JOHANN SEBASTIAN BACH 38. KANTÁTA "AUS TIEFER NOT SCHREI ICH ZU DIR" I. KÓRUS Mélységes mélyből kiáltunk Hozzád, irgalmas Isten. Ó hallgass meg, kérünk, ne hagyj Elveszni bűneinkben! Ha te mindazt számba veszed, Amit vétettünk ellened, Ki állhat meg előtted? II. ALT RECITATIVO A vigasztalás és a bűnbocsánat egyedül Jézus kegyelméből lesz a miénk, mert a Sátán ármánykodása és csalása miatt az ember élete utálatos lett Isten előtt. Ezért bármennyire igyekeztünk helyesen imádkozni, mit használ, ha Jézus Lelkével és szavával nem újítja meg bensőnket. III. TENOR ÁRIA A szenvedések között is hallom már a vigaszt, Jézusom szavát. Ezért te, szorongó lélek, bízzad magad Isten jóságára. Igéje szilárdan megáll, Vigasztalása tiéd marad örökre. IV. SZOPRÁN RECITATIVO Olyan gyenge a hitem, és bizalmam ingadozó alapokon áll. Szívemet gyakran kétségbe ejtik új meg új jelek. Hogyan? Nem ismered a segítődet? Egyetlen vigasztaló szavára eljön majd a szabadulás órája, bár talán már nem is várod azt. Bízzad életed a Mindenható kezére, és reménykedj az Ő igazságában. V. SZOPRÁN, ALT, BASSZUS ÁRIA Bár balsorsom az egyik bajt a másik után hozza rám, mégis egyszerre megszabadít majd engem Megváltóm minden bajomból. A nyomorúság és az aggódás éjjelére felvirrad hamarosan a vigasztalás reggelre. VI. KÓRUS Bármily sok is a mi bűnünk, Még több az Úr kegyelme; Kész ő mindig, hogy a bűnöst Karjával fölemelje. Ő Izrael hű pásztora, A nyáj az ő tulajdona, Ő a mi szabadítónk.