁRIA, a felesége alt SZÉKELY BALÁZS bariton TERÉZIA, udvarhölgy mezzoszoprán MÁRIA főhercegnő, Krisztierna anyja alt APÁCAFŐNÖKNŐ mezzoszoprán APOLLÓNIA, olasz táncosnő szoprán SZABINA, olasz táncosnő alt FÉLESZŰ KOLDUS tenor IFFJU tenor KOVACSÓCZI tanácsurak bariton KENDY SÁNDOR basszus HEROLD bariton Tanácsurak, nemes urak és hölgyek, polgárok, jobbágyok, papok, apácák, testőrök, köznép. Történik Erdélyben, a XVI. század végén. I. felvonás Kolozsvárott; II. felvonás Erdély határán, egy apácakolostorban és Gyulafehérvárott; III. felvonás a Hargitán és Kőváron. ELSŐ FELVONÁS 1. kép (Kolozsvár főtere a fejedelmi palotával és a templommal. Vasárnap délelőtt. A templomban istentisztelet folyik, a téren kisebb társalgó csoportok. A palota előtt őrség.) 1. POLGÁR Hallottátok? Carillo azon mesterkedik, Hagy a fejedelem felrúgja a szövetséget a törökkel, És háborúra kéljen ellene. POLGÁROK Honnan vesz katonát? A törökpárti urak nem adnak, A kincstár üres. 2. POLGÁR A szentatya igencsak kiprédikálta a tanácsurakat. (A templomból Báthory Boldizsár lép ki egy-két tanácsúr kíséretében. Arcukon és mozdulataikon felindultság látszik.) POLGÁROK Báthory Boldizsár . . . Lám, ki is jött már. 1. POLGÁR Tűz a lelke, szemében bosszuló harag ég. POLGÁROK Mondják féktelen gyűlöli Zsigmond papját. EGY ASSZONY Szép hitvesét otthon hagyá. Féltheti is méltán: A nagy étvágyú Zsigmond úr. Nemrég szemet vetett rá. Nem sokat tesz neki sógorság, Rokoni vér. ASSZONYOK (megbotránkozással) A fajtalan bűnös. (Tanácsurak újabb csoportja lép ki a templomból az ősz Kendy Sándorral az élen, az előbbiekéhez hasonló felindultsággal.) POLGÁROK (tisztelettel) Kendy Sándor. 1. POLGÁR Mily dúlt az arca! Megsokallta ő is a szentséges korholást. (Szegény székely jobbágyok közelednek, és a fejedelmi palota elé vonulnak. Székely Balázs vezeti őket.) SZÉKELY JOBBÁGYOK (kar) Szegény székely mit vétettél, Hogy hazádban rabbá lettél? Búra ébred nehéz álmod, Görnyedt háttal viszed jármod. Háromszor is felkél a nap, Míg megtérhet törten a rab. Sűrűn ömlik verejtéke. Hull a sárba árva vére. BOLDIZSÁR Kik vagytok, emberek? SZÉKELYEK (kar) Székely jobbágyok. TANÁCSURAK, POLGÁROK (felháborodva, megrökönyödve) Szökött jobbágyok! BOLDIZSÁR (felháborodással) Nem félitek-é a törvényt Itt a fejedelem palotája előtt?! SZÉKELY BALÁZS Törvényünk az éhség meg a rabság, Súlyosabbat itt sem mérnek miránk. Úgy vettük hírét, Zsigmond úr harcba megy, Seregébe katonát toboroz immár. SZÉKELYEK (kar) A terhet nem bírjuk már! TANÁCSURAK (kar; megdöbbenve) Harcba?! BOLDIZSÁR (felindultan) Harcba?! Oktalan beszéd, vénasszonyfecsegés, Vakhír. Miféle harcba? Vérzett Erdély eleget!... (Nyugodtabban) Azt mondom, Forduljatok gyorsan vissza, Nehogy még nagyobb bajotok essék. BALÁZS (elszántan) Nincs vissza út már innét. Nincs már más út. Zsigmond elé! SZÉKELYEK (kar) Félre nem állunk, vissza nem térünk, Inkább a halál, attól sem félünk! KENDY SÁNDOR (az őrökhöz, akik a székelyeket el akarják zavarni) Megálljatok! . . . (A székelyekhez) Tüstént térjetek vissza! Hitvány lázadókkal szemben Zsigmond úr nem ismer kegyelmet . . . (Az őrség parancsnokához) Menj, tégy jelentést fejedelem urunknak. (Az őrség parancsnoka belép a fejedelmi palotába, a többiek visszaállnak a helyükre, a székelyek várják a fejedelem intézkedését. Az istentisztelet véget ért. A hivők a záró miseének éneklése mellett vonulnak ki a templomból. A fejedelmi palota erkélyén közben trombitások jelennek meg, akik fanfárral tudatják, hogy Zsigmond szólni kíván a néphez. A tér csakhamar megtelik a templomból kijött hivőkkel és a fanfárok hangjaira mindenünnen odasereglő néppel. A tanácsurak, a nép és a székelyek egyaránt nagy izgalommal várják a fejedelem szózatát.) NÉP (kar) Tündöklő ékes Szűz Mária, Kitől születék Isten fia, Fényes nagy égnek szép csillaga, Könyörögj értünk, szent Szűzanya. Mennyeknek éke, szent Szűzanyánk, Jóságos orcád fordítsd reánk, Ki voltál mindig jó patrónánk, Kegyesen őrizd szegény hazánk. SZÉKELYEK (kar) Tömlöcbe vettet . . . halálnak ád . . . Megszánja sorsunk . . . TANÁCSURAK (kar) Haragvó szívvel, szigorral büntet, Bosszuló karja lesújt. POLGÁROK (kar) Harsona zeng, mit hallunk majd, Jó hírt vagy bajt? Zsigmond úr most törvényt mond. MIND Zsigmond úr szól! (A palota erkélyére herold lép.) HEROLD Zsigmond, Isten kegyelméből Erdély, Havasalföld és Moldova fejedelme, A magyar Partiumok ura, A római birodalom hercege, A székelyek ispánja! (A fejedelem megjelenik az erkélyen. A székelyek és a polgárok térdre borulnak.) ZSIGMOND Székely jobbágyok! Szívetek régi álma a szabadság. És most megadom néktek, Szabad székelyek vagytok. És bétöltöm vágyatok, Ím zászlóm alá állhattok, Hogy megvédjétek békés hazánkat, Ha orvul ránk tör a vész. Súlyos órán nehéz gondban Sose félj, drága Erdélyország, Éles karddal jó katonának Székely vitéz beáll hozzád. Bátran kibontja zászlaját, Száz pokol ellen ront a hadba, Acélos izmait tűz járja át, S eljő a győzelem dicső napja. Naggyá teremtjük édes hazánkat, Lerázunk minden béklyót, igát, Álljatok mellém, bízzatok hát, És csodál majd minket az egész világ. (A székelyek határtalan örömmel fogadják felszabadításukat és mámoros lelkesedéssel dicsőítik a fejedelmet.) SZÉKELYEK (kar; felpattanva) Nem vagyunk többé jobbágyok! Hej! BALÁZS Áldjuk neved, Zsigmond! SZÉKELYEK (kar) Áldjuk mind! BALÁZS Kegyességed megháláljuk! BALÁZS, SZÉKELYEK (kar) Mind a sírig áldjuk neved! SZÉKELYEK (kar) Éljen a nagy fejedelem! Éljen Zsigmond úr! BALÁZS Éljen a székely nép! (A fejedelem a székelyek lelkes ovációja közben visszavonul a palotába.) SZÉKELYEK (kar) Szabaddá lettünk, vége a búnak, Székelyek földjén új szelek fúnak. Ez ám a jó sors, ez ám az élet, Áldjon istenünk, Zsigmond úr, téged! POLGÁROK (kar) Ó jaj, megadjuk mi ennek árát, Zsigmond úr kegyének mi valljuk kárát! TANÁCSURAK (kar) Féktelen vad horda mindent feléget, Ránk szabadítja a székely népet! (A palota felé ökleikkel fenyegetőzve.) Még ezért fizetsz! (A tanácsurak és polgárok távoznak. A székelyek és a velük rokonszenvező népek asszonyok és leányok maradnak. Balázst a palotába hívják, ahonnan a szabadságot adományozó hitlevelet hozza magával. A székelyek körülveszik őt, és boldogan szemlélik nemességüket biztosító okiratot, majd a velük örülő asszonyokkal és leányokkal tüzes táncot járnak.) SZÉKELYEK, NÉP (kar) Szép a szabad székely ember, Víg dalával kél a reggel. Fejedelmünk Isten áldja, Ragyogjon szép koronája. Búját, gondját mind felejtse, Segítse a jó szerencse, Áldja Isten egészséggel, Hites asszony feleséggel! Szép a szabad székely ember, Szeresd rózsám, szerelemmel! Édes a csók, ne félj tőle, Enyém leszel esztendőre. Ha nem szeretsz, azt se bánom, Csalfa szíved nem sajnálom, Vándorolok vidám kedvvel, Szép a szabad székely ember. 2. kép (A fejedelem lakosztálya. Zsigmond az ablaknál áll és nézi a mulatozó székelyeket. Carillo belép.) CARILLO (fojtott felindultsággal) Gyönyörködöl királyi tettedben, Zsigmond? Ma kegyosztó voltál, Vagy tán csak a tékozló fiú. ZSIGMOND Jól tudom, atyám, az sebzi lelkedet, Hogy nem kértem ki tanácsod . . . Nos hát . . ., nem kértem. S lám örömünneppé tettem e napot. Vélem a népem, s mellettem az Isten. CARILLO Fölötted az Isten, a bátrak istene. Alattad a nép, a gyávák szolganépe, Mely ha hátán érzi a korbács tűzkarmát, Sunyít alázattal, de ha simogatod, Kezedbe mar! ZSIGMOND A székely hű és hálás. Így teszem boldoggá népem. (Álmodozva) Ma beírtam nevem Kései korok emlékezetébe. CARILLO (gúnnyal) Jól tetted. Más nagy királyok aranyat is szórnak A nép közé ilyenkor. Ám azt te nem teheted, Mert nincsen aranyad. Szegény, szegény fejedelmi uram. Bűbájos olasz nőid is megunják Koldus szerelmed. ZSIGMOND A tavaszi szél immár víg dalát fújja, Nyárra a földjeink teremnek újra! CARILLO Ha lesz, ki bevesse, lesz, ki learassa, Ha fel nem égeti kóbor zsiványhorda: Szabad székelyeid, pusztító sáskahad! Kárvallott uraid is ellened törnek, S tested majd a kutyáknak vetik! ZSIGMOND (izgatottan) Majd megsegít az Isten. *CARILLO Az Isten? Porba dönt! Arra rendelt az ég ura téged, Hogy eltipord a rút pogány férget, S ahelyett, hogy rávinnéd hadad, Hódolsz neki, eladod magad! Ha meg nem térsz az Isten fiához, Pokolra jut lelked, az egyház kiátkoz! ZSIGMOND (babonás félelmében; magában) Ments meg, Uram, engem az örök tűztől. CARILLO (kis idő múlva, szinte bűvölve a fejedelmet) Az osztrák császár szép szűz húga, Krisztierna, megmentheti lelked. Tedd hitveseddé, állj Rudolf mellé, És Isten kegyelmét kiérdemled. ZSIGMOND (álmodozva) Krisztierna . . . CARILLO Szeme mint az ég . . . Ily bájos lény még nem élt a földön . . . Haja színarany, termete pompás, Lelke tiszta, mint egy szenté. ZSIGMOND (pillanatig Carillo szavainak hatása alatt áll, de hirtelen kiszakítja magát álmodozásából) Nem . . ., nem, nem tehetem! Szörnyű nagy lenne az ára! Minden útját állja: Erdély tanácsa, atyámfiai . . . * A csillagtól a kép végéig a Magyar Állami Operaház jelenlegi rendezése szerint nem ezt a szöveget, hanem annak a Függelékben közölt változatát éneklik. CARILLO Ne kíméld a pogány cinkosait! ZSIGMOND . . . a török szövetség . . . CARILLO Szakítsd szét! Villanjon kezedben hitünk éles kardja, Sújtson le vele az Úr szent haragja, Pusztuljon a cinkos, pusztuljon a pogány! Zúdítsd rá sereged! ZSIGMOND (a legnagyobb felindultsággal) Ez hát a tét! Atyámfiai vére! Háborúság pokla! Nos hát elég! (Teljes fejedelmi méltósággal, hideg kimértséggel) Ön és mind a jezsuiták Örökre elhagyják Erdélyt. Holnap pecsétes parancsom veszik. (Ingerülten távozik) CARILLO (fölényes nyugalommal) Holnap? . . . Holnap? . . . Mivé lesz holnapra Báthory Zsigmond . . . 3. kép (Terem Báthory Boldizsár palotájában, melyben a tanácsurak titkon összejöttek.) BOLDIZSÁR Zsigmondnak vesznie kell, Vagy Erdélyt temetjük el! Szent ősi jogunkra tör, Lángra gyújtja hazánk. TANÁCSURAK (kar) Zsigmondnak vesznie kell, Vagy Erdélyt temetjük el! Megfosztjuk trónjától őt! KENDY SÁNDOR Szent esküvel mind fogadjuk vesztét! TANÁCSURAK (kar) Hittel esküszünk mind' IFFJU, BOLDIZSÁR, KOVACSÓCZI Esküszünk mind! TANÁCSURAK (kar) Nem fog veszni hazánk: Zsigmondnak vesznie kell, Vagy Erdélyt temetjük el. Megfosztjuk trónjától őt! KENDY SÁNDOR Ki legyen az új fejedelem? BOLDIZSÁR Tán Kendy. TANÁCSURAK (kar) Tán Kendy. Legbölcsebb ő köztünk. IFFJU, BOLDIZSÁR (Kendyhez) Légy te! KENDY SÁNDOR Fáradt már a szívem. (Iffjura mutatva) Tán Iffju lenne. TANÁCSURAK (kar) Legyen ő. KENDY SÁNDOR, BOLDIZSÁR, KOVACSÓCZI (Iffjuhoz) Légy te! IFFJU Én nem. Ha már Kendy nem lesz, Csak Boldizsár lehet. Tiszteletnek örvend, Báthoryak sarja. Helyén van az esze, Sújt, ha kell, a kardja. (Boldizsárhoz) Légy te, Boldizsár! KENDY SÁNDOR, IFFJU, KOVACSÓCZI, TANÁCSURAK (kar) Helyes, legyen ő, legyen Boldizsár! BOLDIZSÁR Erdélyért ráállok. KENDY SÁNDOR, IFFJU, KOVACSÓCZI, TANÁCSURAK (kar) Éljen Erdély új fejedelme, Báthory Boldizsár! BOLDIZSÁR Éljen Erdély! (Báthory Boldizsár éltetése közben Carillo lép be észrevétlenül.) CARILLO Halkabban, jó urak! A merénylő, a hitszegő suttogva szóljon, Mert felriad Erdély ura. (A hirtelen belépő fejedelemre mutat. A tanácsurak megdöbbenve veszik tudomásul, hogy összeesküvésüket leleplezték.) ZSIGMOND (Carillóhoz) Igazad volt, Carillo atyám: Atyámfiai ellenem törnek. (A tanácsurakhoz) Halál valamennyitekre! Testőrök! (Nagy számban rontanak be minden oldalról a fejedelem testőrei.) ZSIGMOND Vigyétek börtönbe e hitvány lázadókat! (A testőrök a tanácsurakra támadnak. Azok előbb védekeznek, de csakhamar, látva a túlerőt, megadják magukat.) BOLDIZSÁR Elvesztünk! Elveszett Erdély! TANÁCSURAK (kar) Elveszett Erdély! 4. kép (Zsigmond lakosztálya. Hatalmas döngések jelzik a kivégzések előkészületeit.) ZSIGMOND (Székely Balázshoz) Hadnagyommá tettelek. (Felfigyel a térről felhangzó döngésekre.) Mi az? BALÁZS A vérpadot ácsolják. ZSIGMOND (az ajtónál álló testőrhöz) Zajtalan végezzék, parancsolom! (Testőr el. A döngések csakhamar megszűnnek.) BALÁZS (közömbösen) Ha sújt a balta, döng a fa. ZSIGMOND (izgatottan) Mit tartasz ítéletemről, . . Hogy atyámfiait . . . halálra adtam? BALÁZS (közömbösen) Falukban szótalan robotol a halál, Szakadt gúnyát visel, mezítláb megyen; Nagyurak halálja rangos csizmában jár, - Mi dolgom véle, nékem idegen. ZSIGMOND Tudom, a nép közt azt beszélik rólam, Mint rémszülött jöttem a világra . . . Halképű hüllő . . . véreskarmú korcs, S e rútság vezérli minden tettem. Így mondják?! BALÁZS (nyugodtan) Így. De hiheti-é már, ki közeledbe férve Látta emberarcodat. (Ismét felhangzanak a vérpadot ácsolók döngőcsapásai.) ZSIGMOND Ne halljam e sok szörnyű pörölycsapást! Ne lássam a pallos villanó vasát! Táncosnőimet! Bűvölő lágy muzsikát! (Balázs távozik. Bejönnek Zsigmond olasz táncosnői. Egy kis zenekar is jön velük.) APOLLÓNIA Kegyesen fogadd hódolatunk, Zsigmond úr! SZABINA Tiéd a szívünk, s tiéd marad Síron túl. ZSIGMOND Mért nem jöttök közelébb? Tán irtóztok tőlem? Más vagyok-é, ki tegnap voltam? (A táncosnők közelebb mennek a fejedelemhez.) APOLLÓNIA Ajkamon csakis néked terem édes méz. SZABINA Csak addig ragyog szemem, amíg téged néz. ZSIGMOND Múlj el, borzalom napja! Boldizsár fejét veszik . . . Ősz Kendy fejét veszik . . . S ezt én rendelém így! APOLLÓNIA, SZABINA Ne gondolj reá, felejtsd el, Szerelmünkben merülj el, Zsigmond! OLASZ NŐK (kar) Majd táncolunk néked. (A kis zenekar játszani kezd. Az olasz nők táncba kezdenek. A térről hirtelen dobpergés, kürtszó és jajgatás hallatszik. A tánc abbamarad. Zsigmond kizökken mámorából.) ZSIGMOND (halkan, riadtan) Ha! . . . ördög lányai . . . Tovább... tovább!... (Kitörve) Ne halljam e jajgatást . . . A kürtszót . . . a dobpergést . . . Vessétek lelkemet a mámor kárhozatába! APOLLÓNIA, SZABINA Igyál mámort a borból, Igyál mámort a csókból! ZSIGMOND (az olasz nőkhöz és a zenekarhoz) Tovább! Tovább!! (A tánc és ének nagy szenvedéllyel folytatódik. A mámor tetőpontján gyászba öltözött fiatal asszony lép be. Az orgiának egy csapásra vége. Zsigmond, megdöbbenve ismer rá kivégeztetett unokafivére, Boldizsár özvegyére, akit régóta ostromolt szerelmi ajánlataival.) ZSIGMOND Kendy Mária . . . ily váratlan . . . KENDY MÁRIA (hidegen) Naponta hívtál ágyas házadba, S most azt mondod. Váratlan jöttem? ZSIGMOND Csakhogy éppen . . . ma . . . Éppen ma?! Erényes asszony vagy, Hű voltál uradhoz . . . Míg élt. KENDY MÁRIA De most, hogy fejét vétetted . . . Már nem köt esküm. Pallosod elvágott minden köteléket. ZSIGMOND Nagyszerű asszony vagy, Kerülj hát beljebb . . . Jöjj karjaimba, . . . Légy az enyém! KENDY MÁRIA Soha! Csak a kárhozatban leszünk eggyé.... Te sátán! Forrjon fel fekete véred, Epével itasson szerelmed ajka! Cseppenként megölő méreg Száz kínja szívedet sorvassza, marja! Rémképek, tűzszemű árnyak, Csontkarú halál vesse meg ágyad! Kínzó, gyötrő, kegyetlen álom Ébren is rút lelkedre szálljon! Törjön rád maga a sátán S véle a véreid seregnyi árnya, S felgyúlva szerelmi vágyad, Tört rokoni vértől hamvadjon lángja! Vesszen, pusztuljon fajtád! Ne érje csók asszonyod ajkát! Téboly kínja legyen a nászod! Sújtson súlyos megrontó átok! Erdély fejedelme, légy átkozott! Átok rád! (Eszelősen kirohan. Pillanatnyi dermedt csend, majd Zsigmond rárivall a táncosnőkre.) ZSIGMOND Takarodjalak! (Az olasz nők riadtan kiszaladnak. Zsigmond észreveszi Carillát, aki már Kendy Mária átka utolsó szavainál észrevétlenül megjelent.) ZSIGMOND (Carrilóhoz) Te is pusztulj előlem! Te vettél rá, Hogy atyámfiai vérét ontsam! Te hoztad lelkemnek gyötrő kínját, kárhozatját. Te hoztad rám az átkot. Átkozott légy te is!!! CARILLO (fenséges nyugalommal) Mint egykoron Pál apostol, Megtérsz te is az Úrhoz, S ő felemel szentjei közé. (Kenetteljesen) Rád tekint Róma, kegyét osztja néked, Így léssz ifjan csakhamar bíbornok. Szentatyánk emel e méltóságra téged, Csak így vezesd az ő útján országod. Erény e bátor, méltó ítélet, Ily szent hitvallás tetszik az égnek, Az Úr pallosaként sújtottad a vétkest, Rút hagyatékát pusztítva égesd! Kergesd vissza a pogányt barlangjába, Hordáitól így a szentegyházat mented, S a most leigázott milliók számára Szabadító hősként megnyitod a mennyet. Légy hát erős, Zsigmond, nyugodjék meg lelked, Hősi küzdelmedhez nyerj erőt a hitben, Az átoktól ne félj, nincs hatalma rajtad. Erősebb az egyház s a félelmes nagy Isten. (Carillo távozik s magára hagyja a lelkiismeretével viaskodó fejedelmet.) ZSIGMOND Fertelmes vétkű szent vagyok, Véres bűnök angyala, Fekete gyászú éjbe fordul Ifjú éltem hajnala. Nem így, nem így álmodtam én. Uram Isten, mivé is lettem?! Dübörgő léptű, keselyű-karmú Sötét végzet vezérli tettem. (A térről lehallatszik a kivégzettek hozzátartozóinak siratója. Zsigmond gyötrődve figyel e hangokra.) Parancsa mindent rombadönt, Szavára vérben ázik a föld. Nem én vagyok, jaj, nem én, nem én, Aki annyi embert megölt! (Ismét felhangzik a sirató) Riadt szívem lázasan ver, Tüzes vasként éget a vád, Tanúm az ég, nem ezt akartam, Békében élő, boldog hazát! (Zsigmond a felkonduló lélekharangra lesz figyelmes.) Lassú méreg a szívemig ér, Megöl, jaj, ez a síri hang, Halált, hirdet üresen, kongón A lélekharang . . . a lélekharang. (A fejedelem utolsó szavai beleolvadnak a térről hangzó ének fájdalmas zsongásába, miközben könyörtelenül kong a lélekharang.) MÁSODIK FELVONÁS 1. kép (Apácakolostor Erdély határán. A kolostorudvar szélén az előtérben Mária szobor térdeplővel. A kápolnából az apácák rorátéja hallatszik. Hajnali szürkület. A Mária-szobor előtt Krisztierna térdepel imába merülten. Az apácák csakhamar lassú menetben énekelve átvonulnak a kápolnából a rendházba.) *APÁCÁK (kar) Ütött már az óra Hajnalvirradóra, Ránk köszönt a reggel, S szent angyalsereggel Jő a nap, s a földre fény borul. Isten szent szavára Ráhull fűre, fára Az éltető sugár özöne. Szívünk általjárja Égi béke árja S édesítő mámor öröme. Az éjszaka eltűnt, Öltöztessük lelkünk, Bűneinktől újra tisztulva Az Úr harmatába, Ő egy szent fiába Megbocsátó Jézus Krisztusba. * A csillagtól a kettős csillagig közölt szöveget a Magyar Állami Operaház jelenlegi rendezésében a Függelékben található változat szerint éneklik. Az éj elűzőjét, Lelkünk öntözőjét, Dicsérjük a világ szent urát, S éltünk megáldóját, Bűnünk megváltóját, Megdicsőült egyszülött fiát. Alleluja! . . . Alleluja! (A kolostor főnökasszonya egy apáca kíséretében belép. Csakhamar a kapus nővér lép hozzájuk.) KAPUS NŐVÉR Főtisztelendő anyám, Két fegyveres lovas követel bebocsátást. A fejedelem pecsétjét bírják. FŐNÖKASSZONY Futárok. Nyiss kaput. (Az őt kísérő apácához) Meglátod, Nemsokára Zsigmond úr is itt terem. Eljő díszes serege élén, Selyem zászlók alatt, szikrázó aranyban, Hogy méltón fogadja Erdély határán A császári mátkát. APÁCA (Krisztiernát szemlélve) Mily ájtatos lélek! Még csak most pirkad a hajnal S ő már szentséges Szűzanyánk előtt Imába merülten térdel. FŐNÖKASSZONY Az ég kegyelme jön véle hozzánk, Hogy megtérjen a sok eretnek És megszabaduljunk a pogánytól. (Krisztierna anyja jön s meghatódva nézi lányát.) APÁCA Fenséges anyja is jő már. (Távozik) FŐNÖKASSZONY Dicsértessék! KRISZTIERNA ANYJA Mindörökké! FŐNÖKASSZONY Ily hajnalban már ébren, császári fenség? KRISZTIERNA ANYJA Indulnunk kell hamar tovább, Sürget az idő, messze még Fehérvár, Hol lányunk s Erdély fejedelme esküvője lészen. FŐNÖKASSZONY Ó mily boldogság, hogy a nagy Habsburg császár nékünk áldozza szent lelkű húgát és keblére öleli Erdélyt! KRISZTIERNA ANYJA A kereszténység üdvére, az Úr akarata szerint. FŐNÖKASSZONY Hála légyen az Úrnak! Hála! ** (Távozik) KRISZTIERNA ANYJA (Krisztiernához) Lassan felkél a nap, S indulunk tovább, Krisztiernám. Közel már az esküvőd napja, S mátkád, Zsigmond, Bizton türelmetlen vár rád. Jöjj hát, kelj fel, jöjj, kérlek. (Gyengéden felsegíti lányát) KRISZTIERNA (megadással felállva) Igen, anyám. (Hirtelen egész testében összerezzen) KRISZTIERNA ANYJA (aggódva) De mi lelt téged, lányom? Krisztiernám, reszketsz . . . fázol . . . Vagy félsz talán? KRISZTIERNA Fázom . . . és félek. Félek ettől a komor hontól, Ahol végtelen erdők ölén Farkasok, medvék lesnek felém, Ahol hideg kővárak mélyén Súlyos titkok sötétje lappang, S jajszót kongat csak a harang. Anyám, félek, hogy vak gyűlölség Fogad s napjaim búban tengem, Senki se szánja árva lelkem, Magányom terhét senki se osztja, Jó szót nem szól senki se vélem, Zsarnokom lészen majd a férjem. S anyám, halld, mily rémes álmot Láttam az éjjel. Csakugyan láttam, Égő szemem hiába zártam Le, tüzes fénnyel lángolt a sötétség. Halld, anyám, elmondom néked. KRISZTIERNA ANYJA Könnyíts szíveden, lányom! KRISZTIERNA Sötét nagy erdő mélyén bolyongtam. Egyszer csak ólmos köd szállt a fákra, Álltam a szürke, sűrű gomolyban, Reszketve, félve, napfényre vágyva. Egyszerre sárga láng gyúlt, Fejetlen árnyak lengtek körül, Karjuk értem nyúlt, Bárhogy futottam, nyomomban jártak, Körbe fogtak s ó, jaj! A halál elém állt s táncra kért . . . Azóta, jaj, úgy fáj a szívem, Úgy fáj... úgy fáj... KRISZTIERNA ANYJA Nyugodj meg kislányom, Csak a láz gyötört meg. *(Erősen világosodik. Zsigmond és Carillo jelennek meg a kolostor árkádjai alatt, vigyázva, hogy Krisztierna és anyja meg ne lássák őket.) CARILLO (halkan Zsigmondhoz) Nézd, kél a nap, Fényénél jól láthatod szép arád. *A csillagtól a kép végéig a Magyar Állami Operaház jelenlegi rendezése szerint nem ezt a szöveget, hanem annak a Függelékben közölt változatát éneklik. ZSIGMOND (elragadtatással nézve jövendőbelijét) Szép, mint egy álomkép. CARILLO Glóriát sző fejére égi sugár. ZSIGMOND Mintha mennyek angyalát látnám. CARILLO Csoda ez talán: Szentlélek lángja! KRISZTIERNA ANYJA Meglátod majd, élted boldog lesz, Helyt kell állnod, küldetésed ez! KRISZTIERNA Boldog? Küldetésem? CARILLO (Zsigmondhoz) Meglátod majd, élted boldog lesz, Az Istennek rendelése ez. ZSIGMOND Elragadó! KRISZTIERNA ANYJA (lányához) És Zsigmondban bízhatsz: Kit Carillo páter tenéked szánt, Csak jó szív lehet, s tehozzád méltó. KRISZTIERNA Ó jaj, mily sors vár rám?! KRISZTIERNA ANYJA (lányához) Légy hát bátor, Csak bízz, Krisztiernám! ZSIGMOND A szívem már lánggal ég. CARILLO Őt néked küldte az ég. FŐNÖKASSZONY (belép) Kegyelmes főhercegnő! Zsigmondot az Úr küldte Erdély trónjára: Pogány török igájából Szabadítja meg népünk. KRISZTIERNA (riadtan) Harcra kél tán a rettegett pogány ellen? KRISZTIERNA ANYJA Harcra, mint hajdan a nagy Hunyadi János. KRISZTIERNA (elmerengve) Hunyadi, a kereszténység hőse . . . KRISZTIERNA ANYJA Keresztes vitéz ő! KRISZTIERNA Keresztes vitéz ő! KRISZTIERNA ANYJA Az Úr küldte Erdély trónjára! FŐNÖKASSZONY Az Úr küldte őt! ZSIGMOND, CARILLO Bűbájos szűz! Az Úr küldte őt! KRISZTIERNA (anyjához, félelmét reménykedéssel elnyomva) Már nem félek, . . . Már boldog vagyok, . . . Igen... Már boldog és hálás az Úrnak, Hogy Erdély fejedelme hitvesének rendelt. Anyám, készüljetek gyorsan útra, Mielőbb láthassam őt. KRISZTIERNA ANYJA Mindjárt itt leszünk érted, lányom. (Krisztierna anyja s a kolostor főnökasszonya távozik, Krisztierna előveszi Zsigmond kis arcképét, melyet a keblében őrzött, s szeretettel szemléli azt.) KRISZTIERNA Arcképe, mit Carillo páterrel küldött. Már nem látom oly vadnak a szemét. Mily szépen csillog! S mily titkos tűzzel. Mint az éjjelek távoli mélyén villognak A messzi, különös lángok. Fényjelek a sötét, mély éjben. Megriadtam, mert nem értettem jelentésük. Én hőslelkű mátkám! (A fejedelem nem tud tovább uralkodni magán és előlép. Krisztierna riadtan ismeri fel.) Teremtő Uram! . . . Látomás ez?.... Mintha ő állna ott! Ő az . . . felismerem . . . (Egyre nagyobb izgalommal) A fejedelem . . . a fejedelem . . . a fejedelem! ZSIGMOND Csendesen, ne tudják meg, Hogy itt vagyok. A kíváncsiság űzött hozzád titkon. Ugyanúgy mindjárt el is tűnök . . . Mint lelkemből a bűnök. (Fojtott szenvedéllyel) De előbb meg kell vallanom néked, A szívem máris lobogva lángol, Hogy érted a vágy halálra éget Rettentő tűzzel, S elpusztulok e lángtól. Ígérem, boldoggá teszlek, Egy könnycseppnyi bánat sem érhet, A világ köröttünk éghet, Ránk törhet a végzet, A poklot is megküzdöm érted, Csak szeress . . . csak szeress . . . Krisztiernám! KRISZTIERNA (magában) Jaj, szédülök . . . Szívem keblemet csaknem szétveri! . . . CARILLO (Zsigmondhoz, kissé kilépve rejtekéből) Jer gyorsan, jönnek! KRISZTIERNA (boldog izgalommal) Menjen kegyelmed. Ígérem, én is hű asszonya leszek, Imáim kegyelmedért Istenhez viszem, És szerelemmel boldoggá teszem. ZSIGMOND (mámoros boldogsággal) Fehérvárt várok rád! (Távozik) KRISZTIERNA (kitörő örömmel) Mámor tölti lelkem, Várlak reménnyel telten, Ó Élet! (Krisztierna anyja és kísérete útrakészen jönnek. Mögöttük az apácák főnökasszonyukkal. Szolgálónők Krisztiernára úti öltözéket adnak.) KRISZTIERNA (az apácákhoz) Köszönöm néktek, Hogy oly kedvesek voltatok hozzám, Majd gondom lesz rátok. Ég veletek! (Anyjához) Anyám, oly boldog vagyok! APÁCÁK Isten veled, drága úrnőnk, Égi kertek virága! Védje szíved, óvja lelked Mennyek ura, királya! (Krisztierna, anyja és kísérete lassan távoznak.) 2. kép (Gyulafehérvár, Erdély fejedelmi székhelye. A fejedelmi pár esküvője folyik a város templomában. Zsigmond ünnepséget rendeztet a nép számára.) LEGÉNYEK (kar) Sülj ki kappan! Oly rég laktam Jól. Bőven teljünk, S szép lányt leljünk, Míg a víg zene szól. LÁNYOK (kar) Belőlünk nem esztek ám, Mert nem nektek terem itt a lány. LEGÉNYEK (kar; a lányokhoz) Jöjj, violám! LÁNYOK (kar) Huss te innét, csúf legény! Vércse csőre, karvaly karma, Megtépázunk szépecskén. LEGÉNYEK (kar) Nos hát lássuk, hogy fut a lány. (A legények a lányokra támadnak, akik sikoltozva menekülnek.) Gyenge a lány. (Féleszű koldus jelenik meg és nyenyeréjét forgatva énekelni kezd. A mulatozók előbb nem figyelnek oda, majd megüti fülüket a dal szövege.) FÉLESZŰ KOLDUS Ó jaj, ó jaj, nótaszóval Esküszik Zsigmond úr. Hej hiába, nyenyeréjén Elnyűtt már a húr. Evvel fekszik, avval kél fel, Mégis egymaga hál, Altatója, keltetője Hej, szép cifra halál! LEGÉNYEK (kar) Hallod-e ha? Mit fecseg ez? (A koldushoz) Hej, öreg, fújd el újra nótád! FÉLESZŰ KOLDUS Ó jaj, ó jaj . . . stb. LEGÉNYEK (kar) Adj neki bort! Önts bele bort! Egy kis borral kend meg torkát; Hátha mond még nékünk nótát! ASSZONYOK, FÉRFIAK (kar) Kancsóm telve, tűz a lelke, idd ki hát, Többet ér az, mint a szép lány, csókot is ád. FÉLESZŰ KOLDUS (távozóban) Cifra halál... cifra halál... (Távozik) EGY ÖREGASSZONY (a köréje gyűlt pár öregasszonyhoz, titokzatosan) A bolond igazat mond ám, Szörnyű ám az átok . . . ÖREGASSZONYOK (kar; pletykaéhesen) Milyen átok? EGY ÖREGASSZONY Kendy Mária mondta Zsigmondra, Mikor az Boldizsár úr fejét vétette, ÖREGASSZONYOK (kar; babonás félelemmel) Elátkozta?! EGY ÖREGASSZONY El azt . . . ÖREGASSZONYOK (kar) Húúúúú! EGY ÖREGASSZONY . . . hogy ne tudja szeretni asszonyát, Megrontsák nászukat sírjukból kélve A megölt nagyurak árnyai. ÖREGASSZONYOK (kar) Húúúúúúúúú! LEGÉNYEK (az összebújva rémüldöző öregasszonyokhoz) Mit káráltok, vénasszonyok? Tűnjetek el innen, ti vészmadarak! (A tér csaknem kiürül, csak egynéhány legény s lány veszi körül a bánatos Székely Balázst, aki gondolataiba merülve közeledik.) LÁNYOK (kar; Balázshoz) Ittunk, ettünk, vígan vagyunk, Gyere táncba, hadnagyunk! LEGÉNYEK (kar; Balázshoz) Gyere táncba, hadnagyunk! BALÁZS Menjetek csak, én inkább Egymagamban járok: Nékem a bor bánatot szül, Ködös, nehéz álmot. LÁNYOK (kar) Ki nem járja, majd megbánja, Nem lel soha párjára, (Tréfásan) Jaj ! LEGÉNYEK (kar; a lányokhoz) Jer galambom, hopp! BALÁZS Menjetek csak! (Lányok, legények vidáman elmennek.) FÉLESZŰ KOLDUS (ismét megjelenik) Jer galambom, hopp! Ma hopp, holnap kopp . . . Lakodalom, sokadalom, Három napig vigadalom, . . . Sírig síri siralom ... (Távozik) BALÁZS Mint a madár, szabad vagyok, Vágyam innét messze száll, Hej, de tova nem szállhatok, Mert szárnyam, jaj, szegve már. Kard van kötve oldalamra, Én meg kötve kardomhoz, Eljön-é a vígság napja, Amely tőle eloldoz? Vársz-e rám még, árva párom, Ölellek-é még, rózsám, Én szép galambom? Vagy a szívem béhavazza Érted hulló bánatom?! (Az esküvői szertartás véget ért. A nászmenet a templomból a várba tart. Fanfárok hangjaira csakhamar újból benépesül a tér.) ESKÜVŐI MENET (kar) Áldás rád, nagy urunk, Sok szerencsét kívánunk, Nászod legyen víg öröm napja, Töltse életed Méltó szeretet S boldogság! Ég adjon bátor erőt, Kedves légy Isten előtt, Néped örüljön, Ínség kerüljön, Új otthonodra Bőség terüljön, Szép hitveseddel Bútalan kedvvel Élj ! Erdély új asszonya, Stájerföld leánya, Hozott Isten Erdélyhonba, Élted kísérje fény és pompa S szívünk forró szerelme. A NÉP (kar) Már jönnek, már jő a násznép, Már Zsigmond s párja örök hűségre Megesküvének. Már jönnek, már zúg a harang, Már szól a nászdal, már jő a boldog pár, Már zeng a harsona. A fejedelmi párt az ég áldja! Áldás szálljon rá! HEROLD (előlép) Ezen az örömünnepen halljátok a fejedelem kegyét! Hogy minden szívben békesség lakjék, törvénynapot tart. Kegyesen megengedi, hogy kinek kérése vagy panasza vagyon, ma szólhat véle. KENDY MÁRIA (a nép közül előlép) Adjatok nékem utat. Nékem súlyos panaszom vagyon. Viszek nászi ajándékot: Megölt uramnak sötét árnyát. ZSIGMOND (rémülettel) Nem! KRISZTIERNA (Zsigmondhoz) Mi lelte kegyelmed? (Szelíden, részvéttel Kendy Máriához) Ki vagy, s mi bántja szíved? KENDY MÁRIA (fenyegetően) Uram meghalt . . . Uram Báthory Boldizsárnak hívták. KRISZTIERNA (csodálkozva) Báthory? A NÉP (kar; magában) Boldizsár úr özvegye. ZSIGMOND (felindultan) Ezen már nincs segítség. CARILLO (Kendy Máriához) Urad áruló volt. KRISZTIERNA (Kendy Máriához, szelíden) Harcban vesztetted el talán? KENDY MÁRTA Uram . . . (Kitörve) megölték . . . (Mind izgatottabban) Gyáván megölték . . . Orvul megölték . . . hitszegőn megölték . . . Fejét vették! KRISZTIERNA Mily gyász! ZSIGMOND (fenyegetően) Elég! Elég! KRISZTIERNA (Kendy Máriához, izgalommal) És mit kívánsz a fejedelemtől? KENDY MÁRIA Semmit! . . . csak szerencsét kívánok néktek, Oly csókot, mely száz kínnal éget, Hogy nászotok verje meg az ég! CARILLO (magánkívül) Boszorka! Verjétek vasra! ZSIGMOND (magában) Vesztemre tör. Szörnyű tettem elárulja (Magánkívül a testőrökhöz) Verjétek vasra! KRISZTIERNA ANYJA, TERÉZIA Jaj, mit mond?! BALÁZS (magában) Ura vesztéért bosszúját tölti, Fejével játszik. A NÉP (kar) Ura vesztéért bosszúját tölti, Vesztébe rohan, jaj, mit művel?! Kísérti sorsát, merész beszéd ez, Fejével játszik! ZSIGMOND KÍSÉRETE (kar) Ura vesztéért bosszúját tölti, Hej mit művel?! Vesztébe rohan! Fejével játszik, gyalázza urunkat (A testőrökhöz) Verjétek vasra! (A testőrök meg akarják ragadni Kendy Máriát) KRISZTIERNA (a testőrökhöz) Megálljatok! Kérésemre szólott. KENDY MÁRIA (a legnagyobb felindultsággal Zsigmondhoz) Nem szabadulsz átkomtól, Mindenütt követ kegyetlenül: Ha ölelni vágyod asszonyod, Rád rontanak az árnyak, Kiontott vérük feléd árad, Tört szemük rád mered, Mert így szól az átok, az átkom, Te, hóhérok fejedelme, te gyilkos! ZSIGMOND (rémülten) Az átok! . . . Az átok! CARILLO Átkozott boszorka! Céda! KRISZTIERNA, ANYJA, TERÉZIA (fájdalommal) Szegény őrült! BALÁZS Tébolyult! Őrült! MIND Tébolyult! Őrült! ZSIGMOND (Kendy Máriához) Ezért életeddel lakolsz! KRISZTIERNA (Zsigmondhoz) Csillapodjék kegyelmed, Hisz látja, megzavarta eszét a bánat. ZSIGMOND Sátán cselszövése ez, Hogy a pogány legyen győzedelmes . . . CARILLO Úgy van: boszorka! ZSIGMOND . . . de elpusztítom benned a sátánt! CARILLO Meg kell égetni! A NÉP (kar) Ó jaj! ZSIGMOND (a testőrökhöz) Különben engedjétek. Mi volt az átok? Üres szó csupán. Örömünnepünk nem ronthatja meg. (Krisztiernához) Szép hitvesem, jer palotámba. (Az őrtoronyból trombitaszó hangzik fel. A herold lép Zsigmond elé.) HEROLD Fejedelem uram, Mihály vajdától Futár érkezett sürgős levéllel. ZSIGMOND Bocsásd elém. (Egy oláh futár jön, és irattekercset nyújt át Zsigmondnak.) ZSIGMOND (a levelet Carillónak nyújtva) Carillo atyám, olvasd. CARILLO (olvas) A szultán megharagudván, hogy nem fogadád el ajánlatát és lánya helyett a német császár húgát tetted nőddé, s ezáltal a német szövetséget megpecsételéd, bosszuló hadjáratra indult. Szinán basa több százezer főből álló seregével átlépte az Al-Dunát, s Erdély határához közeledik. KRISZTIERNA, ANYJA, TERÉZIA (félelemmel) Jő az ozmán! BALÁZS (lelkesedéssel) Jő az ozmán! ZSIGMOND KÍSÉRETE, NÉP (kar) Hej, a futár nagy hírt mond ám, Bosszúszomjjal jő az ozmán! ZSIGMOND Az átok! . . . CARILLO (lelkesen) Fúvass riadót minden seregednek! KRISZTIERNA (megadással) Az úr kívánja tőlünk, Hogy lemondjunk örömünkről. Ez Isten parancsa. ZSIGMOND A sátán hatalma, az átok verése, De nem adom ily könnyen Veszendő lelkemet. Testőrök! (Az előállt testőrökhöz) Fejedelmi hitvesem Kővárra vigyétek, Ott őrizzétek, senki őt ne lássa, Vágy ne kísértse, Vezekeljen értem imával és böjttel, Míg a hadból hozzá meg nem térek. KRISZTIERNA (megrettenve) Könyörgöm, uram, ne tedd. CARILLO (lelkesen) Zsigmond, itt az időd, Ne vesztegess időt, Villantsd ki a kardod, Indítsd meg a harcot! Minden perc a halál, Fúvass kürtöt, ne várj, Irtsd a sátán hadát, Mentsd meg tiprott hazád. MIND Zsigmond, itt az időd . . . stb. Ha elvész a hitvány, Győzelemre jutván Áldott léssz és dicső, Zsigmond, itt az idő! ZSIGMOND Pokol kínját vágyom, Harcra forral lángom. Győzve bátran, dicsőn, Jő el majd az időm. KRISZTIERNA Miért reszket szívem? Várom őt majd híven! Nem riaszt a magány, Légy ó velem, Atyám! KRISZTIERNA ANYJA, TERÉZIA Mi lesz véle árván, Zord erődbe zárván? Tartsa az ég hitét, S szánja, szánja szívét! KRISZTIERNA, KRISZTIERNA ANYJA, TERÉZIA, NÉP (kar) Ég veled Zsigmond, vár rád a pogány! ZSIGMOND, BALÁZS Zengj, tüzes kürtszó, vár ránk a pogány, Vár ránk a harc! CARILLO Zengj, tüzes kürtszó, (Zsigmondhoz) Vár rád a pogány, Vár rád a harc! MIND Irtsd a sátán hadát, Mentsd meg tiprott hazád! III. FELVONÁS 1. kép (A Hargita-hegység egy hágója Erdélyben. A hágón szakadékos út vezet keresztül. Napnyugta. Székely katonák jönnek. Ők azok, akik négy évvel ezelőtt a török ellen hadbavonultak. Lerongyoltak, megviseltek, fáradtak. Útban vannak falvaik felé. Balázs halad a csapat élén.) 1. SZÉKELY Megpihenhetnénk. 2. SZÉKELY Lenyugvóban a nap is. BALÁZS Szélnek veti hátát a sziklabérc; Tövénél csendes a világ. (A székelyek a sziklák közt letelepednek.) BALÁZS Vége a fényes hadi dicsőségnek. Vásott, nyűtt csizmáért újat nem cserélek. Cserélem csizmámat szélbélű bocskorra. Vitézi életem rossz, ínséges sorra. De nyakamba immár senki sem rak igát, S szabad szívvel mondok Istenemnek imát. 1. SZÉKELY (gondterhesen) Szabadság kenyér nélkül SZÉKELYEK (kar) Mit ér?! 2. SZÉKELY (gondterhesen) Kocsi, szekér, kerék nélkül SZÉKELYEK (kar) Mit ér?! Sehová sem viszen. (A székelyek tüzet gyújtanak, köréje lefekszenek s elalszanak. Balázs őrködik egyedül.) BALÁZS Szegény meggyötört székely véreim, E sűrű erdő sötét mélyén Pihenjetek csak, aludjatok csak, Felejtve mindent, csendesen, békén. Aludjatok csak. Drága éltetek Nagy hegyek s erdők páncélja óvja, S könnyes orcátok selymesen, lágyan Szárítsa édes fuvallat csókja. Álmodjátok, hogy otthon vagytok, Csodás világ lett, nem űz már senki, S rátok az égből szabadság s béke Napja lángoló sugarát hinti. Szegény meggyötört székely véreim, E sűrű erdők sötét mélyén Pihenjetek csak, aludjatok csak, Álmodjatok csak csendesen, békén! (Kendy Mária tűnik fel a szín mélyén őszülő hajjal, csapzottan, lerongyoltan. A sziklákhoz érve megtátja az alvó székely katonákat, majd felismeri Székely Balázst.) KENDY MÁRIA Székely Balázs! BALÁZS (felriadva álmodozásából) Ki vagy, asszony? KENDY MÁRIA Kerengő holló; Zsigmond szemét kivájó, Megölő farkas, Zsigmond vérét kívánó. Öld meg! BALÁZS (felismeri őt) Boldizsár úr özvegye volnál? Ugyancsak megkopott régi ékességed. KENDY MÁRIA Öld meg! (Megszállottan) Kevés fegyveressel Kővárra tart asszonyához... Szűk ösvény vezet arra a hegyszoroson át... A szirt magasából rácsaphatsz, Mint a karvaly, hirtelen . . . hirtelen . . . (Őrjöngőn) Öld meg! BALÁZS (szánalommal) Menj a tűzhöz, asszony, Nyugtassa dúlt lelked szelíd melege. KENDY MÁRIA (zokogva) Uram, irgalmazz! (A völgy felől bánatos székely dal hallatszik egyre erősödve.) SZÉKELY KIVÁNDORLÓK (kar; a színfalak mögött) Szegény székely, mit vétettél, Hogy hazádban rabbá lettél, Mehetsz nehéz vándorlásra, Míg a holló sírod ássa? Eriggy, székely, új hazádba, Vidd a búdat új tanyádra, Hegyek s erdők sirassanak, Új mezők, hej, nyugtassanak! Szegény székely, vidd a terhed, Hol az Úristen se verhet. Felejtsd el, hol éltél, holtál Felejtsd el, hogy székely voltál! BALÁZS (figyelve az énekre) Be bús dalt hoz a szél... Erre tartanak. Hová vezethet vándorútjuk Ily éjnek idején? (Az alvó székely katonák, felébrednek és felkelnek. Várják a közeledőket. Kendy Mária is feleszmél. A kivándorló székelyek megjelennek. Öreg férfiak és asszonyok a bánattól szinte roskadozva jönnek, de fiatalabb asszonyok, lányok és gyerekek is vannak köztük. Ásók, kapák, kaszák és batyuk vannak velük. Látszik, hogy nagy útra mennek. Köztük bandukol a féleszű koldus is. Siralmas állapotban van: az esküvői gúnydala miatt Zsigmond levágatta fél fülét és egyik kezének ujjait. Balázs eléjük áll.) BALÁZS Megálljatok! Hová mentek ily siralmas seregben? (A féleszűhöz) Földi, te is itt? Mi dolgod erre'? A FÉLESZŰ KOLDUS (eszelősen) Volt fülem kettő, Megmaradt egy. Volt halálom egy, Megmaradt kettő. BALÁZS Beszélj! Ki tett ily csonkává, világ csúfjává? A FÉLESZŰ KOLDUS (csonka kezét mutatva) Volt fácskámnak öt szép ága, öt ága, Zsigmond úr azt mind levágta, levágta. Avval lángos tüzet rakott, Arra mindent ráhordatott: Jobbágykunyhót fedelestől, Sovány asszonyt gyermekestől, Szabadságunk mindenestől, Esküdt eget istenestől. BALÁZS (magában) Mit hord össze ez a félkegyelmű? (A most érkezettekhez) Zsigmond úr tán szavát szegte, S szabadságunk visszavette?! SZÉKELY KIVÁNDORLOK (kar) Rabokká tett újra . . . BALÁZS Mégis megtette, Szavát megszegte: Megfizet korbáccsal, Meghálál bilinccsel! Világgá kiáltom Rettenetes átkom! SZÉKELY KATONÁK (kar) Átkozott! BALÁZS (kardját kivonva) Van karom kettő, Istenem egy se, Van súlyos kardom, Irgalmam egy se. Föld, vesd ki testem, Ég, űzd ki lelkem, Míg meg nem látom Holttá meredten! Álmom se légyen, Nyugtom se légyen, Míg meg nem mártom Kardom szívében! KENDY MÁRIA ÉS SZÉKELYEK (kar) Öld meg! . . Öld meg! BALÁZS Gyilkos! Rettegj! Reszkess bosszúmtól! MIND Sorsod bételt. Száz halállal halj! 2. kép (Kővár, a Báthoryak ősi fészke. Sötét, nyomott hangulatú terem. Késő este van, a helyiséget kandeláber gyertyái világítják meg.) (Krisztierna udvarhölgyei és egy-két udvari férfi.) UDVARHÖLGYEK (kar; egy udvarhölgyhöz) Mi hír a fejedelemről? EGY UDVARHÖLGY Hallani sem akar úrnőnkről. Ha rágondol, már rémlátásai vannak. UDVARHÖLGYEK (kar) Kendy Mária átka. EGY UDVARHÖLGY A páter ezért úrnőnket okolja, S ördögszállta asszonynak mondja. UDVARHÖLGYEK (kar; rémülettel és megbotránkozással) Jaaj . . . Ördögszállta asszonynak mondja! (Krisztierna lép be) EGY UDVARHÖLGY (halkan) Ott jön szegény könnyes szemmel, mint mindég. UDVARHÖLGYEK (kar) Mondjuk el néki kedves dalát, Tán kissé felderül tőle szíve. Zúg a lég, ha fú a szél, Kél a kedv, ha múl a tél, Útra kél, kit párja hív, Ha ég a szív. Szól a fürj, mert kék az ég, Zeng a dal, mert szívem ég, Illatát most szórja szét A tarka rét. Röpke méh, kit vár a méz, Száz virágra vágyva néz, Tárt karokkal várja már Száz virág, Ha itt a nyár. Itt a nyár, mely mézet ád, Vártalak sok éven át, Száll a méh, hej, szállna rád, Kedvesem, Nyújtsd csókra szád. TERÉZIA (hirtelen belép: a madrigált éneklőkhöz) Hagyjatok magunkra . . . menjetek gyorsan . . . (Az udvar sietve távozik) TERÉZIA (Krisztiernához) Úrnőm, meneküljünk! A tépett székely jobbágyság vad haraggal kélt fel... Veszett dühében égeti, dúlja Zsigmond várait . . . Fáklyáik lángja már idevillan . . . Úrnőm, percet se késsünk! KRISZTIERNA (hideg nyugalommal) Minden hívünk hagyja el Erdélyt. Viseld gondjukat . . . én itt maradok: Erdély fejedelmének asszonya vagyok. TERÉZIA (nagy felindultsággal) Asszonya nem, csak rabja, A tébolyult Zsigmond rabja, Ki nevedre boszorkányt kiált, Szűz testedben ördögöt lát, Tán még rád szabadítja vakhitű papjai Sátánt űző hadát! Elfogat, meggyaláz, máglyára vettet! KRISZTIERNA (kitörve) Ó mily pokol! Mennyi gyalázat hullt rám, jaj, Mennyi szégyen! Már megadással várom sorsom. Akármi jő, nem fogok megfutni gyáván. Rám törnek majd a lángok, Jaj nélkül némán állok S némán is az erényt hirdetem. TERÉZIA Könyörgöm, úrnőm, hallgass meg. Drága életed mentsd meg. Holnapra elérjük Erdély határát, S pár nap és meglátod Stájer hegyeit. KRISZTIERNA (átszellemülten) Magasabb ormok felé visz utam . . . Menj, jó Teréziám, s Tégy utolsó parancsom szerint. TERÉZIA Nem hagylak el, úrnőm. Ha véled éltem, véled vágyom halni is. (Zokogva távozik) KRISZTIERNA Irgalmas, jó örök éj, Jöjj már árva lelkemér', Nyílj meg, fénylő magas ég, Jöjj, szép elmúlás, Csendes nyugovás, Boldog vég! Úgy várlak téged szüntelen, Te kínzó, fájó vigasz, Hogy felszárítod könnyeim És hűvös földdel takarsz. Kérve-kérlek, jó halál, Szánj meg végre s rámtalálj! Száműzött bús rab vagyok, Hát jöjj, ó ne késs, ne várj! Éjjel és nappal sírok, csak sírok, Összetört szívem mardossák a kínok. Jajj, mivé lettél, reményem, álmom, Bűnöknek szennyét borzadva látom. Itt hazugság minden s hitszegés, Rút káromlás, csalárd esküvés, A hős vérbe gázol, A nép nyögve gyászol, S az égig sikolt a jaj! Csordultig már a kehely, Tovább már nincsen erőm, Riadtan búvok hozzád, Te, távol ködlő, feledtető sötétség. (Felhangzanak a fejedelmi fanfárok) KRISZTIERNA Uram Isten! . . . Jól hallok?! Zeng a kürtszó! (Terézia és egy-két öltöztető asszony jönnek be nagy rémülettel és sietséggel. Az öltöztetőnők pár díszes ruhadarabot és ékszert hoznak, melyeket sebtiben ráadnak Krisztiernára.) TERÉZIA Úrnőm! Úrnőm! A fejedelem . . . jaj, végünk! . . . Carillo páterrel és szörnyű papjaival... Vedd fel gyorsan e díszes ruhákat . . . Úrnőm, jaj, elvesztünk, . . . elvesztünk . . . Már itt is vannak . . . Úrnőm, légy erős!... Irgalmas Isten . . . Jaj, mi lesz velünk . . . Mi lesz velünk?! (Az öltöztetőnők távoznak.) (Zord méltósággal bevonul Carillo, papjaival. A legtöbb pap égő gyertyát tart a kezében, egyesek pedig füstölőt lengetnek. Carillo a helyiség falait szenteltvízzel hinti meg. Krisztierna előbb háttal áll, majd lassan feléjük fordul.) PAPOK EGYRÉSZE (kar) Humiliate capita vestra Deo! Deus, in adiutorium meum intende! Domine, crux mecum. Flectamus genua. CARILLO, A TÖBBI PAP (kar) Benedicamus Domino! (Valamennyien térdet hajtanak) CARILLO Hatalmas nagy Úristen. Ki egek és földek felett uralkodsz, Kinek hatalmán megtörik a poklok ereje. Űzd el a sátánt, Ki Erdély úrnőjét megszállotta! PAPOK (kar) Űzd el a sátánt! KRISZTIERNA, TERÉZIA Ó jaj! CARILLO Jézus, Isten fia, Ki meghalál és eltemettetél, Ki poklokba szálltál alá, Űzd el a sátánt, Ki Erdély fejedelmét hitvesétől elválasztja! PAPOK (kar) Űzd e1 a sátánt! KRISZTIERNA, TERÉZIA Ó jaj! CARILLO Ég angyalai Szent harcunk bukik, Lángpallosotokkal űzzétek el a sátánt, Ki úrnőnket megszállva, romlásba dönti Erdélyt! PAPOK (kar) Űzd el a sátánt! KRISZTIERNA, TERÉZIA Ó jaj! Ó jaj! CARILLO Emmanuel! CARILLO, PAPOK (kar) Libera nos a malo Et ab insidiis diaboli nos libera! Libera nos a malo, Domine! KRISZTIERNA Borzalmas éj! Irgalmas ég, e kárhozattól ments meg! Jaj, vedd el bús életem! Szánj meg, ó ég, szánj! TERÉZIA Borzalmas éj! Irgalmas ég, e kárhozattól mentsd meg! Ó vedd el bús életét! Szánd meg, ó ég! CARILIO (szenteltvízzel keresztet hintve) Per Christum Dominum nostrum PAPOK (kar) Amen. (Carillo és a papok kivonulnak.) (Ahogy a papok kimentek kiderül, hogy Zsigmond is ott állt mögöttük. Áll némán, megszállottam, vésztjóslóan, földig érő vörös palástban. Terézia felismeri és ijedten távozik.) ZSIGMOND (maga elé meredve) Gomolyogj, tömjén füstje, sárgán, Megfut . . . megfut a sátán . . . Gomolyogj . . . gomolyogj . . . (Hirtelen Krisztierna felé fordulva) Még állasz hideg-fehéren, Kezem kinyújtom, vállad elérem, Lázban égőn ölembe vonlak, Hóköntösöd lehull s elolvad. Elém omlasz erőtlen, Tested-lelked legyőztem, Elűztem a sátán hadát, Csatát nyertem, diadalmas csatát! Reszketve fekszel, megadtad magad, Győzelmi lobogóm Lengve lobogó arany hajad. Megkötlek súlyos lánccal, Ólombilincsbe verlek, Égj vágyó lázzal! Ismerj el uradnak, mélyen hódolj! Viszlek első s utolsó nászra. Vad, örvénylő szerelmi táncra. Jöjj . . . jöjj . . . táncra, (Krisztierna kiszakítja magát Zsigmond karjaiból, s rémülettel néz a fejedelem szemébe.) KRISZTIERNA (borzalommal) A halál elémáll és táncra kér! (Egyre erősödő vörös fény önti el a termet.) ZSIGMOND (tébolyodottan) Ne így . . . ne így . . . Vedd le rólam szemed . . . Vedd le! . . . Vedd le! . . . Vagy kioltom pokoli lángját! . . . KRISZTIERNA (szinte könyörögve) Jöjj hát, várlak. ZSIGMOND . . . bennük lobog az örök kárhozat! KRISZTIERNA Jöjj hát, ölj meg! ZSIGMOND (őrjöngve, rettenettel) A csonka árnyak megrohannak . . . KRISZTIERNA (eléje állva) Itt vagyok . . . ZSIGMOND . . . legyilkolt székelyek rám törnek . . . KRISZTIERNA . . . nem félek . . . ZSIGMOND . . . ezer torok kiáltja vesztem! (Ujjongó kiáltozások hallatszanak s megjelenik ugrándozva a féleszű koldus.) KRISZTIERNA (felsikolt és ájultan összeesik) Ó jaj! A FÉLESZŰ KOLDUS Szép tűz, piros tűz! (Észreveszi a fejedelmet) Süssünk, süssünk pecsenyét! (Halálra váltan berohan Terézia s néhány udvarhölgy.) TERÉZIA Ég a vár! Ránk törtek a székelyek! (Meglátja a féleszűt és az ájult Krisztiernát.) Úrnőm! (Hozzárohan társnőivel együtt s kiviszi őt.) (A féleszű meglátja a földön heverő bíbor fejedelmi palástot, azt vállára borítja s a trónszékbe ül, megcsonkított karját mint uralkodói jogart tartva. Vad bosszúszomjjal rontanak be a székelyek kardokkal, kaszákkal, fáklyákkal. Az élen Balázs, mellette Kendy Mária, tőrrel a kezében.) SZÉKELYEK (kar) Öld meg! Öld meg! BALÁZS Vérszopó gaz, most megvagy! Bitang hóhér, most meghalsz! SZÉKELYEK (kar) Halál rád! KENDY MÁRIA (előugorva, mámorosan) Báthory Zsigmond az enyém! (Kendy Mária tőrrel a fejedelemre támad. Zsigmond menekül. Halálfélelmében nem nézi azt, hogy ahová rohan, ott a mennyezet már lángokban áll. Kendy Mária gyűlölettől vakon, magasra tartott tőrrel utána veti magát. Az elégett mennyezet ekkor nagy robajjal beomlik és az üszkös gerendák maguk alá temetik mindkettőjüket. A székelyek döbbenettel nézik a megrázó jelenetet.) SZÉKELYEK (kar) Lelke örök tűzben égjen, Teste por és hamu légyen, Zúgó szél azt felkapdossa. S szegény székely eltapossa. FÜGGELÉK (1. felvonás, 2. kép) CARILLO Eretnek szavakkal Istent káromoltad, Szent rendelését halomra romboltad. Az égi felségnek jogát bitoroltad, Midőn a jobbágynak kötelékét oldtad. Ha meg nem térsz az Isten fiához, Pokolra jut lelked: az egyház kiátkoz! ZSIGMOND (magában) Ments meg, Uram, engem az örök tűztől. CARILLO Az osztrák császár szép szűz húga, Krisztierna megmentheti lelked, E szent friggyel lehet már csak Isten kegyelmét kiérdemelned. ZSIGMOND Császár húga hitvesem lenne. CARILLO Bájos virágszál, mennyek leánya. ZSIGMOND De milyen áron? Jól tudod, atyám, a török szövetség Megköti kezem! CARILLO Szakítsd szét! Villanjon kezedben hitünk éles kardja, Szabad székelyeid szólítsd hadba, Égesd fel a bűnös török szövetséget, Törjön rá sereged! ZSIGMOND Ez hát a tét! Erre megy a játszma! Nos hát, elég! Ön és mind a jezsuiták Örökre elhagyják Erdélyt! Holnap pecsétes parancsom veszik! (Távozik) CARILLO Holnap . . . holnap . . . Mivé lesz holnapra Báthory Zsigmond? (II. felvonás, 1. kép) APÁCA Jaj, micsoda nap ez, micsoda élmény! Mindenható tenyerébe vette Öreg kolostorunk. FŐNÖKASSZONY (boldogan) És ezentúl olyan ágyban fekszem, Melyben egy királynő nyugodott. (Első apáca távozik) (Krisztierna, anyja jön s meghatódva. nézi lányát) FŐNÖKASSZONY (Krisztierna anyjához) Dicsértessék! KRISZTIERNA ANYJA Mindörökké! FŐNÖKASSZONY Szolgáljon egészségül az éjszakai nyugalom, Császári fenség! KRISZTIERNA ANYJA Jutalmazni kívánjuk buzgalmát; Szóljon bátran Mivel járhatok kedvére? FÖNÖKASSZONY Egy csengőszavú harang minden vágyam, Mely hajnaltól napestig zengje E nagy nap emlékét, Midőn a legszentebb császár Keblére öleli Erdélyt. KRISZTIERNA ANYJA A kereszténység üdvére, Az Úr akarata szerint. FŐNÖKASSZONY Hála légyen az Úrnak! APÁCÁK (kar) Alleluja, Alleluja, Alleluja! KRISZTIERNA ANYJA, FŐNÖKASSZONY Hála az Úrnak, Hála! Hála! (Erősen világosodik, vörös lesz az ég alja. Zsigmond és Carillo óvatosan előjönnek vigyázva, hogy ne láthassák meg őket. Végül felkel a nap nagy, vörös korongja.) CARILLO (Zsigmondhoz) Nézd, kél a nap, (Krisztiernát anyja gyengéd szeretettel simogatja) Fényénél jól láthatod már arád. ZSIGMOND (elragadtatással nézi a menyasszonyát) Szép, mint egy álomkép, Mintha szentnek képét látnám! CARILLO Glóriát sző fejére arany sugár, Bizony lám, csoda ez, talán szentlélek láng! KRISZTIERNA ANYJA Ne félj, leányom, vigyáz rád az ég, ZSIGMOND Elragadó, elragadó! CARILLO Mint egy harmatos ág, Földi menny vár rád! KRISZTIERNA ANYJA Ha rossz lesz sorsod, elviszünk mi innét, Remélj. Ismered Carillo pátert, Nemes lélek, Akit neked szánt, csak jó szív lehet, Fennkölt jellem, tehozzád méltó, Benne bízzál, Csak bízzál, Krisztiernám! ZSIGMOND Már türelmetlen várom a nagy napot. CARILLO Az is eljön. ZSIGMOND A szívem már lánggal ég, Vad lánggal ég! CARILLO Neked küldte őt az ég, A fényes ég! KRISZTIERNA Bár igaz volna, Bár igaz lenne! Ó mily sors vár rám?! RENDFŐNCÖKNŐ (Krisztiernához nagy lelkesedéssel) Kegyelmes főhercegnő, Zsigmondot az Úr küldte Erdély trónjára, Pogány török igájától szabadítja meg népünk, Keresztes vitéz ő. ZSIGMOND, CARILLO (elragadtatással) Bűbájos szűz! KRISZTIERNA, KRISZTIERNA ANYJA, RENDFŐNÖKNŐ (elragadtatással) Keresztes vitéz ő, Az Úr küldte Erdély trónjára, Keresztes vitéz ő!