JOHANNES BRAHMS GYERMEKNÉPDALOK I. CSIPKERÓZSIKA Tüskebozótos erdő mélye: ott alszik a szűz lány, száz éve. A palotában holt nyugalom, alszik a légy a falon, nem csahol eb, ló nem fújtat, parazsak rég kihunytak. Penge villan, jő a lovag, szétcsap tüskebokrokat, így jut be a királyi házba, ott is a kamrácskához, az ágyhoz, a lányhoz: csókot lehel az alvó szájra. A szép leány felocsúdott, ékes gyűrű néki adott; rezzen a légy is a falon, fúj már a ló, csahol az eb, a tűz helyén a holt parázs elevenebb. II. A CSALOGÁNY Fenyőfán szép madárka ül, és zeng csak, zeng csak fönn a fán. Ki az a madárka ott egyedül? Csalogány lesz az, csalogány! Nem, kedvesem, az nem csalogány, ó, kedves, ilyet ki gondol! Csalogány sose zeng a fenyők magasán, csak mogyoróbokorból. III. AZ EMBER Holla, holla, holl, az ember itt van, Holla, holla, holl, mi van vele? Holla, holla, holl, sok-sok cukorka, Holla, holla, gyerekeknek finom csemege! Holla, holla, holl, az ember itt van, Holla, holla, holl, mit hozott még? Holla, holla, holl, sok pompás dolgot, Holla, holla, dudorosra tömik a zsebét! Holla, holla, holl, hát még mi volna? Holla, holla, holl, egy pálcika! Holla, holla, holl, mert ugye, hallja, Holla, holla, rosszcsont itten valaki fia! Holla, holla, holl, az én fiacskám? Holla, holla, holl, ő jó gyerek! Holla, holla, holl, menjen a pálcás! Holla, holla, ki valóban rossz - azt verje meg. IV. ÁLOMMANÓ Alszik a holdsütésben már rég minden virág, törékeny, karcsú száron bólongó bóbiták. Megrázkódik a szirmos lomb, álmában szinte üzen: Aludj, aludj, aludj, aludj, ó, kedves gyermekem! Daloltak a boldog fényben a víg kismadarak, most fészkén rejtekezve alusszák álmukat. Csak egy kis kapu nyílik, rögök közt csöndesen: Aludj, aludj, aludj, aludj, ó, kedves gyermekem! Álommanó lopakszik, benéz az ablakon; s ha látja, nem jön az álom, helyette odaoson. Homokot hint, de finoman terül szét szemeken: Aludj, aludj, aludj, aludj, ó, kedves gyermekem! Álommanó, mehetsz már, aluszik a kicsi! Lehunyva lenyugodtak pillantó szemei. És felkél majd a reggel, frissen és fényesen: Aludj, aludj, aludj, aludj, ó, kedves gyermekem! V. A JÉRCE Jércém, jércém, pipike! Jer ide! Jércém, jércém, pipike! Nem láttátok, merre szaladt? Téphetem itt a hajamat. Jércém, jércém, pipike! Jer ide! Jércém, jércém, pipike! Ültem épp a fiúkánál, hallottam még, hogy itt kárál! Jércém, jércém, pipike! Jer ide! Jércém, jércém, pipike! Anyám mit szól majd, ki tudja, kerget árkon-bokron túlra! Jércém, jércém, pipike! Jer ide! Jércém, jércém, pipike! Futok a városba gyorsan, hozok másik jércét onnan. Jércém, jércém, pipike! Jer ide! Jércém, jércém, pipike! Az utcákat végigjárom, hátha jércém megtalálom! Jércém, jércém, pipike! Megvagy te! Jércém, jércém, pipike! Anyám friss kalácsot ad, azzal csalogassalak. Jércém, megvagy, pipike: A kalács is enyim, e! VI. VADRÓZSA A RÉTEN Lát a fiú vadrózsát, vadrózsát a réten: mint egy hajnalszép orcát, s fut hozzá, mert boldogság nézni, mily törékeny. Rózsa, piros rózsaszál, vadrózsa a réten. Szól a fiú: Letörlek, vadrózsa a réten! Szól a rózsa: Megdöflek, legalább nem felejted: ezt nem tűröm, én nem! Rózsa, piros rózsaszál, vadrózsa a réten. Vad fiúkéz rózsát tép, vadrózsát a réten; döf a rózsa, ez sem véd, sorsa ekképp beteljék, tűrnie kell szépen. Rózsa, piros rózsaszál, vadrózsa a réten. VII. ELDORÁDÓ Egy lengyelhoni háznak, egy lengyelhoni háznak, nagy a híre e jó lengyel háznak, a katonák ott ki-be járnak, katonák oda betérnek, katonák ott megszállnak. Mert tudnak egy cselédet, mert tudnak egy cselédet, egy csinos lányt ott a vendégek, aki megtudakolja, mit is kérnek, és szolgál ki-ki ínyének, akármi vendégnek. Támasztja az ajtófélfát, támasztja az ajtófélfát, a kamraajtóból néz rád, és nem szed elő adóskrétát, és nem szed elő adóskrétát, ingyen vendégül lát. Sörre szomjaznál, testvér? Sörre szomjaznál, testvér? Vagy bortól pezsdül a tüzes vér? Igyál, amit az ínyed kér, igyál, amit csak az ínyed kér, mit kezem ingyen mér! VIII. TÉRDEN LOVAGOLVA Vén csont lovagolna, már ha lova volna; vénasszony hoz kecskebakot, vén csont ráül, azzal: galopp! Lovagolhat rajta. Vén csont lovagolna, ha kalapja volna; vénasszony hoz egy fazekat, máris a fején a kalap, vén csont, ügess, rajta! Vén csont lovagolna, sarkantyú ha volna; vénasszony hoz tüskeágat, jó sarkantyú bárki lovának, vén csont, kocogj, rajta! Vén csont lovagolna, már ha nyerge volna; vénasszony hoz alsószoknyát, ráülteti a vén csontját, iramodhat, rajta! Vén csont lovagolna, ha zablája volna; vénasszony hoz vén ingvásznat, igen jó lesz zabolának, vén csont, vágtass, rajta! Vén csont lovagolna, ostora ha volna; vénasszony hoz macskafarkat, kezébe nyomja ostornak, vén csont, röpülj, rajta! IX. A VADÁSZ AZ ERDŐN Ha leshely kell, ha nyughely kell, a vadász künn az erdőn lel; puskával, kutyával erre-arra járdal, puskával, kutyával járdal, mintha a célt, a célt, a célt nem lelné, mért is élt. A kutyuskám mindig velem van, ha kószálok a zöld vadonban, kutyuskám vigyáz rám, a szívem vidám ám, kutyuskám, szívem a vártán, és a szemem, szemem, szemem nézdel csak: no lám, lám. X. BÖLCSŐDAL Gyermekem, aludj! Atyádnál védve a juh, anyád fákat rázogat, hullassanak álmokat, Gyermekem, aludj! Gyermekem, aludj! Fönn az égen mennyi juh - báránykák a csillagok, köztük pásztor hold ragyog. Gyermekem, aludj! Gyermekem, aludj! Ajándékod lesz egy juh: aranyból a szőre, eljátszhatsz majd véle. Gyermekem, aludj! Gyermekem, aludj! És ne bégess, mint egy juh! Vagy jön a pásztor kutyája, hogy aki rossz, megcibálja. Gyermekem, aludj! Gyermekem, aludj! Te meg iszkolj, vár a juh, fekete kutyuska! A kicsi aludna. Gyermekem, aludj! XI. A KISLÁNY ÉS A MOGYORÓBOKOR Egy kislány ki a rétre megy, piros vadrózsát szedne. Az úton mogyoróbokrot lát - oly teljes friss a zöldje! Mogyoróbokrom, jó napot! Ilyen szép zöld miért vagy? Kislány, köszönöm, derék beszéd, de mondd, mért, hogy ily szép vagy? Miért, hogy ily szép vagyok? Megmondom én azt néked: fehér kenyértől, hűs bortól lesznek mind szépek a szépek! Fehér kenyértől, hűs bortól, hogy ily szép lettél, kislány; én azért vagyok ily szép zöld, mert hajnali harmat hull rám. Harmat tett, mogyoróbokor, ily teljes, ily friss zölddé. Ha én koszorúmat elvesztem, nem lesz üde zöldem többé. Ha koszorúdat megőriznéd, maradj vele mindig otthon. Akkor balgán soha táncba ne menj, ne hagyd, hogy elbódítson. Mogyoróbokrom, köszönöm, köszönöm, amit most mondtál nékem. Balgán táncba készültem ma - hát maradok otthon szépen. XII. KARÁCSONY Ma égi fényben állhatunk! Örvendjetek! Köszöntjük választott Urunk! Zengjetek ünnepi éneket! Köszöntjük választott Urunk! Zengjetek ünnepi éneket! Mennyből száll, gyöngéd lény, közénk! Örvendjetek! Lebeg virágok özönén! Zengjetek ünnepi éneket! Lebeg virágok özönén! Zengjetek ünnepi éneket! Örök ifjúsággal ragyog! Örvendjetek! Eltűnnek a komor napok! Zengjetek ünnepi éneket! Eltűnnek a komor napok! Zengjetek ünnepi éneket! A világ mind megifjodik! Örvendjetek! Új tettekre szárnyal a hit! Zengjetek ünnepi éneket! Új tettekre szárnyal a hit! Zengjetek ünnepi éneket! XIII. NÜNÜKE Szállj le, szállj le, nünüke, a kezemre ülj ide, sose félj, hogy bántlak; bántódásod nem esik, mutasd szárnyad színeit, örömem, örömem a szárnyad! Szállj el, szállj el, nünüke, házad ég, sok kicsike bogár sír utánad; a gonosz pók fonja be gyermekeid, nünüke, sírnak-rínak utánad! Szállj át, szállj át, nünüke, a szomszédék kertjibe, ott is tündökölj meg; ne félj, ott sem bántanak, két gyerek vár, lássanak, mondd, köszöntöm őket! XIV. AZ ŐRANGYAL Angyal, jó őrangyalom, apródja Istennek, sorsomat, lásd, rád hagyom, míg csak szívem verhet. Éj közeleg, fut a nap, fényed tündököljön, jóra intsen hű szavad, szívem ki ne hűljön. Riasszál, ha rest vagyok, serkents jó erényre, tudjam: bármi szép napok - mind halálra, végre. Védj, ha majd így küszködöm, ha jön az az óra, s kísérj el a szín öröm örökkévalóba. Ezt kérem, hiszen szeretsz, add, én is szeressek, s ahogy mellettem lehetsz, melletted lehessek. Tandori Dezső fordítása