RICHARD WAGNER A BOLYGÓ HOLLANDI Szereplők: A Hollandi bariton Senta szoprán Daland basszus Erik tenor Mary mezzoszoprán Kormányos tenor ELSŐ FELVONÁS Meredek, sziklás part. A színpadkép nagyobb részét a tenger uralja. A sziklákat az előtér mindkét oldalán szakadékok tagolják, amelyek visszaverik a matrózok kiáltásait. Komisz idő, dühöngő vihar Első jelenet Daland hajója éppen most horgonyozott le szorosan a part mentén; a matrózok zajos foglalatosságban: felgöngyölik a vitorlákat, partra vetik a rögzítő köteleket stb. Daland partra száll; felkapaszkodik egy szirtre, körülkémlel, hátha kiderül, hová is vetődött. A MATRÓZOK (Munka közben.) Hahó! Hó-hej! DALAND (Lefelé igyekszik a sziklaszirtről.) Semmi kétség! Hét mérföldnyire sodort a vihar a biztos kikötőtől. Oly hosszú út után, ily közel a célhoz: ez a csapás még hátravolt! KORMÁNYOS (A fedélzeten tölcsért formál a kezéből.) Hahó! Kapitány! DALAND Mi újság a fedélzeten? KORMÁNYOS Rendben, kapitány! Szilárdan állunk! DALAND Sandwikén vagyunk. Ismerem jól az öblöt. Az ördögbe! Már látni véltem házam a parton. Sentát, a lányomat már átölelni véltem! S akkor jön ez a szélvész, a pokol fenekéről... Ki a szélre hagyatkozik, a sátán irgalmában bízik! (Visszamegy a fedélzetre.) Így van ez... Türelem, majd enyhül a szél; ha ennyire tombol, nem tart soká. Hé, fiú! Eleget voltatok talpon. Pihenjetek; én még győzöm. (A matrózok levonulnak a hajótérbe.) Nos kormányos? Átveszed tőlem az őrséget? Elmúlt a vész, de nem árt, ha nyitva a szemed. KORMÁNYOS Ne aggódjék! Aludjon csak, kapitány! (Daland bemegy a kajütbe. A kormányos egyedül marad a fedélzeten. Valamennyire enyhült a szél, csak olykor-olykor támad fel újra; a nyílt tengeren hullámok tornyosulnak. A kormányos még egyszer körbejár, azután letelepszik a kormány mellé. Ásít megrázkódik, mert kerülgeti az álom.) Távoli tengerről vész, zivatar- leánykám, veled vagyok! Tornyosul hullám ott dél felől - leánykám, nálad vagyok! Ó lánykám, ha nem volna déli szél, soha nem érnélek el; tombolj, te drága, te déli szél- a leánykám úgy vágyik rám! Hahó! Halihó! Johohohó! (Hatalmas hullám tornyosul, s kegyetlenül rázza a hajót. A kormányos felpattan, körülnéz, megállapítja, hogy nem történt baj, visszaül, folytatja dalát bár egyre inkább legyűri a fáradtság.) Déli partokon, távoli tájon csak rád gondoltam én; záporon át, mór tengeröblön át ajándékot hoztam én; leánykám, dicsérd a déli szelet: aranykarikát hoztam neked; tombolj, te kedves déli szél, a leánykám várja a csecsebecsét! Hohojé! Halihó! (Küzd a fáradság ellen, ám végül elalszik. Újból és hevesen feltámad a szél; sűrűsödik a sötétség. A távolban feltűnik a "bolygó hollandi" hajója: vérvörösek a vitorlák, feketék az árbocok. Gyorsan közeledik a parthoz, a norvég hajóhoz képest az ellenkező oldalon. Iszonyatos robajjal kapaszkodik meg a horgony a talajban. Daland kormányosa felriad álmából; nem moccan a helyéről, gyorsan a kormánykerék felé pillant, s látván, hogy nem esett baj, maga elé dünnyögi énekének egy sorát - "Lánykám, ha nem volna déli szél"-, s ismét elalszik. Némán és nesztelenül vonja be a Hollandi kísérteties legénysége a vitorlákat.) Második jelenet A Hollandi; sötét ruhában, partra lép. A HOLLANDI Lejárt az idő, ismét eltelt hét esztendő. Utálkozva vet engem partra a tenger... Hé, gőgös óceán! Nem is sokára újból hordozol engem! Ellenállásod megtörhet, ám örökkévaló a kínom! Az üdvöt, mit a parton keresek, én soha meg nem lelem! Hozzátok, az óceán habjaihoz leszek hát hű, míg utolsó hullámotok meg nem törik, s fel nem szárad utolsó csöppetek! Mily sokszor vetettem vágyakozva magam a tenger legmélyebb torkába: de jaj! a halált meg nem leltem én! Oda, hol a hajók szörnyű temetője van, a szirtek mélységeihez kergettem hajómat: de jaj! a sírom nem fogadott be! Megvetően kihívtam kalózok haragját, vad harcban reméltem halált: "Hadd lám - kiálték, - mit tudtok! Kincsektől roskad csónak és hajó." De jaj, a tenger barbár fia reszketve keresztet hány, s elmenekül. Mily sokszor vetettem vágyakozva magam stb. Sehol a sír! Sosincs halál! Az átok szörnyű ítélete ez. Téged kérdezlek, Isten dicső angyala, ki elnyerted nékem üdvözülésem feltételét: gúnyod játékszere voltam-e én, boldogtalan, midőn megígérted nekem a megváltást? Hiú remény! Merő, rettentő képzelgés! Nincs többé örök hűség e földön! Csak egy reménység maradjon meg nékem, csak egy megálljon rendületlenül: bármeddig hajtson is csírákat a Föld - mégis el kell pusztulnia. Ítélet napja! Végítélet! Mikor virradsz fel éjszakámban? Mikor dördül el a megsemmisítő csapás, melytől összeroskad a világ? Ha majd feltámad valamennyi halott, akkor hullok a Semmibe én. Világok, ti! Fejezzétek be pályátokat! Örök megsemmisülés, fogadj be engem! A HOLLANDI LEGÉNYSÉGE (A hajótérből.) Örök megsemmisülés, fogadj be minket. Harmadik jelenet Daland jelenik meg hajója fedélzetén; körülnéz, figyeli a széljárást, s amint a kormányost keresi szemével, meglátja a Hollandi hajóját. DALAND Hé, hollá! Kormányos! KORMÁNYOS (Álomittasan félig-meddig felemelkedik.) Nincs semmi baj! Nincs semmi baj! (Hogy bebizonyítsa, mennyire éber, újra dalolni kezd.) Tombolj, te drága déli szél, a lánykám... DALAND (Keményen megrázza.) Semmit nem látsz? Derekasan őrködsz, igaz, fiam? Amott egy hajó... mióta alszol már? KORMÁNYOS (Hirtelen felpattan.) A fenébe is! Bocsásson meg, kapitány! (Felkapja a szócsövet, és odakiáltja a Hollandi legénységének.) Kik vagytok? (Semmi válasz.) Kik vagytok? DALAND Úgy tetszik, épp oly lusták, mint mi. KORMÁNYOS Feleljetek! Milyen hajó, mily zászló alatt? DALAND Hagyjad. Úgy vélem, a kapitányt látom. Hé, hollá! Tengerész! Kivagy? Honnan jöttél? A HOLLANDI (Mozdulatlanul, mint a cövek.) Messziről jöttem. Megtiltanátok-e szélben, zivatarban, hogy horgonyt vessek? DALAND Isten őrizz! A tengerész tudja, mi a vendégbarátság. Ki vagy? A HOLLANDI Hollandus. DALAND (A partra lép.) Isten hozott! Hát téged is e puszta sziklaszirtre vetett a vihar? Nem jártam jobban én sem; néhány mérföldnyire csupán van innen hazám; szinte már elértem, s akkor ismét el kellett fordulnom tőle. Mondd, honnan jöttél? Esett-e károd? A HOLLANDI Hajóm szilárd, nemigen esik kára. Vihar és gonosz szél sodort tova, most bolyongok e vizeken, hogy mióta, szinte meg se mondhatom: már nem számolom az éveket. Tán lehetetlen is, hogy megnevezzem mindazt a földet, mit felleltem én; csak azt az egyet, melyre izzón vágyom - otthonomat nem lelem meg! Kis időre nyisd meg nékem a házad, s nem bánod meg baráti tettedet. Minden égtájról s vidékről való kinccsel gazdagon rakva hajóm; ha ellenértéket kérsz, jól jársz bizonyosan. DALAND Mily csodálatos! Higgyek-e szavadnak? Rossz csillagzat űzött, úgy tetszik, mostanáig. Hogy megsegítselek, megteszem, mi tőlem telik, de megtudhatom-e, hogy mi a rakományod? A HOLLANDI (Jelt ad a legénységének; ketten a partra hoznak egy ládát.) Lássad a kincsek legritkábbjait, értékes gyöngyöt, legnemesebb ércet! Nézzed, és győződj meg, mit ér az ár, mit a vendégszerető fedélért ajánlok néked! DALAND Micsoda? Lehetséges volna? E kincsek! Ki oly dús, hogy megfizesse árát? A HOLLANDI Az árát? Imént szabtam meg: szállásért egyetlen éjszakára! Ám amit látsz, aprócska része csak annak, mit magába zár hajóm mélye. Mit ér a kincs? Sem asszonyom, sem gyermekem, s hazámat nem lelem soha! Minden kincsemet felajánlom néked, ha a tiéidnél otthont adsz nekem. DALAND Mit hallok! A HOLLANDI Lányod van-e? DALAND Bizony. Derék gyermekem. A HOLLANDI Legyen az asszonyom! DALAND (Örömteli meghökkenéssel.) Micsoda? Jól hallottam? A lányom - az ő neje? Ő maga mondja ki gondolatomat... Félek szinte, ha tovább tétovázom, tán meginog szándékában. Csak tudnám, ébren vagyok-e, vagy álmodom! Akadhat-e nála szívesebben látott vő? Bolond volnék, ha elszalajtanám e szerencsét! El vagyok ragadtatva! Itt a kezem! A HOLLANDI Jaj, se asszonyom, se gyermekem, nincs, mi e földhöz kössön! Szüntelenül üldöz a végzet, csupán a kín szegődött hozzám. Soha nem lesz már otthonom: mit ér hát javaim haszna? Ha rászánod magad e kötelékre, ó, fogadd el kincseimet! DALAND Bizony, idegen, szép leányom van; hív gyermeki szeretettel engedelmeskedik nekem. Büszkeségem ő, javaim legértékesebbje, vigaszom bajban, örömöm, ha szerencse ér. A HOLLANDI Őrizze meg mindig apja iránti szeretetét; ha hozzá hű, hű lesz urához is! DALAND Ékszert ádsz, felbecsülhetetlen gyöngyöt, ám legfőbb érték mégis a hű asszony. A HOLLANDI S nekem adod? DALAND Szavamat adom rá. Sorsod megindít; bőkezűséged nemes lélekre, fennköltségre vall; Ilyen vőt kívánok magamnak, s ha javaid nem volnának is oly dúsak, sem választanék másikat. A HOLLANDI Köszönet néked! Látom-e ma még a lányodat? DALAND Amint itt a jó szél, hazaérünk; megnézed őt, s ha tetszik is neked... A HOLLANDI Úgy ő enyém... (Magában.) Ő lesz-e angyalom? Ha a kínok iszonyú hatalmából üdvöm felé hajt a vágyam: szabad-e megkapaszkodnom az egyetlen reményben, mi megmaradt nékem? Szabad-e rögeszmésen még azután epekednem, hogy egy angyali szív meglágyul irántam? Elértem volna-e a főmet elborító kínok vágyva vágyott célját? Ó, én, ki remény nélkül élek, most mégis reményben ringatózom. DALAND Áldassék a vihar ereje, mely e partra vetett! Igen, csak meg kell ragadnom azt, mi magától oly szépen felkínálkozik. Mik őt e partra irányítottátok, áldassatok, ti szelek! Bizony, az, mire minden atya törekszik - egy gazdag vőre -, az lett enyém. Bizony, e dús és nagylelkű férfinak örömmel adom házam és lányomat! (Teljesen elcsitul a vihar, megfordult a szél.) KORMÁNYOS A déli szél! A déli szél! "Tombolj, te drága déli szél!" A MATRÓZOK Hahóhó! Hohóhé! Hahó, hé! DALAND Lám, a szerencse kedvez neked: csendes a víz, a szelünk jó. Máris felhúzzuk a horgonyt, s vígan siklunk hazafelé. KORMÁNYOS, MATRÓZOK Hahó! Halihó! A HOLLANDI Megkérnélek, indulj előre. Szelünk bár friss, de legénységem fáradt. Pihenhessenek kissé; majd követlek. DALAND No de a szél? A HOLLANDI Még jó ideig dél felől fog fújni. Gyors a hajóm, biztosan utolér. DALAND Úgy véled? Vajha így is lenne. Isten veled; még ma láthatod gyermekem! A HOLLANDI Úgy lesz! DALAND (Felmegy a hajójára.) Hej, hogy dagadoznak a vitorlák! Hahó! Hahó! Rajta, legények, rajta! A MATRÓZOK (Énekelnek miközben siklik a hajó.) Távoli tengerről vész, zivatar stb. (A Hollandi hajója fedélzetére lép.) MÁSODIK FELVONÁS Tágas szoba Daland házában. A falakon tengerészeti ábrák, térképek stb. A hátsó falon egy sápadt, sötét szakállú, sötét ruhás férfi képe. Első jelenet Mary és a lányok a tűzhely körül ülnek és fonnak. Senta egy hatalmas karosszékben ül hátradőlve, keresztbe font karokkal; álmodozva, elmerülten nézi a háttérben látható képet. LÁNYOK Surrogj, burrogj, jó kerekecske, rajta, rajta, forogjál! Fonogass ezernyi szálat, kerekecském, surrogjál! Szerelmem kinn a tengeren, hazagondol a kedves lányra; jó kerekecském, zúgj és búgj! Ó, ha szelet hajtanál, ő is hamar jönne már. Fonjatok, fonjatok, rajta, lányok! Surrogj, burrogj, kerekecském! MARY Csak szorgosan! Lám, hogy fonnak! Mind a kedvesére vágyik. A LÁNYOK Csitt, Mary asszony! Tudja jól: nincs még vége a dalnak. MARY Énekeljetek hát! Ne pihenjen a kerék! S te, Senta, csak hallgatsz? LÁNYOK Surrogj, burrogj stb. Kedvesem kint a tengeren, ott délen sok aranyra lel; jó kerekecske, fürgébben surrogj! Megajándékozza vele a lánykát, ha az szorgalmasan fon. Fonjatok, fonjatok stb. MARY (Sentához.) Komisz leány, hogyha nem fonsz, nem hoz ajándékot a kedvesed. LÁNYOK Nem szükséges sietnie, kedvese nem a tengeren jár. Nem aranyat hoz, de hoz vadat - tudjuk, mit ér a vadász! (Senta nem mozdul a helyéről, s halkan maga elé dúdolja a későbbi ballada egy szakaszát.) MARY Látjátok? Egyre csak a képet nézi! Hát egész ifjú életedben csak álmodoznál e kép előtt? SENTA Minek is hoztál hírt felőle, minek mesélted, hogy ki ő? Szerencsétlen ember! MARY Óvjon az Isten! LÁNYOK Ejnye, ejnye, mit nem hallunk! A sápadt férfi után sóhajtozik! MARY Teljesen elveszti miatta a fejét! LÁNYOK Lám, lám, mit tesz egy kép! MARY Mit ér, ha naponta morgolódom! Jöjj, Senta, fordulj végre errefelé! LÁNYOK Nem is hallja magát, hisz szerelmes. Jaj, csak veszekedés ne legyen belőle. Erik bizony forrófejű - nehogy kárt tegyen! Hallgassatok - különben vad dühében lelövi vetélytársát a falról. SENTA (Hevesen felfortyan.) Hallgassatok! Bolondos nevetgélésetekkel tán végképp fel akartok bosszantani? LÁNYOK (Mókás buzgalommal esnek neki a munkának, hevesen, nagy zajjal surrogtatják-berregtetik a kerekeket, nehogy Senta szidhassa őket.) Surrogj, burrogj stb. SENTA Jaj, vessetek véget az ostoba dalnak: surrog-burrog a fülemben! Ha azt akarjátok, hogy foglalkozzam veletek, valami jobbat kell kitalálnotok. LÁNYOK Akkor hát énekelj te! SENTA Figyeljetek, mit ajánlok: Mary asszony elénekli nekünk a balladát. MARY Isten őrizz! Más bajom sincs! Hagyjátok békén a bolygó hollandit! SENTA Pedig milyen sokszor hallottam már tőled! Magam éneklem el; figyeljetek, lányok! Hagyjátok, hogy megérintse szíveteket a szerencsétlen ember sorsa: bizton megindít majd! LÁNYOK Szívesen vesszük. SENTA Figyeljétek a szöveget! LÁNYOK Pihenjen a rokka! MARY (Mérgelődik.) Én folytatom a fonást! (A lányok félretolják a rokkát, s közelebb húzva széküket a karosszékhez Senta köré gyűlnek.) SENTA I. Johohoé, Johohohé! Láttátok-e a hajót a tengeren? Vitorlája vérvörös, árboca fekete. A magas hídon egy sápadt ember, a hajó gazdája őrködik szüntelen. Huj! - hogy zúg a szél - Johohé! Huj! - hogy süvít át a kötélzeten - Johohé! Huj! - mint a nyíl, úgy repül tova, céltalan, szüntelen, szakadatlanul! Ám a sápadt férfiúnak eljöhet még a megváltás, ha asszonyra lel, ki mindhalálig hűséges hozzá e földön! Jaj, sápadt tengerész, mikor leled meg őt? Imádkozzatok az éghez, hogy hamarosan hű asszonyra leljen! (A strófa vége felé Senta a képmás felé fordul. Elérzékenyülten hallgatják a lányok; Mary is abbahagyta a fonást.) II. Gonosz szélben, dühöngő viharban megkerülné ő a szirtfokot; káromkodik, s eszeveszett daccal esküdözik: "Az idők végezetéig sem adom fel!" Huj! - és a sátán hallja ezt - Johohé! Huj! - és szaván fogta őt - Johohé! Huj! - s most átkozottként bolyong a tengeren, szüntelen, szakadatlanul! Ám, hogy a szerencsétlen ember mégis meglelje a megváltást e földön, Isten angyala jelzi, hogy üdvét hogyan lelhetné fel majd egykor! Ó, ha fellelhetnéd, sápadt tengerész! Imádkozzatok az éghez stb. (Sentában egyre fokozódik a feszültség ének közben.) III. Hét esztendőnként horgonyt vet, Asszonyt megkérni partra száll: hét esztendőnként megkér egyet, ám hű asszonyra sosem lel. Huj! - Vitorlákat fel! - Johohé! Huj! - Horgonyt fel! - Johohé! Huj! - Álnok szerelem, hamis hűség! Tengerre fel, szüntelen, szakadatlanul! LÁNYOK Ó, merre van , ki megmutatná néked Isten angyalát? Hol leled őt, ki mindhalálig híven a tiéd? SENTA (Annyira elragadja az érzelem, hogy felugrik a székből. ) Én legyek az, ki hűségemmel megváltalak! Bár megmutatna néked engem Isten angyala! Általam leld meg üdvösségedet! MARY ÉS A LÁNYOK Isten, segíts! Senta! Senta! (Erik lép be a szobába, s meghallja Senta felkiáltását.) ERIK Senta! Senta! Tönkre akarsz tenni? LÁNYOK Segíts, Erik, hisz magánkívül van! MARY Meghűl bennem a vér, érzem! Ki veled e házból, te utálatos kép! Jöjjön csak haza a ház ura! ERIK Már jön is! SENTA (Mind ez ideig ugyanúgy ült, mint ének közben, s nem érzékelt semmit maga körül; most mintha hirtelen felébredne, örömmel ugrik fel.) Apám jön-e? ERIK A szirtről láttam közeledni hajóját. LÁNYOK (Örvendezve.) Hazatértek! MARY Lám, lám, mit ér nyüzsgölődésetek! A házimunkát meg nem végeztétek el! LÁNYOK Hazatértek! Szaladjunk elébük! MARY Állj, állj! Szépen itt maradtok! Korgó gyomorral jő a hajó népe. Konyhába! Pincébe! Izibe! Gyötörjön csak a kíváncsiság- de első a kötelesség! LÁNYOK De sok kérdeznivalóm volna! Furdal a kíváncsiság. No jó! Amint feltálaltunk, semmiféle kötelesség nem tartóztat itt tovább. (Mary kitereli a lányokat, s maga is követi őket. ) Második jelenet Senta is indulna, de Erik visszatartja. ERIK Maradj még Senta! Csak egy pillanatra! Ragadj ki kínjaim közül! De ha úgy tetszik, ám pusztíts el egészen! SENTA (Habozva.) Mi baj? Mit akarsz? ERIK Ó, Senta, mondd, mi legyen vélem? Jön az apád: mielőtt újból útra kelne, megteszi azt, mit már rég szeretett volna... SENTA Mire gondolsz? ERIK Hogy férjhez adjon téged. A szívem mindhalálig hű, csekélyke javaim, vadászszerencsém - lehet-e ennyivel megkérnem téged? Nem utasít-e vissza az apád? S ha akkor a kíntól megszakad majd szívem, ki lesz, mondd, Senta, szószólóm? SENTA Jaj, Erik, hallgass most! Engedj ki, hadd üdvözöljem apámat! Ha lánya nem megy, mint szokta, a fedélzetre, nem okkal haragszik-e meg? ERIK Előlem menekülsz? SENTA A kikötőbe kell mennem. ERIK Kitérsz előlem? SENTA Ó, engedj már! ERIK Visszariadsz hát e sebtől, mit te ütöttél rajtam: az őrjöngő szerelemtől? Ó, hallgass meg ez órán, halljad utolsó kérdésemet: ha a bánattól megszakad e szív, Senta lesz-e majd szószólóm? SENTA (Tétovázva.) Hogyan? Kételkedsz szívemben? Kétled, hogy kedvellek? Ó mondd, honnan támad benned ilyen kín? Miféle gyanakvás homályosítja el elmédet? ERIK Az apád csupán kincsekre vágyik... S terád, Senta, számíthatok-e? Teljesítetted-e bár egyetlen kérésemet? Nem sebzed-e fel naponta szívemet? SENTA A szívedet? ERIK Hát mire véljem? az a kép... SENTA A kép? ERIK Felhagysz-e tán rajongásoddal? SENTA Szememnek megtilthatom-e a részvét pillantását? ERIK S a ballada - még ma is énekelted! SENTA Gyermek vagyok, nem tudom, mit dalolok... Egy daltól, képtől félsz, ó mondd? ERIK Oly sápadt vagy... hát Hogyne aggódnék? SENTA A szerencsétlen szörnyű sorsa hogyne indítana meg! ERIK S az én kínjaim már nem indítanak meg, Senta? SENTA Ó, ne dicsekedj! Mi a te szenvedésed? Ismered-e végzetét e boldogtalannak? (A képhez vezeti Eriket. ) Érzed a kínt, mélységes bánatot, mellyel letekint rám? Ó, hogy marcangolja a szívemet az, amitől ő örökre elvesztette nyugalmát! ERIK Jaj nekem! Eszembe jut egy baljós álom! Óvjon az Isten! A Sátán hálózott be! SENTA Mi rémít úgy? ERIK Senta! Hadd súgjam meg: Álomlátás volt! Halljad és óvakodj! (Senta kimerülten visszaül a karosszékbe; amikor Erik megkezdi az elbeszélést, mintegy mágneses álomba merül, úgy, mintha ő is végigálmodná az elbeszélt álmot. Erik mellette áll, s a székhez támaszkodik.) ERIK Magas szirten feküdtem álmodozva, láttam a tenger árját magam alatt; hallottam a hullámverést; tajtékosan tört meg a sziklákon a hullámok dühe. Idegen hajót láttam meg a közeli parton: rejtélyes volt, csodálatos. Két férfi közeledett a szárazföldön, egyikük - láttam - atyád volt. SENTA (Lehunyt szemmel.) S a másik? ERIK Megismertem őt is; zekéje fekete, az arca halvány... SENTA Pillantása sötét... ERIK (A képre mutat.) Ő volt, a tengerész. SENTA Hát én? ERIK Jöttél a ház felől, repültél atyád köszöntésére, de alig, hogy odaértél, láttam, hogy az idegen lábaihoz veted magad - láttam, hogy átöleled térdét... SENTA (Egyre feszültebb.) Ő felemelt... ERIK Keblére vont; szenvedélyesen csüggtél rajta, megcsókoltad forró vággyal - SENTA S azután? ERIK (Meglepetten nézi Sentát.) Láttam: a tenger felé szöktetek. SENTA (Hirtelen felriad; határtalan elragadtatással.) Felkeres engem! Látnom kell őt! Ővele kell elpusztulnom! ERIK Rettenetes! Ó, most már értem! Ő már elveszett! Álmom igazat szólt! (Rémülten elrohan.) SENTA (Tekintetét a képre szegezve, mélyen meghatva.) Ó, bárha megtalálnád, sápadt tengerész, őt! Imádkozzatok az éghez, hogy hamarosan hű asszony... Hah! (Nyílik az ajtó; belép Daland és a Hollandi. Sen- ta a képről a hollandira néz. Meglepetten felkiált, szótlanul rámered az idegenre, le nem veszi róla a szemét.) Harmadik jelenet A Hollandi lassan előre jön. DALAND Lányom, itt állok a küszöbön... Se csók, se ölelés? Mi lelt? Dermedten állsz egy helyben, mint akit megigéztek - ily köszöntést érdemlek-e, Senta? SENTA (Megragadja apja kezét.) Isten hozott! Szólj, apám: ki ez az idegen? DALAND Sürgetnél-e? Üdvözöljed, gyermekem, az idegent! Tengerész, mint jómagam, s a vendégjoggal él. Régóta hontalan; messze, hosszú utakon, idegen földön sok kincsre tett szert. Szülföldjéről száműzetvén bőségesen megfizet az otthon melegéért; szólj, Senta: ellenedre volna, ha nálunk szállna meg az idegen? (Senta helyeslően bólint, Daland a Hollandihoz fordul.) Nos, túldicsértem őt? Magad is látod - megfelel neked? Fokozzam-e még a dicséretét? Valld be: nemének dísze ő! (A Hollandi egyetértően bólint.) Bár kedves lennél, lányom, e férfiúhoz! Szívedtől is kér kegyes adományt; nyújtsd néki kezed, és szólítsd vőlegényednek; ha egyetértesz atyáddal, holnap a férjed ő. (Senta összerándul, fájdalmas mozdulattal.) Nézd e nyakékeket, nézd e karkötőket: javainak töredéke csak! Nem vágyol rájuk, drága gyermek? Mindez tiéd, ha gyűrűt váltotok. (Senta nem figyel apjára: nem veszi le szemét a Hollandiról, a Hollandi is, mintha Daland ott se volna, csak a lányt nézi.) Egyik se szól... tán fölösleges volnék? Úgy ám! Jobb, ha magukra hagyom őket. (Sentához.) Vajha megnyernéd e nemes férfiút! Hidd el, ily szerencse meg nem ismétlődik. (A Hollandihoz.) Magatokra hagylak itt - elmegyek. Hidd el: lányom oly hű, amilyen szép! (Lassan elmegy, s közben csodálkozva nézi a fiatalokat.) A HOLLANDI (Mély megindulással.) Mintha régmúlt idők messze távolából, úgy érint meg e lányka képe engem: ahogy megálmodtam örök szorongásban, úgy látom itt őt magam előtt. Vágyakozva emeltem én is a szememet sötét éjből fel, egy nő felé; de jaj, az álnok sátán dobogni hagyta szívemet, hogy sohase feledjem kínjaimat. A sötét parázs, mit itt izzani érzek, szerelemnek mondhatom-e, én boldogtalan? Ó, nem! Csak vágy ez az üdvösség után: vajha ez angyal révén lenne benne részem! SENTA Varázsos álomba hullottam-e én, s amit most látok, csupán látomás? Ha eddig hazug álomképben éltem, most virradt-e fel az ébredés napja? Előttem áll, és kíngyötört az arca, rettentő kínja megérint: hazug lehet-e a mély részvét hangja? Ahogy oly sokszor láttam, úgy áll előttem most. A fájdalmat, mely keblemben sajog, ó, ezt a vágyat minek is nevezzem? Azt, ami után kerget a vágy - az üdvödet -, vajha, te szegény, általam nyernéd el! A HOLLANDI (Kissé közeledik Sentához.) Nem káromlod-e majd atyád választását? Amit megígért, nos, érvényes lehetne? Képes volnál örökre mellém állni, s adnád-e kezedet az idegennek? Gyötrelmes életem után hát meglelem hűséged révén a várva várt nyugalmat? SENTA Bárki légy is, és bármilyen a rontás, melynek a sorsod átadott kegyetlenül, bármi a végzet, mely rám általad vár: atyámnak mindig engedelmeskedem. A HOLLANDI Ily feltétlenül hatna át a részvét kínjaim iránt? SENTA Mily gyötrelem! Bár megvigasztalhatnám! A HOLLANDI Mily drága hang az éji gomolygásban! Angyal vagy te! S angyalok szerelme megvigasztal egy kárhozottat is. Ó, ha remélhetném a megváltást, általa jöjjön el, Örökkévaló! SENTA Ó, ha remélhetné a megváltást, általam jöjjön el, Örökkévaló! A HOLLANDI Ó, hogyha sejthetnéd a sorsot, melynek akkor részesévé lész, felfigyelnél majd az áldozatra, mit értem hozol, ha hűséget fogadsz. Irtózva menekülne ifjúságod a sorstól, melynek szenteled magad, ha nem vallod a nő legszebb erényét, s nem vállalsz hűséget mindhalálig! SENTA Tudom a nőnek szent kötelmét, ezt hidd el nékem, boldogtalan! Csak azt ítélje el a végzet, ki parancsának ellenáll! A szívem legtisztább mélyén tudom a hűség legfőbb parancsát: kinek a szívemet szenteltem, hűséget kap mindhalálig! A HOLLANDI (Magasztosan. ) Mily szent balzsam sebeimre magasztos szavaidban rejlő esküd. Halljátok, hatalmak, kik eltaszítottatok: most megtaláltam üdvömet! Sápadjál, balsors bús csillaga! Reményem fénye, újfent ragyogj! Ti angyalok, kik egykor elhagytatok engem, szilárdítsátok meg most e hű szívet! SENTA Hatalmas varázs nyűgözött le, s kényszerít, hogy megmentsem őt: itt lelje meg az otthonát, itt pihenjen hajója biztos révben! Mily hatalom éled fel bennem? Mit zár magába mámoros szívem? Add, Mindenható, hogy ami ily magasra emel: a hűség hatalma legyen. DALAND (Visszajön a szobába.) Megbocsáss! Embereim zúgolódnak; ha visszatérünk, mindig ünnep van. Szeretném szebbé tenni - ezért jöttem: lehetne mindjárt eljegyzéstek is? (A Hollandihoz.) Szíved vágya szerint kérsz hát asszonyt? Leányom, Senta, beleegyezel? SENTA (Ünnepélyesen, elszántan.) Itt a kezem! Nem tétovázom: hűséget esküszöm mindhalálig! A HOLLANDI A kezét nyújtja! Pokol, mit ér hatalmad hűsége ellenében? DALAND Ne bánjátok meg soha e kötést! Fel, ünnepeljünk! Örvendezzék ma mindenki! HARMADIK FELVONÁS Tengeröböl a sziklák között, oldalt, az előtérben Daland háza. A háttérben, meglehetősen közel egymáshoz a két hajó: a norvégé és a Hollandié. Csillagfényes éjszaka. A norvég hajó ki van világít- va: matrózai a fedélzeten mulatoznak, ürnnepel- nek. Riasztó ellentétként áll mellette a holland ha- jó, amely természetellenes homályba, halálos csendbe burkolózik. Első jelenet A NORVÉG MATRÓZOK (Isznak.) Kormányos, hagyd az őrködést! Ide hozzánk, kormányos! Hohé, hé-hó! Fel a vitorlát! Rögzítsd a horgonyt! Gyere csak, kormányos! Nem félünk széltől, veszélyes parttól, nagyot vigadunk ma! Mindenkinek van kedvese a parton, remek dohánya, jó pálinkája. Husszaszahé! A szirtet, a szelet odakint - jollohohé! csak nevetjük - husszaszahé! Vond be a vitorlát! - Ereszd le a horgonyt! Kormányos, hagyd az őrhelyet! Kormányos, ide hozzánk! hohé! Kormányos, igyál velünk! hohé, hé-hó! Elmúlt felőlünk - hé! szirt és szél - hé! Hussza hó, hallohohó! stb. (Táncolnak a fedélzeten: minden ütem elején nagyot dobbantanak a lábukkal. A lányok érkeznek, kosarukban étel és ital. ) A LÁNYOK Nicsak! Látjátok? Ropják a táncot! Lányokra szükség itt aligha lesz! (A holland hajó felé indulnak.) MATRÓZOK Hej, lányok! Hová, hová? LÁNYOK Újborra vágytok? Jusson a szomszédotoknak is amott! Csak nektek járna étel és ital? KORMÁNYOS Való igaz! Vigyétek a szegényeknek! A szomjúságtól tán már elepedtek! ! MATRÓZOK Nem hallani őket! KORMÁNYOS Ej, figyeljétek csak! Sötétség! Matróznak nyoma sincs! LÁNYOK (Fel akarnak menni a Hollandi hajójára.) Hé tengerészek! Fáklya kéne tán? Hát hol vagytok? Nem látni itten semmit! MATRÓZOK Hahaha! Fel ne ébresszétek őket! Még alszanak. LÁNYOK Hé, tengerészek! Hé, feleljetek! (Nagy csend.) KORMÁNYOS, MATRÓZOK Haha! Biz'Isten! Halottak mind! Nem kell nekik se étel, se ital! LÁNYOK Nocsak, tengerészek! Máris az odútokban lustálkodtok? Nem ünnepnap-e nektek is a mai? MATRÓZOK Mozdíthatatlanul fekszenek a helyükön, ahogyan a sárkányok őrzik kincsüket. LÁNYOK Hé, tengerészek! Nem kell-e újbor? Ugyancsak szomjasak lehettek ám! MATRÓZOK Nem isznak, nem énekelnek; hajójukon nem gyúl ki fény. LÁNYOK Mondjátok: nincs tán kedvesetek a szárazföldön? Nem akartok táncra perdülni e nyájas parton? MATRÓZOK Vének immár, orcájuk sápadt, nem piros, s szeretőik is mind meghaltak már! LÁNYOK Hé, tengerészek! Tengerészek! Ébredjetek! Hoztunk ételt és italt bőségesen! MATRÓZOK Hé, tengerészek! Tengerészek! Ébredjetek már! LÁNYOK Így van, bizony! Mintha meghaltak volna! Nem kell nékik sem étel, sem ital! MATRÓZOK A bolygó hollandiról csak hallottatok tán? Az ő hajóját látjátok itt teljes nagyságában! LÁNYOK Hát akkor fel ne ébresszétek a legénységet: kísértet mind, fogadni mernék! MATRÓZOK Hány száz éve hajóztok már? Nem fáj nektek se vész, se szirt! LÁNYOK Nem isznak, nem énekelnek; Hajójukon nem gyúl ki fény! MATRÓZOK Sem levél, sem üzenet a szárazföldre? Kézbesítenénk a dédapáinknak! LÁNYOK Vének immár, orcájuk sápadt, nem piros, s szeretőik is, jaj! meghaltak már! MATRÓZOK Hej, tengerészek! Feszítsétek a vitorlákat, és mutassátok, hogy száguld a bolygó hollandi! LÁNYOK (Riadtan elhúzódnak kosaraikkal a holland hajótól.) Semmit nem kérnek! Borzadunk itt! Semmit nem kérnek, minek kiáltozzunk? MATRÓZOK Leányok, hadd pihenjenek a holtak! Mi, élők meg hadd szórakozzunk! LÁNYOK (Feladják kosaraikat a matrózoknak a hajóra.) Fogjátok! A szomszéd nem kért belőle! KORMÁNYOS, MATRÓZOK Hogy? Hát a fedélzetre föl sem jöttök? LÁNYOK Ej, most még nem! Hisz nincs még késő! Jövünk hamarost! Most igyatok csak, s ha akartok, táncoljatok hozzá, csak ne zavarjátok a fáradt szomszédot! (Elmennek.) MATRÓZOK (A kosarakat kiürítve.) Juhé! Van itt minden bőviben! Köszönet néked, kedves szomszéd! KORMÁNYOS Színig töltse meg ki-ki a poharát! Derék szomszédunk küldi az italt. MATRÓZOK Halló-hohohó! Kedves szomszédok, van hangotok, nyelvetek? Hát ébredjetek és vigadjatok velünk! Hej-hé! (Mozgolódás támad a holland hajón.) MATRÓZOK Kormányos, hagyd az őrködést! stb. Őrködtünk sok borzalmas, viharos éjen át, ittuk gyakran a tenger sós italát; ma dínom-dánom mellett őrködünk, a lányok jobb italt csapolnak nekünk. Husszaszahé! A szirtet, a szelet odakint stb. (Az egyébként mindenütt nyugodt víztükör a Hol- landi hajója körül emelkedni kezd; komor, kékes láng lobban őrtűzként a fedélzeten. Viharos szél rázza a köteleket. Mozgolódik a legénység, holott korábban nem volt látható.) A HOLLANDI LEGÉNYSÉGE Johohohé! Johoho-hoé! Hejsza! A part felé sodor a szél - hejsza! Vitorlát bonts, a horgonyt fel - hejsza! Fussunk be az öbölbe! Fekete kapitány, eredj a partra, lejárt a hét esztendő! Kérd meg a szőke lányka kezét! Szőke leányka, légy hozzá hű! Vigadj ma, hej! Vőlegény, huj! Nászzenét bömböl a szél erre táncol a tenger! Hej! Hallod, hogy süvít? Újra itt vagy, kapitány? Hej, fel a vitorlát! Hol maradt arád, no mondd! Hej! Tengerre fel! Kapitány, kapitány, nincs szerencséd a szerelemben! Hahaha! Nagyot süvíts, vihar, ma! Vitorláinkat ne bántsd! Sátán edzette meg őket, soha el nem szakadoznak. Hohoé! Egy örökkévalóságig sem! (Mialatt a hollandok énekelnek a hullámok fel-alá himbálják a hajót, iszonyú a vihar, szél süvít át a kötélzeten. A lég és a tenger egyébként, a Hollandi hajója közvetlen környezetét kivéve, olyan nyugodt, mint annak előtte.) A NORVÉG MATRÓZOK (Csodálkozva, majd rémülettel látják-hallják az eseményeket. ) Miféle ének? Kísértetek tán? Iszonyodom! Zengjen az ének! - A mi dalunk! - Hangosabban! Kormányos, hagyd az őrködést! Ide hozzánk, kormányos! Hohé, hé-hó! (A hollandi legénységének éneke strófáról-strófá- ra hangosabban ismétlődik; a norvégek azon vannak, hogy túlharsogják őket. Néhány sikertelen kísérlet után elhallgattatja őket a tenger dübörgése, a természetellenesen erős vihar zúgása, üvöltése, fütyülése s a hollandusok egyre szilajabb éneke. Visszahúzódnak, keresztet vetnek, s otthagyják a fedélzetet. A hollandok vad, gúnyos nevetésben törnek ki. Aztán hirtelen ismét halálos a csend; egy szempillantás alatt olyan csendes a lég és a tenger, mint annak előtte.) Második jelenet Senta sietős léptekkel jön ki a házból; mögötte a roppantul feldúlt Erik. ERIK Istenem, mit hallok, jaj mit láttam! Káprázat? Valóság? Tényleg az? SENTA (Zavarban van, elfordul.) Ó jaj, ne kérdezz! Nem felelhetek! ERIK Irgalmas Isten! Semmi kétség! Hát igaz! Mily végzetes erő ragadt el téged? Mely hatalom csábított arra hirtelen, hogy kegyetlenül megtörd hű szívemet? Atyád - hah! -, ő hozta a vőlegényt... Ismerem jól... sejtettem, hogy mi lesz! Ám az, hogy te - ki hinné - nyújtsad a kezed oly férfinak, ki alig lépte át küszöbödet?! SENTA Ne folytasd! Hallgass! Nem tehetek mást! ERIK Jaj az engedelmességnek: vak, akár a tetted! Apád sugallatát szívesen fogadtad, egyetlen döféssel megölted szívemet! SENTA (Viaskodik önmagával.) Elég! Ne többet! Nem szabad többé látnom téged. Nem gondolhatok rád - szent parancsolat szerint! ERIK Miféle szent parancsolat? Nem magasztosabb-e, hogy megtartsd hajdani esküd: örökre hű leszel? SENTA (Megretten) Mit? Örök hűséget esküdtem volna néked? ERIK (Fájdalmasan.) Senta, ó Senta - tagadnád? Nem emlékszel-e már ama napra, mikor magadhoz hívtál lent a völgyben? Midőn, hogy megszerezzek ormon nőtt virágot, bátran vállaltam számtalan veszélyt? Emlékszel, hogy meredek sziklaszirtről a parttól elválni láttuk atyádat? Elvitorlázott a fehér szárnyú hajón, s oltalmamra bízott tégedet. S mikor karod átölelte vállam, hát nem vallottál ismét szerelmet? A magasztos érzés, mely kezed szorításakor áthatott, mondd, nem hűséged záloga volt-e? (A Hollandi titokban végighallgatta a beszélge- tést; rettenetes izgalomban tör most elő. ) A HOLLANDI Elvesztem! Ó elvesztem! Örökkön elveszett üdv! ERIK (Iszonyodva hátrál.) Mit látok, ó Isten! A HOLLANDI Senta, ég veled! SENTA (Az útjába veti magát.) Megállj, boldogtalan! ERIK (Sentához. ) Mit akarsz tenni? A HOLLANDI Tengerre! Tengerre-mindörökre! (Sentához.) Oda a hűséged, a hűséged s az én üdvösségem! Ég veled, nem akarlak romlásba vinni! ERIK Rettentő! E pillantás! SENTA Megállj! Sose menekülj innen! A HOLLANDI (Éles sípjelet ad a legénységének.) Vitorlát bonts! Horgonyt fel! Mondjatok örökre búcsút a szárazföldnek! SENTA Ó! Kételkednél hűségemben? Boldogtalan, mi vakít el? Állj meg! Ne bánjad e kötést! Mit ígértem, azt állom is! HOLLANDI A tengerre űz újból a sorsom! Kételkedem benned, kételkedem Istenben! Odavan már minden hűség! Mit ígértél, csak gúnyból tetted! ERIK Mit hallok, Istenem, mit kell látnom! Higgyek-e fülemnek, szememnek? Senta! El akarsz pusztulni? Ide hozzám! A Sátán karmai közt vagy! A HOLLANDI Tudd meg, mi a sors, melytől megóvlak! Átok ül rajtam, a sorsok legszörnyűbbike: tízszeres halál számomra vágyott kéj lenne! Az átok alól csak asszony oldhat fel, asszony, ki mindhalálig hű hozzám... Nekem ugyan hűséget esküdtél, de nem az Örökkévaló előtt: így megmenekülsz! Mert tudd meg, boldogtalan, mily végzet vár azokra, kik megszegik hűségük irántam: örök kárhozat a sorsuk! Számtalan áldozatra sújtott ez ítélet miattam! De téged megmentelek én. Isten veled! Eredj utadra, üdvösségem, mindörökké! ERIK (Iszonyatos rémületében a ház és a hajó felé kiáltja.) Segítség! Mentsétek meg! Mentsétek meg őt! SENTA (Végletes izgalomban.) Én jól ismerlek! Ismerem jól a végzeted! Felismertelek, mihelyt megláttalak! Eljött kínjaidnak vége! - Én vagyok az, kinek hűsége révén üdvösségre lelsz! (Erik segélykiáltásai nyomán Daland, Mary és a lányok kiszaladnak a házból, a matrózok is odasietnek a hajóról.) ERIK Segítsetek rajta! Különben vége! DALAND, MARY, KÓRUS Mit látok! DALAND Úristen! A HOLLANDI (Sentához.) Nem ismersz, nem sejted, ki vagyok! (Hajójára mutat; már feszülnek vörös vitorlái, a legénység kísérteties serénységgel készülődik az indulásra.) Kérdjed az égtájak minden tengerét, kérdjed a tengerészt, ki átszelte az óceánt - Ő ismeri hajóm, a jámbor lelkek rémét: engem a bolygó hollandinak neveznek! A HOLLANDI LEGÉNYSÉGE Johohé! Johohoé! Hoé! Hajrá! (A Hollandi villámsebesen eléri hajóját, s az egy szempillantás alatt nekivág a tengernek a legény- ség kiáltozása közepette. A parton állók mozdulat- lanná dermednek. Senta erőszakkal igyekszik ki- szabadulni Daland és Erik karjaiból.) DALAND, ERIK, MARY, KÓRUS Senta! Senta! Mit csinálsz? (Senta dühödt erőszakkal kiszabadította magát, Már elért egy kiugró sziklaszirtet, onnan kiált tel- jes erőből a távolodó Hollandi után.) SENTA Dicsőítsd angyalod s annak parancsát! Itt állok, mindhalálig híven hozzád! (A tengerbe veti magát; ebben a pillanatban elsüly- lyed a Hollandi hajója, a roncsok pillanatok alatt eltűnnek. Messze távolban felmerül a vízből a megdicsőült Hollandi és Senta; a Hollandi átöleli asszonyát. ) Meller Ágnes nyersfordítása