Francis Poulenc Karmeliták beszélgetései Marquis de la Force Blanche, a lánya A lovag, a fia Mme de Croissy, a kolostor rendházfőnök-asszonya Mme Lidoine, az új rendházfőnök-asszony Marie de l'Incarnation anya Constance de Saint-Denis nővér Jeanne anya Mathilde nővér Káplán Börtönőr Első rendbiztos Második rendbiztos Első hivatalnok Thierry, a lakáj M. Javelinot, az orvos A szövegkönyv Georges Bernanos hasonló című darabja alapján íródott, Gertrud von Le Fort Utolsóként a vérpadon című elbeszélése és Ph. Agostini és R. P. Brückberger filmváltozata nyomán. Operára átdolgozták Emmet Lavery engedélyével. ELSŐ FELVONÁS 1. Jelenet De la Force márki könyvtárszobája, 1789 áprilisa Elegáns, fényűző berendezés. A MÁRKI egy széles bőrön szundikál. Hirtelen beront a lovag, nyitva hagyva maga mögött az ajtót. LOVAG Blanche hol van? A MÁRKI (Felugrik ) Jó ég, mit tudom én, miért nem a szolgálóit kérdezed, ahelyett, hogy rámtörnél, mint egy tatár horda! A LOVAG Ezerszer is elnézését kérem. A MÁRKI A maga korában természetesnek tekintendő az efféle izgágaság. Ahogy az én koromban is természetes, hogy ragaszkodom a szokásaimhoz. Tisztelt nagybátyjának látogatása kissé hosszúra nyúlt, ezért el kellett halasztanom a déli pihenőt, ami nagyon elbágyasztott, az az igazság...De mit akar tulajdonképpen Blanche-tól? A LOVAG Az imént távozó Roger Damasnak kétszer is vissza kellett fordulnia a háborgó tömeg miatt. Úgy hírlik, már az Utolsó vacsora képet is fel akarják gyújtani a Gréve téren. A MÁRKI Hát akkor gyújtsák! Amikor két fillér a bor literje, akkor érthető, ha egyeseknek kissé fejükbe száll a tavaszi meleg. Majd megnyugszanak. A LOVAG Ha megengedi, megkockáztatnám azt az ízetlenséget, hogy Ön nem valami nagy jóstehetség, ami Blanche hintóját illeti legalábbis. Damas ugyanis látta, amint a tömeg föltartóztatta őt a Bucy kereszteződésénél. A MÁRKI A hintó...meg a tömeg...már megbocsásson, de túl sok álmatlan éjszakát okoztak már nekem az efféle képek...Sokan szeretnek mostanság lázadást meg forradalmat emlegetni, pedig a töredékét se látták annak, amit én...Azt a sok eltorzult arcot, a többezer szempárt...A trónörökös esküvőjének estéjén volt. Éppen kezdődött a tűzijáték, de a puskaporos ládák kigyulladtak és a tömegen kitört a pánik. Az ön anyja ekkor bezárkózott a hintóba. A tömeg körbevette. Az egyik ablakot betörték. (A márki a kezébe temeti arcát.) Aztán jöttek a katonák hogy kiszabadítsák a hintót. Néhány óra múlva, amikor visszaértünk ebbe a házba, az Ön édesanyja életet adott Blanche-nak, majd meghalt. A LOVAG Ne haragudjon... sejthettem volna. Megint össze-vissza beszéltem. A MÁRKI Ugyan már ...Öreg fejjel az ember hamar belelovalja magát mindenbe... Az én hintóm elég biztonságos, a jóöreg lovacskák meg rendíthetetlenek, Antoine-ról nem is beszélve, húsz éve szolgál nálunk. Semmi baj nem érheti a nővérét. A LOVAG Nem is attól féltem ugye érti, hogy baja esik, hanem a beteges képzelődéstől. A MÁRKI Igen, Blanche tényleg elég érzékeny! Egy jó házasság biztos megoldaná ezt is. De hát, de hát...Egy ifjú hölgy nyugodtan lehet kissé félénk természetű. Csak türelem! Az unokaöccsök majd elevenek lesznek, igazi kis hétördögök. A LOVAG Figyeljen rám: Blanche egészségét nem csak az örökös félelem veszélyezteti, nem csak ez a baj. Valami mélyebb, felszín alatti dolog... A MÁRKI Csak nem! Úgy beszél erről, mint valami öreg, babonás falusi bácsi. Én elég kiegyensúlyozottnak látom Blanche-ot, néha még felszabadultnak is. A LOVAG Na ja! Időnként még engem is sikerül megtévesztenie, és hajlanék is rá, hogy elhiggyem, ha nem látnám a szemében tükröződni a rámért végzetet. A MÁRKI Mihelyst Blanche ismét itt lesz a nevelőnőjével, már ön is csak kacagni fog az iménti aggodalmain, ahogy én is az enyémeken. A LOVAG Úgy érti, megint olyannak látjuk majd, mint aki megszabadult a félelmeitől. Megszabadulni! a félelemtől! Ha Blanche-ról van szó, már a két szó egymás mellett ejtése is hátborzongató ... Pedig egy ilyen nemes és büszke leány... ! Mégis úgy fészkelte be magát a lelkébe a baj, mint a féreg a gyümölcsbe... A MÁRKI Gyerekesség! (A nyitott ajtóban Blanche jelenik meg, de arca annyira nem árul el semmit, hogy nem lehet tudni, hallotta-e vagy sem az iménti beszélgetést.) Blanche, a bátyja már nagyon várta önt. BLANCHE A lovag úr túlságosan is gyengéd az ő kis nyuszikájával... A LOVAG Muszáj magának folyvást úgy beszélni mások előtt, ahogyan egymással szoktunk? BLANCHE (Erőlködik, hogy megőrizze derűjét ) A nyulacskák nem szokták a napot a ketrecükön kívül tölteni. Tény, hogy én elvittem az enyémet. És az is igaz, hogy volt ma olyan pillanat, amikor a feldühödött tömeg és gyönge személyem közti üveglap elég csekély védelemnek tűnt. Nevetséges lehetek. A LOVAG M. de Damas, aki látta Önt ma a Bucy út kereszteződésénél, azt mesélte, hogy mindezek ellenére az üveg mögött Ön elég fegyelmezettnek tűnt. BLANCHE Hja! Mme De Damas nyilván azt látta, amit látni akart...Tényleg olyan Fegyelmezettnek tűntem? Istenem, olyan ez mint a jéghideg víz, az első pillanatban eláll az ember lélegzete, aztán amikor nyakig belemerül, akkor hirtelen mintha megkönnyebbülne. (Az ájulás környékezi egy székre támaszkodik. ) Ez a szertartás a Visitation-beli asszonyoknál elég hosszú volt és meglehetősen kifárasztott. Nyilván ezért beszélek össze-vissza. Ha megengedi, atyám, kicsit visszavonulok még pihenni a vacsora előtt. A MÁRKI Szerintem nagy vihar készülődik. Blanche az ajtó felé közelít. A LOVAG Ha fölmegy a szobájába, rögtön szóljon, hogy gyújtsanak világot és arra kérem, ne maradjon egyedül. Tudom, hogy napszálltakor mindig rossz lesz a kedve. Amikor kicsi volt, mindig azt mondogatta nekem, hogy " Meghalok minden éjjel hogy föltámadjak nappalonként." BLANCHE Pedig az csak egyetlen reggelre igaz: Húsvét reggelére. Viszont minden este átéljük a Megfeszített szenvedéseit... (Kimegy, és otthagyja a márkit meg a Lovagot a nyitott ajtó mögött ) A MÁRKI (Próbál magabiztosan beszélni) Egyik szélsőségből a másikba ragad a képzelet. Mit jelentsen ez a viselkedés? (Visszafekszik a bőrre.) A LOVAG Nem tudom, de nincs is jelentősége! Csak a szeme és a hangja mond igazat... Próbálja feloldani a kissé fagyos légkört Nos, a lovakat már kifogták. Megyek és elbeszélgetek az öreg Antoine-nal. (Kimegy. A márki szunyókál.) BLANCHE (A másik szobában ) Jaj ! A MÁRKI (Fölpattan ) Te vagy az, Thierry? (Az ajtóhoz rohan, onnan kiabál: ) Mi van, fiam? (Thierry, a szolgáló lép be. Kissé esetlen fiú. ) THIERRY Halálra rémülve Épp meggyújtottam a gyertyákat, amikor Blanche kisasszony a szobába lépett... Azt hiszem, először csak az árnyékomat látta meg a falon. Behúztam már a függönyöket. (Blanche falfehér, megáll a küszöbön. Egész lénye, arcvonásai és testtartása valami elkeseredett visszafojtottságot tükröz. ) A MÁRKI (Tettetett könnyedséggel ) Szerintem semmi komoly vész nincs. BLANCHE Jaj! Atyám, Ön a legelnézőbb és legszeretetreméltóbb apa... A MÁRKI Felejtsük el, jelentéktelen apróság... BLANCHE Tudja atyám, nincs a világon olyan apróság, amely ne Isten akaratából történne, legyen az a terebélyes égbolton vagy a tenger csöppjében. Ha atyám hozzájárul, szeretnék bevonulnia karmelitákhoz. A MÁRKI A karmelitákhoz! BLANCHE Azt hiszem, ez a fölvetés jobban fölkavarja Önt, semmint azt látni engedi. A MÁRKI Jaj nekem! Az embernek mindig félteni kell az efféle regényes lányokat, mint az enyém is, az egzaltált tanácsoktól, nehogy félrevigye őket. Egy büszkébb természet nem szégyenkezne úgy egy kis sikoly miatt. Az ember nem futamodik csak úgy meg a világ elől. BLANCHE Nem atyám, én nem fordulok el a világtól, csupán úgy ítélem meg, hogy nem olyan hely, ahol én élni tudok. Igen atyám, fizikailag képtelennek érzem magam elviselni ezt a zajt és nyüzsgést. Legföljebb eztán megkíméljük az idegeimet és az is kiderül, mire vagyok képes. A MÁRKI Édes kislányom, csak Ön ítélheti meg, hogy valóban futja-e az erejéből ekkora megpróbáltatásra, vagy sem... (Blanche a még mindig a bőrön üldögélő atyja lábai elé omlik. ) BLANCHE Jaj, atyám! Kérem, könyörüljön rajtam, ne játsszon velem! Kérem, könyörgök, legalább reményt adjon, hogy van gyógyír erre az életemet is megkeserítő szorongásra! Ha nem tudnék hinni benne, hogy az Égnek valami szándéka van velem, itt, Ön előtt pusztulnék bele a szégyenbe. Talán igaza van, talán nem gondoltam végig, mit is jelent egy ilyen próbatétel. De Isten majd megbocsájt nekem. Neki szentelem magam, föláldozok mindent, lemondok mindenről, csakhogy visszakapjam az önbecsülésemet. (A márki álmodozva simogatja Blanche fejét, amely a térdén pihen. ) 2. jelenet Közjáték (Fogadószoba a Compiégne-i karmelita kolostorban. Eltelt néhány hét. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY és Blanche egymás után beszélnek a rácson keresztül. Mme Croissy, a rendházfőnök-asszony koros nő, láthatólag beteg. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY (Ügyetlenül próbálja odahúzni a fotelt a rácshoz ) Ne gondolja, hogy ez a fotel valami kiváltság, ami kijár a tisztemnek, mint mondjuk a hercegnői szék! Jaj, dehogy! Csak az én drága leányaim olyan gondoskodóak, hogy próbálják kicsit kényelmesebbé tenni a helyemet. De nem könnyű ám visszaszokni valamire, amiről oly régen leszoktunk már, és ami másnak kényelmet jelent, az számomra csak megalázó kényszer. BLANCHE Édes érzés lehet, anyám, tudni, hogy oly messzire jutottunk a lemondásban, ahonnét már nincs visszaút. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Szegény gyermekem, az ember végül mindenről lemond. De különben miért is mondana le egy apáca mindenről, ha épp saját magáról nem tud lemondani, úgy értem ha épp önmagától képtelen megválni... Látom, hogy az itteni szigorú szabályok egyáltalán nem riasztják vissza! BLANCHE Sőt, csábítanak. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Persze, persze, ön nagyon lelkes teremtés...De hát mi vezette Önt a karmelitákhoz? BLANCHE Lehetek egész őszinte tisztelendőségeddel? A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Igen. BLANCHE Hát, hogy úgy mondjam, valami dicső életet képzeltem el. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Egy dicső életet, vagy valami olyasfajta létet, amit látszatra - ez persze nem igaz - dicsőség élni, vagyis ahol a dicsőség úgymond kézközelben van, vele jár? BLANCHE Bocsásson meg tisztelendőséged, de ezt így eszembe sem jutott latolgatni. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Minden latolgatás közt az a legveszélyesebb, amit illúziónak neveznek. BLANCHE Lehet, hogy vannak illúzióim, éppen azt kérem, hogy segítsenek megszabadulnom tőlük. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY (Gondolkodván az elhangzottakon ) Hogy megszabadítsák tőlük...Ebben csakis magára számíthat, leányom. Mindnyájuknak elég megküzdeni a saját illúzióinkkal. Leányom, az egyszerű halandó mindig fölteszi magának a kérdést, hogy mi célja van az életének, és persze jogosan teszi fel. Nem lányom, nem csupán halandó szerkezetek vagyunk, nem csupán erények hordozói, a testünk az imádság háza, életünk egyetlen értelmét az ima adhatja. Aki nem hisz az imában, az egyszerű csalónak és ingyenélőnek tekint minket. De ha Istenben mindenki hisz, nem kellene-e ugyanúgy hinnie mindenkinek az imádságban is? Még a legjelentéktelenebb imádság is, szóljon akár egy állatait őrző pásztorfiú ajkáról, az emberiség közös imájának része. Ugyanazt kell nekünk tennünk éjjel-nappal, amit ez a pásztorfiú csak néha tesz vagy gondol szívének egy-egy apró dobbanásával. Jaj, lányom! Nem kell ahhoz a karmeliták szelleme, hogy valaki ezt átérezze és gyöngédség töltse el, én viszont lám, amilyen öreg és beteg vagyok, máris ellágyultam magától. Komoly próbatételek várnak önre, leányom. BLANCHE Nem számít, Isten majd erőt ad hozzájuk. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Maga nem is az erejét, hanem a gyöngeségét teszi próbára... Csak nem sír? BLANCHE Nem is bánatomban, inkább örömömben. Keményen beszélt az imént, de tudom, hogy még a legkeményebb szavak sem tudnak letéríteni a magukhoz vezető útról. Igazából nincs is más menekvés. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY A regula nem menedék. Nem a szabályok tartanak minket, leányom, hanem mi tar- juk be a szabályokat. De mondja csak: gondolkozott már rajta, hogy milyen nevet választana magának, ha esetleg fölvennénk a Karmeliták rendjébe? Ugye erre még nem is gondolt? BLANCHE De igen, anyám. Azt szeretném, ha „Krisztus szenvedése Blanche nővér'-nek hívhatnának. (A rendházfőnök-asszony észrevétlenül összerezzen, aztán nyugodtan és határozottan felel: ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Menjen békével, leányom. (Blanche térdet hajt aztán kimegy. ) 3. jelenet Előjáték Torony, a kolostor belseje (Blanche és egy nagyon fiatal nővér, Constance de Saint-Denis különböző élelmiszereket és más használati eszközöket vesznek éppen át a toronybeli apácától. ) CONSTANCE Már megint ez a vacak bab! BLANCHE Állítólag az üzérek fölvásárolták az összes lisztet és Párizsban hamarosan nem lesz kenyér... CONSTANCE Nocsak! Itt az az ormótlan vasaló amiért már annyit könyörögtünk! Milyen ügyesen megjavították a fogóját.. Nem kell majd többet berohangálni az Isteni Gyermek Jeanne nővér szobájába és az ujjunkat fújva panaszkodni, hogy „hogy lehet egy ilyen vasalóval vasalni". „Ehol e! ". Majd szétpukkadok minden alkalommal, hogy el ne nevessem magam, de kibírhatatlanul tetszik! Ez az „ehol-e" a falumra emlékeztet, a jóöreg Tilly-i belieket juttatja eszembe. Jaj, Blanche nővér, hat héttel a zárdába vonulásom előtt tartottuk a bátyám lakodalmát. Ott volt az egész falu, húsz lány búcsúztatta őt csokrokkal, hegedűszó mellett. Nagy mise is volt, aztán vacsora a kastélyban, utána meg táncoltunk egész nap. Öt kört végigtáncoltam, csak úgy vert a szívem, ezek a derék falusiak majd megzabáltak, hogy milyen jó kedvem van és hogy pont úgy táncolok, mint ők... BLANCHE Nem szégyelli magát, hogy erről fecseg, amikor tisztelendő anyánk éppen... CONSTANCE Ugyan már! Én aztán odadnám, nővér, az egész életemet, ha megmenthetném az övét, fölajánlanám érte a saját kis semmi létemet, de hát mondja meg őszintén nővér, mit akar ötvenkilenc évesen, hát nem ideje-e már meghalnia? BLANCHE Mért, maga talán nem fél a haláltól ? CONSTANCE Nem, nem hiszem...Vagyis...talán...talán régen féltem, amikor még nem tudtam, hogy mi az. BLANCHE És azóta... CONSTANCE Jaj Istenem, Blanche nővér, az élet nekem mindig olyan izgalmasnak tűnt! Arra gondoltam, biztos a halál is valami... BLANCHE És most mit gondol? CONSTANCE Most? Már nem is tudom, mit gondoljak a halálról, csak azt tudom, hogy az élet továbbra is nagyon izgalmas. Igyekszem a lehető legjobban megcsinálni azt, amit rám bíznak, de különben szórakoztatnak is a feladatok...Mért, talán szégyellnem kéne magam, hogy engem szórakoztat Isten szolgálata? BLANCHE Mondja, nem fél, hogy Istent felbosszantja ez a nagy jókedv? (Constance ránéz és gyermekarca fájdalmas grimaszba trozul ) CONSTANCE Bocsásson meg nekem, Blanche nővér, de azt kell gondoljam, hogy most szándékosan meg akart bántani. BLANCHE Hát ebben nem téved....Tudja, azt irigylem magában, hogy... CONSTANCE Maga! Mit irigyel? Na ne! Ennél jobbat aztán sose hallottam! Maga irigyel engem, mikor valójában korbácsot érdemelnék, amiért így viccelődtem tisztelendő anyánk halálán! Jaj, Blanche nővér! Bocsásson meg, össze-vissza beszéltem az előbb, segítsen nekem helyrehozni a vétkemet! Boruljunk gyorsan térdre és ajánljuk föl az életünket cserébe tisztelendő anyánk életéért! BLANCHE Ugyan, ez gyerekesség. CONSTANCE Dehogy is, Blanche nővér, én tényleg azt hiszem, ez valami sugallat. BLANCHE Maga gúnyolódik velem. CONSTANCE Nem, ez az előbb jutott eszembe, és szerintem nagyon jó ötlet. Én mindig is fiatalon szerettem volna meghalni. BLANCHE Mi ez az egész színjáték? CONSTANCE Tudja, Blanche nővér, amikor legelőször megláttam magát, akkor rögtön azt gondoltam, hogy meghallgatott az ég. BLANCHE Hogyhogy meghallgatta? CONSTANCE Hát... BLANCHE Tegye már le azt ménkű vasalót és válaszoljon nekem, legyen kedves! (Constance engedelmesen lerakja a vasalót ) CONSTANCE Hát szóval...Valahogy megértettem, hogy az Isteni Kegyelem nem engedi majd, hogy megöregedjek, és hogy együtt fogunk meghalni, méghozzá ugyanazon a napon - nem tudom hol és mikor, ezt akkor nem éreztem meg, sőt, ezt még most se tudom... BLANCHE Micsoda zagyvaság! Nem röstelli azt gondolni, hogy a maga kis élete megválthat bárkit is? Maga olyan gőgös, mintha az ördög lakozna a lelkében... maga egy...én megtiltom, hogy valaha... CONSTANCE Bocsásson meg, ha tolakodó voltam. 4. Jelenet Előjáték Az egyeik ápolónő cellája Mária Inkarnáció nővér a rendházfőnökasszony ágya fejénél. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Legyen olyan jó és emelje meg egy kicsit a párnát...Maga szerint Javelinot úr megengedi majd, hogy átüljek a fotelba? Nagyon rossz érzés, hogy rá se nézhetek a lányaimra, csak fekszem itt, mint valami kihalászott vízihulla, pedig a fejem teljesen tiszta. Jaj, nem akarok én megtéveszteni senkit, dehogy! De amikor az emberből ilyen nyomorúságosan hiányzik minden bátorság, akkor legalább arra legyen ereje, hogy összeszedje magát. MÁRIA ANYA Pedig azt hittem, anyám, hogy az éjszaka elpárologtak a félelmei... A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Csak a lelkem szundított el kissé. De hála Istennek! Legalább nem láttam magam kiterítve. „Már látja magát kiterítve"- ez is csak olyan kifejezés, amit az emberek széltében-hosszában használnak. Hát tudja, anyám, én tényleg láttam már magam kiterítve. Egyáltalán nem volt szép látvány. Magamra maradtam, anyám, és nincs a világon semmi vigaszom. De mondja meg őszintén: mit mondott Javelinot, mennyi időm van még hátra? (Mária Inkarnációja anya letérdel az ágy fejénél, és lágyan ráteszi a feszületet a rendházfőnök-asszony ajkára. ) MÁRIA ANYA Azt mondja, sose látott még ilyen erős szervezetet, mint a magáé. Szerinte nehéz és hosszú út vár magára. De Isten majd... A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Isten maga is csak árnyék...bizony! Harminc éve dolgozom, tizenkét éve vagyok főnökasszony. Életem minden egyes napján és óráján a halálról elmélkedtem, és mindez mire volt jó? ... Úgy látom, Blanche de la Force elég sokat késik! A tegnapi megbeszélés óta még mindig kitart a név mellett, amelyet választott? MÁRIA ANYA Igen. Ha csak Ön másképp nem óhajtja, szeretné, ha Krisztus szenvedése Blanche nővér lehetne a neve. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Ez volt az én nevem is még annak idején. Akkoriban Mme Arnoult volt a rendházfőnök-asszony, nyolcvan éves volt. Ezt mondta nekem: „Jól mérje föl az erejét - aki bemegy a Getsemáni kertbe, nem jön ki onnan. Valóban érez-e annyi erőt magában, hogy a legvégsőkig kitartson Krisztus szenvedéseibe börtönözve? ...És én vezettem be ebbe az épületbe Krisztus szenvedése Blanche nővért. A leányaim közül miatta aggódom a leginkább. Arra gondoltam, a maga gondjaira bízom. Átgondoltam, és ha Isten is úgy akarja, ez lesz az utolsó dolog, amit egyáltalán elhatároztam. Mária anya... MÁRIA ANYA Tessék, Tisztelendő anyám! A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Az engedelmesség nevében az Ön gondjaira bízom Blanche de la Forca nővért. Maga felel érte Isten előtt. MÁRIA ANYA Értem, anyám. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Minden szigorúságára és józan ítélőképességére szükség lesz, de neki éppen ez kell, s önnek is ez ad majd erőt. MÁRIA ANYA Teljesen igaza van. Ön átlát rajtam, ahogyan mindig. (Kopognak az ajtón ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Na, itt van. Szóljon, hogy bejöhet. (Mária anya az ajtóhoz megy, aztán eltűnik, hogy utat engedjen Blanche-nak. Blanche letérdel az ágy mellé. ) Keljen föl, leányom. Kicsit hosszabban szerettem volna látni magát, de bevallom, az iménti beszélgetés kissé kifárasztott. Ön érkezett legutolsóként hozzánk, s épp ezért a legkedvesebb a szívemnek. Igen, az összes lányaim közül Ön a legkedvesebb, mintha az öregség kései gyümölcse volna, sérülékeny, véletlen ajándék. Az életemet is odaadnám, ha megóvhanám a bajtól! Jaj, hát hogyne adnám. De most már nem adhatok mást, mint a halálomat, ezt a szánalmas halált... (Blanche megint térdre esik és zokogásban tör ki. A rendházfőnök-asszony a fejére teszi a kezét. ) Isten szentjei, hősei és vértanúi által dicsőül meg. BLANCHE Nem félek a szegénységtől. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Sokféle szegénység létezik. A legnyomorultabb mind között a csömör. Történjék bármi is, gyermekem, maga mindig maradjon meg ilyen egyszerűnek. Ó, leányom, maradjon meg Isten kezében ilyen kedvesnek és engedelmesnek! A szentek sose keménységgel próbálják legyőzni a kísértéseket, nem lázadnak saját maguk ellen, hisz a lázadás a Sátántól való dolog, és ami fontos, sose becsülje le magát. Isten vigyáz a méltóságára, s higgye el, a becsülete nála jobb kezekben van. És most álljon szépen fel. Isten Önnel, fogadja áldásomat. Isten Önnel, drága gyermekem... (Blanche kimegy. Mária Inkarnáció nővér bemegy a doktor és Anna Szentkereszt nővér kíséretében: ) Kérem, Javelinot úr, adjon nekem még egy adagot ebből az orvosságból. M. JAVELINOT Túl sok lenne Tisztelendőségednek. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Ön is ismeri a szokást, Javelinot úr, hogy rendünkben a rendházfőnök- asszony nyilvánosan búcsúzik el a rendtől. Mária anya, kérem, beszéljen Javelinot-val. Adjon valami orvosságot, mindegy, hogy mit. Jaj, anyám, hát nézzen rám: hogy álljak ki ezzel az arccal a leányaim elé? MÁRIA ANYA Jaj, mivelünk ne foglalkozzon! Ön már csak Istennel törődjék! A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Más bajom sincs most, mint ővele törődjek! Előbb törődjön ő velem! MÁRIA ANYA (Már-már keményen ) Tisztelendőséged nem tudja, mit beszél. (A rendházfőnök-asszony feje súlyosan lehanyatlik a párnára. Utána nem sokkal hörgést hallani. ) MÁRIA ANYA (Anna Szentkereszt nővérhez hajolva ) Csukja be teljesen az ablakot. Tisztelendő anyánk már nem tudja, mit beszél, jobb, ha senkit sem botránkoztat meg a szavaival.... (Anna nővér összeesik ) Na ne! Anna Szentkereszt nővér, csak nem fog itt ájuldozni nekünk, mint valami hölgyike. Térdepeljen le szépen és imádkozzék! Ez sokkal jobbat fog tenni, mint a repülősó. (Amíg Mária nővér beszél, a rendházfőnök- asszony szinte teljesen fölemelkedik fekhelyén. Mereven néz, folyamatosan mozog a szája a beszédtől, és mikor abbahagyja, alsó állkapcsa hirtelen leesik. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Mária Inkarnáció nővér! MÁRIA ANYA... MÁRIA ANYA Igen, Tisztelendő anyám? A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Most láttam, hogy a kápolnát földúlták és megszentségtelenítették - az oltár ketté van hasítva, a kő tele van vérrel és szalmával...Jaj, Jaj! Istenem, ne hagyj el minket! Isten magunkra hagy minket! MÁRIA ANYA Tisztelendő anyám nem tudja, mit beszél, de könyörgöm, próbáljon meg uralkodni magán és ne mondjon semmit.... A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Semmit...semmit se mondjak... mit számít, mit mondok! Úgyis azt csinál a nyelvem, amit akar, az arcom szintén. (Megpróbál fölülni az ágyban ) Szinte megfojt az aggodalom, a bőrömbe ragad, mint a viasz... Jaj, csak le tudnám tépni magamról ezt a maszkot, levakarhatnám körömmel! (Aztán ismét lehanyatlik a párnára ) MÁRIA ANYA (Anna Szerntkereszt nővérhez fordul ) Mondja meg a nővéreknek, hogy ma már nem láthatják tisztelendő anyánkat. Akkor tízkor, a szokott időben, szünetben. (Anna Szentkereszt nővér kimegy. A rendházfőnök-asszony, aki az egészet hallotta, kiegyenesedik. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Mária Inkarnáció nővér, a szent engedelmesség nevében elrendelem, hogy... (Az erőfeszítéstől kimerülten, hörögve hanyatlik a párnára. Kinyílik az ajtó és Blanche jön be, mint egy alavajáró. A rendházfőnök-asszony észreveszi és hallani, hogy szólítja. Blanche dermedten állva marad. ) MÁRIA ANYA Tisztelendő anyánk szeretné, ha közelebb menne az ágyához. (Blanche ijedten letérdel az ágy mellett. A rendházfőnök-asszony a homlokára teszi a kezét. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Blanche... (Hallani hogy a rendházfőnök-asszony valamiről rendelkezik Blanche-nak, de beléfojtja a szót a köhögés. ) MÁRIA ANYA Őrültség ez az egész...Nem volna szabad megengedni, hogy... A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Kérem, hogy bocsássa meg... de a halál...féle...halálfélelem... (Holtan hanyatlik vissza. ) Blanche Tisztelendő anyánk szeretne... tisztelendő anyánk szerette...szeretett volna... (Térdre rogy, arcát a lepedőbe fúrja és zokog. ) MÁSODIK FELVONÁS 1. jelenet Carmel, kápolna (A halott rendházfőnök-asszony egy nyitott koporsóban fekszik a kápolna közepén. Éjszaka van, a kápolnát a koporsó körül égő hat fáklya világítja meg. Blanche és Constance Saint-Denis virrasztanak a halott mellett. ) CONSTANCE Qui Lazarum resuscitasti a monumento foetidum. BLANCHE Tu eis, Domine, dona Requiem et locum indulgentiae. CONSTANCE Qui venturus es judicare vivos et mortuos, et saeculum per ignem. BLANCHE Tu eis, Domine, dona requiem... CONSTANCE ÉS BLANCHE Et locum indulgentiae. Amen. (Meghallván, hogy a kolostor órája üt, Constance fölkel és otthagyja Blanchot, hogy megkeresse az őket fölváltó többieket. Blanche próbál imádkozni. A holttestet bámulja. Föláll és elindul az ajtó felé. Az ajtó kinyílik. és Mária anya lép be. ) MÁRIA ANYA Mit csinál itt? Magának nem kell virrasztania? BLANCHE Én... csak... már letelt az idő, anyám. MÁRIA ANYA Hogy érti ezt? A váltás már megjött a kápolnába? BLANCHE Hát a...hát...hogy Constance nővér már elment értük..És akkor... MÁRIA ANYA És akkor maga megijedt és... BLANCHE Nem gondoltam, hogy baj, ha eljövök az ajtóig. (Blanche bizonytalanul úgy tesz, mintha visszamenne a koporsóhoz. ) MÁRIA ANYA Nem, lányom, ne tegye ezt! Ne menjen oda, ahonnan futott... Ami megesett, az megesett, ne is emlegessük! Hiszen teljesen meg van zavarodva. Különben elég hűvös az éjszaka, maga szerintem sokkal inkább a hidegtől reszket, mint a félelemtől. Megyek, és a cellájába kísérem. És mostmár ne rágódjék ezen a kis apróságon. Feküdjön le, vessen keresztet és aludjon. Mára hivatalosan fölmentem magát a hosszabb imádság alól. Holnap úgyis nagyobb lesz önben a bánat, mint a szégyenérzet, és ez majd erőt ad, hogy bűnbocsánatért könyörögjön Istenhez, anélkül, hogy magát marcangolná. (Mária anya Blanche vállára teszi a kezét és az ajtó felé tereli ) 1. közjáték A kolostor udvara (Blanche és Constance éppen az utolsó simításokat végzik egy, a Croissy rendházfőnök-asszony sírjára virágokból ülltetett kereszten. ) CONSTANCE Blanche nővér! Szerintem ez a kereszt elég magas és elég széles. Szegény főnökasszonyunk sírja pedig olyan kicsike! BLANCHE Akkor mit csináljunk most a maradék virágokkal? CONSTANCE Hát..kössünk belőle egy csokrot az új rendházfőnök-asszonynak! BLANCHE Azon tűnődöm, hogy Mária Inkarnáció anya vajon szereti-e a virágokat. CONSTANCE Istenem! Olyan jó lenne! BLANCHE Mi? Ha szeretné a virágokat? CONSTANCE Dehogy, Blanche nővér. Ha megválasztanák őt rendházfőnök-asszonynak. BLANCHE Maga mindig azt hiszi, hogy Isten mindent a maga kedve szerint cselekszik. CONSTANCE Mért ne hinném? Amit véletlennek, hívunk, talán épp az isteni logika. Gondoljon csak drága anyánk halálára, Blanche nővér! Ki hitte volna, hogy ilyen nehezére esik majd meghalni, hogy ennyit fog szenvedni! Olyan volt, mintha a Jóisten tévedett volna, mikor ráosztotta ezt a halált, mint amikor a ruhatárban véletlenül rossz kabátot adnak ki az embernek. Igen, ezt a halált valaki más érdemelte volna, mintha sehogy se tudott volna belebújni a túl szűk kabátujjba... BLANCHE Mit ért azon, hogy valaki másnak a halála, Constance nővér? CONSTANCE Azt, hogy az a másik, amikor majd eljön az ő ideje is, csodálkozni fog, hogy ez milyen könnyen megy, és kimondottan kényelmesnek fogja találni. Senki se önmagáért hal meg, hanem mindenki valaki másért, vagy épp más helyett, mit lehet tudni? 2.jelenet A kápolna termében (A közösség egybegyűlt, hogy engedelmességi fogadalmat tegyen az új rendházfőnök-asszonynak A falon szemben egy nagyméretű és nagyon szép feszület. A feszület alatt áll a rendházfőnök-asszony fotelja. Körben a falak mentén padok állnak, ezeken ülnek az apácák. A fogadalmi szertartás végén járunk. ) AZ ÚJ RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Drága leányaim, még annyit akartam hozzáfűzni, hogy éppen akkor kell nélkülöznünk Tisztelendő anyánkat, amikor a legnagyobb szükségünk volna rá. Minden bizonnyal véget értek a boldog békeidők, és könnyen elfelejtkezünk róla, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva minden veszedelemnek, hogy Isten kezében vagyunk. Hogy mit hoznak az idők, melyekben élnünk adatott, nem tudhatom. Abban bízom, hogy az Isteni Gondviselés megajándékoz minket azokkal az erényekkel, amelyeknek a gazdagok és hatalmasok híján vannak: a jószándékkal, a türelemmel és a megbocsájtással. Minden más erénynél fontosabbak ezek a magunkfajta szolgálóleányoknak. Mert többféle bátorság létezik a világon, és a nagyok bátorsága nem mindig segít a kisembernek, nem erre van szüksége, hogy túléljen. A szolga ne próbáljon a gazda erényeivel ékeskedni: olyan az, mintha a szegény nyúl elébe káposzta helyett majorannát és kakukkfüvet tennénk. Még egyszer mondom, mi csak Isten szegény szolgálóleányai vagyunk, akiknek az a dolguk, hogy imádkozzanak. Óvakodnunk kell mindentől, ami eltéríthet minket az imádságtól, óvakodjunk hát a vértanúságtól is. Az ima ugyanis szolgálat, a vértanúság pedig elégtétel. Olyan ez, mint amikor a király int a szolgálójának, hogy az menjen oda és üljön le mellé a trónusra. Mi is, ha int nekünk a mi szeretett Urunk, jobban tesszük, ha folytatjuk a bútorok tisztogatását, semmint hogy rögtön higgyünk a szemünknek és Fülünknek. Bocsássanak meg nekem, ha kissé sajátosan fejeztem ki magam, lehet, hogy szabadosnak találták a példámat. Mária anya, tegye meg, kérem, hogy összefoglalja nekünk ezt a rövid kis eszmefutatást. MÁRIA ANYA Nővéreim, tisztelendő anyánk arról beszélt az imént, hogy a mi legfontosabb feladatunk az imádság. Kövessük hát, nem csak beszédünkben, de szívünkben is tisztelendősége utasításait! (Mária anya intésére a karmeliták egyszerre térde ereszkednek. ) MÁRIA ANYA Üdvözlégy Mária A KARMELITÁK Malaszttal teljes MÁRIA ANYA ÉS A KARMELITÁK Áldott vagy te az asszonyok között A KARMELITÁK És áldott a te méhednek gyümölcse MÁRIA ANYA ÉS A KARMELITÁK Jézus A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Asszonyunk Szűz Mária A KARMELITÁK Istennek szent anyja A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY ÉS A KARMELITÁK imádkozzál érettünk A KARMELITÁK Most és mindörökké A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY, MÁRIA ANYA ÉS A KARMELITÁK Amen. (A karmeliták fölállnak és lassan elindulnak kifelé ) Közjáték A kolostor egyik terme (Erőszakosan hosszan rázzák a csöngőt. Mária anya és a rendházfőnök-asszony sietve jön, közben Constance is megérkezik ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Mi folyik itt? CONSTANCE Egy lovas várakozik a falfülkénél, tisztelendő anyámmal akar beszélni. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Miféle falfülkénél? CONSTANCE Ami a sikátorból nyílik. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Ha így el kellett rejtőznie, akkor nem hiszem, hogy ellenség. Menjen anyám, nézze meg! (Mária anya és Constance nővér kimennek. A rendházfőnök-asszony nem mozdul, csak a szája mozog szinte észrevétlenül Mária sietve jön vissza. ) MÁRIA ANYA Anyám, de la Force lovag az, és szeretné látni a húgát, mielőtt elutazik külhonba. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Szóljanak akkor Blanche de le Forcenak. A körülményekre tekintettel nem ragaszkodunk a szabályokhoz. (Utánaszól a távozni készülő Mária anyának ) Szeretném, ha jelen volna a találkozásnál. MÁRIA ANYA Ha tisztelendőséged megengedné, jobban örülnék, ha valaki más... A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Nem más, hanem Ön, anyám. (Mária anya sietve távozik. ) 3. jelenet Közjáték A társalgó (Blanche födetlen arccal érkezik. Mária anya jelen van a találkozásnál anélkül, hogy látszana. Az arcát fátyol takarja. ) A LOVAG Miért álldogál így már húsz perce, lesütött szemmel, alig válaszolgatva? Hát ilyen fogadtatást érdemel az ember testvére? BLANCHE Isten a tanúm rá, hogy a világért sem akarnék Magának fájdalmat okozni. A LOVAG Egy szónak is száz a vége, apánk szerint ön itt nincs biztonságban. BLANCHE Lehet, hogy nem vagyok, de én úgy érzem, hogy igen, és ez a lényeg. A LOVAG Mennyire másképp beszél, mint múltkorjában! Van magában valami merev és erőltetett. BLANCHE Amit ön merevségnek érez, az csupán a szokatlan helyzetből és ügyetlenségemből fakad. Még nem szoktam hozzá, hogy boldog és felszabadult lehetek. A LOVAG Boldog talán igen, de felszabadult nehezen. A természetet úgysem képes legyőzni. BLANCHE Miért, a karmeliták életét olyannyira természetellenesnek találja? A LOVAG A mai világban aztán tényleg olyan az Ön mostani helyzete, hogy bárki szíves örömest cserélne magával. Lehet, hogy kemény vagyok, Blanche, de ez csak azért van, mert közben apánkra gondolok, aki otthon egyedül maradt a szolgákkal. BLANCHE Azt hiszi, csak félelemből maradok itt? A LOVAG Vagy mert fél félni. Ez sem valami nagy dicsőség, a lényeg, hogy fél valamitől. Kockázatot kell vállalni a félelemmel is, úgy minta halállal, az az igazán bátor, aki meri vállalni a kockázatot. BLANCHE Semmi több nem vagyok én már, mit az Isteni Akarat apró játékszere. A LOVAG Blanche, amikor az imént megérkeztem és magára néztem, az volt az érzésem, hogy majd'összeesik, olyan gyönge. Aztán mintha ebben a gyér világításban hirtelen fölvillant volna az egész gyerekkorunk. Biztos csak merő ügyetlenségből jutottunk ide, hogy úgy beszélgetünk, mintha párbajoznánk. Hát így megváltozott az én kis nyulacskám? BLANCHE Ah! Miért akarja újra elültetni bennem a kételyt, mint valami mérget? Hisz egyszer már majd'bele pusztultam ugyanebbe a méregbe. Igen, tényleg valaki más vagyok már. A LOVAG Tehát már nem fél semmitől? BLANCHE Ahol most vagyok, ott semmi baj sem érhet. A LOVAG Hát akkor ég Önnel, édesem. (Az ajtó felé tart. De amaz hirtelen elgyöngül, két kézzel megkapaszkodik a rácsban. ) BLANCHE Jaj! Ne menjen így el, ne búcsúzzon haraggal! Oly sokáig oly könyörületes volt velem, hát most adja meg nekem legalább azt a kis tiszteletet, amit bármely más barátja megérdemelne! A LOVAG Blanche, most maga az, aki nagyon keményen szól. BLANCHE Én ön iránt mélységes gyöngédséget és szeretetet érzek. De nem vagyok többé az a kis nyuszika. Karmel leánya vagyok, aki szenved ön miatt s akire úgy kell gondolnia, mint harcostársára, hisz mindnyájan küzdünk, ki-ki a maga módján, ez a küzdelem is tele van veszéllyel és kockázattal, akárcsak az öné. (A LOVAG leírhatatlan tekintettelhosszan végigméri Blanche-ot, majd távozik. Blanche a rácsba kapaszkodik, hogy össze ne essen. MáriaInkarnáció anya odamegy. ) MÁRIA ANYA Szedje össze magát, Blanche nővér. BLANCHE Ó! Anyám, hát nem hazudtam, ugye? Hát hogyne tudnám, hogy ki vagyok én? Jaj nekem! Olyan szörnyű volt, kegyelem! lsten bocsásson meg nekem! Ellágyultam, azért öntöttem így ki a szívem. Hát én nekik már mindig csak egy gyerek maradok? MÁRIA ANYA Na gyerünk, ideje menni. Blanche Gőgösen viselkedtem és meglesz a büntetésem. MÁRIA ANYA Egyetlen módon törheti le az ember a saját gőgjét, ha fölébe helyezkedik. (Támogatná a kissé meggörnyedt Blanche-ot ) Legyen önben tartás. (Kimennek. ) 4. jelenet Közjáték Karmel, a sekrestye (A káplán az apácáktól körbevéve éppen elrakosgatja a szertartási kellékeket egy szekrénybe, mert egy időre távozik a közösségből. ) A KÁPLÁN Drága leányaim, amit most elmondok, az néhányuk előtt már nem titok. Feladom egy időre a tisztemet és visszavonulok. Ez volt most az utolsó mise, amit most hallottak. A tabernákulum üres. Ma megismétlem a régi keresztény egyházatyák egy gesztusát. Nagy nap ez a mai Karmel számára. Ég önökkel, megáldom magukat. Énekeljünk együtt! A KÁPLÁN Ave verum corpus natum Ex Maria Virgina. A KARMELITÁK Vere passum immolatum In cruce pro homine. A KÁPLÁN Cujus latus perforatum Unda fluxit et sanguine. A KARMELITÁK Esto nobis praegustatum Mortis in examine. A KÁPLÁN O clemens! A KARMELITÁK O pie! A KÁPLÁN O Jesu fili Mariae. Amen. (Az apácák felállnak. Blanche éppen a káplán mellett találja magát. ) BLANCHE És most mit fog csinálni? A KÁPLÁN Semmi mást, mint amit most is csinálok. Föl leszek függesztve. BLANCHE (szinte beleremeg a gondolatba ) De ha igaz az, amit mesélnek, akkor magát megölik, ha fölismerik. A KÁPLÁN De nem ismernek föl. BLANCHE Mért, álruhát vesz? A KÁPLÁN Igen. Ezt az utasítást kaptuk. Drága Blanche nővér, magát oly hamar elragadja a képzelet. Igen, gyermekem. De nyugodjék meg. Itt leszek mindig a közelben. (A küszöbön még egy mozdulattal megáldja. ) Jövök majd, amilyen gyakrancsak tudok. (Távozik. Mária anya végtelen nyugalommal betolja mögötte a hatalmas reteszeket. ) CONSTANCE Lehet az, hogy így meghurcolhatják a papokat egy keresztény országban? Hát ilyen gyávák a franciák? MATHILDE NŐVÉR Félnek. Mindenki fél. Úgy ragasztják egymásra a félelmet, mint járványok idején a kolerát vagy a pestist. BLANCHE (Mintha nem is ő beszélne, rezzenéstelen hangon veti közbe ) Lehet, hogy a félelem is egy betegség. CONSTANCE Dehát hol vannak azok a derék franciák, akik a papok mellé állnának? A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Amikor a papok hiányoznak, akkor bővében vagyunk a vértanúknak, így a kegyelem egyensúlyba kerül. MÁRIA ANYA (Visszafogott, de szenvedélytől izzó hangon ) Az az érzésem, hogy a Szentlélek Őtisztelendősége által nyilatkozott meg nekünk. Azért, hogy Franciaországnak maradjanak még papjai, Karmel leányai nem tehetnek mást, minthogy föláldozzák az életüket. A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Azt hiszem, anyám, rosszul hallotta, vagy legalábbis Félreértette amit mondtam. Nem a mi döntésünkön múlik, hogy szerény neveink bekerülnek-e majd valamikor a breviáriumba. (Távozik, nyomában Jeanne nővérrel. Mindea apáca Mária anyára mered. Erőteljes harangzúgást hallani a torony felől. ) CONSTANCE Félreverték a harangot! MATHILDE NŐVÉR Gyorsan menjünk a mosoda kapujához! (Megjelenik a káplán. ) A TÖMEG (Az utcán tolongva ) Ah! A KÁPLÁN Kishíján beszorultam a tömeg és a katonák közé. Nem volt más választásom, muszáj volt bejönnöm ide. CONSTANCE Maradjon itt velünk, atyám! A KÁPLÁN Csak bajt hoznék magukra. El kell mennem innen. Ha a menet összegyűlt a Municipalité téren, akkor majd fölszabadulnak az utcák. A TÖMEG Ah! CONSTANCE Figyeljenek ide! MATHILDE NŐVÉR Figyeljenek ide! AZ ÖSSZES KARMELITA EGYSZERRE Itt vannak! A KÁPLÁN Túl soká vártam. Mi lenne magukkal, szegény lányaim, ha pont itt kapnának el? (Megáldja őket és eltűnik. ) A TÖMEG Nyissák ki a kaput! Nyissák ki a kaput! (Az apácák Mária anya kivételével mind egy sarokba tömörülnek. ) A KARMELITÁK Ne nyissa ki! Ki ne nyissa! Közben döngetik a kaput. MÁRIA ANYA (Constance-hoz ) Menjen kislányom, nyissa ki! (Constance határozottan odalep és elhúzza a reteszt. Két rendbiztos belép, kettő az ajtót biztosítja. A tömeget két, szuronyos katona tartja vissza.) AZ ELSŐ RENDBIZTOS Hol vannak az apácák? MÁRIA ANYA Ott, amint látja. AZ ELSŐ RENDBIZTOS Az a tisztünk, hogy ismertessük velük a feloszlatási rendeletet. MÁRIA ANYA Hát tegyék, ha ez a dolguk. MÁSODIK RENDBIZTOS (Olvassa ) „A Törvényhozó Ülés 1792 augusztus 17-én a következőképpen határozott: Következő október elsejéig minden, jelenleg szerzetesek vagy apácák által használt épületet el kell hagyniuk a fent említett szerzeteseknek vagy apácáknak, s ezeket az épületeket aztán értékesítni kell a hivatalnoki testület javára." AZ ELSŐ RENDBIZTOS Kívánnak-e ellenvéleményt nyilvánítani? MÁRIA ANYA Hogy tudnánk ellenkezni, amikor már úgysincs semmink? Ám ruhákra elengedhetetlenül szükségünk lesz, ha maguk megtiltják, hogy ezt viseljük. AZ ELSŐ RENDBIZTOS Hát jó! (Gúnyosan ) Szóval ennyire sürgős, hogy levessék ezt a maskarát, és normális ruhát vegyenek, mint a többi ember? MÁRIA ANYA Erre csak azt tudnám felelni, hogy nem az egyenruha teszi a katonát. Bármilyen ruhát viseljünk is, a lelkünk ugyanazt szolgálja. AZ ELSŐ RENDBIZTOS A népnek nincs szüksége szolgákra. MÁRIA ANYA De vértanúkra igen, és ebben mi nagy szolgálatot tehetünk. AZ ELSŐ RENDBIZTOS Ph! Manapság könnyű meghalni, nem jelent semmit. MÁRIA ANYA Az élet nem jelent semmit, ha nincs értéke, ha nevetséges semmiség, elszáll, mint a maguk rendelkezései. ELSŐ RENDBIZTOS Drágán megfizetne ezekért a szavakért, ha nem velem volna dolga. (Mária anyához, bizalmasabban ) Hát minek néz engem, valami vérszomjas fenevadnak? Hiszen én magam is sekrestyés voltam a Chelles-i parókián, a plébános a tejtestvérem volt. De hát együtt kell ordítani a farkasokkal! (Mária anya tartózkodása lehűti a lelkesedését ) MÁRIA ANYA Már megbocsásson, de szeretnék valami biztosítékot a jószándékáról. AZ ELSŐ RENDBIZTOS Magammal viszem a rendbiztosokat és a katonákat. Estig csak a munkások maradnak itt. Blancard-ral, a kováccsal pedig vigyázzon. Besúgó. (A rendbiztosok elvonulnak. A tömeg távolodik. Mária anya megy és becsukja a kaput. Szemben az apácák állnak, nem tudván, mit csináljanak, némelyikük imádkozik. Blanche sebzett madárként kuporog egy kisszéken. Jeaune anya lép be a kerítés egy kis oldalajtaján. ) JEANNE ANYA Nővéreim, tisztelendő anyánk szeretne búcsút venni tőlünk, mert hamarosan Párizsba kell utaznia. (Jeanne anya szánakozó tekintetet vet Blanche-ra, majd a szekrényhez lép és kivesz a Dicsőeéges Király szobrocskát, és Blanche-nak nyújtja, mint egy játékbabát. ) Tudja, Blanche nővér, ez az a Dicsőséges Király szobrocska, amit Karácsony éjjelén az összes cellában körbehordtak. Remélem, ez majd erőt ad magának. BLANCHE Karjára veszi a kis szobrocskát Ó! Milyen kis pici! és törékeny! MÁRIA ANYA Nem az! Nem kicsi! Hatalmas és erős! A TÖMEG (Az utcáról ) Előre! Előre! BLANCHE Ah! (Leejti a kis szobrot, aminek összetörik a feje a kövön. ) BLANCHE (Elborzadva, mintha stigmatizálódott volna ) Összetört a Kisjézus! Már csak az Isten báránya szobor maradt! A TÖMEG Előre! Előre! HARMADIK FELVONÁS 1. jelenet A kápolnában (A közösség a teljesen földúlt kápolnában gyűlt össze.Minden csupa szalma és gipsztörmelék, a kórus rács darabokban lóg.. A kápolnát néhány fáklya fénye világítja meg. Egy apáca őrt áll az ajtónál. A káplán szerény utcai rzhája csupa sár, a cipőja szintén, az egyik ingujja megtépve lóg a csuklóján. MÁRIA ANYA nyugodt és határozott, az apácák körbeveszik őt. Blanche és Constance egymás mellett állnak, Mathilde nővér pedig egy másik apácával kicsit távolabb. ) MÁRIA ANYA Beszéljen, atyám, ők már rég azt az utat választották, amelyre most rá fognak lépni. A KÁPLÁN Ez nem igazán az én tisztem, és azt hiszem, hogy Tisztelendő anyánk távollétében talán jobb volna, ha Ön szólna hozzájuk. MÁRIA ANYA Leányaim, szeretném, ha mindnyájan együtt felajánlkoznánk a vértanúságra, hogy kiérdemeljük Karmel nevét és hogy a haza üdvét szolgáljuk. A nővérek egymásra néznek. Örülök, hogy ezt a javaslatot olyan könnyeden fogadják, ahogy az Úr azt felajánlanom sugallta. De nem szabad, hogy felkínálva nyomorult életünket túlbecsüljük annak értékét. JEANNE ANYA De hát mire kötelez minket pontosan ez a fogadalom?Az a gond a különleges fogadalmakkal, hogy gyakran megosztják a közösség szellemét és lelkiismereti ellenállást is szülhetnek. MÁRIA ANYA Éppen ezért gondolom, az elvek és az engedelmesség miatt, hogy egy ilyen javaslatot mindenki csak egyetértéssel fogadhat. Ha bárki közülünk ellenezné, azonnal visszakoznék. Ezért arra gondoltam, hogy döntsünk titkos szavazással. A káplán úr majd meghallgatja a javaslatainkat a gyóntatószében. Így már elégedettebb lesz, anyám? JEANNA ANYA Nyugodtabb mindenesetre. A KÁPLÁN Elég, ha egyenként bejönnek hátra az oltár mögé. MATHILDE NŐVÉR (Egy másik apácához hajolva Blanche felé bök ) Fogadjunk, hogy lesz egy ellenszavazat. (Az apácák egyenként bevonulnak az oltár mögé, majd nemsokára kijönnek. Blanche ijedt arccal jön elő Constance követi őt a tekintetével. A káplán Mária anyához megy és néhány szót súg neki. ) MÁRIA ANYA Egy ellenszavazat van. Ennyi már elég. MATHILDE NŐVÉR (a szomszédjához ) Tudjuk, hogy kié... CONSTANCE Én voltam az! (Általános megdöbbenés. Blanche sírva fakad a kezébe temeti az arcát.) A káplán úr tudja, hogy igazat mondok... De ...De...mostmár én is egyetértek a többiekkel,..és ..én is... én is szeretném letenni azt a fogadalmat.... az Isten szerelmére kérem, könyörgök. A KÁPLÁN Döntöttem. Menjen oda a többiekhez. Kettesével jöjjenek ide elém. Leveszi a papi díszeket. Nővéreim a szentségben, nyissák ki a Szentírást és tegyék le az imazsámolyra. Először a legfiatalabbak jöjjenek. Blanche nővér és Constance nővér, legyenek szívesek. (Blanche és Constance letérdelnek egymás mellé, és Istennek ajánlják fel életüket. A többi apáca is sorban jön, hogy sorra kerüljenek. Blanche, kihasználva a lökdösődést, eltűnik. ) 1. közjáték Utca a kolostor előtt (A karmeliták, élükön a rendházfőnök-asszonnyal, egybegyűltek a városi hatóságok előtt. Utcai ruhában vannak és kis batyut tartanak a kezükben. ) AZ ELSŐ TISZT Polgártársak, gratulálunk Önöknek a fegyelmezettségükhöz és polgári engedelmességükhöz. Mindazonáltal felhívjuk a Figyelmüket, hogy az Állam szeme magukon lesz. Csak semmi közösség, csak semmi kapcsolat a Köztársaság ellenségeivel, pláne nem a lázadó papokkal, akik a pápa és az elnyomók támaszai. Tíz perc múlva egyenként kézhez vehetik majd azt a bizonylatot, amivel törvényes felügyelet alatt ugyan, de újra élvezhetik majd a szabad életet. (Elmegy, a többi katona követi. A rendházfőnök-asszony egy mozdulattal maradásra inti a karmelitákat. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Gérald nővér, mindenképpen értesíteni kell a papot. Biztosra vettük, hogy ma misét fog celebrálni, de látom, hogy ez túl nagy veszélyt jelentene ránézve, és miránk nézve is. Maga nem így gondolja, Mária anya? (Gérald nővér kimegy ) MÁRIA ANYA Mostmár Tisztelendő Anyámra bízom, hogy ezentúl mit kell vagy nem kell gondoljak, de ha az előzőekben rosszul reagáltam volna, hát mit tegyek, ami megtörtént, már úgyis megtörtént. Hogy egyeztethető össze a fogadalmunkkal ez a nagy óvatosság? (Kimegy. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Az apácákhoz fordulva Önök mindnyájan személyesen felelnek Isten előtt a fogadalmukért, én azonban mindnyájukért felelek, és elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam, mit csinálok. 2. jelenet Előjáték De la Force márki könyvtára (A könyvtárat teljesen földúlták. Minden bútor összehányva. A kandallómélyedésbe egy kis tűzhelyet állítottak, azon egy egyszerű agyagedény áll. A szoba közepén egy tábori ágy áll. Blanche egyszerűen öltözve, mint a nép gyermeke, épp a tüzet élesztgeti. Mária anya ront be az ajtón civil ruhában. ) BLANCHE Maga az... MÁRIA ANYA Igen, magáért jöttem. Itt az idő. BLANCHE (riadtan ) De én most nem mehetek magával... Majd talán egy...kicsit később. MÁRIA ANYA Nem lehet kicsit később, most kell. Néhány nap múlva már késő lesz. BLANCHE Késő mihez? MÁRIA ANYA Az üdvözüléshez. BLANCHE Az én üdvösségem....Azt hiszi, akkor aztán jó helyen leszek? MÁRIA ANYA Biztosan jobb helyen, mint ahol most van. BLANCHE Nem tudok hinni magának. Manapság van-e nagyobb biztonság, mint amiben én élek? Hát ki vagyok én, kinek jutna eszébe engem elővenni? A halál csak a nagy embereket sújtja...Én viszont belefáradtam, MÁRIA ANYA! ... Na tessék, odaég a pörkölt! Erről most maga tehet. - Jaj Istenem! Istenem! Mi lesz velem? (Blanche a tűz előtt térdel és zokog. Leveszi az edény fedőjét. MÁRIA ANYA mellétérdel és megpróbálja átönteni a pörköltet egy másik lábasba. ) MÁRIA ANYA Ne gyötörje magát Blanche, minden rendbe jön. Mért sír? BLANCHE Sírok, hogy maga ilyen jó hozzám. De szégyellem is, hogy így sírok. Azt szeretném, ha mindenki békén hagyna, ha többet eszébe se jutnék senkinek.... . (Hirtelen fölhorgad haraggal ) Mit vágnak mindig mindent a fejemhez? Hát kinek ártottam én? Én nem káromoltam a Jóistent. A félelem nem lstenkáromlás. Én a Félelembe születtem bele, ebben éltem és élek még most is, a világ pedig megveti a félelmet, úgyhogy nekem megvetésben kell élnem. Ezt én már régen átgondoltam. Egyedül apám tarthatott volna vissza attól, hogy ezt valaha kimondjam. De ő meghalt. Néhány napja lefejezték. (leveti magát a tábori ágyra ) A saját házában, én, aki annyira büszke voltam rá és a nevére, most mi más vagyok, mint nyomorult szolga... Tegnap meg is vertek...Igen, megvertek. MÁRIA ANYA Nem az a szörnyű, leányom, ha az embert megvetik, hanem ha az ember saját magát veti meg. Krisztus szenvedése Blanche nővér! (Blanche fölugrik és kiegyenesedik, a szeme már száraz. ) BLANCHE Igen, anyám? MÁRIA ANYA Adok magának egy címet. Jól jegyezze meg. Mlle Rose Ducor, rue Saint-Denis 2. Nála biztonságban lesz. Mlle Rose Ducor, rue Saint-Denis 2. Holnap estig ott várok magára. BLANCHE Nem fogok oda menni. Nem mehetek oda. MÁRIA ANYA De oda fog. Én tudom hogy oda fog, nővér. EGY NŐI HANG (a szobán kívülről ) Blanche, az ellenőrzés! (Blanche kisiet egy oldalajtón. MÁRIA ANYA egy óvatlan pillanatban kisurran a bejárati ajtón. ) 2. közjáték Előjáték egy utca a Bastille környékéről (Két öreg hölgy és egy öregúr jönnek be. ) AZ ELSŐ IDŐS ASSZONY Szerintem ezzel még nincs vége a szörnyűségeknek. AZ IDŐS ÚR Való igaz, hogy Párizsban egyre nehezebb az élet! MÁSODIK IDŐS ASSZONY (Blanche jön kezében kosárral, amelyből saláták lógnak ki. ) Na! Ez se szebb, mint a többi. ELSŐ IDŐS ASSZONY Sőt, fonnyadtabb. Én Nanterre-i vagyok... MÁSODIK IDŐS ASSZONY Én meg Compiégne-i. BLANCHE (meghökkent hangon) MAGA COMPIÉGNE-BŐL JÖN? MÁSODIK IDŐS ASSZONY Igen, édesem. Tegnap jöttem, egy szekér zöldséggel. Van ott néhány tucat eszement, akik félnek a másik tucat eszementtől, és hogy egymásra ijesszenek, akkora lármát csapnak, mint száz másik. Tegnap előtt letartóztatták karmelita nővéreket. (Látva Blanche ijedt arcát ) Csak nem arrafelé laknak a kedves szülei? BLANCHE Á, nem, asszonyom. Különben én még sose jártam Compiégne-ben. Csak nyolc napja vagyok Párizsban, Roche-sur- Yon-ból jöttünk a gazdáimmal. AZ ELSŐ IDŐS ASSZONY Fura egy szolgáló, annyi szent. (Blanche sietve távozik ) 4. jelenet Cella a Conciergerce épületében. (A cellában össze vannak zsúfolódva a karmeliták. A Dicsőséges Kiskirály szobrocskája egy rozoga asztalra van letéve. Az asztalt fehér zsebkendővel takarták le, amely túl keskeny rá. Egy törött korsóban hervadt virágok kókadoznak. Van még néhány öreg pad meg egy nyomorúságos szék, azon ül a rendházfőnök-asszony. A rácsos alak egy sötét udvarra néz. Súlyos ajtó zárja a helyiséget. Hajnal van. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Leányaim, hamarosan letelik az első éjszakánk a börtönben. Ez volt a legnehezebb. De azért túl vagyunk rajta. A másodikra már föl leszünk készülve, már ismerjük a helyzetet, már nem lesz újdonság számunkra. Végül is nem változott más körülöttünk, csak a díszletek. Senki sem kecsegtethet többé minket a szabadsággal, amelyről úgyis rég lemondtunk. Lányaim, a vértanúsági fogadalmat a távollétemben tették. Ám mostmár mindegy is, hogy helyesen döntöttek-e, Isten nem engedi meg, hogy egy ilyen nagyszerű cselekedet hiábavalóan kavarja föl a lelküket. Vagyis, hm, vállalom a felelősséget ezért a fogadalomért, és vállalni is fogom, és történjék ezentúl bármi, én döntöm el, hogy éljünk-e vele. Jól hallották, vállalom a felelősséget, enyém a döntés terhe és önöké az érdem, hisz én magam nem tettem fogadalmat. Nem kell tehát ezen rágódniuk többé, leányaim. Mindig feleltem magukért ezen a világon, és ma sem áll ez másképp, nem bújhatok ki semmilyen felelősség alól. Legyenek nyugodtak! JEANNE ANYA Az Olajfák hegyén Krisztus nem volt már ura semminek. Félt a haláltól. CONSTANCE És mi van Blanche nővérrel? A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Én se tudok sokkal többet, mint maguk, lányaim. CONSTANCE Vissza fog jönni. MATHILDE NŐVÉR Mitől ilyen biztos benne, Constance nővér? CONSTANCE Mert...mert..azért, mert álmodtam valamit. (A rendházfőnök-asszony kivételével az öszes apáca nevetésben tör ki. Hirtelen kivágódik az ajtó. A börtönőr jön be. Egy iratot hajtogat szét. ) A BÖRTÖNŐR (Olvas ) A Forradalmi Törvényszék úgy határozott, hogy az Oise megyéhez tartozó Compiégne-ben lakozó karmelita nővérek, - Madeleine Lidoine, Anne Pellerat, Madeleine Touret, Marie-Anne Hanniset, Marie-Anne Piedcourt, Marie- Anne Brideou, Marie-Cyprienne Brare, Rose Chrétien, Marie Dufour, Angélique Roussel, Marie-Gabrielle Trézelle, Marie-Geneviéve Meunier, Catherine Soiron, Thérése Soiron, Elisabeth Vezolot - forradalomellenes közösséget képeznek, és Fanatikus kapcsolataik fenntartásával elősegítik a szabadságellenes irományok fennmaradását. Fentiek lázadó és lázító csoportot alkotnak, amelynek házai a bűnöző szellem és bűnös szándék fészkei, s amelyeknek szándéka a francia népet rabtartóinak vasára verni, szabadságát vérbe fojtani az ég akaratára hivatkozva. Ezért a Forradalmi Törvényszék úgy határoz, hogy a fent nevezett egyéneket halálra ítéli." (A börtönőr összahajta az iratot. Az apácák mind lehajtják a fejüket. A börtönőr kimegy. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY Leányaim, én egész szívemmel azon voltam, hogy megmeneküljenek...Csak múljon el tőlem ez a keserű pohár, hisz úgy szerettem kezdettől mindnyájukat, ahogy csak egy vér szerinti anya szeretheti a gyermekét, márpedig melyik anya akarná önszántából, ezt még maga a Szűzanya sem akarta, föláldozni a saját gyermekeit? Ha rosszul cselekedtem, Isten majd megbocsájt. Ahogy most itt állok, maguk minden vagyonom, márpedig ki az a bolond, aki kiszórja a vagyonát az ablakon? Leányaim, ünnepélyesen fölszólítom magukat, hogy engedelmeskedjenek, most az egyszer, még utoljára, az én anyai áldásommal. 3. közjáték Egy utca a Bastille környékén (A káplán ront be. Mária anya előlep az árnyékból, ahol várakozott. ) A KÁPLÁN Halálra ítélték őket. MÁRIA ANYA Mindet? A KÁPLÁN Mindet! MÁRIA ANYA Úristen! És... A KÁPLÁN Biztos még ma, vagy holnap... (MÁRIA ANYA hátrahőköl. ) Mi lelte, MÁRIA ANYA? MÁRIA ANYA Nem hagyhatom, hogy nélkülem haljanak meg! A KÁPLÁN Mit számít ebben az ügyben, hogy maga mit szeretne? Isten azt szólítja vagy tartóztatja, aki neki tetszik. MÁRIA ANYA Én is letettem a vértanúsági fogadalmat.... A KÁPLÁN Istennek tett fogadalmat, vele szemben felelős a fogadalomért, nem a társnőivel szemben. Ha Isten fölmenti a fogadalma alól, csak arról dönt, ami úgyis az övé. MÁRIA ANYA De a becsületem forog kockán! Hogy hiába is keresnék még utoljára a tekintetemet. A KÁPLÁN Gondoljon inkább arra a másik tekintetre, soha le se kellene vennie róla a szemét. (Kimennek. ) 4. jelenet Előjáték A Révolution téren (A karmeliták éppen lekászálódtak a szekerekről. Az idős Jeanne anyának segítenek leszállni. Constance ugrik le utolsónak, majdnem vidáman. A karmeliták, élükön a rendházfőnök- asszonnyal, énekelve vonulnak a vérpad felé. A sűrű, szüntelenül hullámzó tömeg első sorában látni a káplánt, a fején frígiai sapka, feloldozást mormol és kapkodva keresztet vet, majd mikor az első néhány karmelita a vérpadra lép, sietve távozik. ) A TÖMEG Ó! Ó! (Elsőként a rendházfőnök-asszony megy föl a vérpadra. Ahogy sorban, egymás után tűnnek el, a kórus is egyre fogy. ) A RENDHÁZFŐNÖK-ASSZONY, JEANNE ANYA, MATHILDE NŐVÉR, CONSTANCE, ÉS A KARMELITÁK Salve Regina, Mater Miserecordiae, vita dulcedo et Spes nostra, salve, et spes nostra, salve. Salve Regina, Mater Miserecordiae, vita dulcedo et spes nostra, salve. Salve Regina, Mater miseracordiae, vita dulcedo et spes nostra, salve. Ad te clamamus exsules fili Hevae. Ad te suspiramus gements et flentes. Ad te suspiramus gementes et flentes in hac lacrimarum, lacrimarum valle. Eia ergo Advocata nostra, illos tuos miserecordes oculos ad nos converte. Et Jesum benedictum fructum ventris tui nohis post hoc exsilium ostende. O clemnes, o pia, o dulcis Virgo Maria, o dulcis Virgo Maria. (Constance, utolsóként a karmeliták közül fölmegy vérpadra. Blanche próbál utat vágni magának a kavargó tömegben, arcán nyoma sincs a félelemnek. ) CONSTANCE O clemens... (Constance észreveszi őt és arcán elömlik a boldogság. Megáll egy pillanatra. A vérpad fel menet gyengéden rámosolyog Blanche-ra. ) O pia, o dulcis virgo Ma... (Blanche hihetetlen nyugalommal lép elő a döbbent tömegből és fölmegy a vérpadra. ) BLANCHE Deo Patri sit gloria Et filio qui a mortuis Surrexit ac Paraclito In saeculorum saecula, In saeculorum... (A tömeg lassan szétoszlik.)