A. BOROGYIN IGOR HERCEG OPERA HÁROM FELVONÁSBAN, ELŐJÁTÉKKAL SZEMÉLYEK: IGOR herceg bariton JAROSZLAVNA, második felesége szoprán VLAGYIMIR, első házasságából való fia tenor GALICKIJ herceg, Jaroszlavna bátyja basszus KONCSAK, a poloveciek kánja basszus KONCSAKOVNA, leánya alt OVLUR, egy megkeresztelt poloveci tenor SZKULA, vándor muzsikus basszus JEROSKA, vándor muzsikus tenor JAROSZLAVNA DAJKÁJA mezzoszoprán EGY POLOVECI LEÁNY mezzoszoprán Orosz hercegek, hercegnők, bojárok és feleségeik, vének, orosz harcosok, fiatal leányok, nép. Poloveci kánok, Koncsakovna társnői, Koncsak kán rabszolganői, orosz hadifoglyok, poloveci őrök és katonák Történik: Az előjáték, az I. és a III. felvonás 2. képe Putyivl városában, a II. és a III. felvonás 1. képe a poloveci táborban Idő: 1185 ELŐJÁTÉK (Putyivl város főtere) (Csapatok hadbavonulásra készen. Igor herceg bojárok kíséretében kilép a székesegyházból) NÉP (kar): Napnál fényesebb híred, Herceg, Éltetőnk csak te vagy! Zengjünk hősi dalt róla, jertek! Igor jó, bátor és nagy! Ellenség ostora, Szörnyű Trubcsevszkij jő, Mily büszkén jár! Nagy harcos Vszevolod, Mindig győző szlávok fénye, Ékessége, áldunk! Nézd, a hős! Pompás nagy hős, Párja nincs ám sehol! Hős Igor egy fia, tündöklő Vlagyimir És Szvjatoszláv, szép Rilszk délceg hercege, Szlávok fénye, ékessége, Vár az orosz nép. Zúgó szél végtelen puszták fenyérén, A vén Don habjai tengerhez érvén, Csak róluk zúgnak és csak róluk zengnek, Szlávok fénye! Dicséret, dicsőség! Hála nektek! Száz harcban tündöklők! A pásztor rólatok nótáz a nyájnál. Szép lányok hirdetik a kék Dunánál, Száztornyú szent Kijev győzelmi dalt zsong. Szlávok fénye, dicséret. dicsőség! Hála néktek! Száz harcban tündöklők, hála! Dicséret, dicsőség! Napnál fényesebb híred, Herceg, védőnk. Zengjünk áldomást róla; jertek! Áldjuk őt! Szlávok fénye! IGOR: Fel harcra, orosz hazám ellenségivel! NÉP (kar): Az Isten óvjon és pusztítsa őket el! Mind! IGOR: A porban csúsznak majd, mint rabok. NÉP (kar): Nem mossa más le sérelmünk, csak vér! Vér! BOJÁROK (kar): Te győzöl majd, mint hajdan Oltavánál, Győzelmid csillagoknál számosabbak! A Merles habja polovec vértől ázott, Rettentő kardodtól A kánok hada porrá leszen. IGOR: Orosz hazánkat megvédem híven, A népért és harcos hitemért! NÉP (kar): Őriz majd az Úr! Az Isten kardja vív majd melletted S lesújtja a Kánt. IGOR: Mert nem kincsért vívok, Hazámért, éretted, orosz nép! NÉP (kar): Óv és véd az Úr! IGOR: Ha lándzsám a polovecbe szúrtam, Vagy holtan hullok a bús harcmezőn, Vagy győzelmet vív ok! NÉP (kar): Győzelmes haddal térsz majd vissza, Hercegünk. Áldott! Áldott! IGOR: Ti hős bajtársak, harcra fel! (Hirtelen sötétedni kezd, napfogyatkozás indul) GALICKIJ: Mi ez az árnyék? Elfogy a fény, kihűl a nap... NÉP (kar): Baljós jel, mit az ég küld, Nagyúr! VLAGYIMIR: Akár a sápadt újhold az égen, Olyan a nap. NÉP (kar): Végzetes jóslat néked, Nagyúr! (Teljesen besötétedik) Csillagos éj lett világos napból. Rejtelmes árnytól sötét a föld! Leszáll az éj! Ó. el ne indulj a harcba, Nagyúr! Várj itthon még, el ne indulj! Várj még Nagyúr! (Lassan világosodni kezd) IGOR: E jelt az Isten küldte nékünk! Hogy jó vagy rossz, nem tudja más; Elvégezé már sorsomat az Úr, Ki minden szívet lát! Oly szent e küzdelemnek célja: Megóvni szép orosz hazánk... Ha gyávamód, harc nélkül visszatérnénk; Csak szégyen várna ránk! BOJÁROK (kar): Bölcs, mit mondasz! De hagyd el tán az indulást! A válasz bölcs, de ne indulj! IGOR: Lóra mindaz, ki mer, S mint a sólymok, Szállunk ma még A tengert látni! (Ismét teljes fénnyel ragyog a nap) NÉP (kar): Hős vagy, bátor! Áldunk százszor! SZKULA, JEROSKA (kilépnek a harcosok sorából és a nép figyelmét elkerülve, félre- húzódnak): Csak menjen harcba más, Mi itthon maradunk. JEROSKA: Katona... el is eshet... SZKULA: Más gazdát kéne szolgálnunk inkább! JEROSKA: Híres, finom úr Galickij herceg, Szökjünk udvarába... SZKULA: Gyerünk, ad az enni-inni is. Tán meg sem ölnek... (Eldobják fegyvereiket és megszöknek) IGOR: Ím, a búcsú perce elkövetkezett! Hogy karjainkba zárjuk édes asszonyainkat... JAROSZLAVNA (megjelenik hölgyei kíséreté- ben, Igorhoz): Mért kell most elszakadnunk, Te drága, hű barát, Ne menj el még! Az égnek intő jóslata, Ha vissza az sem tartana, Ó, pillants rám, ki szenvedek, Ki sírok, hogy megmentselek Nagy bajtól. IGOR: Mért hull a könnyed, Áldott lélek?! Harcból hozzád Visszatérek. Ámde most, én hitvesem, Búcsúznunk kell. JAROSZLAVNA: A lelkem véres árnyat lát, Baljóslatát, ha hallhatnád, Nem mennél el. Ne indulj még! Nem lát jövőt a férfiszív! Ah! Mért oly botor, oly vak! IGOR: Csak bátorság, az illik néked, Harcban vívok szent ügy végett... Nem becsülnél engem, Ha meghátrálnék! Nem hátrál meg, kit sorsa hív... A hős nem lankad, bátran küzd! JAROSZLAVNA: Nem engedlek, úgy rettegek! Ah! Ha menned kell, A lelkem küldöm véled el: Úgy félt, oly rosszat sejt! VLAGYIMIR: Jöjj már, harc vár, Az ellen ránk vár, Atyám, ne késsünk! IGOR: Az ellenség fél kardomtól. Bízzál énbennem, Népemért küzdök majd. GALICKIJ: Hát menj! Ó, Herceg, indulj útra! Nem hős, ki fél harctól. IGOR: Hű párom, most áldjon ég! JAROSZLAVNA: Ó, jaj! IGOR.: Az Úr vigyázzon rád, S te értünk imádkozzál! (Galickijhoz) Testvéri szívedre bízom most a húgod, Életem fénye, boldogsága ő. Enyhítsed bánatát, Óvd minden bajtól, Te gyámolítsd a csüggedőt. Legdrágább kincsem Őrizd híven! GALICKIJ: Igor! Én tudom, mi a hála... A jótettért most te is jót várj. Balsorstól űzött vándornak, Te otthont adtál egykor nékem... Mert gyűlölt atyám, s nem tűrt, Helyette te voltál atyám, És pénzzel, karddal úgy elláttál! Bárcsak meghálálhatnám! S hogy birtokom most visszakaptam, Neked köszönhetem. IGOR: Szívesen tettem. A jótett hálát nem kíván! (Jaroszlavna a kíséretében levő hölgyekkel és a bojárok asszonyaival távozik) (Vezérekhez). Ti hősök, harcra fel! (A székesegyházból kivonul a püspök kísére- tével, Igor hozzá fordul) Szent öreg, áldd meg fegyverünk, S a harcba indulókért könyörögj! NÉP (kar): Áldd meg, áldd meg ím; A harcba készülőt, S a hős gárdát! Áldd meg hős harcosainkat. most, Áldd meg jó atyánk, Kik harcra készen állnak most, Óv az Úr? IGOR (a püspökhöz): Harcosaim élén áldj meg engem! NÉP (kar): Isten az égben' Óvd őket, S az ellent rontsd meg! Győzelmet kérünk, Isten az égben? Óvd őket s az ellent rontsd meg! (Igor a fejedelmek, a bojárok és a sereg élén kivonul a városból) BOJÁROK (kar): Zengjen a hősöknek ének! NÉP (kar): Napnál fényesebb híred, Herceg, Éltetőnk csak te vagy! Zengjünk hősi dalt róla, jertek, Igor jó, bátor és nagy! Főfejedelmek, s ti kisebb hercegek, Mind oly bátor, oly nagy hősök! Mind oly bátor, oly vakmerő! Szlávok fénye, éhessége, Áldjad őt, orosz nép!... Pompás nagy hős, mindig győző Nagyúr, Pompás hős dalia, a győző Vszevolod, S Igor egy fia, A délceg Vlagyimir. Minden harcosnak dicséret, dicsőség? Áldunk! Áldunk! Győzzön hősünk! Éljen harcos népünk, Bátor herceg éljen! Győzzön százszor, Győzzön mind! (A nép lelkesen ünnepli a harcba indulókat) ELSŐ FELVONÁS Első kép (Vlagyimir Galickij herceg házának udvarában) NÉP (kar): Hej, hej! Éljen Vlagyimir Galickij! Nagy úr! Éljent Vlagyimir Galickijnek! Nincsen másnál víg élet! Éljen! Éljen! SZKULA: Most játszd... Mint a Don megáradt habja, Minden gátat elsodorva Ordít, száguld, bömböl, rikkant; Dúló árvíz árad szét! NÉP (kar): Lányért ment a sok víg bundás, Nem bűn ám a széplány-rablás! Kell, kell a csók a lánynak... Hej, hej, pórul járnak. Késő bánat, Csókot várnak Mégis mind. Éljen, ki bort ád, Bor mellől sok hű szolgád Harsány áldomást mond rád, Herceg Vlagyimir! JEROSKA: Hajnaltájt a lány kezd sírni, Hercegtől kegyelmet kérni: „Fölség, jaj! Otthon mennyi baj!" JEROSKA, SZKULA: „Vár otthon bátyuska, Vár otthon mátyuska, Engedj el már, Csúf árva kislányt!" NÉP (kar): Kell, kell csók a lánynak, Hej, hej, pórul járnak, Késő bánat, Csókot várnak Mégis mind. Éljen, ki bort ád, Bor mellől sok hű szolgád Harsány- áldomást mond rád, Herceg Vlagyimir! (Galickij megjelenik) NÉP (kar): Nos, hogy mulattál, herceg? GALICKIJ: Bűn volna tőlem letagadni azt, Másképpen uralkodnék én Igor helyén. A lányok csókja És a jól terített asztal, Víg élet az, mi nékem kell! Választanátok csak Putyivl hercegének, Tán sose búsulnátok. Ej, haj! Húznék olyan nótát néktek, Hogyha herceggé tennétek, Rúgná vígan a port Az, ki él s aki holt! Tömné bendőnk zsíros jólét, Hordódongán áll a trónszék: Kis tanácskozás, Hosszú áldomás! Hej! A törvényt ördög bánná, Ám, ki kényem nem szolgálná, Lógna fönn a fán, Ördög villáján! Bort, bort, bort innánk! Éjjel édes csókra gyűlne Lányok népe, mint a nyáj, Országunk tíz legszebb szűze Hószín mell és rózsa száj... Nékünk járna hajladozva, Minket fonna karjuk át, S ki a szépek szépe volna, Csókolnám az éjen át. Ej! Haj! Hogyha herceggé tennétek, Ásítást nem ösmernétek, Tudnám azt, ami jó: Állna a dáridó! Vénasszonyra rá sem néznék, Elverném az ország pénzét: Nem kell ehhez más, Csak a bátorság! Haj! Nem tűrném törvény jármát, Ennénk, innánk, lánnyal hálnánk, S mennyi víg unokánk Emlékezne ránk! Bort, bort, bort innánk... NÉP (kar): Hej! Éljen sokáig a herceg! És Jaroszlavna? GALICKIJ: A húgom? Térdepel és imát mormol... Menjen klastromba, Ott imádkozhat naphosszat, Apácafátyolt öltve, Bűnös lelkemért. De mink nyakaljuk a mézsört, S ki éhes, lakjon jól most!... Hé! Ti szolgák! Csapra a hordót! A nép hadd igyék! NÉP (kar): Hej! Éljen sokáig a herceg! (Egy csapat leány sírva beszalad) LEÁNYOK (kar; Galickijhoz): Jaj! Jaj nékünk! Jaj! Már végünk! Lányrablók üldöznek, Jó herceg, hallgass meg! Aljas mód elrablák Szolgáid húgocskánk! Jaj! Ó, irgalmazz! Ó, küldd vissza! GALICKIJ: Mért ily ész nélkül sírni-ríni? Legszebb termemben vendég a lány, S ha nyájas szóval majd csókra hívom, Mily roppant tisztesség vár akkor rá! Hitvesként mellettem alszik majd el, Kap bőven enni s nincs másra gondja, Táncot lejt, meg énekel... Halld, sok síró, balga némber: Tőlem vissza nem megy a lány! LEÁNYOK (kar): Jaj! Szörnyű ez! Jaj! végünk lesz! Hallgasd meg kérésünk, Ádd vissza nővérünk Édesanyjának, Síró apjának! Jaj! Ó, irgalmazz! Ó, add vissza! Jaj! Küldd vissza! GALICKIJ: Mit álltok itten? A lány kell nékem: El hát, ha mondom, Mert rossz vége lesz! Ha nem mentek tüstént, A lány bánja meg!... Nincs ok így jajgatni, Unom már hallgatni, Pusztuljatok! (A lányok riadtan elfutnak) JEROSKA, SZKULA: Jaj! Úgy kell, bátyuska! Jaj; úgy kell, mátyuska! JEROSKA: Ki mint vet, lám úgy arat... SZKULA: Nyávogni jöttek, elkotródjanak! Hej, legények, várjunk! Nagy baj, ha úrnőnk megtudja A mi tervünk! Szorul a kapca, baj lesz! NÉP (kar): Ki fél egy nőtől?!... Nincs katonája, Mink úrrá lettünk, S ki védi őt Miellenünk? A nép oly messze harcol, Nincs kard, mely ránk lesújt. Így van-e? SZKULA: Így van... Az úrnőnk fösvény... Egy sajka bort is sajnál, Nem marad egy híve sem. JEROSKA: Jól mondta, ez bölcs beszéd! SZKULA: De bezzeg, majd bőkezű lesz Vlagyimir! Védőnk, bátyuskánk, Van szíve a néphez, Lám csak, jó bort csapolnak! (A herceg szolgái egy hordó bort gurít- tanak elő) SZKULA: Egyszer volt, hol nem volt Egy áldott úr, Galickij Jaroszlavics nagyherceg úr! Nála gyűlt egybe háza népe, Mind akasztófavirág! S mind rongy iszákos-féle... NÉP (kar): Vén iszákosok gyűltek egybe ott... SZKULA, NÉP (kar): Nagy ivást csapván. JEROSKA: Nyögdécsel a sok részeg fickó: „Már annyit ittunk, hogy arra nincs szó! Kiittunk boroshordót tizet, Mézsört adj, mert nem iszunk vizet; Nem iszunk, kegyes úr!" SZKULA: Nyög sok részeg fickó: „Már annyit ittunk, hogy nincs szó! Kiittunk hordót tizet. Mézsört adj! Nem, nem iszunk vizet, Nem, kegyes úr! NÉP (kar): Nem iszunk vizet, Nem, nem, nem! SZKULA: Vizet nem! JEROSKA: Mi mást nem iszunk, csak a SZKULA: Söritalt! JEROSKA: Attól kapunk nagy hasat, SZKULA: Boritalt! JEROSKA: A szív feled bajt meg bút, SZKULA: Ha berúg, JEROSKA: Derűt, borút, háborút, SZKULA: Ha berúg. JEROSKA: Azért te itt gondolj ránk, SZKULA: Atyuskánk, JEROSKA: Ha pár cseppet kortyolnánk, SZKULA: Atyuskánk! JEROSKA: Mint hű kutya csontocskát, SZKULA: Csontocskát, JEROSKA: Úgy őriznénk, gondoznánk, SZKULA: Gondoznánk! NÉP (kar): Mint a hű kutya, éretted meg is halnánk. SZKULA: Nagyságos, kegyelmes, méltóságos úr!" Felel nekünk Galickij herceg úr: „Hej! Borissza sok részeg korhely nép, Rólatok soha meg nem felejtkeznék! Mert keserű sors a nép sorsa, Szenved és fárad, jó dolga nincs!" NÉP (kar): Keserű sors a nép, árva nép sorsa! SZKULA: Keserű. JEROSKA: Napkeltétől estelig SZKULA: Robotol. JEROSKA: Kenyérhéjra sem telik... SZKULA: Robotol. JEROSKA: Hétfőn, kedden és szerdán SZKULA: Robotol, JEROSKA: Nagy ünnepen egyformán SZKULA: Robotol. JEROSKA: Nehéz igát húz nyögve... SZKULA: Maga húz, JEROSKA: Mert nincs lova, nincs ökre, SZKULA: Maga húz. JEROSKA: De nálam a jó szolgát SZKULA: Mire hát? JEROSKA: Bizony másra oktatják! SZKULA: Mire hát? JEROSKA: Dalolni meg inni, Nálam a munka csak ez! SZKULA: Dalolni meg inni, Jó munka ez! NÉP (kar): Dalolni meg inni, Nálam a munka ez! Dalolni meg inni, Jó is lesz! JEROSKA, SZKULA, NÉP (kar): Egészségére igyunk hát! Éljen soká! Éljen hát a herceg, Éljen jó gazdánk! NÉP (kar): Haj! Haj! Éljen Galickij, az új herceg úr! Jaroszlavics Vlagyimir Éljen! Éljen! Éljen! Soká! JEROSKA, SZKULA: Vár otthon bátyuska, Vár otthon mátyuska. Jaj, engedj már el, Árva kislányt! (A teljesen lerészegedett csavargók lassan elalusznak) Második kép (Szoba Jaroszlavna palotájában) JAROSZLAVNA: Két hosszú év múlt el, Hogy jó uram, Igor, Csatába ment... Védeni nemzetünket Ellenségnek hadaitól, S a polovecek hatalmát megtörni. Várom követét szüntelen, Azóta hírt se kaptam. Ó, vajjon Igor merre jár? Lassú követek, jöjjetek már! Se éjem, se nappalom, Úgy remegek! Sejti szívem, Súlyos bánat vár még rám. Félek! Könnyemben ázik sápadt orcám, És nincsen egy barát, Nincs társam, csak a bú!? Ah! Múlt idők, Ti elrepült idők, Oly szépek voltatok, Oly tűnők! Csak az tud sírni igazán, Ki boldog volt, mint hajdan én! Nem vágyik senki így, Csak hű nő... Csak párját hívó gerle, ha zokog... Ó, hallod-é, hogy kíván asszonyod? De nem felel a néma éj, S én várok híven, várok! Lidérces álomképek űznek minden éjjel, És látom őt, a hős Igort, Az ajka bűvös szókat mond, A karja átfon, szólít: Jöjj! De jaj! A látomás elszáll, S én sorvadok, mindig csak egymagam. Szívembe markol jeges kéz És fölriadok... Egyszerre rám mered a sorsom, Amely tán iszonyatot rejt... Hol vagy szerelmem, jó barátom, férjem? Én fejedelmem, jöjj! Párod szólít: Igor, hol vagy?... DAJKA (belép): Ím, lányok jöttek panaszolni hozzád, Hogy orvosold a szégyent, Mely rajtunk megesett. Bebocsássam-e őket? JAROSZLAVNA: Igen! Hadd halljam! Jöjjenek! (A dajka beengedi a leányokat és távozik) LEÁNYOK (kar): Oly nagy bánat érte szívünket, Hercegnő! Te, ki jó vagy, Segíts rajtunk! Arcunkon szégyenpír, Sérelmünk rettentő! Benned már csak bizodalmunk. Éjfél táján bűnös latrok Álmunkban ránk rontottak, Mély álmunkban ránk törtek, Sok, sok galád... Elhurcolák kis nővérkénk. Kérvén kértük őket, Hogy ne rontsák őt meg, Hisz az ég megáldja azt, Ki irgalmat ád... Ám egy férfi, legfőbb köztük, Gúnnyal nézvén kínunkat, Korbáccsal kikergetett S meg nem könyörült! Korbácsával kergetett És nem szánt meg. Csak te vagy e földön Gyengék pártfogója, Hercegnőnk, ó, védelmezz meg! Példásan bűnhődjön Szüzek elrablója, Add vissza anyjának gyermekét! Ó, légy pajzsunk, Kérünk esdve, Sújtsd a bűnös főket le! Ne hagyd gonosz rablók kezén Az árva lányt! Ne hagyd a rablók karmában Az árvát! JAROSZLAVNA: Mi hát a bűnös neve? A lányrabló ki volt? Nos, szóljatok! LEÁNYOK (kar): Hát megmondjuk nevét? (Egymáshoz) Nos, beszéljetek már! Ne hallgassuk el! JAROSZLAVNA: Bátran! LEÁNYOK (kar; egymást bátorítva): Szólj! Szólj csak? JAROSZLAVNA: Nos, hogy hívják?! NÉHÁNY LEÁNY (kar): Én félek! MÁSOK (kar): Én nem merem! LEÁNYOK (kar): De halld meg most, Tudd meg most, Ki üldöz oly szívtelenül. Mi csak reszketve merjük, Hercegnő, hírül hozni, Ki volt a tettes. Halljad hát: Nem más, mint tennen bátyád, A szörnyű herceg, Vlagyimir Galickij! Régen üldöz már, Minden asszonyt meg lányt A szégyenbe kerget. Mióta elment Igor, Reszket a város Meglátva őt. Jaj nekünk! Nincsen nyugtunk egy percre: Házunkban éjjel ránk törnek, Nappal zaklatnak. S mindezt Vlagyimir herceg tudja, Ő küldi vesztünkre részeg fickóit. Űznek, égetnek, lopnak, kínoznak, Szüzek legszebbjét rabnak hurcolják, S minden gyötrelmünk nézi gúnyolva Vlagyimir! Mintha Sátántól volna megszállott, Rajtunk tombol csak, Koldus párákon. Polovec csordáktól eztán nem félünk, Hisz a sorsunk már rosszabb úgysem lesz! Bátyád, Vlagyimir herceg, ő volt a vétkes; Nem irgalmaz, kegyelmet nem érez. Nem nyugszik addig, Míg el nem pusztít, mindnyájunkat A sírba nem kerget. Jaj! Nem nyugszik. Jaj! Jaj! Ne hagyd gonosz rablók kezén Síró néped, Úrnőnk! Ó, el ne hagyd, jó úrnőnk, Síró szolgálóid! (Vlagyimir Galickij belép, a leányok rémül- ten, sikoltozva elszaladnak) GALICKIJ: Kergesd a csürhét innen el! JAROSZLAVNA: Vlagyimir! Gaz útonállók hada S vélük te, ma éjjel Egy védtelen kislányt hurcolt el! Bemocskoltátok a lány becsületét, S te fogva tartod őt, mint rabot. Felelj most! Való ez? Bűnös vagy-e? Szólj! Ki az a lány? GALICKIJ: Az ördög tudja; ki! Mit használ, ha megmondom? Megszerzem azt, ki kell, S megtartom, hogyha szép. Hol van, ki a sok némbert Mind fejében tartaná?! A földön annyi nő van, Ki emlékeznék rá?! De hercegnőnknek arcán látom, Bátyjának nem örvend ő! Kínálj hellyel, húgocskám, Úgy, mint nálunk illendő! Óborral telt serleg vidítson fel! Ám küldj el, Ha rosszkor jött a hű fivér, Vendégül látod mind e sok szemetet Tán megzavartalak? JAROSZLAVNA: Ah! Mért büntet így az ég, Hogy sértegetni mersz?! Tőled, méltatlan fivér, Még tűrnöm kell a gúnyt! Ám visszatér a harcmezőről Igor, S én elpanaszolom A sérelmet, a gúnyt... Hogy tudja meg gazságodat És bűnöd mind. GALICKIJ: Mit bánom én Igort, Hogy visszajön vagy nem! Majd nevetek egy vígat, Ha szólni mer nekem. De mért e sok beszéd? Nem fékezhet meg senki: A nép rám hallgat S tisztel, mint hercegét. Ha gyűlést hívnék össze most, Mind engem választ hercegül E részeg csürhe, szolga-népség! Lábam sírva csókolják! Az lesz a perc, Hogy megfizessek néked mindent, Húgom! Térj észre hát, S ne ingerelj föl engem! JAROSZLAVNA: Még fenyegetni is mersz?! GALICKIJ: Csak nem haragszol rám? Hisz mindez tréfa volt! Akartam látni .sértett hévtől Izzó arcodat. Ha tudnád, milyen szép vagy Ily indulatosan! Dús szemöldöködnek árnyai Csak égőbbé teszik pillantásod Perzselő tüzét. Szép asszony vagy, Ifjú is még, A férjed oly rég távol, S te egymagadban búsulsz ... De hátha nincs is így?! Nem mindig vagy te szent, Erkölcsös, úgy, mint vélem. Tán szeretőd is van, Ki dédelget és csókol. Ó, mondd, lehetséges az, Hogy hű vagy? Ezt el nem hihetem... Nincs ilyen nő! JAROSZLAVNA: Felejted rangom és hatalmam, Becsületem gyalázza szód! Gonosz fivér, vigyázz! Elküldelek atyánkhoz Vasra verve, az ismer jól S ellátja bajod, Ott meglakolsz a bűnödért. Azonnal engedd szabadon a lányt! Most menj! Menj hát! És vissza se jöjj! GALICKIJ: Ejha! Nézd csak! Hogy mondtad?! Nos jó, elmehet tőlem a lány, Akad majd holnapra egy másik. Ej, haj! (Elmegy) JAROSZLAVNA: Hogy reszket a szívem!... Leroskadok a kíntól!... Adná az ég, hogy Igor visszatérne!... Ez a remény hoz fájdalmamra enyhet, Mert nincs erőm tovább a harcot állni. (A városi tanácshoz tartozó bojárok belép- nek, és meghajolnak Jaroszlavna előtt) Bojárok, hős alattvalóim, Úrnőtök ím, köszönt! Mit nékem adtok, bölcs tanács, Hű szív sugalmazása az! Ti bátran megosztottátok Rossz és jó napjaim, Itt, nálam, Isten hozott! De mit jelent e késő, E furcsa látogatás? Oly rosszat sejt a szívem! Váratlan jöttetek, S minő szokatlan órán! Rossz hír van-e? Nos, szóljatok! BOJÁROK (kar): Ó, Hercegnő, halljad, Légy lelkedben bátor, Mert rettentő hírrel jöttünk. Mint orkán a fát, Úgy tört minket ketté Egy vészteljes hír. Légy bátor! JAROSZLAVNA: Beszéljetek, mi történt? BOJÁROK (kar): Az ellenség győzelmes haddal tört ránk, S vad hordája erre tart. JAROSZLAVNA: Nagy Isten! BOJÁROK (kar): Pusztít! Gyújt! És rablói élén jő a nagy kán! Ott vágtat a vérszomjas Gzak! JAROSZLAVNA: Ó jaj! A balsors meddig üldöz még?! Hát hős hadaink? Ó, merre van Igor? Bojárok, a herceg hol jár? BOJÁROK (kar): Szörnyű kín! Jaj nekünk! Az ég csak bajt zúdít ránk! Egy villám után jő a más! Ha az Isten ítél, Menedéket e földi harc nem ád! JAROSZLAVNA: Hogyan? Legyőzték nemzetünk, S a herceg tán halott? No, szóljatok! BOJÁROK (kar): A tündöklő had, mely Oltalmunk volt, már csontváz És égett por. JAROSZLAVNA: Jaj! BOJÁROK (kar): Holtak mind! S a megsebzett hőst, Igort És fiát rabláncra fűzte a kán! JAROSZLAVNA: Ó, jaj! Igort elfogta a pogány... BOJÁROK (kar): Igor rab... JAROSZLAVNA: Nem... nem... nem... Hiszen... ez álom... Nem... Nem! Igaz lesz mégis... A herceg rab... Megsebesült. S a kán a várost dúlja fel. (A bojárokhoz) Bojárok! Barátaim! Tanácsot! Gyorsan! Mit tegyünk? Se herceg, se hadsereg, se jó barát! Ki véd meg minket itt? Ki? Ki? BOJÁROK (kar): Jó Hercegnőnk, nem kell félned, Helytálltunk már százszor érted, Harcban néked hódolva! Bízzál bennünk, áll a vár még, Ellenséges ártó szándék Bástyáját le nem rontja! Hulljon vérünk, mint a zápor, El nem vész egy kő sem a várból, Esküszünk, ím halld! Bár a sáncok és a bástyák Emberkéznek gyönge műve, Mégsem dől le várfalunk, Mert a vérünk, Isten látja, S testünk lesz az élő bástya, Érted s hazánkért meghalunk! JAROSZLAVNA: Bojárok, szívem hálás: Oly áldott szó a hűség S ti, hű, derék bojárok, Szent választ adtatok nekem! Már féltem... ily árván, Ily elhagyottan... De most nem csügged lelkem... Ti bíztok! S e hittől bennem újra lángra lobban A hamvadó remény! (A szín mögött vészharang szólal meg) BOJÁROK (kar): Halld! Harangszó! Igen! Harangok! Ez vészharang! Bojárok, mily gyászos hangok! Ez vészhírt hoz! Balvégzet hangja kondul! JAROSZLAVNA: Mit hallok?! Ó, Szűzanyám! Az ádáz ellen ránk tört hát! Nagy ég, ó, szánj! Ég ura, mitévők legyünk? Ó, égi Szűz, Te adj oltalmat most! Az Úr így büntet vétkünkért, Nincs irgalom! Én Istenem! Az Úr ítél, Az Úr kardjával Ránk lesújt, Nincs irgalom! BOJÁROK (kar): Felbőszült had, Mit ránk uszít Gzak! Nagy tűz! Kinn lángban áll a város! Nőink sírnak! A várfal ég! Fut már a nép! Rablók dúlnak fel mindent! Bojárok, hamar, még áll a bástya, Rohanjon száz bojár a várba! Mink védjük majd a hercegnőt, És haljunk meg, ha kell! Az Úr ítél felettünk ma, Mily szörnyen sújt le ránk az Úr karja! Az Úr mi szörnyen sújt ránk le! Ne öld meg néped, Isten, irgalmazzál, Ne öld meg bús népedet! Bűnös népednek, Te légy oltalmunk! Isten, el ne hagyd néped! ASSZONYOK (kar; jajgatva berohannak): Jaj! Jaj! Jaj! Jaj! Jő az ellenség, Gyújt és gyilkol! Ó, jaj nékünk! Mily szörnyen sújt Az Úr karja! (Fegyveresek sietnek elő, s elszántan készü- lődnek a város védelmére) MÁSODIK FELVONÁS (Koncsak kán sátortábora) EGY LEÁNY: Rózsa szirma, Mért hogy hervadsz? Szomjan égsz el, Harmat nem ér... Mintha gyászolnál, Úgy búsulsz... Földre nézel Halni készen... Ám, ha jő a hűvös éjjel, És a harmat gyöngye hull, Szirmod éke újra éled, Mert a harmat csókja ért, Újra éled szirmod éke, Mert a harmat csókja ért. LEÁNYOK (kar): Ám, ha éjjel harmat hullik, Szirmod újra él, Mert az éjnek csókja ért. Lám a lányszív, ő is hervad, Ha bú gyötri, ha bánat sújtja, Lányszív hervad Bútól sújtva! EGY LEÁNY: Mint virág, a lány is búsul, Ha nem érzi csóknak mézét! Ah! Ám, ha majd az éjen által Kedvesét látja jönni ő, Úgy virul arcán a rózsa, Mint a harmatos mező, Úgy virul arcán a rózsa, Mint a harmatos mező! LEÁNYOK (kar): Úgy virul a rózsa, Mint az új mező! (A poloveci lányok egy része táncba kezd, majd kiszaladnak) KONCSAKOVNA: Fátylat bont az éj, Már a dal s a tánc véget ér! Néma csend ringat el minden élőt. Ej, ó szűz éjjel, jöjj, Add rám a csönd bársonyát! Védj meg, rejts el, ó éj, bűvös éj, Csak a kedves, más ne leljen rám... LEÁNYOK (kar): Boldogság éje ez, Szellő sem lengedez. KONCSAKOVNA: Jöjj már, te vőlegény, Ne várasd oly soká A szomjúzót, Ki dallal hív az éjben... Merre jársz, jó barát? Adj nekem választ, Halld a vágy dallamát! Hozzád száll az. Ah! Bűvös éj... Tündéri éj! Ó, álomkép, mit vágy fest!... Ne szállj el még. Szép álomkép! Ó jöjj! Éj, ó szűz éjjel, jöjj! Add rám a csönd bársonyát, Védj meg, rejts el, ó éj, Bűvös éj! Csak a kedves, Más ne leljen rám! Bűvös éj... Bájos éj! LEÁNYOK (kar): Boldogság éje ez, Semmi nesz, Szellő nem lengedez! Bűvös éj! (Megjelenik a poloveci őrség, Koncsakovna és a leányok elmennek) AZ ŐRSÉG (kar): Túl a hegyek ormán Nyugszik már a nap, Álmait a földnek Csillag őrzi csak. Minden ember alhat Mostan békén. Hold sugárinál Őrcsapat ha jár Asszony és gyerek, Szenderegjetek! Túl a hegyek ormán Nyugszik már a nap, Álmait a földnek Csillag őrzi csak. Aludjatok emberek! (Elvonulnak) VLAGYIMIR (megjelenik): Békésen nyugszik a táj, Leszállt a nap túl az erdőn... Rejtelmes, gomolygó árnyak Suhanva köröttem szállnak. Sötét a puszta... Gyönyörtől sóhajt, Eped a szellő... Langyos, délszaki éj, Csókolni küld buja hangja, Mint egy égő asszonyi test, Mely hív és csábít... Eljössz-é ma éjszaka, édesem? Vársz-é? Halljad hát égő vágyam szavát! Szellő, szállj! Mondd, hol jár az én mátkám? Mondd el, ha látod, Hogy várom, kívánom őt! Kérdd meg őt, mért késik? Mért nem .szól? Hisz hívom, Tudja jól. Lánykám!... nincs nyugtom, Elsorvaszt a vágy. Minden untat e földön, Csak te nem. Éltemnél is drágább Vagy nekem!... Itt a csókos óra, Száz kis hang zenél, Ó jöjj a szép találkozóra, Szerelmesem, ne félj, Betakar majd az éj!... Ah! Szellő, szállj! Mondd, hol jár az én mátkám? Nincs őnála a költők ajkán Szebb költemény!... Ó tündér! Fénylő smaragd Ragyog két szemén. A méla völgy merengve alszik, S a csermely csókja csörgedez... A parton lenn a bársony pázsit Szerelmeinknek ágya lesz. Szép kedvesem, ne késlekedj! Szép mátkám, Jöjj már... KONCSAKOVNA (megjelenik): Végre, hogy láthatlak, lelkem, Ó, Vlagyimir, Egyetlen boldogság, Kincsem, én mindenem, Mennyire kívántalak! VLAGYIMIR: Szeretsz-é? KONCSAKOVNA: Szeretlek-é?! VLAGYIMIR: Nem szeretsz mást? KONCSAKOVNA: Hogy szeretnék mást?! VLAGYIMIR: Mindig szeretsz? KONCSAKOVNA: Örökkön örökké! Boldoggá tettél... Ajkam csókolja el, Mert szó nincs méltó Elsírni, mily bűvös, Mily bús érzés, Mely ég itt benn! Nem szeretett így még ember, Kihalt a föld tenélküled! VLAGYIMIR: Eljő-e majd a boldog nap, Nászunk napja? KONCSAKOVNA: Eljő-e majd a boldog nap? VLAGYIMIR: Légy asszonyom, Hitvestársam, jó angyalom! Mikor jön el nászunk napja, mondd! KONCSAKOVNA: Ó, áldott nap! Ó, rég várt nászi nap! VLAGYIMIR: Ó, rég várt nászi nap, jöjj! KONCSAKOVNA: Vlagyimir! Egyetlenem! VLAGYIMIR: Mondd újra el a vágy szavát! KONCSAKOVNA: Szerelmesem! VLAGYIMIR: Ó, mondd ezerszer még! Mondd, míg csak élünk! KONCSAKOVNA: Ajkam csókolja el, Mert szó nincs méltó elsírni, Mily bűvös, mily bús érzés, Mely ég itt benn... Mint dallam, ha zeng bódítón. Nászunk órája, jöjj, Ó, jöjj már el! Jöjj már, bűvös nap! VLAGYIMIR: Nem; még ne szólj, Csókold forrón boldog ajkam! Csókolj, míg rám nem borul a sír! Csókoddal bódíts el, Boldogság, élet! Temető csak a föld nélküled. Ó, el ne hagyj Te, mindenem, Míg csak élünk! KONCSAKOVNA: Míg csak élsz! Atyád mit mond majd, Ha szent frigyünkhöz Tőle kérünk áldást? VLAGYIMIR: Nem! Nem! Mindaddig meg nem áld, Míg mindketten szabadok nem leszünk! KONCSAKOVNA: Igor ily keményszívű volna? Atyám már régen áldást adna ránk. VLAGYIMIR: Nem hallod e zajt? Valaki jő! KONCSAKOVNA: Senki nincs... senki ott... VLAGYIMIR: De az atyám jön erre! Megösmerem... KONCSAKOVNA: Ne menj még... Ó, csókolj még! VLAGYIMIR: Ha meglát... KONCSAKOVNA: Ily gyorsan elhagysz már? VLAGYIMIR: Ég áldjon! (Mindketten távoznak) IGOR (megjelenik): Csak gyászt, csak bánatot Hoz szárnyain az éj... S e porba sújtott főre Nem jön álom. S míg átölel az éjszakának csöndje, Föltámad ím, a múlt! És látom jósjelét az égnek... Sok részeg diadalmi mámort, Ha győztes véget ért a harc. S látom, hogy zúzott semmivé a sors; Az elbukást a harcmezőn, A vért, mely mély sebemből omlott. Népem, hős harcosim, Mind, kik értem haltak... Ki voltam hajdan Népem büszkesége, Most szégyenfoltja, Veszte vagyok. Így rabláncon élni, Mostantól sorsom csak ez, S a népem átka engem sújt. Ó, jaj. szabadnak lenni újra, Fölemelt fővel, Bűntelen szabad! Levezekelni átkos harcom, hazámért győzni egyszer még... Mert van még a földön egy lélek, Ő vár rám, míg él s míg élek! Lelkem lelke, én hű párom, Könnyed értem hull. Termedből az éjbe nézel, Szép orcád a távolba kémlel... Várva vársz és megbocsátasz, Könnyed altat el... De jaj! Hazám az ellen szörnyű karma tépi, S én tétlenül senyvedjek itt?! Dúl mint éhes vad; Párduc karma közt sír Oroszország, S csak engem sújt ezért a vád! Ó, jaj! Szabadnak lenni újra! Fölemelt fővel Bűntelen szabad, Hogy népemért meghalhassak. Az éj, Míg egymagamban virrasztok, Lejár, S e porba sújtott főre Nem jön álom! Elkérdezem az árnyakat az éjben, A múlt kísértetét... De nincs reménysugár! Ó, végzet, Mily nagyon sújtasz! Nem látlak, szép hazám, Soha már! OVLUR (megjelenik): Engedd, hogy szóljak hozzád, Hercegem! Oly régen várom ezt az órát... IGOR: Mit akarsz? OVLUR: Hajnalpír az égnek arcár, Már kél a nap Kelet sugár-ölén. Megvirrad majd tenéked is, És orosz hazádnak! Segíthetnék, Tudnám a , módját... IGOR: Te? OVLUR: Hozhatnék szélnél gyorsabb paripát... Szökj meg a rabságodból vélem! IGOR: Én? Én? Igor, a hős, Mint gyáva, úgy szökjem?! Én? Én? Te ember, Tudod, mit beszélsz?! OVLUR: Higgyed el, Nem sértő e szándék! Mit Ovlur mond, Az néked jó tanács! Nem magadért kell megszöknöd innen, De bús hazádért! A hitnek harcát ki vívja meg? Vár rád az ország, a becsület! IGOR: Most elég! (Magában) Mit Ovlur mond, igaz. Hazámért kellene szöknöm, Más út, hiába, nincsen... S ki tudja, tán E fény, mely ébred, Ragyogja rám S az édes orosz földre A szabadság első sugarát! (Ovlurhoz) Hogy innen megszökjünk együtt? A kán hitt nékem... Megcsaljam őt? Ezt nem teszem? OVLUR: Nem esküdtél szentséges esküvést, Keresztnek fáját meg nem csókoltad?! IGOR: Most hagyj magamra... Fogadd hálám, barátom, De még meggondolom... (Ovlur távozik) KONCSAK (megjelenik kíséretével): Üdv, Hercegem! Mért hogy oly búsan nézel? Mondd el hát, milyen bánat ért? Nincs halfogáshoz hálód? Vagy lusták tán a sólymok? Zsákmányod nem üldözik gyorsan? Küldök majd mást. IGOR: Nagy Kán! A sólyom gyorsabb, mint a villám, De gyötrelmes a turulnak a rabság. KONCSAK: Úgy őrizünk-e téged itt, mint rabot? Nem bántam jól veled, ó Herceg, Hogy ne szenvedj? Karjala partja mellett történt, Hogy mély sebet kaptál. A harcot elvesztetted, És roncs lett hős sereged... De én nem álltam rajtad bosszút, Nélkülöznöd itt nem kellett, Hős fiad s a testőrséged Melletted hagytam itt, Élsz, mint a kán, mint én! Szólj, herceg, Bántak már jobban foglyokkal? Igaz-e? Nem úgy vagy itt, Nem rabként élsz itt, hercegem, Nálam szabadon jársz, Mint vendég! Mindent, mit kérsz, Megadnék néked szívesen: Koncsak megszeretett... Bátor tetteidet Tiszteltem, S ismertem rég, lásd! Nem csal az őszinte szó, lásd... Ím, tudd meg, azt akarom, Bennem barátra lelj! Amim van hatalom, tőled nem zárom el. Valld be bátran. Mi az, mit kívánsz, Ó, Hercegem?! Vágyol táltos-lóra, Mely száguld? Vagy sátoromra vágysz? Tán kell az ősök kardja? Szólj, s megkapnád!... Már tenger vérben fürdött, Sok harcban értem küzdött, S ha búgnak harci kürtök, Száz halált oszt Villámlón e kard! Nincs úr oly nagy, Egész világon, Mint a kán! Félnek kimondani szent nevem! E föld enyém, Nem osztoznám meg birtokán! Bátrabb van-e, mint én?! És, kit haragom ér, lehull... De te sose féltél, Kegyelmet sohase kértél, Én véled szövetkezem, Mintha testvérem volnál És nem csalatkoznál, Ha megösmernél... Bennem jó a szándék Hidd el, ó, Hercegem! Rabnőket százával, Édes leánytestet Láthatsz, ha kívánnál, Szólj, hogy küldhessek! Újak jöttek a Káspi-tó partjáról... Csak kívánj, s teljesül! Szebbnél szebbek, A háremben szunnyadnak, Kígyózó hajfürtjük Gyöngyöktől dúsgazdag. Olvadt szemükben Sóvárgó pillantás, Élveteg ajkak és nádszálként Ringó csípők... Szólj, mit kívánsz? Rabnőim közt csak válassz, S a legszebb tiéd! Hé! Hívjátok a rabnőket! Zeneszót, dalokat meg táncot! Szép lányokat, Hogy elfelejtsük mind a gondot... IGOR: Csak hálaszó, mit ajkam mondhat, Nemesen, férfimódra bántál vélem, Lehetne bár viszonoznom, ó, Kán! De nem jön arcomra mosoly, Rabsorsom míg csak fel nem oldod. KONCSAK: A honvágy, az kínoz! Szabad lehetsz, ha úgy kívánod, Elbocsátlak én, Ám fogadd nekem, Hogy soha harc, viszály Nem támad köztünk, S hűséges fegyvertársam leszel. IGOR: Nem, ezt tőlem ne kívánd! Hiába tennék esküvést e percben, Hisz azt meg úgyse tartanám. Ellened küzdök tűzzel-vassal, Életre és halálra én, Míg egy csöpp vér szívemben ég! Országod elpusztítom majd, Hogy habjában a Donnak Megfürdessem dárdám. KONCSAK: No, lám, ez szép: Mit érzel, meg is mondod, Mint jómagam. Összefogva vélem szinte győzhetetlen volnál, Igánkat félné minden nép. Mint a párduc, Rajtukütnénk ketten, S szolga-vérük Bíbor színben folyna... Hatalmunk nyögné Az észak és a dél, S ki ellenállna, Azt lenyakaztatnánk! Így van? S te mégis ellentmondasz?! Ülj le! (Bevonul a nép és a rabszolgák; tánc kez- dődik) RAB LEÁNYOK (kar): Könnyű szárnyon száll a lágy dal, Rózsáknak illat-álma leng a légben. Illatból, dalból szőtt vágy Hozzád sóhajt, Hazám, kit rég nem láttam, Ó, mily régen! Alkonyórán a tájra Holdsugár tündére Párafátyolt hint szét És a tenger énekel... Ott a hajnal szebben fénylő, Hegy-völgyön boldog béke ömlik el, Madárka hangja cseng A gyémánt égből, Langy szél a réti fűre Halk csókot lehel. Ó, áldott föld, Csak az álom szárnyán látlak! Ott a hajnal Fénylő gyémánt égből kél, Ó, hol vagy, áldott föld?! Zengjük dallamát a vágynak! NÉP (kar): Sem föld, sem ég Nem győz rajtad, Kán! Sújtó kardod Orkán, mennykő, Kán! Szörnyű úr, Kán, Harcos Kán! Bátor! Halljad: harsány Ének rólad zeng! Néped érted Vérét ontja, vedd! RABNŐK (kar): Szép rabnőid csókra várnak. KONCSAK (Igorhoz): Szebb nőket láttál-e? Testük hajlékony... A Káspi-tengertől Hozattam mind néked! Nem vagy rab nálam, Kérlek mint vendéget, Válaszd a legszebbet S élj vele gyönyörben itt! RABNŐK (kar): Csókra várnak, Zengj dalt a nagy Kánnak! NÉP (kar): Sem föld, sem ég... stb.: Méltó vagy az ősök híréhez, Nagy Kán! Koncsak Kán, Legfőbb úr! Néped nagy pajzsa vagy! Fénylő Kán! LEÁNYOK (kar): Szellő szárnyán száll a lágy dal... stb. NÉP, RABNŐK, LEÁNYOK (kar): Táncot járjon szép lány lába, Mámort leljen Kánnak szíve! Járjon lábunk vígan! Rajta! Táncot ropjunk vígan, Rajta! Szép lány, fordulj vígan, Rajta! Táncolj, táncolj hát! Táncolj, mint a részeg, Rajta! Míg csak talpad érzed, Rajta! Míg elhagy a lélek!... Rajta, táncolj, Míg rád néz Koncsak Kán! Szép lány lába táncot járjon, Mámort leljen nagy Koncsak, Nagy Koncsak Kán! HARMADIK FELVONÁS Első kép* (Igor sátra) OVLUR (Igorhoz): Készülj hát, most tiszta az út, Holt részeg minden őr, Kinn alszik mindahány. S a folyó túlsó partján Felnyergelt lóval várok Fiadra s tereád. Éjfélkor éles füttyöt hallasz, Az jelzi indulásunk, Hercegem. Néma léptekkel, zajtalanul jöjj És csendben ússz a folyón át, Vesd magad azon nyomban lovadra S repülünk szélviharnál sebesebben, Mint gyorsszárnyú sólymok!... IGOR: Hát jó, Vigyázunk majd s várjuk a jelt. (Ovlur távozik) KONCSAKOVNA (izgatottan berohan): Ó, Vlagyimir! Hát elhagysz engem mégis? Hát itthagyod szerelmes párodat? Nincs titkod énelőttem És terved ismerem... Ma éjjel szöknél még, * Ez a kép némely előadáson elmarad. Ha szíved itt nem fogná A forró szerelem, A lázas, égő vágy. De hogyan szöknél, Hisz rabbilincsben tart Az én szívem?! VLAGYIMIR: Ne késleltesd a válást, Hisz látod, szenvedek! Most hív az orosz föld, De nálad hagytam szívemet. És bármennyire fáj, Hogy válni kell, De higyj nekem, Az én szívem El nem feled! Megáld az ég! KONCSAKOVNA: Ne búsítsd szívét annak, Ki téged úgy imád, Vagy engedj engem véled menni Messze el! Hogy boldog nászban, Ott az új hazában Újra kezdjük életünk... Ha rabszolgádnak kívánsz engem, Boldogan megyek, Mindenem! IGOR: Mit hallok? Vlagyimir már hűtlen? Elhagyna engem is És népem zászlaját, S egy asszony rabszolgája lett, És gyáva áruló?! VLAGYIMIR (Koncsakovnához): Az ég megáld! KONCSAKOVNA: Ó, Vlagyimir! Hát mégis válni kell? A kánnak büszke lánya Ím, térden esdekel Tehozzád, koldus rab! A győztes, gazdag űrnő A porból könyörög: Ne hagyj el szívtelen, Ó, lássad, esedezem hozzád! A porból imádkozom: Szánj meg! Szent esküt tettem, Néked élek, Téged hűn szolgállak, Érted boldog szívvel meghalok! Hiába, szíved jéghideg, Nem hallgatsz rám. VLAGYIMIR: Ó, pokolbeli kín, Ó, szörnyű perc! Hogy döntsem el a sorsom útját?! A haza hív, De szívem hozzád hajt! Betelt a sorsom, Szent hazánk! Jaj nekem! Egy percre csak, Én jó atyám, Ó, szánakozz a szenvedőn, Egy búcsúcsókra add a szád! IGOR: Én gyermekem, Ne késlekedj, Jöjj hát! Ne hagyj el, jó fiam! Hisz vár az árva nép, És becsületed visszahív. Vagy elvész szent hazánk! Jöjj hát, jöjj hát! KONCSAKOVNA (megüti a riasztó dobot): Az őrség visszatart majd téged! IGOR: Ég áld! (Elmenekül) (Mindenfelől poloveciek rohannak be) KONCSAKOVNA: A herceg megszökött, És segítője Ovlur volt, De itt maradt Vlagyimir! FEGYVERESEK (kar): Az őrség, lóra! A fegyvert kézbe! Ha gyorsan hajtunk, Elérjük őt! Vágtass, vágtass gyorsan, De Igorjevics Vlagyimirt Az első fára akasszátok fel! Vesszen el, vesszen el! KONCSAKOVNA: Ó, jaj! Könyörgök néktek! Nem bűnös Vlagyimir. Az én hű jegyesem, Őrá ne szálljon bosszú. Ne bántsátok, Hisz ő az én szerelmem! Vagy öljetek meg engem is, Hadd haljak vele! Öljetek meg! FEGYVERESEK (kar): Vesszen, vesszen, Bosszúra fel! (Berohan a poloveciek egy csoportja) Kiáradt medréből a Don! (Másik csoport rohan be) Nem űzhetjük a szökevényt! Döntsön a nagyhatalmú Kán! Parancsát megfogadjuk híven, Jöjjön a nagy Koncsak Kán! (Koncsak és a kánok belépnek) KONCSAK: Mért volt e szörnyű zaj? Szóljatok, mi történt itt? FEGYVERESEK (kar): A herceg messze jár, És el nem érjük már! Az aljas Ovlur volt, Ki megszöktette őt! KONCSAK: Ez már derék! Barátom volt ő, (Magában) És hozzám méltó! Ha tőlem megszökött, Mondom, bölcsen tette! Hej! Hogyha mi ketten szerződnénk, Nekünk hódolna a nagyvilág! (A fegyveresekhez) Rajta! A strázsát akasszátok fel, S Vlagyimir éljen! Második kép* (Szabad térség Putyivl város falai előtt. Hajnal. Jaroszlavna egyedül) JAROSZLAVNA: Ah! Áradj könny! Mosd el mind a bút!... Déli szél, sóhajtásom vidd el, Ó, szél, vidd hozzá, Ki rab! Égnek vándora, könnyű néked! Áthasítod a messzeséget! Volnék csak vándormadárka, Páromhoz repülnék, S gyógyírt vinne a sólyom csőre Egy vérző sebtől sajgó főre... Állj meg, déli szél, Ó, állj meg! Kedvesem mért nem szántad? Nyílvesszőjét mért röpítéd Igorhoz a kánnak? Felhőt hoztál, esőt hoztál, * A III. felvonás 1. képe rendszerint elmarad; akkor itt kezdődik a III. felvonás. Hozd, hozd vissza őt! Várok rá, mint rád A ringó tenger. Ó, áradj könny, Mosd el mind a bút! Déli szél, Sóhajtásom vidd el, ó szél, Vidd hozzá, ki rab. Híres Dnyeper, _ Kősziklákat zúzó vad folyóvíz, Rontsd a várat földig, Azt, hol őrzik kedvesem! Híres Dnyeper, Ó, hozd vissza újra Hős Igort, ki rab! Ó, te napfény, áldást termő, Föld porából búzát nemző, Fázó árvát felmelegítsz, Asszonykönnyet szárítsz, Százszor áldott napfény. Mért hogy győztél hercegünkön, Mért igáztad le a harcban? Fénylő nap, Ki lángot ontasz, Hős harcosainkra Mért hoztál szomjat? Megbénítván bátor karjuk, Mért győztél, ó, nap? FALUSIAK (kar; a színfalak mögött; egyre közeledve): Jaj, mért kell nagy útra elbújdosni? Tán a szélvész űz? Tán a jég? Nem, nem szélvész, Gzak tört ránk, Gzak tört miránk, A véres kán! (Megjelennek) Szállj le, holló, Szállj le, jósolj nékem! Károgj, gyászmadár, Ránk mi sors vár? Gzak sírt ás nékünk S legyilkol majd, S ontja vérünk! (Eltűnnek a szín mögött. Távolodva) Mily bősz ordas tátja Szörnyű torkát ránk? Szörnyű farkas bánt, Szörnyű vad. Erdő vadja? Nem! Nem! Ő Gzak kán, A véres kán. JAROSZLAVNA (a feldúlt környéket szemlélve): Milyen fájdalmas e kép! Romok mindenütt... Elhagyott tűzhelyek... Porig égtek Hajdan boldog falvaink, S a régi vidám ének Kesergőre fordult... Jajra... (Kutatva néz a távolba) Ki e két idegen lovas? Hogy vágtatnak! Az egyiken polovec ruházat látszik. Ha a kán hada ránk törne újra most, Bizony végünk lenne... Vajjon ki védne meg? Tűz martaléka lenne a vár! De e másik lovason Mily furcsa Vértezet! A pajzs orosznak látszik innét... Nem egyszerű közrendű harcos... Egy herceg, Ki várkapunkhoz vágtat! Tán népemből egy fejedelmi vendég, De vajjon ki lehet ő? Rokonom, vagy ellen? De mért jött? Oly érthetetlen, ez, Mire véljem? Ah! Álmodom ezt? Nem, nem igaz! Kísért a Sátán ... Nem... Ez Igor, aki hozzám visszatért! Tisztán látom arcvonásait, Ő az! Igen, itt van újra Igor! (Igor és Ovlur megjelenik. A herceg hitve- séhez siet, Ovlur távozik) JAROSZLAVNA: Sólymom visszajön újra... Áldott, szent ez az óra! Lelkem, férjem, Szívem párja! IGOR: Végre átölellek... Újra párom mellett! Ránk pillant Isten most, Ő volt a pajzsom. JAROSZLAVNA: Ó, én drága párom! IGOR: Édes asszonyom! JAROSZLAVNA: A: szenvedés csak: álom volt, Új élet vár, csak rá gondolj! Ó, hol vagy bú és bánat már, A jajszó, sírás messze jár. Te gyakran látott álomkép, Most végre, végre eljöttél, Hogy itt vagy, hinni nem tudom. Ó, szólj, hogy halljam hangodat! IGOR: Ó, higyj nekem, nem álom ez, Ki párom volt, most párom lesz. Az arcod most is éppoly szép, A pillantásod régi még. JAROSZLAVNA, IGOR: Most visszatért a boldogság, Jutalmat nyer, ki híven várt. Az élet újra szép, mint egykor, A nap reánk ragyog. JAROSZLAVNA: Kit a végzet egykor elvett, Látom őt ismét a kedvest, Régi kedvem újra megjött, Lelkem végre nyugtot lelt. Kit a végzet egykor elvett, Látom ismét őt, a kedvest, Lázas szívem újra csendes, A várva várt van itt. IGOR: Boldog álmom, eljöttem hát, Visszatértem én hozzád. Most hittel és új haddal majd Legyőzöm ellenségünk mind! A Kán kardját kettétörjük. JAROSZLAVNA: Harcolj bátran, IGOR: Majd győz szent hitünk! JAROSZLAVNA: Igor győz! (Igor és Jaroszlavna felmennek a várba) (Jeroska és Szkula kissé kapatosan, énekelve és muzsikálva megjelennek) JEROSKA, SZKULA: Zendülj már, gudok, Szép nótát mondj, gudok! Nagy hercegről szólj: Hol van Igor most, Szverszk hercege, Ki oly büszkén ment Harcot vívni el?... Mígnem Koncsak kán Foglyul ejté őt. S most börtön mélyén ül Úgy, mint koldus rab... Mennyi vért ontott, Meddő harcokban Hány ifjat megölt!... Sivó pusztán át Csak mentek éjjel-nappal, S éhen vesztek mind! S kit meg nem ölt a gyilkos dárda; Szomjan halt... Annyi pénzt elvitt Koldus népétől, Tenger víznél több Sárarany tallért!... S Karjala folyón Mégsem épült híd, Testőrsége mind Abba fulladt meg. Jajgat most sírván Az eltiprott orosz föld, Kastély és kunyhó Csak vádol ordítva Hogy bűnös jó gazdánk, Szverszk hercege, Igor bűnös ezért! Szörnyű örök átkot Kiált raja Soktornyú Kijev S a véresvizű Don! A Duna és a tenger zúgja: Hej, gugyi, gugyi, gugyi, .gudok! SZKULA: Igor pórul járt, Szverszk hercege... (Hirtelen elhallgat, mert megpillantja Igort és Jaroszlavnát a vár falán) (Jeroskához) Komám, komám, komácskám! JEROSKA: Ő! A herceg! SZKULA: Rosszul láttam, Ez nem lehet... JEROSKA: Jaj minekünk, Nincs kegyelem, Lógni fogunk A fára akasztva, Úgy bizony... Végünk van; sógor! Jaj! Jaj! A nyakunk nem ér egy fabatkát! Már lüttek, Itt az Isten sem ment meg! SZKULA: Nincs akkora baj... Várj csak, komám! Tudod jól, Borral s huncutsággal él az ember. Furfang, ravasz praktika Majd segít rajtunk, Várj! (Leülnek egymással szemben és gondolkodnak) JEROSKA: Várj! SZKULA: Nos? JEROSKA: Nos? Tán szökjünk? SZKULA: Szökni úgy, Mint a kutyák? Rongy dolog... Csúf dolog... JEROSKA: Bújjunk el? SZKULA: Rághatunk füvet, Ehetünk gyökeret... Szomjas ha vagy, Vizet, vizet ihatsz! Nem, nem, inkább maradok itt, E finom palotában! Majd készítünk jó tervet, Okosat, ravasz fortélyt... JEROSKA: Hogyan? SZKULA: Most csönd!... Ne zavarj... tudom is... Megvan! (A téren álló haranglábra mutat) Látod? Látod? JEROSKA (értelmetlenül): Ott egy harangláb... SZKULA (integet neki, hogy harangozzon.): Érted? Érted? JEROSKA: De mit értsek? De mit értsek? SZKULA: Jobbra-balra, jobbra-balra Rángasd, míg a nép meghallja! Bor is lesz s nem lógunk a fán... Pajtás, csak harangozz! (Mindketten a kötél után nyúlnak és vadul harangozni kezdenek) JEROSKA: Hamar elő, elő hamar! Bojár, paraszt, elő! Csak gyorsan jöjjön minden élő, Ifjú, vén, nagy és kicsiny, elő! SZKULA: Hej, hej, gyorsan jertek mind! Jámbor, igaz hivők, jertek mind! NÉP (kar; mindenfelől betódul): Harangoznak! Mi lehet? Tűz ütött ki? Mi az? Mit jelent e zaj? Micsoda zaj ez? Vészjel! Szólj ! Mi történt? JEROSKA, SZKULA: Jó hírt küld Isten, oroszok! NÉP (kar): E részeg semmiházik Gúnyolódnak itt! Gazfickók! Nézd csak, aljas hazugok, Hencegő szájasok, Nyomorult kutyafaj, Takarodj! Nyelvelj csak, két szájhős, Úgysem hisszük el! Úgy berúgtak, Alig állnak a lábukon, Csak fecsegnek! JEROSKA, SZKULA: Jaj! Jaj! Hivők! Kérünk, hírünket halljátok! Ó, jaj! NÉP (kar): Árokba velük! Csak hurcoljuk bátran, Ott rothadjon testük! Csak öld meg, Üsd, vágd! Várj csak, aljas! Átkunk érjen, Várj csak! JEROSKA, SZKULA: Nagy csoda történt, Isten megkönyörült! NÉP (kar): Mért van ily jókedvetek? Ittatok, ugye? SZKULA: Ma még nem is ittunk. Bizony pedig meglátjátok, Hogy volna okunk berúgni, Megjött a herceg! NÉP (kar): Az aljas rabló Galickij? Bár Isten megbüntetné! JEROSKA: Nem ő jött vissza miközénk... Urunk, jótevőnk, atyuskánk! SZKULA: Igor Szvjatoszlavics! NÉP (kar): Hagyd, elég! Hazug bolond vagy! SZKULA: Ha nem hisztek nekem, Vak is látja, odafönn. Nem a herceg az? S vele asszonyunk, Oldalán a hősi kard... S az, ottan mellette, Aki szökni segített, A poloveci harcos! Nézd! Igor! NÉP (kar): Ő! Ő az! Igor! Húzzad, hogy zengjen a harang S hadd jöjjön a város! Csak kérdezd itt e poloveci férfit, Tán tudja, hogy jött vissza Igorunk? JEROSKA, SZKULA: Húzd! Hivők, mily jó hír! (Újból harangoznak) (A tömeg egyre nő) NÉP (kar): Visszatért Nagyhercegünk! Itt a herceg! JEROSKA, SZKULA: Nagy áldást küld ránk az Úr! NÉP (kar): Légy áldott, Úristen, Elhoztad a hős Igort! Árva népe vigaszára Visszaadta most Igort Az Úr! (Bojárok és főurak lépnek be) BOJÁROK (kar): Hol van, ki legelőször hozta a hírt? JEROSKA, SZKULA: Két gudokon játszó énekes. BOJÁROK (kar): Két énekes? JEROSKA, SZKULA: Jó fejedelmünk, Igor hűséges szolgái! BOJÁROK (kar): Tegnap még Galickijt szolgáltátok! JEROSKA, SZKULA: Mi? Rút rágalom! Jámbor hivők vagyunk, Koldusok, idevalók. Idevalók... BOJÁROK (kar): Az árulónak udvarában éltetek! JEROSKA, SZKULA: Mink soha, atyuskánk! Más gazdánk nem volt, Csak Igor herceg... Mind a kettőnk idevaló! BOJÁROK (kar): Hát halljátok! Ma megbocsátunk hercegünk nevében, (Pénzt adnak Jeroskának és Szkulának) S ezt adjuk néktek! (Jeroska és Szkula játszani kezdenek) JEROSKA: Zengj víg dalt, Mondj szép dalt, Dicsérd Igort, nép! SZKULA: Bort nékem, hadd dicsérjem Herceg hírét dalban szépen! Zendülj gudok, Pendülj gudok, Igor tiszteletére! NÉP (kar): Adjunk hálát Istenünknek, Hogy jóságos hercegünket Nekünk újra visszaadta Fájdalmas nagy rabságból! Torkunk harsány dalra gyújtson, Bú és bánat mind elmúljon, Mintha jönne édesapja, Úgy vár néped! Van már védőnk, Van már pajzsunk, Van már újra védőpajzsunk, Ellenségnek meg nem hajlunk, Boldog néped Dallal éltet Büszkén élne-halna érted Mind! Büszkén élnénk-halnánk érted Mind! (Igor herceg és Jaroszlavna közelednek a Kreml felől. Megjelennek a téren, bojároktól és vénektől :kísérve. Igor üdvözli a népet, mely örömujjongással fogadja) NÉP (kar): Magasztaljad, dallal áldd Igort! Magasztaljad őt, a hős, a nagy Igort! Magasztaljad és dicsérd Igort! Magasztald a hős Igort, Dicsérjük őt, A hőst! Zengd nép, Zengd nép Igort! Fordította: Nádasdy Kálmán