GOUNOD F. CH. Romeo és Julia. FORDÍTOTTA ORMAI FERENCZ ZENÉJÉT SZERZÉ SZEMÉLYEK Escalus, Verona herczege. Gróf Páris, rokona. Gróf Capulet. Julia, leánya. Gertrud, Julia dajkája. Tybalt, Capulet unokaöcscse. Romeo, egy montecchi. Mercutio, a herczeg rokona, Romeo barátja. Benvolio, Romeo barátja. Stefano, Romeo apródja. Gregorio, Capulet szolgája. Lorenzo, szerzetes. Hölgyek és veronai nemesek, polgárok, katonák, szerzetesek, szolgák, apródok. Szinhely : Verona. Idő : a 14-ik század kezdete. Prolog. Verónát két nemes ős család lakta hajdan, Capulettek, s Montecchiek. Pusztító, gyilkoló és szüntelen harczokban, Egy fél a mást akarta törni meg. - Mint ragyogó sugár a borus ég boltjára Ugy tünének elő Romeo és Julia. E hű pár - az apák vitáira nem hajtva - Tisztán egymásért lángola . . . Oh bal végzet ! átkos viszályok ! Hogy e szerelmesek éltükkel fizeték A boszuszomjazó családok Több százados gyülöletét. Első felvonás. Pompás terem Capulet palotájában. Első jelenet. URAK, HÖLGYEK, MAJD TYBALT, PÁRIS, KÉSŐBB CAPULET, JULIA. KAR Gyorsan repülnek Az öröm-perczek. Élvezd mig nem illanak el ! Rövid az élet, Virágit hát szedd Gondtalan. Gyönyör, élvre fel ! HÖLGYEK Mily varázstelt Éjjel ez ! Minden minket Vár, keres - A ki gyönge, Az cselünkre Tőreinkbe Bérohan. S hogy mi bántja, És mi vágyja, Azt kivallja Csakhamar. MIND Gyorsan repülnek Az öröm-perczek. Élvezd mig nem illanak el stb. (Tybalt, Páris jőnek.) TYBALT Nos Páris beszélj, hogyan tetszik E családi nagy ünnepély PÁRIS Szépség, gazdagság párosult itt, S vélük egyesül pompa, fény. TYBALT De nem láttad még a családnak Legszebb, legcsodásabb kincsét ; A mely Párisnak szánva rég. PÁRIS Szümben azon édes hit támad : Nemsokára e kincs becsét Szerelem emelni fogja még. TYBALT És fölébred az, föl bizonynyal ! - Oda nézz ! ép közelget, ő atyjának karján ! (Capulet és Julia jön.) CAPULET Üdvözlek házamban barátim ! ég hozott ! Ezen családi ünnepélyen vigan mulassatok. Vigan mulassatok születésnapján gyermekemnek. Ma is dobog szivem, Ha rá emlékezem - Ah de bocsánat A gyöngéd apának ! . . . Im ez itt lyányom, Juliám ! Kit atyja most kegyetekbe ajánl. URAK Ah milyen bájos! Hasonló a legszebb virághoz, Mely ma nyilt ki ép hajnalon. HÖLGYEK Ah ! milyen bájos ! Őt megáldá a kedvező sors Minden kincsével gazdagon. JULIA Im hallják a vidám zene öröm-hangját ! Mi nékiünk szól, minket hiv tánczra. - Ez egész uj világ ! melyet szemem ma lát. Mi gyönyört ád báj varázsa ! ! - Lelkem el van ragadva, S föl a roppant magasba Mint a madár ugy szárnyal át. CAPULET Ej Páris, ej ! azt mondanom kell, Hogy leányom hivd fel ? - - Mi az ? hisz te nem is hallgatsz reám. Mi gondokba merülsz ? PÁRIS Csodálom őt ! CAPULET Föl most ifjak ! - Föl hát deli hölgyek ; Legyetek vigak, S a tánczot lejtsétek. - - F'élre ma teveled ! Ki gáncsot lelsz ebben - Az ifjuság éljen ! A táncznak helyet! KAR Félre ma te veled stb. (Mind el.) Második jelenet. MERCUTIO, ROMEO ÉS BARÁTAI. MERCUTIO Barátim ! már szabad a tér. Tegyűk le álarczainkat egy pillanatra. ROMEO Nem, nem ! azt nem tehetjük. Csak okosan ! reánk hogy senki ne ismérjen. Jobb távozzunk legott, s a ház urát ne sértsük. MERCUTIO Hah ! ha a Capulettek azzal sérthetők, Nagy gyávaság vón rejteznünk ; Mert nálunk minden kész, Hogy szembe szálljunk vélük. ROMEO Igy jobb lett volna az ünnepélyre nem jönnünk ; MERCUTIO Miért ? ROMEO Különös álmom volt. MERCUTIO Az rossz előjel, hidd ! Mab királyné volt nálad hát? ROMEO Ki az ? MERCUTIO Mab ! Királynője álomországnak, S a hazugságnak. Sokkal könnyebb ő, ha szállni kél, Mint a szél. A homályos éjbe Minden messze tájt Gyorsan jár be És fut át. Lengő kocsija, - a melyen A földgolyó körét beszállja, Parányi kis férgek munkája A mogyorónak héjából. A szerszámot, annak diszét, S a mi tartozik még hozzája, Kocsisa dongó csinálja A sáska zöld szárnyaiból. - Tücsök csontja az ostornyél, Ostorát, - mely tiszta fehér, S a földtől fel az égig ér- Vevé a nap fénysugáriból. Im ez Mabnak furcsa fogatja Éjenkint ezen látogatja A férjt, ha özvegység a vágya, S a legényt, ha kedvesre, várt, Mab lejöttével a kaczérok Azt álmodják; van diszruhájok ; Az udvarlók, hogy érve czéljok, S a költő, hogy rimet talált. A fösvény lel nagy drágaságot, Oly kincset, a minőt nem látott, A fogoly lerázza a lánczot, S reá mosolyg a szabadság. A csatár megy a harcz terére, Harczol bátran, tőr ellenére, És diadallal visszatérve Győzelmiért nyer borostyánt, A sohajtozó kis leányka Álomra ha fejét lehajtja, - Mab minden buját eloszlatja, S csókra nyitja meg szép ajkát. Mab ! királynője álomországnak stb. ROMEO Mindegy ! akárhonnan ered, Ha Mabtól vagy mástól jön álmam, E reánk nézve idegen házban Egy sötét előérzet száll meg engemet. MERCUTIO Eltalálom, mi téged bánthat; Bajod csak az, hogy nem leled Rosalinádat. Itt száz is van különb ! - s igy könnyen feleded lfjonczos balga heved. Jer ! ROMEO Nézd, ah nézd ! MERCUTIO Nos ! mi az ? ROMEO Mily csodaszép ez angyal ! Ily bájt még nem látott a világ. MERCUTIO Az őt követő asszonyság Korántse bir annyi bájjal. ROMEO Mennyhez méltó drága lény ! Mily fény világitá egyszerre meg elmém ! -- Eddig nem ismerém a valódi szépséget, Soha nem szereték, nem soha ! MERCUTIO Ah Rosalina ! már igy véged ! Ám ezt előre láttam rég. -- Téged elbocsátnak Igy bucsuztalan, S a komédiának Vége már itt van ! KAR Téged elbocsátnak stb. (Romeo, Mercntio és barátai el.) Harmadik jelenet. JULIA, GERTRUD. JULIA Beszélj, hű dajka, várnak rám, - Szólj, de gyorsan ! GERTRUD Végy csak lélekzetet. - Tán terhedre vagyok most. Avagy keresed Páris grófot ? JULIA Nem én. GERTRUD Hogy férjed lesz - mondják - e szép derék ifju. JULIA Haha! Eszem csak házasság bántja valóban! GERTRUD Ó kedvesem ! én asszony valék már korodban. JULIA Hallgass ! ne, ne folytasd e beszédet. tovább, Hadd élje lelkem szép tavasz korát! Csak igy vágyom Töltni éltem ; mint szép álom Ad ez élv, bájt. Ah hű érzelm ! Légy elzárva még e szivben Fő kincsem gyanánt - - Ám elhagynak Ifjuságnak Évei oly korán ! Majd a könyek Perczi jőnek, A szerelmünk aztán. - - A boldog kor végkép elszáll ! -- Mig telem bé nem állott Hagyjatok álmodoznom előbb ! S élveznem a virágot A lehullás előtt ! . . . Ah hő érzelm ! Légy elzárva szümben Fő kincsem gyanánt! S te szép tavasz ! Soká el ne hagyj ! Negyedik jelenet. ROMEO, GREGORIO. VOLT. ROMEO Barátom, ki e bájos hölgy? GREGORIO S ön nem tudná? - Ez Gertrude ? GERTRUD Tetszik ? GREGORIO Nagyon derék asszonyság ! Künn a lakma iránt tanácsait óhajtják. GERTRUD Jól van ! azonnal ! JULIA (Gertrudhoz.) Menj ! (Gertrud el.) ROMEO (Juliához.) Maradj ! te ne távozzál ! (Gregorio el.) ROMEO Angyala égnek ! Bocsáss meg kérlek, Hogy érint földi kezem. - Hozzád csak érni, Téged illetni Hogy nem szabad, azt érezem. Azért bűnbánva Szállok magamba, Sőt azonnal lakolok ; Mert im lemossa E bünös durva Kéz nyomát egy tiszta csók. (Kezét csókolja. ) JULIA Szüntesd aggályod, Jámbor zarándok Ez érintésed miatt. Hisz a hiveknek Magok a szentek Megbocsátnak ily hibát. Sőt kézzel kézben Köszönnek épen Szentek és zarándokok. - Ám ők nem szoktak Érintni ajkat, S igy mellőzve van a csók. ROMEO Miért vannak tehát ajkaik a szenteknek ? JULIA Hogy imádkozzanak. ROMEO S szavára a kebelnek, Mely esd nagyobb kegyelmet, Szentek nem hallgatnak ? JULIA Bár a szent meghallgatja Imáit a kebelnek, Ám soh se mozdul meg. ROMEO Hallgasd meg hát imám, És tartsad mozdulatlan Bájos homlokodat. (Megcsókolja. ) JULIA Ah ! - meg se gátolhatám őt, S igy a bűn reám szálla át. ROMEO Hogy nyugtodat ne zavarja Add tehát azonnal vissza. JULIA Nem ! átvevém, hagyd nálam hát ! ROMEO Tőlem vevéd, add vissza hát ! Ki jön. Ötödik jelenet. TYBALT ÉS BARÁTAI. VOLT. JULIA Az rokonom, Tybalt. ROMEO Hogyan ? - te volnál - - JULIA Lyánya vagyok Capuletnek. ROMEO Ég ! (Álarczát felteszi.) TYBALT Bocsánat hugom ! de barátink elhagyják Vigalmunk, ha társaságban részt nem veszesz. Jer tehát. Vajjon ki e lovag ; ki rögtön álczot tett, Mint engem észre vett. JULIA Nem tudom. TYBALT Mintha engem kerülne. ROMEO Isten áldjon uram ! (Félre huzódik. ) TYBALT Hah ! megismerém hangjáról őt, A gyülöltet ! ez ő, ez Romeo ! JULIA Romeo ! TYBALT Esküszöm ! meglakol az áruló. Bizonyos ma halála. (El. ) JULIA Az Romeo volt ! Ah ! Korán láttam, s későn ismerém meg ! - Szerelmem - óh csoda ! - gyülölet közt fakadt ; S érzem azt, hogy övé ha nem lészek, Akkor a sir lészen nászágyam majd. Hatodik jelenet. TYBALT, PÁR1S, MERCUTIO. VOLT, később CAPULET. TYBALT Itt van ő ! PÁRIS De ki hát ? TYBALT Romeo. PARIS Romeo ? ROMEO Ő előttük a nevem is nagy bűn ! - Fájdalom ! Capulet az ő atyja ! - S én imádom ! MERCUTIO Ah nézd, csak nézd, mi dühös pillantásokat Szór Tybalt ránk ! - Itt vihar tör ki még. TYBALT Bosszu-düh forr bennem. CAPULET (bejön. ) Ah ! távoztok immár ? - Még maradjatok kissé ; Hisz a lakma ti rátok vár. TYBALT Türelem te ! el ne hagyj most. E bántalom ! - ez halálos . . . Romeo ! im fogadom Véreddel azt lemosom ! MERCUTIO Ők szemmel tartnak, - vigyázzunk Nagy a szükség észen járnunk, Hogy az eszélyetlenség Ne sodorjon bajba még. CAPULET Innepünk folytassuk ujra. Fel pohárra, fel a tánczra ! Ej hajdan többet ivánk És vigabban tánczolánk. VENDÉGEK Innepünk folytassuk ujra. Fel pohárra, fel a tánczra ! Hisz az éj soká nem tart, Éljük azt vidáman át. (Romeo el.) TYBALT Hah ! még elillan ! - jerünk utánna ! A kölyöknek keztyűm vágom arczába. CAPULET De én nem akarok perpatvart Értettél ? - Ez ifjut hagyd nyugodtan. Nekem ugy tetszik ma, hogy nevét meg ne tudjam. Megtiltom hát követned őt. Föl ti ifjak ! Föl ti deli hölgyek ! Legyetek vigak, S a tánczot lejtsétek! Félre ma te veled ! Ki gáncsot lelsz ebben. Az ifjuság éljen ! A táncznak helyet ! MIND Félre ma te veled stb. Második felvonás. Capulet kerti háza. Első jelenet. ROMEO. ROMEO Ó éj ! most homályodnak fátylát Borítsd reám ! MERCUTIO (kivül kiáltva.) Romeo ! Romeo ! ROMEO Ez Mercutionak szava ! . . . . Csak az gunyolhatja a sebhelyt, Kinek sebe nem volt. KAR (künn.) A merengö, ábrándos Romeo ránk nem is hallgat, Rejtőzik a homályban A szerelm védszárnya alatt. ROMEO Szerelem - Igen, az tölté- el valómat e lánggal ; De mi hirtelen fény ragyog ezen ablakon által ? Ah ! a nap kelte az, és napja Juliám ! Kelj drága szép napom ! Vess homályt im e holdra., És mind e csillagokra A menny azur boltján ! Kelj szép napom ! Jövel ! tündöklő csillagom ! . . ., Ő viraszt még, ábrándba mélyedt, Egy fürtjét simítja el, Mely szép arczát csókolá meg . . . Oh láng szerelmem ! Szállj hozzája fel ! . . . Szóra nyilik ajka épen, Ah ! de nem hallom hangját ; Ám beszél e bájos szép szem, S arra szivem választ ád. Kelj drága szép napom ! Vess homályt im e holdra, És mind e csillagokra A menny azur boltján. Kelj szép napom ! Jövel ! tündöklő csillagom ! Második jelenet. JULIA, ROMEO, GERTRUD. JULIA Ó jaj ! gyülőlni őt ! - Oktalan vak gyülőlet. Ah Romeo ! miért tied a Montecchi név? Tagadd meg azt ! vagy hogy ne váljak el te tőled, Elhagyom nevem én. ROMEO Igaz-é Mit mondál? Ah tul-boldog szivemnek oszlasd kételyét! JULIA Mondd, ki vagy te ? Ki az éjbe burkolva titkom kileséd. ROMEO Mint nevezzem magam előtted, nem tudom. JULIA Nem te vagy Romeo ? ROMEO Az nem akarok lenni, Ha ezen gyülölt név tőled választhat el. A szerelem át fog alakítni, S akkor énem más leszen. JULIA Ah ! tudod, hogy az éj elfátyolozza arczom, Te tudod ! És ha látná szemed rajt a pirt, Leolvashatnád könnyen arról Szivem legtisztább érzetét . . . El hiú habozás ! - Mondd, szeretsz ? . . . Kitalálom úgy is, hogy mit felelsz. Oh csak ne esküdjél az állhatatlan holdfényre, mert Ugy azt vélem, hogy a szerelmed is változékony leend. Szép Romeóm ! mondd egyszerün csak ezt: szeretlek. Én elhiszem. - S bizalmam benned oly szilárd, Óh jó uram! mint te bizalmas lehetsz én irántam. Ne vádold szűmet, - melynek isméred titkát - Hogy az könnyelmü és megfontolatlan ; Vádold e hűtelen sürű éji homályt, Mint titkom árulóját. ROMEO Im az Isten előtt esküszómat fogadd ! JULIA Zajt hallok, jőnek, - csendesen távozz innen ! ROMEO (eltűnik.) Harmadik jelenet. GREGORIO ÉS SZOLGÁK, GERTRUD. Gregorio és szolgák Itt senki, itt senki. Eltünt az apród. Az ördög segíti ; Mentője az volt ! A kis gaz ! itt vára Rejtekben urára, De gyanítva bajt, Innen kisuhant. S holnap bizonyára Minket gunyol majd ! GERTRUD Kiről beszéltek ti ? GREGORIO Montecchi apródjáról, ki urastól Ide tolakodva, meggyalázni meré a Capuletteket. GERTRUD Nem tréfa ez ? GREGORIO Nem, nem ! lelkemre. Egy Montecchi oly vakmerő Volt, hogy barátival bejő Az ünnepélyre. GERTRUD Egy Montecchi ? GREGORIO Egy Montecchi ! SZOLGÁK Tán szép szemeidért jöve az áruló GERTRUD Hiszen csak jöjjön, becsületemre ! Én ugyancsak megtanítom ! - meg ám ! E házba jönni kedve Nem lesz azután. GREGORIO Elhiszem ! SZOLGÁK Nem tagadja azt senki sem. Boldog éjt, legkedvesebb dajka. Jóság, erényed tartsa ég ! Áldjon meg ! és azt adja Hogy veszszenek Montecchiék. (Gregorio és szolgák el.) GERTRUD Áldva légyen a bot ! Mely egykor értem áll boszut rajtatok. JULIA (megjelen.) Te vagy Gertrud ? GERTRUD Én vagyok, angyalom ! Mi ok ! - hogy te ily későn nem alszol még. JULIA Vártalak. GERTRUD Menjünk ! JULIA Követlek, menj ! (Gertrud el. ) Negyedik jelenet. ROMEO, JULIA. ROMEO Ó bájos éjjel! esdve kérlek, Hagyd e varázs álmiban szivemet ! . . . Az ébredéstől félek ! És hinni sem merem, hogy ez való lehet. JULIA Romeo ! ROMEO Dága éltem ! JULIA Még egy szót, aztán jó éjt ! Holnap küldök hozzád valakit s ha kivánod Vélem a házasságot, Ugy izend meg attól, mikor és hol keljünk egybe ? Áldást isten előtt mi helyen ád a pap frigyünkre ? Aztán ó én uram ! te léssz parancsolóm, Életem, üdvem, boldogságom; S a mi nem te vagy, ezt mind feláldozom . . . Ám ha a te szived tőlem csak kába szerelmet Óhajt; ah! úgy felszólítalak, boldogságomra kérlek : Hogy többé ne láss, - s hagyj inkább Kínfájdalmat tűrnöm ez élten át. ROMEO Ah ! bizzál szavamban : imádlak ! Te űzöd el éjem - hajnalcsillag ! Csillagom ! utánad szűm, szemem sovárg. Te vagy királynőm ! parancsolj életemmel ! Lelkemben a homályt oszlasd el S küldj egedből rám fénysugárt: GERTRUD (kivül.) Julia, Julia ! JULIA Szólítanak . . . ROMEO Ily hamar ? JULIA Menj ! - ah! reszketek hogy együtt találnak. GERTRUD (kivül.) Julia Julia ! JULIA Jövök ! ROMEO Ó hallgass rám ! JULIA Halkabban szólj. ROMEO Nem, nem szólított senki sem. Ah ! még ne távozzál el ! - Hagyjad kezedben Hogy feledjem, kezem. JULIA Ah ! valaki meglephet ! Hagyj el engem, és bocsásd el kezem ! Jó éjt, isten hozzád ! ROMEO Isten hozzád ! EGYÜTT E bucsuszó oly édes búval tölt el, Hogy reggelig ismétleném : isten hozzád ! JULIA Romeóm, most kérlek, hagyj el, menj ! ROMEO Ó kegyetlen ! JULIA Miért is hiválak vissza ? - Ó zavart fej ! Ha te vagy közelemben, Lám szivem oly feledékeny. Úgy szeretném, hogy menj, De nagyon távol nem ! Csak mint a rab madár, (Melyet leányka tart, Megkötve rövid selyem szálra. ) Szegény ! alig felszáll, S egy kis távolra hat ; Őt a lányka immár, Magához viszarántja, Ugy félti, ha szabad, Ha tőle messzebb jár. ROMEO Ah ! még ne távozzál el ! JULIA Fájdalom! mennem kell. Jó éjt ! isten hozzád ! ROMEO Isten hozzád ! EGYÜTT E bucsuszó oly édes búval tölt el, Hogy reggelig ismétleném : isten hozzád ! JULIA Jó éjt, isten hozzád ! ROMEO Menj ! szelid nyugvást, - jó éjszakát ! Kedves ajkad pirján báj mosolygás pihenjen ! Álmodjál édes álmokat ! E szó : „szeretlek" hangozzék füledben, S a szellő adja át neked hő csókomat. Harmadik felvonás. (Lörincz barát szobája.) Elsö jelenet. LŐRINCZ, ROMEO, MAJD JULIA, GERTRUD. ROMEO Szent atyám, isten áldjon ! LŐRINCZ Hogyan ? alig köszönt be A reggel, kerül az álom már? - Mi hoz ily korán én hozzám ? Csak nem jövél szerelmi ügybe' ? ROMEO Jöttöm czélját, atyám ! találtad ; - az szerelm. LŐRINCZ Szerelm ! - a melynek Rozalin, a tárgya. ROMEO Ne említsd e nevet, hagyjad felednem azt, - A ki előtt feltárult ég dicső világa Vágyik-e látni az, ily földi árnyakat? - Ki szeretné Rozalint, Juliát a ki látta ? LŐRINCZ Mi ? - Capulet Juliát ? ROMEO Im itt van ! JULIA (bejön) Romeóm ! ROMEO Lelkem hivott ide. S hogy itt vagy, elnémul az ajkam. JULIA Atyám ! férjül óhajtom őt. Néki adom kezem tiszta szivemmel, Én hiszek, bizom szerelmében ; Köss egybe hát isten előtt. LŐRINCZ Ah ! habár haragot, vészt vonnék enmagamra, Gyámolítom e tervetek. Igy megszün tán családtok százados viszálya. Kioltja azt szerelmetek. ROMEO (Gertrudhoz.) Őrködjél ott künn ! (Gertrud el.) LŐRINCZ Az Ur ki most tanútok, Legyen oltalmazótok, Adja reátok malasztját ! - Színe előtt térdre hát ! (Romeo és Julia letérdelnek.) Isten ! ki teremtéd az embert, Annak testéből véréből a nőt alkotád, S a házasság kapcsával egyesítve őket. Megszentelte áldott kezed A felbonthatatlan frigyet, - Hatalmas szent isten ! tekints le Jósággal teremtményeidre ! Kik esdnek a porból hozzád. - ROMEO ÉS JULIA Uram ! hiven követjük törvényid szavát ! LŐRINCZ Hallgassad meg buzgó imámat ! Szolgálódra kegyesen áraszd A szerelm s a béke üdvét ! - Legyen erény a gazdagsága, Ha kisértetnék, az megtartsa, S vezesse a jóra szivét! ROMEO ÉS JULIA Uram ! oltalmazóm, gyámolóm légy ! LŐRINCZ Adj nékik boldog vén kort, Jámbor híved legyen minden utódjok, S haladjon az erény útján ! ROMEO ÉS JULIA Uram ! minden bűntől tartsad lelkünk tisztán. LŐRINCZ Adj malaszttelt áldást frigyükre, Az egyítse őket örökre ! S övék legyen a mennyország. ROMEO ÉS JULIA Uram ! nézz le mi ránk, Halld meg buzgó imánk ! LŐRINCZ Romeo ! szereted, s nőül veszed Juliát ? ROMEO Igen, szent atyám ! LŐRINCZ S te Júlia ! férjhez mégy-e hozzá? JULIA Igen, szent atyám ! LŐRINCZ Isten előtt, ki lelketekbe lát, Megáldalak mint hitves párt ! MIND Ó boldogság ! Ó szép örömnap ! Melyen szent esküszónk az egekbe felszállt ! Mindenható, jóságos isten Áldva légy! vedd forró hálánk! Változás. Köztér. Második jelenet. STEPHANO. STEPHANO Uram nyomát nem lelem már egy napja! Ti nálatok van tán, Capulet uramék ? - Ej lássuk csak, vajjon a sok cseléd Kijön-e még ma is ? - ha dalom ujra hallja. Mit csinálsz te fehér kis gerle A sasok fészkiben ? Majd elszállsz egykor szárnyra kelve, Elcsal a szerelem ! A sasok csak harczokra vágynak, Karmaikkal, csőrükkel vágnak, S gyilkolnak untalan . . . Hagyd el őket, szelid kis gerle Te gyöngéd csókra, hő szerelemre Alkottatál csupán. És ti . . őrizzétek ! . . Mert maholnap már A ti szép gerlétek Szárnyat old s elszáll. Távolban feltün egy him gerle S nyilgyorsan erre tart. A vad fészek körül repkedve Búg, turbékol, sohajt. És a mig a sasok tobzódnak, A konczok fölött, benn zajongnak Hogy reng belé a táj. Addig a csillagoknak, s éjnek Elmondá érzelmét szivének A hű szerelmes pár. Sasok őrizzétek ! Mert maholnap már A ti szép gerlétek Szárnyat old, s elszáll. Aha' ! itt vannak már ! Harmadik jelenet. BENVOLIO, TYBALT, PÁRIS, SZOLGÁK, GREGORIO, CAPULET, MAJD MERCUTIO ÉS ROMEO. VOLT. GREGORIO Mily ördög adta ének Rongálja itt a tiszta léget ? STEPHANO Nem tetszett dallamom ! GREGORIO Ejnye lám ! - hisz ez ő ! Kit épen tegnap futtatánk oly szépen meg. SZOLGÁK Ugy van ! ő az A vakmerő gaz ! STEPHANO (dalol.) Sasok őrizzétek ! s. a. t. GREGORIO Ifju barátocskám ! vajjon miért ez ének ? Talán azért, hogy véle bosszants bennünket ? STEPHANO Kedvem van dalolni. GREGORIO Ej lám ! ej lám ! Hátha ily ének-csíny alkalmával a lantod Darabra törnék hátadon. STEPHANO Akkor lant helyett fogok kardot, S hidd el, jól tudok játszani azon. GREGORIO Patvarba ! ilyen muzsikának Itt is kedvelői akadnak. STEPHANO Jer hát ! mindjárt adok leczkét. GREGORIO No állj ki ! SZOLGÁK Halljuk most ! halljuk a szép zenét ! Hah ! mint lángol! Mily dühös ! Milyen bátor ! Mint egy hős. Ő fiatal gyermek bár, Férfiúval szembe száll. Ugy tud vívni, Szúrni, vágni, Mint egy kész Jó vitéz. MERCUTIO (be) Támadás gyermek ellen ! Piha ! Ez már gyalázat ! mely Capulettekhez méltó. - A milyen úr, olyan szolgák ! TYBALT Önnek nyelve nagyon is éles, uram ! MERCUTIO De élesebb e kard ! TYBALT Azt látni kén előbb. MERCUTIO Állj ki ! - meglátod majd. ROMEO (bejön.) Álljatok meg ! MERCUTIO Romeo ! TYBALT Romeo ? - Ezt most démona hozta ! (Mercutióhoz.) Engedd meg, hogy kettőtök között Ennek adjak előnyt. - (Romeóhoz.) Hitvány Montecchi te ! rajta ! hamar vonj kardot. Te csúf tolakodó ! Házunk bemocskolád ! Azért ma vérrel kell lakolnod, S fizetned meg az árulást Te ! - ki hozzánk bélopódzál, Szólni merél Juliával, S mi több ! suttogva, titkosan, - Im halljad ajkimról, mint gyűlöllek, utállak Hitvány czudar vagy ! ROMEO Nyugodtan ! - Ugy látom, nem ismersz, Tybalt ! S hasztalan bántasz engem. - Van rá okom, hogy szeressen szivem. És ez a sziv lefegyverzi kezem. - Czudar nem vagyok, hitvány sem ! - Ég veled ! (indul. ) TYBALT Eh ? mind hiába ! A bántalomért meg kell lakolnod. - Gyáva ! ROMEO Téged sohse bántottalak Tybalt ! S a régi gyűlölet kihalt. MERCUTIO S e mocskot eltűröd ? - Mit hallok ! Romeo ! mivé levél ? No hát ! ha te még erre sem ragadsz kardot, Ugy a becsületért, s érted megvivok én. ROMEO Mercutio ! az égre kérlek. MERCUTIO Nem ! - E sérelmért bosszul állok. Nyomorult gaz Tybalt ! Jer állj, ki ! - védd magad ! TYBALT Itt állok már. ROMEO Hallgass reám ! MERCUTIO Hagyj engem el ! KAR A győzelem övé leszen. Stephano, Benvolio, Mercutio és a Montecchiek Capulet ! Capulet ! ronda fajzat! Most remegj boszunktól. (Tybalt és Mereutio vivnak.) TYBALT Reád szégyen, gyalázat ! Nyeljen el a pokol ! PÁRIS, GREGORIO ÉS A CAPULETTEK Montecchi ! Montecchi ! ronda fajzat ! sat. ROMEO Átkos viszály ! utálat ! Mikor lesz ment csapásidtól Ez a világ És borzadalmaidtól ? - MERCUTIO Ah ! - talált ! ROMEO Talált ? MERCUTIO Vigye ördög a ti családitok! - Mi rossz hoza téged közénk ? - ROMEO Ó irgalmatlan végzet ! hamar segélyt! MERCUTIO Segítsetek, (elviszik, meghal.) ROMEO Ah ! okosság ! béketűrés! most végre hagyj el! Boszu ! s te vad harag, gyuladj fel ! Légy te vezérem, irányt te adj ! - Tybalt ! itt a hitvány aljas, gyáva te vagy ! Helyt adjatok ! - Halál reád ! MIND Helyt adjatok ! TYBALT Tágítsatok ! - Halál reád ! MONTECCHIEK Capulet, Capulet ! ronda fajzat s. a. t. CAPULETTEK Montecchi, Montecchi ! ronda fajzat! s. a. t. ROMEO Ne ! vedd ! (leszúrja Tybaltot.) Negyedik Jelenet. CAPULET, VOLT. CAPULET Nagy ég ! Tybalt ! ! ! BENVOLIO Sebe mély, és halálos ! Fuss, a mig van időd. ROMEO Ah ! mit tevék ! Julia átkozni fog engem. BENVOLIO Itt halál vár reád ! ROMEO Óh találna bár ! - azt óhajtom. TYBALT (Capulethez.) Vég szavamat - üdvödre kérlek ! - hallgassad meg CAPULET A mit kívánsz, megleszem - fogadd im eskümet. KAR A herczeg ! CAPULET Igazságot ! CAPULETTEK Igazságot ! CAPULET Im Tybalt, rokonom ! - megölte Romeo. ROMEO Ő kezdé a vitát, s leszúrta Mercutiót. Azt boszultam meg én. - Sorsomat nyugton várom. MONTECCHIEK Igazságot ! igazságot ! HERCZEG Ez sok ! Ily vérontás ! - Szivtelen gyilkosok. Hát e bünös gyülölet nem ér soha véget? Hát ölni sohse fárad már ki vasatok ? S viszályitok miatt most családom szenved ! (Romeóhoz.) Törvény szerint, lakolnod most halállal kén, De minthogy nem te kezdéd - száműzlek én. ROMEO Nagy Isten ! HERCZEG Ha ez estén el nem hagyod a várost. Akkor csak tenmagadra vess! Ne várj tőlem, vétkes kegyelmet ! - Hajthatatlan birád leendek. Gyilkos, ki gyilkosnak kegyelmez. - ROMEO Száműzetés ! Óh jaj nekem ! - Jó ! - meghalok ! ámde őt látnom kell. Negyedik felvonás. Julia szobája. Első jelenet. ROMEO ÉS JULIA. JULIA Óh megbocsáték immár. Tybalt éltedre tört; S ha nem ejted el őt, akkor magad te halsz meg, - Szűmben a furdalás és a bánat megszünt, Mert hisz ő gyülölt, én szeretlek ! ROMEO Ah mondd ki még ez édes szót! JULIA Szeretlek óh Romeóm ! Szeretlek férjem ! forrón. EGYÜTT Óh násznak éje ! Óh égi boldogság ! A mely örökre Válhatlan fűz hozzád. Óh mily öröm ez élet ! Bűbája elragad, Szép mosolyod ad élvet, Gyönyört lehel szavad. Csókjaid által érzem A menny legfőbb üdvét - És megdicsőült lelkem Örökre a tiéd ! JULIA Romeo, mi lelt? ROMEO Hallod? Julia ! hallod ? A pacsirta jelenti a nap reggelét. JULIA Nem ! az nem a reggel még. Nem is pacsirtadal volt. Mely füledbe hatott, s szülte nyugtalanságod; - A kedves csalogány zengte bús énekét. ROMEO A pacsirtát hallám, a reggel hirnökét. Nézd az irigy sugár hogy tör felhőkön által, Mily halványak az éji fények, és a hajnal A látkör keleti ivén Minő mosolygva kél. JULIA Nem ! - az nem a reggel még, Nem fénye a hajnalnak. Viszfény az, nem egyéb - Mit vet a csillag-ár, - maradj csak ! ROMEO Ah ! kelljen halnom bár, maradok ! ! JULIA Ah ! Jól mondád : már virad. Menj ! sietve hagyd el Juliádat ! ROMEO Nem ! az nem a reggel még, Nem is pacsirtadal volt; A kedves csalogány zengte bús énekét. JULIA A pacsirtát hallám, a reggel hirnökét ! - Fuss szerelmem ! ROMEO Még egy csók ! és megyek, (megcsókolja Juliát. ) JULIA Óh bal végzet. ROMEO Ne hagyj el, még ne ! ah karjaim közt, maradj ! Mily boldogságot ad jövőben azon érzet, Hogy szenvedénk a multban szerelmünk miatt, JULIA Ah távozzál hamar Menj, hagyj el engem már! . . . Óh a bal végzet Hű keblemről letép, és válni kénytet. ROMEO Távoznom kell hamar. - Elhagylak téged már ! Óh a bal végzet Hű kebledről letép, és válni kénytet. EGYÜTT Ah e miatt Szűm keserv járja által, Mely kinosabb, Borzasztóbb a halálnál. ROMEO Ég áldjon, drága Juliám ! EGYÜTT Isten hozzád ! (Romeo el.) JULIA Szerelmem ! éltem ! isten hozzád ! Égi atyám ! te védd, te oltalmazzad. Második jelenet. GERTRUD, JULIA, MAJD CAPULET, LŐRINCZ. GERTRUD Kedves Juliám ! ah! hála az égnek. Férjed távozott már! - atyád jön e perczben. JULIA Ég! tudja tán? GERTRUD Nem ! gondolom nem. Lőrincz utána jön. JULIA Isten ! óh légy velem. CAPULET Mi ez ? lányom ! - oszlóban alig van az éjjel, Elhagyod nyughelyed, és itt talállak ébren ? Juliám ! minket egy gond, egy bú bánt, látom jól. Ugyanegy fájdalom vert fel álmainkból : - A fegyver vad zaját miként kövesse nászdal, Hogy töltsük bé hiven Tybalt vég óhaját ? - Fogadd el férjedül, a kit ő néked szánt, S mosolygj ! - bár csak könyiden által. JULIA Ki e férj, ki vajjon? CAPULET Nincs jelesb nálánál, - Az Páris gróf. JULIA Isten ! LŐRINCZ Óh hallgass ! GERTRUD Légy erős ! CAPULET Holtak kivánatát teljesíteni kötelességünk ! Isten igy akarja: szent törvény ez nékünk. Tisztelnünk kell tehát Tybalt vég óhaját. CAPULET Lőrincz atyától megtudod kőtelességed majd. Addig én fogadom meghitt barátinkat (El.) Harmadik jelenet. VOLT. CAPULET nélkül. JULIA (Lörinczhez.) Atyám ! oda minden Veszve vagyok. - Én szódra elrejtém A kétségbeesést, s a hő szerelmet szűmben. Adj tanácsot nekem, segélj ! Bal helyzetemből ragadj te ki engem ! Mondd, mit tegyek most ? beszélj ! - Ha kell, halni is kész vagyok. LŐRINCZ Igy hát halál meg nem riasztja lelked ? JULIA Nem, nem ! inkább halál, semhogy hitem szegjem meg. LŐRINCZ E nedüt idd tehát meg . . . Tested minden tagját Csakhamar jéghideg bágyadság járja át - Ez csak ál képe a halálnak, Ereidben a vér legott folyni megszün, Eztán a végenyészet sápadsága tűn - Fel rózsáin ifju arczodnak. Lezárul szempillád, mint a halál karján, Ekkor, a mig barátid sirva igy sohajtnak „Ő nincs többé" - midőn a rideg sirba zárnak, Égnek angyali ezt hangoztatják : „Alszik csupán ". Egy nap multával testedben támad uj élet S miként a szunnyadó szikra uj lángra éled, Sulyos álmadból te is ép ugy kélsz, Hűséges Romeód, s én magam a homályban Ott várnak rád, ébren mig nem léssz, - Majd távozol sietve, férjed hü karjában. Habozol tán ? JULIA Nem, nem ! - Atyám ! reád Bizva bizom az éltem. LŐRINCZ Holnap hát, (el.) JULIA Holnap hát ! - Változás. Negyedik jelenet. CAPULET, JULIA, KAR. CAPULET Leányom! óh hajolj mátkád kivanatára, Hadd kapcsoljon egygyé vele szent házasság. Jer az egyházba hát, itt már az áldott óra, Az oltárnál reátok vár üdv, boldogság. JULIA Boldogtalan szerelmem gyülölet közt fakad A koporsó lészen nászágyam majd. CAPULET Kedves Juliám ! térj magadhoz JULIA Ah ! ingadozom, - tartsatok fel ! Mily homály lesz köröttem ! - mi szózat hiv el ? Ez a halál ! - ah félek ! Atyám ! - ég véled ! (Összeroskad. ) CAPULET Drága Juliám ! - leányom ! Ah ! meghalt. MIND Meghalt ? CAPULET Meghalt ! MIND Szent Isten ! ! ! Ötödik felvonás. Capuletek családi sirboltja. Első jelenet. ROMEO, JULIA. ROMEO Itt van. - Üdvöz te sír ! néma, komor, sötét ! Nem sir ez ! nem, nem ! - Sokkal szebb e lak itten, Mint a milyet nyujthat az ég . . . Üdvöz te dús, pompás, fényes hajlék! - Ah ! ez ő, ez hívem ! - Jöjj, te síri világ, engedd őt látni még. Drága Juliám! nőm, te hőn imádott! Midőn balzsam lehelleted kiszivta halálod, Nem változtatott bájodon. Nem, nem ! szépséged, melyet csodálok Megmaradt ; most is oly tiszta, szelid e homlok, S nyájas a mosoly arczodon. Mért mutatod ily szépnek öt ? kaján halál te ! Tán hogy rideg karodba dőljek mielébb ? Hah! ez egy boldogság az, mit szűm vár epedve. S martalékod nem fut, önmaga jő feléd. Ah bátran tekintek e sirra, Mely nékem végre majd mellette nyugtot ad. Óh karom ; a kedvest szorítsd meg utoljára, S te ajkam ! add néki utolsó csókodat . . . Te érted kedves Juliám ! (Egy üvegcsét ürit ki.) JULIA (felébred.) Hol vagyok ? ROMEO Milyen álom! - Oh csodálat! Az ő szavát hallám, s kezem, fogva kezét, Érezé a vér nyuló melegét, Én reám tekint s feltámad !! JULIA Romeóm ! ROMEO Mindenható Isten ! ő él ! Juliám él valóban, JULIA Ég ! mily édes e hang ! mennyi varázs van e szóban ROMEO Én vagyok, én hitvesed, Ki örömittasan Átfoglak tégedet, S meghozom ujonnan A gyönyört, boldogságot, Mit szerelem, s ég adott. JULIA Ah ! te vagy ROMEO Jer ! fussunk innen. JULIA Boldogság ! EGYÜTT Jer velem a nagy világba, Jer ! ott vár az üdv, Fussunk együtt, ott vár az üdv ! jer ! Mindenható jóságos Isten! Áldva légy égi szent Atyánk ! ROMEO Hogy a szülők mindannyian oly kőszivüek ! JULIA Mit beszélsz Romeo ROMEO Sem kérés, sem a könyek, Őket mi sem indítja meg - Boldogság küszöbén óh Juliám Boldogság küszöbén vár a halál. JULIA Halál ! ah ! a láz fog el téged, Az ád ily sötét rögeszméket Egyetlenem ! ah ! térj magadhoz kérlek. ROMEO Óh jaj ! én holtnak hivélek, - És azért mérget ivék. JULIA Mérget ivál ? - Óh szent ég ! ROMEO Vigasztalódj te drága ! Hisz álmunk bájos volt. S szerelmünk égi lángja Síron túl élni fog. A sziklákon tör által, S mint dicső fénysugár Nem muló ragyogással Örök szebb létbe száll. JULIA Óh kínok ! óh gyötrelmek ROMEO Hallod Julia ! hallod ? A pacsirta jelenti a nap reggelét . . . Nem ! - az nem a reggel még, Nem is pacsirtadal volt! A kedves csalogány zengte bús énekét. JULIA Óh kegyetlen férj ! mondd, ez ölő italból Mért nem hagyád meg részemet (Kiveszi tőrét.) Ah! jer, te drága tőr! te hozzád fordulok, Jer! szabadíts meg engemet ! (Szivébe döfi.) ROMEO Hah! mit tevél ? JULIA Hagyj ! így boldog vagyok. Gyönyör, végtelen kéj az érzet, Hogy véled meghalok. Im még egy csók ! . . . Szeretlek ! . . . EGYÜTT Nagy ég! bocsáss meg ! ah ! (Vége.)