ARRIGO BOITO MEFISZTOFELE Opera négy felvonásban elő- és utójátékkal Szövegét Johann Wolfgang Goethe Faust című drámája nyomán Arrigo Boito írta Fordította: Radó Antal A huszadik század fordulóján készült fordítást 2011-ben modernizálta és kisé átigazította Dr. Berend Mihály Személyek: Mefisztó basszus Faust tenor Margit szoprán Márta alt Wagner tenor Heléna szoprán Játszódik Németországban a 16. században. Előjáték ( Égi seregek. - Misztikus kar. - Kerubok. - Bűnbánók. - Később Mefisztó.) AZ ÉGI SEREGEK (Láthatatlanul egy felhő mögül.) Üdv, ura földnek, ura nagy égnek, Ki által élnek A napok S csillagok. Üdv, ura földnek! Íme, mindent, mi a műved Fényes derű fed. Rezdül A légen keresztül Egy dal s neve Szeretet heve - A szeretet heve! Felszáll hozzánk, Hol hangzik hő imánk, És szól szent hálaének Üdv, üdv, Néked! MEFISZTÓ Üdv, üdv neked! Nézd el, hogy nem szólok szépen, Hogy nincs benne semmi kellem: Szebb, ha szól Ha dalol Sok bájos szellem. Nincs főmnek dicsfénye Nincs fenséggel megáldva, Avagy égi fénnyel - Ó kérlek, ezt is nézd el. És ó bocsáss meg nekem, Hogy majd beszédem Nem tetszik Neked az égben. Ó nézz a törpe földre! Ki úr fölötte, Az süllyedt bűnökbe! Fordulva égnek A magasba néznek, S kis tücskök csak szegények! S hajh, mi a vége szomorú sorsuknak? Dölyfükben sárba buknak. Ó büszke portest! Ó kevély parány! Ó az ember őrült talány! S mért büszkék ők? Ködképen nyugszik e gőg! És - E ködkép, hidd: az ész! Oh! Hidd el, hidd ó nagy Isten: Sűrű homályba' Él a „föld királya"! Bűnös a nő s a férfi - S őket kísérteni Már nem érdemes MISZTIKUS KAR Tudod, ki Faust? MEFISZTÓ Még furcsább bolondot Sohase láttam! Nagyszerű tudós, Aki leghívebb szolgád! Olthatatlan Az a kívánsága, hogy ami van, mind Jól értse a csodát! Hisz a tudásnak Korlátját ez a bölcs semmibe sem Veszi. Pedig higgyed, hogy, szűk ez a Korlát. Ah, tudom azt jól, mily könnyű lesz Bekerítenem majd kezembe! Nos, Fogadsz-e? Felelj hát! MISZTIKUS KAR Legyen! MEFISZTÓ Legyen! Jó; öreg Isten, ezt a fogadást Már megnyertem! Mert ő belé harap majd a Tiltott gyümölcsbe és a nagy tudós Felett én, - én majd győzök! MISZTIKUS KAR Sanctus! Sanctus! Sanctus! MEFISZTÓ (Félre) Ez az öreg szinte tetszik nekem! Bizony nem is akarnám bármi Okból magamra haragítani. Hah, de jó Ha velem udvariasan beszél S nyájas irántam. ANGYALOK KARA Felmennek Az égbe A szentek Elédbe, E tájra Elérve. Királya A mennynek, Ó hála! Felmennek Az égbe A szentek Elédbe stb. MEFISZTÓ A kis angyalok itt! Menekülök innen! Kerülöm és gyűlölöm Őket. ANGYALOK KARA Egyszer ott lenn szálldogáltunk, És a földön elveszett a szárnyunk, El dicsfényünk és sok szép virágunk! Ám dalolva és táncolva Ismét visszaszálltunk Abba a honba Melyet úgy hívnak: túlvilág. Most táncra! Sorba, Balra-jobbra Forogva, forogva, forogva! Barátok, amíg, odaérünk, Hol trónol az Úr, ki vezérünk, Mi táncoljunk szüntelenül. Előtte mi meg se álljunk, Dicsőítve nevét hozzá szálljunk Urunk szent oltára előtt. Most táncra! Sorba' Balra-jobbra Forogva, forogva, forogva! BŰNBÁNÓK KARA Üdvözlégy Mária Ó nézz le e földre! Hozzád könyörögve, Ím hő imája Felszáll eléd. Mind imádkozunk, Hozzád száll fohászunk! Ó tán így enyhül, A kín, amely gyötri keblünk. Szívünkben a rettenet, Bús kesergésre késztet, Hallgass imánkra Hallgass reája. ANGYALOK KARA Csillagok közt seregünk szárnyal, Utazunk az égi sugárral Repül seregünk. Nos, táncra! Sorba' Balra-jobbra Forogva, forogva, forogva! BŰNBÁNÓK KARA Üdvözlégy Mária, Malaszttal teljes. ÉGI SEREGEK Mondjunk imát a szenvedőkért. Azokért akik éltük végin járnak Mondjunk imákat. BŰNBÁNÓK KARA Bűnbánók sírnak Szélén a sírnak. Hallgassa az Úr meg, Mit tőle kérnek Jámbor fohásszal Az angyalok. VALAMENNYI KAR Üdv ura földnek, ura a nagy égnek Ki által élnek stb. Első felvonás Húsvét vasárnap Színhely: Frankfurt am Main. A város kapuja és a bástyák előtt vagyunk. Városi polgárok jönnek csapatostul. Nevetés, kiabálás, beszélgetés hallatszik, a tömeg ide-oda özönlik. Közben ünnepi harsona szól. Később Faust és Wagner, majd diákok, polgárok, vadászok jönnek. KAR (Tenorok) Merre, fiúk! (Basszusok) Arra, hol a vadászlakás van. (Tenorok) Mi meg a nagy malomnak. Szép tavasz már eljöttél! KAR *(Szoprán) S völgy s a halom ismét él, *(Alt) Minden szívben jókedv kél! (Basszusok) Hát ti hova akartok? (Tenorok) Majd oda hova ti! (Basszusok) Nosza, tetszik e Burgdorf? Ott esik a derék mulatás! Nagyszerű sör van! S ó a verekedések, és a leányok! (Tenorok) Dőrék! Dőrék! Melyiknek viszket háta? (Íjászok és parasztok csoportja közeledik egy sörárushoz.) KAR Itt vagyunk! Hadd igyunk! S vajon kit éltetünk? A kedvesünk! A leány, ha csak hiszékeny - Az éljen! Hadd igyunk s vígan daloljunk! (Arca elé húzott csuklyával egy szürke ruhás barát jár a tömeg közt; néhányan meghajolnak előtte, mások elfordulnak tőle) A NÉPTÖMEG (a színpad egyik oldalfala felé fordulva) Nézd, nézd! Ennyi tüzes paripát Boldog, aki lát! A bohóc és a solymár! Ünnepelünk - fejedelmünk! A harcosoknak csapata! Jön a fejedelem, utat! Hogy cseng a sok harang szava! Üdv fejedelmünknek! Nézd a nép hogy tódul erre - És a tér már hogy tele van A harcosoknak csapata! Íme nézd! Hogy cseng a sok harang szava! (Nevetés, zaj, a lovasmenet végig halad a színen. Élén a választófejedelem, hölgyek, főméltóságok, apródok, bohóc, solymár stb. Sokan a sétálók közül kíváncsian követik a menetet) Ah! Ennyi tüzes paripát, S fiatal daliát, Ritka, aki lát! Nosza, éljen a fejdelem! Éljen a fejdelem! Éljen sokáig! Ah! (A tömeg eloszlik.) FAUST ÉS WAGNER (Egy magaslatról jönnek le.) FAUST Mosolyog a tavasz a rózsás tájra, Már elolvadt a jég is és színét Ím, minden vidék Zöldre váltja! Fagy s hólepel; Rétet nem fed el; A napsugár Ím, erdőt s berket bejár. S ha talán nyomában Virág nem is fakad A szűk szobában Hidd, kevés ember marad. Itt is körülted A tavasznak örülnek. (Egy csapat paraszt és parasztasszony hangos csevegéssel lép a színre). WAGNER Itt járnom, ó tudós veled: Megtisztelő reám az szerfelett, Tudom én jól, hogy nélküled Az undor fogna el! Úgy utálom e népet. KAR Hej, nosza, juhé! Oh, hé! Minden ifjú eljött, Mulatásra vágyva; Kalapja mellett rózsák, S szalagos a ruhája. Egy nyárfa tövében Most egy ifjú s lány Frissen, szaporán Ím, táncnak eredt már. Nosza rajta! Csak erre-arra! Úgy ahogyan ő akarja! Ah! Tralala! Csak járják összevissza mind! Gyújts táncra! Oly jól járják rossz zenére, Már is reng a föld beléje Hogy mosolyog a sok lány! Mily vidáman vannak! Pajzán szél a szoknyán Hah! El-elsuhangat! Mind fogja párját! Az ifjú babáját! És összefogódzván Hej! Nosza, járják! Árnyas nyárfa mellett Sok ifjú s leány - Mind friss, mind vidám - Immár táncra keltek! Ím hogy bokázik Mind egy szálig! Milyen víg e kedves tánc, A tánc. (Kar és táncolók el.) (Lassanként bealkonyodik.) FAUST Üljünk e kősziklára. Nézz oda Mint fényesíti be az esthajnalnak Vörös pírja a tájat. WAGNER Immár a szörnyű árnyak kezdenek kikelni A sírokból és most mindegyikük Kísért és ijeszt. - Menjünk, sűrű köd Fed el már minden tárgyat: Alkonyat Ha jő, nagyon jó haza térni. Mondd meg, mi az, mit nézel s min szemed Épp most olyan merőn csüng? FAUST Látod, Ott lenn a réten, fel s alá őgyeleg egy Szürke barát. WAGNER Magam is észrevettem Ép az elébb. Mi különöst találsz te Ebben? FAUST Csak nézd meg jól ez embert! Nos, tudod, ki ez a barát? WAGNER Hát alamizsnát gyűjtő szerzetes lehet! FAUST Csak tekints rá. Kanyarog, fordul szüntelen Hah, ide néz most! Lám, ugye mifelénk tart? Hah! Lábának nyomán tűz fakad, Ó nézd! WAGNER Ah, hidd el nekem, hogy csupán Rémképek gyötörnek. Nincsen ott Más, mint az a barát, ki félénken Halad s közeleg erre. Minket, természetes, nem ismer ő. Ah! Csak rémképek gyötrenek! Higgyed, Szemem, mindebből mit sem lát. FAUST Úgy hiszem: kivetette reánk a hálóját. Jön már, jön már, ó nézd! Közeleg, ím - ah! WAGNER De nézzed: az, aki ott áll, Csak egy jámbor barát; le-lepörget egy Kegyes imát olvasóján. Menjünk, ó mester! (Faust és Wagner el; a barát utánuk.) KAR (a távolból) Minden ifjú eljön, Mulatásra vágyva stb. Változás. Faust dolgozószobája. - Éjjel. KAR (nagy távolból, mintegy alig kivehetően) Ah! (Faust belép. A barát utána lopakodik és elrejtőzik az alkóv mögé.) FAUST Elterült a csöndes este Zöld mezőn és zöld réten! Minden alszik már mélyen Visszatértem - hát én. Mert lelkem elszunnyad már - Szunnyad már nyugodtan - Benne szent titok van. Nem szül kínokat keblemnek Hatalma a szenvedélyemnek, Bár eltölt a szeretet az Istenért És az emberért. Ah! Beköszönt a csöndes este - Szent könyvemet elő keresve, Épülök majd én a sok bölcs igén! (Kinyit egy magas olvasópolcra tett evangéliumot. Miközben elmélkedni készül, fe1hangzik az alkóvból kilépő barát kiáltozása.) FAUST Hohó? Ki zúg itt? Ím ő az - a barát! Megengedem, hogy e lakot velem osszad, Ha nem kiabálsz. Beszélj! Ide tekint s nem is szól! Ó mi iszonyú lény az, aki ide tolakodott? Szellem, démon, vagy akár fúria légy - Megtör erőm. Salamon jele mindenható. MEFISZTÓ Milyen lárma! Uram, szolgálatára! FAUST Ez volt mélységes titka a barátnak Egy lovag az, ki most előttem állhat. Hogy hívnak, kérdem? MEFISZTÓ Furcsa kérdés, kivált tőled hallva! Nem hiszel az igében! Szíved csak létezőben bízik! FAUST Nálatok, tudom, Hogy a név fontos nagyon: Benne rejtve a lényeg! Hogy hívnak? Szólj, mondjad, kérlek! MEFISZTÓ Oly erő része volnék, Amely örökké gonosz utakon jár, De azért jót cselekszik. FAUST Kérlek, már fejtsd meg, Hogy mit jelentenek különös szavaid! MEFISZTÓ Én vagyok a szellem, Aki mindig és mindent tagad. Szólok, és a nyelvem Sérti és bosszantja az Urat. Zúzni hajt a kedvem, Szeretem a csúnya romokat - Szeretem a romokat! Az igazi elemem Csakis ami bűn idelenn, A halál s a rossz! Egy szótagot lehet csak ejtenem „Nem!" Rontok-bontok és azt sziszegem Nem! Én kísértek, Zúzok, sértek, És jó fegyverem: A fütty! FAUST Káosznak fia, vagy. MEFISZTÓ S te, ha társam akarnál lenni, Szívesen, akár mindjárt kezet adok, És igazi barátod leszek, Vagy a hű szolgád. FAUST S a csere fejébe mire köteleznél? MEFISZTÓ Ó ne siess! FAUST Nem, beszélj, mit akarsz? MEFISZTÓ Idefenn érted bármit megteszek, Amit megkívánsz, amire vágynál. Odalenn – minden fordítva lesz. FAUST Sose bánt, ami a másvilágon lesz. Csak egy percet adj, melyben szívembe Megelégedés szállhat! És fedd fel lelkemnek saját énem, s a világot! Hadd mondjam végre egy tünde percnek, mely jő Ó állj meg, maradj ilyen szép! S haljak meg aztán, s lássam poklok mélyét. MEFISZTÓ Rendben. FAUST Kössük meg az alkut. (Kezet fognak) MEFISZTÓ Alkut kötöttünk! Ettől az éjtől Fogva uram vagy. Bárhova menj el, Ott leszek én, S mint hű cseléd Teljesítem uram Rendeletét. FAUST Ettől az éjtől Fogva rabom van, Bárhova menjek, Ott lesz majd ő. Mint hű cseléd, Várja urának Rendeletét. FAUST Mikor kezdődik? MEFISZTÓ Mindjárt. FAUST Sebesen! Hova indulunk? MEFISZTÓ Amerre tetszik. FAUST Hogy megyünk innen el? Hol a kocsi, az inasok s a lovak? MEFISZTÓ Ezt a köpenyt kiterítem én És utazunk át a légen. (Mefisztó kiterjeszti a földre a bűvös köpenyt, Fausttal együtt rááll s eközben a függöny gyorsan legördül.) Második felvonás Faust: Ki merné azt mondani: Hiszek az Istenben. Goethe. Falusi kert. - Faust Henrik néven, Margit, Mefisztó, Márta. Ketten-ketten sétálnak. MARGIT Mondd, nemes lovag, hogyan van, Hogy tenéked tetszem én? Mit lelsz együgyű szavamban? Parasztleány vagyok csak én! FAUST Hogyha szólasz, ó leányka, Égi üdvöt érezek. Szólj, ó szólj csak - MARGIT Ó ne bántsa Ezt a durva nagy kezet. Ne, ne, ne, lovag úr! (Elhaladnak) MEFISZTÓ Isteni, nőtlenül Élni világát! Szedni, de egyedül Élte virágát! Ámha eljön a vénség, Halni kínos, nőtlenül, Egyedül! Ez ami aggaszt Ettől félek nagyon. MÁRTA Gyógyszer, ó még vagyon, Mely segít e bajon. Van idő! MEFISZTÓ Úgy van, úgy van! (Faust és Margit visszatérnek) FAUST Ugye megbocsátsz nekem Hogy nagyon merész voltam, Amidőn szemedbe néztem S láttam bűvölő tüzét? MARGIT Engemet csak egy búsított Egy szült bennem bánatot; Véltem: azt hiszed felőlem Hogy talán ledér vagyok! Gyakran sírtam és keseregtem - Bennem mély nyomot hagyott, Arcod, melyet nem feledtem! FAUST Folytasd, folytasd, édes lánykám! (Elhaladnak) MEFISZTÓ És a dolognak a nyitja, Hogy ritka, de nagyon ritka Az okos asszony! MÁRTA Talán Nem esett még szerelembe sohasem? MEFISZTÓ Azt sem tudom, mi a szerelem. MÁRTA Szíve vajon soha meg se kívánta? Keble sohasem vágyott utána? Szíve szeretni sohse kívánt? MEFISZTÓ Ó nem, ó nem, hidd el nekem, Hogy nem tudom azt se, mi a szerelem. (Elhaladnak) MARGIT (Egész természetességgel) Mondd, hiszel-e te, Henrik? Van szívedben kétség? FAUST Nem vágyom megzavarni A más meggyőződését. Ezt sose kérdd! Lánykám, neked áldozom a szívem verését! MARGIT (Kissé szemrehányóan) De mást is! Higgy is az Úrban! Benned nem él már vallás! FAUST Figyelj reám, ó te égi leány. Istenről ki beszélheti bátran: Hiszem őt! Hisz a szentek gúnyolják az igazat, melyet keresek. S azt ki mondja, hogy nem hiszek az Úrban? Légy nyugton, csendesülj, leány! Élj a szűzi szerelemnek csupán, Bármint is szólnod: Természet vagy titok, Vagy Ámor, Élet, Úr, Csak azt tekintsd a szóban, Hogy mit jelez valóban, Ne azt, minő a hangzás! MARGIT Elhagylak mostan, búcsúzom. Nos, hát Henrik, ég veled! FAUST Mondd csak, gyakran vagy egyedül e lakban? MARGIT Hisz úgyis tudod, nem nagy a mi családunk. Gondomra bízták kertünket és az asztalt, Szeretek fonni, szőni és ügyelek mindenre. Biz jó anyácskám szigorú szörnyen. Ám azért mégis nyugodtan töltöm. éltem, Csöndesen és nyugodtan. MEFISZTÓ Mondd, nem élvezhetnék nálad egy édes órát, Melybe' szívvel a szív egyesül és összeolvad? MARGIT Nem alszom egyedül s jó anyámnak könnyű az álma, Ha rád akadna, szégyenem megölne. FAUST Sose aggódj! Ím e kis üvegből adj neki három cseppet E folyadék hosszú, édes álmot okoz majd anyádnak. MARGIT Add csak! De mondjad: ugye nem árt ez a nedv? FAUST Sohase, sohase, szép szavú, gyönyörű leányka! Ó angyal! *MARGIT Ó szent Isten, Mily tudatlan Szívem minden Ily kalandban. S most keblemben Kél egy érzet, Melytől égi Üdvöt érzek. *MÁRTA Vajon szíve Nem kívánta? Sohasem vágyott Még utána? Sohasem, sohasem? Vajon szíve Nem kívánta? Sohasem vágyott Még utána? *FAUST Felsőbb lények Alkotása Az életnek Nagy csodája. Minek nincs határa s vége, Az a szerelem égi üdvössége. *MEFISZTÓ Nem tudom, azt se, nem, Mi is a szerelem? Higgyed el: nem, nem! Nőben milyen ritka Az okosság! Ritka biz az, ritka! MARGIT Megyek hamar, ó hagyj, ó hagyj! (Kiragadja magát Faust kezei közül) FAUST Én Margitom, maradj, maradj! MÁRTA Kövesd hamar! MARGIT Megyek hamar, ó hagyj, ó hagyj! stb. FAUST Én Margitom, ó el ne hagyj! stb. *FAUST (Elkapja Margitot) Most hát megvagy. *MEFISZTÓ (Elkapja Mártát) Most hát megvagy. FAUST, MEFISZTÓ, MARGIT ÉS MÁRTA Hah, hah, hah! Imádlak én! Boszorkányszombat. Színhely: Vadon a Schirk völgyében, amelyet a Brocken magas csúcsai vesznek körül. A sziklák félelmetes körrajzai feketén nyúlnak bele a szürke égboltozatba; a hold ezüstös fénye földöntúli ragyogást hint a színpadra. Az egyik oldalon barlang van. Balról a Rosstrappe csúcs látszik. A szakadékok között szél fúj. Mephísto biztatja Faustot, hogy menjen föl a hegyre. MEFISZTÓ (a színfalak mögött; mintegy föld alól) Jőjj! Utánam, utánam, utánam Sziklán által és sűrű homályban, Sokkal távolabb, mintsem várnád Leljük majd tanyáját A sátánnak. KAR (úgyanezt énekli.) FAUST Bolygótűz! Bolygótűz! Bolygótűz a légbe' szökell! Pici láng! Hozzánk Ó jövel! Vajh, utat Ki mutat Ha nem jössz e fénnyel? Sötét lesz az éjjel! Ó jöjj, nosza jöjj el: Sötét lesz az éjjel! MEFISZTÓ ÉS FAUST (ugyanezt kettősben.) MEFISZTÓ Figyelj csak. Mozdul az erdő. Íme a fenyőfáknak ágai Egymással elegyedtek harcba. Hallgasd csak, hallgasd csak! (Heves, izgatott hangon) Ott lenn a völgy határán Közeledik most üvöltve Egy óriás csapat: Az alvilági had most gyűlést tart. Ugye csodás ez? Már felhők s hegység, liget és mennyország. Mind-mind visszhangoznak egy csoda-nótát. BOSZORKÁNYOK NŐI KARA Gyorsan szálljunk, szálljunkl Mert végül elkésünk És megkezdi bálunk, Megkezdi Belzebúb. Szombat éjjel Ez minékünk Kedvtelésünk! Ki először ér fel Kap egy koszorút! Rút, rút BOSZORKÁNYMESTEREK KARA Rút, rút, rút! Menjünk gyorsan bátran, Mert végül elkésünk, Nem leszünk a bálban S lesz miatta bú. Szombat éjjel stb. (m. f.) Örökre meg vagyunk mentve mi! Saboé, saboé! MEFISZTÓ (a tömeg közé megy, mely előtte kétfelé oszlik). Helyet! Ím jön Mefisztó, Dicső királyotok; Rothadt faj, melyen már Semmise fog! Most a földre boruljatok S imádjatok! TELJES KAR (letérdepelnek körben Mefisto előtt) Földre hullunk, Mefistofele, Fejedelem! Itt lenn a porba láss: Ó kegyelem! (Boszorkányok tánca) MEFISZTÓ (egy trón alakú sziklán ülve) Híveim! Jogart nem adtok-e S fejedelmi palástot A hatalmas királynak Hát ne szorítsak semmit Szörnyű kezemben én? (Palástot nyújtanak át neki). KAR Itt a palást, szűnjék haragod! Te kormányzol földet, eget s vizet! Ó légy nyugodt! MEFISZTÓ Kormányzok büszkén, korlátlanul, Van jogarom, van trónom, S más után vágyódom! Kezembe tartani Ezt a kicsi földtekét! (Boszorkányok egy üst körül szaladnak,a mely a háttérben áll.) KAR Minden mi az üstben vagy, Hej, hamar főlj! Bűvös üstünkben, Összevegyülj. Táncolj az üst körül Pajtás, örülj! (Egy üveggömböt nyújtanak át Mefisztónak.) KAR Itt van hát, fejedelmünk! Itt a földgömb. MEFISZTÓ (az üveggömbbel kezében) Itt a földgömb! Nincs benne semmi! Fel- s leszáll a Légben járva, Megfordul a Nap körűl is; Reszket, tombol, Épít, rombol; Míg ma termő, Holnap meddő - Ím itt a földgömb! Egy csúf fajta Tenyészik rajta. Esze is silány, Gonosz mind a hány Alávaló Csúf áruló. Egymást falják Rútul csalják, Semmi kétség Ocsmány népség! Ez a földgömb! Ők a sátánt Sose bánják, Alvilágnak Gúnyt dobálnak. Nekik nincsen Édenük sem! Nos, hát tessék Nem-e nagy nevetség, Hogy ezt még én Szét nem tőrém. Itt a földgömb. (Földre dobja a gömböt, úgy hogy az összetörik.) KAR Kacagjunk, kacagjunk, A föld össze törve! Kacagjunk, kacagjunk: Semmi lett belőle. Szét hulla egészen S a romja felett Vadul és merészen A tánc megered. FAUST Ó nézd, ó nézd! A messzeségben, a ködös égen: Ott látok egy lánykát. Oly halovány, s szomorú is! Felénk jő, bárcsak lassan. Testét bilincsek nyomják. Ó mi szörnyű e kép! Olyan hasonló ez a bájos teremtés Szép Margitomhoz. MEFISZTÓ Fordítsd szemed e képtől el. Ez csábít, ez ingerel, S csak képzelmedben él, higgyed! Ettől romlik el szíved! Fordulj el hát innen, Te, kit Medúzafő ijesztget! FAUST És ó ez a tekintet! Nyitva vannak szemei merevül, És keble is, melyet annyiszor Csókoltam. Ó Margitom! Ő az! Angyalom! Ő az! MEFISZTÓ Mindenkinek hű lánykáját Mutatja itt a levegő. FAUST Ó ég: nyakán - mi különös ez - Egy hosszú, vérző csík vonul el. MEFISZTÓ Nem ül már fő sem törzsökén; Perseus vágta le fejét! KAR Nos, rajta kacagni vidáman! Ó ne késsünk! Hát végre ma tönkrejutott a világ! Hisz szombaton éjjel Ez a kedvtelésünk, Hogy ördögi táncban Hej, dobban a láb. Szombat, szombat, szombaton! Saboé har sabbah! Saboé, saboé, saboé! Sabbah, sabbah! sabbah! Harmadik felvonás Mefisztó: El van ítélve. Goethe. Margit halála Színhely; Börtön. Margit szalmazsákon fekszik és elmélázva dalol. Éj van. Csak egyetlen lámpa halvány fénye világítja meg a börtönt. A háttérben rácsok. MARGIT Múltkor éjjel - így mondják - Kis fiacskám mély vízbe dobtam. Tébolyultan cselekedtem, S megfojtottam, jaj, megfojtottam. Mily hideg lég, Milyen sötétség! Bús a lelkem, mint a madár Mely repülni vágy más tájra, S messze elszáll. Ah, könyörület! Jó anyám is alszik mélyen - Alszik és fel sohase ébred! Ó mi szörnyűség, mi szégyen Mondják - én adtam a mérget! Mily hideg lég stb. FAUST (A rácson kívül megjelenik Mefisztóval együtt) Mentsd meg őt. MEFISZTÓ Vajh, ki sodorta e nyomorba? Te vagy én? Megteszem, amit tehetek. Itt vannak a kulcsok! Alszanak az őrök is. Odakint lovaim! Menekülj vele, de gyorsan! (Kinyitja a rácsozat ajtaját s elmegy.) FAUST (belép a börtönbe.) MARGIT Égnek ura! Ó már most?! Ó ki segít meg? Ah, mi szörnyű halál! FAUST Légy csendesen! Szabadítani jöttünk. MARGIT Ember - kérlek - ó kegyelem - könyörület! FAUST (halkan) Ne szólj már, Margaritám! MARGIT Szent ég! Mondd ezt ezerszer, ah! Mondd ezt! Megmentesz engem? Ah, megmentettél! (Képzelegve) Ott van az a nagy utca, Amelyben megláttalak először. Ott van a Márta kertje . . . FAUST (Kínos, aggódással). Ó jőjj, ó jőjj már! MARGIT Ó maradj, ne siess! FAUST Jőjj gyorsan! Ó ez a késedelem rosszra vezet! MARGIT (Szenvedéllyel) Meg sem csókolsz? Hah! Ó milyen fagyos az ajkad! Mondd, hol van régi szerelmed? FAUST Hallgass! MARGIT Ó te szánsz s kiszabadítani jöttél? Tudod-e ki vagyok, kegyes ember? Én megmérgeztem a tulajdon anyámat S vízbefojtottam pici gyermekemet. (Szenvedéllyel) Add kezedet csak . . . Jőjj! . . .Elbeszélem . . . Mily sok sírt kell neked ásnod. Ott hol legszebben zölddel a pázsit, Jó anyám pihenjen, A temetőnek legszebb helyén. Nem messze ettől a sírtól Nekem áss egy gödröt. Fektess majd engem bele S a csecsemőmet, kérlek, keblemre tedd. FAUST Ah, meneküljünk, könyörgöm! MARGIT Nem! A pokol áll ez ajtónál. Ah, s te miért futsz? Mondd hát, mért nem állsz meg? Nem követhetlek már! És aztán . . . Én már nem vágyom élni! Mit tennék a földön? Tán koldulnék kenyérért, Szörnyű bűneim emlékei Gyötörnének és kínoznának mindig. FAUST Ó nézz reám, szegény lánykám! Esdek: ó halld a szerelem szavát meg! Jőjj már, fussunk! MARGIT Jó, csak fussunk . . . Hiszen én rég álmodtam csendes magányról, Hol majd elélünk mi Szeretve boldogan. MARGIT ÉS FAUST (Ölelkezve egymás szemébe nézve halkan dalolják) Csábítva magához a lelket Az óceán árjai mellett Egy égi sziget terül, Nő rajta a lótusz, a pálma Feléje száll most szívem álma - Feléje szüntelenül. Ragyog fönn a mennyei pályán A hétszínű tarka szivárvány, Csodásan sugárzik a nap. A hű szeretők ide mennek, Ölelve, csókolva pihennek A pálmafa árnya alatt. MEFISZTÓ (Megjelenik a háttérben) Kél a nap! MARGIT A sátán szólt most itt! FAUST (Kétségbeesve) Induljunk, siess már, Időnk múlóban. MARGIT Ah esdekelek, ne hagyj el! MEFISZTÓ Hallod-e? Már megszólalt Harsonája a halálnak! MARGIT (Elszakítva magát Fausttól) Ó jaj, nagy Istenem! Űzd a kísértetet el! Most összekötöznek - kemény kötelekkel Segíts nekem Isten - Megölni akarnak! Ah, fejemen az iszonyú bárd - Ó be villog a hóhérbárd! MEFISZTÓ Már vége lehetne a tereferének, Ím, ottan a nap kel, a hajnal ébred! A ló nyerít és kaparássza a földet. Ah, gyorsan el, el! Fussunk! FAUST Térj újra magadhoz, ó térj valahára! Ó légyen ez arcon a béke sugára! Miért e panasz s ez a sóhajok árja? Ah, gyorsan el, el! Fussunk! MARGIT Kicsoda egyenesedik ott fel? A gonosz! Ó könyörület! E szent helyen mi dolga A százszor átkozottnak? Ah, hamar űzd el! Tán értem főtt! FAUST Ah, jőjj és élj! Kérlek Margaritám! MEFISZTÓ Jőjj, vagy mindkettőtöket A hóhér bárdjára hagylak. (Hajnali fény. Mefisztó a rácshoz megy kémlelődni. Margit Faust karjai közt haldoklik.) MARGIT Immár a hajnal felkelt hát - Éltemben az utolsó! Ah, ép ma volna az esküvőnk És ma zár majd a koporsó! Hát véget ért már ma minden! Rejtsd el . . . Ne legyen, ki tudja, Hogy szeretted egykor Margaritát S hogy szívem' neked adtam! Ah, Istenem, ó bocsáss meg - Hisz most meghalok! Te megbocsátsz, ó nagy Ég! Nagy Isten, ó ments meg engem! S ti fényes égi lények, Ó szánjatok meg engem! Ó Henrik, irtózom tőled (A földre esik). FAUST Ó, szörnyű! MEFISZTÓ El van ítélve! ÉGIEK KARA Meg van mentve! MEFISZTÓ Hamar, Faust. (Faust és Mefisztó eltűnnek. A háttérben a hóhér jelenik meg legényeivel. A függöny legördül.) Negyedik felvonás Az ókor szombat-éje Színhely: A Penejos-folyam habjai, háttérben a Tempe völgye s a Pindosz-hegység. Tiszta források, virágos dombok, borostyánfák, oleanderek és nimfeák. A zeniten mozdulatlanul álló hold bűvös fényt vetít a színhelyre. Balról dór stílusú templom, jobbról virágos tér. Heléna, Pantalia, szirének. HELÉNA Meg sem mozdul a hold. Ezüst sugárt bocsát Keresztül a légen. PANTALIA Dalolj! A harmatos füvek Üde balzsamot Árasztanak felénk. HELÉNA Dalolj! A vízben szilfidek Hattyúk és bájoló Tündér nereidák. Csöndjén az éjnek Ajkán szirénnek Kél bűvös ének Ég és föld hallja S figyel a dalra. PANTALIA Dalolj! Hadd hallja ég s föld. FAUST (A színfalak mögül) Heléna, ó Helén, Heléna! HELÉNA Egy utas jő amott. Elfáradt, s látod-e? Már éppen erre tart. PANTALIA Dalolj! Hadd jöjjön! Szól a dal, És a kis ibolya Feléje illatoz. HELÉNA És zengnek éneket Tengernek lányai, Szép gráciák. HELÉNA Csöndjén az éjnek stb. (m. f.) (Heléna és Pantalia el.) FAUST (Még mindig a színfalak mögül) Heléna, ó Heléna! MEFISZTÓ (Fausttal együtt kilép a színpadra) Ím, ez az ókor szombat éje. Nagy öröm teneked, ki keres éltet A regéknek honában! A regéknek honában vagy itt! Azt hiszem én, hogy tán legjobb lesz nekünk Más-más irányban keresni szerencsét. FAUST Szívem gyönyörrel telik el, Mert hallhatom bűvös és szép Nyelved, hős, ógörög nép. Most keblemben kél Igazi, s szent szerelem! (El.) MEFISZTÓ Ha a Brocken csúcsán vagyok Akaratomnak nagy a súlya ám. De ez idegen arcok közepette nem az már! Gyönyörű Brockenem! Deli fenyők! Jó szurokillat, kátrányszag, Mik oly kedvesek az orrnak! Biz itt hiába vágyom rátok, Görögöknek szép földjén. Ím, ott libegve, lebegve közeleg Egy víg asszonycsapat! No, nézzük! (A Coretidák belépnek. Körtánc . Mefisztó unatkozva és zavarodottan távozik. Később Heléna érkezik, őt a kar követi.) A CORETIDÁK Heléna, üdv neked. Dal zeng előtted És citeránk ha szól Járunk víg táncot is. Napsugár ha ragyog Isteni arcodra, Szemedben visszatükröződik Az égbolt. HELÉNA Szörnyű, gyászos éj volt, Amelyen - ó iszonyú - romba dőlt a szép Trója! Kínoz a lelkiismeret! Szállt fel a füst, Fel a levegőbe! S a sűrű éj még sötétebb lesz ezáltal. KAR Légy víg. HELÉNA Recsegő pajzsoknak, Robogó szekereknek, A gyászlövegeknek, Ó, milyen szörnyű a zaja! Hol száraz föld volt Pocsolyákban folyt a vérár. KAR Ó, ég! HELÉNA A mennyországnak szálltak le Isteni, Hogy a csata iszonyatosabb legyen! Itt tornyok vak homályba meredtek az égnek - Szomorú volt minden! KAR Heléna! HELÉNA Pusztítani kezdenek a lángok, És az achaei katonáknak árnya Íme, megjelenik most, Hol a tűz beborítja a palotákat. Ó, jaj! És azután csend van, hol addig hős Trója állott! (Faust fényes, XV. századi lovagi öltözetben lép a színre. Utána Mefisztó, kis Faunok, és szirének jönnek.) KAR Ki jő? Mily ritka csodás tünemény ez! Gyönyörű dalia közeleg erre! Szomorú tekintete szerelemről beszél. Tekints őreá, ó, királynő! FAUST (Meghajol Heléna előtt) Ó, te a földi szép dicső eszménye! Lábaidnál itt láss egy olyan embert, Kit egészen megbűvölt a szemed. Ó vesd azt rám! Hisz szendébb, mint holdsugár És éget, mint a tüzes nap Bár éjnél is sötétebb! Én annak a szőke lánynak, Kit imádtam hajdan Feledtem szerelmét, Már elhagyta emléke szívemet is, S most meghódított egy ragyogóbb szem! Mélyébe tekintek, s ím, szívem lángra gyulladt. Szerelmem, higgyed, megnemesített! HELÉNA Csüngök ez ajkak szép beszédjén S lelkem boldog, hogy ennyi vidám nimfa közt Felém fordult a szíved, Hogy, éppen szemeim bűvöltek meg Téged. Élvezem minden szavát. Boldog, oly boldog lettem! Ah, oly boldog! MEFISZTÓ, PANTALIS, NEREUS ÉS KAR Ím, egyesül ez a szép pár! Mily csodás ez! Gyönyörű pár, miként Endímion és Luna. Az Istennő mint csüng a hű lovagnak szép szaván! Mint néz rá! Már csattan a csók! A szerelem egyesíti őket! Mily bájos pár ez! HELÉNA Ó mily gyönyör ez! Beszélj! Mondd, ifjú, nekem, hogy vajon honnan A szavaidban e bűbáj? Oly édes e beszéd, mint az erdei visszhang. Eltölti szívem. Mondd meg: ezt a kedves nyelvet Ugye tudhatom én is? FAUST Szívem felel, s azt mondja, hogy szeretlek. HELÉNA Azt mondja, hogy szeretlek. FAUST Mint a madár, hogyha hívja az ének Felelj szavamra te is és mondd: Én imádlak téged! HELÉNA Én imádlak téged! HELÉNA ÉS FAUST Szerelem! Te édes... És szent titka égnek! A világok tudom jól Sokáig úgysem élnek! Kik a föld útjain Még ma vígan járnak: Közelébe vannak A szörnyű halálnak. HELÉNA Bejárva vidáman Ligetet és a berket Betölti egy új élvezet a lelket. FAUST ÉS HELÉNA Szerelem! Szerelem! A dal ki akar repülni már a szívemből. Szemedbe tekintek s dalolok szerelemről. Arról éneklünk, egymás szemébe nézve. A szerelem a szívek derűje és nagy öröme Ah! Dal a szerelem! És e dalnak bár sohase volna vége! CORETIDÁK ÉS CORIFEUSOK KARA Költészet! Kelj most gyors röptű szárnyra! Haladj, miként fergeteg lánya, Szállj oda hova a nap Nem vet már sugarat! HELÉNA Árkádiában csendes völgyet ismerek. FAUST Ó, mi oda megyünk. HELÉNA Tanyánk is ott lesz, ott hol laknak a nimfák, Nyújt puha vánkost. . . FAUST A te selyem fürtjeid. HELÉNA A rét virágai! Utójáték Faust halála Színhely: Faust első felvonásbeli laboratóriuma, melyet most már az idő kissé meg rongált. A légben itt-ott bűvös hangok hallatszanak. Faust karosszékben ül s nyugtalanul gondolkozik. Mefisztó mögötte áll. Éj van. Egy lámpa halvány fénnyel ég. A színhely majdnem sötét. Az olvasó asztalon az evangélium van kinyitva, éppúgy mint az I. felvonásban. FAUST (fölkel, mintha most vonult volna el valamilyen látomás.) Emléke múltnak! MEFISZTÓ (halkan vészjósló tekintettel vizsgálja Faustot) Ím, éveid már elmúltak! - Véged közeleg. Nincs messze halálod, Reá kell találnod, S e helytől elválnod FAUST Bejártam a világot Láttam csodákat, Üstökön ragadtam A szárnyas vágyat! MEFISZTÓ (félre) Ó vajha e dal s az elmúltaknak emléke Megsemmisítenék e büszke ember létét. (Fausthoz) Vágyakoztál, de élveztél is, S újra meg újra vágytál! De még nem mondtad eddig egy tünde percnek Állj meg, állj és légy szép. FAUST Minden titkot megismertem, A valót s az ideált is, S azt, mi a szűzi szerelem. Istennőt is imádtam - A való keserű volt, Az ideál csak álom. Végén a hosszú létnek Itten a sir előtt Elfáradtan a lélek Egyet kíván csupán. Bár lehetnék király én Egy végtelen hazában, Hol minden gyarapodnék Hol örök tavasz van. MEFISZTÓ (félre) Kikutatom szívét. FAUST Bölcs volna a nép 's a törvény Megvédené azt ki gyenge, Mindent, mi rossz elölne, S egyedül jó teremne! MEFISZTÓ Most aztán figyelni kell. FAUST Ah, most már közeleg halálom! Ez az Isteni álom, Hadd legyen utolsó Létemnek végén. Hol a koporsó?! (A háttérben látomásként égi seregek jelennek meg) Íme . . . Ott fenn látom már az új ország népét. MEFISZTÓ Milyen fény deríti e hely sötétségét? FAUST Ím, a hegy népesül - mindenhol boldogság van! MEFISZTÓ Jó szellemet látok a lángban. FAUST Megcsendül most a dal - MEFISZTÓ Vigyázzunk! FAUST Már a hajnal közel; Éltem véget ér virradóra! Szinte megérzem, mit hoz majd Az a végső óra! MEFISZTÓ Vigyázzunk! Eldől most harcom, melyet velem Folytat az ég! (Szétterjeszti köpenyét, mint az első felvonásban) Rajta! A köpenyt felterítem én, És velem majd elrepülsz! Faust! Faust! Faust! (Az égi látomás mind erősebb lesz) (Az égi kar itt kezdi énekelni az első felvonás elejét; „Üdv ura földnek stb,, amely a felvonás végéig szól) MEFISZTÓ (Fölidézi, az alkóv felé lépve a tüzes fénykörben megjelenő sziréneket) Szerelem dala szól, mely téged elbűvölt! Jőjj velem, ittasulj szép szirének ajkán. Ó, jőjj csak! (A szirének látomása folyamatosan halványul, míg az égi seregeké erősödik) FAUST (Elragadtatásban) Megállj ó perc, és légy szép! MEFISZTÓ Ne nézz oda! FAUST (Hirtelen mozdulattal felemeli a bibliát) Paizsom az evangélium! (Térdre hull s a bibliára támaszkodva halkan ímádkozik) Ó kegyelmes Istenem! Távoztasd el tőlem a gonoszt S ne vígy engem a kísértésbe! (A látomás hatására elragadtatása egyre nő) Oda száll a trónodhoz hő imám, ó Isten! Szent perc! Állj meg és légy szép! MEFISZTÓ Már jönnek a mennyei lények, Ne légyen övék ez a lélek! E dőre bocsánatadással Az Úr íme rontja művem. FAUST Örökkévalóság! (Meghal) (Faust testére rózsaeső hull) KERUBOK Rózsa hullj szemére Hullj le tetemére, Élte hű végére: Fedd be friss virág. MEFISZTÓ (Mefisztó a sugarak és a ráhulló rózsák alól menekülni akar; izgatottan csapkod maga körül a mindinkább bele fúrja magát a földbe) Átkozott virágja Testem összerágja! Mint a tűznek lángja Fejem égeti. ÉGI KAR Lelke most szállt az égbe, Imádkozzunk érte! Szeretetet érzett S ez váltotta meg őt! MEFISZTÓ Vesztettem, vesztettem! Engem legyőztek! Ó de bár legyőztek Meg nem törhetnek Bár leverhettek - De a gonosz él még! ÉGIEK KARA Rózsa hullj a földre, Hullj reá a szörnyre, Aki meg van törve! Minden tagját égesse Hadd görbüljön össze teste, Míg reája rózsáit hullatja A kerubok csapatja! Felmennek az égbe A szentek elédbe stb. (Mint az első felvonásban.) VÉGE Boito: Mefistofele 1