EUGEN D'ALBERT HEGYEK ALJÁN SZEMÉLYEK: SEBASTIANO, gazdag földbirtokos bariton TOMMASO, a község legidősebb lakója basszus Sebastiano szolgálatában: MORUCCIO, molnárlegény bariton MÁRTA mezzoszoprán vagy szoprán PEPA szoprán ANTÓNIA szoprán ROSALIA alt NURI szoprán PEDRO, pásztor tenor NANDO, pásztor tenor Történik egy pireneusi havasi legelőn és a katalóniai síkságon, a Pireneusok lábánál ELŐJÁTÉK (Sziklás havasi legelő a Pireneusokban) NANDO Ohé! Ohé! Ohé! Ohé! PEDRO Ohé! Ohé! Jó reggelt, adjon Isten! NANDO Neked is, Pedro! PEDRO Napkelet felé tereled a nyájat? NANDO Oda a hegyre. PEDRO Elviszi a farkas! NANDO A komondorok nem engedik ám! PEDRO Az Isten sem hagy el! No, máma szép napunk lesz! NANDO Hogyha a köd felszakad. PEDRO Köszöntsd a többi pásztort! NANDO Rég láttad őket? PEDRO Jó három hava múlt, Hogy nem is láttam embert én; Fél éve elmúlt már, Amikor szóltak hozzám S ha te a nyájad után arra elmész, Tán eltelik egy hét vagy hónap, Meglehet, egy év, Mikor a számat beszédre nyitom fel. NANDO Ugye, hogy rossz az ilyen élet! PEDRO Ah, jobb se lehet tán! Ha jő az éj, ha kél a nap, Csak álmodik Pedro... Van-e más boldogság? Két Miatyánkot imádkozom esténként. A szülőimért szól az első, Meghaltak rég, De lelkem látja jól, az égben fönt, Mindketten áldva néznek onnan rám. Egy másikat is mondok aztán, Hadd hallja fényes égi trónusán, S megérti majd az Úr, Hogy egy hű nőt kér tőle Pedro. NANDO Hű nő! Ha-ha! Ismered őket? Vagy beszéltél-e velük, mondd, Egy szót is? PEDRO Nem én! Mit keresne egy asszony itt? Egy évben egyszer, ha látom, úgy messziről, Mikor ott lent templomba elmegyek. De azt gondoltam, hogy az Isten jó És én is egyszer megkapom az asszonyomat. NANDO Ha-ha-ha! Ha-ha-ha! Ha-ha-ha! PEDRO Akárhogy neveted, nem tréfa volt. Az este én ott bent aludni készülődtem, Mikor az első Miatyánknak vége volt, Kezdtem a másikat. Az álom egy-kettőre elnyomott, Én bizony el se mondtam még az áment. És akkor azt álmodtam, Hogy a nyájam esze nélkül fut a völgynek, És utána én egy követ a parittyámba tettem, Lódítok rajt, hogy sújtson le a nyáj elébe. A roccabrunni tóba esik a kő, A víz hullámot hány és forr, Mint hogyha tűzön főznék. A hullám gőze alakokat öltött, A sűrű párán vakítóan csillog át Egy kívánatos kép: Egy karcsú test és aranyhajú, göndör fő. A boszorka van ott, a szikla réme! De nem, Ily szép boszorkány nem is létezik! A földöntúli lény mosolyogva jött felém, Egész közel! Én akkor térdre hulltam S a másik Miatyánkot elmondottam végig. Most tudom már, ki volt e látomás: Az Isten anyja szállott le hozzám, Ő adta hírül, Hogy Isten egy nőt, és boldog sorsot ád nékem. NANDO Csak nem hiszed, hogy együtt jár e kettő? Én mondom, tudod-e, E kettő között a magas ég van, Meg a poklok feneke! Majd megtanulod te is, Biztosan tudom. PEDRO Hej, ha én tudnám, Hogy melyik tájról jön asszonyom! No, nézd, E követ a parittyámba tettem, Most megforgatom jól És vakon dobom el. Hol most a kő lesújt, Ott van az út, Amelyen jönni fog! SEBASTIANO (a színfalak mögött) Átkozott fickók, Nem látjátok az embert? Kis híja, hogy fejemre nem dobtad. NANDO Valaki jő! PEDRO Bánom is én, Énhozzám nem jön. NANDO (a mélységet kémlelve) A gazda az, jön Sebastiano! Ö a mi gazdánk! Amit csak látsz, az övé mind! A rét, a szántóföldek, a víz, az erdő, Csorda, nyáj, Ott lent a község, meg a malma, Minden, amit csak álmodol, Még több is! Mi mind az ő szolgálatában állunk Itt fönt, meg odalent is minden pásztor. Ki vele jön, Az ott a legöregebb ember köztünk. Nyolcvan évet hord Tommaso görbe hátán! PEDRO No, nekem jobb lesz ott bent. Majd kihívat, tudom én, Ha énvelem van dolga. (Bemegy a kunyhóba) NANDO (néz a mélységbe) De hát a harmadik Fehércseléd, ha nem csalódom. De hogy jön erre? Az Úristen tán így tart szót És ezt az asszonyt kapja Pedro. (Sebastiano, Márta és Tommaso megjelennek) SEBASTIANO Hát Pedro hol van? NANDO Épp most ment be a kunyhójába. SEBASTIANO Tommaso, teremtsd elő őt! (Nandóhoz) Hallod-e? Hozz kenyeret, tejet, sajtot! Hosszú az út és éhes lettem! MÁRTA Miért hurcol ide föl? SEBASTIANO Kedvem van hozzá... És gyermekem, Tervem is van ám veled! MÁRTA Mondja hát, az égre kérem, mi a terve? SEBASTIANO Mit se félj! Mindig hű voltál te hozzám, S tudod jól, nem ingyen volt. Koldus voltál, mikor édesapáddal idejöttél, Nem volt semmid, csak az arcod. Én az apádat molnárnak tettem, Hála a te szép szemednek! Most te vagy a molnárné És a bért átveszem csókban. Ez, úgy hiszem én, nem drága. MÁRTA Rémítő ez! Mindennap sírva mondom önnek ezt, Mit sem ér, hisz ön az úr! SEBASTIANO Úgy van, igaz! És mint úr, parancsolok most, halljad! (Pedro megjelenik) Nézd meg azt a fickót ott, Szép fiú, és milyen erős! Nézd, ez lesz a te férjed. MÁRTA Inkább leugrom a hegyről! SEBASTIANO Fiatalság! Bolondság! Itt maradj! Várj, amíg elmondom végig! Nehogy tán szeszélynek nézd, Mert ennek így kell lenni! MÁRTA Könyörüljön! SEBASTIANO Hiszen látod, jót szeretnék tenni véled, Ezért Pedro lesz a férjed. MÁRTA De mit ér, ha nem kell?! Nem, nem! SEBASTIANO Márta, jobban nézd meg őt! MÁRTA Nem! (Elszalad) PEDRO Isten anyja! Jaj, de szép! SEBASTIANO Na, te Pedro, Mondsza csak, jó dolgod van itten? PEDRO Bizony az, nagyságos úr! SEBASTIANO Nem is vágyol semmi jobbra? PEDRO Mire vajon? SEBASTIANO Pásztor vagy, hisz ez se rossz, De mondd csak, Nem tudnál elképzelni semmi mást? Nézd, Nekem a hegyek alján van egy malmom, Nem akarsz ott molnár lenni? PEDRO Ha van őrlenivaló? Mért ne lennék? SEBASTIANO S ha a malmot molnárnéval toldom meg, Mit szólsz? PEDRO Hogyha tetszik nekem ő, s neki én, Felcsaphatunk. SEBASTIANO láttad őt! Nos, ugye szép? PEDRO Azt hiszem, csak tréfa lesz, Avagy álmodom? SEBASTIANO Ülj le hát és hallgass rám. Hogy a molnárom meghalt, A malom árva lett. Én teneked szántam azt, És ha kell, csak jöjj hamar, Feleségül vedd el Mártát És te léssz ott a molnár. PEDRO Mint a méhraj, úgy zsong ez a szó szívem körül. Milyen édes örömhír ez! Védőszentem súgta önnek? Így hát álmom teljesül? TOMMASO Jó pár mérföldre lakom én, Túl azon a nagy ormon. Énhozzám jött az úr, Én ajánltalak neki. Ámbátor réges-régen nem jártam itt, De jól tudom, hogy milyen jó fiú vagy. Csak annyit mondok még, hogy hálát adhatsz, Nagy jótevőd az úr, Tudhatod most. S az Isten, ki mindent alkotott és mindent lát, Áldja meg házad táját, Részeltessen minden jóban! SEBASTIANO Nos mi lesz, Pedro? PEDRO Merjem? Igazán? Kellek-e hát neki? Igazán nem mondja, hogy rút vagyok? Nem kerget vissza? Kosarat sem ád? SEBASTIANO Már ez az én gondom legyen, Csak bízd reám! PEDRO Hisz elment, mikor meglátott! SEBASTIANO Ilyen az asszony! Szedd magad rendbe, Nagy öröm vár rád: Ma este lesz az esküvő, Én mindent rendbe hoztam már, PEDRO Már este? Mily sok öröm vár rám! TOMMASO Az mindig jókor jő! Ha itt van már, két kézzel fogd! SEBASTIANO Megegyeztünk! Megvárlak a malomban, Ott lesz az asszony is. PEDRO Jövök már! TOMMASO A jó Isten megáld! (Sebastianóval távozik.) PEDRO Hallottad ezt? Asszonyom lesz, az Isten adta őt! A völgybe hát! NANDO Lemégy a völgybe? Hej, nyirkos ott a ház, Mély sár az út, és egymás hátán él az ember. A napnak fénye nincs, és szürke minden. Soha béke nincs, csak civakodnak folyton. Lemégy a völgybe? PEDRO Öröm vár ott rám! Őrizd a nyájamat, Amíg az úr helyembe másik pásztort küld ide. Búcsúzom tőled, bérces tájék, Szeretlek téged, Hótakarta csúcsok, mély völgytorok, Ti selymes, tarka rétek, Szent szabad ég felhőtlen boltja, Te napfény, nos szállj le rám, Utamra áldva nézz! (Indul lefelé; félig már a színfalak mögött) Őrizd a nyájamat, légy résen, Nando, Űzd el a farkasokat! Hej, szinte tudják, hogy nem látnak többé! Nando! Meglásd, Ott lent a völgynek mélyén gondolok ám rátok! Meg rád is, lompos, hű kutyám! Mind, mind! Az Isten veletek! Oly tiszta szép napfényben áll az út, A völgynek útja! ELSŐ FELVONÁS (A malom belseje. Moruccio egyedül van a színen. Pepa, Antónia és Rosalia beszaladnak) PEPA (Moruccióhoz) Igaz-e? Felelj hát! ANTÓNIA (Moruccióhoz) Igaz-e ez, mondd! ROSALIA (Moruccióhoz) Beszélj! Szólj! Adj választ! PEPA Hamar ám, hadd halljuk! Ugye, esküvő lesz nálunk! MORUCCIO „Íme, nyitva a templomajtó, a menyasszony vár!" PEPA Feleletet akarok! Tudod-e? Tudni akarom! ROSALIA Hogy a Márta... ANTÓNIA Férjhez megy... PEPA Ugyan, úgy van-e hát? ROSALIA Avagy füllentettek. ANTÓNIA Haszontalan pletyka. ROSALIA Hamar hát, halljuk! ANTÓNIA Hamar hát, halljuk! PEPA Hamar hát, halljuk! ROSALIA Beszélj! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Hamar szólj, ad választ! MORUCCIO „Íme, nyitva a templomajtó, a menyasszony vár!" PEPA Ugye, bosszant - tudom úgyis -, Hogy a Márta másé lesz. Molnárságra fájt a fogad, Hiszen majd egy éve már, Hogy a vén molnár meghalt. Jaj, de Márta fittyet hány. ANTÓNIA, ROSALIA Fittyet hány, fittyet hány, PEPA Mert te csúnya vén vagy, mint egy medve! ANTÓNIA Egyre mormogsz! ROSALIA Ámde hogyha szépen kérünk, Ugye, mégiscsak megmondod? MORUCCIO „Íme, nyitva a templomajtó, a menyasszony vár!" ANTÓNIA Te vagy, ki ott vár. PEPA Hol van Márta? ROSALIA Hova bújt el? ANTÓNIA Odabent van, ugye? (Moruccio a vállát vonogatja) PEPA Minek bántod, úgysem szól ez! NURI (belép) Itt volnék! Ketrecükbe tereltem a tyúkokat. Bent a kakas is. Jöhetek már? ANTÓNIA Jer csak, jöjj NURI Ugye, nem akartok szidni, Úgy, mint máskor, Amikor Mártához jöttem. Ő olyan jó, sohasem bánt. PEPA Nuri te! ANTÓNIA Mit hallottál? ROSALIA Gyorsan szólj, hadd halljuk! NURI Ugyan mit hallottam volna? PEPA Láttad-e Tommasót? NURI Ma is nála voltam, Sokat mondott nekem ő, Annyi jót és annyi szépet. PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Mondd el, mondd el már! NURI Azt mondta nekem: Gyermekem, minden, amit itt látsz, Az mind egy emberé! Senki sem parancsol itt, Csak az úr, Sebastiano. A kis házatok itt, A malom meg a víz, Minden csermely, minden vízesés, Abban sem parancsol más, Csak az úr, Sebastiano. S ha kezemre egy lepke száll, Azt hamarosan elbocsátom, Mert az úr lepkéje az. És ha egy mókus jő az úton át, Meg ne fogjam azt se, Mert az szintén az övé. Az út mentén a szép virág Az ő virága, A fészek és a kis madár, Fönt az égen a büszke sas, Az övé mind. Nem parancsol abban más, Csak az úr, Sebastiano! PEPA Magunk is tudjuk ezt. NURI Ámde én nem tudtam még, És Tommaso, ki ott fent lakik, Nem is láthatta ezt és mégis tudja. PEPA De hol jár Tommaso most? NURI Őt a hegyre hívta fel az úr, Azzal ment egész a legelőkön túl a hómezőkig, Hogy egy pásztort hozzon le, S ez a pásztor lám-e lám; Azért jön le az este még, Hogy feleségül vegye Mártát. PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Igazán, most tudom hát! MORUCCIO Ördög vigye el e sok boszorkányt, Mégis kitalálták! ANTÓNIA Még ma este? Ugyan mért? NURI Ej, no mért? Mért? Hisz az úr maga rendelé el ezt, S mivel őneki úgy tetszik, A pásztoré lesz Márta. Tudtam én, hogy neki is az úr parancsol, Csakhogy nem értettem még. ANTÓNIA Mit fecseg ez? NURI Mit, hát magam is ott voltam. PEPA Mért nem mondtad el ezt eddig? NURI Szégyelltem volna, bár nem tudom, hogy mért? ANTÓNIA Hamar mondd el! Gyorsan! ROSALIA Hamar mondd el! Gyorsan! Hamar mondd el! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Szólj! NURI Hát késő este volt, A hold is feljött, és én a gyepszélen lustán hevertem. Lám, a folyóparton jött Márta meg az úr. Hallom én, hogy sír a Márta, Azt is hallom, ahogy mondja: „Jól tudom, nagyon is jól, Hogy tiéd vagyok És menekvés nincsen már!" Jaj, de hogy sírt, Alig értettem azt, amit mondott. Meg az úr is szólt: „Most lehet aztán bárki más a férjed És nekem is más asszonyom, Csak tied a testem, a lelkem, az is lesz." Így hallottam szórul szóra. Márta sírt, ám az úr suttogni kezdett. Én most nem tudom, hogy értsem mindezt? Hogy beszélhet így az úr Mártával? Amit Márta mondott, hogy az úré, Azt még értem, Hiszen úgyis övé minden. De az úr mit értett ezzel: „Tiéd e test, tiéd e lélek"? PEPA Hát te meg mit töröd a fejed rajta? MORUCCIO Asszonyok, csendet! Márta jön! (Márta átmegy a helyiségen.) NURI Ó, elment már! PEPA Márta, Márta, hallod-é? Hova futsz el? Várj csak! Hiszen ott leszünk az esküvődön mink is! ROSALIA Míg nem látom, nem hiszem. Így menni esküvőre? Már a templom se szent hát? ANTÓNIA Akad még oly nagy szamár, Olyan bamba, olyan bárgyú! (Moruccio távozik.) Nem gyanítja hát, ha-ha! Hej, hogy Márta ha-ha-ha! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Ha-ha-ha-ha-ha! NURI Mit nevettek, mondjátok már! PEPA Esküvőre kell a jókedv! ROSALIA Hát az ilyen esküvőhöz! ANTÓNIA Nevet ottan minden ember Majd, ha sorra elbeszéljük Azt, hogy Márta, Ha-ha-ha, meg a pásztor, ha-ha-ha! Ha-ha-ha! Ha-ha-ha! Milyen bárgyú! PEPA No, az ilyen esküvőnek Messze földön híre lesz! Ha-ha-ha! Ha-ha-ha! ANTÓNIA No, az ilyen esküvőnek Messze földön híre lesz! ROSALIA Ha-ha-ha! Ha-ha-ha! PEPA Rajta, rajta, rajta, rajta vígan! ANTÓNIA, ROSALIA Ha-ha-ha! Ha-ha-ha-ha-ha-ha! (Márta megjelenik) PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Ha-ha-ha-ha-ha-ha! MÁRTA El innen mind! Nincs itt senkire szükség. PEPA Ugyan, édes kicsi szentem, Mondd meg már, hogy mért? ANTÓNIA Hiszen úgyis tudunk mindent! MÁRTA Menjetek innen rögtön mind! ROSALIA Hiszen hozzád jöttünk, édes! MÁRTA Menjetek hát rögtön mind! (Az asszonyok nem mozdulnak. Márta fogja és a kapun kidobja a letett kosaraikat) MÁRTA Nem értitek? Takarodjatok hát! PEPA Szent Anyám, ó, el ne hagyj! (Mindhárman távoznak.) NURI Hát én, én is elmenjek, Márta? Hisz én vagyok a Nuri! MÁRTA Gyermekem, Nuri, te vagy? Jöjj, csókolj meg! NURI Végigpereg arcodon a könny! MÁRTA Hagyjuk! NURI Hol a jókedv? MÁRTA Hol van a jókedvem? Biz az elmúlt régesrég, Vissza nem tér többé már! Nem fogok nevetni többé! NURI Nem ma lesz az esküvőd? MÁRTA Esküvőm lesz, úgy van, az lesz. Uram Isten, hogy állhattam rá? Szörnyű ár ez... Ilyen nagy bűnt elkövetni! Nincsen árvább a földön! Senki nem véd, nincsen támaszom. NURI Itt vagyok én, Márta, el nem hagylak. MÁRTA Énrajtam már senki sem segít! Ezt a Pedrót úgy gyűlölöm! Ő lesz férjem? Nem, hozzám közel nem jő! Nem tűröm meg, hagyjon békén engem! (Kívülről zaj hallatszik) (Nurihoz) Eredj most, mert jön Sebastiano. Nagy baj lesz, ha sírni lát, Tán meg is ver még. NURI Azt ne tegye! MÁRTA Segíthetsz rajta? Tudnám csak, hogy egy ütésre végem, Bizony sírnék, sírnék, míg... NURI Fel nem foghatom! Hát szabad téged bántani? MÁRTA Gyermekem, nem érted ezt. (Nuri távozik) Övé vagyok, övé! Tulajdona, míg csak élek! Űzött volna akkor el! De mostan el nem hagyhatom, Ó, menekvés nincs! Fájdalmas szent Szűz, irgalmak anyja, Miért büntet így az Úr? Bűnös voltam, rossz nagyon?! Övé vagyok, övé! tulajdona! Miért büntetsz, Uram Isten? Ah, az ilyen gyönge nő! Már a folyóparton jártam és elhagyott a mersz! Ah, hisz a víz mélyén el nem érne! Ah, te gyönge, gyáva szív! Egész akaratom megtöré egy szó! Övé vagyok, övé, tulajdona! Fájdalmas szent Szűz, Isten anyja, Védj meg és szánakozz! (Zaj hallatszik a színfalak mögül) Talán már énértem jönnek? Azt a bárgyút is az Isten verje meg! Bár sohase látnám! (Gyorsan a szobájába megy) NÉP (kar; a színfalak mögött; várják Pedrót) Itt jő! Ott jő! NURI (a színfalak mögött) Merre van? Hol? PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA (a színfalak mögött) A hegy tövén, látod-e már? NÉP (kar, m. f.) A vőlegény! (Mindnyájan nevetnek) MORUCCIO (behúzza Tommasót) Hé, Tommaso, csak egy szót! TOMMASO Mi baj, fiam? MORUCCIO Sosem járt eddig ezen a vidéken? TOMMASO Nem jártam én, fiam. A csúcsok közelében élek én, A völgyben itt nem jártam még. MORUCCIO De Sebastianót ugyebár, ismeri? TOMMASO A jó urat, megáldja majd az Isten is! MORUCCIO Hát semmiről se tud? TOMMASO Mit tudjak? Szólj! MORUCCIO Csak azt szeretném tudni, Ez a Pedro olyan ostoba, Avagy semmi más, csak rossz. TOMMASO Mit mondasz ezzel? Ah, hiszen értelek! Hogy Márta egy másikhoz megy, Bár magad is elvetted vón'? MORUCCIO Mentsen meg az Isten! TOMMASO De magyarázd meg! MORUCCIO Ide hallgasson hát. Koldusként jöttek ide, Márta meg az atyja. Ördög tudja azt, hogy atyja volt-e hát? Szép gyermek volt, azt meg kell adni, Maga az úr is mondta ezt, bolondult érte S a lompos csavargónak odaadta a malmot A szép kislány kedvéért. S az úr meg Márta... a folytatását tudja már. TOMMASO Hazugság végig, hinni nem lehet! MORUCCIO Hallja a végit is, És megértheti majd, Hogy mire való ilyenkor a férj! Egy kicsit rosszul áll Sebastiano, A hitelezők nyomják, Maholnap itt van már az árverés, Vagyona pozdorjává lesz, ha hamar nem segít. Kedvire volna hát egy gazdag lányka! Ám ilyet nem kap, míg el nem némítja a gonosz nyelveket. Kell, hogy a Márta ügye rendbe jöjjön, Mert nem lesz csend. No látja ez az ok, Hogy Márta mostan férjhez megy. TOMMASO Hazugság végig! MORUCCIO Nincsen a völgyben senki, ki ne tudná. TOMMASO Te jól vigyázz! MORUCCIO Akiben tisztesség van, Megveti őket úgy, mint én. TOMMASO Haszontalan gaz! MORUCCIO Hát akkor kendben sincs tisztesség! (Bottal indulnak egymásnak, de ekkor kívülről a tömeg moraja hallatszik, mire abbahagyják) PEPA (a kapun kívül) Ím, itt jön, nézd csak! ROSALIA Pedro jő! (A tömeg betódul) ANTÓNIA A vőlegény! PARASZTOK (kar) A vőlegény! A vőlegény! A vőlegény! Ím, itt van már! Ím, itt van már! Ím, itt van már! PEDRO (megjelenik) Itt, itt, itten ám! Mint egy zergebak, jöttem a hegyről a völgybe le! Megjöttem! Ámde hol a nő? Hol van a párom, az a szép? PEPA (bekiált a szobába) Márta! Márta! ANTÓNIA Jöjj ide hát! A vőlegény van itt! PEDRO Irgalmas Isten, mennyi ember! És minden ember olyan vidám, Azt hinnéd róluk, lakodalmas párok! Ismerik Mártát vagy nem? Ugye, szép? Ej, igazán... PEPA (gúnyosan) Szép és friss! ANTÓNIA Szép, mint egy rózsabimbó! PEPA Nagy kincs az ilyen nő! ROSALIA Nagy kincs az ilyen nő! NŐK A NÉPBŐL (kar) Nagy kincs az ilyen nő! Nagy kincs az ilyen nő! Az ám, az ám, az ám! PEDRO Meghiszem azt! De én sem vártam ám, Hogy hozzájuthatok. Igazán Márta lesz a nőm! A föld s az ég jókedvre kerekednek, Víg táncot járnak. A boldogság szétveti szívem, Márta enyém, ma este már a nőm! TOMMASO (Moruccióhoz) Hogy hihetted vajon, hogy Sebastiano... MORUCCIO Ha te tudni kívánod, Kérdezd meg magát Sebastianót. Lám, épp ide jő. NURI Itt jön a gazda! Itt jő a mi gazdánk! SEBASTIANO (belép) Hát Pedro hol van? PEDRO Ím, itt vagyok, nagyságos úr, Alázatos kézcsókommal. SEBASTIANO Ne bántsd! De hol van Márta? PEPA Odabent van most is. SEBASTIANO No menj és hívd elő! (Pepa távozik) (Pedróhoz) Itt minden készen áll, A pap sem késhet már, Egy óra múlva feleséged lesz, Egy rövid áldás, aztán rendben minden. PEDRO Jó uram, ah, hogy adjak hálát önnek? PEPA (visszajön) Csak tessék várni, Kijön Márta rögtön. SEBASTIANO Miféle beszéd, csak tessék várni?! Abban a percben itt legyen, amikor hívom! Márta! TOMMASO (Sebastianóhoz) Egy pár szót, nagyuram! Egy mázsás kő úgy nyomja a szívemet! SEBASTIANO Mit bánom én, mi nyomja szívedet, Most nincs időm! TOMMASO Sürgős és fontos ügy, hadd mondom el! (Márta megjelenik) SEBASTIANO Ah, végre! (Tommasóhoz) Ne most, máskor! MÁRTA Parancsára ím, itt vagyok! (Egészen közel lép Sebastianóhoz, halkan) Könyörüljön uram, az irgalmas Istenért, Szánakozzék rajtam! SEBASTIANO Úgy látom, nincs jókedved! Nézd csak a vőlegényt, Az tudja, milyen boldog! NURI Szegény Márta, hogy sír! ROSALIA Hogy sír, hogy sír a szegény kislány! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Hogy sír, hogy sír a szegény kislány! MÁRTA (gyorsan letörli a könnyeit) Ki mondja? Ki? Ki látott sírni? Az úr parancsol és jó a kedvem, Lám, hisz nevetek! PEDRO Úgy legyen az! Az esküvőnél vígabb, szebb dolog nincsen! Nos, nem úgy van? (Mindenki nevet) (Mártához) A szerencsénken örvendeznek mind! Nos, Márta, nincs hozzám egy jó szavad? Egy szót se szólsz? Szólalj meg hát! MÁRTA Induljunk már! SEBASTIANO (Pedróhoz) Templomba így nem mennek. No, lám, Mily piszkos, milyen rongyos! Egy szép ruhát szántam én neked, Hogy különb légy a többieknél! Légy hát előkelő és kackiásan járj, Így szokta ezt az ilyen vőlegény. PARASZTOK (kar) Légy hát előkelő! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Légy kackiás! PARASZTOK (kar) Légy hát előkelő! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA, PARASZTOK (kar) Légy kackiás! PEDRO Légy kackiás, mi az? Mondd! ANTÓNIA Hát annyi, mint ficsúr! ROSALIA Az annyi, mint ficsúr! PARASZTOK (kar) Az annyi, mint ficsúr! PEDRO Mi az, ficsúr? PARASZTOK (kar) Ha-ha-ha-ha! PEDRO Mit nevettek, hé? Tán csak nem engem? Azt rosszul tennék, mert még jó az öklöm! Hallod, hé! (Megfog egy fiút) Mi az, ficsúr? No, mondd meg! (Az asszonyok felsikoltanak) MÁRTA Mily gyáva népség! Hogy ez a bárgyú sorra veri őket! SEBASTIANO Pedro! PEDRO No, mostan majdnem mérges lettem! SEBASTIANO Ünneplő új ruhád vedd fel, Hozd magad rendbe, A pap is rögtön itt lesz. PEDRO No, jertek mind, frissen és vígan, Adjátok rám majd az új ruhát. Ó, milyen nagy tisztelet, mi boldogság! Látjátok-é? (Távozik) PEPA Az ablakon benézünk majd! PARASZTOK (kar) Benézünk majd! Benézünk majd! (Távoznak. Megjelenik a plébános) TOMMASO (Sebastianóhoz) Hallgasson rám, uram, Szólnom kell önnel! SEBASTIANO Hát olyan sürgős? Várj meg ott künn, mindjárt jövök. TOMMASO Jól van, uram, várok. SEBASTIANO Plébános úr, köszönöm önnek, hogy eljött. A menyasszonnyal van egy kis dolgom; Menjen előre, azonnal küldöm én az ifjú párt S ha egyszer a templomban vannak, Úgy énrám egy percig se várjon, Adja csak össze és aztán legyenek boldogok. (Plébános távozik) SEBASTIANO Márta! MÁRTA Tehetsz már, ami tetszik! Csak egyet kérek, távolítsd el azt az embert! SEBASTIANO Hát más, ugye, jobb lenne neked? Egy léhűtő, kényes kis úrfi, Ki verseket ír és sóhajtva bámulna rád? Hogy így megszabadulj tőlem! Lám, tudok mindent. Már elfeledted, véled mennyi jót tettem én. Ez hát szerelmemért a hála! Nem ismersz még. Ezt nem tűröm el soha! Enyém vagy te, enyém maradsz! Rajtad soha másnak akarata nem lesz! No, jöjj, ha mondom! Őszinte légy, mondjad, utálod Pedrót? MÁRTA Ah, több ez annál, sokkal több! SEBASTIANO Így helyes ez, így legyen mindig! Szóról szóra ez volt a tervem. És hogyha szívelnéd őt, Hiszed, od'adnálak neki? MÁRTA Ó, gyalázatos ember az, Ki egy bukott nőt, engem elvesz! Csak hasznot akart a gazember. Kárhozat rá! Kárhozat rám! (Kívülről hangos nevetés hallható) SEBASTIANO De szívem kárpótol mindenért, Hisz itt vagyok én! Megérted-e? MÁRTA Hagyj el, szavad borzalom! SEBASTIANO Te tudod, Márta, te tudod jól, Hogy csak téged szeretlek, senki mást! Én nem hagylak el S ha mostan mégis másnak adlak, Hát megteszem, mivelhogy kell! Szerelmünket, látod, Rossz szemmel nézik mindenütt! Ez okból vesz ma téged nőül Pedro S mint eddig, úgy lesz minden. Nem hagylak el, nem hagylak el, míg élek, Mert szeretlek, szeretni foglak mindig! Mert nélküled nem ér az élet semmit, A szív jogán intézem sorsodat! MÁRTA Elrémít ez a szó! SEBASTIANO Ne rémülj, ó, ne félj! Jöjj hát és csókolj! (Meg akarja ölelni) MÁRTA Sebastiano! SEBASTIANO Ne játssz velem! Vigyázz ne játssz velem! Nem tűrtem eddig, hogy dacolj, Nem fogom tűrni most sem! Nos, engedelmes léssz? MÁRTA Igen! SEBASTIANO A Pedro neje léssz? MÁRTA Az! SEBASTIANO De nékem élsz? MÁRTA Nem, nem! (Kívülről nevetés, Márta akaratlanul is Sebastianóhoz menekül) Jaj, hisz jönnek már, Nagy Isten, értem jönnek! SEBASTIANO Így helyes ez, ezt vártam én! Hogy tőle szívemre jöjj! (Pedro, Rosalia, Antónia, Pepa, Nuri, férfiak és nők bejönnek, utolsónak Tommaso) PARASZTOK (kar) Nem kell az öltözék, Nem akar róla tudni semmit! PEDRO Biz énbelőlem bolondot nem csináltok! Nékem e tarka csúf zsibáru nem kell! Hiszen a rossz kabát kedvesebb százszor. SEBASTIANO Ezt szeretem! Oltárhoz mégy úgy, ahogy vagy. Márta, mantillád vedd fel! MÁRTA Igen, már kész vagyok. (Sebastianóhoz halkan) Egymáshoz semmi közünk nincs! SEBASTIANO (Mártához halkan) Tévedsz, igenis van! Ma éjjel nálad leszek. Ha kamrádban gyertyavilág lesz, Úgy tudd meg, én vagyok. NURI (Mártához) A mantilládat hoztam. MÁRTA Te hoztad el, jó gyermekem, Hogy éppen te hoztad el! NURI Ugye, jó szívvel vagy hozzám és az maradsz? MÁRTA Úgy kicsim! (Sebastianóhoz) Nézz rá, Ily jó, ily tiszta lány, mint Nuri, Én is voltam ám! Így láttam én meg ezt a malmot! SEBASTIANO (vállat von) Gyorsan el a paphoz! PARASZTOK (kar) Gyorsan el a paphoz! TOMMASO (Sebastianóhoz) Uram, hallgasson meg, Ne menjenek az oltárhoz, amíg nekem nem adott választ. SEBASTIANO (Tommasóhoz) Hát mit akarsz, öregem? PEDRO (a háttérben utat tör magának) Ohé, félre csak! SEBASTIANO (a távozókhoz) Menjetek mind, én is megyek: PEDRO (a tömeghez) Huh, kicsi nyájam, helyet! Ott a helyem, ahol Márta van! Félre, hüh! (Valamennyien távoznak, Sebastiano, Tommaso és Moruccio marad) SEBASTIANO No, mi kell még, Moruccio? Nem mégysz az esküvőre, hé? MORUCCIO Az ilyen esküvőre nem. SEBASTIANO De miért nem, hadd halljam. MORUCCIO Mert nem megyek, elég legyen ennyi. SEBASTIANO Úgy teneked is elég legyen ennyi: Szedd a vackod s takarodj! MORUCCIO Megtehetem. SEBASTIANO (Tommasóhoz) Mit akarsz te? TOMMASO Sok furcsa dolgot hallottam Mártáról és önről, Elhinni se mertem! Hisz nem lehet így csúffá tenni Pedrót, Aki nem sejt az egészről semmit! SEBASTIANO Mi közöd neked ahhoz? Ne gondolj vele, Ha egyszer pletyka, legyen pletyka! De nincsen benn egy igaz szó! TOMMASO (öklével fenyegeti Morucciót) Hisz tudtam én! Rágalmazz még, te gaz, te hazug! SEBASTIANO Ez fecsegett? Csak el veled, Kimenj, amíg nincs rosszabb dolgod! Kirúglak innen, mintha veszett kutya volnál? MORUCCIO (útra készen) Mit? No, nyúljon hozzám, hogyha mer! TOMMASO Hogy mersz az úrral így szembeszállni?! MORUCCIO Ez úr? Nem uram már, Csak szégyenlem, hogy annak hittem. SEBASTIANO Takarodj! MORUCCIO Hisz megyek már! De mielőtt mennék, Megmondom még Tommaso füle hallatára; Hogy ő is tudja, Melyik hazug itt kettőnk közül? Nem más, mint ő! Azt hiszi, vak vagyok S nem láttam, hogy Mártához besurrant? Azt hiszi, nem tudom, Hogy mért veszi Mártát nőül ez az ostoba? Ez nem hazugság! Ím, felemelt kézzel esküszöm az anyám sírhalmára, Hogy ez itt szent igazság. Az ön anyja is meghalt már, Ha nincs úgy, esküdjék meg ön! SEBASTIANO Ostobaság! TOMMASO Mária el ne hagyj! Megértem már, de nem lesz úgy! A kápolnába gyorsan, amíg nincs későn! (Megkondulnak a kápolna harangjai) A harang kondul, ah, elkéstem már! (Sebastianóhoz) Mit cselekedett, látja-e most?! SEBASTIANO Már nem segítesz rajta! Jó éjszakát! Menj, nyugodj meg! (Távozik) TOMMASO Istenem, ne büntess akaratlan gonosz tettemért! MORUCCIO (Tommasóhoz) No, menjünk, velem jössz? Mit akarsz itt? Én biz a hegyre térek vissza, Hol eget láthatok és tarka rétet, Hol nincsen ember. Jössz-e hát? TOMMASO Ah, ez a Pedro mért is jött le onnan? MORUCCIO Jössz-e hát? TOMMASO Megyek. (Távoznak.) (A nászmenet messziről közeledik. Márta belép, Pedro a kapu küszöbén marad és integet a távozók után) PEDRO Az ünnep véget ért, ím, szépen este lett! Jó éjt! Aklába tér a jámbor nyáj! jó éjt! Menjetek mind, de mind! Erre a birka, arra a bárány! Hej, hogyan siet a víg ifjú nép! EGY FIÚ A nász-szobát zárjátok be jól! (Hangos nevetés, a hangok lassan elhalnak) PEDRO (utánuk kiált) Az Isten áldjon meg! (Bezárja a kaput) Bezártam jól, magunk vagyunk, Szólj, kedvesem; csak egy szót! Márta, te édes! Én egy sokkal szebb nevet tudok: Márta, én nőm! MÁRTA Mit akarsz? Hagyj nekem békét! PEDRO No mi bajod? Gyere, ülj ide le! (A földre ül) Itt jól lehet ülni! No jer hát, jöjj! MÁRTA Hagyj el! PEDRO Látod, kincsem, Ügyes nem vagyok biz én, De te sem kedves. De csak várjunk, jön a büntetés! Én tudok sok szépet; de nem mondom el. (Márta mögé áll és pénzt keres össze a zsebeiben. Magában) Hej ha tudná, hogy mily meglepetés várja! (A pénzeszacskót méregeti) Van egy kis súlya! (Halkan közeledik Mártához és utánozza a kakukkot) Kakukk! MÁRTA Mit csinálsz? Nem tudsz sikerültebb tréfát? PEDRO Haragszol rám? Nem adnál-e békejobbot? Márta, kezet adj! MÁRTA Hagyd el a tréfát, Nincsen a nevetéshez kedvem! Ideje már; hogy aludni menj! PEDRO Te dacos, várj ! De hogy kezdjem? No nézd, itt van egy tallér. Az első pénz, amelyet szerzék A véremen. Úgy ám! A jó, az áldott lelkű nagyságos úr Adta e tallért, Az Isten is megáldja őt. No vedd a tallérom! Vedd, mit se félj, Nem loptam én e pénzt! MÁRTA Nem; nem, csak tartsd meg! PEDRO Vagy azt hiszed, hogy csak úgy kaptam én? A vérem ára ez, az folyt ki érte! Azon az éjen farkas jött a nyáj közé, Egy gidácskát elvitt s széttépte hű kutyámat. Nem értem ilyen éjet! Kétségbeestem, Folyton evett a méreg, bosszút forralék: „A farkast megfogod vagy az tép szét téged!" A másik éjjel már a hegytetőn heverésztem És vártam rá. Te átkozott, gaz féreg, várj, Nem menekülsz ma tőlem! Nagy csendesen füleltem ott, A szikla mögé bújva. Az éj haladt És változott a csillagos ég képe. Nagy cseppek hullottak olykor az olvadt hóból És aztán újra csönd, nagy csönd! Egyszerre megrezzen a fű, És fölöttem egy sötét árny csak átsuhan, Nyakamat forró pára üti meg, Ez volt a farkas! A kutya mind a nyájat védi, Felugrom én, kezemben késem, És ahogy harcra készen állok, Már látom, hogy a farkas jő. Az átkozott gaz féreg volt, Egy gyönge kis bárányt vitt. Ráugrottam ám s a kegyetlen szívbe döftem a kést! Hogy oszt mi lett, azt nem is tudom már, Csak azt, hogy fogtam őt úgy, ahogy ő. Ordított, én még jobban, Haraptam, azt is éreztem még, Hogy húsom széjjelmarcangolja, És vele gurulok le a völgybe. De nem eresztem őt el, Két dühöngő bestia halálra tépi egymást. A hegyi patak folyásába estünk. Aztán a kalyibámba vittek És sebem bekötözték. Míg behegedt eltelt biz egypár hosszú hét... Aztán egy szép nap sütkéreztem a napsugárban, Az úr csak meglátogat és adja ezt a tallért És amint igyekeztem kezét csókolni, Ím, a felújult sebből megint csak vér fakad, Pirosra festi a pénzt. Ugye, megszenvedtem a pénzt? No szólj! MÁRTA (megindultan) Késő van már, Jobb lesz, ha lefekszünk. PEDRO No vedd el már a pénzedet! MÁRTA Nem, nem, én nem veszem el. És most jó éjt! Ott balra van a kamrád, menj! PEDRO Ott van a kamrám? A tréfa nem rossz! A kettőnk helye amott van! (Márta kamrája jelé mutat) MÁRTA Nem tréfa volt, aludni menj! PEDRO No hát... hogy én... komolyan mondod? MÁRTA (zavarban) Kérlek, ne kényszeríts, mert majd elmondom, Mi ólomsúllyal nyomja szívem. Jobb, ha nem szólok, mert azt is elmondom, Hogy mily gonosz vagy, hisz tudod jól, Ugye, milyen szégyen! PEDRO (elképedve) Hogy értsem ezt? Mi rosszat tettem én? És milyen joggal mondod nekem ezt? Mit kéne tudnom? MÁRTA (szégyenkezve) Azt, amit mondtak. PEDRO De ki? Senki egy szót se szólt. MÁRTA Úgy, hát elmondjak mindent? Hisz megöl a szégyen! Tudod te úgyis, Mily kárhozatos gonosztett, Hogy nőül vettél engemet. PEDRO Gonosztett? Ej, hát nem értem én! Nem hát! Nekem szerencsét szerzett S azt meg is tartom, Meg is őrzöm Egy hosszú, hosszú élten át! Csak téged várt e szív és senki mást. Egy vágya csak, egy lángja van: A boldogságod, a boldogságunk! (Márta szobáját eltakaró függöny mögött fény gyullad ki) MÁRTA (magában) Ó, Isten anyja, el ne hagyj! Be merne jönni?! PEDRO (meglepetten) Gyertyafény? A te szobádban ég?! Jár valaki ott? MÁRTA Senki sincs ott! PEDRO (megkeresi a felső zsebében a kést) Ha én mondom neked, nem tévedek. MÁRTA Senki sincs ott! Szobámban ég a gyertya, De magam gyújtottam meg. PEDRO Nem lehet így, Mert nem volt ott, amikor idejöttünk. (A fény kialszik) Lám, épp most alszik el. MÁRTA Ne mondd, káprázik a szemed! PEDRO Nem magad mondtad-e az imént, Hogy meggyújtottad odabent És most nem ég. MÁRTA Nem hát! Azt hiszem, álmodol. PEDRO Tehát nem láttad? MÁRTA Nem, ha mondom, álmokat látsz. Nem volt gyertya a szobámban. PEDRO Csak álmodtam? MÁRTA (magában) Ma este is eljön? PEDRO (magában) Nem volt gyertyavilág? Álmodtam hát? MÁRTA Én magam itten töltöm az éjet, Te kamrádba menj! No, menj már! PEDRO Hisz értem, én majd oda... és te... No, de még maradok! (Leereszkedik a földre, és lassan kinyújtózkodik) MÁRTA (magában) Minden oly zavaros bennem! Szívtelen volt mindig és zsarnok, De sose hittem róla, Hogy ily rossz tud lenni. S e szegény fiú itt Azt hiszi, nem látom és nem hallgatok rá. PEDRO Mit tegyek most? Én nem tudom. Talán majd holnap! Hadd higgyem, hogy ott fent a sziklák közt alszom. (Lopva Márta közelébe kúszik) Egy Miatyánk Istent mondok, Jó szüleim már várják Ott fent. A másik Miatyánkot most már el se mondom, Hisz van már nőm, de milyen szép! Az Isten adta őt. MÁRTA Nagy Isten ott az égben, Mily iszonyú a bűnhődés! PEDRO (félálomban) Csendes a tájék, csendes minden, A farkas nem jön most, Ma nem... MÁSODIK FELVONÁS (A szín ugyanaz, mint az első felvonásban. Márta és Pedro ugyanabban a helyzetben ülnek, mint az első felvonás végén. Hajnali szürkület) NURI (a színalak mögött) A csillag mind pihen már, Fölkelt a napvilág, Szétnéz és vidám képet vág. (Márta fölébredt, gyors pillantást vet a még mindig alvó Pedróra, majd elkezdi a házi munkát és Nuri éneke alatt kimegy a szobájába) Búsulni, jaj, de kár, Ha int a napsugár! Minden oly szép, víg arcot ölt, Napfényben fürdik az ég, a föld. Oly csókolnivaló a nap, ha kel, Ó, mért nem, mért nem érhetem el! (Megjelenik) Nem érem el, oly messze az ég, Hisz én olyan csacska lány vagyok még! Jó reggelt, Pedro! PEDRO (fölébred) Márta! NURI Nem Márta van itt! Én vagyok. PEDRO És hol van Márta? NURI Te kérded ezt? Nem te vagy tán a vőlegény? Az este óta pedig férj! PEDRO Az este óta! NURI Nézd, neked kötöm ezt a remek ujjast, A mostani már oly csúnya. PEDRO Ne kösd, kislányom, úgysem hordom én azt, Mikorra megkötöd, hol leszek én?! NURI (ijedten) Hol leszel? PEDRO Csak Márta mellett nem, csak épp nem itt! (Magában) Hogy is jött oda az a gyertya? Ki volt? Hadd ontom vérit! Nem nyugszom én, Míg késemet a torkában meg nem mártom! NURI Mi bajod, Pedro? PEDRO (Nurihoz) Jó gyermekem. NURI Mondd meg, mi fáj? Én sejtem már a bánatod. Hogy Márta rosszkedvű volt. S hogy nevetnek rajtad. PEDRO Nevetnek rajtam? NURI És egyre hajtják: ah, a szegény Pedro! És hozzá úgy vihognak mind. Csak tudnám, mért? PEDRO Hogy mért? Hogy mért? Mert mindent tudnak rólam, Csak én nem sejtem, ki lehet. Ah, mért is jöttem én a völgybe le, Le rólad, büszke bérc, Hol oly nyugton éltem?! NURI Sajnállak én. Segíthetnék csak rajtad, Megtenném én, Jókedved lenne tán! PEDRO Jó gyermekem! (Márta kilép a kamrájából) NURI Itt van Márta. Itt hagylak véle. PEDRO Sose menj, Nuri! MÁRTA (magában) Mi köze van e lányhoz? Tán szemet vetett rá? (A tűzhelyhez megy és felszítja a tüzet) Kutya lángja, nem akar ez égni! Ugyan miről van szó? Nem tűröm! Nem tűröm! NURI Mi az újság, Márta? MÁRTA Ó, Nuri, ha újság kell, mondok én. Nem kellesz nékem már, Így hát legjobb, ha mész! NURI (elképedve) Hallod-e, Pedro? Márta hogy elűz! Segítni jöttem. MÁRTA Nem kellesz már, Elmenj, de rögtön ám! NURI Mit cselekedtem hát? MÁRTA Én nem akarlak látni! NURI Én elmegyek, ha Pedro mondja majd, Ő az úr a háznál. MÁRTA Hát várj, míg Pedro is kikerget. PEDRO Lánykám, csak Márta szerint tégy, Itt nincsen szavam nekem. Jó gyermekem, csak menj ! MÁRTA Nem, maradj itt, ha mondom, maradj itt! NURI (sírva) Mit tegyek hát? PEDRO Gyermekem menj, én elkísérlek téged. MÁRTA Az volna szép! Maradj csak itt, mert te... PEDRO (közbevág) Mert én? MÁRTA Nem értem, nem tudom... PEDRO (gúnyosan Nurihoz) Azt hiszed tán, hogy Márta sír? Eszébe sincs, sőt nevet ő, úgy ám! Tudd meg, hogy tegnap este óta Mindig csak nevetünk. No, jöjj, kis gyermekem, csak jöjj velem És hozzánk többé el se jöjj. Mi dolgod itt? Átkozott ház ez, mi lakunk itt! (Nurival távozik.) MÁRTA E lánnyal semmi dolga, Hát mért kíséri el? Enyém már ő És senki el ne vegye tőlem. (A kapu felé indul, ott Tommasóval találkozik) TOMMASO Hova mégysz, Márta? MÁRTA Én nem tudom, Lelkemre, nem tudom! TOMMASO Az előbb Pedrót láttam menni nagy mérgesen! MÁRTA Nagy mérgesen? TOMMASO Nevetnek rajta, nem tudja, hogy mért: A nép csúfolja és ő meg sem érti. Mind tudja, milyen szégyen érte, Csak ő szegény nem sejti még. Ha kérdi tőlem: Mondd Tommaso, ki az a csábító? Hadd ontsam vérit! És én, én voltam a házasságszerző. Te gonosz asszony, verést érdemelsz! MÁRTA Verj hát! TOMMASO Hogy mi vagy, tudom én. Szemérmetlen. MÁRTA Nem bánom, verj meg, Csak ne sértegess. Mondjad Tommaso, gyermeked volt-e? TOMMASO Volt egy kislányom, az Isten elvette. MÁRTA Lányodra gondolj, mielőtt elítélsz! Hát ha az Isten téged előbb elvett volna, Szegény maga marad itt a nagy nyomorban, Ki védné meg őt? Ó, Isten, lelkemet magadhoz vedd, Bűnömre irgalmat adj! Te váltasz meg engem, Te mented meg üdvöm! (Sírva egy székre roskad) TOMMASO Te sírsz? A könny nem hazugság! MÁRTA Most tudja meg hát, hogy mi történt. Nem ámítom, mindenre esküszöm! Meghallgat engem? TOMMASO Beszélj! MÁRTA Hogy atyám ki volt, nem tudom, Nem láttam őt, nem ismertem. Az anyám koldult velem Barcelónában. És napsütésben, hóviharban A vak nő mindig vélem állt A templom előtt vagy az utcasarkon. Egy szót sem szólt, Nem szája, hanem fonnyadt keze kért. Ott voltam vele én, és rongyaira hullattam a könnyem! Hozzánk szegődött ott egy vén ember, Egy béna koldus, Aztán hárman voltunk már. Az anyám meg a béna, Ők verekedtek mindig, még sokszor éjjel is. Ó, milyen nyomorult egy élet volt ez! Ámde egy éjjel elnémult a zaj: Szótlanul feküdt ott az anyám, Mellette üldögélt a vén. Hogy megvirradt, fölkelt a béna és így szólt: No, ez meghalt. Én nem értettem szavait S csak évek múltán sirattam meg anyámat. TOMMASO Mondd el a többit! MÁRTA Barcelónából elindulva koldulgattunk mink Hol itt, hol ott. Így nőttem fel. A munkára úgy vágyakoztam én, De öreg társam féken tartott. Táncolnom kellett S ha a népség bámult, és lábaimhoz dobálta a pénzét, Az tetszett neki. És mit bánta ő, Hogy én egész éjjel mindig sírtam. TOMMASO Szegény kislány! MÁRTA Egy szép nap aztán ide jöttünk el. Én rendes táncot jártam, Míg a béna körben járt, hogy alamizsnát gyűjtsön. Egy férfi jött oda, Mind úgy hívták: az úr, Ez Sebastiano volt. A hajam simogatta és nyájasan kérdezte tőlem, Hol nőttem fel ily szépre, Hol vettem szép táncomat? Ily szépen nem szólt hozzám senki még. A bénához fordult az úr, és kérdi tőle, Van-e kedve itt maradni, Mert od'adja a malmot. Én kérve néztem rá: Nem lennénk koldusok És többé én sem táncolok az utcán! Mit végzett a bénával Sebastiano, Azt nem gyanítom most sem, Ám maradtunk. Elmúltam tizenhárom éves. És mindennap jött Sebastiano, Kért, fenyegetett, csábítgatott folyton. Az öreg megvert, hajamat is tépte. Ha én az úrra nem hajtok, Hamar vége lesz a jónak És koldulhatok, járhatom a táncot! Nem, nem, nem! És így történt a baj. TOMMASO Szánandó árva te! MÁRTA Szánandó árva voltam, nem gonosz. TOMMASO Átkozott Sebastiano! MÁRTA A nagy nyomornál Nagyobb súly volt rajtam a bűn! Az úr kényszerített Pedróhoz, Hiába sírtam én. De hát hogyan dacoljak én Egy ily nagy úrral? TOMMASO És én, és én még rábeszéltem! MÁRTA (Pedróra értve) Ha megvet is majd, mindegy! Abban az egyben nem csalólom, Hogy szeret Pedro, úgy imád, mint én őt. Így most tudom már, most hirdetem szerteszéjjel! A hallgatás megtörött, úgy, mint a hullámról a jégpáncél S megáradt szívem minden gátat széttör! A férjem ő, Tommaso, hallod-é? És hogyha megver, vérem ontja, halállal büntet, Férjem ő, én nem hagyom, mert én szeretem őt! TOMMASO Szereted őt, úgy tedd meg, amit kell És mondj el neki mindent! MÁRTA Mindent elmondjak? Beavassam szégyenembe? Ha elhagy majd, ha elveszítem őt is? TOMMASO Meg kell hogy tudja! S magad mondd el neki. Ne hazudjál most már, Mondj igazat bátran! MÁRTA Imádkozzál értem! TOMMASO Azt megteszem! A bátor tetthez erőt kérek én, Úgy, mintha lányom volnál. Istenre nézz, ő nem hagy el, Csodát tesz ő e tiszta szerelemmel! MÁRTA Úgy áldj meg hát! TOMMASO Az Úr szívedre áldva néz és mindent megbocsát, Mert erőt ad neked, Ha ő vigyáz rád, nem érhet csüggedés! Csak benne bízz, ha támasz kell, Csak rá tekints, És pajzsod szent kegyelme lesz! (Nevetés a színfalak mögött) MÁRTA A Nuri hangja, az asszonyok is jönnek, Én elmegyek most, jobb lesz! (Távozik; Pepa, Antónia és Rosalia bejönnek) PEPA Ím, itt van Tommaso, ugyan mit mond? ANTÓNIA Hol van Márta? Hol van Pedro? ROSALIA No, mondd el, mi az újság? TOMMASO Mit tudom én! (Elindul) PEPA Hova mész? (Visszatartja) Egy pillanatig maradj még! TOMMASO Isten áldjon meg! (Távozik) ANTÓNIA A morcos medve egy szót se szólna! NURI (belép) Mit mondhat ő? De én, az más! ROSALIA Te, kedves Nuri, aranyos kislány, Mondd szaporán, hogy volt? ANTÓNIA Te, kedves Nuri, aranyos kislány, Mondd szaporán, hogy volt? PEPA Te, kedves Nuri, aranyos kislány, Hogy volt? PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Mi történt hát? NURI Csendesen hé, mert Pedro jön. Kíváncsiak vagytok? Kérdjétek őt. (Pedro bejön) PEPA Ej, de bosszús, de rosszkedvű! ROSALIA A lagzi másodnapján! ANTÓNIA Úgy látom, nem köszönsz. PEDRO Mit jártok itt? PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Egy kicsi rozzsal jöttünk, Hisz van vized bőven és jár a kő: PEDRO Jó helyen itt a rozs, Nem marad őröletlen az sem. PEPA Rossz színben vagy. ANTÓNIA Bánatos. ROSALIA Mi bajod, mondd! PEDRO Mit kérdezitek azt? ANTÓNIA De hol van Márta? PEDRO Már ahhoz nincs közöd. ROSALIA Ne kérdjük azt sem, hogy mint van A lagzi másodnapján? PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA (nevetnek) PEDRO Ördög adta, mit nevettek? PEPA Hisz nem nevetünk. ANTÓNIA (nevetve) Nem, nem nevetünk mink! PEDRO No, de majd megmondjátok, Mert nem tűröm már ezt az undok vihogást! (Karonragadja Pepát) Mondd meg hát rögtön, Mit nevettetek tegnap is? Mit tettem nektek én? Mit vétett Márta? Ha nem feleltek, piszkos asszonyok vagytok. ROSALIA Bolond vagy, hé! PEDRO Hát az vagyok, igazad van, De ti tettetek azzá. (Rosaliához) Ha élted kedves, szólj és válaszolj! Mit nevettek most? ANTÓNIA Csak kérdezd Mártát! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Csak kérdezd Mártát! PEDRO Mártát? Őtőle kérdjem? PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Kérdd tőle! NURI Kérdd tőle! PEPA, ANTÓNIA, ROSALIA Éppen ott jő! (Elmennek) MÁRTA (belép) A reggeli kész. PEDRO Nem kell az nekem, Márta! De szavam lesz véled. MÁRTA Nos, mit akarsz? Mondd meg. PEDRO Távolabb tőlem menj! Én újra fölmegyek a hegyre, Ahonnan jöttem. Jobb ott! MÁRTA Bocsáss meg nékem az Isten szerelmére, Ne hagyj el így! PEDRO Te megcsaltál rútul! Nem bocsánat kell itt, De átok, csak átok, megvetés! Meg kéne ölnöm! MÁRTA Úgy ölj meg hát, hisz jót teszel velem. PEDRO Én téged nem. Elmegyek inkább, Soha nem látlak többé. MÁRTA (kétségbeesetten próbálja visszatartani) Megölnél engem, ámde nem mersz. Ah, ugye félsz? Ó, milyen gyáva vagy! PEDRO Én gyáva? MÁRTA Csak üss meg, verj meg és taposs rajtam! Szúrd be a szívembe a kést, csak el ne hagyj! PEDRO Nem tudok itt élni, Jobb lesz nekem ott fent. Te csak maradj itt! Vele! MÁRTA Itt lent vele éljek?! Őt szeretem én! Megcsaltalak téged, hallod-e hé? Nem állasz bosszút mert gyáva vagy! Ah, ne hagyj el, Pedro! Más férfi is bírt engem! Más férfi, hallod-e ezt? Más, te meg nem! PEDRO Hallgass! MÁRTA Te ostoba, te, hát nem tudod még, Megcsaltalak téged s kinevetlek most! (Őrjöngve) Úgy, ahogy a többi, a kacagó násznép! Mind nevettek rajtad, És az, az a legvígabb volt. PEDRO Verjen meg Isten, ha rögtön... (Az asztalhoz rohan és megmarkolja a kést) MÁRTA Hogy nevet a másik, ha-ha-ha! PEDRO A véred ontom! MÁRTA No, rajta, merj! Döfjed a kést, Vagy azt hiszem, hogy gyáva vagy! PEDRO (leküzdve önmagát) Nem teszek semmi rosszat! MÁRTA Nem teszed hát, mert gyáva vagy! Eladtad magad ugye, rongy pénzért, no, lám! PEDRO (magánkívül) Eladtam magam! Te nyomorult! (Feléje szúr, megsebzi a karján) MÁRTA Ah, végre! PEDRO Mit tettem? Ó, jaj! (Eldobja a kést) MÁRTA A vérem ontottad ki! Ó, ha te tudnád, mily boldog vagyok! PEDRO Én átkozott! Vadállat vagyok hát! MÁRTA Ezt vártam én, hogy megtegyed! Halálom sújtson általad! Ó, kérlek, ölj meg hát, Itt, szívem szúrjad át! PEDRO Hagyj el! MÁRTA Nem látod-e, hogy nekem az élet szörnyű kín? Ha meg kell halnom, Úgy leszek boldog, ha te megölsz! No, ölj meg, lásd, az ilyen bűnre Más mentség nincs! De hidd el azt, jó Pedróm, Higgy nekem, nem voltam rossz, A végzet sújtott, Az emberek rossz szíve tönkre tett! Megtépett, eltiport! Számomra egy öröm van még, Ezt add meg nekem! Ölj meg hát, hadd legyen végem PEDRO Megölni téged, kit úgy imádlak, jobban, mint életemet! No, jöjj velem, elviszlek majd a bérces hegyre, Hol hull a hó és szélvihar dúl, Hol olyan friss, oly szabad a lég, Menyegzőt véled ottan tartok, Hol el nem vesz senki, senki, Ott léssz a nőm, nőm, nőm! Most jöhetnek bátran, nem hagylak el többé! MÁRTA Nagy ég! PEDRO Az enyém vagy már! MÁRTA Nem, nem! PEDRO Márta! MÁRTA Ne csókolj, ne csókolj még, hisz nem ismered sorsom! Hadd mondjak el mindent, mind úgy, ahogy volt! És légy bírám, és tedd, amit az ég akar! PEDRO Nem, nem! Nem itt! A hegyekben fönt, csak ott vagyok otthon! MÁRTA A hegyekbe föl, csak ott vagyunk otthon! PEDRO, MÁRTA Új élet vár ott minket. PEDRO No, Jöjj! MÁRTA, PEDRO No, jöjj! (A kapu felé elindulnak) SEBASTIANO (belép) Szép jónapot! Nos, mi az újság? PEDRO Épp jókor jön. A malmot visszaadjuk, A hegyre térek vissza én. SEBASTIANO (nem figyel Pedróra; Mártához) Ma este megjön menyasszonyom atyja, Addig mulatok egyet. Rég nem táncoltál nekem! Táncolni fogsz s dalolok én! Hej, táncolj hát! (Parasztok jönnek be, Sebastiano elveszi egyikük gitárját) Húzd össze a kendőt szép kebleden, Míg két karod kitárod, Kis lábad a szellőnél könnyebb legyen, Hisz nekem járod! Simulj a könnyű dallamhoz És karcsú derekaddal úgy ringatózz! Kis lábad a szélnél könnyebb legyen, Hisz énnekem járod! PARASZTOK (kar) Simulj a könnyű dallamhoz És karcsú derekaddal úgy ringatózz! PEDRO Elég! Te meg Márta, csak jöjj! SEBASTIANO (zavartalanul folytatva) Míg szállnak a forró halk sóhajok, Nézz epedőn és lágyan, Hadd érzem, szíved mint dobog Az édes vágyban. Tűzajkad csókjára lobog a vér, Ó, dalnok, van-e több ily pályabér?! Hadd érzem, szíved mint dobog Az édes vágyban! PARASZTOK (kar) Tűzajkad csókjára lobog a vér, Ó, dalnok, van-e több ily pályabér?! PEDRO Márta, most jöjj! SEBASTIANO Mit morog ez? MÁRTA Azt mondja... PEDRO Hogy menjünk már! MÁRTA Hogy menjünk már! PARASZTOK (kar) Elmennek már! SEBASTIANO (magánkívül) Eszeden légy, nem engedem! PEDRO Nagyuram, mit akar? SEBASTIANO (Pedróhoz) Csak jogommal élek! PEDRO Hát Márta nem az én nőm? MÁRTA Vezess el, Pedro! (Sebastianóhoz) Önnek most már semmi köze hozzám! SEBASTIANO Mi nincs? Ki mondja azt? (Az emberekhez) Dobjátok ki ezt a fickót! (Mártához) S te maradj még! PEDRO (kézen fogja Mártát) Az asszonyom, elviszem én! SEBASTIANO Még feleselni mersz? No, vedd, te naplopó! (Pofonüti) PEDRO Ah! MÁRTA Pedro, hát megütött téged?! S te bosszút sem állsz? PEDRO Hisz nem szabad, mert ő az úr!! MÁRTA Ez itt az úr?! Ő tette gúny tárgyává tisztességes nevedet. Ő hozott gyalázatot rád meg rám. Ő jött be tegnap éjjel hozzám! PEDRO Te igaz ez? (Rá akar rontani Sebastianóra, de a többiek visszatartják) Hej! Te gaz! SEBASTIANO Dobják ki! PEDRO Te tolvaj! Te csábító! SEBASTIANO Ki vele, hát, hej, emberek! PEDRO Hagyjatok el! Hagyjatok! A véredet, az életed! PARASZTOK (kar) Ki innen! SEBASTIANO Ez pedig enyém lesz mégis! MÁRTA Pedro, én Pedróm, jöjj! PEDRO Nem hagylak el! PARASZTOK (kar) Menj! PEDRO Úgy, ahogy Istent ismerek, Nem hagylak el! (A férfiak elvezetik a dühöngő Pedrót; Tommaso megjelenik a kapuban) SEBASTIANO (Tommasóhoz) Mi kell itt, hé! TOMMASO A menyasszonya apját láttam az imént. SEBASTIANO No, mit beszélt? TOMMASO Mindennek vége, azt üzeni csak. És a lányára ne gondoljon többé. SEBASTIANO Ezer ördög! De ki árult el? TOMMASO Én magam voltam, én, az ám! SEBASTIANO Agyalágyult vénség! (Tommaso távozik) MÁRTA Mária Szent Szűz, irgalmazz! SEBASTIANO Mindenem te vagy most e kerek földön! Nincs gazdag menyasszony, Így veszve vagyok én! Ámde te megmaradsz. MÁRTA Megölhetsz engem, de nem tartasz itt! SEBASTIANO Ejnye, kincsem, haragszol rám? Majd megbékélsz a közös koszton! Az én malmomban élsz És nekem élsz! Csak próbálj szabadulni! MÁRTA Ha Isten van az égben, Nem hagy el, megszabadít innen! SEBASTIANO Az Isten? No, csak hívd! Hívhatod őt és minden szentjeit, Mit bánom őket? Itt vagyonomnak végső romja ez, Itt élek én majd veled boldogan, Míg ott kint rombadől a nagyvilág! MÁRTA Hát irgalmat nem érzel? SEBASTIANO Vágyat érzek; irgalmat nem! Nélküled éltem mit sem ér, Nélküled nincs se föld, se ég! MÁRTA De én is érzem ám a vágyat, Imádom Pedrót! hallod-e? SEBASTIANO Ne ejtsd ki ajkadon e csúf nevet! MÁRTA Kiáltom én, ahogy csak bírom: Ó, Pedro, jöjj, ne hagyj! Ó, jöjj! SEBASTIANO Csend, Márta, elfut a méreg! MÁRTA Ez a nő nem a gyönge Márta, nem ám, Nem az az elhagyott lány, Van már, amiért küzd: E nő szerelmét védi És bármi áron a boldogságért küzd! Ó, a Márta, kit te ismersz, nincsen többé! Ő itten vár, a szíve láng, De szeret hűn a sírig! SEBASTIANO Ó, így még sokkal szebb vagy! Hamar egy csókot! MÁRTA Hagyj el! SEBASTIANO Jöjj! MÁRTA Eressz! (Pedro kilép Márta kamrájából) SEBASTIANO (még nem vette észre Pedrót) Most jöjjön vissza és vegyen el tőlem! PEDRO Itt vagyok és mindjárt elveszem! MÁRTA Jó Pedróm! SEBASTIANO Hogy jössz te ide? PEDRO Hát csak azon az ajtón, melyen az éjszaka Tolvaj módon csúszott be az úr! Így igaz a harc: senki, csak mink! SEBASTIANO Eredj, menj! PEDRO Már hogy én? Én? Hogyha most is a bamba gyerek volnék Odafent a Roccabrunán. De most már nem vagyok, Itt nem a szolga áll, Férfi, mint te! SEBASTIANO Megbánod cudarul! (A kapu felé indul) MÁRTA Pedro! PEDRO (elvágja Sebastiano útját) Hát szökni próbálsz, gyáva kutya! Nem, el nem menekülsz! Végire járunk ma a számadásnak. Itt e nő megesküdt asszonyom, Ha számot tartasz rája, vedd el őt! De hát küzdj is meg érte, Mert Márta csak a győztesé lesz! (Kiveszi a kését) De győztes nincs, amíg a másik él! SEBASTIANO Hát késed is van? Nekem nincsen. PEDRO Hát nekem sincs. Te ellened a fegyvert szívemben hordom. (Eldobja a kést) Lám, így szép a harc. MÁRTA Nagy Isten, Pedro! PEDRO Hagyj el és várj a helyeden. (Sebastianóhoz) No, mire vársz? Kezdhetjük már! SEBASTIANO Nos védd magad! (A késhez rohan, hogy fölemelje) MÁRTA (felkiált) Ah! PEDRO (Sebastiano szándékát átlátva odaugrik és az egyik lábát a késre teszi) Te róka, Azt hiszed, alszom? Nos, vedd el a késem! SEBASTIANO Te Istenverte! PEDRO Te szegény úr, sajnállak már! Az óra gyorsan jár, és minden jónak vége! Én vetem végét. SEBASTIANO Hát jöjj birokra! PEDRO No, csak rajta, védd magad! (Torkon ragadja) MÁRTA Ó, égnek atyja! Tiszta szent szűz, irgalom anyja! El ne hagyj! PEDRO Védd magad! SEBASTIANO Segítség! Segítség! PEDRO Kérheted! Senki sincs, aki hozza! SEBASTIANO Jaj, megfojt! PEDRO Hát nem tudsz védekezni? MÁRTA Irgalom anyja! PEDRO Kialszik hitvány életed, Mint szélvészben a gyertyaláng! (Megfojtja) MÁRTA Jézus! PEDRO (a kapuhoz megy és kinyitja) Hé, ide mind a férfi, nő! Jöjjetek mind! (Férfiak, nők, Pepa, Rosalia, Antónia, Nuri és Tommaso bejönnek) PARASZTOK (kar) Mi baj? Mi baj? PEDRO Az úr hívat! PEPA Meghalt? ROSALIA Istenem! TOMMASO Isten hatalma sújtott rá, Az legyen irgalmas hozzá! PEDRO És most jókedvű népség, kacagj! Most nevethettek végre! Te pedig Márta, jöjj! Mert menni kell! MÁRTA Úgy, menni kell! PEDRO Fel hát a hegyre vélem, Fel hát, csak ott van élet, Nem lent a völgyben. No, hadd megyek el, félre mind! Az undok farkast megöltem én, A farkast, a farkast megöltem én! (Karjaiba veszi Mártát és elindul vele a hegyekbe) FORDÍTOTTA: VÁRADI SÁNDOR