JOHANN SEBASTIAN BACH 161. KANTÁTA "KOMM, DE SÜßE TODESSTUNDE" I. ALT ÁRIA Jöjj, halálom édes órája, mikor szellemem majd mézet eszik az oroszlán szájából; tedd édessé búcsúmat, ne késlekedj, utolsó fénysugár, hadd csókoljam Megváltómat végre. II. TENOR RECITATIVO Világ, gyönyöröd teher nekem, édességed oly gyűlöletes számomra, mint a méreg, vígságod fénye, mint üstökös, s hol rózsáid nyílnak, számtalan tövis gyötri lelkemet. A sápadt halál számomra hajnal pirkadatja, mely felhozzá a dicsőségnek és a mennyei örömnek napját. Ezért sóvárgok szívem legmélyéből a halál végső órája után. Vágyom Krisztusban gyönyörködni, és elhagyni e világot. III. TENOR ÁRIA Vágyom Megváltómat átölelni, mielőbb Krisztusnál lenni, s ha a halál hamuvá és porrá zúz is össze, lelkemet mégis angyalokéhoz hasonló tiszta ragyogás ékesíti majd. IV. ALT RECITATIVO A vég elérkezett, jó éjszakát, világ! Egyetlen vigaszom marad: hamarosan Jézus karjai között halok meg: Ő az én nyugodt álmom. A hideg sír rózsákkal fed el egészen addig, míg Jézus föl nem ébreszt, míg bárányát édes legelőre nem viszi, hogy a halál el ne válasszon tőle. Virradj fel hát, halálom boldog napja, üss hát, utolsó órám! V. KÓRUS Ha ez Istenem akarata, azt kívánom, hogy a test nyűge még ma kerüljön a földbe, s a szellem, a test vendége öltözzön halhatatlanságba és édes mennyei örömbe. Jöjj, Jézusom, vigy magaddal! Ez legyen utolsó szavam. VI. KORÁL A testet a földben férgek emésztik el, de feltámasztja Krisztus, és megdicsőíti. Úgy ragyog majd mint a nap, nyomorúság nélkül fog élni, mennyei örömben és boldogságban. Mit árthat hát nekem a halál?