GIACOMO PUCCINI MANON LESCAUT SZEMÉLYEK: MANON LESCAUT szoprán LESCAUT, a királyi testőrség őrmestere bariton DES GRIEUX lovag, diák tenor GERONTE DE RAVOIR, adóbérlő basszus EDMOND, diák tenor FOGADÓS basszus TÁNCMESTER tenor EGY ÉNEKES mezzoszoprán EGY TISZT basszus LÁMPAGYÚJTOGATÓ tenor TENGERÉSZKAPITÁNY basszus Diákok, lányok, polgárok, nép, zenészek, öreg urak és hölgyek, katonák, tengerészek Történik a XVIII. század második felében Első felvonás Egy fogadó előtti térség a Párizs felé vezető út mellett Amiens határában. Tavaszi alkonyat Diákok, lányok, katonák, polgárok fel-alá sétál- gatnak, vagy csoportokba verődve beszélgetnek. Egyesek a kocsmaasztaloknál ülnek és kártyáz- nak EDMOND (legújabb költeményét olvassa fel) "Mitől sír búsan a furulyád, Ifjú pásztor? Szerelmed tán hűtlen, Elcsalta Ámor? Esthomály, A szerelmes érted sóhajt..." DIÁKOK (kar; félbeszakítják és kinevetik) "...sok tolvaj téged óhajt..." Nem sikerült - be nagy kár - Az új madrigál! EDMOND Majd írok jobbat. Kissé affektált volt, érzem, A költeményem. Nótát tudok én szebbet, Mit a réteken énekelnek... DIÁKOK (kar) Ó, boldog pásztorélet... EDMOND Ha cseng a hívó ének, Sok tündére jő a rétnek. Nótás diákok ajka, Gyújts rá most e bűvös dalra... DIÁKOK (kar) Csók lesz a dal jutalma! EDMOND S ha már nincs mandolinom És nincs gitárom, Majd vágyó karom kitárom, Úgy zengem el szerenádom! (A leányok egyik csoportjához fordul) Addig csókolj, míg hív a május, Gyorsan elszáll az ifjúságunk... Szedd a rózsát járd a táncot, Mert az élet elfut ám, Megjő a tél szép nyár után... EDMOND, DIÁKOK (kar) Addig csókolj, míg hív a május, Gyorsan elszáll az ifjúságunk... Szedd a rózsát, járd a táncot, Mert az élet elfut ám... Megjő a tél szép nyár után... Bárhogy bánod, Ifjúságod elfut ám, LEÁNYOK (kar; sétálva közelednek) Leng már a tájon Az alkony bíborfátyla, Száll a fecske a légben, Száll a felhő az égen át... DIÁKOK (kar) Pásztorlánykák, ide mind! Jön az alkony, hol a csók? LEÁNYOK (kar) Otthon kell lennünk, Már az óra késő, Nagy veszedelmek lesnek ránk A réten a sötétből ... DIÁKOK, POLGÁROK (kar) Jertek még a rétre, Vár odakint a szerelem! (Des Grieux egy könyv tanulmányozásában el- merülve közeledik az úton) DIÁKOK (kar; észreveszik Des Grieux-t) Lám, Des Grieux! (Des Grieux üdvözli a diákokat, de a könyvére mutatva jelzi, hogy tovább akar menni) EDMOND (Des Grieux-höz) Hagyd pajtás a könyveket, Tarts vélünk! Itt az élet vesz majd körül; Szebbek a könyvnél a lányok. (Des Grieux nem sok hajlandóságot mutat, hogy csatlakozzék a vidám társasághoz) Megint elmégy?... Vagy úgy?! Tán szörnyű dráma tombol lelkeden S fölgyúlt szerelemtől a szíved? DES GRIEUX (visszafordul, hogy félbeszakítsa Edmondot) A szív?... A szív?!... Még ismeretlen előttem A szerelem komédiája. EDMOND, DIÁKOK (kar) Hazudsz! Biztos imádsz egy márkinőt, És elrejted előlünk! DES GRIEUX: Nagy szégyen, Ámde nincs kalandom. EDMOND, DIÁKOK (kar) Nem márkinő, Csak házilányka, Vagy hűtlen kurtizán lesz... DES GRIEUX Kedvesem nincsen! Ám szereznék szívesen... Talán egy dallal meghódítom... (A lányok felé) „Hol a szőke, hol a barna, Aki szeretni akarna, Hol az a lányka? Tudom; hogy vár, Mint harmatot a rózsák... Boldog pásztorórát Melyik ad nekem? Akit Ámor nékem rendelt, Ha rám néz ibolyaszemével, Szerelmi dalom néki súgom én el Hő szenvedéllyel ..." (Edmond és a diákok kinevetik) „Ha egy szőke vagy barna Engem szeretni akarna, Jöjjön csak bátran! A szőke ámít, A barna meg csábít... Ki az, aki engem választ, Melyik az a lány?" (A lányok megértik, hogy Des Grieux csak tréfált, és mosolyogva elszélednek) EDMOND (gúnyoros elismeréssel nyugtázza Des Grieux rögtönzött „költeményét") No nézd csak! EDMOND, DIÁKOK (kar) Nagy költő! Megnyerted a versenyt, Eztán a lányok üldözni fognak... DIÁKOK (kar) Tarts velünk! LÁNYOK (kar) Ráérsz olvasni később... EDMOND, DIÁKOK (kar) Sétán várnak a szép nők! JÁRÓKELŐK, DIÁKOK, LÁNYOK (kar): Milyen kellemes alkony... Most a tér zaja ébred, Munkánk végére jár, Ó jertek, ifjak, vének... Polgárok, jó estét! Ma szép nap volt, ugye? A munka véget ért... Mily szép a világ. EDMOND, DIÁKOK, LÁNYOK, JÁRÓKELŐK (kar) Mikor a muzsika játszik, Vidd a táncba szeretőd... S ha még nem találtál párra, Most keress egy csinos nőt! Majd ha kigyúlnak a lángok, Fölragyog az est... Zeng a zene, áll a bál! Minden lány fényes királynő, S minden ifjú hős király... Sose volt szebb a világ, Ontja a május illatát! Mind virágoznak a fák, Mindenütt nyílik a virág. Mennyi ember, milyen lárma, Sürgés-forgás, mily nagy tömeg! Nézd, ott fönn Az esti pír ha gyúl, Perdül a tánc! Hogy tréfál és játszik A víg ifjúság... Sose volt szebb a világ! (Felhangzik a közeledő postakocsi kürtje) Postakocsi jön ott... (A postakocsi megérkezik; kiszáll Lescaut, Geronte és Manon) LÁNYOK, JÁRÓKELŐK (kar) Kiszállanak... Ó nézd! Ó nézd... Milyen elegáns népek! Mily szépek... EDMOND, DIÁKOK (kar) Mily szívesen volna, nézd, E lánynak lovagja bárki... Van-e vajon kedvese, S hol fogja várni? LESCAUT (a fogadó felé) Hé, gazda! (Geronte-hoz, aki Manont kézenfogva vezeti) Ó uram... Ön még egy régi gáláns gavallér... (Kiáltva) Hé, fogadós! A FOGADÓS (előlép) Parancsol, uram?! DES GRIEUX (egyre csak Manont nézi) Ó mily bájos arc... GERONTE (a fogadóshoz) Remélem, Jó nyugodtan alhatom majd... (Lescaut-hoz) Ó pardon... (A fogadóshoz, miközben rámutat a posta- kocsin levő csomagjára) Az ön gondjaira bízom E fontos poggyászt... A FOGADÓS Nyugodt lehet. (Int a szolgáknak, akik leemelik a postakocsi- ról Geronte poggyászát; Geronte-hoz és Les- caut-hoz) Ha tetszik, fönn már kész is az ágy... (Fölvezeti őket a lépcsőn; Manon leül egy padra) DES GRIEUX (egyetlen pillanatra sem vette le szemét Manonról, és most tiszteletteljesen kö- zeledik hozzá) Bűbájos ifjú hölgyem, Megbocsát, ha kérdem: Szép nevét mondja meg most, Olyan esdve kérem ... MANON (szerényen) Manon Lescaut, úgy hívnak. DES GRIEUX Hölgyem, ó meg ne sértsem, Ám egy bűvös varázslat Önhöz szólnom parancsolt, Úgy, mint ha már réges-régen Ösmertem volna... Különös érzés fog el most, Megbocsásson, Nem is értem, mit mondok... Meddig marad itten? MANON (szomorúan) Ha kél a hajnal, utazunk: Egy kolostor vár rám ... DES GRIEUX Kolostorba zárnák? Hisz május virulása Nyílik arcán! Mondja el bátran, Mily balsors készteti erre? (Edmond óvatosan felhívja a többi diák figyel- mét Des Grieux-re és Manonra) MANON Olyan régi e nóta: Családom kívánja tőlem. DES GRIEUX Ó milyen szép az arca! Nem... nem... E bájnak nem kolostor a temetője! Nem! Sorsát ragyogni A csillagok közt látom... MANON Az én csillagom lehullt. DES GRIEUX Beszélnünk kell ma éjjel... Jöjjön pár percre vissza, Találunk módot, Mely szembeszáll a sorssal! MANON Miért, hogy annyi jóság Árad minden szavából? Köszönöm szívből!... Kivel beszéltem? DES GRIEUX Nevem René Des Grieux... LESCAUT (kiszól a fogadóból) Manon! MANON Búcsúzom öntől... (Lescaut-nak) Már jövök! (Des Grieux-höz) Bátyám haragszik, ha kések. (Indul a lépcső felé) DES GRIEUX (könyörögve) Látom-e újra? MANON Nem, ne várjon... Kérem, hagyjon... DES GRIEUX Még egy percre jöjjön vissza... MANON (megindultan) Íme, győzött! majd az estebéd után találkozunk... (Besiet a fogadóba) DES GRIEUX (tekintetével követi Manont, majd hirtelen kitörő szenvedéllyel) Ily földöntúli szép lányt Szem még nem látott!... Hogy őt megösmertem, A boldog óra Legyen százszor áldott!... „Manon Lescaut; úgy hívnak!"... Csak ez árad a rétek illatából.... Hallom közel és távol, E szóban szűzi ajkak csókja lángol... Szerelem új reménye, Ó el ne hagyj, amíg csak élek! Különös szó, zenélj, Tündérszép ábránd, maradj velem... „Manon Lescaut, úgy hívnak!"... Ó gyönyörű szó, zenélj tovább... E hang a vágy... az ifjúság! (Edmond és a diákok, akik meglesték Des Grieux-t, nevetve körülveszik) EDMOND, DIÁKOK (kar) Leszállt a múzsa, Megkoszorúzta Szép kis kezével Költőnk homlokát... Nem földi lány volt, Az arca lángolt... Le kell csak fösteni, S kész a kép. EDMOND Én majd megírom, Románcba sírom, Hogy meglátni őt és megszeretni Egy röpke percnek varázsa volt... DIÁKOK (kar) Úgy kell, úgy kell! EDMOND, DIÁKOK (kar) Hát szerelmes a jámbor! (Kacagnak) DIÁKOK (kar) A muzsika játszik, Ki kezdi a táncot? A legszebb leányok! (A fiatalság táncolni kezd, Des Grieux távozik) LÁNYOK (kar; tánc közben) Hogy ringat a nóta, Hogy libben a szoknya, A szép zeneszóra Hogy perdül és fordul a tánc! (Geronte és Lescaut beszélgetve kilépnek szobájukból) Lágyan ringatva lengünk a táncba', Lány a legényt a karjába zárja, Ó be szép ez, ó be jó... De hűtlen mind a férfinép, Legények csókjának ne higyj! EDMOND (egy leányhoz) Búcsúzunk el most, Barátnőm, áldjon az ég! Eszedbe jutok-e néha még? Ó fogsz-e majdan gondolni rám, Gyöngyviolám, kis kékszemű lány? GERONTE (a beszélgetést folytatva) Szóval kis húga Már holnap zárdaszűz leend? LESCAUT Családom óhaja, S így nincs mit tennem... GERONTE Úgy sejtem, mégis Ön tervelt egy módot! LESCAUT Tudnék... persze. Hírem nem épp a legjobb, De meglátja, kérem, Azért fejem lágyára Nem estem én sem... Jól meghurcolt az élet, Minden mókára-bűnre Párizs megtanított... Meggyőződésem ellenére van Elzárni szegény húgom... De hát parancs az parancs! DIÁKOK (kar) A táncból most elég is volt, Kártyát nekünk! (Edmond elbúcsúzik a kislánytól, akivel eddig beszélt, és mert szemet szúr neki Geronte és Lescaut hosszas beszélgetése, óvatosan, távol- ról figyelni kezdi őket) LESCAUT Ámde engednék elveimből, S végül némi kis pénzért Nem is vigyáznék nagyon húgomra... Tudnom kell, kinek tiszteljem önt...! GERONTE Geronte de Ravoir... LESCAUT (Geronte-hoz) Csak szórakozni kelt most útra? GERONTE Nem! Hivatalból! A nagy király adóit bírom, mint bérlő, Két zsebembe ömlik az ország pénze... LESCAUT (nagy tisztelettel és elragadtatva) Az alku kész!... GERONTE Nem látszik víg leánynak Az ön bájos kis húga. LESCAUT Hát persze!... fiatal lány még, Neki rejtély az élet... GERONTE Megértem... Szegény gyermek! Kis vigasz rá is férne... Talán este megvacsoráznánk együtt. LESCAUT Milyen kegy! Ezer hála! (Asztalhoz invitálja Geronte-ot) És addig is, ha tetszik... GERONTE Egy perc csak! Kérem, várjon itt, Jövök rögtön, Csak a fogadóstól Rendelek valamit még. (Egy szolgát magához int és a fogadósért küldi) DIÁKOK (kar) Egy szép szőke lány csókos ajka, Te légy jutalma a győztesnek itt! Tölts a kancsóba vén bort, Itt jobb vendég még nem volt... Az ördög majd elhord, Azért jól megfontold! DIÁKOK, LÁNYOK (kar) Jövendőt mond kártyánk... S kit kedvese elhagy, A kártyán biztosan nyer. (Nevetnek. Lassan besötétedik. A pincérék lámpásokat hoznak és a kártyázók asztalain elhelyezik őket) DIÁKOK, POLGÁROK (kar; kártyáznak) Egy felső! Egy nyolcas! Egy ász! De átkozott egy játék LESCAUT (lázas érdeklődéssel figyeli őket) Játszanak! Ó ha bevennének engem is. Biztos nem mennék tönkre... DIÁKOK, POLGÁROK (kar; folytatják a játszmát) No osszál! Adj még!... Egy alsó! LESCAUT (közbeszól) Egy alsó?! Uram, mért az alsót? A nyolcast - és ön nyert... DIÁKOK, POLGÁROK (kar) No nézd! Egy nyolcas! (Lescaut-hoz) Uram, ön művész! LESCAUT (túlzott szerénységgel) Ez túlzás! Szerény kis kontár... GERONTE (az elősiető ,fogadóshoz) Egy szóra! Fogja e pénzt és fogja a száját. (Pénzt ad neki és félrevonja; Edmond, aki már régen óvatosan figyeli őket, kihallgatja pár- beszédüket) Szerezzen kocsit és lovat, De gyorsabban szálljon a szélnél! Egy óra múlva... A FOGADÓS Igenis. GERONTE ... álljon be csöndben a ház mögé. Megértett? Egy úr fog jönni, meg egy kislány, És akkor máris indul gyorsan: Irány... az Párizs! Jegyezze meg: a hallgatás arany... A FOGADÓS (pénzt kérő kézmozdulattal) Ritka, nagy kincs... GERONTE Remek!... Remek!... Akkor szorgalmasan gyűjtse!... Még csak egyet: Ez az egy kijárat van a fogadóból? A FOGADÓS Van még másik... GERONTE Mutassa meg, hogy merre. (Együtt távoznak) LÁNYOK (kar; indulnak hazafelé) Csókra hív a szép május-est... DIÁKOK, POLGÁROK (kar; Lescauthoz) No nézd! Új vendég! (Hellyel kínálják) Tessék! LESCAUT (leül közéjük) Kártyát! (Játszani kezd) EDMOND (magában) Szerelmes aggastyán Zárdából szöktet egy lányt!... No lám... Furcsa történet, Vajon a vége vidám vagy szomorú? (Des Grieux elgondolkodva közeledik; Edmond hozzá fordul) Pajtás, rászednek rútul... DES GRIEUX (meglepetten) Mit beszélsz? EDMOND Az úton előtted kinyílt Egy bűvös rózsaszál, S alig hullt a hajnal harmata rá, Már megcsípte a dér... El fogják rabolni tőled Legelső ideálod! Fölbúg a postakocsi kürtje... Megszökteti lánykád Egy öreg, pénzes majom! DES GRIEUX (nagyon felindultan) Te tréfálsz?! EDMOND Sápad az arcod? Pajtás, komolyan szenvedsz! DES GRIEUX Itt találkozom Manonnal... EDMOND Találka máris?! Ennyire vagytok? DES GRIEUX Segíts rajtunk! EDMOND Bár tudnék!... Kocsit rendelt az öreg... Megállj! Tudom! Pokoli tréfa... Míg bátyja részeg, A lánykával ti szöktök el! DES GRIEUX S a gavallér? EDMOND A vén szamár?!! Őt majd elintézem én. (A kártyázó diákokhoz megy, néhánynak súg valamit, majd távozik. A diákok itatni kezdik Lescaut-t) MANON (megjelenik; óvatoson körülnéz, és mi- kor meglátja Des Grieux-t, lejön hozzá) No látja, kijöttem mégis, Mivel oly szépen kérte. Nem volt ily jó vélem Még soha senki... Tudom, hogy őszintén megsajnált... Okosabb mégis elbúcsúznunk: Emlékét őrzöm szívembe zárva, De most Isten áldja! DES GRIEUX Még meg sem ösmert, És elhagyna máris!... Maradjon még egy percig, Egy rejtett mosolya drágább nékem, Mint a világon bármi... S mintha régi jó barátok volnánk, Mesélje el, mitől oly mélabús? MANON Íme hallja, életem meséje ez: Egy kicsike házban Mint Hamupipőke, Olyan csöndesen éltem... S dalolva vártam, Hogy eljő a szép mesebeli herceg. Víg dalom egyszer csak sírásba fúlt... DES GRIEUX Mint csodálatos mámor, Zendül szavából Mély vágyódás a boldogság után... A szerelem e mámor! Ó add e fölséges vágynak bátran A szíved által, Mert én, úrnőm, imádlak S a lábaidhoz tenném A földkerekség minden kincsét! MANON Olyan szegény és bánatos Ez a lány itt... Nem illik hozzám, Mit oly szépen mond, Sötét és örömtelen a jövőm... DES GRIEUX Jövőd a szépség, mely szemedből ragyog, Szerelem királynője, örök Múzsa leszel! MANON, DES GRIEUX Csodás költészet álma... Ó gyönyörű perc, Minden megszépül tőled! LESCAUT (már erősen italos mámorban) Nincs egy csöpp bor sem! Hol a bor? Száraz a torkom! (A diákok újból bort töltenek a poharába) DES GRIEUX (Manonhoz; Lescaut-ra mutatva) Nézd ezt a részeget... Gonosz bűntényt készít ellened: Eladott bátyád! A vén ravasz gazember, Geronte, az uzsorás, Éjszaka elrabol, mint kedvesét... MANON Mi szörnyű... DES GRIEUX Megmentlek! EDMOND (besiet) No jertek gyorsan, Befogott a hintó... A tréfa gyönyörű... Gyorsan! Ne késsünk... MANON (meglepődve) Mi ez? Szöktetés? DES GRIEUX Szerelem, szabadság, Új élet szava hív... Szökjünk meg együtt! MANON Ah nem! Soha! Örültek volnánk... DES GRIEUX Jöjj... Elrabol téged Ámor! MANON Nem... DES GRIEUX Könyörgöm! EDMOND Gyorsan! Mindjárt jönnek! DES GRIEUX Nagy szerelmemre kérlek! MANON Ó nem... ó nem... DES GRIEUX Nem bízol bennem... EDMOND Menjünk... MANON Ó nem! DES GRIEUX Mit félsz?! EDMOND Gyorsan! MANON Ó nem! DES GRIEUX Jöjj! Manon... Manon... Könyörgöm... Jöjj, ó jöjj!... Szerelmem, légy enyém!! MANON Tiéd! (Egymást átölelve gyorsan a kocsiba ülnek, mely elvágtat velük) EDMOND Bolondos népség! GERONTE (mit sem sejtve kilép szobája ajtaján) Üt az óra, kész a hintó, S benn a lányka... Nem lát senki: (Megnézi a részegen továbbkártyázó Lescaut-t) Ott a bátyja már tökrészeg, S pénzt is kapott... Hé, fogadós!... Kész van-e minden? A FOGADÓS (az eltávozott kocsi után nézve) Minden kész van. GERONTE Ültesse föl most hintómra a hölgyet, S aztán... EDMOND (a párizsi országút felé mutatva; gú- nyosan Geronte-hoz) Kegyelmességed nézze csak! Rendelt hintóján most szökik a hölgy Egy diákkal együtt... GERONTE (elképedve kiált Lescaut-nak) Elrabolták!!!... LESCAUT Kit? GERONTE Az ön húgát! LESCAUT (lecsapja a kártyát) Millió kartács és bomba! GERONTE (Lescaut-hoz siet) Útra fel! Utol kell érni... Hátha még... rálelünk... Nos, mit vár? LESCAUT Hidegvér, jó uram, Izgulni kár... (A fogadóshoz fordul) Kapunk-e másik kocsit? (A fogadós tagadólag int) Így áll a dolog... Az, ki búsul, mind bolond! (Geronte-hoz) Uram... Manon úgy elbűvölte, látom, Hogy húgom iránt ön Mint egy jó atya érez... GERONTE (mérgesen) Olyasmit érzek. LESCAUT Szép lesz az élet... S hogy teljes legyen a kis család, Mint fiát úgy tekintsen engem... Párizs! Ott van Manon... Manon nem vész el könnyen... EDMOND, DIÁKOK (kar; kicsúfolják a póruljárt Geronte-ot) Andalító, csókra hívó, Asszonyszívet bolondító Májusi szellő... Mondd el, mit láttál holdsugárnál? Hogyan lelt egymásra legénnyel a lány? LESCAUT Egy diáknak a pénze Általában gyorsan elfogy... Manont vonzza a jólét És hálás szívvel elfogadja majd, Ha egy palotában vigaszra lelhet. DIÁKOK (kar) Pici szellő fönn a légben Elmesélte... S bár sok a tallér, Pórul járt egy vén gavallér... LESCAUT Legyen apja helyett Az apja ön Manonnak, S én is ott leszek, Mint gyámja a családban. Az ön dolga csak várni és filozofálni. (Edmond és a diákok kacagnak) LESCAUT (Geronte-hoz, aki mérgében földhöz vágta a kalapját) Kalapját tegye föl most, Indulunk holnap reggel. Most gyerünk enni... A karját... Nyugodjon meg, Ilyen dolgokat felülről kell nézni! (Geronte-ot szobájába kíséri) EDMOND, DIÁKOK (kar) Andalító, csókra hívó, Asszonyszívet bolondító Májusi szellő, Mondd el, mit láttál holdsugárnál? Mondd el, hogy lett boldog Legénnyel a lány? (Nevetnek) Súgd el, mit láttál Titkos holdsugárnál? Hogy a lány a legénnyel messze jár! DIÁKOK (kar; gúnyolódva) Ej, ej, öreg róka, Finom szőlő ízlett vóna? EDMOND, DIÁKOK (kar) Savanyú lett, Savanyú lett, ugyebár?!! (Edmond és a diákok nevetve elszaladnak. Lescaut fenyegetően visszafordul utánuk) MÁSODIK FELVONÁS Pompás szalon Geronte párizsi palotájában MANON (kézitükörben nézegeti magát) Sose lesz kész e haj, már látom... (A hajával szorgoskodó fodrászhoz) Unalmas annyit várnom! Gyorsan... Itt még több hullámot!... Szemöldököm se tetszik... Rajzold újra . . . (Megelégedetten) Most csillog a szem, Mint tündöklő gyémánt... Még egy kis rizsport... LESCAUT (belép) Jó reggelt, kicsi húgom! MANON (a fodrászhoz) Kérem most még a rúzsom... LESCAUT Húgocskám édes, Kutyául rossz a kedved... MANON Rossz a kedvem? De mért? LESCAUT Nem? Mille pardons... Geronte hol jár? (Ironikusan mosolyogva) Magára hagyni a fészket sosem szabad! MANON (a fodrászhoz) Hol a szépségtapasz? (A fodrász átnyújt egy kis dobozt, mely a szépségtapaszokat tartalmazza) LESCAUT (tanácsokat ad) Ez itt kacér... ez meg pajkos... Nos, melyiket hordod? MANON Nem tudom... Talán ez jó... A szem mellé a durcást, Az ajkam alá a szendét... (A fodrász távozik) LESCAUT (csodálja Manont) Királynő lett Manonból!... Ennél gálánsabb képet Nem rajzolt még Fragonard... Akár a gyémántköszörűs, Oly büszkén nézem tündöklésed... Egy régi május-estén, Még ott Amiens-ben, Föltűnt nekem, Mily szép vagy, kis húgom. Ott a bor mámorán át, Mint mágikus tükörben, Már megláttam szép jövőd... Különös perc volt!... Midőn új kedveseddel Nyomorban elmerültél, Csupa csók volt az élet, De semmi pénzed... Első szerelmed, Szegény kis Des Grieux, Nem versenyezhet A dúsgazdag Geronte-tal... Azért húgom, jegyezd meg, Legfontosabb az üzlet! Az ember testén-lelkén Csak egy az úr, az erszény... MANON (félbeszakítja) De mondd csak... LESCAUT Nos, mit mondjak? MANON Semmit... LESCAUT Semmit... Ugyan! MANON Csak egy közömbös kérdést... LESCAUT Csak bátran szólj!... MANON Felelj nekem... LESCAUT (eltalálja Manon gondolatát; ironikusan) Már értem! Két szemedben vad lánggal Ég egy kérdés... Csak Geronte soha meg ne tudja! MANON Hogy eltaláltad... LESCAUT Mondjak felőle hírt? MANON Igen... Beszélj!... (Szomorúan) Meg se csókoltam... Elhagytam búcsú nélkül... Nincs ékszer ennél gyönyörűbb, Szebb selyem, puhább bársony... Engem mégis fojtogat e fény, Én e hűvös pompa közt úgy fázom!... Ó amikor a szerelem Tavaszi kertje nekünk virágzott Szívünkből áradt a napsugár a földön át, S a csókunk annyira más volt! (Elmerengve) Koldus-szegényen jártunk, Boldog csodákra vártunk, Csöpp kis szobámból vágyunk énekelt Színes jövőről tündéri dalt, Mely már nincs sehol... LESCAUT (nyugtalanul figyeli Manont) Nos hát... figyelj reám... De Grieux - úgy, mint Geronte-od Bizalmas jó barátom, Folyton halálra kínoz: „Hol van Manon? Hova szökött? Kivel? Hogyan? Miért?" S én azt mondom: „Fogalmam sincs!" S most végre rá tudtam venni... MANON (meglepődve) Hogy elfelejtsen?! LESCAUT Dehogy! Megmondtam azt, hogy míg nincs pénze, Egy ily nagy dáma addig rá se néz... (Titokzatosan; kezével a kártyajátékot utánozva) Azért most forgatja az ördög bibliáját, Hamiskártyás lett ő is... Nyerni fog. MANON (magának; fájdalmasan) Így harcol értem, Hű szívével bár visszaéltem. Rossz voltam véle és galád... Csak egyszer fonna ölelő karja át! Ajkamra csókja ha rátapadna perzselőn... Mámortól ittas, Elbódult csókjainkat Ó hozd vissza, én szép kedvesem! Ó látod, jöttöd lesem, Jöjj már, jöjj már, Elpusztul nélküled Manon... LESCAUT Mert azért vannak ám mesterfogások, Hogy aranyakat nyerjünk ott, Hol vesztenek mások. S ki kártyázni kezd véle, Búcsút mondhat a pénznek... És mégis szenved, mert csak téged áhít, Csak teutánad vágyik, terólad álmodik, Mint lázas beteg... S a kártyacsatát csak azért vívja, Hogy bírjon újra... S mint kit a sátán megszállt, Úgy játszik és győzni fog! Gazdag lesz majd, mert nyerni fog... (Manon néhány pillanatig gondolataiba me- rülve maga elé mered, majd pillantása a tükörre esik. Tündöklő szépsége, mely a tükör- ből néz vissza rá, elűzi komor gondolatait és mosolyogva áll bátyja elé) MANON Mily nagyszerűen illik e ruha nekem... LESCAUT (gyönyörködik Manonban) Csodás vagy benne! MANON A hajam? LESCAUT Gyönyörű... MANON S az ékszer? LESCAUT Pompás! (Az énekes társai kíséretében megjelenik. Be- vonulnak különböző hangszereikkel a zené- szek, meghajolnak Manon felé és elfoglalják helyüket) Hát e sok csodabogár Miféle gyanús szerzet? MANON Mind énekes!... Névnapjára Geronte madrigált szerzett... EGY ÉNEKES (Manonhoz) Egykor Dafnis oldalán Boldogan élt Chloé, Nyíló nárcisz az ajka, Szeme oly kék... ÉNEKESEK (kar) Chloé, ó halld! Kit gyászol úgy e dal?... EGY ÉNEKES Most a pásztor messze jár, S Chloénak szíve fáj. Hervad, mint letört virág, Arca egyre sápad... ÉNEKESEK (kar) Chloé te vagy, Manon, És a szerelmes pásztor, Vajon ki ő? Ha újra visszatérne Arcodon rózsapír, Boldog pír gyúlna fel, Csókodra visszhang a csók... Te vagy, Manon, az a síró Chloé, És hű Dafnis - Geronte... (Majdnem suttogva) Jöjj... Dafnis hogyha kéri csókod, Meg ne tagadd... Szép ajkadat csak őneki add! MANON (Lescaut-hoz bosszúsan) Adj nekik pénzt! LESCAUT Azt nem!... Megsérteni a művészt?!!! (Méltóságteljesen) Majd megfizet az énekért a Múzsa! (Az énekesek hajlongva távoznak) MANON A madrigálok... a versek... Táncok... és kórusok Oly tündérszépek!... csakhogy Szörnyen unom! LESCAUT (magában, filozofálva) Unalom ellen ifjú lánynak Gyógyszerül mit ajánljak? (Rövid tűnődés után) Most hívom Des Grieux-t, Különben nélkülem békülnek össze! (Távozik) (Geronte szertartásosan bevonul vendégeivel, valamennyien hódolatteljesen Manon elé já- rulnak és mély bókkal üdvözlik. Megjelenik a táncmester és a többi táncos is) A TÁNCMESTER (Manonhoz) Most kezdjük menüettünk! (Gondosan ügyelve minden mozdulatra kezét nyújtja Manonnak és középre vezeti, hogy kez- detét vehesse a menüett) Legfontosabb a tartás... Tessék... Kissé egyenesebben, hölgyem! Most begyesebben mint a páva... Grandezzával... Bravó!... Taktusban tessék!... Per Bacco! GERONTE (olvadozva Manonhoz) Önnek a tánc hogy illik! MANON (túlzottan szerénykedve) Uram, ön bókol! A TÁNCMESTER (türelmetlen, mert a táncot zavarja a beszélgetés) Ne társalogjunk mostan... Ha nem figyelnek, bosszant... A tánc az kellemes, de nehéz... VENDÉGEK (kar; Geronte-hoz) Manon oly szép és művelt, Mint Madame Pompadour... Divat lesz idejárni, Mert e ház oly gáláns. Figyeljük táncát... (Manon a menüetett táncolja) A TÁNCMESTER (Manonhoz) Így jobbra... Bravó... Most balra... Legyezőt... Meghajlás... Komplimentet... GERONTE Szebben Vénusz sem lejthet! MANON Rajta ünnepeljünk, Szép zenét zengjünk: Névnapot ül ma Geronte! Táncosnők lába, Mandolin és hárfa,... Mind Geronte-ra bókot mond! GERONTE Ó szép istennőm, ön túloz! Hiszen a gyönyörtől majd megfúlok... VENDÉGEK (kar; gyönyörködnek Manon és a többi táncosnő kecses mozdulataiban) Pásztorlánykánk csupa báj És csupa kellem, Sose táncolt senki szebben... Ahogy perdül pici lábuk, Kecsesebben sose láttuk! Milyen bájos pásztorjáték... GERONTE Mennyi grácia!... MANON (a vendégekhez) Udvarolni nékem kár volt, (Geronte-ra mutatva) Íme van már nékem párom!... GERONTE Ön egy égből leszállott álom... MANON Nem találhat méltóbb párra Ily nagyúri dráma... GERONTE Boldog az, ki látja nappal... VENDÉGEK (kar; hízelegve bókolnak) Boldog az, ki látja nappal... GERONTE Boldogabb, ki látja éjjel... VENDÉGEK (kar) Boldogabb, ki látja éjjel... (Táncmester türelmetlenül jelt ad a tánc folytatására) MANON (engesztelni próbálja a táncmestert) Hízelgő bókok Tudom, mesterem, bántják... De ma oly furcsának látom e táncot, Mintha álom volna... E sok hízelgő bók, S tán e menüett is álom... S Manon, ki tudja, Holnap mire ébred... A TÁNCMESTER (türelmetlenül félbeszakítja) Táncosra várunk... GERONTE (készségesen) Jövök... (Öregesen táncolni kezd Manonnal) VENDÉGEK (kar) Bravó! Hogy lejti! Mily fiatalos külsejű a márki... Mint Vénusz és Merkur... Más így lejteni nem tud... Ez a menüett pompás... Micsoda formák! Ritka tehetség bája, Tudással párosult grácia... (Geronte elfárad; Manon egy székhez támo- gatja. Majd meghajol a vendégek felé és el- kezdi a madrigált.) MANON A tájon által hajnal ébred Víg mosolyával bűvös fénynek... Jöjj, vár rád Pásztorlánykád... Filoméla zengi nászdalát. A holdnak fényén, ha jő az alkony, Járnak a nimfák s a csintalan faunok... Vénusz jő... csókja bűvölő, S minden boldog párra áldva néz!... VENDÉGEK (kar) Szép szemében fény lángol, Fölragyog az arca, mint a nap, Geronte úrnál nincsen boldogabb! GERONTE (véget vet a vendégek hízelgő bókjainak) Most ezer köszönet és hála Eme kellemes névnapért... S ha talán tetszik, Hintóink sétára várnak. VENDÉGEK (kar) Hogy múlt az óra! GERONTE Én tapasztalatból tudom... (Manonhoz) Szívem kegyes királynője, Szabad-é hinnem, hogy jönni fog vélünk? Kint majd türelmesen várjuk... MANON Csak néhány perc kell, Hogy átöltözzem... Zenészeim játszanak, Ha künn az idő nehezen múlna. VENDÉGEK (kar) Öntől válni ki tudna?! Holnap eljövünk újra... GERONTE Hisz valóságos mámor Ilyen asszonyra várni!... (A vendégek elvonulnak) (Manonhoz) Odakünn vár a hintó, Adieu, gyönyörű angyal! (Távozik) MANON (átöltözik) Én leszek a legszebb... (Mikor lépéseket hall, hátraszól) Várjon kicsit a hintó... (Des Grieux megjelenik; arca halálsápadt. Manon szenvedélyesen hozzásiet) Te... te... te drága, te... Én mindenem a földön! Itt vagy?! DES GRIEUX (elkeseredetten; szemrehányóan) Ah Manon! MANON Ó ne mondd, hogy nem szeretsz... Hisz látom, szemed csak értem lobog! Hogy csókolt ajkad... emlékszel rá még? Lásd, hűtlen rossz kedvesed most fél, Büntetésed várja... Mért nézel gyűlölve rám? Nem bírom a szörnyű vádat, Mely lesújt szemeidből... DES GRIEUX (fenyegetően) Nincs lélek benned, hazug volt csókod... MANON Bűnöm megbántam... hisz sírok... DES GRIEUX Orcátlan asszony... elér most bosszúm! MANON Ne kínozz... Megtörtem, látod... Hűtlen voltam, Ezért már nem szeretsz?! Szerettél egykor... Ó jaj nekem, már nem szeretsz... DES GRIEUX Hallgass... hallgass! Szavad csak új kín szívem sebére Nem tudod, mennyi éjszakán Hullattam a könnyem, Míg neved súgta szám... MANON Légy jó, bocsáss meg, édes! Látod e gazdagságot? DES GRIEUX Hallgass... MANON Nézd, e termekben mind e pompa, Mind e csillogás és szépség Kettőnkre vár... DES GRIEUX Ó hallgass!... MANON Ez volt álmom: Tenéked adni mindent! Hisz vártalak, hogy eljössz... Lestem jöttödet... Bűnöm jól tudom: hűtlen voltam! Szégyenem megöl most... Szánd meg könnyeim! Irgalmad esdve kérem! (Des Grieux feldúlt arcától megrémülve) Megértelek!... Talán már nem emlékszel Manonra, Már nem oly szép az arcom... DES GRIEUX (kétségbeesve) Elbűvölsz újra... Elbűvölsz újra! A régi varázs megrészegít... Megbocsátok... MANON Szerelmünk hív a múltból, Hallgass, hallgass a szóra ... DES GRIEUX Szívem nem gyűlöl már... legyőztél! MANON Nézz rám, szerelmem... (Karjai átfonják Des Grieux vállát) Ó jöjj hát, ó jöjj, Öleld át újra Manont, Ki téged vár csak! DES GRIEUX A hangod ha szól, elbűvöl újra! MANON Karodban újra élek, S míg ajkad éget, tiéd Manon! DES GRIEUX Büszkeségem mit ér?! MANON Nézz rám és csókolj... DES GRIEUX Legyőztél, imádlak! MANON, DES GRIEUX Tiéd vagyok halálig, Hisz úgy imádlak!... Érezd a régi mámort, Míg forró karral átfonsz... DES GRIEUX Már sorsom te vagy a földön, S míg csókol isteni szád, Életem és halálom Érted föláldoznám! MANON Manon véled újra boldog! Nem félek bármi sorsot... Ébred a hajnal, Tűnik a szomorú tél... MANON, DES GRIEUX Látod, a szívben Bíboran lobog a vér! Mind, ami volt, És mind, ami lesz majd, Csak álomkép... Mert sorsom te vagy a földön, S míg csókol isteni szád, Életem és halálom, Hozzád visz már a vágy! MANON (nagyon gyengéden, szinte csak suttogva) Ajkamon érzem ajkad... DES GRIEUX Manon, meghalok érted.... MANON Csókod álomba ringat, MANON, DES GRIEUX Szerelmet súg az éj... (Des Grieux átöleli Manont, és hosszú csókban összeforrnak) (Hirtelen megjelenik Geronte elképedve meg- áll az ajtóban. Manon és Des Grieux szét- rebbennek) MANON (észreveszi) Ah! GERONTE (ironikusan de méltóságteljesen) Pardon gyönyörű úrnőm, Végre tudom, mért öltözik oly sokáig... Zavartam épp most Ez nem gáláns, belátom... Részemről hiba volt. (Des Grieux-höz) Ám ön, hős lovag, Mivel menti, Hogy pásztorórázik házamban? DES GRIEUX (felcsattan) Megtiltom... MANON (Des Grieux-höz) Hallgass... GERONTE Mindig okul az ember, A női szív oly furcsa... (Manonhoz) Mégis remélni mertem, Hogy értékelni tudja Annyi ajándék után ,szerelmem! MANON (kis kézitükröt tart Geronte arca elé) Szerelmét? Mily elmés, jó öreg Geronte! Íme, e kis tükör hű képet ád. S nézzen meg aztán minket itt, Tán megérti a választ... GERONTE (vérig sértve, fenyegető mozdulattal) Értem a kegyetlen válaszát, Szép hölgy, Tudom, mit vár ön tőlem: Tünjek az útból el. (Gúnyosan) Nemes lovag, bocsánat! Ó hölgyem, sok szerencsét! (Fenyegetően) Viszont fog látni... és hamar! (Távozik) MANON (vidáman, gondtalanul, nevetve) Szabadon repülök fönn a légben... Ó kedvesem, mily édes élni! Mily szép nap ez ... Mily édes így szabadon véled. DES GRIEUX (gondterhelten, szomorúan) Jöjj hát, menjünk el gyorsan, Hagyd itt e pompát, És ez átkozott öregember Házát viszont ne lásd! MANON (akaratlanul is sajnálkozva) Be nagy kár... Ilyen gyönyörű házat, Ennyi ruhát meg ékszert, (Sóhajtva) Ó jaj... elhagyni be kár... DES GRIEUX (mérhetetlen keserűséggel) Ó Manon, Hova süllyedek még veled én?! Újból elárulsz... Mindig elárulsz... Az vagy, aki voltál: Jó angyal, s rosszabb a pokolnál... Gyöngéd a szíved, Mint a gyermeki szívek. Hű szerelemre gyúlva Ím kedvesem vagy újra... S mégis az ékszer Csábít, mint a démon, És elárulsz egy csillogó rongyért! (Egyre szenvedélyesebben) Én bús szolgád, Aki sírva pusztulok érted, Már becsületem úgy sincs, Húz lefelé az örvény... Érted tanultam kártyán úgy csalni, Mint a tolvaj... Gyalázat útján visz hozzád a bűn. (Kétségbeesve) Jövőnk sűrű ködében, Mondd, énbelőlem mi lesz? MANON (könyörögve) Ó még csak egyszer, Csak még egyetlenegyszer Bűnöm bocsásd meg... Én megjavulok... minden más lesz, Meglátod... meglátod... (Lélekszakadva beront Lescaut; Manon és Des Grieux feléje fordulnak) MANON, DES GRIEUX Lescaut!... Te itt? (Lescaut egy székre veti magát) DES GRIEUX Ki üldöz... MANON Mi történt... DES GRIEUX Szólj... MANON Felelj... MANON, DES GRIEUX Az égre kérünk, Mondd el a bajt! LESCAUT Oly rossz hírt hoztam... MANON, DES GRIEUX Csak tréfa lesz! LESCAUT Komoly a baj... MANON, DES GRIEUX Elrémül szívem... DES GRIEUX Mondd... MANON Mondd... LESCAUT Följelentett Geronte! MANON Kit? DES GRIEUX (haraggal) Az öreg? LESCAUT (Manonra mutat) Őt. MANON De, mért? LESCAUT Rossz nők közé viteti Manont! MANON Ó jaj!!... DES GRIEUX Ez gazság! LESCAUT Künn áll a ház előtt egy csapat, Mely téged elfog... Régi barátom rohant a hírrel, Szaladtam, mint az őrült... El kell párolognunk, Míg a nagy kijárat szabadon áll! Ó jöjj, Manon!... Jöjj, amíg lehet! ... (Lescaut állandóan sürgeti Manont, aki azt sem tudja, mihez kapjon és idegesen szalad- gál fel-alá a szobában) DES GRIEUX Szörnyű bosszút állok Én a vén szatíron! MANON (rémülten) Ó jaj, most merre? Most mit tegyünk?!! DES GRIEUX (őrjöngve) Megölöm Geronte-ot! LESCAUT Szökjetek el! MANON De mért kell szökni? LESCAUT Nagy a hatalma az öregúrnak, Vissza fog élni a törvény jogával: Az elfogott könnyelmű nőket Száműzik! MANON (rémülten) Ó jaj, ez szörnyűbb a sírnál! LESCAUT Örökre végünk, ha tovább késünk... Tanácsom az, hogy megszökni hasznos, Elfut a bölcs, míg az ostoba vár... Lenn a gárda sorban áll a ház előtt, Mérgében fölfordul Geronte, Ha szökni bírunk... MANON (Lescaut-hoz) Várjunk még, könyörgöm! (Magával akarja vinni ékszereit) (Des Grieux-höz) Csak egy percet! El kell e szép smaragdot vinnem! DES GRIEUX Ne hozz el semmit, Manon, Csak jöjj velem. MANON (Des Grieux-höz) Várj!!... LESCAUT (sürgetve) Legyetek készen, Futni nem szégyen! Által a kerten Vezet egy út, Hol kijutunk menten... (Figyeli a feljáratot) MANON (fájó szívvel) Mindezt a pompát, e gazdagságot, Mind e csillogást itthagyni végleg! DES GRIEUX (sürgeti) Szerelmem, jöjj már, Hagyd e sok holmit, Nem a miénk... hozzá ne nyúlj! Átkos ékszer szörnyű bajt hoz! MANON (még mindig határozatlan; fölkap egy köpenyt és fejvesztett kapkodás közepette néhány ékszeres dobozt igyekszik a zsebébe gyűrni) Ó hagyd elvinnem E pár kis ékszert! Megosztom véled, Ugye megérted?! DES GRIEUX (kétségbeesetten kitörve) Nem, nem kell semmi más, Csak szíved... Ó... a kincsek átkosak, Ne ments meg mást, csak önmagad... LESCAUT (eljön az ablaktól) Pokoli baj... Őrcsapat zárja el hátul a kertet... DES GRIEUX Manon! MANON Des Grieux! Se itt, se ott már nincs kiút, Mi lesz velünk?!! DES GRIEUX Vagy itt, vagy ott - de jöjj Manon, Siess! Siess!!... LESCAUT A gaz vén uzsorás Kinyitja nekik a nagykaput... MANON, DES GRIEUX Ó jaj!... Mi lesz?!... LESCAUT Az őrség most felrohan, Hallom a léptüket, jönnek már... DES GRIEUX (Manonhoz) Nincs itt valahol ajtó? MANON Jöjj, itt balra nyílik!... (Mind a hárman elindulnak) LESCAUT Végünk van örökre, Ha itten elfognak... (Katonák rohannak be és elfogják Manont. Manon felsikolt, beront egy őrmester is, majd utána Geronte) ŐRMESTER Ne mozduljon senki! (Geronte gúnyosan felkacag) (Des Grieux őrjöngve rá akarja magát vetni Geronte-ra, de Lescaut lefogja) LESCAUT Lovag, ha önt is elfogják, Vajon ki menti meg Manont? (Manont elhurcolják) DES GRIEUX (kétségbeesetten) Ó Manon... Szegény Manon!!... HARMADIK FELVONÁS Le Havre kikötője A tér egyik oldalán hatalmas kaszárnyaépület sarka látható ráccsal borított ablakaival. A másik oldalon egy hadihajó vesztegel. A kaszárnya előtt őrszem jár fel s alá. A hajnal még alig dereng. DES GRIEUX (Lescaut-val a börtönnel szemben várakozik) Szörnyű rettegni így... LESCAUT Csak türelem... Az egyik őrt megvesztegettem tegnap, Arra várunk, Csak türelem... DES GRIEUX Megöl ez a várás!... (Fájdalmasan gyötrődve) Ott rejti a börtön üdvöm és életem! LESCAUT Manon már sejti jöttünk... Csak a titkos jelre vár, Hogy együtt szökjön vélünk A hátsó kapun át... Ha kél a hajnal, szabad lesz Manon... DES GRIEUX A végzet útján balsorsom vonszolom... Évek múlnak és nincs megállás. Felém csillan egy ködkép, Mely csábít, hogy utána fussak, S mire utolérem, eltűnt... Álom volt Párizs... de a való e börtön, Véget nem érő kínlódás a földön... (Az őrséget leváltják) LESCAUT Jönnek már... DES GRIEUX Végre! LESCAUT (az egyik katonára mutat) Az a mi emberünk... az ottan! Békén alszik a város, Ütött az óra! (Des Grieux a börtön ablakához siet. Mozdu- latlanul, reszketve figyel. Manon megjelenik a rács mögött és kinyújtja kezeit Des Grieux felé) DES GRIEUX Manon! (Arcához szorítja és csókjaival borítja Manon kezeit) MANON Des Grieux! LESCAUT (magában) Vén Amerika, várhatod, Manon sose megy át . (Távozik, hogy kissé körülnézzen) MANON Ó szerelmem... Barátom, Nagy szégyenemben el nem hagytál... DES GRIEUX Elhagyni téged?! Mit érne így az élet?! MANON Mily jó vagy te, áldott... DES GRIEUX Nincs olyan kín, Mit érted el nem tűrnék, MANON ...szerelmem... DES GRIEUX Mert sugarával fénylik Lelkemben a hűség... MANON A hűség... DES GRIEUX Szabad leszel s enyém! MANON Szabad és tiéd... be szép lesz... Tiéd! (Egy lámpagyújtogató közeledik) DES GRIEUX Vigyázz; jönnek... (Óvatosan meghúzódik a fal árnyékában, Manon eltűnik az ablaktól) A LÁMPAGYÚJTOGATÓ (dúdolgatva) ...de Katrin a királynak felelt: „Ily szegény kislányt Nem csábíthatsz te el. Van a falumban gyűrűsöm, szeretőm!" Kacagott a király igazán... És férjhezadta gazdagon őt. (Távozik) DES GRIEUX (ismét Manon ablakánál) Már virrad... ó halld, Manon: Légy majd a kapunál, s ha jelt hallasz, Ott vár Lescaut... S míg rárohan az őrre, Hű szolgám megment és elhoz! LÁMPAGYÚJTOGATÓ (a színfalak mögött) ...de Katrin a királynak felelt... Kacagott a király igazán... MANON Mennék, de reszketek érted, Félek, és nem tudom, hogy mitől... Látom a balsors fekete szárnyát, Iszonyú jövőtől rettegek... DES GRIEUX Manon, most utoljára kérlek, Hisz fojtogatja torkom a sírás - Szólj, megöljem magam? Manon, hallgass reám: Jöjj hát, megmentelek! Ó jöjj el vélem, Jöjj, kezdjünk egy új életet... MANON Igen, úgy lesz... mindent teérted! Szerelmem, várj... tiéd vagyok! (Hirtelen puskalövés dördül és kiáltások hallatszanak) NÉP (kar; a színfalak mögött) Utánuk a partra! LESCAUT (berohan; Des Grieux-höz) Elárulták a tervünk! Szedjük hát a lábunk gyorsan! DES GRIEUX Mi történt? NÉP (kar; m. f.) Utánuk! LESCAUT Nem hallod ezt az ordítást? Mindennek vége! NŐK (kar; m, f.) Ah! DES GRIEUX Jöjjön a végzet!... Futni így?... Nem! Soha! LESCAUT Ah!... bolond hév... MANON (könyörög Des Grieux-nek) Az Isten nevére kérlek, Menj, amíg nem késő! DES GRIEUX Nélküled?! LESCAUT (gyorsan félrerántja Des Grieux-t a börtönablaktól és reményét vesztve mormolja a fogai közt) Mily csúnya ügy! NÉP, POLGÁROK (kar; betódulnak) - Mily lárma! Mi az? Mi történt itt?... - Megszöktek a foglyok? - Megszökött egy nő - A hátsó nagykapun át! - Egy nő szökött meg csakugyan? - Ma éjjel akartak szökni, - Mert sűrű a köd... - Nem egy szökött el, hanem tíz... - Csakhogy észrevették. - Mily lárma ez itt? - Hol az őrség? Milyen lárma! - A vészjelet hallottuk, - Szökés volt, lázadás volt! - Sűrű az éj köde, - Megfogták mégis őket... ŐRMESTER (egy csapat élén megjelenik) Most félre az útból! (A kapitány feltűnik a hajó fedélzetén) KAPITÁNY (az őrmesterhez) Fölvonjuk a horgonyt... Hadd hallom a névsort! NÉP, POLGÁROK (kar) Egy szót se! (Megjelennek a száműzetésre ítélt nők, köztük Manon) Ott jönnek... A bús csapat már útrakész. ŐRMESTER (egy ívről olvassa a neveket) Rosette! (Az elítéltek sorban előlépnek) NÉP, POLGÁROK (kar) Lám, de büszke... Mily gőgös... Csinos termet... Helyes nőcske... ŐRMESTER Charlotte! NÉP, POLGÁROK (kar) Nem sokra vitted... Még nevet a céda... ŐRMESTER Manon... NÉP, POLGÁROK (kar) Ki ez?... Ki ez?!! Elbukott asszony... Ki ő? Nézd, mily nemes szépség... LESCAUT (néhány körülötte álló polgárhoz) Nagy ügy... gonosz bűntény! A POLGÁROK EGY CSOPORTJA (kar) Hogy történt? ó mondd el! MÁSIK CSOPORT (kar) Bűnbánó Magdolna... Ez őszintén szenved... LESCAUT A rendőrség jogtalan hurcolta Kedvese karjából ide! POLGÁROK (kar) Ez gazság... Ez bűn... ŐRMESTER Ninette! NÉP (kar) Hogy sétál... mily bátor... MANON (Des Grieux-höz) Des Grieux, A búcsú perce közelg, Örökre el kell válnunk. Most már a földön nem látlak én, Egyetlen kincsem, szerelmem! ŐRMESTER Catrin! NÉP, POLGÁROK (kar) Finom dáma... finom dáma... Jobb sorsra méltó... LESCAUT Eladta a családja Egy gazdag és rút öregúrnak... POLGÁROK (kar) Ez régi szokás... Nem ő a hibás! LESCAUT S e rút, vén szatír csábította el, S az út szélére lökte, Egy éjjel után megunta! POLGÁROK (kar) Aljas gaztett! Bosszút állunk! Átok rá! Jobb sorsot érdemel! ŐRMESTER Regine! NÉP (kar) Ha... ha... ha... ha! - Nem sokra vitted... - Tetszik a kislány... - Nincs benne szemérem... - Nem sokra vitted, - Te csinos arcú szépség! - Szeretni tudna tán... - Szeretni tudnám én is, - Jó volna nekem... ŐRMESTER Clarette! NÉP (kar) No nézd! Kis szőke! Mily szemtelen, nézd csak! MANON (Des Grieux-höz) Térj újra vissza távoli otthonodba, Rám ne gondolj... áldjon Isten! Ó feledd el Manont! Szíved nem tudtam szeretni méltón, Ezt bánom majd a sírig... De megbocsátasz, tudom. Te áldott szerelmem, Most az Isten áldjon! LESCAUT De ott áll az oldalán Egy sápadt, széparcú ifjú, Ő az ifjú vőlegény, Ki hozzá most is hű! Mit szóltok? POLGÁROK (kar) Mily sápadt szegény! Nagy bűn! DES GRIEUX Ó nézd, hogy a kíntól Elfullad az ajkam, Mert téged itten látnom mi szörnyű... Ó jaj... Szólni nem bírok már, Csak sírva sírni! ŐRMESTER Violette! NÉP (kar; nevetve) Kis barna... Nem búsul... ŐRMESTER Nerine! NÉP (kar) Nézd ennek az arcát!... Mily cifra a szentem... Hogy fösti a képét... ŐRMESTER Elise! NÉP (kar) Hát úgy kellett nektek. Mily cifra e nép... Pirosítva az arcuk... MANON (Des Grieux-höz) Házadba visszatérj... Ó feledj el engem, feledd Manont, Örökre elfeledd a rossz Manont! Ég áldjon, szerelmem... DES GRIEUX Csak izzó gyűlölet lángol már bennem! Gyűlölök mindent... Istent és embert, Már csak gyűlölök! LESCAUT Most meglelte mátkáját Rabláncra verve... POLGÁROK (kar) Ez gazság... No várj... E lányért nagy kár... LESCAUT S a rettentő szégyentől Őrjöng a lelke. Mint bús elítéltet Látta meg mátkáját E vasrács mögött... Megöli a szégyen! POLGÁROK (kar) Fölháborító! Ezt hallva, az ember Megsajnálja őt... Szánjuk szegényt... Ez gazság, ez bűn... ŐRMESTER Ninon! NÉP (kar) Ó, nézd! ŐRMESTER Georgette! (Nép, polgárok nevetnek) ŐRMESTER (az elítéltekhez) Gyorsan... szép sorba! (Manon mozdulatlan marad) (Manonhoz) Csak menjünk! (Manon Des Grieux mellett marad) Nem hallod-é? (Durván megragadja) Most takarodj! DES GRIEUX (közbelép) El innen! ŐRMESTER (Des Grieux-höz) Pusztulj! A POLGÁROK EGY CSOPORTJA (kar) Csak bátran! DES GRIEUX Jaj annak, aki bántja! POLGÁROK (kar) Ez szép! Bravó! DES GRIEUX Manon ölelj csak át! HAJÓSKAPITÁNY Mi az?!! DES GRIEUX (elszántan) Hozzá ne merjen érni! Míg élek, Innét nem hurcolja senki el! (Hirtelen ráeszmél tehetetlenségére) Nem!... Nem!!... Őrült vagyok... (A hajóskapitányhoz, végső kétségbeeséssel; könyörögve) Ó nézz rám... őrült lázban égek, Mint Istent, oly sírva kérlek... Nincs rangom, nincs büszkeségem, Már csak ember vagyok... Mint szennyes szolgát, Végy föl hajódra, Dolgoznék, mint a féreg... S ha gyalázat a bérem, áldlak érte! Vígy magaddal, ó halljad, Hogy kérlek!!... Végy föl hajódra, Élve... vagy halva, mit bánom?! Kionthatod vérem, csak rajta könyörülj!!!... Ó irgalom!... Engedd követnem őt... A HAJÓSKAPITÁNY (megindultan Des Grieux felé fordul) Amerikát kívánja benépesíteni?!... Barátom, elment az esze? (Des Grieux rettegve lesi a kapitány válaszát) De hát... mit bánom?... Legyen! (Des Grieux vállára teszi kezét és a hajó felé indítja) Fel hát gyorsan, vár az új föld!! (Des Grieux megragadja a kapitány kezét és megcsókolja, azután felrohan a hajóra. Manon halálos izgalomban figyelte az eseményeket, és amikor megérti, hogy Des Grieux is követ- heti, kitárja feléje karjait. Des Grieux boldo- gan magához öleli. A nép ujjongva búcsúz- tatja őket, a hajó elindul) NEGYEDIK FELVONÁS Végeláthatatlan kopár pusztaság New Orleans határában, Amerikában. Az ég erősen borult; sötétedik Manon és Des Grieux fáradtan vonszolják ma- gukat az úton DES GRIEUX Támaszkodj rám egészen, Ó, én fáradt szerelmem. A város nincs már messze, Ha megtaláljuk végét Ez elhagyatott útnak... MANON (megtörten) Csak menjünk tovább, tovább, Elveszünk, ha leszáll az éjjel... DES GRIEUX Karolj még jobban át... MANON Hallod, hogy sír az esti szél a pusztán? Miként halotti ének... Menjünk csak előre... (Kimerülten leroskad) DES GRIEUX Manon! MANON (egyre fáradtabb hangon): Nincs erőm... Fejem szédül! Te erős vagy, irigyellek... Én már nem bírom, Nem bírom... DES GRIEUX Nagyon szenvedsz? MANON (hirtelen; akaratlanul) Kimondhatatlan!... (Észreveszi, mennyire lesújtotta Des Grieux-t meggondolatlan válasza, erőt vesz magán, és igyekszik szavait helyreigazítani) Nem, ne hidd el, Milyen aljasat, ostobát mondtam! Van még reményünk... Ha itt pihenni engedsz, Magamhoz térek... meglátod, édes! Csak ölelj most jól át... Ne hagyj el! (Eszméletlenül lehanyatlik) DES GRIEUX Manon... hallgass reám... Felelj egy szót csak, szerelmem... Úgy, mint régen, Ha csókod kértem, Megsajnált szíved... Most is az én ajkam Ontja a csókot arany hajadra! Ó Manon... Manon, felelj nekem... (Figyeli Manon lélegzetét) Hallgat... Megvert az Isten! Láztól tüzel a homlok... Jeges ujjával átfog Csontkeze a végnek, S egy temetői rémtől Borzadva félek... Szerelmem, el ne hagyj... Hallgat... Manon! Halljad, hogy sírok! MANON (lassan magához tér) Te hullatsz könnyet, Te sírsz itt értem, Ki annyi bűnben éltem? Ez a könny áldást hoz újra, Fáradt fejemre hullva! DES GRIEUX Ó menjünk... jöjj, Manon! MANON Ó... te vagy?... Egyetlen hű az ég alatt... Ne hagyj meghalnom... segíts!!... Könyörgöm, ments meg... DES GRIEUX Nem jár itt élő... MANON Elégek szörnyű láztól... Ne hagyj meghalni... ó ments meg! DES GRIEUX Odaadnám érted a szívem vérét... (Körülnéz a kietlen pusztaságon) Nincs semmi, semmi, Kietlen pusztán nem lakik itt ember... irgalmas Isten... ó Teremtőm, Kit imádkozva kértem, Míg gyermek voltam Könyörülj... és segíts rajtunk! MANON Menj... te még bírod... Keress egy kunyhót, Én meg itt várok rád, Amíg a láthatárt szemed bejárja. S ha házra lelsz, Mely befogad egy vándort, Kenyeret, vizet Hozz magaddal nékem, Azalatt érted én imádkozom... (Des Grieux lassan eltávolodik. Közben ag- gódva többször visszanéz Manonra., majd hir- telen elhatározással elsiet. A láthatár elsö- tétedik) MANON (egyedül marad; összetörten leroskad) Árván a dermesztő :magányban... Mi ,jajgat úgy a szélben? A halál... útamnak vége... Fejemre rásújt a végítélet. Kietlen tájon, bús elhagyottan, Kárhozat vár... elhagyottan, árván, Nyomorult, gyönge asszony! Ó... ne hagyj meghalnom, Szerelmem... segíts rajtam! Mindennek vége, vége... Szépségem, ó az átkos, Rám mennyi bűnt és gyászt hoz! Szerelmem elrabolták tőlem... A múltamból a bűnök Most újra visszatérnek... Mint őrült látomás, az elmúlt élet Most rám tör véres váddal... Iszonyú Bíró, tisztítsd meg lelkem! Hagyj megpihennem a sírban... Nem... Oly hideg a sír... (Des Grieux lélekszakadva visszatér, Manon a karjaiba hanyatlik) (Des Grieux-höz) Ó ne hagyj meghalnom... segíts rajtam! (Kissé megnyugszik Des Grieux karjai közt) Öleljed át Manont Most tán utoljára... Jó hírt hozol nekem, ugye drágám? DES GRIEUX (reménytelen szomorúsággal) Puszta a tájék, sehol ember, Kihalt vadon e föld, Csak varjak szállnak a messzeségben... MANON Végem... árnyait küldi már felém Az örök éjjel... DES GRIEUX Gonosz démonok űznek, Beteg lázálmok réme... Hajtsad szívemre homlokod, Eljön a gyógyulás. MANON (nagy szenvedéllyel) Imádlak... s meg kell halnom... Nincs olyan szó a földön, Mely most elég, hogy elmondhassam Mindazt, mit érzek: Imádlak téged... Mint égi zene ha zendül, Oly fehéren, oly szentül Vagyok szerelmes mátkád! Bűnöm átkát levezekeltem... (Lassan lehanyatlik. Des Grieux igyekszik a haldokló fejét megtámasztani, amennyiben szorosabban magához öleli.) DES GRIEUX (gyöngéden végigsimítja Manon homlokát; magában, rémülten) Hideg, mint holttest! Mért büntet így az Isten?... MANON Ne sírj, szerelmem... ne sírj... Nézz rám és mosolyogj... Arcod viszem magammal, Míg átölelnek forró karjaid! DES GRIEUX A szépség kivész a földről, S a csillagok véled halnak ... MANON Lehullik a csillag... éj van... Didergek... ó jaj! DES GRIEUX Manon! MANON Nem hallom hangod... soha már... Jöjj... jöjj, ne engedj el, Fogd jól a kezem... Mily jó... mily jó, ha csókolsz... Gyönyörű volt... szeretni téged! DES GRIEUX Pusztuljak el, Ha, veled nem élhetek... MANON (végső erejét összeszedve, ünnepélyesen, szinte parancsol) Ne mondd ezt!... Szerelmem... Isten veled... úgy fázom... Valaha ugye szép volt Manon?... Emlékszel... ketten... Dalolva jártuk az ifjúságot... Arany napunk letűnt... DES GRIEUX Istenem! MANON Minden bűnöm eltűnik majd a sírban, De... szerelnünk... örök... (Des Grieux lezárja Manon szemeit) FORDÍTOTTA: NÁDASDY KÁLMÁN