HUBAY JENŐ. A CREMÓNAI HEGEDŰS. SZEMÉLYEK: Taddeo Ferrari, hegedű-készitő Filippó és Sandró, tanitványai Giannina, leánya A podesta Mesterinasok, legények, nép stb. A történet szinhelye Cremóna. Idő : 1750. Első kép. Ferrari mester, a legkitünőbb hegedű-készítő műhelye Cremónában. Hátul széles, nagy ablak, utcára nyíló ajtóval; az ablak üvegén át látszanak a város házai. Hegedűk, brácsák, gordonkák és egyéb hangszerek szanaszét hevernek. Balfelől fiókosszekrény, jobb oldalt a szín elején magas támlájú karos szék egy asztal előtt. A háttérben jobbra állvány. Kétfelől oldal ajtók. Első jelenet. Legények, mesterinasok kara. Sandró. (Fenn a polcon.) Kar. Nincs bájosabb, szebb földi mű, Mint a szép hegedű! Művész urak becsülnek érte, Mert lélek űl a karcsu fán. Lángra gyúlnak dallamán, Hogyha árad lágy zenéje.. Ut, re, mi, fa, sol, la. - Trallala ! (Pengetik a hangszereket.) Sandró. (Idegesen.) Cincogástok csöppet se bájos, Ah durva, hamis, borzadályos ! Kar. Ut, re, mi, fa, sol, la. -Trallala! Sandró. Jaj hamis! Fülembe mar! Már elég! Javitsd a hangot ! Vond a húrt, vond hamar ! Jobb lesz : öntsetek ti harangot ! Hamis, hamis ! Javitsd a hangot. Kar. Ut, re, mi, fa, sol, la. - Trallala ! Sandró. A brácsa mind el van rekedve, Úgy dörmög, mint az álmos medve, Morgása szép, óh rendkivül ! Kar. Ut, re, mi, fa, sol, la. - Trallala ! Sandró. A gitárok, a mandolínok, Mondhatom, csupa gyötrő kínok, Nem birja meg emberi fül ! Kar. Ut, re, mi, fa, sol, la. - Trallala! Sandró. Hej ! boldog a süket ! Nem hallja szörny zenéjüket ! Második jelenet. Előbbiek. Ferrari mester a zaj közepette belép. Ferrari. Nagy ujság, fiaim ! Pompás jutalmat ád A városi tanács . . . Hozom határzatát: Szín-aranyból készült lánc jut a deréknek, A legjobb hegedű kitünő mesterének ! Rajta mind ! Versenyezni hát! Kar. Hej, fülünknek drága A gazdánk ujsága! Ferrari. Éljen a hegedű! (Hegedűt vesz ki a szekrényből és megcsókolja,) Oh könnyű dallam hangos fája, Vigaszunk, balzsamunk ! Hangod varázsa, bűve-bája Vidítja, bánatunk', Oszlatja sok bajunk' ! Mit érne tánc, vagy nász danája Édes dallamod Ha nem zendűlne ott ! Kar. Ha peng a húr, mily nagyszerű ! Éljen, éljen a hegedű ! Ferrari. A szerelmes hogyha gyáva, És nem lép elő Szól helyette ő, Mig meghódol a leányka . . . Mert ha szól, szava hő, Gyönyörűn epedő! Mit érne tánc vagy nász danája Édes dallamod Ha nem zendűlne ott ! Kar. Ha peng a húr, mily nagyszerű! Éljen, éljen a hegedű ! Giannina. (Énekelget a. szobájában.) Lombok árnyas, halk rejtekében Reng a parányi tó, Nyílik rózsa ott csoda szépen, Illatja kábitó. Ha ég a nap, ott ülök gyakorta, Jön a sok madár és a tóban fürdik sorba'. Lalalala ! Csak jönne már, A szép kis madár Kit várok ! Ah! messze dalol Zöld lombok alól! Szívem hiába sovárog ! Mondsza csak, fürdő madár: Az, kit várok, merre jár ? Oh, hogyha megtalálom, Arany-kalitba zárom ! Mondd, mondd, merre jár A drága madár ? Ferrari. (Büszkén mosolyogva.) Nos, tetszik e trilla, barátim ? Régen keresék egy derék fiút, A ki vőm legyen, ha megérdemelte lányom ! Annak, ki győz s a láncnak birtokába jut, A leányt meg a házat örömmel kinálom! Kar. Éljen a kis menyasszony ! Harmadik jelenet. Előbbiek. Giannina. (Jön balfelől.) Sandró. Nem tréfa ez ? Ferrari. Nem ám ! A leányom azé, a ki győz a tusán ! Föl hát fiúk, diadalra ! Fogadom igaz szavamra: Ki győzve vissza jőn, Az holnap már a vőm ! Azé leányom, házam ! Kar. Éljen a kis menyasszony! (Ferrari intésére valamennyien távoznak a műhelyből. Sandró sohajtva megy utánuk, titkos pillantást vált Gianninával.) Negyedik jelenet. Ferrari. Giannina. Giannina. Már nem tűrsz meg magadnál ? Apácska, férjhez adnál? Ferrari. Lásd kicsikém . . . tudom én Gyorsan jő a dolog . . . de ha már fölfogadtam ! Giannina. És hogyha én kezem, szavam már másnak adtam ? Ferrari. Sandrót feledni kell ! Giannina. És ha olyannak adsz, ki naplopó, mihaszna ? Ferrari. Céhünkben aljast senki sem talál ! Giannina. De ha tán templomba sohse jár ? Ferrari. Csak jó munkás legyen, Ezt még elnézhetem ! Giannina. És hogyha rest, tunyán tétlenkedő ? Ferrari. Fizessék gazdagon, akkor pihenhet ő! Giannina. Ha tán magát italnak adja, Nem kedvel mást, csak a bort, Ha makacs, ha goromba, ha zord ? Ferrari. Egy kis bor meg nem árt a zenésznek leányom, A szíverősítőt én magam is kivánom: Együtt kocingatunk Ugy kettecskén, magunk ! Se baj, leány, ha jó a képe ! No de most menjünk a pincébe ! Palackba fejtve vár a zamatos folyó . . . Kóstolgatás előtt válogatni be jó Melyik az ó bor, a jó bor? (Dudorászva el.) Ötödik jelenet. Giannina. (Egyedül.) Elhagyott a szelíd remény, Tova szállott ! Ah, eddig az atyám gondom viselte híven, Csupa jóra ébredtem én ! Most miért lett hozzám oly kemény ? Előszőr fáj a szívem ! Az ég fölöttem elborult! Sandró, a kit imádok, Nem maradhat már a szerelmes hívem ! Csillagunk ime éjbe hullt . . . lsten hozzád te drága mult . : . Először fáj a szívem Hatodik jelenet. Giannina, Sandró. (Sandró a dal végén lép be a színpadra. Fekete tokba zárt hegedűjét a szekrény ládájára teszi.) Sandró. Giannina, szerelmem ! Giannina. Te vagy Sandró, te vagy? Sandró. Beszélj, mi hír atyádról ? Választanod szived szerint még most se hagy? Giannina. Ah, szive mégsem lágyul ! Sandró. Féltés gyötör . . . ! Lelkemnek gondja nagy! Giannina. Miért ? Sandró. Óh, ezt a kínt sohse ismerd, leányka ! Halld . . . a mult éjszakán, kis ablakomban állva, Néztem, gondolva rád, A menny sok csillagát. A kertbe' lenn oly édesen, Szerelmesen Dalolt a csattogány . . . Gyöngyöző dala csengett A fák sötét bogán, S az ég boltjára lengett. ! De mi ez . . . hirtelen más daltól cseng az éj . . . Bánat, gyönyör, vágy, szenvedély Mind benne van, S föl az égre suhan.! Ime látom egymagában A pupost, Aki most Szerény padlás-lakában Szorítja lázasan a varázshegedűt! Megittasul a lég . . . dala zsong mindenütt . . . Lobogó szerelem ujong, zokog belőle, Hogy a bús csalogány mind, mind tanulhat tőle. Csalogány, hegedű, egyszerre sir, dalol, Versenyző panaszuk csodás összhangba foly . . . És amint száll a dal, mindegyre édesebben, Már azt se tudhatom, melyik dalolja szebben ? A bánatot, reményt melyik bűvölte rám: Vajjon a hegedű, vajjon a csalogány? Giannina. Lever és elbusít vágytársad hegedűje? Sandró. Ah, rút dolog, tudom, rossz indulatnak műve . . . De hogyha te más neje lész! . . . iszonyú! Giannina. Hidd el, engem is megölne ez a bú ! Sandró. Nem hagylak én . . . melletted állok ! Gyermekkorodra, mondd, emlékszel-é ? Giannina. A jó Sandró felé Jöttem vidáman . . . Játszottunk pajkosan, Hogy a ház zúgott belé! Sandró. Én voltam bátyád . . . kis hugom te voltál ! Giannina. Rég beborult napfényes, szép egem ! Sandró. Férjed valék, tudod? Mind azt mondtad nekem! Giannina. Azt mondom most is én ! Sandró, ne félj . . . te lész a férjem, Akármi végzet érjen ! Sandró. Mond, ellenállsz tehát ? Giannina. Sandró, jőjj ! . . . Karolj engem át ! Sandró. Enyém vagy leány ? Giannina. Ugy van, érted élek ! Csak téged kiván e lélek ! E sziv imád, imád ! (Gyöngéd ölelkezés.) Hetedik jelenet. Előbbiek. Ferrari. (Jön a pincéből két boros palackkal. Beléptekor a szerelmesek ijedten szétriadnak.) Ferrari. (Gúnyolódva.) Bravó, bravó, nagyon derék A lángoló arc vágyban ég ! Ifjú koromban igy lobogtam, Jól emlékszem arra még! (Sandróhoz.) Hát fiú, hallod-é ! Munkás legény vagy, becsüllek érte, - Én nem bánom azt, ha udvarolsz, És a leányhoz búgva szólsz, De dijat tüzék a kezére ! Ki kell ám vívnod a babért, Zsebre vágnod a pályabért! Biz úgy, fiam ! Sandró. (A szekrény-ládára mutat.) A munka már kész ! Giannina. S a tiéd a dij ! Sandró. Nem ! A pupos lesz a nyerő ! Giannina. (Ferrarihoz.) Vesztünkre jött e boldog házba ő ! Suhancok kara. (Kivül.) Kis púpos úr, No te púpos, úr ! Uccu törpe sátán ! Nyargaljunk a hátán ! Pupos úr! Pnpos úr ! Pupos úr! Nyolcadik jelenet. Előbbiek. Filippó. (Lelkendezve berohan az ajtón.) Giannina, Sandró, Ferrari. Filippó ! Ferrari. Mi történt ? hadd halljam ? Filippó. (Zihálva.) Üldöző sokaság elől szaladtam ! Ferrari. Nos szólj, mikép esett? Filippó. Sok gonosz fiú Rontott egy kis kutyára . . . Vonítva sántikált A gyönge, vézna pára. Lelkem fájt, a mikor Ríva száladt felém - : A magam végzetét Láttam sorsában én . . . Vakmerőn szétcsapok, habár vagy huszan vannak ! Egyszerre megrohannak ! Ah, engem vesz körűl a fiúk hada most, Mert nagyobb gyönyör az : üldözni egy pupost ! Mind utánam nyomúl . . . hull a kő . . . fejbe vernek... Milyen ádáz a gyermek ! Végre itt e ház menhelyet ád . . . ! De megmentém szegényt; a sánta kis kutyát Giannina. Seb a fején ! . . . (Zsebkeudőjével Filippó homlokát törölgeti.) Ferrari. Látott világ ilyen gazságot ! Giannina. Szánom nagyon ! Filippó. (Félre, boldogan.) Érzém a kezét . . . óh, mily áldott ! Giannina. (Aggodalmasan.) Jobban vagy már ? Filippó. (Bensőségteljesen.) lgen ! . . . Meggyógyulék ! Sandró. (Félre.) Ugy látom, a fiú másféle lázban ég ! Ferrari. (Gianninához.) A díszruha vár, jere lányom ! (El Gianninával.) Kilencedik jelenet. Sandró, Filippó. Filippó. Nos, a munka megvan, barátom ? Sandró. (Mogorván.) Meg van ! Filippó. Bízol benne, mondd ? Sandró. (Ridegen, visszautasitólag.) Nem ! Ám ne bántson e gond ! (Távozik.) Tizedik jelenet. Filippó. (Egyedül.) Irígy tehát ! Igaz barát nincs a világon. . . Irigylik a mások kis érdemét ! Sandró is gyűlöl, látom, A vetély vakitotta el nyájas szemét. Hű barátot csupán Gianninában találtam! Mikor sok kín, csapás után Ide tévedtem én s otthont lelék e házban Csak ő értett, becsült, a jó, a szende lány ! Van egy reményem... sivár jövőm virága. (Tűnődve, mélán.) Oh, ha puszta álom - mégis drága Tizenegyedik jelenet. Filippó. Gíannina. Giannina. (Szobájából jön. Filippó egy ideig nem veszi észre.) Maga van ! Most megtudom, vajjon nem hasztalan Sandróm küzdése ma? (Filippóhoz.) Filippó ! Filippó. (Megrezzenve.) Ő, - Giannina! Giannina. Filippó, panaszom van ! Egész világ beszéli már, Csak te tartod titokban ! Mondd, igaz-é, hogy te pályázni fogsz ? Filippó. Mit bánom én a bért . . . A munka készen, Nagy üdvöt ád! Nem tudja senki bár, boldog vagyok egészen, Magamba zárkozom, mint az, ki hűn imád ! Ha pirkad a határ, Kezd ébredezni a madár, Fölkelek s megyek én a rétek bársonyára, Kincsemmel a hónom alatt . . . ha kél a nap tüzes sugára, Daltól hangos a táj, És a föld csupa báj, Vidám pacsirta fenn Trillázgat édesen Zendűl a hegedűn lelkem édes, nagy álma A mi bánat bennem él, A mi vágyik, eped, remél, Kitör belőle mind, olyan édes varázszsal, Hogy vérem lángra gyúl s ifjuságom ujra szárnyal ! Giannina. (Félre.) Oh jaj, nincs sok remény ! (Fenn.) Hegedűd csoda hát? Filippó. Ha csak érintem is, gyönyörű hangot ád ! Giannina. (Hirtelen, mint a kit megkap egy eszme.) Nem játszanál-e rajt' ? Ugy-e játszol, ha kérlek ? Filippó. (Félre.) Óhajtja tán hegedűm sikerét? Nagy ég ! Ha célhoz érek ! (Fenn ) Kívánod, igazán? Giannina. Egy dalt csupán . . ! (Filippó előveszi hegedűjét a barna tokból, mely a Sandróé mellett fekszik, azután játszani kezd. Giannina sírva fakad.) Filippó. Mit látok ? Sírsz ! Te sírsz ! Könnyeznek a pupos dalán ? Könnyre indit ő, kit csak kacagnak gunyolva ? Erős a dal varázsa, lám ! (Hegedűjét a tokba visszateszi.) Ugy-e szép? Ugy sohajt, mintha csak lelke volna ! A jutalmat megse nézem én Aranyát, kincsét nem kivánom Csillogóbb díj nincs a világon, Mint a fényes, drága gyöngy, mely most ragyog felém ! (Letérdel Giannina előtt.) Giannina. (Megdöbbenve.) Ne tovább ! Halld szavam . . . ne lobogj hiú vágyban ! Nem! Hogyha sírtam én, azt más okozta, ládd ! Filippó. (Félre.) Szegény fiú, csak bátran ! (Fenn.) Mi búsitott tehát ? Giannina. Másnak esküdtem én hűséget, S te boldogságom immár összetéped ! Filippó. Te szeretsz ? Giannina. Igen ! Filippó. Sandrót? Giannina. Hallád ime vallomásom : Én Sandrót imádom ! Annyit szenvedék! Ah! megbocsáss, kedves barátom: E szív nem érted ég! Van bánatom elég, Oh, hát ne bánts, ne növeld a gyászom ! Hallád ime vallomásom, Feledj, feledj tehát ! Filippó. Romba hullt, ime látom Az én gyönyöröm, nagy ég! Romba dőlt a világom ! Ah, cél van-e még ? Hervadt már a virágom, Elszállt a rövid álom! Feledni foglak, Habár e szív imád! (Giannina visszamegy a szobájába. Filippó marad, lázas fölindulásban, mely lassankint lecsillapúl és méla resignációnak ád helyet.) Tizenkettedik jelenet. Kar. (A szinfalak közt.) Filippó. (Egyedül.) Kar. A nyerőnek jó a dolga Ékes lánc, meg szép leány! Két ily drágaságért Az ember könnyen lelkesűl ám ! Filippó. De hátha Sandró rosszul állna? Ha más legény jobban beválna? Ha nem ő lép elő . . . . ha más lesz a nyerő ? (A szekrényládához lép és a két hegedűtokot hirtelen elhatározással kinyitja.) Ezt nem hagyom ! A leány ne ontson könnyet ! Nem ! Nem versenyzek én ! Nyomban e helyre jönnek ! Hasonlók a hegedűk . . . kicserélem azonnal . , . Feláldozom magam ! (Kiveszi a hegedűket.) Oh, kéz, maradj szilárd . . . . e fájdalom az utolsó ! (Gyöngéden nézi hegedűjét.) Jőjj, drága hangszerem. . . ! Nézd, itt van a koporsó, Belé temetlek én ! Ábránd, gyönyör, remény Számomra halva már ! itt a, sír, a halál ! (Megcsókolja hegedűjét, Sandró tokjába teszi és mindakét hegedűtartót becsukja. Azután mély tompa hangon:) Elvégezém ! Tizenharmadik jelenet. Filippó, Ferrari, Sandró, Kar. (Ünneplő ruhába öltözött legények, kezükben hegedűtokokkal.) Később Giannina. Kar. Mennek immár sorban, szépen Mind hangszert visz a kezében, Mennek utcán, téren át ! Jerünk, jerünk tehát ! Ferrari. (A legényekhez.) Fiúk hamar, mert itt az óra ! Vigyázzatok jól a vonóra! Hej, ne légyen semmi hiány ! Győznünk kell ! A bukás nagy szégyent hozna rám ! (Giannina jön menyasszonyi ruhában.) Im jő Cremóna gyöngye : lányom ! Szebb leány nincs e szép világon ! Megesküvém : azé a ház, azé a lány A ki győz a dicső tusán ! Kar. A nyerőnek jó a dolga : Ékes lánc, meg szép leány ! Két ily drágaságért Az ember könnyen lelkesül ám ! (Egymásután mind kivonulnak, legelől Ferrari és Giannina. Sandró marad végsőnek, a ki magával viszi a két hegedűtokot.) Tizennegyedik jelenet. Filippó. (Egyedül.) Ledől szerelmük gátja . . . Úgy imádja! Mért nem adott daliás eröt Föld-anyám ! Engem szeretne tán ! Tizenötödik jelenet. Filippó. Sandró. Kar. (A szinfalak közt) Sandró. (Rohanva jön a háttérből, dúlt arccal, nagy fölindulásban) Filippó ! Filippó ! Filippó. (Bámulva). Szólj, e könny mit jelent ? Szemed ég, arcod sáppadt ! Mi történt? Szólj hamar! Sandró. A szégyen . . . a gyalázat ! Silány vagyok, silány . ! Bocsáss meg ! Filippó. Ki ? Én ? De hát miért ? Mondd miért, jó fiú ? Sandró. Halld hát . . . vad indulat lobogott a szivemben, Gyötört a gondolat, hogy más legyőzhet engem, Jobbat ád, mint magam s az övé lesz a lány . . . Csaló vagyok, csaló . . . gaz gyáva, gaz silány ! A mikor hegedűdet vivém . . . Ah ! gyalázat ! Rút bűnbe estem én . . . Irigységem föllázadt ! Elvette ép eszem az átkos szenvedély, S megtevém ! Reszketőn, mint tolvaj, a ki fél, Az utca szögletén, egy kapú közelében, Filippó ! Hegedűinket ott elcseréltem ! Filippó. Hah! Sandró. Vadúl szaladtam ! . . . Állj bosszút . . ! A világ hadd lásson szörny alakban ! (Térdre borúl.) Filippó. Nem Sandró a bosszúm nem fog lecsapni rád. A büntetést magad mérted magadra, ládd ! Sandró. (Föl kél.) Mit beszélsz ? Filippó. Koszorúm' eldobtam én miattad, De mostan a babért te nékem vissza adtad ! Sandró. Hogy értsem ? Filippó. Tudd meg tehát, milyen őrült valál A két hangszert magam cseréltem én ki már ! Sandró. És ezt miért tevéd? Filippó. Mert Gianninát imádom ! S mert neked adta ő a szivét, a szavát ! (Fölpattan.) De jerünk ! Talán nem késő ! Oh, inkább haljak én, mint lássam bánatát ! (Mindaketten elsietnek.) Kar. (A távolból.) A nyerőnek jó a dolga, Ékes lánc, meg szép leány ! Két ily drágaságért Az ember könnyen lelkesül ám ! (Karének közben a. függöny lassan legördül.) Vége az első képnek. Második kép. Cremóna főtere. Baloldalt a városháza. Hátul hegység. Népünnep. Vigan lejtik a tarantellát. Utolsó jelenet. Kar. Utóbb a Podesta, Sandró, Filippó, Ferrari, Giannina stb. Kar. (A tarantella közben.) Minden utca csendül, pendül, Még a kő is dalra zendül, Szerte ömlő hangok árja Ezt a várost végig járja! Minden Múzsa itt dalol ? Tán Appolló lantja szól? Csattog, csendül, bong a lég A föld, az ég ! Ablak, kémény, házak tornya Versenyezve mind beszél, Mintha mind egy hangszer volna Szép románcra, dalra kél. Mámoros lesz még a vén is, És nótázgat egy kicsit. Hát dalra gyujtok én is S a bolondját járom itt! (Alig végződik a tánc : Sandró és Filippó lelkendezve a városháza elé rohannak. Ugyanekkor a podesta megjelenik a lépcsőzet felső fokán, tanácsosok és pályabirák közt.) Podesta. (Filippóhoz.) Jöjj, tied lett a babér ! Ferrari (Nagy örömmel.) Drága fiam, tiéd a bér! Podesta. Munkádat én büszkén dicsérem! Tiéd a lánc, tiéd az érem ! A hegedű mestere vagy ! (A szolgához fordul, a ki párnán arany láncot tart és a láncot kezébe veszi.) Csillogjon itt e jel, - hirdesse, hogy a lángész Jutalma nagy ! (A láncot Filippó nyakába akasztja.) Filippó. (Köszöni a kegyet, azután a jelvényt megint leveszi.) E lánc, Giannina, tiéd legyen. Ragyogjon dísz gyanánt gyönyörű kebleden, Hordozd majd boldogan, ha Sandró nője lész ! (Átadja Gianninának a lánczot.) Ferrari (A ki Filippó szavait rosszul érti.) Megáldom e házasságot ! Apósod én s te a vőm Filippó. (Kézen fogja Sandrót és Gianninához vezeti.) Nem illet e szó . . . köszönöm ! Oh ne remegj, te imádott ! Keresni hírt, babért tova bujdosom én . . ! Nem leszek az, tudom, kit vágyva vissza várnak. Nem kérem, hogy sirass . . ! Ha majd eltünni látsz, Egy sóhajt adj csupán, mint a vándor madárnak ! Mind. Nemes barát! Giannina. Oh, áldjon az ég, ezt kivánom, Légy dicső, nagylelkű barát! Becsüljön a világ, csodáljon, Minden babér hulljon te rád! Sandró. Oh, nincs barát jobb a világon ! Te hű, te jó ! Nekem adtad Gianninát ! Találj dicső vigaszt, babér övezzen át ! Filippó. Hegedűm, én drága barátom, Rád bízom lelkem bánatát ! Szép hangod balzsamot ád ! Ferrari. Hej, meg ne bánd, szivből kivánom, Később ne bántson majd a vád ! Podesta, Kar. Hired ragyogjon, messze szálljon, Rajongjon érted a világ, Járj mindenütt babéron és virágon, Dicsfény övezzen át ! (A függöny legördül.) VÉGE.