CLAUDE DEBUSSY Pelléas és Mélisande SZEREPLŐK Pelléas, tenor Golo bariton Arkel király unokái Genovéva, alt Pelléas és Golo édesanyja Arkel, Allemonde királya basszus Mélisande szoprán Yniold, Golo kisfia szoprán Az orvos basszus A pásztor hangja basszus I. FELVONÁS 1. Jelenet (Erdőben. - Mikor a függöny szétnyílik, Mélisande-ot látjuk egy forrás mellett, Golo jön. ) GOLO Innen nem jutok ki már, úttalan az út! Eltűnt a vad; eddig követtem nyomát, Pedig halálos sebet ejtett rajta a nyíl. Itt a nyom, mit hagyott a vér. Már nincsen út, sűrű, vad a bozót... És azt hiszem, magam is eltévedtem: erre a falka sem találhat rám... Vissza kéne fordulnom már... - Valaki sir... Ohó ! Ottan a forrás medrinél, ott egy leányka zokogva tördeli kezét. (Köhög. ) Se lát, se hall, szegény. Elfordul, nem látom arcát. (Mélisande-hoz lép, és megérinti vállát. ) Mondd, miért sírsz? (Mélisande összerezzen, feláll s menekülni akar. ) Semmit se félj, tőlem nincs okod félni. Mit keresel itt, beszélj, miért zokogsz? MÉLISANDE Ó, hozzám ne nyúlj ! Ó, hozzám ne nyúlj ! GOLO Semmit se félj, hozzád se érek én... Ó, micsoda szépség! MÉLISANDE Jaj, hozzám ne nyúlj! Jaj, hozzám ne nyúlj, vagy beugrom a vízbe! GOLO Mondom, semmit se félj. Figyelj: állva maradok itt, messze tőled. Nohát, ne félj! Mondd, valaki bántott talán? MÉLISANDE Ó, igen, igen, igen. (Zokog. ) GOLO S ki bántott, hogy ilyen keserűen sírsz? MÉLISANDE Ők! Ők! GOLO De kik azok az ők? MÉLISANDE Ne kérdezősködj; bárhogy is mondom, úgyse érted. GOLO De miért? Tündérlány vagy talán? Hol a hazád? MÉLISANDE Mindennek vége ! Vége ! Ó jaj ! Senki sem véd... Sohase jártam itt... Nem ez az én hazám... GOLO Ki vagy te, lány? Hol van szülőid háza? MÉLISANDE Ó, ó, messze távol, messze, messze! GOLO Mi csillog úgy a vízben odalent? MÉLISANDE Az ott? Ó! Korona, amit ő adott nékem. Zokogtam és belehullt. GOLO Kincset érhet. És ki adott koronát, ilyen drága ékszert? Ha akarod, lemegyek érte. MÉLISANDE Nem, nem, nem akarom... Hozzá ne érj, mert itt pusztulok el... Megölsz, hogyha bántod... GOLO Szívesen kihozom koronádat, várj. Könnyen lemegyek érte. MÉLISANDE Kérlek, ne bántsd! Soha hozzá ne érj! Inkább beugrom én is... GOLO Jó, jó; akkor maradjon ott; én igazán szívesen s könnyen kihoznám. Kincset érhet az ékszer. - Aztán mikor kellett szöknöd, te lány? MÉLISANDE Rég, rég... Hát te ki vagy? GOLO Golonak nevez a nép - nagyapám öreg Arkel, Allemond királya... MÉLISANDE Ó, milyen furcsa, hogy a hajad ősz... GOLO Ősz, bizony ősz, a halántékom szürke... MÉLISANDE Szakállad is ősz... Mért nézel olyan merően rám? GOLO Szép vagy, gyönyörű szép! Szép szemedet le sose hunyod? MÉLISANDE De, de; mikor álom száll rám.. . GOLO S te miért csodálkozol, ha rám nézel? MÉLISANDE Te óriás vagy talán? GOLO Nem óriás, ember vagyok én is. MÉLISANDE Miért jöttél, mi hozott erre? GOLO Csak a vaksors vezérelt. Vadat üldöztem az erdőn; hatalmas vadkant vertem fel; azt követve tévedtem erre. - Oly fiatalnak látszol; nem lehetsz még idős... MÉLISANDE Fúj a szél, már jön az éj... GOLO Nem jöhetnél szépen velem? MÉLISANDE Nem, nem! Jobb nekem itt... GOLO De egyedül nem hagylak itt mégsem az erdőn. Közelít, feketén jön már, s itt lep az éj. Mondd hát, mi a neved? MÉLISANDE Mélisande. GOLO Nem maradhatsz idekünn az erdőn, Mélisande! Mondom, gyere hát! MÉLISANDE Jobb nekem itt... GOLO Van-e barát, aki védjen? Félni fogsz egyedül bolyongva így... Sötét az éj, vad az erdő... Nem hagylak el többé, Mélisande. Ne félj, no add a kezed... MÉLISANDE Ó, ne, hozzám ne nyúlj... GOLO Semmit se félj... Feléd se mozdulok már. Mégis gyere, kérlek ! Nézd, közeleg az éj, tele rémmel... Mondd, még mire vársz? MÉLISANDE Te hová mégy? GOLO Tudja az ég... Sehol nem vezet út... ( Elmennek, ) 2. Jelenet (Várterem - Arkel és Genovéva. ) GENOVÉVA Ezt a levelet bátyjától kapta Pelléas: "Könnyekben úszva találtam a nagy erdő mélyén, amikor eltűnt előlem az út. Ki ő, még ma sem sejtem; sem korát, sem a nemzetét, sem szüleit nem kérdeztem tőle. Bizonyos, hogy valami szörnyű bántalom érte, mert ha kérdem tőle, mi baja, nem is felel rá, vadul rázza a sírás. Ömlik a könnyei árja, és megszakad érte a szívem. Nekem mindegy, bárki is légyen, szeretem őt. Hat hónapja már a feleségem, szívemnek párja. Hát arra kérlek, jó Pelléas, te, ki magad vagy a hűség, s úgy szeretsz, mint vér a vért, bár nem egy apánk volt: szószólóm, követem otthon te légy. Azt tudom, hogy anyánk, kit szeretek, megbocsát úgyis, de félek, hogy Arkel, nem kedveli majd őt. Ám, ha nagyapánk, Arkel úgy határoz, hogy lányául elfogadja mégis, úgy levelem jöttére harmadik éjjel gyújts lángot a toronyban, amelynek ablaka a tengerre néz. A hajóról látom majd fényleni a lángot. Ha nem, megyek és vissza se fordulok többé !..." Mit gondolsz, Arkel? ARKEL Nem tudom még. Oly különös ez, mint az álom, bár talán álom egész életünk... Amit szemünk lát, nem más, csak tünékeny pára... Eddig Golo ellent nem mondott sohase még. Boldoggá akartam tenni őt, és szívébe véstem Ursula hercegnő képét... Hogy ne legyen egyedül már, hisz asszonya meghalt és súlyos nyűg a bánat, melyben élt. Azt hittem én, e házasság meghozza majd a háborúk után a békét... De hátha így döntött a sors? Legyen hát, ha ő akarja így. Ember a sors dühét vakmerő szívvel, jaj, ki ne hívja. Úgy lesz, ahogyan akarja Golo. És javunkra lehet ez még: ki tudja, mit rejt a sorsunk. GENOVÉVA Golo férfias, vitéz és bölcs: oly nemesen érez... Mióta özvegyen él, nincs öröme, csak a fia: édes kicsi Yniold... Többé nem gondol rá?... Mi lesz a vége?... (Pelléas jön. ) ARKEL Nézz oda, valaki jő! GENOVÉVA Ó, Pelléas, Úgy látom, sírt. ARKEL Gyere hát, Pelléas, gyere hát ide, hadd lássam jól arcod a fényben... PELLÉAS Ó nagyapám ! Alig olvastam a levelet, amit írt a bátyám, már itt a másik, Marcell barátom írta: nagybeteg ő, és csak még egyszer akar látni. Azt írja, úgy érzi, halála órája közel van már. Ő volt egyetlen barátom, búcsúzni szeretnék tőle. Ha sietek, még életben látom. ARKEL Mégis jobb, ha vársz; maradj itt, szükség van rád... Mire fordul sorsunk, ki tudja mostan, hogy így jön meg bátyád? Kérlek, ne feledd el azt se Pelléas, hogy nagybeteg apád, és tőled itt ő is vigaszra vár. Apád mégis drágább, mint egy régi barát. (Elmegy. ) GENOVÉVA Legyen rá gondod, hogy Golo majd jól lássa a jelt... (Mindketten különböző irányba elmennek. ) 3. Jelenet (A vár előtt - Genovéva és Mélisande jön. ) MÉLISANDE Olyan ódon, néma a vár. Komor ez a táj; félelmes vadonban állnak a fák. GENOVÉVA Bizony, régen magamat is félelem fogott el idelent; mindig megborzongott, aki erre járt. Sok zugoly van itt, hova sohase hull a napsugár. De megszokod majd szépen... Sok ideje már, sok ideje már... itt élek magam is a várban; majd negyven éve... Nézd, mily kéken lebeg a fény a tenger felöl; ragyog a víz... MÉLISANDE Lépteket hallok, valaki jő... GENOVÉVA Igen, csakugyan, valaki jő... Ó, ez Pelléas! Nézd csak milyen fáradtan jár, sokáig virrasztva várta, hogy te jöjj... MÉLISANDE Nézd, mintha nem is látna. GENOVÉVA Rég megpillantott már; gondolom, jó, ha idehívom... Pelléas! Pelléas, hova mégy? PELLÉAS Hozzád. Lent a tengerpartról jöttem épp... GENOVÉVA Mi is onnan. Ott lenn éles a szél; itt fenn egy kissé védenek a fák. Oly sötét, komor ma a tenger. PELLÉAS Egész bizonyos, hogy útban van, már jő a vihar; hamarosan várom, hogy kitör, bár jelét se láttam még és felhőtlen az ég... A halálba indul a hajós, aki ma tengerre száll. (A színfalak mögül ének. ) Hohó, húzd, hohó! MÉLISANDE Honnan jöhet ez a hang? PELLÉAS Épp horgonyát szedi fel egy bárka... Ringva lebegnek a lámpák... Megtudhatjuk, kire várt. Megláthatjuk majd, ha a tengerre kiért... GENOVÉVA Innét aligha láthatjuk jól... A vízre az alkonyat sűrű köde száll... PELLÉAS Már a ritkuló párát viszi a könnyű szél... MÉLISANDE Nézd, ott messzire túl, felcsillan egy kicsi fény; alig látni, hogy ég... PELLÉAS Jeltűz ég ott. Sokkal több kigyúl majd; csakhamar megláthatod őket. MÉLISANDE Nézd csak, már ott úszik a bárka, könnyen suhanva száll... PELLÉAS Viszi vitorlái szárnya... MÉLISANDE Ez a hajó, amelyen idejöttem. A vitorlái szárnyán... éppen ilyen lebegve úszott... PELLÉAS Ó, csak örvénybe ne rántsa a szél... MÉLISANDE Miért is indul éppen ma éjjel? Milyen hamar tovatűnt... Biztosan elsüllyed, meglásd... PELLÉAS Gyorsan leszállt az éjjel. GENOVÉVA Az idő későre jár, Pelléas, vezesd a házba Mélisande-ot. Én megnézem, hogy jól van-e a kicsi Yniold? (Elmegy. ) PELLÉAS Milyen kihalt, üres a tenger. MÉLISANDE Nézd, mennyi kicsi fény... PELLÉAS Új jelzőtüzek is égnek... Lágyan mormol a víz... Illat száll a szélben... Erre vezet az út. Add a kezed, Mélisande. MÉLISANDE Vigyázz, a virágaim elejtem még... PELLÉAS Te csak bátran támaszkodj rám; nagyon meredek az út; sötét van, alig látunk... Tán holnap indulok útra... MÉLISANDE Ó, de miért is mégy? (Elmennek. ) II. FELVONÁS 1. Jelenet (Szökőkút a parkban - Pelléas és Mélisande. ) PELLÉAS Ugye, nem is sejted, hogy most merre járunk? Szívesen jövök ide én dél felé; itt hűvös árnyat vetnek a fák. Ám ma tüzes a dél, tikkadt meleg az árnyék. MÉLISANDE Ó, milyen szép kút! PELLÉAS Hűs a vize, akár a tél. Régóta már nem is téved ide senki. Az a híre, hogy csodatevő erő szunnyad a vízben; a vak látott, ha belenézett. - A holt szemek kútjának nevezi a nép. MÉLISANDE Milyen elhagyatott, néma vidék... PELLÉAS Sohase vidám, mindig üres, fagyos a csend itt... Hallom, ahogy alszik a víz... Ülj le itt, ha tetszik, a márványmedence szélén. Sűrű, lombos a hárs, rajt soha fény nem hatol át... MÉLISANDE Jó puha, mert mohosa márvány. - Mi lehet ott a víz ölén? PELLÉAS Oda senki se lát. Akár a messze tenger, olyan szörnyű mély. MÉLISANDE Ha aranykincsen villan a fény, azt ugye látni kéne? PELLÉAS Bele ne hajolj, vigyázz! MÉLISANDE Nem ér oda a kéz. PELLÉAS Vigyázz, nagyon síkos a kő... A kezedet add ide hát! MÉLISANDE Nem, nem; - bár a kezemhez érne a víz... Azt mondják, hogy az én kezem beteges, halvány... PELLÉAS Ó, ó! Nagyon vigyázz, vigyázz kérlek, Mélisande!... Mélisande!... Ó!... a hajad kibomlott... MÉLISANDE (felegyenesedik) Messze a víz, kezem nem éri színét. PELLÉAS Hajad, nézd, belé hullott már... MÉLISANDE Igen, a hajam már beleért... Mert még hosszabb, mint én... PELLÉAS Ugye forrásvíznél lelt rád a vadonban Golo? MÉLISANDE Igen... PELLÉAS És miről beszélt? MÉLISANDE Ó, alig emlékszem rá... PELLÉAS Mondd, és hozzád is ért? MÉLISANDE Igen; sőt még csókot is kért... PELLÉAS De nem adtál, ugye? MÉLISANDE Nem. PELLÉAS Miért nem adtál, mondd? MÉLISANDE Ó! Ó! Most mintha megmozdult volna lent a mély... PELLÉAS Nagyon vigyázz, vigyázz, kérlek! - még belehullsz! - Mi az, amivel játszol? MÉLISANDE Golo adta akkor ezt a gyűrűt... PELLÉAS Vigyázz, óvatos légy, könnyen belehull gyűrűd a kútba... MÉLISANDE Ne félj, elkapom én. PELLÉAS Hogyan csillog a kő! - Vigyázz, mert túlságos magasra száll... MÉLISANDE Ó! PELLÉAS Most belehullt. MÉLISANDE El is nyelte a kút !... PELLÉAS Látod még? Látod még? MÉLISANDE Nem láttam, hogy hova tűnt el... PELLÉAS Lenn csillog a mélyben... MÉLISANDE A gyűrűm? PELLÉAS Nézd, nézd, ott lenn! MÉLISANDE Ó, ó, kéz oda le nem ér... Az ott nem is a gyűrű... Nem az én gyűrűm... Jaj, oda már a gyűrű... odalenn csak a víz hullámzik még... - Jaj, nagyon kikapok ezért!... PELLÉAS Ó, ne légy olyan gyáva! Hát ki bántana téged? No, ne sírj! Lemegyek én a kútba érte, és ha ott nem lelem, keresek újat... MÉLISANDE Hogyan valljam be, ha Golo kérdezi majd? PELLÉAS Igazat mondj! Igazat mondj!... (Elmennek. ) 2. Jelenet (Szoba a várban - Golo fekvőhelyén hever, mellette áll Mélisande. ) GOLO Ha mondom, semmiség! Semmi baj se történt. De azért sehogy se értem, hogy mi is történt velem. Éppen vadászgattam csendben az erdőn. Egyszerre hirtelen ugrani kezd, fut a ló... Látott valamit, amitől halálra rémült... Dél volt éppen, valahol tisztán kondult a harangszó. Hát ahogy elszáll, elragad engem a ló, kirúg és nekivágtat az első fának. Mi történt ezután, nem tudom már. Lebuktam tán. Rám zuhanhatott akkor a ló, mert én úgy éreztem, mintha ott rám dőlne az erdő, mintha mély örvénybe nyelne az éj. Ámde erős a szívem, mostan már semmi se fáj... MÉLISANDE Egy kicsi vizet igyál! GOLO Nem, nem; semmit sem kérek. MÉLISANDE Akkor hát talán egy másik párnát?... Mégis kicserélem ezt, mert úgy látom, vér hullott reá. GOLO Hagyd; egykettőre vége. MÉLISANDE De igazán?... Ne titkold el, ha fáj. GOLO Nem, nem, semmi baj, ha mondom. Vasból vagyok, a testem acél... MÉLISANDE Jó volna csendesen aludnod tán. Melletted töltöm szívesen az éjt... GOLO Nem, nem; nem tűrném soha el, hogy miattam vesződj. Hisz semmi baj sincs már; mint gyermek, úgy szunnyadok el... Mi a baj, Mélisande? Most te mondd el nekem, mi bánt? MÉLISANDE (könnyekben úszik) Ó, én... engem megöl ez a vár... GOLO Nem érzed jól magad?... De miért, de miért, Mélisande? MÉLISANDE Nem tudom, miért... Szinte megfojt a táj... Inkább bevallom neked, mi bánt. Uram, nem vagyok boldog itten én... GOLO Ej, de furcsa beszéd! Félsz talán valakitől? Mondd meg, hogyha valaki bánt. MÉLISANDE Nem, nem; én nekem itten még a légy se vét... Nem, senki se bánt... GOLO Akkor valamit titkolsz te, látom... Mondj el mindent, igazat szólj, Mélisande... Az öreg Arkel?... Vagy tán az anyám?... Talán Pelléas? MÉLISANDE Nem ő, nem ő, nem Pelléas! Senki se bántott... Soha nem tudsz megérteni engem... Van valami itt, ami erősebb, mint én... GOLO De szólj okosan végre, Mélisande. - Mondd meg, mit tegyek érted?- Már nem vagy kislány! - El akarsz tőlem menni talán? MÉLISANDE Nem, nem, egészen más... Veled akarok maradni már...De soká itt nem szeretnék élni... Mert itt nálatok megdermed a szív... GOLO De miért vágyódol úgy el innét? Még majd bolondnak néznek. Csak a gyerekek beszélnek így. - Talán mégis Pelléas? Na, szólj hát! - Ugye, nem elég kedves hozzád ő?... MÉLISANDE De! Kedves, ha szól hozzám, De látom szemén, hogy ő bizony nem szeret engem... Bár szívesen szól, ha találkozunk néha... GOLO Te azért ne haragudj rá! Különös, félénk fiú ő. Néha senki se érti. Megszeret még Pelléas, majd meglátod... MÉLISANDE Nem ez, ami nehéz, nem ez a nehéz... GOLO De mi hát? - Tudom jól, persze unalmas, szomorú a vár, komor az élet itt. - Bizony, a palota régi már, falai vének; naptalan, fagyos itt a táj... És a fejemre, látod, hull már a dér. Amerre ellát a szem, sötétlő, mély, vadon erdő; semmi más, csupa elhagyatott, naptalan erdő. Bár itt minden a derűre, mosolyra vár. De hát a jókedv, a jókedv mifelénk nemigen jár. Ha valamire vágyol, mondd hamar el; a te kedvedért hadd legyen úgy... MÉLISANDE Igen, tudom... Nem látni itt, hogy kék-e az ég... Hetek óta ma reggel volt először szép... GOLO Tehát csak ezért, csak ezért sírsz, szegény kis Mélisande-om? Nincsen panaszod más? - Csak úgy búsulsz, mert borús az ég? - De nézd: nem gyerekes dolog ezért ilyen nagyon sírni?... Maholnap kivirul a nyár. Akkor újra szép a világ. És hátha majd jövőre... - Ne félj! Többet sose sírj ! Szépen add a kezed ide hát! (Megfogja Mélisande kezét. ) Ó, milyen pici kéz, oly gyengéd, olyan fehér, akár a hó... Te! Mondd csak, a gyűrűmet nem hordod már? MÉLISANDE A gyűrűt? GOLO Azt! Hova lett a gyűrű, a jegygyűrűnk? MÉLISANDE Jaj... azt hiszem, lecsúszhatott. GOLO Lecsúszott? És nem érezte ujjad? Elvesztetted a gyűrűt? MÉLISANDE Nem... De igazán mondom... biztosan lecsúszott róla... Igen, emlékszem már... GOLO Tudod, hol van? MÉLISANDE Voltál-e ott... ahol a mély barlangba vezet az út? GOLO Igen. MÉLISANDE Csak ott... ott lent... a barlangban lehet... Igen, igen, ott van a gyűrű... Ma reggel játszottam ott kicsi fiacskáddal; szép kagylót keresett Yniold... Sok hever arrafelé... Tudom, ottan veszett el...Jött a hirtelen dagály, futni kellett onnan, nem tudtam már megtalálni. GOLO Egész bizonyos vagy benne? MÉLISANDE Igen, igen, a tengerparton... arra senki se jár... GOLO Akkor keresd meg a gyűrűt azonnal! MÉLISANDE De miért? - mért azonnal? - Oly sötét az éj ! GOLO Indulj ! Siess, bármily mély a sötét. Szívesen odaadok mindent, ami kincs, de nem adom soha a gyűrűt! Mit tudod te, hogy mit ér, ki adta nékem és miért? A fövenyt már elönti a dagály, a gyűrűt elmossa a víz... siess tehát! MÉLISANDE Sötét az éj... nem merek egyedül menni... GOLO Ne félj, ne félj, valaki elkísér. Azonnal indulj, mondom, azonnal! Mire vársz? Hát mire vársz? Hogyha megkéred, elkísér majd Pelléas. MÉLISANDE Pelléas? - Én és Pelléas? - De Pelléas nem jön el velem... GOLO Pelléas, tudom, szívesen segít, ha megkéred, Hidd el, én jobban ismerem őt. No menj, no menj hát! Nyugtomat nem találom, ha nincs meg a gyűrű. MÉLISANDE Ó, jaj ! Nagyon fáj a szívem...Oly nagyon fáj a szívem !... (Sírva elmegy. ) 3. Jelenet (Egy sziklabarlang előtt - Pelléas és Mélisande. ) PELLÉAS (nagyon izgatottan) Nézd, ez itt, látod a barlang. Tátongó szája eltűnik a sötétben; már semmi se látszik, vaksötét az éj... Fent az égen egy árva csillag sem ég. Várjunk, amíg a fellegeken átsüt a hold fénye, akkor majd a félhomályban meg lehet látni a barlang bejáratát. Nagyon veszélyes az ösvény, örvényes és szakadékos itt a tenger; ember soha nem mérte még, milyen mély. Lásd, oly nagyon siettünk, hogy otthon a várban maradt a fáklya; de tán eléggé megvilágít mindent majd a hold. Te sohase voltál még lenn a barlang mélyén? MÉLISANDE Nem... PELLÉAS Gyere hát. . . Jól nézz körül a barlangban, hogy aztán ügyesen leírhasd, ha Golo kikérdez.... Most sötét a barlang mélye. Kéken lebeg benn a sűrű pára. De ha benne akármilyen kicsike lángot gyújtunk, akkor úgy fénylik a boltozat, mint a csillagos ég. A kezedet add, gyere bátran velem; mondom, hogy cseppet se félj. Ám, hogyha mégis félnél, hát hazamegyünk, hogyha a felleg elfedi a holdat... Talán a hullámok hangja, ami úgy rémit? - Hallod; mögöttünk háborog az ár... Nem látszik túlságosan boldognak szegény... (A hold szélesen megvilágítja a barlang bejáratát és mélyének egy részét: három ősz, szegény ember válik láthatóvá, amint egymás mellett a sziklának támaszkodva alszik. ) PELLÉAS Ó, nézd, kisüt a hold! MÉLISANDE Ó! PELLÉAS Mi van ott? MÉLISANDE Odanézz... odanézz... (A három szegény emberre mutat. ) PELLÉAS Igen; én is láttam őket... MÉLISANDE Szaladjunk el!... Szaladjunk el!... PELLÉAS Három elhagyatott öreg aludt el ott... Szörnyű éhínséget szenved a szegény nép... Mért alszik éppen itt a három vén? MÉLISANDE Szaladjunk el!... Ó jaj!... Szaladjunk el!... PELLÉAS Halkan beszélj, kedves, halkan beszélj !... Felvered őket, vigyázz!... Még mélységes mélyen alusznak ők... No, jöjj!... MÉLISANDE Eressz el; hagyd, hogy egyedül menjek el... PELLÉAS Majd máskor eljövünk talán... (Elmennek. ) III. FELVONÁS 1. Jelenet (A vár egyik tornya, a toronyablak előtt félkörben út visz el az ablak alatt. ) MÉLISANDE (az ablakban, mialatt kibontott haját fésüli) Hullámos hajam a vén bástya tövéig ér. Hullámos hajam a vén bástyán valakit vár. Várja egész nap őt, Míg le nem szállt az éj. Szent Dániel és Szent Mihály, Szent Mihály és Szent Ráfaél, Vasárnap születtem én. Dél volt, gyönyörű dél... PELLÉAS (a körbefutó úton jön) Hahó, hahó, hó ! MÉLISANDE Ki van ott? PELLÉAS Én, én meg én!... Hát te mit csinálsz odafenn a toronyban, te szép dalos csalogány? MÉLISANDE Hajamat éjjelre fésülöm én... PELLÉAS Édesen csillog rajta a fény. Én meg azt hittem, hogy ablakod világit... MÉLISANDE Azt is ki kellett nyitnom. Frissít a hűs levegő, és az éj csodaszép. PELLÉAS Mennyi csillag a végtelen éjben! Sohase ragyogott ilyen szépen az ég... Némán úszik a hold odafenn... Aranyhajad oly gyönyörű szép! MÉLISANDE (kihajol az ablakból) Ilyen csúnyán ne láss! PELLÉAS Ó, ó, Mélisande! Ó, milyen szép vagy. Oly szép vagy, mint az ég! Idenézz! Hajolj rám! Hadd jutok már közelebb hozzád... MÉLISANDE Nem tudok jobban kihajolni, nézd... Ennél jobban ne is kívánd... PELLÉAS És én sem jutok fel hozzád, nyújtsd a kezed, hadd vegyek búcsút... Indulnom kell holnap, sürget az út... MÉLISANDE Nem, nem, nem... PELLÉAS Holnap megyek, a hajó indul már... Nyújtsd le kezed hát, no nyújtsd, engedd meg, hogy ráhajtsam arcom. MÉLISANDE Hogyha búcsúzol, többé már sose látsz... PELLÉAS Kérlek, add a kezed! MÉLISANDE Nézd csak, odanézz! Ott egy piros rózsa! PELLÉAS Virág? Sehol nincsen itt virág, egy fűzfa hajlik csak ide át... MÉLISANDE De nézd... Ott; odanézz, ott lenn, ott lenn, a fal tövénél... PELLÉAS Nem látok én ott rózsát... Talán közelebb lépek. Nyújtsd ide előbb a kezed; add ide szépen... MÉLISANDE No jó, hát jó... Lejjebb hajolni nem tudok mégsem. PELLÉAS Nem éri el ajkam édes kezedet így! MÉLISANDE Lejjebb hajolni nem tudok, látod... Ha kihajlok, leesem, nézd... Ó! Ó, no most látod, leomlott a hajam. (Amint kihajlik, haja egészen kibomlik és elönti Pelléast. ) PELLÉAS Ó! Ó! Micsoda fény, aranyár; a hajad ideomlik rám!... Milyen aranyos hullám, Mélisande! Már a falakat elönti ragyogva méze!... El sem engedem már; csókkal borítja ajkam. Ó, hadd ölelem át! Nyeljen el, mint aranyos örvény... Ezen az éjszakán már az enyém! MÉLISANDE Eressz hát! Engedj hát! Különben hajam leránt! PELLÉAS Nem ! nem ! nem !... Nem volt még ilyen gyönyörű haj soha tán, Mélisande!... Nézd, ó nézd, egészen hozzám ér, és tüzes illata a szívembe vág... Ide nézz, egészen a térdemig ér!... Mintha az ég csodacsillaga záporozna rám!... Hajad sűrűjén még az ég se tetszik át. Ó, nézd, ó, nézd!.. Mint egy aranytenger árad felém; rajtam is átcsap, elárad egész a fűzig... Nézd, nézd, úgy repes, mint sok szép kicsi madár. Ők nem bánják, ha csókolom őket!... MÉLISANDE Eressz hát, engedj hát, valaki erre jöhet... PELLÉAS Nem, nem, nem; foglyomul tartalak, míg tart az éj... El nem engedlek, börtönöd az éj. Enyém az éj, te is enyém !... MÉLISANDE Pelléas! Pelléas! PELLÉAS Itt a fűzfához kötöm mostan a hajad... Innen nem szabadulsz,már meg nem szabadulsz... Oly édes, oly édes, oly édes, mint a méz!... Ha rám omlik lágy hajad, már semmi se fáj... Ide nézz, hogyan ég, hogy szikrázik a csók!... Minden csókom az ajkadra száll! Így, hajaddal ölellek téged... Ó nézd, ó nézd, a két karom kinyúlt... De mégis örökre énhozzám bilincsel e zár. (A toronyból galambok szállnak elő, s körülrepdesik őket az éjszakában.) MÉLISANDE Ó, eressz el, fáj ! Mi volt ez, Pelléas? Egyszerre nyugtalan a vár. PELLÉAS A toronyból galambok riadt hada száll szerte az éjbe szét... Már el is szálltak... MÉLISANDE Galambjaim szálltak, Pelléas. - Eressz hát szépen el már; vissza egyetlen se tér. PELLÉAS Mért ne térnének vissza ők? MÉLISANDE Eltévednek, olyan sötét az éj... Okos légy! Oldozd el a hajamat végre... Valaki közelit... Siess hát! - Golo jön... Mindjárt ide is ér, mindent érthetett jól... PELLÉAS Ne félj! Vigyázz! Míg a hajad eloldom szépen... Nehéz bontani, nagyon fogja az ág. Vigyázz, vigyázz, sötét van! (Golo jön a körbefutó úton. ) GOLO Mi van itt, Pelléas?... PELLÉAS Nem is tudom, miért... Én... GOLO Meggondolatlan kölykök... Mélisande, ne hajolj ki onnan olyan mélyen, leszédülsz még... Túlságosan késő van már... Elmúlt régen az éjfél. - Mért vagytok fenn ilyen későn is még? Meggondolatlan kölykök... Milyen kölykök... Milyen kölykök!... (Idegesen felnevet. ) Milyen kölykök!... (El Pelléasszal. ) 2. Jelenet (A vár alatt levő barlangban - Golo és Pelléas jön. ) GOLO Erre menjünk; de vigyázz, ide lépj - ugye, hogy ismeretlen néked erre az út? PELLÉAS Igen, de talán egyszer rég jártam erre én már... GOLO Nohát itt ez az a víztartó medence, nézd... Érzed-e itten a halál szelét? Itt, erről a sziklacsúcsról hajolj le, itt a víz mélyére látsz. Érzed? Arcodon ott a hideg halál. Ide lépj; semmit se félj, itt hajolj át! No, most nyújtsd, nem, nem, nem a kezed... Sokszor gyenge a kéz... a karod. Ott ásít a mélység, Pelléas! Pelléas! PELLÉAS Igen, ott látom az iszonyatos örvényt! Nézd, micsoda különös villanás ! (Felegyenesedik, visszafordul és Golora néz. ) GOLO Semmi: csak ez a mécses. Elébb lengettem, hogy jól lásd ott azt a sziklát... PELLÉAS Megfúlok itt... Vigy innen! GOLO Jó, gyerünk... (Csendben távoznak.) 3. Jelenet (Terasz a barlang kijáratánál. ) PELLÉAS Ó! Itt lélegzem újra!... Szörnyű ott lent, már azt hittem, a barlang rám szakad, eltemet élve;... úgy éreztem, hogy leránt a mélység... Mintha csak valami undok és émelyítő, tapadó nyál ömlene széjjel az elterpeszkedő borzalmas sötétben... Átjár a szél, hűs, éles tengeri szél!... Milyen üdítve fúj; de jó; mintha csak egy tavaszi, üde virág friss, harmatos kelyhéből szállna... ! Nézd! Most locsolták meg a kertet odafenn a vár körül, és a rózsák fűszeres illata áradva ide száll... A nap már egyre feljebb hág, már a torony árnyéka is erre jár... Eljött a dél; már a harangok zúgnak. - Nézd! Mélisande és édesanyánk a toronyból ide néznek ránk. GOLO Igen; fedelet kerestek ők, ahol véd az árnyék. - Jó, hogy említed Mélisande-ot; tudom, ma éjjel mi történt a toronynál, és hogy miről folyt ott a szó. Ismerlek jól; tudom, ártatlan játék. De elég volt; ezentúl többé ne lássam! Törékeny kicsi lélek, de most különösen kímélni kell; lehet, hogy csakhamar anya lesz Mélisande, s tudod jól, nőknél könnyen végzetes lehet egy szó. Megmondom, nem először láttam már, hogy közöttetek nem tudom miféle vonzalom él... Te vagy az idősebb nála; jegyezd meg, amit mondottam, jól... Úgy tedd, hogy egyre ritkábban lásson, s kerüld; de feltűnő ne légy, feltűnő ne légy... 4. Jelenet (A vár előtt - Golo és a kis Yniold jön. ) GOLO Jöjj, elfáradtam, üljünk le hát, Yniold; te ölembe ülsz, jó? Itt meglátjuk, ki jár az erdőben odaát. Olyan régóta nem ültünk kettesben így. Apád oly keveset lát; mindig csak kicsi anyáddal jársz. Nézd, éppen itten a kiugró felett van kicsi anyádnak szobája. - Most mondja el bizonyosan odabent az estéli imát... Azt mondják, Yniold, sokszor van kisanyáddal együtt Pelléas. Igaz ez? YNIOLD Igen, igen, kisapám, de csak akkor, ha te messzire jársz. GOLO Úgy? Nézd, mostan valaki fáklyát lenget a kert felől. - Pedig ők nem szeretik egymást... Azt hallom, nem egyszer civódtak már... Mondd, igaz ez? YNIOLD Igen, igen, ez igaz. GOLO Úgy? - Na és... Miért civódnak, azt is tudod talán? YNIOLD Valami ajtó végett. GOLO És mondd, miféle ajtó végett? Talán nem volt rajta a zár? YNIOLD Azért, mivelhogy mindig be van zárva! GOLO És melyik zárja be azt az ajtót? És mondd, ezért civakodnak ők? YNIOLD Nem tudom én. Én nem emlékszem. Talán mert mindig ég a lámpa. GOLO Inkább arról az ajtóról beszélj most; nem érdekel az a lámpa... Veszed rögtön ki a kezed a szádból!... No nézd... YNIOLD Apu édes, soha többet, soha nem teszek ilyet. (Sír. ) GOLO No nézd! Hát szabad így sírni ezért? Hisz senki se bánt. YNIOLD Jaj, jaj ! De ha úgy fáj a kezem, úgy fáj !... GOLO Mi fájhat úgy? Hadd látom, hol fáj, majd nem fogom úgy... YNIOLD De fáj, de fáj ! Itt is nagyon fáj... GOLO Nem akartam, no, ne sírj, légy újra jó, Ha jó leszel, kérhetsz majd valami szépet. YNIOLD Mit, apu, mit kapok? GOLO Tarsolyt kapsz, tele nyíllal. - Mondd csak, hogyan is civódtak az ajtón? YNIOLD Igazi nyíllal? GOLO Igen, sok igazi nyíllal. - De miért nem akarják ők, hogy nyitva legyen az ajtó? - Felelj, végre erről beszélj! No, már megint sírnál. Mondom, hogy ne sírj. Én nem haragszom rád, - Ha egyedül vannak, mit mond a bácsi? YNIOLD Pelléast és kisanyát kérded? GOLO Igen. Miről beszélnek ők? YNIOLD Csak rólam, csak mindig rólam. GOLO Aztán miket mondanak rólad? YNIOLD Azt mondják, nagy leszek, csuda hős. GOLO Ó, mily nyomorult az élet!... Vak koldusként keresem kincsemet, amikor már elnyelte az óceán!... Elhagyott gyermek lehet így, kitéve a vadon mélyén, míg ők... No ne félj, Yniold: figyelek rád, de beszéljünk végre komolyan már, Pelléas és kisanyád sokat beszél felőlem, ha elmegyek hazulról?... YNIOLD Igen, sokszor beszélnek rólad, GOLO Ó... No és mit mondanak rólam? YNIOLD Hogy én is, ha megnövök, hős leszek, úgy mint te! GOLO És mindig velük jársz? YNIOLD Én igen, én mindig velük járok. GOLO Máshova sose küldtek játszani még? YNIOLD Miért küldtek volna? Hiszen félnek, ha nem vagyok náluk. GOLO Félnek hát? És miből látod, hogy félnek? YNIOLD Mert sírnak, ha leszáll a sötétség. GOLO No lám... YNIOLD Sokszor én is sírok ám... GOLO Úgy, úgy... YNIOLD Mélisande olyan sápadt. GOLO Ó, ó... Csak bátran, Teremtőm, csak bátran... YNIOLD Hogy? Mit is mondtál? GOLO Semmit, semmit, kicsikém, - Bent az erdőben felszökött egy farkas... Ugye, megcsókolta már? Nem? YNIOLD Hogyan kérded? Kicsi anyát? Nem, nem... Ó, de mégis egyszer; tudod, emlékszem... akkor volt a zápor... GOLO Mégis megcsókolta hát? - Hogyan volt, no szólj... Szájon csókolta tán? YNIOLD Így ni, éppen a száján, éppen így. (Szájon csókolja Golot, felnevet. ) Ó, itt a számon, apu, fáj itt!... Jaj, de szúrós! És milyen szürke a színe, apu, látod, a hajad, az is ősz, jaj de ősz, milyen ősz! (Az ablak, amelyik alatt ültek, kivilágosodik. Mindkettőjükre fény hull. ) Ó, ó, úgy látszik, most gyújtott lámpát kisanya. Apu nézd, ég a lámpa! Milyen szép ! GOLO Igen, a lámpafény kigyúlt. YNIOLD Itt sötét van, menjünk innen, gyere, menjünk el. GOLO Jól van, de hová? YNIOLD Ott van a fény, oda menjünk ! GOLO Nem, nem, nem; maradj még; így jó a félhomályban ülni... Nem megyek még... Semmit sem tudok még... Megőrült tán Pelléas? YNIOLD Nem, hogy lenne őrült? Sohase bánt, Pelléas nagyon jó. GOLO Kisanyát nem akarod látni? YNIOLD De! Úgy szeretném látni! GOLO Akkor csendben légy; az ablaka nagyon magasan nyílik, de én majd felemellek és nagyobb leszel, mint én... (Felemeli a gyereket. ) De egészen csendben légy; kisanya nagyon megijed, hogyha lát... Hol van ő? - Az egész szobát látod? YNIOLD Igen... A lámpa ég ! GOLO Van valaki nála? YNIOLD Nincs... De mégis; most látom, ott van vele Pelléas. GOLO Ő?... YNIOLD Ne bánts, jaj, nagyon fáj, a karom úgy ég!... GOLO Csendben légy, ne szólj; nem bántalak, ne félj ! No nézd hát, no nézd hát, Yniold... Jól tartalak már... Suttogva szólj... No, mit látsz? YNIOLD Ott ülnek szépen egymás mellett. GOLO És egymáshoz nem is szólnak? YNIOLD Nem, nem is szólnak. Egyikük se szól. GOLO Mit csinálnak hát? YNIOLD Némán bámulnak a lángba. GOLO Mind a ketten? YNIOLD Igen, mind a ketten. GOLO Egyikük se szól? YNIOLD Nem, apu, egy szót se... Csak a lángot nézik ők. GOLO És úgy, néha egymáshoz érnek? YNIOLD Nem apu, csak mozdulatlanul nézik a fényt... Ó, jaj, nagyon félek!... GOLO Miért félsz? Senki se bánt. De nézd csak, no nézd már! YNIOLD Nagyon félek! Tegyél már le, kérlek! GOLO Mit látsz hát? YNIOLD Ó, a karom fáj, apu, sírok! Tegyél már le, kérlek! GOLO Mit látsz hát? YNIOLD Ó, a karom fáj, apu, sírok! Tegyél már le, kérlek! Tegyél már le, kérlek. GOLO Gyere ! (Elmennek. ) IV. FELVONÁS 1. Jelenet (Szoba a várban - Pelléas és Mélisande találkozik. ) PELLÉAS Hova mégy? Este beszélnem kell veled; jöjj le a kúthoz. MÉLISANDE Jó. PELLÉAS Apánk jól van, épp most jövök tőle. Újra él... Orvosa azt mondta, végre múlik a láz. Megismert, kezemet megfogta, és oly különös hangon szólt hozzám, ahogy most szokott betegsége óta: "Te vagy az, Pelléas? Lám, észre sem vettem, milyen mély, derűs és szomorú az arcod; mintha te is a halálra készülnél már. Eredj, utazz el; menj, sürget az út !..." Alig értem, mégis parancs a szó... Úgy örült anyánk, hogy a boldogságtól sírt. Te nem vetted észre talán? Már az egész várban is újul az élet, mintha kiderült volna kéken az ég... Te, várj csak, valaki érzem, hallgatózik túlról. Hamar, hamar, hamar, mondd hát hamar: eljössz ma este? MÉLISANDE De hová? PELLÉAS Lent a kútnál, ott, ahol elveszett a gyűrűd, én ott várok rád. MÉLISANDE Jó. PELLÉAS Így ma este búcsúzunk. Elutazom holnap, apám kívánja így. Soha többé nem látsz... MÉLISANDE Hogy beszélhetsz így, Pelléas... Örökre szívemben élsz; az én szemem csak téged lát... PELLÉAS Szemed majd hiába néz... Oly messzire megyek, hol tekintet utol nem ér. MÉLISANDE De mi történt, mondd, Pelléas? Alig értem már, hogy mit beszélsz... PELLÉAS Most menj; nem maradhatsz! Valaki jön, a lépteit hallom. (Elmennek. ) 2. Jelenet (Ugyanott - Arkel és Mélisande. ) ARKEL Pelléas édesapját nem gyötri többet a láz; és a betegség, a vad halálnak hírnöke, a palotát elhagyta már; most majd feléled újra a vár; sürög-forog megint benn a nép... Ideje már ! - Azóta, hogy itt élsz, csak egy beteges öreg körül járt itt mindenki suttogva, félve... Igazán nehéz lehetett így, Mélisande... Jól láttam én, amikor önfeledten mosolyra nyíló arcod hirtelen szomorúra vált, mintha valaki egy napsugaras, mosolygó kertben látja meg a halált... Nem tudom ugyan, mi bánt, mégis, oly szomorú vagyok, ha látom, mennyire gyötör a bánat, és mosolyod most majd más lesz, kiderül az ég... Régen élek, és valamire látod, megtanított engem e hosszú, hosszú élet. - Aki kutató szemekkel fürkészi: fölfedi annak titkát a világ. Én tudom, hogy aki szép és fiatal, úgy árad abból a hatalmas, eleven élet, árad a fény... Látod,én érzem jól: mostantól fogva újra vidámabb lesz a búskomor vár. Gyere hát, előttem nem kell lesütnöd szép szemedet; no, ne félj! - Nem is csókoltam még homlokodat, csak akkor rég, mikor megjött hajód; Pedig a vén ember fonnyadó ajka is örül, ha üde kis gyermekek, fiatal asszonyok arcához ér: így a fásult öregben újul a szív, és a halál árnyait elűzöd, te szép ifjúság. Bizony, látod, ráncos az arcom. Mégse félj tőle; nagyon szeretlek ám... MÉLISANDE Olyan jó vagy, nagyapa, semmi se fáj már... ARKEL Maradj még kicsit, hadd nézzek rád, Mélisande, maradj hát! Csodát tesz az ifjúság, amikor már jön a vég... (Belép Golo. ) GOLO Pelléas indul ma még. ARKEL Sebes a homlokod Golo, csupa vér! GOLO Semmi, semmi... Tüske karmolta össze ott lenn az erdőn... MÉLISANDE Mindjárt bekötöm én, uram !... Engedd, majd én letörlöm a vért... GOLO (ellöki magától) Nem engedem; hozzám ne érj! Eredj odébb! Téged senki se kért! - Hol van kardom? Tudhatod, már keresem régen... MÉLISANDE Ott, nézd, a régi helyén... GOLO Hozd ide hát! (Arkelhez.) Ott lenn a parton megint találtak egy éhenhalt koldus parasztfiút. Idehúzódnak, hogy előttünk hulljanak el! (Mélisande-hoz.) Add hát ide a kardot! - Hallod-e, miért remegsz úgy? - Nem öllek én meg, ne félj! Csak éppen próbálom, hogy éles-e a penge? Soha még kardom nőre ki nem húztam. Miért nézel, mint egy szánandó koldust? - Azt hiszed, akármit is kérek tőled? Így akarsz újra a titkaimba látni, míg te fátyolba burkolod a lelked? - Tán azt hiszed, hogy valamit láttam? (Arkelhez.) Látod, szeme mily mély? - Gőgös, szédítő, örvényes mélység... ARKEL Nékem ártatlan, angyali szépség... GOLO Tiszta angyali szépség! Ó, több ez, mint angyali szépség!... Így csak az ártatlan bárányka néz... Az Isten is tőle tanulhat ártatlanságot! Tiszta angyali szépség! Ide nézz: oly közelre hajolok hozzá, hogy pillái illatát érzem, ám az ég rejtélyes titkáról többet tudok, mint arról, hogy mit gondol, hogyha rám néz!... Tiszta angyali szépség!... Több, mint angyali szépség! Szüzek királyné-asszonya illette égi, isteni csókkal!... Ismerem jól e fényt! Láttam pusztítva égni! Hunyd be hát! Hunyd be hát, különben örökre lezárom én!... Te miért tartod a nyakadon folyton a kezed? Az én szavam bárki megérti... Ki is mondom én, amit érzek... Hogyha valami másra is gondolnék, azt is kimondanám! - Te béka! Megutál, aki lát! - Ó! Kezed tüzesen éget... Takarodj innen! Ne siess! Nem segít már a futás. (Megragadja Mélisande haját. ) Engem térdre borulva kérj! - Le a térdedre hát! Haha! Gyönyörű szép hajadat megfoghatom végre!... Most jobbra, azután balra! – Most balra, azután jobbra! - Absalon! Absalon! - Előre még! Azután hátra! Le a földig! Le a földig! Ide nézz! Ide nézz! Nevetek már, akár egy vén... Ha, ha, ha! ARKEL (odarohan hozzájuk) Golo! GOLO (hirtelen nyugalmat színlelve) Tégy már, ahogy jól esik, úgy; - tudod jól, nekem mindegy, mit teszel és hova mégy. - A hajam ősz, de én nem futok senki után. Majd a véletlen segít, s akkor én is... Ó! majd én ! ...mert ez mindig is így szokott lenni: aki vesztett, várja meg az a végét! (Elmegy. ) ARKEL Beteg tán? - Vagy csak részeg? MÉLISANDE (sír) Nem, nem; nem szeret engem már... Nagyon fáj a szívem... ARKEL Volnék az Isten, az ember szívét szánva szánnám... 4. Jelenet (Kút a parkban - Pelléas jön. ) PELLÉAS Ez az utolsó este... ma látom még... és aztán legyen vége... Mint gyermeket a tűz, úgy csalt ez a játék, nem láttam én a veszélyt... Mint az álmodó, úgy jártam szörnyű szakadékok szélén... Ó, mennyire fáj, ha az álom elszáll! A vágytól tombolni és sírni szeretnék, és futok, mint a vak, aki otthonát felégetve fut... Úgy megyek innen, mint aki fél... Későre jár; nem is jön talán... Jobb lenne mégis elmenni így, búcsúzatlanul... De ma este utoljára jól megnézem még... Sok vonását még úgy szeretném mélyen szívembe vésni, hisz sokszor úgy érzem, hogy évek múltak, mióta nem láttam... Hisz csupa titok előttem mély szeme még... Semmim se marad, ha innen elmegyek így! Minden elszáll, ami szép... Mintha a kezemben levegőt próbálnék valahová vinni... Szíve mélységes mélyébe betekintek utoljára ma még... Elmondok néki mindent, ami szívemben él. (Mélisande jön. ) MÉLISANDE Pelléas! PELLÉAS Mélisande! - Eljöttél hát, Mélisande? - Gyere már, alig várom, hogy beszélhessek veled. Védő árnyat vet reánk a hárs. MÉLISANDE Jobban szeretem a fényt... PELLÉAS Nézd, a toronyból könnyen akárki meglát. Ide jöjj; itt elrejt a lomb meg az árnyék. - Jaj nekünk, ha valaki lát... MÉLISANDE Lásson, aki lát! PELLÉAS Azért vigyázz! - Hogyan tudtál kijönni, hogy senki se látott? MÉLISANDE Jól. Bátyád elaludt már... PELLÉAS Már a várkaput bezárni készül az őrség. Így sok időnk nincsen. Te miért jöttél olyan későn? MÉLISANDE Gonosz álom gyötörte a bátyád. Aztán az ajtón valami szegben megakadt a szoknyám. A széle elszakadt, nézd. Tudod, ilyenkor úgy fut az idő... PELLÉAS Te szegény Mélisande-om !... Félek, ha megérintelek téged ! Szegénykém, úgy pihegsz, mint egy reszkető, kicsike őz... És csak miattam vagy ilyen hős?... Érzem, szívedben és szívemben együtt fut a vér... Te virág... édes virág... MÉLISANDE Mondd, miért nevetsz így? PELLÉAS Ha mosolyt látsz a számon, az talán a boldogság... Ó, jobban illik itt a zokogás... MÉLISANDE Most látom csak, milyen rég jártunk itten a kútnál... Ó, milyen régen... PELLÉAS Lásd, hogyan fut az idő. - De én... én nem tudtam még... érzed-e, mért kértelek, hogy kijöjj? Tudod-e miért? MÉLISANDE Nem. PELLÉAS Mert ma utoljára látlak, s többé soha már... Úgy elmegyek, hogy többé már nem látsz... MÉLISANDE Ne beszélj erről soha többet, kérlek!... PELLÉAS Mondjam-e szóval, amit lelked már sejt? - Tudhatod úgyis, hogy mi bántja a szívem. MÉLISANDE Nem, dehogy; nem tudom én... PELLÉAS És nem is sejted, miért űznek el a várból? (Hevesen karjába zárja. ) Soha még nem is gondoltál rá? Szeretlek... MÉLISANDE (halk hangon) Szeretlek én is... PELLÉAS Ó, ez a szó, Mélisande!... Olyan a hangod, akár az álom! Izzó tüzében páraként olvad a jég!... Mintha a távoli fényes csillagokról szólna!... Alig hogy hallom, alig hogy értem !... Te szeretsz? Úgy szeretsz, mint én? S régen szeretsz már? MÉLISANDE Szeretlek rég... az első pillanat óta... PELLÉAS Mint a tengert, ha borzolja tavasszal zengőn a szél... Hangod mintha most hallanám először. Mintha lágy, langy eső hullna rám. Úgy mondod ki, szabadon, bátran! Tiszta, bátor, angyali szóval! Szinte nem tudom hinni, Mélisande !... - Ugyan mért szeretnél? - Lehet szeretni engem? - Igazán szeretsz tehát? Nem csak kedvesen játszol, hogy az utolsó estén derűsen láthass?... MÉLISANDE Nem, nem hazudtam még; csak a bátyád, ha kérdez... PELLÉAS Ó, szavad szíven talál!... Ha szólsz, a hangod mint kristályserlegből csorduló víz !... Tisztább forrásvíz nem érte a számat... Tisztább forrásvíz nem érte a kezem... Add hát, add ide kezedet! Ó,de kicsi a kezed... Még sohase láttam, hogy te ilyen szép vagy!... Ember nálad szebbet nem láthatott soha még!... Névtelen vágy, tüzes szomjúság üldözött rég, hogy a szépség fényözönét lássam... de soha, sehol nem leltem rá... Te vagy a szépség! Te vagy a vágy! Így leltem rá... Érzem, hogy nem járt a világon nő, aki szebb volna nálad ! Miért nem szólsz? - Pihegésed sem hallom már... MÉLISANDE Ó, olyan jó, ha nézlek ! PELLÉAS De miért nézel oly komoly arccal rám? Lassanként elfed az árnyék. - Édesem, már alig látlak. Ó, gyere a fénybe! Lássuk hát, hogy a boldogság mily gyönyörű szép! Jöjj, jöjj - időnk úgyis olyan kevés... MÉLISANDE Nem, nem; csak maradj nálam... Így sokkal jobban hozzám húz a sötét... PELLÉAS Miért nem nézel rám? - Elvágyódsz tőlem talán? Lelked mostan máshol jár; nem gondolsz rám... MÉLISANDE Csak rád, egyedül csak terád. PELLÉAS Zavartnak látszol... Valami bánt? - Nem örülsz, hogy itt vagy nálam?... MÉLISANDE De igen; szívem túlárad, és szeretnék sírni... PELLÉAS Mi ez a zaj? - A kapukat zárják!.,. MÉLISANDE Igen, a kapukat már bezárták... PELLÉAS Nincsen visszautunk már! - Hogyan csattog a zár! - O, hallod? !... Ó, hallod?!... Húzzák a láncot... Mindennek vége, vége már!... MÉLISANDE Így is jó! Így jó! PELLÉAS Jó? ... Igen, igen!... Végzet ez, nem mi akartuk így! Mind, ami fáj, így lesz ma jó. Áldott legyen az éj ! - Nézd, nézd... Érzed-e, szinte torkomban dobog a szívem?... (Megöleli. ) Jöjj !... Ó, milyen szép itt, milyen jó itt !... MÉLISANDE Te, vigyázz, valaki figyel ránk!... PELLÉAS Én nem látok senkit... MÉLISANDE Jól hallom, valaki az avarban jár ott... PELLÉAS Csak a szél, s az is elpihent rég... elpihent, amíg ajkam a te szádhoz ért... MÉLISANDE Látod, az árnyunk mily hosszú ma este!... PELLÉAS Elnyúlt az egész kerten át... Nézd! Ottan is egymást ölelik át... az árnyak, az árnyak... MÉLISANDE Ó! - Ott a fa mögött áll! PELLÉAS Ki? MÉLISANDE Golo ! PELLÉAS Golo? - Hol van? - Senkit se látok... MÉLISANDE Ott... az árnyékunk végén... PELLÉAS Igen, igen; látom őt... Vigyázz, meg ne fordulj, oda ne nézz ! MÉLISANDE Nála van a kardja... PELLÉAS Az enyém meg nincs itt... MÉLISANDE Látta jól, hogy megcsókoltuk egymást... PELLÉAS Még nem tudja, hogy észrevettük őt... ne mozdulj hát; az arcod meg ne lássa, különben azonnal ránktör... Ó, hogyan bámul... Te menj, menj, menj! Itt ne érjen... No, fuss hát! Én szembeszállok vele, ha jő... MÉLISANDE Nem ! PELLÉAS No, menj ! MÉLISANDE Nem ! ... PELLÉAS Ó, mindent látott és bosszút áll!... MÉLISANDE Úgy is jó ! PELLÉAS Bosszút áll! MÉLISANDE Mit bánom ! PELLÉAS A szádat, a szádat! MÉLISANDE Még! Még! Még! (Egymásba feledkezve csókolják egymást. ) PELLÉAS Ó! Ó! Reánk omlik a nagy égbolt! MÉLISANDE Én is úgy érzem! Én is úgy érzem!... PELLÉAS A szádat! A szádat! Édes! MÉLISANDE Csókolj ! Csókolj ! (Golo karddal rohan rájuk, Pelléast leteríti a kútnál. Mélisande rémülten elfut.) MÉLISANDE (menekülés közben) Ó! Ó! Istenem, nagyon félek! Istenem, nagyon félek ! Jaj ! (Golo némán követi az erdőn át. ) V. FELVONÁS (Szoba a várban. - A szoba egyik sarkában Arkel, Golo és az orvos áll; Mélisande az ágyon fekszik. ) AZ ORVOS Én azt hiszem, hogy ilyen kicsi seb még nem okozhat halált; ennyi még egy madárnak se árt. Nem is az ön kardja sebezte meg, Fenséges úr; emiatt így gyötrődnie kár... Aztán meglehet még, hogy meggyógyítja őt az ég... ARKEL Nem, nem; olyan iszonyattal, remegve hallgattunk itt az ágya mellett... Ezt rossz jelnek érzem... Nézd csak, álma milyen mély... Meg se mozdul, meg se mozdul... Lelkét dermeszti már a halálos éj... GOLO Semmi bűne se volt! Gyilkos bűnömet látva, még a kövek is sírnak!... Mint a gyerekek, oly gondtalan enyelegtek ők... Testvér szeret így testvért... Míg én.., szívtelen őrült!... nem ezt akartam én.., de a sors nálam erősebb volt... AZ ORVOS Mozdul már; azt hiszem, azonnal ébred... MÉLISANDE Nyiss ablakot, kérlek... Nyiss ablakot, kérlek... ARKEL Jó lesz, ha ezt kinyitom itt, Mélisande? MÉLISANDE Nem, nem; az nem nyílik az égre... A nagyot nyisd ki... ARKEL Félek, ha kinyitom, bejön majd a tengeri szél! AZ ORVOS Gyorsan, gyorsan... MÉLISANDE Most jó... Szép így az alkonyi égbolt. ARKEL Igen; a tenger karjában elszunnyad a nap... Későre jár... Jobban vagy-e, Mélisande? MÉLISANDE Jól, jól - de miért kérdezed ezt így? Nem éreztem magam soha jobban. - Talán valami történt, de alig emlékszem rá most... ARKEL Miről beszélsz? - Amit mondasz, nem értem, MÉLISANDE Magam se tudom, hogy mit is beszélek már... Ugye, látod... Már nem tudom, mit is mondhatnék... Elfeledtem mindent, amit tudtam; a számon mássá lesz a szó. ARKEL Nem úgy, hanem úgy... Mi örülünk, látod, hogy megint megszólalsz már; amit beszéltél, sokszor nem értette senki, annyira elgyötört a láz... Örülünk, lásd, hogy már magadhoz térsz... MÉLISANDE Nem tudok semmit... Egyedül tégedet látlak, Nincs más itt? ARKEL De az Orvos itt van, aki biztosan meggyógyít... MÉLISANDE Ó... ARKEL Aztán vár még itt valaki más... MÉLISANDE Ki vár? ARKEL Ő... de azért cseppet se félj... Többé sohasem akar bántani téged... És hogyha félsz, kimegy rögtön... Olyan boldogtalan... MÉLISANDE Kire gondolsz? ARKEL Ő... az urad, ő... Golo... MÉLISANDE Ó, itt van Golo; és miért nem jön ide hozzám? GOLO (az ágyhoz vonszolja magát) Mélisande... Mélisande... MÉLISANDE Golo, te vagy az, Golo? Istenem, hiszen alig ismerek rád... Mert a szemembe tűz az alkonyi fény... Mért nem nézel ide reám? Arcod olyan beesett, vén... Rég nem láttuk mi egymást, nagyon is rég... GOLO (Arkelhez és az Orvoshoz) Csak egy pillanatra menjetek el, csak éppen egy percre... Az ajtón át úgyis mindent láttok... Egyetlen percre csak... Valamit kérdeznem kell még tőle; mert a sírban sem volna nyugtom így... Menjetek hát ! - Visszajöhettek kis idő múlva... Miért hagytok rimánkodni így... annyit kínlódtam már... (Arkel és az Orvos kimegy. ) Mélisande, sajnálsz-e engem úgy, mint ahogyan szánlak én? ... Mélisande!... MÉLISANDE Jó, jó, megbocsátok neked... De miért bocsássak meg? GOLO Rút, gonosz voltam hozzád, Mélisande... Kimondhatatlan fájdalmat okoztam neked... A bűnös én voltam, tisztán látom, egyedül én... Első pillanat óta! Én, én okoztam mindent, én, ami mostanig történt, és ami történik még... Bárcsak találnék szókat: értenél mindent, ahogy én értem, azt, ami volt!... Nagyon szerettelek!... Úgy szerettelek!... Egyikünk végső órája jő... haljak meg inkább én... Tudni akarom; most egyre felelj nekem még... Ugye, igazat szólsz?... Csak a tiszta igazság fényére áhítozom már... Míg az igazat nem mondod el, a sírban sem lelek pihenést... Megesküszöl hát, hogy az igazat mondod? MÉLISANDE Igen. GOLO Mondd ! Szeretted Pelléast? MÉLISANDE Szerettem őt. Merre jár? GOLO Látom, nem értesz jól, - Vagy tán most is játszol velem? - Most sem értesz? Most sem érted?... Kérlek figyelj ! Azt mondd meg énnekem, hogy tilos módon is szeretted-e őt? No, szólj ! Nem volt szívetekben vétek? Szólj ! Szólj ! Igen? Ugye, igen? MÉLISANDE Nem, nem ! Nem volt minekünk semmi bűnünk. - De miért faggatsz így? GOLO Mélisande !... Az Istenre kérlek, beszélj igazat hát ! MÉLISANDE Miért hazudnék, Golo, neked én? GOLO Ne hazudozz hát, mikor vár a halál! MÉLISANDE És kire vár itt a halál? - Talán rám? GOLO Igen rád, meg rám!... Előbb rád, azután rám! Csupán az igazat mondd ki még! Mindent, mindent megbocsátok, ne félj! Beszélj hát! Beszélj hát! Végre jöjjön napvilágra minden... MÉLISANDE Mért vár rám a halál? - Senki se mondta még... GOLO Most hát megtudod végre !... De szólj ! Gyorsan ! Kérlek! Igazat szólj most! Beszélj hát! MÉLISANDE Igazat én... ó... igazság... GOLO Figyelj rám, Mélisande ! - Hová tűnsz? - A lelked merre jár? Mélisande? - (Az ajtóban feltűnik Arkel és az Orvos. ) Jó, jó; hát jöjjenek be már... Nem tudtam meg semmit... hiába kértem... immár a lelke messze jár... Az igazságot így soha, soha már nem tudom meg tőle ! ... ARKEL Miért bántod őt? Vigyázz, megölöd még... GOLO Ó, jaj, már meg is öltem... ARKEL Mélisande... MÉLISANDE Nagyapa, te szóltál? ARKEL Igen, lányom... Kívánsz valamit tőlem? MÉLISANDE Ugye, már itt a tél régen? ARKEL Miért kérdezed, kedves? MÉLISANDE Hideg van, és lehullt már a lomb a fákról... ARKEL Talán fázol? - Jó lesz az ablakot bezárni. MÉLISANDE Nem... Nézd a napot, amint némán a tengerbe száll. Lassan süllyed a mélybe. Tél van hát, újra itt a tél... ARKEL Félsz, hogyha itt a tél? MÉLISANDE Jaj, félek! Fagyos a szél - félek! Megöl a jég... ARKEL Jól vagy-e már? MÉLISANDE Jól, jól. Nem fáj semmi, szívem csupa béke... ARKEL Kicsi lányod is itt van. MÉLISANDE Milyen lány? ARKEL A te lányod, a te kicsi lányod... MÉLISANDE Hol a lánykám? ARKEL Itt van, nézd... MÉLISANDE Milyen furcsa... Nem tudom megölelni, karom oly fáradt... ARKEL Maradj csak, maradj fekve szépen, én odaadom néked.... no látod... MÉLISANDE Milyen komolyan néz... milyen parányi... Látod, szegény, hogyan fél... Ó, kicsi jószág... (A szoba lassanként megtelik szolgálólányokkal, ezek némán felsorakoznak a fal mellett. ) GOLO (hirtelen felegyenesedik) Mi ez megint? - Mit akar itt ez a szomorú asszonyi nép? AZ ORVOS A szolgálólányok... ARKEL De miért és ki hívta őket? AZ ORVOS Én nem tudom. GOLO Miért jöttetek ide hát? - Láthatjátok, hogy senki se hívott... Itt semmi dolgotok nincs - miért csődültetek be hát? Szóljatok végre!... (A szolgálólányok hallgatnak. ) ARKEL Kérlek, halkabban beszélj. Hiszen alszik már: látod, lehunyta szemét. GOLO Vagy talán? AZ ORVOS Nem, nem; sóhajtott éppen... ARKEL A szeme könnyben úszik, - Így sír befelé a sebzett lélek... Vajon miért nyújtja ki a kezét?... Mire vágyhat? AZ ORVOS Lánykája után vágyik. Talán a halállal harcol érte... GOLO Vége van hát? - Vége van hát? - Biztosan vége? Mondd ki! Kérlek! ARKEL Úgy látom. GOLO Hát vége?... Ó, ó ! Meg kell mondanom neki... Mélisande ! Mélisande !... Hagyjatok hát ! Hagyjatok egyedül vele !... ARKEL Nem, nem; közel ne lépj !... Fel ne zavard őt... Többet ne beszélj !... Te azzal nem szólhatsz, aki már lélek... GOLO Ez nem az én bűnöm, ez nem az én bűnöm ! ARKEL Csendben légy... csendben légy... Ha szólsz is, suttogva szólj csak, suttogva szólj. - Békéjét ne zavard már... Halkan szól csak az emberi lélek... Némán indul el a végső útra... Szótlan várja be, ha jön a vég... Ó, de mi sírjunk, Golo... mi sírjunk, látva e komor, néma gyászt! Ó! Ó! (A háttérben a szolgálólányok hirtelen mind térdre hullanak. Arkel visszafordul.) Mi van itt? AZ ORVOS Jól láttak ők. ARKEL Semmit se láttam. - Ez hát a vég? ... AZ ORVOS Igen, igen. ARKEL Nem is hallottam semmit... De így, ily hirtelen... Némán száll el a lelke... GOLO (felzokog) Ó! Ó! ARKEL Te most menj el innét Golo... Néma hallgatás gyászolja őt... No, menjünk hát! Szörnyű gyász ez, de nem te vagy benne a bűnös... Olyan gyengéd és finomlelkű lény volt, oly félénk, szótlan, szerény... Mint minden emberben, a lélek benne is rejtélyes lánggal égett... Milyen szép, mintha gyermekének testvére volna, nem az anyja.. - No jöjj,a kicsi gyermek sem maradhat itt a szobában... Vigyázzunk rá majd... Anyja helyett éljen: szegény gyermekre vár még az élet... (Némán kimennek. ) Fordította: Keresztury Dezső és Keresztury Mária