Gaetano Donizetti: Roberto Devereux Első felvonás Nyitány Első jelenet - terem a Westminster palotában UDVARHÖLGYEK: Szenved!...halálos sápadtság Van arcára festve! Biztos borzalmas fájdalmat rejt szíve. (Megközelítve Sarát) Sara! Hercegnő! Oh térj magadhoz! Miért vagy szomorú? SARA: Szomorúság, bennem? HÖLGYEK: Nem áztattad könnyekkel kebledet? SARA: (Ah, szívem elárul engem!) Szomorúan olvastam és sírtam Rosamunda történetén. HÖLGYEK: Csukd be a szomorú lapot, Mely szomorúvá tesz! SARA: Fájdalom! HÖLGYEK: Töltse el barátság szívedet. SARA: Hölgyek, így gondoljátok? HÖLGYEK: Bízzál! SARA: Én?...Nem... Teljesen boldog vagyok. HÖLGYEK: Ez a mosoly Még könnyénél is szánalmasabb. Románc SARA: A bánkódónak édes a könny... Ez a boldogság, ami megmarad neki... Egy végzetes csillag Nekem még a könnyet is megtiltotta. Rosamunda, az én sorsom még Tiédnél is kegyetlenebb! Te halállal haltál meg, Én élve pusztulok el.   Második jelenet ERZSÉBET: (belép) Hercegnő... Hitvesed hő óhajának végre engedek: A grófot fogadom. De...Az Úr engedje meg, Hogy ne utoljára kelljen látnom. Hogy szívében árulás jelét Ne fedezzem fel. SARA: Nem volt-e mindig hű királynőjéhez? ERZSÉBET: Hű a Királynőjéhez? És ez elég, Sara? Erzsébethez kell hűnek maradnia. SARA: (Megdermedek!...) ERZSÉBET: Egész szívem felfedtem neked... borzalmas gyanút ébresztettek bennem. Írország partjaihoz küldte parancsom, mert Londontól távol akartam tartani. Visszatért, s most árulással vádolják. De én félek, hogy másik bűnben Vétkes: ha vetélytársnőmre találnék! Oh, mekkora lenne a bosszúm! SARA: (Hová rejtőzzem el !...) ERZSÉBET: Roberto szívét elvenni tőlem Nagyobb bűn lenne, mint koronámtól megfosztani. Cavatina ERZSÉBET: Szerelme tett boldoggá engem, Az ég ajándékának tűnt. És ennek a szerelmes léleknek Nagyobb boldogság volt a trónnál. Ha elárult, ha szíve már nem az enyém, akkor az élet örömei csak gyász és könny számomra.   Harmadik jelenet CECIL: A Parlament követe vagyok. SARA: Remegek! ERZSÉBET: Beszélj! SARA: (Gyűlölet ül homlokán!) CECIL: Essex grófjára árulás foltja hull. Túlzott kegyességed felfüggeszti A bíráskodást: róla ítéletet mondani, rémes üzelmeit elhárítani, tudod jól, a Parlamentet illeti a jog. Ezt a jogot kérjük tőled. ERZSÉBET: Lordok, bűnére egyéb bizonyítékok kellenek!   Negyedik jelenet APRÓD: Essex kéri, hogy a Királynő színe elé járulhasson. CECIL, GUALTIERO, SARA: Ő !... CECIL, GUALTIERO (harag dúl bennem...) ERZSÉBET: Jöjjön! Kihallgatom. SARA: (Hogy dobog a szívem!) ERZSÉBET: Ah! Jöjj vissza, úgy, ahogy remélem, Úgy, mint a boldogabb napokban. És ellenségeid porba hullanak előtted. Birodalmam, az egész világ hiába kiált bűnösnek téged. Ha szerelem vezet hozzám, számomra ártatlan vagy. SARA: (Rá kedvezően mosolyog az ég, Ha rám végzetes is lesz!) CECIL, GUALTIERO, KÓRUS: Csillaga, mely napjait vezeti Alkonyához még nem ért el!   Ötödik jelenet Nagyjelenet és kettős ROBERTO: Királyi asszony, lábaidhoz borulok... ERZSÉBET: Roberto! Gróf! Állj fel, parancsolom! (Cecilhez) Akaratomat rövidesen tudatom veletek. Urak, Isten veletek! (Roberto kivételével távoznak) Hűtlenként tértél hát vissza Színem elé! El mertél árulni? És ármánykodni őseim koronája ellen? ROBERTO: Mellem sebek borítják, melyeket ellenségeid kardja ejtett; ezek feleljenek értem! ERZSÉBET: De a vád...? ROBERTO: Melyik? A harctéren megfékeztem a rebellis hadat, a legyőzöttel voltam irgalmas: ez a bűn, melyért Erzsébet parancsára vérpadot emelnek nekem. ERZSÉBET: Parancsom halasztotta el, ostoba, ítéletedet: az én parancsom hagy még szabadlábon. De mit beszélsz vérpadról? Kezem sose tudna sírba Küldeni téged. Mikor a trombita a büszke Cadiz tornyainak ostromára szólította harcosaimat, féltél, hogy a romlás tőled távol vad és féltékeny haragra fondorkodik. (a Roberto ujján levő gyűrűre mutat) Akkor adtam ezt a gyűrűt neked, és királyi szavam adtam, hogy ha bármikor felmutatod előttem, megmentésed záloga lesz...ezzel a gondolattal térek vissza a szép időkhöz: akkor napjaimat a remény édesítette meg. Oh szerencsés napok! Oh, emlékezés! Egy gyengéd szív tett boldoggá. Olyan boldogságot éreztem, melyet Ajk el nem mondhat. Szerelmi álom - annak tűnt az élet! De az álom eltűnt, eltűnt az a szív! ROBERTO: (A sors hiába kínálja a trónt. Az élet reménye nem mosolyog rám. A világmindenség számomra néma, kihalt, a korona ékkövei nem ragyognak.) ERZSÉBET: Hallgatsz? (szemrehányó tónusban, melyen átüt a gyengédség) Tehát igaz! Megváltoztál? ROBERTO: Nem...mit mondasz? Szólj egy szót, s a harcos felkel, és elűzi ellenségeid. Bizonyságod lesz bátorságról és engedelmességről. ERZSÉBET: (De nem a szerelemről!) (színlelt nyugodtsággal) Harcolni akarsz? De mondd, nem gondolod, hogy könnyekkel áztatnál egy pillát vele? ROBERTO: (Oh jaj, micsoda érzések?) ERZSÉBET: Hogy veszélyed gondolata is megdobogtatna egy szívet? ROBERTO: Megdobogtatna? ERZSÉBET: Azt a szívet, melyet hozzád szerelem köt. ROBERTO: Ah, tehát tudod? (Ég, mit mondok!) ERZSÉBET: Hát mégis? Fejezd be: Lelked tárd fel hát! Mitől félsz?...Bátran, bátran: Nevezd csak meg kedvesed, Az oltárhoz vezetlek titeket. ROBERTO: Tévedsz! ERZSÉBET: (Oh, a bosszúm!) (rettentő fenséggel) Szerelmes vagy? Vigyázz, mit felelsz! ROBERTO: Én? Nem. ERZSÉBET: Egy borzalmas fény villámlott szemembe, az álnok nő nem menekülhet megvetésem elől. A gaz, hűtlen férfi halni fog, keserű halállal, és a büszke vetélytársnő az ő halála által lesz megbüntetve. ROBERTO: Szegény szívem, rejtsd el, fékezd dobogásodat: a szerencsétlen szerelem csak könnyekkel táplálja magát. Csak én legyek áldozata végzetes gyanújának, velem a titkolt érzés is a sírba száll. Királynő! ERZSÉBET: Nos? Beszélj! Gróf! Nem vagy szerelmes? ROBERTO: Nem vagyok. ROBERTO: Szegény szívem....stb. ERZSÉBET: Halni fog! Igen, a vetélytársnő általa lesz megbüntetve.   Hatodik jelenet NOTTINGHAM: Roberto! ROBERTO: Hogy?...a karjaidban? NOTTINGHAM: Homlokodon rettentő sápadtság ül! Ah!Talán?...Félek megkérdezni! ROBERTO: Ítéletemet még nem hirdette ki: De félelmetes pillantásában láttam, hogy halálom kívánja. NOTTINGHAM: Ne folytasd...Aggódással és félelemmel telve lelkem. ROBERTO: Ah, hagyd, hogy beteljesedjen végzetem, és drága feleséged karjaiban felejts el egy boldogtalant. NOTTINGHAM: Mit beszélsz? A kegyetlen sors se férjként, se barátként nem akart engem boldognak. ROBERTO: Oh, beszélj! NOTTINGHAM: Különös szenvedés szomorítja Sara napjait, lassan a sírba viszi őt. ROBERTO: (Hűtlen, de boldogtalan!) NOTTINGHAM: Tegnap este a szokottnál korábban tértem meg otthonomba, és a szobába mentem, hova szeret visszavonulni. Csöndes zokogás hangja állít meg a küszöbön; ilyet sose láttam: égszínkék kendőt aranyszállal díszített, gyakran sírással szakítva meg a munkát, a halált szólítva! Kijöttem: lelkem háborgott, elméjm oly zavart volt, hogy szinte őrültnek látszottam. Cavatina NOTTINGHAM: Talán érzékeny lelkének szüksége van a könnyre, de közben én is végzetes szomorúság prédája lettem. Ah, én is könnyemet ontom.. De az okát nem tudom. Ilyenkor egy gyanú, egy féltékeny hang szólít, de elmém sürget, hogy űzzem el a gyanakvást. Hiszen az angyalok lelkébe a bűn be nem hatolhat.   Hetedik jelenet CECIL: Herceg, jöjj! A Királynő a Lordok Házába hív. NOTTINGHAM: Mit óhajt? CECIL: Az ítélet túl sokáig halasztódik. NOTTINGHAM: Jövök.(Robertohoz) Barátom! ROBERTO: Pilládon egy könnycsepp! Hagyj vesztemre! Így kell tenned. CECIL: Jöjj. NOTTINGHAM: Meg akarlak menteni! Itt mindenki rebellisnek nevez, rettentő sors vár rád; Becsületedet csak én védem meg, Ég és föld a tanúm rá. Engedd meg Nagy Isten, hogy megőrizzem életét és hírét; Ajkamról a barátság szent hangja szóljon! ROBERTO: (A földön senkinek nincs oly elgyötört szíve, mint nekem.) KÓRUS: Bűnei méltó árát a dölyfös megfizeti! Jöjj, Herceg, jöjj, jöjj!   Nyolcadik jelenet SARA: Minden csendes...Csak a szívemben szól egy hang! Egy kiáltás! Mint szigorú vádló! De nem vagyok hűtlen: az irgalom tanácsára hallgatok, nem a szerelemére. A rettentő veszély, ami Robertót fenyegeti, elfelejteti velem.... Ki jő? SARA: Ő az! ROBERTO: Még egyszer, oh, kegyetlen, eljöttem hozzád! Álnok! Áruló! Aljas! És még milyen sértő, szemrehányó szó van, mit meg nem érdemelsz! SARA: Hallgass meg! Távol voltál már, mikor atyámat magába zárta a sír - egyedül maradtam, árván. A királynő azt mondta: „támaszra van szükséged. Boldog nászra szánlak.." ROBERTO: És te? SARA: Ellenkeztem. Aztán az apácafátyolt kértem tőle, de hiába. A nászágyba vittek...Mit beszélek? Halálos ágyam volt az. ROBERTO: Oh, ég! SARA: Amennyire boldogtalan vagyok, annyival jobbat reméltem neked a sorstól. Roberto, a szíved a Királynő felé fordítsd! ROBERTO: Ah, hallgass... Nem vagyok már képes szeretni. SARA: A gyűrű, mely kezeden csillog, emléke és záloga volt a Királynő érzelmének? ROBERTO: Szerelmi zálog? Ne legyen az! Csak a te gyanúd múljon el! (A gyűrűt az asztalra dobja) Ezerszer áldoznám érted az életem! SARA: Roberto...Sara utolsó szava szól hozzád, és egy dolgot mer kérni tőled. ROBERTO: A vérem is kérheted...Az egészet kiontom érted, drágám! SARA: Élned kell, és menekülni innen. ROBERTO: Igazat mondasz? Álmodom, úgy érzem, álmodom! SARA: Ha szeretsz, örökre el kell hagynod! ROBERTO: Örökre!... Nem gondoltam ily kétszínűnek Sara szívét! Gyűlölsz engem!... SARA: Kegyetlen! Szerelemben égek érted. Duett SARA: Mióta visszatértél, ah, e gyenge szívben olthatatlan tűz kapott lángra. Ah, menj! Távozz innen! Hagyj el engem! Higgy a kegyetlen sorsnak: számodra az életet, nekem a becsületem őrzi meg. ROBERTO: Hol vagyok? Mily őrület!... Élet és halál közt lebegek!... Szeretsz engem, mégis el kell veszítselek! Barátság hatalma, te adj erőt nekem; mert egy halandó szívben nincs elég bátorság. Fékezd keserű könnyeid - jól van, Elmenekülök! SARA: Esküdj meg rá! ROBERTO: Jól van! SARA: És mikor szöksz meg? ROBERTO: Mikor elcsendesül a sötét éjszaka, mikor az éget újra sötétség takarója borítja. Most nem tudnék, már a hajnal pirkad. SARA: Ah! Mily veszély!...Menekülj, míg meg nem lát valaki!... ROBERTO: Ah, kegyetlen pillanat! SARA: Szerencsétlen szerelmünk utolsó emléke kísérjen el... (A kosárból egy kendőt emel fel) ROBERTO: Ah, tedd ide, a megsebzett szívre! SARA: Most menj! - Csak akkor emlékezz rám, mikor az éghez fohászkodol! Isten áldjon! ROBERTO: Örökre! SARA: Oh, bánat! ROBERTO: Oh, kegyetlen sors! SARA, ROBERTO: Ez a végzetes, végleges búcsú A kínok völgye... Szememnél is jobban zokog a szívem. Oh, nem látjuk többet egymást...Oh, soha többé! Halálom érzem, egy élet fájdalma van e válásban!       Második felvonás Első jelenet LORDOK: Múlnak az órák - hajnalodik, A Parlament még nem oszlott fel. A Királynő segítsége nélkül Pusztulása biztosnak látszik. HÖLGYEK: Hallgassatok, urak! A bosszúra szomjas Erzsébet, egyedül és remegve, erre jár éppen. Nem szól, nem kérdez. MIND: Szerencsétlen gróf! Az eget sűrű fellegek borítják! Végzeted megpecsételődött, ebben a csendben a halál szólt!   Második jelenet ERZSÉBET: Nos hát? CECIL: Az áruló sorsát hosszan vitatták: A herceg hevesen védte, hatalmas barátsággal inkább, mint észérvekkel. Hiába. Az ítéletet ő maga hozza eléd. ERZSÉBET: Mi az? CECIL: Halál!   Harmadik jelenet GUALTIERO: Királynő... ERZSÉBET: Az udvar távozhat! Hamarosan újra hívom őket! (Mindenki elmegy, kivéve Gualtierót) Sokat késtél... GUALTIERO: Távol volt palotájától, és csak hajnalban tért oda vissza. ERZSÉBET: Folytasd!... GUALTIERO: Lefegyvereztük; mikor áruló iratokat kerestünk ruháiban, híveim észrevették, hogy mellén egy selyemsálat rejteget. Megparancsoltam, hogy vegyék el tőle. Így kiáltott: „előbb szívem kell keblemből kitépned!"...De ellenállása hiábavaló volt. ERZSÉBET: És az a kendő? GUALTIERO: Íme, itt van. ERZSÉBET: (Oh, harag!) Itt szerelmi zálogot látok! Hozzátok elém őt! Szívemben ezer fúria tombol!   Negyedik jelenet Duettino NOTTINGHAM: Felséges színed elé soha még ily szomorúan nem jöttem. Gyászos feladatot teljesítek. (Átad egy írást) Essex ítélete. Hallgat a miniszter, most a barátja szól érdekében: Kegyelmet! Erzsébet szíve meg tudná tagadni? ERZSÉBET: Ebbe a szívbe bevésve már ítélete. NOTTINGHAM: Hogyan? ERZSÉBET: Mindeddig titkolt riválist rejtegetett szíve...Igen, ma éjjel elárult engem. NOTTINGHAM: Mit mondasz?... Ez rágalom... ERZSÉBET: Elég! NOTTINGHAM: Ellenségeid összeesküvése... ERZSÉBET: Nem, nem érdemes kételkedni. A bűnöstől megdönthetetlen bizonyítékot szereztünk... NOTTINGHAM: Mit teszel! Az ítéletet függeszd fel...hallgass meg... Rá ne hulljon haragod kegyetlen haragod villáma! Ha hűséges szolgálatom díjat kérhet, csak ezt az egyet kérem, sírva, lábaid elé borulva. ERZSÉBET: Hallgass: kegyelmet és irgalmat, nem, a hűtlen nem érdemel. Az árulás szörnyű, gazsága biztos... Haljon meg, és egyetlen jajszó se legyen, mi irgalmat kér neki.   Ötödik jelenet Tercett ERZSÉBET: Itt van az álnok! Lépj elő! Emeld fel büszke homlokod! Mit mondtam neked? Emlékezz! Gróf, szerelmes vagy? - kérdeztem. Azt felelted: nem...Aljas, gonosz, hazug vagy...Hazugságod néma vádlóját nézd, és halálos hideg járja át szíved! (Megmutatja neki a sálat) NOTTINGHAM: Hogyan? (Megismeri a sálat) Szörnyű megvilágosodás! Sara... ROBERTO: Oh, nagy ég! ERZSÉBET: Hűtlen lélek, kegyetlen szív, Haragom elért téged! Elevenen a sírba kellett volna szállnod, még mielőtt egy gonosz Isten hűtlen lángra gyújtott, mielőtt megsértetted azt, ki a félelmetes VIII. Henriktől született. NOTTINGHAM: (Nem igaz...delírium ez! Rettenetes,végzetes álom! Nem, soha egy ember szívében ennyi gyalázat nem volt. Mégis...elsápadt! Rám mily pillantást vetett. E pillantás, ez a sápadtság száz bűnét tárja fel nekem.) ROBERTO: (Rám hull a végzet! Magamért mégse félek...A veszély, mely szegény asszonyt fenyegeti, szívemből kiölte a bátorságot. Sanda szeméből vérszomjas sugár villant. Ah, a sál nem szerelem, hanem halál záloga volt!) NOTTINGHAM: Gazember!...Álnok! hűtlen szívedben ily gazságot rejtegettél? Ily gyáván el tudtad árulni...a Királynőt? ROBERTO: Pokoli kín! NOTTINGHAM: Ah, a kardomat! A gyávának, az aljasnak egyetlen pillanata maradt... Hogy leszúrva a lábamnál essen el, Hogy a sértést vérrel mossam le... ERZSÉBET: Ó, hívem, reszketsz te is a sértéstől, mely engem ért? (Robertóhoz) Hozzád beszélek, hallgass rám! Bűnös fődet a bárd fenyegeti már: De csak azt mondd, hogy hívják a merész vetélytársnőt, és esküszöm: élni fogsz. Beszélj! Ah, beszélj! (Egy pillanat csend) NOTTINGHAM: Végzetes pillanat! ROBERTO: Inkább a halál! ERZSÉBET: Makacs!... hát megkapod.   Hatodik jelenet (A Királynő egy jelére a terem benépesül lovagokkal, dámákkal, apródokkal,őrökkel stb) ERZSÉBET: Halljátok mind! A Lordok Háza róla az ítéletet átadta nekem. Aláírom. Ahogy a nap, mely már útjára indult, eléri delelőjét, ágyúszó hallatsszon: Abban a pillanatban érje őt a bárd! KÓRUS: (Halál hírének gyászos napja!) ERZSÉBET: Menj! Menj, halál lebeg fejed felett, Nevedre gyalázat hull. Megvetésem olyan sírt készít neked, amelyet könnyel nem fog felmelegíteni senki. Becstelen gazok porával fognak hamvaid keveredni. ROBERTO: (A véremmel áztatott bárdon nem a gyalázat foltja lesz. Kegyetlen, csillapíthatatlan megvetésed nem a hírnevem, csak életem veszi el. Hol hamvaim nyugszanak majd, egyszer a dicsőség oltára lesz!) NOTTINGHAM: Nem, a méltatlan ne kard által - a vérpadon, dicstelen pusztuljon el... A gyalázatos gyötrődése sem elég a haragért, mely szívemben tombol. Azt csillapítani, azt kioltani másik vért is ontani fogok. CECIL, KÓRUS: Fejedre a bárd hull már, átkozott lesz neved! Erzsébet intésére őrök fogják körül Robertót.     Harmadik felvonás Első jelenet Terem a Nottingham palotában SARA: Hitvesem nem tér még vissza!   Második jelenet SZOLGA: Hercegnő! Idejött egy harcos, aki a királynő szobáját őrizte, és korábban a nagy Roberto oldalán harcolt. Átadott egy írást, kérve, hogy kezedhez juttassuk el. SARA: Jöjjön be. A katonát bevezetik, átad egy írást a hercegnőnek, majd távozik a szolgával. (elolvasván a levelet) Roberto írta- Oh, szerencsétlenség! Az ítéletet aláírták! De...most tudom meg, hogy ez a gyűrű szent záloga életének...Miért késlekedek? Rohanok Erzsébet elé...   Harmadik jelenet SARA: (A Herceg! Mily sötét tekintet!...) NOTTINGHAM: Egy levelet kaptál? SARA: (Nagy ég!..) NOTTINGHAM: Sara! Látni akarom. SARA: Uram! NOTTINGHAM: Uram!? Parancsolom: ide az írással! SARA: (Elvesztem!...) NOTTINGHAM: (Olvasva) Tehát te el tudod feje felől a vészt hárítani? Adott neked egy gyűrűt! Mikor? Mikor a múlt éjszaka leple alatt szerelmi zálogul kezébe adtad az aranysálat? SARA: Oh, borzalmas, váratlan vész! Már mindent tud! NOTTINGHAM: Igen, alávaló! Duett NOTTINGHAM: Nem tudod, hogy az elárultaknak egy bosszúálló istene van az égben? Ő tépi le a bűnökről rettentő kézzel a fátylat! Álnok, bennem féld azt a rettentő istent. SARA: Meg akarsz ölni! NOTTINGHAM: Várj csak, gyalázatos, Roberto él még. Szívemben barátomért gyengéd szeretet élt, hitvesem mint égi ajándékot szerettem, értük halállal és bánattal is dacoltam volna. Ki árul el engem? Ah, én szerencsétlen! Barátom és hitvesem! Ostoba, mit ér a sírás? Vért, nem könnyet: vért akarok én! SARA: Tehát nekünk ily rettentő végzetet szánsz? Egy ártatlan tudna ily álnoknak tűnni? Te, irgalmas Isten, akinek megadatott olvasni ebben a tiszta szívben, te bizonyítsd, hogy nem bűnös a barát, és hogy egyetlen gondolattal, egyetlen szívdobbanással sem árultalak el. SARA: (Gyászinduló hangja hallatszik) Baljós hangot hallok? (az ablakhoz fut; messziről őrök közt észreveszi Essexet) NOTTINGHAM: A Towerbe viszik. SARA: Ereimben halálos, jeges reszketés fut végig! A kivégzés vár rá! Eljött az óra! Jaj, közel az óra! Istenem, segíts! NOTTINGHAM: Gonosz! Megállj! Hová futsz? SARA: A királynőhöz. NOTTINGHAM: Azt reméled, hogy még megmentheted? SARA: Hagyjál! (ki akarja szabadítani magát) NOTTINGHAM: Óh, vad düh! Még merészeled? Hé, ide...! (őrök jelennek meg) Palotám számára börtön legyen! SARA: Oh, nagy ég! Irgalom... Adj, egyetlen pillanatot, hogy megtegyem kötelességem... Esküszöm, nem szököm meg tőled, rövidesen visszatérek hozzád. Aztán ölj meg ezerszer, ha akarsz; lábadnál haldokolva áldani fogom a kezet, mely végzett velem. NOTTINGHAM: Becsületem, melyet megsértettetek, egyre jobban lázad, és bosszút kiált. Minden tetted és könnyed önmagában is bűn. Ah, a kivégzése túl gyors halál lesz; Isten, örök kárhozatra vesd az álnok lelket, mely elárult engem!   Negyedik jelenet Börtön a londoni Towerben ROBERTO: A félelmes ajtó nem nyílik ki még? Félelem rossz előérzete járja át szívem! De hűséges lesz a követ, és a gyűrű menekvésem biztos záloga. Nem félek a haláltól, gyakran láttam a harcmezőn; csak egyedül azért szeretnék élni, hogy Sara becsületét tisztára mossam. Oh, te, ki elraboltad tőlem az imádott asszonyt, rád bízom sorsom, te végezz velem. Ária A halál karjaiban hozzád száll utolsó sóhajom: mint angyali lélek, asszonyod oly tiszta... Esküszöm, és vérrel pecsételem meg eskümet. Higgy utolsó szavamnak, mely ajkamat elhagyja, hisz tudod: ki a sírba száll, nem hazudhat. (dobogás és a retesz tompa zaja hallatszik) Egy hang hatol át a sötéten... Nyílik az ajtó...Ah, a kegyelmet hozzák...   Ötödik jelenet ŐRÖK: Jöjj, ó gróf. ROBERTO: Hová? ŐRÖK: A halálba! ROBERTO: A halálba? A halálba? Már a földön, ó szerencsétlen, nincs irgalom a reményre!... De nem maradsz elhagyott: van egy igazságos Úr, és ő meg fog hallgatni. Könnyekkel áztatott keblemet vérem festi be, futok, szállok Istenhez, hogy tőle kérjek neked segítséget! Az angyalok szánakozva fogják fájdalmamat visszhangozni, először az égben a gyásztól sírni fognak. ŐRÖK: Jöjj...készülj a legkegyetlenebb halálra.   Hatodik jelenet A királynő szobája ERZSÉBET: (És Sara? Ezekben a szörnyű órákban magamra tudott hagyni? A palotájában van, ahova Gualtiero elment, hogy idehozza. Barátsága vigasztaljon, nagy szükségem van rá... Végül is asszony vagyok. Dühöm lángja kialudt már.) ASSZONYOK: (Nagy szenvedés látszik zavart viselkedésében. Nem ragyog már homlokán a szokásos fenség.) ERZSÉBET: (Ne legyen hiábavaló a remény...a halál közelében a fenséges gyűrűt el fogja küldeni. Bűnbánóan fog eljönni elém...De...rohan az idő. Szeretném megállítani a pillanatokat...És ha inkább a halált választja, hűen vetélytársnőmhöz? Gyászos, iszonyatos gondolat! Már a vérpadhoz közelít...jaj, megállj!) Ária ERZSÉBET: Élj mellette, ó hálátlan, szívem megbocsát neked... Élj, kegyetlen, és hagyj engem örökre bánkódni... Ah, el kell rejtsem ezeket a könnyeket, Ah, ne legyen senki ezen a földön, ki azt mondhassa: Anglia királynőjét sírni láttam.   Hetedik jelenet ERZSÉBET: Mi hírt hozol? CECIL: Az áruló a vérpadra megy. ERZSÉBET: (Nagy ég!) Nem adott valamit, hogy nyújtsátok át a királynőnek? CECIL: Nem adott semmit. KIRÁLYNŐ: (Hálátlan!) Valaki jő. Engedjétek be! CECIL: A hercegnő!   Nyolcadik jelenet (Sara Essex gyűrűjét nyújtja a Királynő felé) ERZSÉBET: Ezt a gyűrűt, honnan kaptad? Mily zavar, mily sápadtság! Oh, gyanú! Hogy...te lennél talán... Ah, beszélj! SARA: Félelmem magáért beszél. Én vagyok... ERZSÉBET: Fejezd be! SARA: A vetélytársnőd... Büntess meg, de mentsd meg a gróf életét... ERZSÉBET: (a lovagokhoz) Fel, rohanjatok...fel, repüljetek.. hogy élve jöjjön vissza hozzám, még ha koronámat is kéritek érte. LOVAGOK: Az ég irgalma ragyogjon rád...   Utolsó jelenet (ágyúlövés dördül) NOTTINGHAM: Meghalt! MINDENKI: Mily borzalom! ERZSÉBET: (Sarához közelítve, dühtől és bánattól feldúlva) Te alávaló...csak te taszítottad a sírba! Hol késtél ily soká, hogy átadd nekem ezt a gyűrűt? NOTTINGHAM: Én, Királynô, egyedül én tettem. Megsértettek becsületemben. Vért akartam, és a vért megkaptam. ERZSÉBET: (Sarához) Álnok lélek! (Nottinghamhez) Kegyetlen szív! Kiontott vére felszáll az égbe, Igazságot kér és bosszúért kiált, Már a halál angyala jár nyomotokban, soha nem látott szenvedés vár mindkettőtökre; ily gyáva árulás, ily álnok gaztett nem érdemel kegyelmet és irgalmat, az utolsó pillanatban forduljatok, Istenhez, ő talán meg tud bocsátani nektek. KÓRUS: Nyugodj meg, emlékezz a korona kötelességeire: aki uralkodik, nem magáért él. ERZSÉBET: Hallgassatok: nem uralkodom, nem élek. Távozzatok... KÓRUS: Királynő! ERZSÉBET: Hallgassatok és nézzétek: (mintha félelmetes víziót látna) az a vérpad már piroslik a vértől, és az a korona már teljesen vérben ázik. Egy iszonyú kísértet járja be a palotát, levágott fejét kezében tartva, az égben jajszó és kiáltás hangzik, a nap fénye elhomályosul. Hol trónom állt, most egy sír emelkedik, abba szállok le, nekem nyílt meg az! Menjetek! Azt akarom, hogy Anglia földjén Jakab legyen a király! Hungarian translation © György Zathureczky, 2002   Used by permission. All rights reserved.