UMBERTO GIORDANO ANDRÉ CHÉNIER Fordította: Radó Antal SZEMÉLYEK André Chénier Charles Gérard Madeleine de Coigny Bersi, mulatt leány Coigny grófnő Maedlon Roucher Pierre Fléville regényiró Fouquier Tinville, közvádló Mathiea, sanseniotte Egy "incroyable" (1) Az abbé, költő SCHMIDT a Saint-Lazare börtön porkolábja Udvarmester Dumas, a Közjólét törvényszékének elnöke Hölgyek. Urak Abbék. Lakájok. Csatlósok. Huszárok. Zenészek. Szolgák, apródok. Pásztorlányok, koldusok. Polgárok, sansenoiette -ok. Carmagnole-ok (2). Nemzetőrök. Köztársasági katonák zsandárok, zöldséges és halas kofák, harisnyakészítő lányok, utcai árusnők, "merveilleuse"-ök (3) "incroyable" -ok képviselők, birák, esküdtek, foglyok, elitéltek, ujságárus fiuk. Egy karmester, Albert Roger, Filandro Fiorinelli, Horatius Cocles, egy gyermek, egy jegyző, az öreg Gérard, Robespierre, Couthon, Barras, egy szervita barát, kávéházi pincér stb. (1) A directorium alatt igy hivták a dandyt. (2) A forradalom katonáit hívták így (3) A directorium alatt a léha divathölgyek neve. Első kép. Kastély a Coigny grőfi család birtokán. A téli kert, a nagy üvegház.Mikor a függöny felgördül, a gőgös, paszomántos ruhában járó udvarmester parancsaira ide-oda járnak kelnek a lakájok s egyéb cselédek butorokat, vázákat cipelve az üvegházba. Charles Gérard libériában, belép s más szolgákkal egy súlyos, kék pamlagot emel. UDVARMESTER Ezt a kék pamlagot oda tegyük . . . (Gérard és a lakájok engedelmeskednek.) Az udvarmester a belső temrek felé int s be is megy oda. Utána az összeslakájok, kivéve Gérardt, a ki letérdelve a kék pamlag elé, megigazítja az összekuszált rojtokat, simítja a fényes selymet, fölrázza a vánkosokat. GÉRARD Hányszor ült már e selymen Egy cifra dáma És egy léha úrfi, Ki epedett utána, ki sápítozott Simogatva kezét "Oh Klórisz, az üdvöm Tanyáz e szépségpettyben ! Rizsporos hajadnak Rabja lettem ! Láss itt megbüvőlve, Lelkem hölgye! Ah, mert fínom a tónus ! (Gúnyos hahota.) (A kert felől egy öreg kertész jön, ki görnyedezve vánszorog tova, súlyos bútordarabbal a hátán. Gérard apja. Gérard eldobja a portörlőt, mely kezében volt és szalad segiteni atyjának, ki remegve távozik a kertbe.) Megindultan néz apja után. Már hatvan éve, Szegény öreg, hogy rab vagy, Hogy szolgálsz hiven Léha s gőgög uradnak! Érette omlott arcodról verejték, Könyűd miatta ejtéd, Szived, eszed övé lett . . . nem volt elég a te szomoru élted ! Hogy mindig tartson ez a szörnyü rabság, Hogy mások folytathasák Apám, világra küldted A fiaid - (Elkeseredetten üti mellét, halkan, könnyezve.) Hordják ők is a láncot (Haragosan letörli könyeit és büszkén körültekint.) Gyülöl szívem, te nagy lak, Te csillogó tanyája. Ledér piperkőc-hadnak ! Szép uracskák Csipkés selyem-ruhában, Rajta, gyorsan végezzetek A víg gavottal, a pajkos menüettel ! Immár a kocka eldőlt ! Könnyelmü, dőre faj ! Én, szolgasarj, S szolga szintén, S libériában is birátok : Azt mondom, itt az óra ! (A grófné, Madeleine és Bersi (emez különös öltözetben) megjelennek az üvegház bejáratán túl. A grófné megáll, hogy nehány parancsot oszszon az udvarmesternek. Madeleine lassan tovább megy Bersivel.) MADELEINE Leszáll köröskörűl az alkonyatnak árnya, És e titokzatos homályba' Oly különös alakot Öltenek a tárgyak ! S lelkünk szintén elcsitúl, Feledve búját ! GÉRARD (Magában, csodálva nézi Madeleinet.) Rá ha tekintek, Édes gyönyörrel telve a szivem. Múló az Eszme, De a Báj el nem múlhat: Mindörökké virúl ! GRÓFNÉ (Belép az üvegházba és lorgnonján át büszkén nézi, hogy' van minden elrendezve.) (Gérardhoz és más lakájokhoz.) Gyorsan, legények. Mért nincs meggyujtva még a gyertya. (A lakájok zsámolyokra lépve rendre meggyujtják a gyertyatartókat és csillárokat. Lassan-lassan az egész üvegház fényárban uszik.) (Halkan Gérardhoz.) És rendben lesz-e minden ? GÉRARD Rendben. GRÓFNÉ A kórus ? GÉRARD Éppen e percben öltözik. GRÓFNÉ Hát a zenészek ? GÉRARD Hangolnak nagyban ők is ! GRÓFNÉ (Hátat fordítva neki.) Nemsokára Itt lesznek már vendégeink . . . MADELEINE Eljön monsieur Fléville . . . GRÓFNÉ (Megelégedetten mosolyogva.) Az érdemes iró ! MADELEINE S a másik ki lesz ? GRÓFNÉ (Ünnepélyesen.) A kedves abbé. MADELEINE S az olasz zeneszerzö ? GRÓFNÉ Az. Fléville, meg az abbé, s Fiorinelli. (Észreveszi, hogy leánya még házi ruhában van.) Mi dolog ez? Ejnye, leányom. Még nem vagy toiletteben ? (Megcirógatja, aztán el a felső termekbe, megnézni, rend van-e ott is.) (Madeleine jelzi, hogy már megy öltözködni.) BERSI (Madeleinehez szalad és különös, bizarr mozdulattal lába elé kuporodik.) Te sóhajtsz ? MADELEINE Ah, szépítnem kell magam' ! Jaj csak ez ne volna ! BERSI (Fejet rázza.) Te vagy, a ki széppé teszed ruháid. ( Dühösen.) Én rajtam minden csúnya. (Nézi magát, összegyűrve szoknyáját.) MADELEINE (Közeleg Bersihez és csillapitón így szól hozzá, mosolyogva, adva az unatkozót.) Megful az emer, összenyomva Ez uj füzőkben ! Hisz úgy szorítják a mellet, Hogy alig lehellhet . . . Jaj, sohse irigyeljed ! BERSI Az uj derék. Hejh, az furcsa jószág ! MADELEINE Hát még a szürnyü szoknya ! Járni se bírok benne, Mint hogyha holmi kalitka lenne. S a kalap is mi csúfság ! Jaj, az a forma - Mint hogyha léggömb volna, Olyan óriás. Se lát, se hall az ember ! Ki máskép csinos Szörny az e maskarában ! (A távolból zaj hallatszik, jelezve a vendégek közeledtét. A grófné ismét bejő.) (Madeleine bátran a grófné elébe áll.) No de tűröm ma este. Hallod a lármát ? GRÓFNÉ Istenem, vendégeink ! MADELEINE Felöltözöm fehérbe. A hajamba, rózsát téve. (Gyorsan elszalad. Bersi utána.) (A meghivottak párosával belépnek; az egész kastély megélénkül.) GRÓFNÉ (A hölgyekhez.) Hódit a bája! (A férfihoz.) Valóban csinos ruhája ! (Más párhoz.) Elragadó ön is. Jól vigyázzon magára - Kisérthet mást is hölgye szeme párja ! (Öregebb hölgyet ölel meg, a kit kövér pap kisér.) Az arcán most is hajnal pirkad - Ah. önnel az idő sose birhat! (Belép a három parádés vendég. Egy idősebb, túlzottan bő ujjakkal, ez a regényiró. A másik fiatal és csupaszképü Chénier ; a harmadiknak arca nem árulja el korát : ez a zenész.) FLÉVILLE Grófné, fogadja hálám' A szives meghivásért Hogy minket . . . így kitüntet . . . (Szót kereste.) Az manna a szivünknek (Nem tudva, hogy' folytassa, bemutatja a vele jötteket.) Im jó barátom, Flandro Fiorinelli, A világhírü római zenész. André Chénier, a ki poéta És... negyreményü ifjú. (Belép az abbé.) GRÓFNÉ Az abbé ! MADELEINE Az abbé ! GRÓFNÉ Valahára ! MADELEINE Párisból jön egyenesen ? GRÓFNÉ Mondja, hogy' van most az udvar ? MADELEINE Mondja ! GRÓFNÉ Gyorsan ! MADELEINE Oly kiváncsiak vagyunk ! Gyorsan mondja, mondja ! ABBÉ (A nagy érdeklődés hizelg neki, sok hölgynek kezet csókol, hajlong, hogy szinte letérdel. Közben a grófné maga hoz neki egy tányér marmeládot.) Gyönge a király ! FLÉVILLE Tán biz engedt ? ABBÉ A rossz tanácsra hallgat. Grófné és MADELEINE Necker ? E Necker ! . . . Szóljon már! A kiváncsiság megöl. ABBÉ (Megizleli a marmeládot , a legbánatosabb arckifejezéssel felsóhajtva a marmeládba mályen belevágja kanalát.) Ezentúl három rend van ! MIND Ah ! Ah ! ABBÉ És láttam meggyalázni - MIND Kit ? ABBÉ Nagy Henrikünknek a szobrát ! KAR Oh szörnyű ! Grófné és MADELEINE Ez szörnyű ! Mi lesz ennek a vége ? ABBÉ Csak rossz vége ehet ! GRÓFNÉ Hitetlen lett a nép ! ABBÉ (Átadva egy szolgának tálcáját ) Sajnálom véghetetlen. Hogy nem vidámabb ujsággal jöhettem ! FLÉVILLE (Modorosan, adva az ihlettől megszálltat.) Most adjon a bú helyet mosolynak ; Langyos szellők, Mámort lehellők, Lengedeznek, Miktől e felhők Szétoszolnak. S a nap lenéz a világra, S kibú a rétnek virága. S illattal terhes légen át, Hallunk danát : Csendül a pásztor-ének ! (A szín jobb feléről nehány pásztorleány jön be, kik bájos mozdulatokkal veszik körül Flévillet, a ki álmélkodva nézi őket.) E moraj milyen édes ! KAR A szellő! ABBÉ A zefirek! Fléville Pataknak mormogása ! KAR Szárnyak csattogása ! ABBÉ Hallod, a csermely mily vigan cseveg ? FLÉVILLE Hisz ez az én románcom ! (Szinte sirv fakad a meghatottságtól és a hiuságtól.) KAR Oh pásztorlányka, Isten megáldjon ! Ma tőled el kell válnom, Ah, el kell ma válnom ! Ah! Ah! El egy hétre talán ! Bolyganom kell messze tájon. Ah ! Ah ! Mond meg nékem Majd e héten Gondolsz-e reám ? Ah ! Ah ! Szép kis pásztorleány! GRÓFNÉ (Chénierhez közeledve.) Hát ön, Chénier ? CHÉNIER Mit parancsol, grófné ? GRÓFNÉ Az ön múzsája hallgat ? CHÉNIER Szeszélyes asszony ! Nem egykönnyen dalol. GRÓFNÉ (Gúnyosan.) Múzsája, hallom, hogy rettentő komoly. (Bosszúsan legyezve magát, odamegy Flévillehez.) No nincs jó nevelése ! FLÉVILLE Egy kissé furcsa ! ABBÉ Ritka poéta Áll mindig dalra készen ! GRÓFNÉ Igaz . . . ön a költő ! (Karon fogja és vele oda megy Fiorinellihez, a kit nyájasan a zongorához vezet.) MADELEINE (Hallotta, mit felelt Chénier a grófnénak, maga köré gyűjti barátnőit és így szól ) Hogyha kivánom : Rögtön mond egy verset. (Fiorinelli a zongorához ül és játszik. Megáll. Bágyatagon, sóhajtva néz szét a hallgatókon, aztán folytatja a darabot.) MADELEINE (Közeledik Chénierhez, követve barátnőitől, mialatt Fiorinelli játszani kezd.) Megbocsátja, barátom, Nagy bátorságom ? Az ember kiváncsi ! (Keres valamit, a mi bántó lehet Chéniere nézve ; szétnéz barátnőin, aztán :) Mindjon minékünk Egy nyájas szép idillt. Vagy verset apáca-szentelésre. Nászdalt . . . KAR (Gúnyosan.) Apácadalt vagy nászdalt ! CHÉNIER Kisasszony ! Az óhaja nekem parancs ! De . . . az ihlet, fájdalom, A parancsnak nem eneged, Se kérő szónak . . . Az jön váratlanul s hirtelen - Akár a szerelem ! (A "szerelem" szóra Madeleine és a lányok hangos kacajra fakadnak. Fiorinelli félbehlagyja játékát : valamennyien a lányok csoportjához közelednek. ) GRÓFNÉ Miért e víg kacaj ? KAR Mi a baj ? (Chénier magütközve hallgat. ) No hallájk ! Valóban pompás, Nagyszerű tréfa ! Ah, hogy tőrbe jutott A bús poéta ! MADELEINE (Egyre nevetve anyjához) Mikor te kérted. Célodat úgy-e nem érted ? De én kifőztem legott a cselem . . . KAR Ez a bosszú ! MADELEINE S a lányokkal fogadtam - Grófné és Kara Mire vajjon? MADELEINE Hogy szerelemről szól velem ! Grófné és KAR S mi lett? MADELEINE (Utánozza Chéniert.) A múzsát hivta, a múzsa megidézve, Rögtön néki is azt a szót sugallta, Melyet . . . (egy nevetséges öreg úrhoz ) Ön (egy abbéhoz) meg ön (egy kövér márkihoz) S ön. márki szintén (egy feltünő csunya fiatal emberhez ) S ön is mondottnekem ma este . . . Múzsa nélkül ! (Mind nevetnek.) CHÉNIER (Nagyon sápadtan rá néz Madeleinere és kezét feléje nyujtva, készteti, hogy figyeljen.) Nem tudja, hogy szivemben Mily sebet ver ajka, S gúnyolódva rajta, Mit tép benne szét ! Nos hát hallja kisasszony, Hogy e szóról, a szerelemről, Mi dalt dalolhatok önnek ! (Az édes hang különös harmóniájától meglepve, mind kiváncsian hallgatják szavait.) A menny tűkörtiszta boltján Merengtem egykor, És ibolyáin a rétnek. A nap aranysugára Hullott alá a messze határra. Egy órjás ékszernek látszott a föld, S az ékszertoknak fedője A tiszta, égbolt. És enyhe szellő Fuvallt a légben, S úgy tetszett Csókolgatja lágyan a képem. És szívem lelkesült. Áldott, szóltam magamba' E szép föld minden hantja, Dicső hazám ! És hő fohászra nyílott a szám, Templomba siettem legottan, És egy papot találtam, ki ottan Aranynyal ékitette a Madonna szobrát. Egy béna koldús felé nyujtotta jobbját : " Oh, adjon egy sout kenyérre !" S az némán fordult félre ! (Az abbé és más abbék is megbotránkozva fölugranak.) És fölkerestem egy-egy kunyhót. Ott állt lakója átkozódva . . . Hajh a termést elfizette mind adóba, És már kenyérre nem telt! Családja egyre sírt. S ő vádolt Isten, embert. (Mindnyájan élénk taglejtéssel, neki vörösödve, kikelnek Chénier ellen. Csak Gérard hallgatja helyeslőleg, izgatottan, az üvegház hátterében. Chénier gyors tekintettel végig pillant a tömegen, mely úgy tesz, mintha semmibe se venné a mit mond és gőgősen fitymálja, őt.) És e nyomorusággal Vajjon hogy' törődik az úr ? (Madeleinehez.) Csupán az ön szemében Láttam a szánást, Másutt csak hideg közönyt. S álmélkodott a lelkem - Angyalnak néztem önt ! Búm széledt S fölsohajték : Mégis szép az élet ! De ön idejött csufolódni. És szivemben a gúny Sebet vert, fájót, mélyet ... (Megáll és ránézve Madeleinre, végtelen édességgel így szól) Oh szép hölgy, megbocsásson, Arca szebb lesz. Ha megfogadja tanácsom ! Nem szeretett soha ; Ne gunyolja a szerelmet ! A szerelem A legfőbb Jó, mit a földnek ád a menny ! MADELEINE Megbocsáthat-e ? (Chénier meghatottan eltávozik.) GRÓFNÉ (Kimentve Madeleinet a vendégek előtt.) Bolondos kis leány. El ne ítéljék ! Kicsit regényes - Elnézem a szeszélyét. (az énekesek emelvényén megcsendül a gavotte előjátéka.) De hallga ! Már játszszák ott fenn a gavotte-ot ! Nosza előre - Kérjék táncra a nőket. (A szolgák helyet csinálnak: urak és hölgyek táncrakészülnek. Mialatt kezdődik a tánc, nagyon tvolról, alig érthetően hallszik ez ének : ) KAR Mi búval, bajjal, Nem szünö sohajjal Vesződünk. De mind hiában - Éhhalál van Előttünk. Járunk, járunk, Hogy munkát találjunk - Hajh, ki bánja, Ki szánja Halálunk ? (Gérard megjelenik a rongyos, züllött tömeg élén.) GÉRARD Nyomor ő nagysága ! GRÓFNÉ (Dühösen.) Ki ereszti be őket ? GÉRARD Én, GÉRARD GRÓFNÉ (a lakájoknak.) Ki velők iziben ! (Gérardhoz.) Elcsaplak, fickó ! GÉRARD Elmegyek én magamtól. Nyűg a libériám, S undor a hús, a kenyér, Mely itten éhségem oltja ! (Beszalad Gérard apja és a grófné előtt térdre rogy.) Ah. engem hív a szenvedők sikolya ! (Méltatlankodva felemeli apját és büszkén szól) Édes apám, jöjj velem. Ne térdelj az előtt, A kin a szánás sohse vett erőt ! (Letépi magáról libériáját.) Cifra gyalázat El, el, el teveled ! (Az udvarmester, a szolgák, a lakájok, a kocsisok visszaszoritják a tömeget. A grófné forrva a dühtől, lerogy egy pamlagra. Gérard kényzseríti apját, távozzék vele.) GRÓFNÉ E Gérard ! Vesztére volt az olvasás ! Nem adtam alamizsnát Nem voltam mindig jószivű ? S hogy a szegény Ne piruljon a rongyos öltönyén, Egy új „Szegénység-kosztüm"-öt Minap varrattam én ! (Szinte aléltan rogy a kék pamlagra. A vendégek külömböző szagos üvegcsét tartanak orra alá, az egyik meg ki akarja fűzni. Ettől felocsudik. Az udvarmesterhez, a ki most jön vissza :) Mindnyája elment? Bocsánat, hölgyeim s uraim. A gavotte-ot kezdjük ujra. Mulassunk most tovább ! (Ujra tánchoz készülnek.) Második kép. (Jobbról : egy Marat-nak szentelt oltár, az első színfalnál. Balról : az első szinfalnál a Feuillants-klub terasza és a Hottot -kávéház. Fenéken : a régi Cours-la-Reine fasor, mely haránt átszeli a szint, jobbról szélesbülve, balról összébb szorulva. Párhuzamosan vele a Szajna folyik : partján platánok, utcai lámpások ; alantabb a Peronnet-hid, mely a Szajnán át az Ötszázak palotájához vezet.) (Az oltár mellett Mathieu és Horatius Cocles. Chénier egészen egyedül egy félreeső asztalnál.) MATHIEU (Mutatja Horatius Coclesnek Marat mellszobrát, melyet levett az oltárról és leporol.) Az ex-pokolba ! Már megint tisztogathatom ! Mennyi por Marat fején ! (A Peronnet-hidról és a Cours-la-Reine fasorból a Tuileriák kertjén át ujságárus suhancok rohannak, iszonyú visitással ; rongyosak, fejükön frigiai sapka ; kezükben lobogtatják az ujságot. Mathieu vesz egy ujságot és Horatius Coclessel leül, hogy elolvassa.) Oh, a gazfi befont ! Ez az ujság öthetes. BERSI (Észreveszi, hogy az Incroyable kémkedik utána s merően szeme közé néz.) Igaz, hogy Robespierrenek kéme van ? INCROYABLE (Maga is merészen szeme közé néz Bersinek.) Azaz, hogy „ellenőre", Ki megfigyelje, Valjon milyen a hangulat? BERSI Hídb bárhogyan. INCROYABLE Én semmit se tudhatok erről. (Még egyre merőn a szeme közé néz.) Csak nem kell félned ? BERSI ( Elpirul, de látva, hogy mindenki ráfigyel, össze szedi magát.) Nekem ? s mitől ? S ugyan mért féljek én ? Hát nem vagyok talán Éppen úgy, mint bárki, A dicső forradalom leánya ? Igy szép ez a világ ! Lázasan élni. Mulatni mindég S pezsgő s ének mellett Boldogan fenékig Ürítni a kelyhet! Emitt jókedvü bál van - Ott halál van ! Emitt folyik a játék A kocka pördül - Amott meg a do1 szól S a gyilkos ágyu dördül Emitt a bortól. Ott vértől kél a mámor ; Itt fészkel Ámor, Ott gyülölnek s ölnek. Itt Merveilleuse-ök járnak Közötte pezsgős pohárnak, S a sok árús leány Vígan ad túl holmiján : ( Felkap egy pezsgős poharat és a Cours-la-Reine felé mutat vele, a hol most tünik elő a hóhérkocsi, tele elitéltekkel.) Ott harminc embert visznek guillotinra (A nép kiabál. Mind az elitéltek kordéja után szaladnak, mely a háttéren átdöcög.) INCROYABLE (Magában, a távozó Bersi után nézve.) Nem, nem csalódom ! Véle láttam a multkor azt a szőkét. Most majd meglelem azt is ! (Kis jegyzőkönyvet vesz ki zsebéből és ír bele.) E Bersi polgárnőre Jó lesz vigyázni ; Nagyon gyanús a viselkedése. André Chéniert nézte lopva. Megfigyeljük ! (Aláhuzza. ) André Chénier oly izgalomban ül ottan... Vár valamit bizonyára. Megfigyeljük ! (Ezt is aláhuzza.) (El a fenék felé.) (Roucher a Cours-la-Reine felől belép.) CHÉNIER (Meglátja.) Roucher ! ROUCHER (Örömmel.) Chénier! Reggel óta kereslek. Most mentve vagy már, barátom (Egy okiratot mutat neki.) CHÉNIER Passzus ez, úgy-e ? ROUCHER Itt minden zúgban veszély fenyeget. Hát rajta, mentsd meg srága élted . . . indulj ! CHÉNIER ELhazudjam nevem És szökjem ? ROUCHER Oh kérlek, Chénier ! CHÉNIER Nem ! Fönt meg van írva a sorsunk . . . Minket titkos erő vezérel. Merre néki tetszik. A mely utunk kiszabja, S a melynek szándoka ellen Hjába küzd a szellem. Ennek a szózata mondta nékem "Költő lesz belőled !" És másnak : "Im fogd a fegyvert S légy te harcos ! " E végzet, úgy látom, azt kivánja Maradjak ! (Eltökélten.) Ha mit remélek, megvalósul : Nem m'ék ! ROUCHER S ha nem valósul ? CHÉNIER (Megszoritja kezét.) Nos, akkor : útazom ! (Gyönge, bágyadt hangon.) S tudod, mi ez a végzet ? E végzet: szerelmem ! Óh, csak szerelmi vágy ! Mintha csak itt, előttem állna Az a nő, a ki szívem édes álma. Kit egyszer tán csak mégis majd elérek : Bájos, szűzi lélek. Oly szende. Mintha le égből lengne ! Róla ragyog a Szerelem felém ! Ah, a hangja mi gyakran csenge Már a fülembe, Mint földöntúli dallam ; Azt mondogatva halkan : Hidd, hogy van szerelem : Chénier, oh hidd, imádlak ! (Karon fogja, Rouchert és távolabb vezeti a kávéháztól, bizalmasan szólva hozzá :) Egy hónap óta sok levelet kapok nagyon, Néha gyöngéd a hangjuk. Néha intő, szemrehányó ! Nő keze írja, S nem tudom, ki légyen.. Csak azt tudom : Szavában forr a szenvedély ! E nőt hasztalan kerestem . . . ROUCHER Ma írt ? CHÉNIER Ma reggel. Im olvasd ! (Elragadtan.) Ma láthatom ! ROUCHER Ejnye, légyott ? A kis lány végre Ma föllebbenti fátylát ! No lám ! (Fogja a levelet és gúnyps mosolylyal vizsgálja.) Az szent igaz, hogy csak asszony ír. Díszes a papirja . . . (Szagolja.) De hajh, e parfőm . . . " Illatszer á la Danton " (Visszaadja a levelet.) Nos, ezt a kis levtelkét, Melyről oly kihivóan Száll ez az illat - Olyféle házbul irták, barátom, A melyben Ámor isten Tán nagyon is sürü vendég . . . André Chénier ! a végzet Tudod, mifélét vezet eléd? Merveilleuse e dáma ! Hát vedd csak ezt a passzust S dobd el leveled ! CHÉNIER Csalódol ! ROUCHER Most mindjárt erre jönnek e hölgyek, Zsibongva, zajongva itt gyülnek össze. Én mind ösmerém őket. Majd ha jönnek, Én megmutathatom Titokzatos Madonnád' ! (Ezalatt a híd közelében nagy néptömeg gyül össze, várva az Ötszázak tanácsának tagjait. A tarka tömeg, mely a közvélemény minden rétegét képviseli, türelmetlenül lesi, mikor jön ki Robespierre.) CHÉNIER Nem hiszem. Lehetetlen ! Merveilleuse az a lány Ki után szivem sovárgott ?! Ez lelkem összezúzza . . . Isten véled álmom, Oh ideálom ! (Széttépi a levelet.) ROUCHER Holmi cifra divathölgy ; Az, ha mondom. A földön jár az a "mennyei lény" A nyakában "Bastille"-kendő, A haja leeresztve, Szemöldöke festve ! CHÉNIER Hát add csak azt az irást ! ROUCHER No csakhogy észre tértél ! Nézd csak, a Peronnet-hidon, Ember ember hátán ! CHÉNIER Hogy' csúsznak mind a porban ! Mily alázatosan Várják az utcán Uj bálványképök ! (Gérard köszönt, de az Incroyable egy intésére gyorsan kisiet a képviselők közül és hozzá megy, aztán amaz félrevonja.) KAR Ott közeleg Gérard ! Éljen Gérard ! (Megjelenik Robespierre.) Éljen Robespierre is, éljen ! CHÉNIER (Robespierrere mutat.) Nézd, maga jár a sorban ! INCROYABLE (Gérardhoz.) A nőnek, kit szeretnél megtalálni, Mondd, milyen az arca ? GÉRARD Figyelj. A homloka márvány, S alatta égkék szem ragyog. A haja szőkés - Hinnéd, szinarany ! Isteni báj van arcán, Kivált mosolyja Mint hogyha égi volna ! Szerény az öltözéke. Egyszerű kendő Szokta befödni Keblei halmát, És hószin fejkötő simúl hajára. Leld meg, oh leld meg nékem azt az angyalt ! Keresd meg, Fürkészd, szerezd meg ! Már egyszer láttam S vízióként tűnt ujra el . . . S azóta nem találom S nyugalmam veszve, veszve ! Kivánhatsz tőlem bármi díjat - Csak hozd elém. INCROYABLE (Pár jegyzetet ir.) Ma este elhozom ! ROUCHER S hogy' el van különitve az isten És a papság ! Ime Tallien ! KAR Barére' Collot d'Herbois ! CHÉNIER A "rejtély" ! KAR Ott meg Couthon. Saint-Just David, Tallien, Fréron, Barras, Fouché, Le Bas, Carnot, Thuriot, Robespierre ! (Az Incroyable mindig nagy érdeklődéssel nyomon kiséri Chénier-t és Roucher-t. Alig távoztak el a képviselők, már a Tuileriák kertjén át egy nagy sereg zsibongó Merveilleuse jön, legutolsónak BERSI Alkonyodik. Mire az őrség szinre lép, eglszen be is sötétedik.) ROUCHER (Chénierhez.) Oda nézz ! nemde furcsa ? Ott mennek ím a bölcsek - Itt az ifjú bolondság ! Maradj. Könnyű lesz innen A dámát felfedeznünk.. CHÉNIER Jerünk ! ROUCHER Nézd csak ! BERSI Hát rám sem ismersz ? (Gyorsan, súgva.) Chénier maradjon itt . . . Ránk figyelnek. ROUCHER Helyes. INCROYABLE (Merészen Bersi és Roucher közé lép.) Jókedvű Bersi, Már oly rég várlak itt . . . Táncolnék véled ! BERSI Sokáig ? INCROYABLE Nem, csak egy-két táncra kérlek. BERSI Szivesen, jerünk. (Lemegy az Incroyable-lal a kávéház pincéjébe.) CHÉNIER (Roucherhez.) Csakugyan eltaláltad. ROUCHER No látod, látod ! CHÉNIER Vaj' mit akar ? ROUCHER Im este van. Jó a sötétség . . . Már holnap virradóra Híred se hallják ! CHÉNIER (Kétségbeesve.) Ah, Isten véled, álmom ! (Bersi visszatér. Az Incroyable is feljön és egy nagy virágcserép mögé rejtőve figyel.) BERSI André Chenier ! Egy lány fog nemsokára idejönni Ki nagy veszélybe1 van . . . (Marat oltárára mutat.) Ott várj rá ! (Az Incroyable hirtelen eltünik.) CHÉNIER Mondd a nevét is ! BERSI (Olvashattas . . . "Reménység! " . . . CHÉNIER Várni fogom ! (Bersi elfut.) ROUCHER A bájos ismeretlen ? Ne . . . Jól vigyázz, mert tőrbe csalnak. CHÉNIER Lesz vasam ! (Hirtelen el a Cours-la-Renie felé.) ROUCHER Most el nem hagyom. (Éj van. Meggyujtják a hidon és a Cours-la-Reine torkolatánál levő lámpákat. Három őrjárat fönn, az első jobbról, a második balról, a harmadik a hidról. A színen való áthaladásuk éppen addig tart, ameddig a megfelelő zene. Mathieu szine lép és meggyujtja a Marat oltáa előtti lámpát.) MATHIEU La la la stb. INCROYABLE (Óvatosan kijő a kávéházból és a kávéház melletti utca torkolatánál foglal helyet, elrejtőzve a sarok mögött. Igy sikerül a tervem ! Meglesem őket. (A Peronnet-hidon egy női alak tünik fel, mely óvatosan közeleg.) MADELEINE Ott van az oltár. (Körülnéz, a csend megfélemliti. Az Incroyable nézi, visszahuzódva a Cours-la-Reine felé.) Még nincs itt senki . . . Óh beh félek . . . (Most egy férfi alakja is feltünik, zarándok-köpenybe burkolódzva.) (Megindulva.) Ez ő ! André Chénier ! CHÉNIER Te hívsz ? MADELEINE (Beszélni akar, de nagy megindultságában hangot sem bir adni. Nemet int.) CHÉNIER (Meglepi a hallgatás.) Menjek utánad ? Mondsza, küldtek ? Ki szólit engem ? MADELEINE (Reszketve az oltárnal támaszkodik.) Én ! CHÉNIER (Meglepetten nézi ruháját, mely olyan, mint az officieuse** -őké.) Te ? Ki vagy te, szólj ? (Az Incroyable óvatosan közeledik hozzájuk egy fa mögé rejtőzve.) MADELEINE Emlékezz vissza ! (Eszébe juttatja azokat a szavakat, melyeket Chenier az előző felvonásban mondott neki.) " Nem szeretett soha ! " **) Igy hitták a mersveilleuse-ök komornáit. CHÉNIER Már jut eszembe ! (Meglepetten, elragadtan figyel.) Olyan ösmerös e hang : oh folytasd ! MADELEINE " Ne gúnyold a szerelmet !" Ezt mondtad-é? CHÉNIER (Felhevülten.) Lássam arcod' ! . . . MADELEINE (Félrelebbenti köpenyét és az oltár előtti lámpa fényéhez közel lép.) Tekints reám ! CHÉNIER Ah ! Coigny Madeleine . . . ön van itt ? Ön ? Ön ? MADELEINE (Rémülten.) Ki az amott ? Egy árnyék ! INCROYABLE Ez Coigny Madeleine ? ! Gérardhoz iziben ! (Óvatosan el.) CHÉNIER (Odalép az utcasarokhoz, hol azelőtt az lncroyable volt, de senkit sem lát.) Nincs senki ! Nagyon veszélyes helyre hivott. MADELEINE Azt vélte Bersi : jó hely. Hogyha meglepnének Mondjam, én vagyok cselédje, És hogy neki hoztam el e gallért! CHÉNIER Ön írt hát nékem ? Önt kerestem olyan nyugtalanúl, S ah, olyan régen ! MADELEINE Mig hatalmas, erős volt, És én üldözött meg árva, Az inség útján járva Nem egyszer vágytam fölkeresni önt, De mégse mertem . . . nem volt erőm ! Megláttam olykoron Bús útamon Ám nem közelgtem ! De bánatom éjén, Mindütt és untalan Önre gondolt lelkem. S akkor megirtam önnek. Mit a szívem tollba mondott. Mig pillám könyet ontott . . . És hittem, oh Chénier, Hogy ön el nem felejt a bajban, Bár megsértettem hajdan ! (Chénier önfeledten, megbűvölten figyel.) Nincs senkim Bersin kivül ; Égnek hála, Elrejtőzhettem nála. De a kémek Pár hete fölfedezének. Hol bújjak el ? S bár tudva, hogy önnek Nincsen már oly nagy hatalma Eljöttem íme ! Nincs senkim. S veszélyben Ártatlan, ifju éltem ! Nincs senkim, ki bármit tenne értem ! Oh esdek, fogja pártom', És én áldom CHÉNIER (Elragadtatással.) Ah, boldog óra ! Te üdvösség hozója ! Mely legszebb álmaim Váltod valóra, Melyben énnekem Megnyílik a menny ! Mitől se félek. Oh drága lélek, Veled élni s halni készen ! MADELEINE (Rámosolyog.) Együtt leszünk a vészben ? Együtt, akármi ér ? CHÉNIER Útad meg útam Már szét nem válik . . . MADELEINE Együtt leszünk halálig ! CHÉNIER (Lelkesülten.) Együtt veled halálig ! GÉRARD (Feléjük fut, az Incroyable alig birja követni.) Coigny Madeleine ! mért van itt ? Mért bujdokol magában éji órán ? (Chénier-re veti magát, hogy kiragadja karjai közül Madeleinet.) CHÉNIER (Fenyegetve.) Elmenj innen íziben ! GÉRARD Ez tiltott gyümölcs ! (Chénier tőrös botjából kihuzza a tőrt és Gérard arcába vág. Ez dühében és fájdalmában elbődül. Most Roucher rohan a szinre; Chénier meglátja s Madeleinere mutat:) CHÉNIER Mentsd meg őt ! (Roucher el Madeleine-nel.) GÉRARD (Látva, hogy azok szöknek, az Incroyablehoz szól ordítva :) Utána menj ! (Kirántja kardját és Chénier-re veti magát.) (Roucher zsebéből két pisztolyt vesz ki és az Incroyable felé, lő.) ROUCHER Vissza ! INCROYABLE (Ijedten hátrál és meggondolja magát. ) A rendőrségre ! (Elfut.) GÉRARD (Chénier-rel vív.) Élve nem szabadúlsz ! CHÉNIER (Gúnyosan nevet, látva, hogy amaz bár elszántan, de ügyetlenül vív.) Hencegő! Barát vagy ! Tán Chabot ? GÉRARD (Lerogy az oltár lépcsőjére.) Menekülj . . . Chénier ! Fouquier Tinville fölirt a lajstromjáram ! Menj . . . (hörögve) És oltalmazzad Madeleinet. (Chénier elrohan.) INCROYABLE (A szín mögül.) A hídhoz emberek ! (Mindenfelől berohan a nép. Az Incroyable és nemzetőrök.) MATHIEU (A sebesültben ráismer Gérardra.) Gérardt leszúrták ! KAR Leszúrták ! INCROYABLE S a gyáva gyilkos . . . GÉRARD (Fölemelkedik nagy kínnal és még van annyi ereje, hogy hallgatást parancsol.) Nem tudjuk! (Elájul.) KAR Ki hát a gyilkos ? MATHIEU (Föláll az oltár lépcsőzetére.) A girondistapárt küldé a gyilkost ! KAR Veszszen ! Veszszen ! Átok a Gironde-ra ! Átok ! Harmadik kép. A forradalmi törvényszék első osztálya (a Küzjólét-bizottság). Tágas földszinti szoba ; balsó felén a törvényszék helye. jobbsó fele a tárgyalás alatt korláttal van elkülönitve amattól s itt van a hallgatóság. Az elnökség asztalán óriási urna, festett fából : mellette Horatius Cocles és MATHIEU A szoba másik felében mindenféle nép. Az asztal mögött, két pika közt nagy háromszinű posztó van kifeszítve, rajta ez a fölirás: "Polgárok, a haza veszélyben !" MATHIEU (A néphez szónokol, monotón hangon ; kezében a pálinkás üveg, melyből közbe-közbe nagyokat hörpint. ) Dumouriez áruló és jakobinus, Elleniekhez szegödött (félre:) a léha gazfi ! (Fenn:) És Braunschweig, Kóburg, Pitt - (Félre:) - Vigye az ördög ! - (Fenn:) A vén Európa minden pereputtyja Ránk fog törni maholnap ! Pénz kell és ember ! Im ez az urna. Meg én, ki nektek dikciózok, Mi ketten jelképezzük Frankhont ! (Nagy csönd fogadja szavait, de senkisem mozdul.) Nem mozdul senki? Majd megréguláz valamennyiteket A guillotinenak éle ! (Nehányan odamennek és értéktárgyakat meg pénzt vetnek az urnába.) Meg kell menteni Frankhont ! Mindnyájan azt kivanjuk mi a népnek, Mit Louverture : Burgonyát s szabadságot ! (Látva, hogy az utca vége felől Gérard közeledik, örömmelabbahagyja beszédét.) De lám : ép ott jön Gérard ! Ő jobban ért a cifra szóbeszédhez - Ő majd kicsalja pénzetek. A fecsegését utálom . . . Az ördög dikciózzék ! KAR Hah, felépült Gérard ! Kiáltsuk, hogy éljen ! MATHIEU Sebed begyógyult ? GÉRARD (Meghatottam kezet fog sokukkal. ) Teljesen, barátim ! Erős természetem most is megóvott : Éljek tovább is a honnak. MATHIEU ( Az urnára mutat.) Szólj te a néphez ! (Monotón hangon ismétli.) Dumouriez áruló és jakobinus, Elleninkhez szegődött, gyáva lurkó! Most veszélyben a . . . (Látva, hogy pipája kialudt, abbahagyja.) Mondd te el a többit ! GÉRARD (Igaz fájdalom hangján.) Könybe borúlt és vérbe Frankhon ! Barátim ! Fehér a zászló, Melyet Laudum kitűzött ! A Vendée népe lázong s a britt is fenyegetve lármáz ! És az osztrák és a porosz. És az angol: mind reánk jő És mind dicső hazánknak Szívébe mártja karmait ! Hát adjunk pénzt és vért a honnak ! Az ékszer nem tesz bájosabbá, Francia nő - oh vesd le ! S ha fiú anyja vagy : Most add oda őt is - Add a közös anyának ! ( A nők meg vannak hatva. Eleinte csak kevesen törtetnek elő, aztán összevissza jönnek, egyre számosabban : végre általános a lelkesedés és zajongva odatolúlnak mindnyájan az urnához, beledobva pénzüket, ékszerüket.) NŐK KARA. (Néhányan.) Itt van ez az emlék ! (Mások.) Ime ! Ez a gyűrű ! És itt e függő! Fogjad ! EGY ASSZONY. Dolgozom két hétig ingyen. NŐK KARA. Tessék, vedd el e kapcsot ! És tőlem vedd e melltűt ! Vedd ezt a láncot, fogjad ! EGY ÖREG ANYÓKA. Helyet ! Helyet ! (Mind helyet engednek az öreg anyókának, a ki világtalan. Egy tizenöt éves fiú vezeti. Őrá támaszkodva, lassan közeledik az asztalhoz.) AZ ÖREG ANYÓKA Madelon vagyok én: Fiam a sírban ; Roger volt neve. Ott halt meg a Bastille ostroma közben. Nagyobb fiam Valmy harcmezején Lett tisztté . . . Halva ő is ! És nemsokára én is nyugszom talán. (Gyöngéden előre tuszkolja a fiút és bemutatja.) Ez fiamnak gyermeke ! Ez az utolsó. Kivűle senkim sincsen már a földön . . . Vegyétek el ! Ne mondja senki : "gyermek !" Erős már . . Tud már vívni, tud már halni ! EGY TISZT (Megvizsgálja a fiút és taglejtéssel jelzi, hogy beválik. Az asszonyhoz. ) Elfogadjuk ! Hogy' hijják unokádat ? AZ ÖREG ANYÓKA Albert Rogernak. (Valaki beírja a nevet a lajstromba.) GÉRARD Elindul csakhamar! AZ ÖREG ANYÓKA Isten megáldjon! (Zokogva átöleli a fiút, a ki őt megcsókolja.) Hát csak vigyétek el ! (A fiút elvezetik. Az asszony, a mint egyedül marad, összerázkodik.) Ki vezet ki innen ? (Sokan kínálkoznak kisérőjéül. Madlon az egyikkel lassan eltávozik.) (A képviselők elvitetik az urnát, aztán maguk is távoznak. Gerard, az asztal mellett ülve, megírja jelentését. A tömeg lassan-lassan ritkul. Mathieu kisöpri a termet. Az utcán a Carmagnolet dalolják.) KAR Barátim, dalra fel : Kezedben a kehely, Most táncra kelj ! Fogyaszd a bort vígan dalold Carmagnole-t! Hajh ! éljen a szabadság ! Éljen a haza ! Járjad a Carmagnole-t Mig az ágyú dörg S reng a föld ! Barátom, dalra fel, stb. INCROYABLE (Gérardhoz közeleg.) Kalitban a madárka. GÉRARD (Örömmel.) A nő ? INCROYABLE Nem . . . a férfi ! A Luxembourgban . . . GÉRARD Mikor ? INCROYABLE Ép ma reggel. GÉRARD S miképen ? INCROYABLE Véletlen. GÉRARD S hol ? INCROYABLE Passyban, egy rokonánál. GÉRARD S a lány ? INCROYABLE A lány nyom nélkül eltünt ! (Tréfálódzva.) De sohse búsulj ! Kalitba' van a híme már S mihelyt meghallja hangját, Hidd, a nőstény majd utána száll ! GÉRARD (Bizalmatlanúl.) Nem : nem jön el. (Messziről éles, zavart kiabálás. ) INCROYABLE Figyelj csak ! GÉRARD. Mi lehet ? Pár vásott gyerkőc . . . INCROYABLE (Figyel.) Nem. Jóhangú hirlapárús. (A bejáraton túl egy suhanc tünik fel, a ki a jobbfelőli utcából beszaladva kiáltja : André Chénier elfogatása ! ) INCROYABLE E kiáltást Meghallja majd a lány. GÉRARD (Mintha egy pillanatra felébredne a lelkiismerete, eltávolítja magától az Incroyablet.) Nos aztán ? INCROYABLE Nos aztán ? (Gúnyosan.) Szerelmes lány sovárgva A kedvesét ha várja. Hogyha áll az ablak mellett És az óra már letellett : Erőt vesz az ijedtség a lelkén, És útra kelvén Elbolyg akármi messze, Hogy a párját fölkeresse Jár, míg csak járhat És el nem fárad. És fürkész meg kémlel . . . Hah . . . mostan egy gyerek Az ő nevét kiabálta . . . Sápad, megremeg . . . De ő, a bátrak bátra Tovább megy s ide jő ! Nem gyönge nő - Hőssé változtatta nagy szerelme ! Csak légy nyugodt . . . És hidd el, majd ha láthatod ! Csak várd meg ! Csak várd meg ! Eljön s akkor a tied ! Oh, Gérard, higyed ! Eljő ! GÉRARD (Fölkelt és lázasan fel-alá jár. ) Még jobban gyűlöl ezután ! INCROYABLE Ne bánd azt ! Kettőt látok én a nőben : A testét s a lelkét. Válaszd a testet ! Igazán ez a jobb rész. (Parancsoló mozdulattal felszólítja, hogy írjon. ) Ird meg gyorsan a vádat ! Már a sürgetős a munka ; Ma kerűl pöre tárgyalásra. A bíró Fouquier Tinville. Ird már ! (Gérard leül írni. Incroyable eltávolodik tőle s nézi a piacon nyüzsgő tömeget. ) GÉRARD Már úgyis vége ! Ha egyszer Fouquier Tinville Lajstromába írta, Már akkor sorsa eldőlt - Nemmenekűl. (Leteszi a tollat. ) Nem ! . . . cudarság ! INCROYABLE (Látva, hogy habozik, visszajő hozzá. ) Aztán el ne késsél ! Máris közelg a nép ! (Ismét távolodik. ) GÉRARD (Megint fölveszi a tollat, gondolkozik. ) Honárulónak mondjam ? E vád mily ócska ! De a népnek tetszik És mindíg hathatós marad ! (Megint fölveszi a tollat és ír.) Konstantinápolyból való (Gondolkozik, aztán felkiált és ír: ) Külföldi ! Saint-Cyrba járt ? Hát zsoldos ! (Még gondolkozik, aztán valami eszébe villanik és megelégedetten, gyorsan beírja.) Áruló ! És Dumourieznek cinkosa ! És poéta ? Felforgató, ki az erkölcsöt rontja ! (Ez utolsó vádra leejti a tollát. Merően néz maga elé és szemébe köny tolúl. Fölkel és lassan fel-alá jár.) (Szomorúan.) Emelt fővel haladtam És gyűlölettől, bosszúvágytól Eddig ment maradtam ! Hivém, gigás vagyok . . . Oh dőre ábránd ! Most is rab vagyok én Miként azelőtt, Szenvedélynek a rabja ! Ez rosszabb . . . (Keserű, fájdalmas mosolylyal.) Hajh, reszketve ölni ! És ölve sírni, Oh sírni ! Éreztem, hogy egy új kor virrad S midőn a hajnal pirkadt, Én az elsők sorában álltam S köszöntém bátran. S most - kihűlt a szívem? Nincs hite, nincs bizodalma ? (Régi emlékek tolúlnak agyába ; elszomorodva, keserű önváddal. ) Ah, eleinte Tiszta verőfény hullott utamra ! Fölriasztni szívét A népnek, mely alszik ! Megvigasztalni mind a szenvedőket, S vezetni őket ! Hadd legyen üdv e földtekén ! Ne légyen gazdag, ne szegény, Egy tiszta csókkal, Magasztos öleléssel, Testvérisüljön a nép ! Testvérisüljön Minden ember a föld szinén ! S most megtagadtam ideálom - Ez embert most utálom ! Szerelmem - ah mi gúny ez ! - Gyűlölni készt vadúl. (Kétségbeesetten önmagához.) Eh, mi vagy te ? Kéjenc ! Most az érzéki vágy lett uraddá ! Hazúg minden ! Csak a szenvedély valóság ! (Látva, hogy az Incroyable ismét feléje jön, aláírja az okiratot.) INCROYABLE Most jól van. hol találok reád? . . . GÉRARD (Félbeszakítja.) Csak itten ! (Incroyable el.) (Ugyanakkor belép a törvényszék kancellárja. Gérard átadja neki az iratokat és a válottak lajstromát. A kancellár távozik.) MADELEINE Hol van Gérard ? MATHIEU Itt ! Csak tessék ! MADELEINE Hatalmas polgártárs, Emlékszik-e reám ? De Coigny Madeleine a nevem. (Gérard eg taglejtését visszautasításnak véve, könyörgő hangon folytatja.) Oh kérem, el ne űzzön ! Ha engem meg nem hallgat : Halálba kerget ! GÉRARD (Hevesen.) Jöttödre. vártam ! Tudtam, elém kerűlsz. Hisz én uszitám te reád A kémek fürkész hadát. Még egy zúg se maradt, Mit által nem kutattak érted ; S hogy célhoz érjek, Galambod mostan Börtönbe hoztam ! MADELEINE (Meglepve szenvedélyes szavaitól, néma döbbenéssel áll egy percig, aztán szégyelve gyöngeségét, megvető hangon felkiált.) Hát itt vagyok ! Boszuld meg magad ! GÉRARD (Fojtott hangon.) Nem ez kell ! MADELEINE Hát mondd, mi volt velem a célod ? GÉRARD A célom, hogy mi volt? . . . Csak bírni téged ! Mivel a végzet Igy akarja ezt. E vágy él bennem S oly rég nem hágy pihennem ! Oh meg volt írva, Hogy lelkem lelked' bírja ! Kivántalak, midőn az ősi várban Réges-régen, Szaladtál himes réten, Midőn körötted mosolyga minden Ezernyi tarka színben. Kivántalak, midőn reám Adták libériám', És én akkor estve, Ott álltam lesve, Hogy' lejted a menuettet, Hogy rengesz-ringasz lágyan A táncnak mámorában Mosolygó ajkkal . . . Már akkor azt kivántam, Hogy az enyém légy ! És jártam-keltem E vágygyal telten, S nem bírt sohse megnyugodni Szomjú lelkem ! S álmodtam hírről, névről . . . Hasztalan ! Elémbe vágott az a boldogabb : Chénier . . . Téged sorsunk szeszélye Oda vitt amaz estén ő eléje, S ő beszélt . . . s legott Szava meghódított ! Láttam szerelmed' S gyűlölve, megszégyeűlten Menekültem. Nem fájt úgy kardja éle, Mint a te sikolyod, az a „Gérard !" S aztán . . . (Utánozza azt a sikolyt, melyet Madeleine hallatott, midőn Gérard az előző felvonásban rá tört. ) S óhajtám akkor is szerelmed ! (Lágyan.) A szenvedélyem, érzem, oly hatalmas, Hogy lelkem őrült. gyáva, aljas ! De mitse bánom. Nem ! A vágyam : csüggni rajtad, Élvezni azt a mámort, Melyet adhat ajkad ! Ha kell, meglopni szíved szerelmét, Simogatni kezemmel Szögfürtjeidnek selymét! (Merészen fölegyenesedve.) S te hol lelsz majd segélyt énellenem ? MADELEINE Megállok az uton És ott nevem' kiáltom ! Van, mi megsegél : Halálom ! GÉRARD Nem ! Ezt nem engedem ! Nem ! Bármit tégy is, enyim leszel ! MADELEINE (Lassu léptekkel, fünségen közeledik hozzá, zokogásba tör ki.) Ha életnek ára Az én szűzi testem Ám jól van . . . itt vagyok ! GÉRARD Igy bír szeretni ! MADELEINE Szobám küszöbjén Láttam elesni Édes jó anyámat Ő meghalt, mert engem védett. S én a Bersi karján Menekültem éjjel . . . Egyszerre látom, Hogy nappal mintha volna, Olyan világos lesz a néma táj Köröskörű1 . . . Nézek . . . Mögöttem ég szülőim vára Így lettem árva ' És osztályrészem meg ínség. Meg talán a gyalázat ! És Bersi, ki jó volt s tiszta. Azt tette értem - Hogy bűnnek ölébe vetette magát ! Gyászt hozok arra, A ki javam akarja ! (Egyszerre mennyei öröm villan meg szemében. ) Hozzám e gyászban Jött el a szerelem! S olyan édes hangon súgta fülembe " Lányom, élj még ! Én vagyok az Élet. Szemeimben van az égbolt ! Nem vagy te árva Ok nélkül omol könyeid árja ! Én melléd állok, szívem. És óvlak híven ! Mosolyogj hát, remélj hát, És bízzál bennem ! Hogyha gázolsz vérben, szennyben : Tekints fel énrám És búd oszol. Én vagyok az az anyal, Ki gyöngéd hanggal Minden bajt megorvosol ! Ki által menny lesz a föld " Hogy hívnak?' kérdém. "Szerelemnek !" És megcsókolt az angyal S csókja megszentelte halálom ! Testembe már csak hálni jár a lélek. Ám jól van : bírjad A holt leánynak testét ! ( A kancellár közeledik Gérardhoz, elébe tesz nehány papirlapot és aztán visszatér szobájába.Gérard fölveszi e lapokat, rájuk tekint : a vádlottak névsorában megpillantja Chénier nevét.) GÉRARD Már késő ! (Kétségbeesve. ) Megmentem életemnek árán ! MADELEINE (Örömmel. ) Van rá hatalmad ?! Ma reggel börtönbe hurcolák ! GÉRARD Már félig el van ítélve, Hogy a guillotinera jusson ifju élte ! (Madeleine sikolt. Az utcán, a rács mögött, néptömeg zúg.) Már itt a nép, Már künn zúg, Könnyre s vérre szomjasan - Oh szörnyü !. (A szomszéd szobákból a csendőrök puskatusainak és kardjainak zöreje hallatszik. Kétségbeesve Madeleinehez :) S emerről . . . zörög a kard, a puska Zsandárok jönnek - S amott van már Chénier ! MADELEINE Oh, mentsd meg őt ! GÉRARD Önfiának vérét Igy issza forradalmunk ! (Hirtelen egy ötlet villanik agyába, asztalhoz siet és gyorsan ir.) Bocsánatodból erőt merítek ! Madeleine . . . én vittem bajba - Hát én mentem meg, én ! (A tömeg nagy zajjal, izgatottan beront a terembe. ) NÉGY KOFA. (Egy öreg asszonyhoz.) Ide jerünk, álljunk csak legelől ! MATHIEU (Beszélő hangon.) Hé, polgártásnő, ne tessék tolakodni ! (Más kofák és egyéb asszonyok is belépnek.) ASSZONYOK. Csak erre, erre ! Itt látunk, hallunk mindent ! MATHIEU Azt hiszem, ma aratásunk bő lesz. EGY HALAS KOFA. Ide Babett ! Itt még van hely elég. EGY PÁR CARMAGNOLE. Sok az "ex" ! NEHÁNYAN. Legray ! MÁS. No jertek ! Odébb! MÁS. S egy poéta ! MÁS. Te idébb ! MATHIEU (Látva, hogy civódnak.) Mi az? Adta lelke, kérünk csöndet ! ASSZONYOK. - Jól lát-e néném ? - S te hugom ? - No nem nagyon. - Piacról jösz-e lányom ? - A város kapujától - No van-e ujság ? - Nincs ! - Hát kelmed sem tud semmit ? - A lisztnek ára fölment. - Tudom, tudom . . . - Az a mihaszna angol okozta, az a Pitt ! (Megjelennek az esküdtek.) MATHIEU Jönnek a bírák ! GÉRARD ( Madeleleinenek mutatja az esküdteket. ) A KOFÁK. - Ott az elnök, Dumas ! - Villate ! A festő ! - Az ott melette nyomdász ; A neve Nicolas ! - Nézz oda : jő Fouquier A közvádló ma ő lészen ! (Megjelenik FOUQUIER ) MADELEINE (Félve Gérardhoz huzódik. ) Hol a sok vádlott ? GÉRARD (Az esküdtek mögötti ajtóra mutat, mely zárva van. ) Amott . . . mindjárt bejönnek. MADELEINE (Látva, hogy az ajtó nyílik, elfojtott sikolylyal ) Jönnek - oh, jaj, elhágy erőm ! (Bejön nyolc rendőr, aztán katonák közé fogva egyenkint a vádlottak. Az utolsó CHÉNIER Mögötte nehány zsandár. ) El van merülve . . . Rám gondol-é ? MATHIEU (A sugdosódó kofákhoz.) Csend ! DUMAS (Felszólítja a vádlottakat, akik felkelnek.) Gravier de Vergennes . . . FOUQUIER (Egy papirosról olvas. ) Gravier : volt számtanácsos ! KAR (Zsibongva. ) El kell ítélni ! honáruló ! DUMAS (Más nevet olvas. ) Laval Montmoreney. FOUQUIER Montmartre klastromából. NÉP (Üvöltve. ) Nagyúri dáma volt ! (Az apáca fölemeli a kezét és szólni akar. ) FOUQUIER Hallgass ! NÉP Minek a szó ? Te vén vagy ! Halj meg szótlan ! Ah ! Ah ! stb. (Az apáca megvető tekintettel méri végig a népet. Ez kacag.) DUMAS Legray ! (Egy asszony fölkel és szólni akar, de a nép nem engedi. ) André Chénier ! GÉRARD Ne reszkess ! MADELEINE (Chénierre néz. ) Oh drágám ! NÉP Im a poéta ! Fouquier Tinville mi zordon képpel olvas ! Ez szörnyű veszedelmes ember. FOUQUIER (Hevesen.) Ez a forradalmat szidta versben. Dumouirez katonája volt. CHÉNIER Hazúgság ! DUMAS Hallgass ! NÉP Szóljon ! Szóljon ! GÉRARD (Chénierhez.) Szólj csak ! (Madeleinehez.) S én főztem ki e vádat ! MADELEINE Oh én szerelmem ! CHÉNIER Hazugság ! Az ! NÉP Halljuk, védekezni bír-e ? CHÉNIER Az voltam : harcos, bár a vérem Nem hullt csatatéren ! S bitófa lesz most a bérem ! Kardom a toll volt És megsebeztem azzal Mindazt, mi álnok. Mindazt, mi becstelen ! Zengtem a honról . . . Azt akartam, nagy legyen ! (A nép közt hosszu moraj : maglepetten figyelnek. Chénier, mintha víziót látna, folytatja :) Életem úgy halad, Mint folyamon a bárka ; Tükröződve az árba' Feszül meg a vitorlám, S ezüsttajtékú hullám játszik Kis hajómnak orrán ! Ha most a végzet zátonykőre csapja, Ha most a bárkám elmerűl a habba Ám jól van . . . legyen ! De most is merészen Tüzöm ki zászlóm És lengetem a vészben. Rá az van írva : Frankhon ! (Fouquierhez.) Sarad e zászlót el nem éri ! Én hű vagyok a honhoz. Megölhetsz : de hunytom is dicső! FOUQUIER Most a tanúkat halljuk ! GÉRARD (Utat tör a tömegen át.) Emberek, útat ! Szót kérek én ! FOUQUIER Helyes. Szólhatsz ! GÉRARD Míndaz hazugsás, mi benn van abb'a a vádba' ! FOUQUIER (Meglepve) A te irásod ! (Mutatja neki a vádlevelet.) GÉRARD Hamisan vádaskodtam ; most bevallom ! (Mozgás és meglepődés a tömegben.) FOUQUIER (Fölemelkedik és idegesen rácsapkodva a vádlelevélre, szól.) De én a magamévá Teszem a vádat. GÉRARD Ez aljas gyávaság ! FOUQUIER Megsérted a hont s a bírószékét ! GÉRARD Itt zsarnok önkény és nem biró itél ! Bosszú vágya ül itt orgiákat ; Itt szent hazánknak ontják a vérét ! Magunk mártunk gyilkot Hazánk szívébe ! A forradalmat ily férfiak csinálták ! Babért neki, nem vérpadot, ti gyávák ! Igy védjük e földet ? A NÉP - Megvesztegették : haljon ő is ! - Hallgass ! Lámpásra vele ! - Mi leszünk ma bírók ! Ellene a honnak ! Meg van véve. - Ne engedd már beszélni, Dumas ! (A távolból egyszerre dübörgés hallatszik és elvonuló katonák örömrivalgása.) GÉRARD Hallod-e, oh francia nép ! (Feltünnek az ujoncok, kik lengő zászlókkal mennek a háborúba. Elől a fiúk csapata, kik pergő dobszóval vonulnak el, harcos kedvben, fejükön a frigiai sapka.) Ott van a honfi, ki halni mégyen, A kezébe' karddal ! S nem itt, a hol a dalnokot kivégzik ! (Gérard Chénier-hez fut, átöleli és megcsókolja. ) (Az esküdtek visszavonulnak. ) CHÉNIER (Gérardhoz. ) Te áldott lélek, mi nagy vagy ! Ládd-e, hogy sirok ?! GÉRARD Nézz oda hát ! Nézd azt az arcot ; CHÉNIER (Megpillantja Madeleinet. ) (Az esküdtek visszatérnek ; az esküdtek feje, a kancellár útján. átadja a verdiktet Dumasnak. Nagy csend.) GÉRARD Én még remélek ! DUMAS (Hirtelen bepillant a verdiktbe és aztán szól: ) Halál ! Halál ! (Fouquier int az elitélteknek, hogy mehetnek.) MADELEINE (Kétségbeesett sikolylya1.) André ! André ! (zokogva.) Látom-e még ?! (A függöny gyorsan legördül. ) Negyedik kép. A St.-Lazare börtön udvara. Chénier egy lámpás alatt ül és ólom-darakával egy falapra ír, közbe-közbe megáll, mintha szót keresne, szemében ihlet ragyog. Mellette ROUCHER Roueher. Sötét éj. SCHMIDT PORKOLÁB (belép az udvarba és Roucherhez közelg ) Nem szivesen teszem. ROUCHER (Chénierre mutatva, int, hogy hallgasson. Keresgél zsebében, aztán pénzt ad neki. ) Csak még pár percig hadd szegényt ! CHÉNIER (Abbahagyja az irást. ) Elég ! ROUCHER Olvasd. CHÉNIER Egy pár verssor . . . ROUCHER Olvasd! CHÉNIER (Érzéssel.) Miként ha nyári napnak Alkonyatja közelget, Szellők sóhaja mellett Borúl fölénk az árnyék Egy dalnak zenéje mellett Úgy ér most véget éltem . . . Utam végéhez értem : Oh, szállj rám, csöndes éj ! Egy percem van csak hátra Pár kurta búcsuszóra : Kondul lélekharangom . . . Ütött a gyászos óra ! Tán végig sem dalolhatom Strófáit énekemnek, Már a bakó végét veti. (Nagy lelkesedéssel. ) Jó ! kisérj hát a halálba ! Ihlesd dalra, oh Múzsa, lantom' ! Hagyj most is énekelnem A régi csengő hangon. Lengj körül, mikor a nyaktilón Sárgul színem , Lelkemnek végső sóhaja Legyen utolsó rímem ! (Roucher átöleli Chénier-t. Schmidt visszatér ; a két jóbarát megindultan kezet fog és elválik.) MATHIEU (A szín mögött a Marseillaiset dalolja. ) (Kopogtatnak a börtön ajtaján. Schmidt gyorsan ajtót nyit. Gérard lép be és vele MADELEINE) GÉRARD (Átadja az engedély-okmányt, Madeleinere mutatva:) Nézze meg ezt az irást; Ő szólhat e rabbal. . . SCHMIDT (Félbeszakitja.) André Chéniervel ? GÉRARD Azzal: igen. SCHMIDT Helyes ! MADELEINE (Gérardhoz, határozottan.) Remélem, hogy esküd' nem feledtet !? (Gérard visszautasitó mozdulatot tesz, de aztán ellágyul Madeleine tekintetétől, mely kétségbeesett rimánkodást fejez ki.) (Schmidthez.) Halljad' ! Az elitéltek közt egy lány van. Holnap lép a bitóra ! SCHMIDT Legray. MADELEINE Bocsásd el . . . meneküljön ! SCHMIDT De hogy törűljem a, nevét, Hogy észre ne vegyék MADELEINE Nevét csak hadd meg; hogyha híjják, Helyette kilép valaki más ! SCHMIDT Helyes ! S ki lesz az ? MADELEINE Én magam. SCHMIDT (Gérardhoz) Ő ? (Madeleinehez ) Mentsen az Isten ! (Gérard bólint fejével.} MADELEINE (Ékszert és egy kis erszényt nyujt neki.) Nesze vedd ékszerim ! És fogd a pénzem ! SCHMIDT (Kinyitja az erszényt és látja, hogy arany van benne.) Beh ritka érc ez . . . Azt hittem már kipusztult ! (Gérardhoz) Nagy dolog ez, barátom ! (guillotinozást mutat.) Én mitse láttam ! Ha hallja Legray nevét . . . ízibe menjen! (Furcsán.) Semmitse láttam ! Semmit ! (Átveszi Madeleinetől az engedély-okmányt, elteszi a pénzt és az ékszereket s elmegy kiszólitani a foglyot.) MADELEINE Légyen áldva a végzet ! Légyen áldva halálom. GÉRARD Oh drága Madeleine, igy halni tevéled Dicsőbb, mint bármily élet ! (Zokogva) Ő ment lesz ! (Hallva, hogy Schmidt közeleg Chénier-vel, elszalad a második folyosó felé.) Előre Robespierre-hez ! (Chénier belép s a lámpa halvány világa mellett ráismer Madeleinere.) CHÉNIER Te vagy, oh te, ki mellett Égi béke száll szivembe. Te minden vágyam isteni célja, Oh te minden bánatom enyhe ! (Szerelmesen ránéz.) Szemedbe' látom A végtelennek üdvét Ott ragyog álomvilágom ! Oh hagyj szemedbe nézni mélyen Oh világitsd meg éjem', Mennyei fénysugár ! MADELEINE Nem hagylak el soha már ! Mi el nem válunk. Meghalok én is veled ! A gyásznak vége - Mi együtt szállunk égbe ! Oh nem, nem, mi el nem válunk, Kéz a kézben ér minket halálunk ! CHÉNIER Ha kéz a kézben, ha szembe néz a szem Meghalni oh mily üdv leszen ! MADELEINE Nevet cseréltem. Nem Madeleine-nak hívnak : Mint Legray Idia vesztem életemet. (Az udvarba tekint.) Ládd-e ! Immár a börtön szennyes zúgain Szürkületnek gyenge fénye csillog . . . (Átöleli Chénier-t és forrón magához szoritja. ) Ölelj ! ölelj! Csókolj meg ! Oh drágám ! CHÉNIER (Szenvedélyesen megcsókolja.) Oh minden szépnek tükre ! (Ujra megcsókolja.) Te báj, te jóság ! Óh, te szent ; Oly dicső a te szerelmed, Mint ott fönn a nap, És mint az ég tiszta boltja ! Imádlak ! MADELEINE Imádlak ! Chénier és MADELEINE Nekünk új élet lészen a halál! CHÉNIER Légy áldott, végzet. És légy üdvöz, enyészet ! . . . Jöjj hát, szerelmem ! MADELEINE Vígan köszöntelek : Oh végső boldog óra ! . . . Együtt véled, szerelmem ! (A börtön kapuja nyílik ; bejön az elitétek kordéja, lovas zsandároktól környezve.) CHÉNIER (A kordéra mutat.) A halál jön ! Együtt jő a nappal ; Ugy jő, miként a hajnal ! Az égből száll le hozzánk És ruhája rózsa s liljom . . . Jövel, én szerelmem ! Jövel ! MADELEINE A halál jön ! Jő az első sugárral A napfény megaranyozza Jövel, én szerelmem, jövel ! SCHMIDT André Chénier ! CHÉNIER Jelen. SCHMIDT Idia Legray ! MADELEINE Jelen. (Büszkén, diadalmas tekintettel lép elő az igazi Legray megdöbbenve nézi. Most belép Gérard csüggedten. ) (Madeleine észreveszi és megmutatja őt Chéniernek, a ki üdvözli. Gérard kezet akar vele szorítani, búcsúzni akar tőle, de ereje elhagyja ; egy falnak támaszkodva elfedi arcát és zokog.) CHÉNIER és MADELEINE Légy üdvöz, halál ! (A kordé elindul. A zsandárok utat csinálnak, aztán a kapu ismét bezárul. A többi fogoly ott áll még az udvaron, közöttük az imént visszatért Gérard, a ki sírva tartja kezében azt a tagadó választ, melyet imént Robespierretől kapott.) VÉGE.