BARTÓK BÉLA ÖT DAL I. AZ ÉN SZERELMEM Az én szerelmem nem sápadt éji hold, mely elmerengve néz a vízbe le, Az én szerelmem forró déli napfény, teremtő erővel, tűzzel tele... Az én ajkamon forró csók a rózsa, az én szememben gyújtó tüzek égnek, Az én testemben örök ifjan lángol pogány, szerelmes mámora a vérnek. II. NYÁR Szomjasan vágyva várom a szellőt, A kék égharang vakít felettem. Rajta árnyat hiába kerestem. A nap megolvasztott minden felhőt. Nyitott szájjal szívtam a napsugárt, A lángoló ég szinte rámszakadt... És a lombos, sűrű, zöld fák alatt A rohanó nyár egy percre megállt. III. A VÁGYAK ÉJJELE Csókolni! Ajkam most csókra vágyik! Ez most a vágyak éjjele. Ezernyi kéj ég a sötétben, Az ég is megremeg bele, Lázas forróság perzseli szájam: Ez most a vágyak éjjele. Csókolni! Ajkam most csókra vágyik! Suhog a vágyak vesszeje, Ütése fáj, ütése éget, És szemem könnyel van tele, Ó fájó kínok, édes kínok! Ez most a vágyak éjjele. Csókolni! Ajkam most csókra vágyik! Vérem az éjjel tűzfolyó, Meztelen karom vágyva kitárom, Testemről lehull a takaró, A gazdag vágyak éjszakáján Csókolni, ölelni volna jó! Vergődöm gyűrött párnáimon... Megváltó reggel! vagy-e? Ments meg a vágyak tűzvesszejétől, Félek, hogy meghalok bele! Ajkam az éjjel csókra vágyik, Ez most a vágyak éjjele. IV. SZÍNES ÁLOMBAN Színes álomban láttalak már, Ismerem arcod én, Szerelmes szívvel, égő szájjal jöttél akkor felém. Szólj, te vagy-e megértő társam, kit lelkem keresett? Nem foglak-e elveszíteni, ha megismertelek? Mondd, elfogadod tőlem életem? Minden értéke, fénye most tiéd. Néked őriztem hosszú éveken, Ki után annyi utat bejártam. Hiszek abban, hogy megtaláltalak, Hiszek abban, hiszek abban, Hiszek benned, én lelki társam. V. ITT LENT A VÖLGYBEN Itt lent a völgyben már gyilkol az ősz, Sápadt virágok sorsukat várják. A földet fázva, szomorúan nézem, Mint jeges vízbe süllyedő gályát. A hangos erdő már néma halott, Könnyek csillognak minden göröngyön. A ködben járva azt hiszem, Hogy már egyedül csak én élek a földön.