Giuseppe Verdi Lombardok Arvino, Pagano, testvérek, Folco fiai tenor, basszus Viclinda, Arvino hitvese szoprán Giselda, Arvino lánya szoprán Pirro, Arvino lovászmestere basszus Milánó elöljárója tenor Acciano, Antiochia uralkodója basszus Oronte, a fia tenor Sofia, Acciano hitvese, titokban megkeresztelkedett szoprán Apácák, elöljárók, zsoldosok, Folco palotaőrei, perzsa, méd, damaszkuszi és kaldeus követek, lovagok, kereszteskatonák, zarándokok, lombardiai asszonyok, háremhölgyek és égi szellemek Színhely: I. felvonás: Milánó. II. felvonás: Antiochia és környéke. III. és IV. felvonás: közel Jeruzsálemhez I. FELVONÁS A bosszú (Szent Ambrosius tere) (A templomból zene hallatszik) VÁROSI POLGÁROK (kar; a téren) Hát eljött a nagy nap! De szép ez! Az arcok kigyúlnak, Úgy örvend a szívünk a percnek. De még ott Pagano szemében a múltak, A bűnterhes évek sötét árnya reszket. Még ott ül az arcán a vad tűz, Mely egykor a bosszúra kész ifjú lelkében élt, Lám; csak bízzál, de várj még, hisz ritkán leled Durva farkaskebelben a bárány szívét. Ó, csak azt, azt ne véld, Ó, csak azt, azt ne véld. Várjunk még, várjunk még. NŐK (kar; a templomból kijövet) Ó, mondd, mit jelent, hogy a templom ma hangos? Mi váltotta dalra a szent óra csendjét? Hadd tudjuk, mi készül! VÁROSI POLGÁROK (kar) Egy bűnösnek ad most az ég itt feloldást, Ki megbánta tettét; És itt hull Pagano, a bűnös ma térdre, Hogy visszafogadja a szent ősi rög. NŐK (kar) De még azt is mondjátok el, mi a bűne, Hogy mért lett belőle e bús száműzött'! VÁROSI POLGÁROK (kar) Szép lány volt Viclinda, tán a legszebb, Bűbájos termet, ártatlan lélek, Sok ifjú hős szíve érte reszket, őt nőül nyerni, mind vágyban égtek. De ő a párját meglelte régen, Arvino volt, kit szívébe zárt; Pagano őrjöngött, és szívében Csak egyre vágyott, bosszút kívánt. Egy nap (a holtak órája kondult) Templomba indult együtt az új pár, Ám itt Pagano leshelyről orvul Bátyjára támad, tőrrel lesújt rá. Tizenöt éve hazátlan vándor, Száműzte népe, sújtja az ég. Azóta bűnét megbánta százszor, Visszavágyott újból közénk. NŐK (kar) De íme már jönnek, de szép ez: Az arcok kigyúlnak, úgy örvend a szívük a percnek VÁROSI POLGÁROK (kar) De még ott Pagano szemén a múltak, A bűnterhes évek sötét árnya rezg. VÁROSI POLGÁROK, NŐK (kar) Még ott ül az arcán a vad tűz, mely egykor A bosszúra kész ifjú lelkében élt; Hát jobb lesz, ha vársz még, hisz ritkán leled Durva farkaskebelben a bárány szívét; Még ott ül az arcán a vad tűz stb. PAGANO (letérdel) Íme itt, hol bűnöm látták, Szánva bánom régi vétkem, Vedd le rólam bűnöm átkát Földi kegy, s te Úr az égben. ARVINO Kelj fel, én tárt karokkal állok, És a csókom lesz a zálog. (Összeölelkeznek) VÁROSI URAK (kar) Hős Arvino, áld az ég! GISELDA, VICLINDA Végre béke! PAGANO Arcom hogy ég! GISELDA (Arvinóhoz) Mi történt, én édes jó apám... Mi bántja lelked? Mit rejt, mit rejt e sápadt töprengő homlok? Az én szívem még ily boldog, Úgy érzem, soha nem volt! De te, te nem érzed ezt, És én nem tudom mért, mondd, mért? ARVINO (magában) Szóranyíló ajkam visszaretten, Oly furcsa érzés, mely szívemre tört, Oly vad ez a szem, e homlok, békét szívén nem hord Rád sújt a végzet, ha rám tőrt emelsz, Jaj, ha újra tőrt emelsz, Jaj, hogyha rám újból tőrt emelsz, Ó, bús végzet elér, ha tőrt emelsz, Elér, ha tőrt emelsz, ha tőrt emelsz, Ha tőrt emelsz, lesújt az ég. PAGANO (Pirróhoz) Pirro, idehallgass! Eléri bosszúm, Védje bár száz égi angyal őt! Pirro, ugye érted? Nem retten szívem, Vad harag, bosszúvágy ad erőt. Lesújt a bosszúm, lesújt a bosszúm, Bár védje száz égi angyal őt! Ó, ostoba népség, kínpadra vont szívemtől Békét remélni mersz. Pirro, te értesz! Szívemben békére sose lelsz! Pirro, te értesz! Ostobák! Balgák! Balgák! Vad lázban égő szívemtől békét nem nyersz, Ne hidd, ne hidd te ezt, békét nem lelsz, Eljött a perc, ezt várom rég! PIRRO (Paganóhoz) Uram, egy intésed nekem törvény. Bosszúra készen, mi árnyként az éjben A szódra várunk, ha itt a perc, Ma éjjel bosszúra készen állunk, Szavadra várunk, ha itt a perc. A bosszú vár rá, a bosszú vár rá, ha itt a perc. Mint éji árnyak, szavadra várunk, ha itt a perc. Ha eljön a perc, a bosszú éje ez, Ezt várjuk rég. GISELDA Az én szívem még ily boldog Úgy érzem, hogy nem volt, Nem volt szívem ily boldog. (Arvinóhoz) De te, te nem érzed ezt És én nem tudom mért, mondd mért? Nem volt soha e szív ily boldog még. VICLINDA Az én szívem még ily boldog, Úgy érzem, hogy soha nem volt Az én szívem ily boldog még soha nem volt. (Arvinóhoz) De te, de te nem érzed ezt, És én nem tudom mért, mondd, mért? Nem volt soha e szív ily boldog még. NŐK, VÁROSI POLGÁROK (kar) Ó, bár e csókban ne lenne álság, Testvéri békét adna az ég! Reszket a szív, nem mer örülni még, Testvéred szívében békét nem lelsz, Ó, jaj, nehéz e perc, Nincs béke még! EGY ELÖLJÁRÓ Jó Arvino, most hallgass a szómra! Már a szent harcra gyűlnek a népek! És mi lombardok itt egybeforrva, Fővezérré kiáltunk ki téged. ARVINO Készen állok, s ha éltem az ára, Szent a cél, érte meghalni szép; (Paganóhoz) Testvér, jöjj hát, a keblemre zárlak, Páros eskünket hallja az ég. GISELDA, VICLINDA, ARVINO, ELÖLJÁRÓ, PAGANO, PIRRO, NŐK, VÁROSI POLGÁROK (kar) Ki megszegni merné az esküt, az álnok, Azt sújtsa a rút megvetés és a szégyen; Míg él, űzze rémséges önvád, s az átok, Ha meghal, a testét ne tűrje a föld, S ha meghal, a testét ne tűrje a föld. PAGANO, ARVINO A gyűlölet ördöge láncra ne verje E két szívet, indulunk karddal a kézben, És sújtson e penge az istentelenre, Ki ostoba gőggel az Úr ellen tört! VÁROSI POLGÁROK (kar) Ki megszegni merné az esküt, az álnok, azt sújtsa a rút megvetés és a szégyen, ARVINO, ELÖLJÁRÓ, PAGANO, PIRRO, VÁROSI POLGÁROK (kar) és sújtson a penge az istentelenre, ki ostoba gőggel az Úr ellen tört! GISELDA, VICLINDA, ARVINO, ELÖLJÁRÓ, PAGANO, PIRRO, NŐK, VÁROSI POLGÁROK (kar) Ha meghal, a testét ne tűrje a föld, Ha meghal, a testét ne tűrje a föld stb. VÁROSI POLGÁROK (kar) Ha meghal, a testét ne tűrje a föld. ARVINO, PAGANO A gyűlölet ördöge láncra ne verje E két szívet, indulunk karddal a kézben, És sújtson a penge az istentelenre, Ki ostoba gőggel az Úr ellen tör. GISELDA, VICLINDA, ARVINO, ELÖLJÁRÓ, PAGANO, PIRRO, NŐK, VÁROSI POLGÁROK (kar) Ki megszegni merné az esküt, az álnok, Azt sújtsa a rút megvetés és a szégyen; Míg él, űzze rémséges önvád, s az átok, Ha meghal, a testét ne tűrje a föld. (Változás; éjszaka) APÁCÁK (kar; a színfalak mögött) Baljós az éji óra, jót, rosszat elrejt árnya, Dicsérje jámbor szóval Istent a csendes zárda. Szüzeknek ajka szól hozzád, hallgass meg ó, nagy ég! Hozzon az éjnek fátyola békét az emberszívnek, Féljen a bűnös cselszövő, térjen meg az, ki téved, És zengje holnap hálás szívünk dallal az Úr nevét, az Úr nevét. PAGANO Jámborok! Hagyjátok abba, Az ég ma nem rátok hallgat! Sem az asszonyra ott benn, Mert ez a számonkérés végzetes éje, És bosszulón lesújt a kardom végre! ó Pirro, nem ez volt, hidd el, Mire lelkemben vágytam! Mert szent volt egykor, Mi most bűnbe kerget, a vágyam. APÁCÁK (kar; a színfalak mögött) Ó, hozz a szívekre békét! PAGANO Dőre asszony, remélni merted Azt, hogy téged e szív elfeledhet! Ó, mert mindazt, mit néked nyújt az élet, Azt az ég tőlem rabolta el! Nézd a vulkánt, bármily csendes, Lenn a mélyén ott forr a láva, Szívem úgy ég, a múlt szerelmes álma, Míg csak élek, nem hagy el. Szívem ég, úgy ég a múltnak álma, Ó, a múlt szerelmes álma, Míg csak élek, nem hagy el. PIRRO Minden híved jelre várva, Tettre készen lesben ott van. PAGANO Úgy hát rajta! Az ott Arvino háza, Gyújtsátok fel gyorsan! Érzem én, merész a tervem! Védi jól a fészkét bátyám; Mégse félek, mert ha győztem, Nékem jut a legszebb zsákmány. ZSOLDOSOK (kar) Gyáván bújnak meg a gyengék; Minket nem riaszt a veszély, Fürge kézben éles pengénk, Minden szónál szebben beszél. Halkan lépve, mint az árnyak Lepjük csendben el a házat; Vér és jajszó meg nem állit, Elpusztítjuk mind egy szálig. Gyorsan másvilágra küldjük őket, És ha vége volt, akkor vérbenázó karddal Üljünk majd, üljünk víg halotti tort. Gyorsan másvilágra küldjük őket stb. APÁCÁK (kar a színfalak mögött) És féljen tőled a cselszövő. PAGANO Végre eljött hát a bosszú, és a vad reményt újra érzem Évek óta hevít ez egy szó: bosszú tartja lelkem ébren Vér a váltságdíja a szépnek, ki lebűvöl és láncra ver, ah nékem adja ma őt a végzet, mind a többi, mind a többi vesszen el. PIRRO, ZSOLDOSOK (kar) Légy te kardja a bosszús égnek. PAGANO És mind a többi vesszen el, És a többi vesszen el. PIRRO, ZSOLDOSOK (kar) Bosszús égnek kardja légy te, Rajta, bátran harcra fel. Bosszús égnek kardja légy te, Csak rajta, bátran harcra fel. (Folco palotájának belseje) VICLINDA Még egyre borzong, reszket csak a lélek... Nem... láttam jól, hogy arcán nem a megbánás könnye, Csak bosszú égett. Jöjj hát, Giselda! A nagy veszélyben nincsen, aki védhet, csak Isten; Ím esküszünk, Ha jó apád a bajtól az égi Úr megóvja, Mi mind a ketten elmegyünk A szent sírhoz hálaútra! ARVINO (A szobájából jön) Drága nőm, figyelj, Menj át, és ott a szobában töltsed ébren az éjet. GISELDA Miért? Mitől kell félnünk? ARVINO Az atyám ott lesz véled! De úgy tűnik, mintha járkálnának odakünn! Képzelődöm talán, de ma oly sok minden történt... Menj, drága párom. (távozik) GISELDA Szent szűz, te állj most mellénk! (letérdel Viclindával együtt) Üdvözlégy Mária, kegyekben gazdag, Tebenned Urunk testté válott; méhed égi sarja, Százszor szent a magzat, Te asszonyok közt boldog és áldott! Istennek anyja, szüzeknek éke, Bár nagy a vétkünk, imádkozz értünk hozzá, Hogy bűnünk súlyát ne mérje, majd ha a végső útra térünk, Majd ha a végső útra térünk, A végső útra térünk! (távoznak) PIRRO (Paganóval belép) Menjünk! Már szobájában nyugodni tért Arvino. Egy szolga mondta. PAGANO No végre! Oltsd el a hitvány lámpát, Majd világít a tűzvész, Ég lángjai beragyogják bosszúm, Mit semmi meg nem gátol... és figyelj! (belopózik Arvino szobájába) (A felgyújtott palota lángjai látszanak) PIRRO Már a tűznek fénye lángol! Kardok csattogását hallom! Rajta hát, mert harci láztól Vad örömben ég az arcom. (kivont karddal elrohan) (Giselda átfut a színen, jön Pagano Viclindát magával vonszolva) VICLINDA (Paganóhoz) Gyáva féreg! (segítségért kiált) Arvino! PAGANO Őt kard ölte meg, hiába hívod, És te jössz velem. VICLINDA Haljak itt meg százszor inkább. PAGANO De mondd, ki az, ki védne itt, ki állna melléd? Nincs e földön senki már, ki tőlem eltép! Asszony ajkad gyönge jaja át nem üt a harci zajon, Jajgatásod nincs ki hallja... ARVINO De én hallom! PAGANO Ez szörnyűség! Vértől ázik a pengém, Ki vére ez itt a kardon? (Giselda, Nők és Férfiak berohannak) GISELDA, VICLINDA, NŐK, FÉRFIAK (kar) Az atyádé! ARVINO, PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Nagy ég! GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PAGANO, PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Sátán, kit szégyell az alvilág! PAGANO Hogy nyelne el a föld! GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PAGANO, PIRRO (kar) Hogy nyelne el a föld! GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PAGANO, PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Nagy Úr, az égből sújts le hát PAGANO És zúzzál engem szét! GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PIRRO És zúzzon téged szét! GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Az ég remeg, ha látja a bűnöd szégyenét. PAGANO És megremeg, ha látja, ha látja az ég bűnöm szégyenét. ARVINO, PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Az ég remeg, ha látja, ha látja az ég Bűnöd szégyenét. GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Az ég is borzad, remeg, ha látja bűnöd szégyenét. PAGANO A bűnöm szégyenét. Ó jaj, iszonyú bűn, Ha lát, remeg az ég! GISELDA, VICLINDA, ARVINO Remeg az ég, remeg az ég. PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Csak borzad, csak borzad az ég, az ég! GISELDA, VICLINDA, ARVINO Remeg az ég, Remeg az ég! Az ég! PIRRO, NŐK, FÉRFIAK (kar) Csak borzad, csak borzad az ég, az ég! ARVINO (Paganóhoz) Apagyilkos, e kard által végzed, Véred ontom, ez halálod perce. GISELDA (Arvinóhoz) Ó, ne halmozz a vétekre vétket, És ne hozd ránk az új szenvedést. PAGANO (Arvinóhoz) Szúrj! Mit késel, vagy elszállt a merszed? Nos hát, e dúlt keblet hadd nyissam én meg. FEGYVERESEK (kar; közbelépnek) Átkozott, élni fogsz, tartsd meg élted! Puszta kard erre nem büntetés! GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PAGANO, PIRRO, NŐK, FEGYVERESEK (kar) Menj hát, arcodra sütve a bélyeg, Hiába rejtőzöl, lát, ahogy Káint látta Isten; Poklok mélyén a láng úgy nem éget, Mint ahogy szívedet tépi és marja a tűz. NŐK, FEGYVERESEK (kar) Menj, az útra a nap fényt ne hintsen. Járd a völgyet, a rétet, a hegyet, Bárhol jársz, csak a vért lássa szemed, Meg ne állj, mint kit vad démon űz. PAGANO Ó, az úton napfény nincsen. VICLINDA, ARVINO Menj, az útra nap fényt ne hintsen. PAGANO Ó, ti mezők, ti völgyek, ti hegyek! VICLINDA, ARVINO Járd a mezőt, a völgyet, a hegyet, GISELDA, VICLINDA, ARVINO Járd a mezőt, vagy nézz föl, és láss vért. NŐK, FEGYVERESEK (kar) Járd a mezőt, vagy nézz fel a hegyre, Lásd a vért, csak a vért. PAGANO Puszta réten, puszta völgyben Járom egyre a mezőt, és járom a hegyet. PIRRO Járj a réten, járj a völgyben, Járd a völgyet, a mezőt, és járjad a hegyet. GISELDA Bármerre járj, utadon át Áldott nap fényt ne hintsen, Járj a réten, a völgyön, a hegyen. VICLINDA, ARVINO, PIRRO Menj, csak menj, csak menj utadra, PAGANO El, csak el a hosszú utamra, el, nos el hát. GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PIRRO, NŐK, FEGYVERESEK (kar) Menj, az útra a nap fényt ne hintsen, Járd a rétet, a völgyet, a hegyet, Bárhol járj, csak a vért lássa szemed, Meg ne állj, mert egy vad démon űz. PAGANO Démon űz, démon űz, jaj, jaj, Bárhol járjak, a vad démon űz, Szüntelen a vad démon űz, Mert a vad, mert a vad démon űz, Engem vad démon űz, igen, egy vad démon űz, És bárhol járok, meg nem állok, Mert egy szörnyű démon űz. GISELDA, VICLINDA, ARVINO, PIRRO, NŐK, FEGYVERESEK (kar) Menj, menj, menj, menj, Meg ne állj, mert a vad démon űz, mert a vad démon űz. Menj, menj, menj, menj stb. II. FELVONÁS A remete (Terem Acciano antiochiai palotájában) (Acciano a trónján ül, körülötte a követek, a kato- nák és a nép) KATONÁK (kar) Való a vészhír? ACCIANO Jönnek ránk a vad keresztes hordák! KATONÁK (kar) Az átkozottak! Ősi föld, ne tűrjed el a barbárt! Jöjj mennyköveddel Mohamed, zúzd ízzé-porrá őt. ACCIANO Mindenre elszánt csőcselék, Senkit se kímél, fosztogat; Bús romok, üszkös falvak jelzik útját, És számlálatlan holtak. ACCIANO, KATONÁK (kar) Allah, az égből sújts le rá, öld meg a vakmerőt! Most, hogy a gőgös Európa förgetegével zúdul ránk, Dördül az ég, és villám sújt, tűz veri fel a pusztát; Lelkünk tehozzád felkiált, mért hagytál minket el! De most! Mindenki talpra áll, halld hát a szent eskü- szót nagy Úr, Ne tűrj meg köztünk rút viszályt, keblünkben új harci tett vágya gyúl; És rútul elvész, elvész az álnok, csak te a lángot, Szívünknek lángját, gyújtsd a lángot újra fel! Gyújtsd fel a szívünk, gyújtsad a lángot újra fel! Gyúljon a szívünk, gyúljon a szívünk, gyúljon a lángja újra fel! Mindenki talpra, fel hát a harcra, És rútul elvész majd az álnok, Hogyha a lángot, szent harci lángot, Szíveink lángját te gyújtod fel! Te gyújtsd szívünk lángját újra fel, Hát rajta, hősi harcra fel. (távoznak) ORONTE (megjelenik anyjával) Mondd, mit tudsz róla, ó, jó anyám? SOFIA Csak sóhajt, szenved, És csak én sejtem, hogy miért... Mert érzem, szíve tiéd. ORONTE Ó, nincs a földön ember, Ki boldogabb énnálam. SOFIA (magában) Bár adnád, hatalmas Isten, Hogy új hit fénye gyúljon Ez ifjú szívben. ORONTE Ó, lány, a forró szívemet hadd adjam néked úgy át, Mint angyal, hogyha pengeti egy égi hárfa húrját. Milliónyi csillagnak sugarán fel, az égbe vinnélek én, Ó, hogy lásd meg a fényt, Mit soha még nem látott senki földi lény, Hogy lássad a tündöklő égi fényt, Melyet nem látott senki még, Hadd lásd a fényt! SOFIA És ha úgy lesz csak tiéd, Ha te véle frigyre lépve Felveszed az ő hitét? ORONTE Nincs, mit meg ne tennék érte. SOFIA Drága gyermek! ORONTE Anyám, ne kétkedj! Hidd el, sokszor érzem úgy, Hogy a szívem útját járva Végül Istenhez vezet az út. Ó! égre tárt szűzi szép szemek, Ó, tiszta angyali lélek! Rám néz, de jaj, mégse látja meg Vágyam, mely érte úgy éget. Ám jól tudom, megérzi, ha szívem kitárom néki, És messze űzi bánatát, ha majd megérti, Megérti e szív szavát, az majd messze űzi bánatát, Ha hű szívembe lát, az majd messze űzi bánatát. Az majd messze űzi bánatát! SOFIA Megváltja őt a vágy, a szent szerelmi vágy, Megváltja, megváltja majd a vágy! Változás (Szikla kiszögellés, mely barlangot rejt) REMETE (Pagano) Még mindig csend van! Ó, meddig, meddig kell várnom itt, Míg végre felzúg szél szárnyain a harci dal? A bűnös, ki a múltat úgy bánja, Ó, vajon meglátja-e még, Mikor felragyog a hegy ormán Győztes fénnyel a kereszt? Mi mossa le rólam bűnöm szennyét, Hogy éljek újra tisztán, Mikor tétlen e kéz és úr az ozmán? Oly csendes minden! nincs válasz! Mi történt vélem, E sebzett szívre honnan száll égi béke? Bölcs Isten az, ki ítél; Áldjuk az ő szent nevét a földi kínért! De majd, ha egyszer újra zeng És hív egy égi szózat, Dicsfényben ég a szent kereszt, S a harci kürtök szólnak, Szívemben hősi évek ifjúi lángja éled, Dermedt kezemhez újra majd ha kard acélja ért; Csak akkor érzi végre azt e szív, Hogy nem hiába élt, Csak akkor érzi végre azt a szívem, Hogy nem hiába élt, a szívem érzi majd, hogy nem hiába élt, Mert végre célhoz ért, elérte a célt. Ott az úton jön egy ember, A köntös rajt muzulmánt sejtet... Vissza gyorsan! (el akar rejtőzni) PIRRO (meglátja a Remetét) Ó, várj, ne menj el, El ne hagyd e sebzett lelket! Jámbor élted, tiszta szent erényed híre messze jár! Mondd, e szívre, Melyet szörnyű bűnök súlya nyom, mi vár? Úgy hívnak: Pirro; bűntársa annak, ki megölte édes- apját! És mert féltem, cserben hagytam gyáva-mód a szent hitet. Űz a bűntudat, ne hagyd hát, Űz a bűntudat, ne hagyd hát Veszni bűnös lelkemet Űz a bűntudat, ne hagyd hát, Ó, ne hagyjad veszni bűnös lelkemet! REMETE (nem fedi fel kilétét) Kelj fel, és bízva bízz! PIRRO Kezemre bízva kulcsa Antiochiának, (A távolból harci induló hangja hallatszik) REMETE Ó, mi ez? PIRRO Ott áll a nagy keresztes tábor, harcra várnak. REMETE Ó, mit hallok! Igaz, mit mondasz? Menj, feloldlak a bűntől! Íme, végtelen nagy irgalmában Rádtekint az Úr, Hisz rajtad áll, S a gaz muzulmán vár a porba hull. PIRRO Én megesküszöm tenéked, és a szívem Isten látja, Hogy az éjjel még a népet magam juttatom a várba! (Keresztesek jelennek meg a színen) REMETE Erre jönnek, tisztán látom... Ó, lombardok! PIRRO Ó, nézd, lombardok! REMETE Menj, e percben néked jobb, ha rejt a barlang. (Mindketten a barlangba mennek) REMETE (sisakkal és karddal a kezében újból megjelenik) Hű cimborák, érc-sisak, s te ősi kard, Ragyogjon új nap fénye ránk! ARVINO (megérkezik a keresztesek élén; a Remetéhez) Szólj, te élsz e sziklamélyben? REMETE Én. De mondd, te mit kívánsz? ARVINO Kérve kérlek, mondj el bűnös lelkemért Egy hő fohászt! REMETE Hisz te nem tudsz rólam semmit! ARVINO Messze földön híre jár, Hogy az Úr szava, a szent hit szól, Ha szóra nyílik szád! Gyűlölni szívem nem volt képes, Ám, hogy elrabolta lányom, hajt a bűnös vágy, Hogy véres bosszút álljak a gaz pogányon. REMETE Mondd hát, kész vagy, hogy azonnal támadj? ARVINO Kész. REMETE Még ma újra tiéd lesz lányod! ARVINO (a seregre mutat) Nézz csak rájuk, mind énreám várnak, Harcos Európa népeit látod! REMETE Boldog óra, már nőnek az árnyak! Rajta testvérek, lombardok, jertek, És az ég néktek adja a várat, Amire újból felvirrad a nap! ARVINO Lángra gyújtod, szent ember, a lelket, És a csüggeteg erőre kap! ARVINO, REMETE, KERESZTESEK (kar) Készülj hát, mert betelt már a mérték, Dörgő szózat rivall rád a mennyből, Allah napja az égről lehull, Allah napja az égről lehull! ARVINO, REMETE Már az égen a szent kereszt ott villog, Rőten lángol, a fénye szerteárad. KERESZTESEK (kar) Már az égen a szent kereszt ott villog, Rőten lángol, a fénye szerteárad. ARVINO, REMETE Sorra dőlnek a gőgös barbár várak, És az istentelen verve fut. KERESZTESEK (kar) Sorra ledőlnek a gőgös barbár várak, És az istentelen verve fut, És a gőgös horda fut, És a gőgös, a gőgös pogány horda fut. REMETE A gőgös, hitetlen, gaz horda fut, A gőgös, hitetlen, gaz horda verve fut. Már fut, már fut, elfut, és a pokolra jut. Változás (A hárem belseje Antiochiában) HÁREMHÖLGYEK (kar) Te Európa szépe, te Európa szépe! A bűbáj, a kellem! Egy táncot, egy táncot a vendégnek, jertek! De mért csillog könnycsepp e tündöklő szemben, Ha mennybéli boldogság itt minden perced? Hisz másért se lángol Oronte, csak érte... Mert Európa szépe, mert Európa szépe, Ó, Európa szépe. De mért hagytad el hát a szép ősi portád? Vagy ott tán, ki rád vágyna, egy férfi sincsen? Hát nézz végre ránk, lássuk hódító orcád, Mely napkelte legfrissebb tündöklő kincse. Hisz nincs köztünk egy se, ki véled fölérne... Mit óhajt az úrnő, ki Európa szépe? Szólj, Európa szépe! Te balga, te gőgös! De nagy lesz az ára, Hogy átkos és bűnös szerelmet gyújtott szemed, Majd itt látod holtan, és már nemsokára, Apádat, anyádat, kik elpusztulnak veled! De most, de most, de most tán jobb, Ha elmegyünk mi mind, Hagyjuk, hadd küldjön sóhajt a megváltó égre, És hulljon csak térdre, ha Európa szépe, Te Európa szépe, te Európa szépe, Most hadd hulljon térdre, ha Európa szépe, Csak térdre, csak térdre, te Európa szépe. (távoznak) GISELDA Ó, Istennek anyja, te nézz rám a mennyből, A szívemre békét csak te hozhatsz újra! Mért hagytál el engem? Mert lásd, földi vágyam Nem üdvöt, csak bút ad! Ó, jöjj, vezess az útra, az igaz útra. S ha úgy van, hogy elfordulsz tőlem, Mert bűnöm súlya oly nagy, Ó, engedd, hogy áldón kimondja, az ajkam Szent neved, Mert érzem, hogy borzadályt és kínt hoz a holnap, A sors úgy lesújt rám, s a gyász eltemet! Ó engedd, hogy áldón kimondjam A szent neved, a szent neved, Áldott neved, hogy áldjam szent neved. NŐK (kar; a színfalak mögött) Jaj, ki ment meg?! GISELDA Mi jajszó ez ismét? NŐK (kar; m. f.) Mentsd az élted! KERESZTESEK (kar; a színfalak mögött) Csak öld meg, ne kíméld! (Török katonák, háremhölgyek és Sofia keresztesek- től űzve rohannak be a színre ) NŐK (kar) Ó, a barbár reánk tört, ki véd meg, Hogyha a próféta így veszni hagy? ! GISELDA Keresztesek! SOFIA Ó, Giselda, Az ellenséget rút árulás hozta ránk! Halni láttam a férjem s a fiam. GISELDA Jaj, mit mondasz! (Arvino és a Remete belépnek) SOFIA És a förtelmes gyilkos, nézzed, ott van. GISELDA (felismeri Arvinót) Apám az, ő az éppen! REMETE (Giseldára mutat) Ím az Úr visszaadja őt neked. ARVINO Jöjj Giseldám! Ó, hadd zárjon újra keblére atyád! GISELDA (borzadva visszaretten) Csupa vér vagy! SOFIA Úgy szenvedek! GISELDA Nem! Nem Isten rendelé e véres tettet! Hisz úr a pusztulás, amerre mentek, És átkos bűnben élsz, ha egy muzulmánt hitéért Ölni meg, nem fél a lelked! Az égben erre bocsánat nincsen, Nem, ezt nem rendelé, nem rendelé az Isten. ARVINO, KERESZTESEK (kar) Mit hallok! SOFIA, REMETE Szegény leány! GISELDA Szememről gyászos végzet ujja Letépte a fátylat! Jaj néktek, győztesek, Mert jönnek, kik bosszút állnak, És újra, újra gyászt, Csak gyászt lát e vérző század! Fiúra visszaüt az apja vétke, Kiontott vértől gőzöl a föld! Bűnös kézzel ne bántsd, mert szent az ember, Az emberélet. S az ártatlan kiontott vér Gyűlölt az Úr előtt, Hát bűnös kézzel ne bántsd az éltet, Mert meg nem állhatsz az Úr előtt, Meg nem állhatsz az Úr előtt, az Úr előtt! ARVINO Szentségtörő, elég! Hallgass, ne szólj tovább! GISELDA Jaj, mindent látok! Eltorzult testetek játék a szélnek, Európa megremeg, úgy törnek rátok, Mint dúló förgeteg, a barbár népek! A bosszú kardja sújt, kímélet nincsen, Mert az, ki kardot ránt, kard által hull! Nem, ezt így nem rendelé, Nem rendelé az Isten, Békét, és újra békét hirdet az égi Úr, Nem Isten rendelé, nem Isten rendelé, Csak békét hirdet az égi Úr, Csak béke, béke, Így szólt az Úr, így szólt az Úr! REMETE Hallgass, te gyermek! ARVINO Förtelmes átkaidnak kardom éle vessen véget! SOFIA, REMETE, NŐK, KERESZTESEK (kar) Ne bántsad, A fájdalom elvette józan eszét, És nem tudja, mit beszél, hogy mit beszél, Ó, a szegény. GISELDA Csak ölj meg, csak ölj meg, csak ölj meg, Csak ölj meg, ne várj tovább! III. FELVONÁS A megtérés (A Jozafát völgye) ZARÁNDOKOK (kar) Jeruzsálem! Jeruzsálem! A város, hol az Úr földre szállt! A szent ígéret földje! Végre eljött a nap, a várvavárt! Vágyódva nézünk, könnytől ázó szemmel, Ó, te megszentelt táj, hol hitnek szárnyán Égig száll az ember, és az Úr trónja vár! Ott ált hitetlen nép között A bárány, a békehirdető; A vad pogányok térdre estek láttán, És szóltak: igen, ez ő! Ott hullt a dombon a Názáreti könnye, Mert népe bűnben élt; És ott a hegy, hol kínhalállal halt az Úr az emberért! Ó, vágyódva nézünk könnytől ázó szemmel, Ó, te megszentelt táj, hol hitnek szárnyán Égig száll az ember, és az Úr trónja vár! ' Ti halmok, te síkság, amíg csak él, (elindulnak) Rád áldón tekint a hit! Íme eljött, íme eljött az Isten, az élő, A győztes Úr van itt! Jeruzsálem! Jeruzsálem! (távoznak) GISELDA (megjelenik) Vajon most merre menjek? Fülledt az apám sátra, féltem, megfulladok! Friss légre vágytam, szabad ég alá! Elhagyott itt minden... nem szól az ének... Lelkem mégsem ég üdve vonzza... Nem mennybe vágyom, Szívemben más él, szegény szerelmes párom! ORONTE (közeledve meghallotta Giselda utolsó szavait) Giselda! GISELDA Nagy ég, egy fantom! ORONTE Nem az! Oronte hű karja vár rád! GISELDA Nem, nem te vagy! Jöjj, hadd öntözze a könnyem, A könnyem hű arcodat! ORONTE Én Giseldám! Hogy higgyem el, Hogy gondolsz még rám? GISELDA Ó, itt vagy, kit rég holtnak hittem! ORONTE Eltalált a kardjuk, de nagy sebet nem ejtett, S a remény, hogy még látlak egyszer téged, Azt súgta, fuss, fuss, mentsd az élted. Szereztem rongyos koldusköpenyt, Bújtam az erdőn, égő vágyban érted, Ó, hogy még egyszer nézz rám, csak addig éljek. GISELDA Mért gondolsz erre? ORONTE Nincs nékem senkim, Nincs szülőm, hazám, se társam, És véled elhagy az élet! GISELDA Nem! Én el nem hagylak, szökjünk együtt! ORONTE Nem! Ne mondd ezt! GISELDA Sorsom az, hogy társad legyek. ORONTE Jaj, nem sejted, milyen sors ez: Átoksújtott az út, melyen megyek. Sűrű erdőn, sziklabércen, Űzött vadként bolyongok folyton, Ver a zápor, és az éjben Fának odva, vagy barlang ad otthont! Majd a puszta napja éget, Hol a porban elvész a lábnyom, Kél a hold és vad hiénák Zengnek sivár nászéneket! Tűrök mindent, boldogan állom, Igen, én magam, csak én nem bánom, Nem lesz boldogabb énnálam, Mert a szívem veled lehet. GISELDA Ó, hát jerünk, el innen, de gyorsan, Hagyjuk el e gyászos helyet! ORONTE Gondold meg jól! GISELDA Én már kimondtam, szívem döntött, Én véled megyek! ORONTE Ó, mily boldogságot érzek, Gyáva sors, véled én szembenézek! Jöjj, én óvlak! GISELDA Igen, te óvj, Szívem nálad lel új vigaszt. E szív nálad lelhet új vigaszt, Ott lel vigaszt, ott lel vigaszt. ORONTE Ah, mit elrabolt a balsors Benned visszaadta azt Megadta azt, megadta azt. GISELDA Lombardiám, te drága táj, Ím búcsút intek, ég áldjon! Elhagylak, bár a szívem fáj Most, hogy tetőled el kell válnom! Én jó anyám, egy igézet Eltép tetőled, ó, érts meg! Te jó vagy hozzám, de lelkemet Csak hű szívem vágya váltja meg! ORONTE Jöjj hát velem, s ha szíved fáj, Vigaszt csak tőlem várjon! Lombardok lánya, érted már Oly sok mindentől meg kell válnom. Sírunk, de majd feledjük, Csak egymásnak élünk így együtt! És kérem az Istent, kit te imádsz, Hogy hő ajkam imáját hallja meg! GISELDA Te jó vagy, ne ítélj! Érts meg, én jó anyám! Én édes jó anyám, kérlek érts meg. Ha lelkem csak hű szívemnek égő vágya, Csak az váltja meg, megbocsáss, jó anyám! ORONTE És kérem Istent, és kérem a te Istened, Úgy kérem Istent, Hogy ajkam imáját hallgassa meg, Imáját hallja meg, hallgassa meg hő imám! KERESZTESEK (kar; a színfalak mögött) Hej, őrség! ORONTE Mit hallok! GISELDA Az őrséget hívják, felbolydult a tábor, Egy percet se várj! FEGYVERESEK (kar; m. f.) Hej, őrség! GISELDA Ah, jöjj, véled tartok, Csak véled, a sírig, Mert tőled nem választ már el, Csak a halál! ORONTE Ó, jöjj, együtt menjünk, Csak együtt a sírig, Mert tőled nem választhat el, Csak a halál! GISELDA, ORONTE Csak együtt veled! Jöjj, add a kezed, Mert más el nem választhat, Csak a halál, Csak együtt veled, Jöjj, add a kezed, Nem választ el már semmi más, Csak a halál, nem választ el Semmi, csak a halál. FEGYVERESEK (kar; m. f.) Hej, erre! Hej, erre! Utána, utána! Csak erre jertek, mind utána! Változás (Arvino sátra) ARVINO Mi vár még rám? Lelkem egyszerre tépi harag és rettegés! Elszöktek ők, És velük tűnt el a remete a hegyről, Ó, talán épp ő rejti őket! Mind eltűnt, mintha föld nyelte volna el! Te hitvány! Aljas! Kit a házam szégyenére szültek! Ó, bár lett volna sírod, mely ringatott, a bölcsőd! Lesújt a bosszús végzet! Rámszáll az átok, rám, ki nemzettelek téged! (Kívülről zaj hallatszik) ARVINO Mi történt? KERESZTESEK (kar; besietnek) Ma Paganót többen is látták, Ki éjjel a keresztes sátrak közt járkált! ARVINO Az égre! KERESZTESEK (kar) Titkon ki hozta őt vissza újra? S a gyilkos, ki tudja, mi új tervet sző? A gaz lelkén szárad az apjának vére, s az égből egy bosszús kéz nem sújt rá mégse? A kör most bezárult, elálljuk az útját, És bárhol is bujkál, nem szökhet el ő! A kör most bezárult, nincs számára út, Bárhol bújt volna meg, már nem szökhet el ő! ARVINO Ó, ha az ég, az ég nem ítélt, Engem bosszú vágya hajt, Szúrja át a bűnös szívét, Döfje át szívét e kard. KERESZTESEK (kar) A kör most bezárult, elálljuk az útját, És bárhol is bujkál, nem szökhet el ő, A gaz bárhol bujkál, el nem szökhet ő! ARVINO Szúrja át a bűnös szívét, Döfje át szívét e kard. KERESZTESEK (kar) A kör most bezárult, Elálljuk az útját stb. ARVINO Te átkozott, kiontom véred, Követlek tűzön-vízen át! Poklok mélyén utolérlek, Bárhol légy, lesújtok rád, Kardom éle sújt le rád, Bárhol légy, lesújtok rád. KERESZTESEK (kar) És bárhol is bujkál, Tőlünk már el nem szökhet ő, El nem szökhet ő, El már nem szökhet ő, Bárhol bujkáljon, már el nem szökhet ő. Változás (Barlang belseje) (A barlang a nyílásán át a Jordán folyót látni) GISELDA (A sebesült Orontét támogatja) Itt nyugtot lelhetsz! Jaj nékem, kegyetlen kezük Milyen mély sebet ejtett! ORONTE (elhaló hangon ) Giselda! Nem bírom! GISELDA Ó, ezt a szörnyű árat Mért kellett adnod értem... ORONTE Már végem! GISELDA Ó, hallgass, hallgass! Meggyógyulsz, meglásd, A köntösömből téptem vérző sebedre gyolcsot... ORONTE Te jó vagy... hiába, Már nem segíthetsz rajtam. GISELDA Isten az égben, hozzád kiált az ajkam! Meddig sújtod árva lelkem, mért nem hagytál meg- halni engem, Semmim nem volt, csak ez az áldott szerelem, S te elveszed őt... kegyetlen Úr! REMETE (előlép) Ne Istent vádold, Önnön bűnöd lásd előbb. GISELDA Földi hang, vagy égi lélek?! ORONTE Mondd, ki vagy? REMETE Ki új és boldogító létre hívhat téged, Hogyha szent hitünkre térsz. GISELDA Isten küldött! ORONTE Igen! Jól mondod, Ó, Giselda, végre elérem Azt, mit titkon oly sokszor kértem. Jöjj, és vezess, te égi kéz! REMETE Kelj fel! Ím rádtekint az Isten, És megérti lelked vágyát; Rád a Jordán vizét hintem, Melyből új élet üdve száll rád! GISELDA És ott fenn a fényes égben Szívünk hű szerelmét megáldja az Úr! Élni, élni! ORONTE Keblemben, érzem, egy másik élet lángja gyúl! Ó, mit jelent ez új gyönyör, Felséges csönd, mely áthat! Bús földi kín már nem gyötör... Itt vagy, de csak érzem, nem látlak! GISELDA Éltem reménysége, el ne hagyj, Sír el nem választ tőled! Az éltem, a sorsom csak te vagy, És véled hagyom el a földet. REMETE Hogyha a végső óra int, Az Úrhoz fordul lelkünk; És újra könnyű lesz a szív, Bús földi gondja eltűnt. ORONTE Jöjj mellém! De jó, hogy kezed érzem! Mért sírsz, ne hulljon könnyed értem! Mért hull a könnyed értem, ah. GISELDA Ó, el ne hagyj! Nézd, mátkádnak bús könnye hull rád, Elhagyni őt hogy tudnád? REMETE Megérteni hogy tudnád Istennek titkos útját, A mennyben újra látod őt. Már int az égi fény, Az égi fény, az égi fény, A mennyben újra látod őt, Már int az égi fény, Majd újra látod őt, csak bízzál. GISELDA Ó, melyik angyal tiltja azt, Hogy véled szálljak égbe én, Hogy szálljak égbe véled én? Bús sorsom, ó, mért tiltja azt, Hogy véled szálljak égbe én, Hogy szálljak véled én? Ott vár reám az égben, Ó várj reám, várj rám! ORONTE Én várok ott rád, Ott fenn a jóságos égi Úr ölén. Én mátkám, ott fenn várlak az égben. Ég áldjon... mátkám! (meghal) IV. FELVONÁS A szent sír Vízió (Giseldának álmában égi szellemek látomása jelenik meg) ÉGI SZELLEMEK (kar; a színfalak mögött) Giselda, ébredj, nézz körül, Örvendjen hívő lelked, Hisz őt, ki íme üdvözül, Te nyerted meg a mennynek. Nézz fel, nézz fel! Nézz fel, és ő majd rádtekint, Lássad, lássad! Lássad a fényben őt. Nézz rá, és láss, nézz rá, és láss! GISELDA (mintegy álomban) Ó, milyen mennyei fénysugár, Fellángol barlangom éje; Igen... most itt van, ó, jöjj, ne várj, Virradj fel örök élet fénye. ÉGI SZELLEMEK (kar; m. f.) Várunk, várunk, nézz rá. GISELDA (örömmel felkiált) Oronte! Az égi fényben állsz, Az égi trónnál, de oly néma vagy, Kérlek, szólj egy szót, Ó, kérlek én, hogy szólj, szólj egy szót. ORONTE (hangja) Itt látsz az égi fényben, Giselda, te légy érte áldott! Istent csak arra kértem, Hogy nézzen a mennyből le rátok! Menj, hirdesd, mindenki hallja, Az új nap íme virrad már, Ott, nem messze hűs a habja Silóénak, és rátok vár, Hűs habja rátok vár, Silóénak hűvös habja, Az áldott, az életadó forrásnak hűs habja vár! Jöjj hát, Giselda, jöjj, és láss. ÉGI SZELLEMEK (kar; m.f.) Látod, az égből rádtekint, Lássad a fénylő mennyben őt! Megnyílt a fényes ég, Nézz rá, nézz fel, és láss, GISELDA Milyen látvány! A szikla mélye megtelt fénnyel, S a mennyet láttam! Álom tán! De honnan támadt ez az erő, mely tettre hív? Nem, nem álom! Nem, nem álom! Oly tisztán csendül lelkem mélyén drága hangod; Egyre látom, amint a mennyből boldog arcod néz le rám! Vélem tartson minden bajnok, ki a szent hitnek ál- dozta kardját! Ott, a zúgó víznek partján újra éled a harci láng, Ott a zúgó víznek partján újra éled a harci láng, Ott újra éled, a víz partján, újra éled már a láng, Éled a láng, a harci láng, hol zúg az ár, Szent harcra vár, újra fellángol szent harci láng. Változás (A lombardok tábora, közel Ráchel sírjához) KERESZTESEK ÉS ZARÁNDOKOK (kar) Ó, nagy Úr, érted vágtunk az útnak, Hittük azt, hogy reánk vár a szent föld. Messze elhagytuk szép otthonunkat, Jöttünk száz szörnyű veszélyen át. Most a szolgáid hű lelke megtört, Testünk fáradt a céltalan úttól! Krisztus, jöjj hát, hogy megvédd a gúnytól Azt, ki teérted síkra szállt! Messze távol, szép Lombardiánkban Zöld rét füvén megújul a lélek, Árnyas erdőn hűs szél ringat lágyan, Szőlőt érlel a dombon a nyár! Ó, jaj, mért, hogy reánk tört az emlék itt, hol honvágy, s a nap fénye éget, És a szívünkbe váj, gyötri elménk Ez a bús, ez a kietlen táj... Olyan puszta, kietlen a táj, Olyan néma, kihalt ez a táj, Kihalt ez a táj, kihalt ez a táj! GISELDA, ARVINO, REMETE (a színfalak mögött) Csak erre mind, csak erre mind! KERESZTESEK ÉS ZARÁNDOKOK (kar) Minket hívnak! GISELDA (bejön) Ím, hő imátok eljutott az égi trónhoz! Már mind a népek harcra készen állnak Silóénak partján! KERESZTESEK, ZARÁNDOKOK (kar) A forrás, a forrás! ARVINO (besiet a Remetével) Figyeljetek lombardok! Igyekezzünk gyorsan a vízhez, Ott felüdül a fáradt test, Hogy majd a sáncon mi legyünk az elsők! Nem sejt semmit a pogány... Íme! Már zeng a harsány trombitaszó! Fel hát a harcra a szent városért! KERESZTESEK, ZARÁNDOKOK (kar) Fel harcra, harcra! GISELDA, ARVINO, REMETE, KERESZTESEK, ZARÁNDOKOK (kar) Rajta, rajta, a kürt újra harsog, Mert a győzelem órája itt van; Villámként sújt a barbárra kardod, Testük hamvát a szél szórja szét, Testük hamvát a szél szórja szét. ARVINO, REMETE Már a zászlón a nap fénye villan, Nézd, a gyáva ellen mint remeg a láttán. KERESZTESEK, ZARÁNDOKOK (kar) Már a zászlón a nap fénye villan, Nézd, a gyáva ellen mint remeg a láttán. ARVINO, REMETE Harci dal harsan gyors szélnek szárnyán, Fel, csak bátran, és győzünk ma még! GISELDA, ARVINO, REMETE, KERESZTESEK, ZARÁNDOKOK (kar) Harci dal harsan gyors szélnek szárnyán, Fel, csak bátran, és győzünk ma még! Rajta hát, zúzzuk szét, rajta hát, zúzzuk szét, Csak zúzzuk szét, vesszen az ellenség, Mert mi győzünk ma még! GISELDA, ARVINO, KERESZTESEK, ZARÁNDOKOK (kar) Rajta hát, zúzzuk szét, Rajta hát, zúzzuk szét, Csak zúzzuk szét, vesszen az ellenség, Mert mi győzünk ma még, Fel harcra, győzünk ma még. REMETE Csak bátran fel a harcra, Győzünk ma még, Csak bátran fel a harcra, Győzünk ma még, adja ég! (Valamennyien elrohannak a harcba; hosszú ideig tartó csata zaja, majd a távolodó harci zajban jön a Remete; Giselda és Arvino támogatják) ARVINO Vége a harcnak! Holtra fáradt tested talán megnyugszik itt... Semmit se kívánsz? GISELDA Jaj, nézz rá, Egyetlen vérző seb a teste! Mindenütt a harcban ő volt az első. REMETE Csak egy szót! Te ki vagy? ARVINO Nézz rám! Nem ismersz? Arvino az, kit itt látsz. REMETE Arvino? Jaj nékem! Nem, hallgass, hallgass! Ne nézz e bűnös kézre! Ó, jaj, hogy nem szakad rám a menny! Nézd apádnak vérét! ARVINO Miket beszélsz? GISELDA Majd megnyugszol nálunk! Ó, ismerj rá a lányra... énrám, Ki Isten útját általad lelte meg! REMETE A hangod! Ó, hát ki vagy te, Hogy lelkem mélyére látsz? Az Úr küld, az Úr küld, Angyali lény, te áldott! ARVINO Ki vagy te? Ki vagy hát? REMETE Paganót látod! GISELDA, ARVINO Isten az égben! REMETE (PAGANO) Csak néhány perc még, S véget ér e földi élet, Drága bátyám, a lelkem kész, Hogy számot adjon az Úr előtt! Meg ne átkozz, bocsáss meg, kérlek, Meg ne átkozz, arra kérlek, Bátyám, szánd a szenvedőt. GISELDA Szánd meg az elgyötört lelket, jó apám, Akkor az Úr is majd megbocsát talán. REMETE (PAGANO) Bátyám, szánd a szenvedőt, Drága bátyám! Áldjon Isten. ARVINO (átöleli) Keblemre, testvér! GISELDA, ARVINO Lásd, a testvéred megbocsát! REMETE (PAGANO) Hadd lássa a várost fáradt szemem, Míg csak lát. (A hajnalpír megvilágítja a visszafoglalt Jeruzsále- met.) GISELDA, ARVINO, PAGANO, ZARÁNDOKOK, KERESZTESEK (kar) Zengjünk hálát! Zengjünk hálát az Úrnak, ki győzött. Harcba hívott, s az élünkre állt, Hála néki, hogy óvott, s megőrzött, Mert a hű szívek mélyére lát. GISELDA Indulj utadra, menj, boldog lélek, Mondd a mátkámnak, ott várjon híven; Véget ér majd e bús földi élet, És a szent trón előtt újra lát! Indulj útnak, indulj útnak. ARVINO Hő imát mondok, testvérem, érted, Hozzá esdek, mert Ő látja szívem, Kérem Istent, ne nézze a vétked, Adjon bűnödre feloldozást! Ó, Pagano! Ó, Pagano! PAGANO Nagy Isten! E legvégső órán Bűnös lelkem tehozzád kiált! Most, hogy lelkem útra kél, Szánj meg engem... Ó, nagy Isten, a bűnöst ne bántsd, Adj feloldást, Úr az égben! Zengjünk hálát. GISELDA, ARVINO, PAGANO, ZARÁNDOKOK, KERESZTESEK (kar) Zengjünk hálát az Úrnak, ki győzött, Harcba hívott, s az élünkre állt. Hála néki, hogy óvott, s megőrzött, Mert a hű szívek mélyére lát. ZARÁNDOKOK, KERESZTESEK (kar) Hála néki, hogy óvott, Hogy óvott s megőrzött, Mert az emberszív mélyére lát; Szívünk áld. GISELDA, ARVINO Hála néki, hogy óvott, őrzött, Ő, aki szívünkbe lát! Égi Úr, ki a szívünkbe lát! PAGANO Hála néki, hogy őrzött, Mert az emberszív mélyére lát! Zengjünk hálát, zengjünk hálát!