JOHANNES BRAHMS

NÉMET REQUIEM



I.
Boldogok, akik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.
(Mt. 5,4)
Akik könnyhullatással vetnek,
vígadozással aratnak majd.
Aki vetőmagját sírva emelve megy tova,
vígadozással jő elő,
kévéit emelve.
(Zsolt. 126,5-6)

II.
Mert minden test olyan, mint a fű,
és az embernek minden dicsősége olyan,
mint a fű virága. Megszárad a fű
és virága lehull.
(1 Pét. 1,24)
Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők
az Úrnak eljöveteléig. Ímé, a
szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét,
béketűréssel várja, míg reggeli
és estveli esőt kap.
(Jak. 5,7)
De az Úr beszéde megmarad örökké.
(1 Pét. 1,25)
Hisz az Úr választottai megtérnek
és ujjongás között Sionba jönnek;
és örök öröm fejükön,
vígasságot és örömöt találnak;
és eltűnik a fájdalom és a sóhaj.
(És. 35,10)

III.
Jelentsd meg Uram az én végemet
és napjaim mértékét, mennyi az?
Hadd tudjam, hogy milyen mulandó vagyok.
Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat,
és az én életem teelőtted, mint a semmi.
Bizony merő hiábavalóság minden ember,
akárhogyan áll is.
Bizony árnyékként jár az ember;
bizony csak hiába szorgalmatoskodik;
rakásra gyűjt, de nem tudja,
ki takarítja be azokat!
Most azért mit reméljek, ó Uram?
Tebenned van bizodalmam.
(Zsolt. 39,5-8)
Az igazaknak pedig lelkei az Isten kezében
vannak és nem illeti azokat gyötrelem.
(Bölcs. 3,1)

IV.
Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura!
Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem
az Úrnak tornáczai után;
szívem és testem ujjongnak
az élő Isten felé.
Boldogok, akik lakozhatnak a te házadban;
dicsérhetnek téged szüntelen!
(Zsolt. 84,2-3,5)

V.
Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok,
de ismét meglátlak majd titeket,
és örülni fog a ti szívetek, és senki
el nem veszi tőletek a ti örömeteket.
(Ján. 16,22)
Mint a férfit, akit anyja vígasztal,
akként vígasztallak titeket én.
(És. 66,13)
Lássátok a ti szemetekkel,
hogy én munkálkodtam, és magamnak nagy
nyugodalmat találtam.
(Sir. 51,27)

VI.
Mert nincsen itt maradandó városunk,
hanem a jövendőt keressük.
(Zsid. 13,14)
Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan
nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk,
nagy hirtelen, egy szempillantásban,
az utolsó trombitaszóra;
Mert trombita fog szólni,
és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban,
és mi elváltozunk.
Akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva:
Elnyeletett a halál diadalra:
Halál! hol a te fullánkod?
Pokol! hol a te diadalmad?
(1 Kor. 15,51-52,54-55)
Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget,
tisztességet és erőt; mert te teremtettél
mindent, és a te akaratodért vannak
és teremtettek.
(Jel. 4,11)

VII.
Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg
mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek,
mert megnyugosznak az ő fáradtságuktól,
és az ő cselekedeteik követik őket.
(Jel. 14,13)