RICHARD WAGNER TANNHÄUSER SZEMÉLYEK: HERMANN, türingiai őrgróf basszus TANNHÄUSER, lovag, dalnok tenor WOLFRAM, lovag, dalnok bariton WALTHER, lovag, dalnok tenor BITEROLF, lovag, dalnok basszus HEINRICH, lovag, dalnok tenor REINMAR, lovag, dalnok basszus ERZSÉBET, az őrgróf unokahúga szoprán VÉNUSZ szoprán FIATAL PÁSZTOR szoprán NÉGY NEMES APRÓD szoprán és alt Türingiai lovagok, grófok és nemesek, zarándokok stb. A cselekmény színhelye: I. felvonás 1. kép: az Eisenach melletti Hörselberg belseje (Vénuszbarlang) 2. kép: Völgy a Wartburg előtt. - II. felvonás a Wartburg lovagterme. III. felvonás: Völgy a Wartburg előtt. Idő: a XIII. század eleje. ELSŐ FELVONÁS 1. KÉP (A Vénusz-barlang) SZIRÉNEK (kar; a színfalak mögött) Szállj partra nálunk! Hol vágyban égve mind csókra várunk, Mámorban, kéjben szívünkre zárunk! Szállj partra nálunk! Jöjj, csókra várunk! VÉNUSZ Szerelmem szólj, lelked hol jár? TANNHÄUSER (mintha álomból ébredne) Elég! Elég! Ó, ébren lenni újra! VÉNUSZ Szólj, ó mondd, mi bánt? TANNHÄUSER Szép álmom volt: Hogy láttam én mindazt, Mi régen messze tűnt, S egy lágyan csengő víg harang egyre hívott! mondd, mily régen nem hallottam ezt? VÉNUSZ Múltadon mért merengsz? Mondd el, mi bánt? TANNHÄUSER Itt nálad nem érzem azt, Hogy múlnak így a percek! Hónap, évek, minden ködbe vész, Mert nincsen fényben égő nappal, Sem csillaggyújtó holdvilágos éjjel, S a tájt nem látom én, míg zöldel újra, Ha jő a forró nyár, Hol sok madár áldja a fényt És bűvös májust hirdet! Nem hallom ezt, nem látom már soha? VÉNUSZ Ó, rá se gondolj! Dőre, balga álom! Tán unod már e földöntúli édent, Hol mindig csókra vár az ajkam? Talán bánt, hogy isten vagy, míg nálam élsz? Gondolj a régi kínra, melyben egykor éltél, Míg itt rád csak gyönyör vár! Én hősöm, jöjj! Most szóljon bűvös hárfád! Zengj édes vágyról, hogyha róla énekelsz, Még istennőd szívét is lángra gyújtod fel, Zengj édes vágyról, díja én, csak én vagyok! TANNHÄUSER Üdv szálljon rád, ím dalban pengem bájaid, Ó, égi nő, mily boldogságot adsz! A mámorért, mit szívem élvez nálad, E szép dal áld, mit ajkamra csalsz! Az édes kéjt már lázban égve várom, Ha vágyra gyújt vad bűvös égi láng! Mit isten élvez, földöntúli mámort, Boldog csak én, csak én voltam csupán. De nálad is mint ember élek, Ó, ennyi kéjt nem tűr a lélek, Ily mámort isten élvez tán, De szívem fáradt, mást kíván! A csók nem kell, nem kell a mámor, Csak kínra, gyötrődésre vágyom! Ez érzés űz ma tőled el, Ó, égi nő! Vénusz! Válnom kell! VÉNUSZ Mily szókat hallok? Milyen hang? Mily gyászos, bánatos e dal! Ha nincs már benned égi vágy, A régi láng, mely dalra gyújt, Ó, mondd, én forró szívem néked nem kell? Te drága, szólj, ha rám panaszod van TANNHÄUSER Bár szívem áld és mindig hálás néked, Ki itt él, mindörökké boldog az, Bódító kéj, mit karjaidban érzek, S ott általélem legszebb álmomat, Ha átölelsz, míg ajkad lángja éget, Csak édes mámort szívok róla én, Bár künn a nagyvilágban kín az élet, Mit nyújt a föld, az néked mind szegény, De lásd, én tőled mégis mennék, Az árnyas erdőn boldog lennék, Hol tiszta kék a fényes ég, Hol visszavár a tarka rét, Hol gerle búg az ősi tölgyön, Szólnak harangok bércen, völgyön, Ott élni vágyom! Tőled el! Ó, égi nő! Vénusz! Válnom kell! VÉNUSZ Te hűtlen! Jaj, ezt érdemeltem tőled?! Hisz gúny ma minden szó, mit kimond ajkad! Itt néked jó, s te mégis menni vágysz! Hát unod földöntúli bájamat? TANNHÄUSER Ó, drága Vénusz, rám ne szálljon átkod! VÉNUSZ Hát unod földöntúli bájamat? TANNHÄUSER Csak bájad az, mi engem tovakerget! VÉNUSZ Ó, jaj, te hűtlen! Csalfa! Ó, te álnok! Jaj! Ó, el ne menj! Te mért menekülsz tőlem? Ó, jaj, te hűtlen! Ó, te álnok! Csak maradj itt! Én nem bocsátlak el! Ó, ne hagyj el! Csak maradj itt! Ó! TANNHÄUSER Nem volt ily mély a vágyam, Nem volt soha, mint most, Most, mikor tőled, szép Vénusz, válni kell, Most, amikor tőled, szép Vénusz, .válni kell! VÉNUSZ Szerelmem, jöjj! Vár barlang mélye, Hol rózsaillat ringat el! Egy isten boldog lenne véle, Oly édes és oly szép e hely! Ha nyugszol selymes pázsitágyban, Elszáll a bánat és a gond, A hűvös szél míg csókol lágyan, Szívedben már a kéj vágya zsong! Ott messze távol csábít bűvös ének, Keblemre jöjj, lásd, vágytól égve kérlek, Az égi nektárt ízleld ajkamon, A szívem lángját néked átadom! Ha átölelsz és lázban ég az ajkunk, A kéjek mámorában csókba forrunk! Ó, jöjj, ne áldozatnak érezd magad, Hiszen égi lángra méltó csak te vagy! SZIRÉNEK (kar; m. f.) Szállj partra nálunk! VÉNUSZ Én álmom, dalos hősöm, SZIRÉNEK (kar; m. f.) Jöjj, csókra várunk! VÉNUSZ Elhagysz mégis? TANNHÄUSER Ím néked szól, csak rólad zeng az ének, Mit vágyam szült, e dal csak téged áld! Forrása bájad minden jónak, szépnek, Csak édes mámort, boldog éltet ád, Mint égi tűz, bennem a láng csak égjen, A fénye néked tündököljön ott! Halld, az egész világ, ég haragja ellen, Míg élek, mindig érted harcolok! De hív a völgy, a bérc, hol éltem, Csak szolgasors, mit nyújthatsz nékem, Így élni, lásd, ezt nem bírom, Szabadság, róla álmodom! A lelkem érte harcra száll, Bár érjen vész, vagy zord halál! Most érted, mért is hagylak el? Ó, égi nő! Vénusz, válnom kell! VÉNUSZ Hát menj, ó, tébolyult! Csak menj! Te álnok, lásd, én küldelek! Nem kellesz már! Csak menj! Csak menj! Érjen a sors mit balgán vágysz, Érjen a sors, balga, mit. vágysz! Csak menj! Csak menj! Rút embernyáj közt kínban élj, Mind gőgös, álnok, szívük jég. Ily gyűlölt nép itt ránk nem lel, Föld mélye védve rejt minket el! Csak menj, te őrült, bár üdvre vágysz, Bár üdvre vágysz, ott el ne érd! Tőlem te gőggel telve mégy, Majd látlak megtört szívvel még, Ha sír a lelked, vágyod a kéjt, S koldulsz, hogy nálam boldog légy! TANNHÄUSER Ó, drága Vénusz, áldjon ég! Én vissza úgyse térek már! VÉNUSZ Ó, vissza nem térsz már soha! Már soha többé! Érjen el az átkom, te föld, S te, gőgös nép, mely rajta élsz! Varázsom nem találod, bárhogy kéred! Ma úr és hős vagy, holnap szolga légy! Jöjj vissza, kérlek, visszatérj! TANNHÄUSER Énnekem már csak fáj a kéj! VÉNUSZ Jöjj vissza, hogyha mámor kell! TANNHÄUSER A mámor űz ma tőled el! VÉNUSZ Nincsen ott néked irgalom! TANNHÄUSER A bűnt megváltja bánatom! VÉNUSZ Rád soha náluk üdv nem vár, Jöjj vissza, hogyha üdvre vágysz! TANNHÄUSER Az üdv! Az üdv nékem csak Mária! (Vénusz eltűnik, a szín átváltozik) 2. KÉP (Völgy a Wartburg előtt) PÁSZTORFIÚ Szép Holda elhagyta rejtekét, És járt az erdőn, a réten, Hogy hallám édes, lágy énekét, Szép arcára ámulva néztem. Majd rám tündéri álom szállt, S hogy eltűnt, minden fényben állt És ébred már a bájos, A szép, a jó, enyhe május. Ajkamban vígan szól a síp: A május itt, a május itt! IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar; először a színfalak mögött; majd a színen átvonulnak s távoznak) Hozzád vándorlok, Jézusom,* Ki végreményem szirtje vagy. Üdvözlégy, drága tiszta szűz, Búcsúmra add áldásodat! Ah, bűnöm súlya majd lenyom, Már nincs erőm tovább viselni, El, béke hát és nyugalom, Szívem kínárral vágy betelni. A kegy malaszt szent ünnepén Alázattal vezeklek én, Megáldva, kit átleng a hit, Mert megbocsátják bűneit... PÁSZTORFIÚ (a zarándokokhoz) Hahó, mind áldjon az ég, Egy imát mondjatok el értem! TANNHÄUSER Nagy Ég, a szívem áld! Végtelen jó vagy, vedd el bűnöm! (Pásztor és zarándokok el) IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar; egyre távolodva) Hozzád vándorlok, Jézusom, stb. TANNHÄUSER Nagy súly a bűn és átkos tűz, Már nem bírom, már el nem csábít, Nem békét vár, míg szívem űz, Kín, égő kín, mit lelkem áhít! A *-gal jelölt karszövegeket Ábrányi Kornél fordította. IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar; igen messziről) A kegy malaszt szent ünnepén... stb. (Egyre erősbödő vadászkürtszó hangzik) ŐRGRÓF (kíséretével megjelenik; észreveszi Tannhäusert) Ki térdel ott oly ájtatos imában? WALTHER Tán bűne van. BITEROLF Úgy látom én, egy lovag. WOLFRAM (megismeri Tannhäusert) Hisz ő az! WALTHER, HEINRICH, BITEROLF, REINMAR Henrik! Henrik! Ó, te vagy? WOLFRAM Hisz ő az! ŐRGRÓF Lám, te itt nálunk? Újra látunk téged itt, Ki innen gőgös szívvel mentél? BITEROLF Szólj, mi történt, Hogy mégis eljössz hozzánk? WALTHER, HEINRICH, REINMAR, ŐRGRÓF Kérlek, szólj! BITEROLF Hogy békülj, vágyad az, vagy újabb harc? WALTHER Béke a vágyad, avagy harc? WALTHER, HEINRICH, BITEROLF, REINMAR Vagy harc? WOLFRAM Mért kérditek? Az arcán gőg nem látszik! (Tannhäuserhez) Úgy vártunk rád, te drága dalnok, Bár szíved egykor tőlünk távol vitt! WALTHER Nos vélünk jöjj, ha békét vágysz! BITEROLF Csak légy a régi hű barát! WALTHER, HEINRICH, BITEROLF, REINMAR No jöjj, no jöjj, légy hű barát! ŐRGRÓF Jó dalnok, üdvözöllek én! Mondd el, hogy merre vitt a sors? TANNHÄUSER Oly távol innen vándoroltam én, Hol szívnek enyhülés vagy béke nincs. Ne kérdj! Nem harci vággyal jöttem én, Áldjon az Ég, hadd menjek innen el! ŐRGRÓF Ó, nem! Te újra köztünk élj, mint régen. WALTHER Maradj csak itt! BITEROLF Mi nem bocsátunk el! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, REINMAR, ŐRGRÓF Vélünk jöjj! TANNHÄUSER Ó, nem! Kerget az átok innen, WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF Csak jöjj, csak jöjj! TANNHÄUSER Itt béke úgysem várna rám! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF Ó, jöjj! Te nálunk boldog lennél, Mind várnak régi társaid! Mind várnak rád hű társaid! Itt várnak hű barátok rád! TANNHÄUSER E gyötrő útnak vége nincsen, És visszanéznem tiltva már! Csak el, csak el, ó, hagyj csak el! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF Ha erre jársz, el mért is mennél? Ma végre újra látunk itt, El mért is mennél? WALTHER: Ó, jöjj, itt boldogságban élnél! Most vélünk jöjj! No jöjj, ne menj, Ó, maradj itt! HEINRICH Ó, jöjj, itt nálunk boldog lennél, S rád boldog élet vár! Most vélünk jöjj, el ne menj, El újra mért is mennél?! Itt boldog élet vár! Maradj, no jöjj, Ó, maradj itt! WOLFRAM Ó jöjj, ó jöjj, itt nálunk boldog lennél, El újra mért is mennél?! Vélünk jöjj, Maradj, ne menj! BITEROLF Ó jöjj, csak jöjj! Itt nálunk boldog lennél, Most jöjj csak vélünk, el ne menj! El újra mért is mennél?! Itt boldog élet vár! Maradj, ne menj! Maradj, no jöjj! Ó, maradj itt! REINMAR Ó jöjj, csak jöjj, itt boldog lennél! El mért is mennél? Velünk jöjj, Ó jöjj, maradj itt, ó, maradj itt, ne menj! No jöjj, ne menj, ó, maradj. itt! ŐRGRÓF Velünk jöjj! Itt nálunk boldog lennél, Most vélünk jöjj, ó jöjj, el ne menj! El újra mért is mennél?! Itt boldog élet vár! Ne menj, no jöjj! Ó, maradj itt! WOLFRAM Maradj Erzsébetért! TANNHÄUSER Erzsébetért! Ó, égi Jóság! Csak Tőled jő ez édes név! WOLFRAM Ajkán e drága névvel hű barátod hív... (az őrgrófhoz) Ha engeded uram, Elmondom néki, milyen boldog ő! ŐRGRÓF Mondd el, mily rejtély, mily varázslat ez. Légy véle, ó nagy Isten, hogy feloldja e bűbájt! WOLFRAM Ha versenydalra bátran nyílt az ajkad, A pályadíjat hányszor nyerted így, Mely ránk is szállt, ha győztünk néha rajtad, Egy drága szív csak néked volt a díj! Tán még az Ég is melléd állt, Hogy ajkadról az ének szállt, Mert vágyra gyúlt a dallamán Egy tiszta, szűzi lelkű lány. Mert lásd, hogy minket úgy elhagytál, Szívéhez már a dal nem fért, Fájt látni kíntól sápadt arcát, Csak árva bús magányban élt, Ó, csak árva bús magányban élt. Jó dalnok, jöjj, ne menj el tőlünk, Hadd zengjen nékünk szép dalod! Hol rég oly bátran küzdött vélünk, Most újból szálljon, csengjen ott! Jöjj vissza hát, te drága dalnok, Jöjj vissza hát! Az ének fűzzön egybe vélünk, Mint jó testvérek élünk majd! WALTHER, HEINRICH, BITEROLF, REINMAR Ne menj el, Henrik, kérve kérünk, Ránk többé harc ne hozzon bajt, Ránk átkos harc ne hozzon bajt! Az ének fűzzön egybe vélünk, Mint jó testvérek élünk majd! ŐRGRÓF Jöjj vissza hát, te drága dalnok, Most vélünk jöjj, ó jöjj csak vélünk! Ránk átkos harc ne hozzon bajt! TANNHÄUSER Ő vár! Ő vár! Ó, jöjj, vezess hozzá! Látom, hol egykor boldog voltam, Már nyitva áll a nagyvilág! Az égbolt szebben fénylik ottan, A réten virul száz virág! Mily jó, a szép tavasz ha ébred És rám ezernyi hangja száll! A vágytól ujjong tűzben égve, Csak űz és hajt a szív, a vágy! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF Ó visszatér, kit holtnak véltünk, Ma végre fénylik ránk az Ég! Mert őt most visszaadta nékünk, Őt újra visszaadta nékünk. Szent égi Jóság, áldva légy! Majd hallgat ránk, ha száll az ének, A bájos, tiszta, szűzi lény. Ma hálát vígan zeng az égnek A dal, mely hű szívünkben él! És vígan száll a hálaének, Mely hű szívünkben él, Mely minden szívben él! TANNHÄUSER Már hív a táj, hol boldog voltam, Az élet útja nyitva áll! A szép tavasz oly jó, ha ébred, Új fényben rám ezernyi hangja száll. A vágytól ujjong tűzben égve, Csak űz és hajt a szív, Űz, hajt a szív! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF Ő visszatér, kit holtnak véltünk, Most újra ránk mosolyg az ég, Mert ránk mosolyg a fényes ég, Majd hallgat ránk, ha száll az ének, A bájos, tiszta, szűzi lény. Ma hálát vígan zeng az égnek, Ma hálát vígan zeng a fényes égnek, A dal mely minden szívben él, Az égbe vígan száll az ének, Mely hű szívünkben .él, úgy él! MÁSODIK FELVONÁS (A Wartburgi vár lovagterme) ERZSÉBET Ujjongva látlak újra téged, Úgy áldalak, te drága hely! Itt ébredt szép dalára lelkem, Sok gyászos álmom űzte el. A bűvös dalnak vége, Az ég oly búsra vált, Majd szívemből a béke És vígság véle szállt! Most újra vágyban ég a szívem, Az ég ma újból fénylik rád, Mert jő a hős, kit vártunk híven És boldog éltet ád! Most újra vágyban ég a szívem, Az ég ma újból fénylik rád, Mert jő a hős, kit vártunk híven, Ő nékem boldog éltet ád! Úgy áldlak én, úgy áldlak én! Te drága csarnok, áldalak én! (Tannhäuser jön Wolframmal) WOLFRAM (Tannhäuserhez) Ím ott van! Menj csak hozzá bátran, menj! TANNHÄUSER (Erzsébet lábaihoz borul) Ó, úrnőm! ERZSÉBET Ó, kelj csak föl! Bocsáss! Itt nem láthatlak én! (Távozni akar) TANNHÄUSER Egy szót! Ó jöjj és láss előtted térden itt! ERZSÉBET Ne térdelj már, Ó, ne hullj térdre itt, Hol téged illet a legfőbb hódolat! Ne térdelj hát! Lásd, szívem áld, Hogy újra visszatérsz! De mondd el, merre jártál? TANNHÄUSER Tőletek oly távol, messze tájon, Hol soha nem jő nappalra éj, És ködbe vész a múlt. Lelkemre szállott bús felejtés fátyla, Egy emlék mégis él szívemben most is: Az, hogy nem volt remény, véled hogy szóljak, De arra sem, hogy újra látlak téged. ERZSÉBET És mi volt az, mi onnan elhozott? TANNHÄUSER Egy égi jel, egy drága, érthetetlen bűbáj! ERZSÉBET Ó, áldott égi bűbáj, hálás a szívem néked! Bocsásd, bocsásd meg nékem ezt a zavart! Tán álom ez, mit balga gyermek lát, Szép délibáb, mely fogva tartja lelkem. Már rám se ismerek! Ó, kérlek, jöjj és fejtsd meg nékem Ezt a bűvös rejtélyt! Ha szállt a dal, az ének, Én is mindig hallgatám, A dalnok-verseny nékem Szép játék volt csupán! Hogy dalod zengett, nyílt ki nékem. Egy végtelen, egy szebb világi Majd fájdalomtól sírt a lelkem, Majd gyönyörűség járta át, Egy érzés, ami új volt nékem, Mi vágyat kelt és üdvöt ád! Sok régi álom, melyben éltem, E vágytól színtelenre vált, S hogy aztán rád hiába vártam, A béke és a kedv elszállt S a dalban, melyre mindig vágytam, Gyönyört a szívem nem talált, Csak kínzó bánat volt az álom, Az ébredés új gyötrelem, A régi kedvem nem találom, Henrik! Henrik! Mondd, mit tettél velem? TANNHÄUSER Egy isten gyújt a szívben vágyat, Ajkamra dalt is ő adott, Őt hallod benne csengve lágyan És néked el csak ő hozott! ERZSÉBET, TANNHÄUSER Ez óra áldva légyen, Míg élek, áldom én, Hogy újra látlak téged, Kit mindig vártam én. ERZSÉBET A nyári éj úgy lángol és fényét ontja rám, Dús fényét ontja rám, A szívem ég a vágytól, Úgy ég a vágytól Új élet hajnalán! A szívem ég a vágytól, Mert boldog élet vár, Mert rám a boldog élet, új élet vár! TANNHÄUSER Ez órát áldom én! A régi boldog élet Most újra nyitva áll, Szent vágyban égve érzem, Egy árága angyal engem várt Egy égi angyal engem vár, Egy drága angyal engem vár, Csak engem vár! (Wolframmal együtt távozik) ŐRGRÓF (belép; Erzsébethez) Hát újra lát e fényes csarnok, Melyet úgy kerültél eddig? Végre körünkbe hoz téged is a nemes verseny? ERZSÉBET Ó, bátyám! Jó atyám vagy nékem! ŐRGRÓF Nézz reám és áruld el, mit rejt a szíved? ERZSÉBET Ó, nézz szemembe. Szólni nem tudok! ŐRGRÓF Hát légyen még zárva az ajkad, Hogy szóra nyíljék, várni kell. Mit szíved érez, rejtve tartsad, Míg vágyad jő, hogy feltárjad. Hogy bátran, feltárjad! Jöjj hát, az ének földöntúli hangja; Mely bűvöletben tart, Az tárja fel a titkot, Hadd legyen műve teljes, És véle majd célhoz így ér a tett. (A várudvarból trombitaszó hangzik) Már vendégeink érkezését hallom, Kiket az ünnepélyre hívtam én, Még nem volt ennyi dalnok itt, Mert híre járt, Hogy díjat tőled nyer, ki győz! (Bevonulnak a vendégek) LOVAGOK, NEMES URAK ÉS HÖLGYEK (kar) Szép csarnokod mi áldva üdvözöljük,* Hol béke leng, s művészet mindenütt, Hol még soká zenghesse ajkunk: Türingi herceg, gróf, Hermannak üdv! Türingi herceg, grófnak üdv! (A vendégek helyet foglalnak, belépnek a dalnokok, kiket apródok a helyükre vezetnek) ŐRGRÓF (a dalnokokhoz) Sok szépet hallott már e díszes csarnok, Ha ajkatokról zengőn szállt az ének, A vers, ha bölcs, vagy tréfás volt a dalban, A szívünk mindig új gyönyörre lelt. Ha szólt a kürt és véres harcban álltunk, Védve a szent, az áldott ősi hont, S ha meghódolt a Welfek durva népe, Vagy átkos pártviszályon győztünk bölcsen, Épp annyit ér a szép művészi érdem. A hit, mely tisztaságot áraszt, Az erény és a női szépség A művész lelke által nyer magasztos díszt, Sugárzóbb fényt. Ím egybegyűltünk, ünnep virradt ránk, Ma, hogy egy drága dalnok hozzánk visszatért, Kit eddig fájva nélkülöztünk. Mi volt, mi visszaadta nékünk újra? Tán csodálatos rejtély, úgy hiszem; A dal varázsa fényt derítsen rája, Ezért néktek e kérdést fölteszem: Vágyunk ha éled, lángját föl mi gyújtja? Nékem ki most szép dalban méltó választ ád, Erzsébet díja várja őt! Nos, csengjen hát a dal nagy bátran, szépen, S még méltóbb, szebb jutalma tőlem lészen! Föl, dalos hősök! Zengjen hát az ének! Van cél és szép a díj, Küzdésre föl! Előre hála néktek híveim! VENDÉGEK (kar) Üdv! Üdv! Türingi herceg, üdv! Művészet hű barátja, üdv! Üdv! (Mind leülnek, előlép a négy apród, aki átveszi a dalnokoktól a nevüket feltüntető cédulákat és arany serlegbe helyezi, amelyből Erzsébet egyet kihúz) APRÓDOK (a nevet felolvassák) Wolfram von Eschinbach, te kezdd el! WOLFRAM (felemelkedik) Ámul szemem, ha jár e fényes körben, Szívem e látvány lángra gyújtja föl. Ím híres hősök, bátrak, jók és bölcsek, Az ősi bércen egy-egy délceg tölgy. És nézem ámulva a bájos nőket, Szép kertnek ékes rózsaszála mind. Tündéri kép, míg vágyva nézem őket, Csak hallgatok, dal hozzá méltó nincs. Felnézek most, egy csillag jő az égre, Elvakít, lángja csodás fényben áll, Ott gyűjti egybe mind, mit szívem érez És halk imában lelkem véle száll. Majd hív egy csillogó, egy égi forrás, Mely bűvös, szép és csengő hangja lágy, Hogy szomjam oltsam, félve lépek hozzá, S eltölti szívem mondhatatlan vágy... De mért is szennyezném e szűzi forrást, Hogy véle hűtsem lázas véremet, Csak ájtatos lélekkel nézem folyvást, Ki érte áldoznám az éltemet... E dalban mondtam így el néktek híven, Mit érzek én, ha vágyban ég a szívem. (Leül) VENDÉGEK (kar) Való, dalodnak üdv, malaszt!* TANNHÄUSER (felugrik) Lásd Wolfram, én is boldog vagyok, E forrást hogyha nézhetem. Nincs, aki róla hírt sem hallott, Csak néki hódol énekem. Ám én e forrást akkor látom, Ha szívem édes vágyban ég, És véremet ha hűtni vágyom, Csak úgy szürcsölöm hűs vizét! Eloltja lázas ajkam szomját, E gyönyört hányszor érezém! Oly bűvös véghetetlen forr ás, Miként a vágy is végtelen. És hogy a vágyam mindig égjen, Én csak e forrást élvezém, És tudd meg, Wolfram, szép az éltem, Ha üdvöm kéjben látom én! (Leül; szavait fagyos csend fogadja) WALTHER (feláll) A forrás, melyet Wolfram látott, Bennem is vágyakat fakaszt, Ki szomját véle űzni vágyott, (Tannhäuserhez) Te, Henrik, meg sem érted azt. Szóm így ha oktat, meg ne bántson, A szűz erény e szent forrás, És néki tisztult szívvel áldozz, Nincs arra méltóbb semmi más! Míg azért inná bűnös ajkad, Hogy szenvedélyed oltsa el, Úgy szent varázsa nem fog rajtad, Bár vágyod őt, de rá nem lelsz... Szomjad hogy oltsa majd e szűzi forrás, Szívedbe zárd, s ne ajkad érjen hozzá! (Leül) VENDÉGEK (kar) Üdv! Üdv! Walther! Dicső dalodnak!* TANNHÄUSER (gyorsan feláll) Ó, Walther, milyen balga ének! Mit ér ily dőre tisztaság! Ha ilyen szűzi vágyban égne, Kihalna mind a nagy világ. Hal Isten él, nézz áhítatban égve A távol kéklő, vagy csillagfényes égre, Ámulnod kell az ily csodán, Értelmed fel se fogja tán. Mit szívünk itt a földön élvez, A véred lángra gyújtsa fel, Kit test és vér rokonnak érez, Ha karja lágyan átölel. Ki mámort ád, őt ünnepeljed, Csak tőle várhatsz kéjt, szerelmet! (Leül) (Nagy izgalom a hallgatóság körében) BITEROLF (feláll) Csak jöjj és állj ki harcra vélem! Nincs, aki tűrné ezt a dalt. Tán gőgöd megbocsátja nékem, Ha én is szólok, íme, halld! A vágy, mely lánggal éget engem, Kardomhoz bátor szívet ád, S hogy vágyam mindig égjen bennem, Úgy érte vérem áldoznám! A női báj és szűz erényért, Mint hű lovag, küzdök, ha kell, Mi lángra gyújtja szíved vérét: E mámort én csak megvetem! VENDÉGEK (kar) Üdv, Biterolf! Kardunk fogadd!* TANNHÄUSER (indulatosan felpattan) Ó, dőre, balga Biterolf! Szerelmi vágyról mért is szólsz? Nem érted, úgysem érzed át, Mi nékem boldogságot ád. Mondd te szegény, mit élveztél te? És mámor nélkül mért is élsz? S ha volt is részed néha kéjben; Ily gyönyör, hidd el, mit sem ér! LOVAGOK (kar) Tovább ne szóljon! Vakmerő beszéd ez!* ŐRGRÓF (Biterolfhoz, aki kardot rántott) A kardot el! Mind maradjatok békén! WOLFRAM (feláll, mire mindannyian elcsendesednek) Nagy Isten, hívlak esdve téged! Áldd meg e dalt, ó, kérlek, áldd! Hadd látnom, hogy a bűn, a vétek E tiszta körből messze szállt! Én szűzi álmom, rólad e dallam áldva zeng, Mit égi tiszta bájad gyújtott a szívemben. Ég küld a földre téged, Lásd néked hódolok, Hadd szálljak én is véled, Hol lángol csillagod! TANNHÄUSER (felugrik) Ó, isteni Vénusz, rólad zeng az ének, Mit vágyam szült, e dal csak téged áld! Forrása, bájad minden jónak, szépnek, Csak édes mámort, boldog éltet ád! Ki véled szállt lágy öled mélyén az égbe, Az érti jól, mily kéj, mi boldogít! Ó, balgák, akik mámor nélkül éltek, Most fel, jertek utánam, Vénusz vár (Általános felháborodás) WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, VENDÉGEK (kar) Kárhozott lélek! Hagyjuk el! Hagyjuk el! Hagyjuk el! Ó jaj! Lám, ott volt, ahol Vénusz él, Ott járt, hol Vénusz él! NEMES HÖLGYEK (kar) Csak el! Csak el! Csak el! Ne lássuk őt! (A nők elhagyják a termet, csak Erzsébet marad) WOLFRAM Hallotta mind! Ez átkos dal Minket is rémes bűnre csal! Magasztal rút gyönyört és kéjt. WALTHER Ez átkos dal bűnre csal, Magasztal rút gyönyört és kéjt. HEINRICH Hallotta mind! Ez átkos dal Minket is rémes bűnre csal! Magasztal rút gyönyört és kéjt. BITEROLF Hallotta mind! Minket bűnös útra csal! Magasztal rút gyönyört és kéjt. REINMAR Hallotta mind! Ez átkos dal Minket is bűnre csal. ŐRGRÓF E dal bűnre csal, Magasztal rút gyönyört és kéjt. LOVAGOK (kar) Hallotta mind! Ez átkos dal bűnre csal, WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Mert Vénusz karjaiban élt! Mily szörnyű átok, kárhozat! A szívét járja át e kard! A pokol tüzén égjen el! A pokol nyelje el. Hadd vesszen ő, száműzni kell! (A lovagok kivont karddal Tannhäuserre támadnak, Erzsébet közbeveti magát) ERZSÉBET Ne bántsd! Állj! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Mit hallok! Ó, mit hallok! A tiszta szűz Erzsébet védi ezt a bűnöst?! ERZSÉBET Megállj! A szívem érte halni kész... Ily sebet kard nem ejthet rajtam, Mint ahogy fáj és öl e szó, mely tőle jő. WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Erzsébetünk! Mit hallok tőled? Mint csalhat így meg áldott szíved? E bűnöst büntetéstől félted, Ki téged rútul árult el? ERZSÉBET Mit bánom én! De ő, ó jaj! Elvenni vágytok égi üdvét! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Ó, nincs remény; hogy őt megváltsad, Már üdvöt úgysem érdemel! Csak átok az, mit érdemel! De sújtson rá az égnek átka! . E bűnös tűnjön innen el! ERZSÉBET El tőle, el! Bírái nem ti vagytok! Vérengzők! Vissza éles, gyilkos kard! Most hallja mind a tiszta szűz szavát! És általam az Ég szent szózatát! E szánalomra méltó bűnöst Egy démon lelke szállta meg. Ó, mért ne várjon ő is üdvöt, Ha bűnét bánva térne meg? Ti szóltok még, kik ölni vágytok? Az üdvösséghez más az út! Rá mért is szórna bárki átkot? Ha vétke van, csak engem sújt. Ó, nézzetek rám, tört virágra, Ki néki szántam éltemet, Énrám, ki őt lelkembe zártam, S most ujjongva tépte szívemet. Én kérem, én, ó ne vegyétek éltét, Bűnbánva ő is üdvöt nyer talán, Hit lángja gyógyít, visszaadja lelkét, Érte is halt Jézus a Golgotán! TANNHÄUSER (megtörten) Ó jaj! Én átkos éltem! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF Egy angyal szállt a bűnös földre És kihirdeté az Úr szavát! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Csak nézd, hagy érted hull a könnye, A bűntudat hadd járjon át! Csak nézzed őt! Éltére törsz, s ő könyörög, hogy mentsen, Éltére törsz, s ő érted esd, hogy mentsen, Kérése szent és néked éltet ád: Ily bűnre bár itt bűnbocsánat nincsen, Az angyal szólt, s e kard nem sújt le rád! ERZSÉBET Én kérem, én, én kérem drága éltét, A bűnt ha bánja, üdvöt nyerne tán, Én kérem, én, ó, hagyjátok meg éltét, A hit mely gyógyít, visszaadja lelkét, Érte is halt Jézusa Golgotán! A hit majd visszaadja lelkét, Érte is halt Jézusa Golgotán! Védd meg őt, ó, nagy Ég! TANNHÄUSER Hogy bűnös lelkem jóra váltsa, Egy drága angyalt küld az Ég, De őt e szörnyű vétkes vágyban Méltatlan szemmel néztem én! Ó, Te, Aki élsz a fényes mennyben, Üdvömre angyalt küldtél nékem el! Ó, el ne hagyj, mert lásd, a mélyben ott lenn, Őt balga ésszel nem ismertem fel! Ó, el ne hagyj, Uram, el ne hagyj! Lásd, a bűnben élve; én balga! nem ismertem fel! Uram, el ne hagyj! Ó, irgalom, mert én ott lenn a mélyben Őt balga ésszel nem ismertem fel! Ó, el ne hagyj, Uram, el ne hagyj! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Éltére törsz, ő esd, Éltére törsz; ő könyörög, hagy téged mentsen! Éltére törsz, ő mégis könyörg érted! Kérése szent és néked éltet ád, Kérése szent s megmenti véle élted! Bár ilyen bűnre bűnbocsánat nincsen, Irgalom számodra nincsen, Az angyal szólt s e kard nem sújt le rád! Az ilyen bűnre irgalom és bűnbocsánat nincs, Az angyal szólt, így rád nem sújt le kardom! Égi angyal szólt, s téged nem sújt le kardom! Az angyal szólt. ŐRGRÓF Mily szörnyű, ami történt, álnok gaztett! A jóság álarcával jött körünkbe ő, Kit bűnért Égnek átka sújt! Mi téged megvetünk, itt hely számodra nincsen! Véled ránk csak szenny és szégyen szállt, Zord éjre vált és félve néz reánk az Ég, Míg köztünk téged lát. A kárhozat hogy el ne érjen téged, Még nyitva áll egy út, Bár száműz ajkam, elmondom én, Rád hol vár még az üdv! Most gyűlnek vezeklésre készen Ájtatos szívű híveim, Már útra indult éltes része, Az ifjabb még a völgyben mind. Bár nincsen súlyos vétkük nékik, A szívük békét mégsem lel, Rómába mennek, szánva bűnük, S ott nyernek majd bocsánatot. WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Menj vélük vándorútra, S ha majdan célhoz érsz, Úgy térdelj porba hullva, S a lelked üdvét kérd! A bűnt bánva így járulj, Ott bűnbánattal járulj, Ott bűnöd bánva járulj Az égi trón elé! Ám téged itt ne lássunk, Míg ily nagy bűnben élsz! Bár bosszúm így nem ér el, Ha téged angyal véd, E kard kioltja élted, Vissza, ha bűnnel térsz! ERZSÉBET Csak vedd el éltem! Mert nékem már úgysem kell! TANNHÄUSER Ez égi angyal, kit gúnnyal néztem, Igen, kit én csak gúnnyal néztem, Ez égi angyal ma nékem üdvöt ád! IFJABB ZARÁNDOKOK (kar; a színfalak mögött) Az égi üdv szent napja kél, Ha súlyos bűnöm szánom én, És áldom azt, ki hitben él, Mert üdvöt nyer, míg hisz, remél. TANNHÄUSER Hív Róma! ERZSÉBET, WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK (kar) Hív Róma! HARMADIK FELVONÁS (Szín: mint az 1. felvonás 2. képe) WOLFRAM (a Szűzanya képe előtt térdelő Erzsébetet figyelve) Jól tudtam, itt találom érte esdve, Itt, ahol mindig látom, Hogyha egymagam ezt a bús, hervadó völgyet járom. A szívét marja kínok lángja, A gyógyulást a sírtól várja, Ó, érte esd nap, éjen át, Ó, szűzi lélek, nagy csodád! Csak egy zarándok érkezését várja, Jönnie kell már, hull az őszi lomb. Hogy bűntől tisztán tér-e vissza ő? Már csak ezt kérdi, még ezt várja. Nagy ég, ó add, hagy végre lássa! Bár szíve vérzik, míg csak él, Fájdalmát így tán bírja még. IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar; messziről, lassan közeledve) Ó, drága hon, szemem újra tekint át* s üdvre vár napod áldva megint hát, Már most nyugodj, vándorbotom, Mert nyerve van bocsánatom. ERZSÉBET (figyeli a dalt) Zarándok dal!... WOLFRAM Már ők azok! ERZSÉBET Jön már... WOLFRAM Ájtatos jámbor ének hirdeti azt, Hogy nincsen semmi vétkük. ERZSÉBET Megjöttek ők! Szent küldetésem, ó nagy Ég, Engedd, hogy még betöltsem híven! WOLFRAM Ó, Ég, adj erőt néki most S megváltja ő a bűnös lelkét! IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar) Az Úr kegyét bűnbánva nyertem én meg,* áldva légy, Uram. Ki bűnt bocsátsz, szívünkbe látsz, tenéked zeng dalom csupán, Int már felém az égi csodaképpen Fölnyílt az út a nagy Isten egébe, Már nem gyötör pokol, halál, Áldó dalom hozzád talál, Alleluja, alleluja, Míg élek én, mindörökké! (Elvonulnak) ERZSÉBET Ó, nincs közöttük ő! IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar; a színfalak mögött) Ó, drága hon, szemem újra tekint át... stb! ERZSÉBET Ó, drága szent szűz, kérve kérlek, Jöjj, szánj meg engem, nézz le rám! Lásd, porba hullva hívlak téged, Légy vélem, égi szűz anyám! Bűn terhe nyom, vedd rólam el, Bús lelkem vidd az égbe fel! Ha néha vétkes lázban égve A szívem tőled távol vitt, Gondolva átkos földi kéjre Még tűrtem bűnös álinait, Úgy kínok kínját mértem rája, Hogy szűnjék tőle vágyam lángja! Ha mindez meg nem váltja vétkem, Úgy égi Jóság, nézz le rám, Égi Jóság, nézz le rám, Lelkem hogy égbe már úgy érjen, Mint arra méltó szűzi lány! Irgalmas szíved kérem én, Ó, szánd meg őt, ki bűnben él! WOLFRAM Erzsébetem, hadd elkísérnem téged! ERZSÉBET (nemet int, majd lassan eltávozik a Wartburg irányában) WOLFRAM (játszani kezd a hárfáján) Mint síri árnyék, alkony száll a tájra, A völgyre hull zord néma sűrű fátyla! A lélek, melynek vágya szárnyat ád, Mint fáradt vándor jár az éjen át. De küld az ég, ó drága csillag, téged. Míg árad ránk lágy égi tiszta fényed, A vándor útján áldva gondol rád És bátran járja a bús éjszakát... Ó, drága alkonycsillagom, Mily jó, ha fényed láthatom! Kit szívem őriz vágytalan, óvjad az űrben ha átsuhan! Útjára nézz, vond égi fénybe, Mert ő, mint angyal száll az égbe! TANNHÄUSER (kopott, szakadozott zarándoköltözetben megjelenik) Itt szólt a hárfahang, Mily búsan csengett! Ó, ez nem tőle jött! WOLFRAM Szólj, ki vagy, vándor, Ki magad jársz az éjben? TANNHÄUSER Ki vagyok? Ismerlek téged jól! Wolfram vagy te, az édeshangú dalnok! WOLFRAM Henrik! Te? Mi hozott vissza téged hozzánk? Szólj! Még mertél bűnbocsánat nélkül Visszatérni újra eme földre? TANNHÄUSER Mért bánt a gond, te jámbor dalnok? Nem hívlak én sem téged, sem a többit. De mondd meg azt, a régi út hogy hol van? Az út, mit egykor könnyen leltem én. WOLFRAM És melyik út? TANNHÄUSER Az út szép Vénuszhoz! WOLFRAM Te szörnyeteg! Mondd, hogy beszélhetsz így?! Hát oda vágyol? TANNHÄUSER Mondd, hogy hol az út? WOLFRAM Ó, őrült! Borzalommal hallom ezt! Nos felelj! Még mindig bűnben élsz? TANNHÄUSER Hallgass, ne szólj! WOLFRAM Tán elkerülted Rómát? TANNHÄUSER Hallgass, ne kérdj! WOLFRAM Nem voltál ott? Szólj! Kérlek, válaszolj! TANNHÄUSER Rómában jártam én. WOLFRAM Nos szólj, hát mondjad el! Sorsüldözött, részvéttel nézlek, Szívből szánlak én! TANNHÄUSER Mit hallok, Wolfram? Nem gyűlölsz hát? Ó, mondd! WOLFRAM Én védtelek; míg szíved jónak hittem. De mondd, mily véget ért az út? TANNHÄUSER Hát jó! Nos halld, Te Wolfram, te tudj rólam mindent! (Leül; Wolfram melléje akar telepedni) El tőlem, el! A föld is, ahol állok, átokvert! Nos halld, Wolfram, nos halld! Bűnbánat űzött; Melyhez mérhető nagy még nem volt! Rómába mentem én. Egy drága angyal, ó... Megölte már a bűnt S az átkos gőgöt bennem, Csak őérette keltem útra, Az égi üdvöt kértem így, Hogy könnyét édesítsem újra, Mit egykor szíve értem sírt! Mit más csak alig bírt, Az útnak szörnyű nagy kínjait Mily könnyen tűrtem én! Míg más a rétek zöld palástján lépdelt, A lábam kő vagy tüske tépte fel, Ha szívük forrás hűs vizétől éledt, Nap izzó lángját szomjan tűrtem el. Ha mások halk imája égbe áradt, Utamra vért hullatott mély sebem, Szállást ha lelt és megpihent a fáradt, A hó és jég volt ágyam énnekem. És zárt szemekkel, hogy ne lássam zöldjét, Bolyongtam át Itália áldott földjét. Mi fájt, a lelkem minden kínját tűrtem, Hogy így ez angyal könnyét édesítsem! A célom Róma volt, az ős szent város, E bűnös szív csak égi üdvre vágyott. Hogy kél a nap, cseng víg harangok hangja, A légben árad égi tiszta ének, Ujjongva száll, sok szív repesve ontja Az áldást, s üdvöt hirdeté a népnek. Majd látom őt, kit Isten szólni rendelt, Ott kérve őt, a porba hullt a nép. Sok százezernyi tőle nyert kegyelmet És hálatelten újból égre néz. S ott álltam én, majd néki térdet hajtva, Önvádra nyílta vándor lázas ajka, Meggyónva mind sok régi súlyos vétkem, A vágyat, amely éltem átka lőn, S mi fogva tart, bilincsem törje széjjel, Térdelve ott zokogva kértem őt. És ő, kit kérlelék, így szólt: „Ha néked üdvöd volt a kéj, Ízlelted poklok mámorát, Ha éltél ott, hol Vénusz él, Úgy sújtson szörnyű átkom rád! Úgy, mint e bot kezemben itt Friss zöldre nem virul ki már, Úgy el nem múlnak bűneid, Megváltás téged már nem vár!" És földre hulltam én megsemmisülve, Ájultan fekve ott... Hogy ébredék, a téren senki, néma csend és éj, Még szállt nagy messziről a hálaének. Hogy gyűlöltem akkor én e dalt, Mi engem dőre átkos útra csalt, A borzadály szívemet járta át És fáradt lábam tőle meg sem állt! Csak arra visz, csak oda űz a vágy, Hol édes kéjt a forró mámor ád! Tehozzád, Vénusz, visszatérek, Hol üdvöt ad az égi kéj, Csak nálad jó s boldog az élet, Ott szálljon rám a bűvös éj! WOLFRAM Megállj, te átoksújtott! TANNHÄUSER Jöjj értem, jöjj! Ki tévelyegtem, WOLFRAM Megállj! TANNHÄUSER S ki rég oly könnyen leltem rád! WOLFRAM Te őrült! TANNHÄUSER A Föld üldöz és átkoz engem, Ám istenajkad mámort ád! WOLFRAM Ó tébolyult! Mért hívod őt? TANNHÄUSER Ah! Nem érzed, mily enyhe szellő? WOLFRAM Megállj! Csak vészt hoz rád e nő! TANNHÄUSER Hogy bódít e lágy illatfelhő! Úgye, szép vágyteli dallam! WOLFRAM Míg hallom, rémület fog el! TANNHÄUSER Látod a nimfák bódító táncát? Elő! Elő! Örömre fel! WOLFRAM Jaj! Átkos rút varázslat ez! Az alvilág vad táncba kezd! TANNHÄUSER A vágy most bennem újra ébred, Ha látom ezt a félhomályt. Mámoros lázban ég a vérem, A Vénuszhegy előttünk áll! (Megjelenik Vénusz) VÉNUSZ (Tannhäuserhez) Te hűtlen, mindig vártam rád! Száműz a föld, a nagyvilág? Tán még az ég is átkoz téged, S a mámort újra tőlem kéred? TANNHÄUSER Szép Vénusz, ó, bocsáss meg nékem, Csak ott, hol élsz, boldog e szív! WOLFRAM Sátáni hangok! Féljed, féljed, Ez átkos ének bűnre hív! VÉNUSZ Jöjj vissza, két karomba zárlak, A szívem néked megbocsát! Téged véghetetlen kéjre várlak, Csak visszajöjj, te jó barát! TANNHÄUSER Az ég, a föld elüldöz engem, Kárhozat lángja ég ma bennem! WOLFRAM Nagy Isten, szánva nézz le rá! Henrik! VÉNUSZ Ó jöjj! Légy nálam, míg csak élsz! WOLFRAM Egy szó, mely üdvöt ád... TANNHÄUSER (Wolframhoz) Bocsáss! Hagyj engemet! WOLFRAM Az üdv árasztja még rád égi fényét! VÉNUSZ Ó, jöjj! TANNHÄUSER Nem, Wolfram, nem! Hisz mennem kell! WOLFRAM Egy angyal adta érted éltét... TANNHÄUSER Hagyj el! VÉNUSZ Jöjj, ó, jöjj! WOLFRAM Már tiszta lelke égbe száll. VÉNUSZ Csak jöjj, csak jöjj! WOLFRAM Erzsébet vár! TANNHÄUSER Erzsébetem! WALTHER HEINRICH, BITEROLF, REINMAR, LOVAGOK (kar; a színfalak mögött) Szent lelke most a mennybe szállt És fáradt teste sírba tér. WOLFRAM Szent angyalod már Isten trónusán teérted esd! VÉNUSZ Jaj! Vége, vége! (Eltűnik) WOLFRAM Henrik, megváltott ő... (A Wartburg felől fáklyás temetési menet közeledik) WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, LOVAGOK (kar) Fájdalma égi üdvre vált, Teljesül mind, mit szíve kér! WOLFRAM (Tannhäuserhez) És hallod ezt a dalt? TANNHÄUSER Ó, hallom! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, LOVAGOK (kar) Szent tiszta lélek, áldva légy, Szent tiszta lélek, áldunk, A glória vár Isten színe előtt! Boldog a bűnös, kit angyal véd És fönn az égben várja őt! Boldog a bűnös, angyal várja őt! TANNHÄUSER Drága szent Erzsébetem, légy pártfogóm! (Meghal) IFJABB ZARÁNDOKOK (kar; hozzák a pápa kivirágzott pásztorbotját) Üdv! Üdv! Az Ég urának üdv! A bűnös földre áldást küld! A szent és áldott éjszakán Az Úr tett véle ily csodát: A pásztorbot ím újra hajt És friss zöld lombok nyílnak rajt, A bűn szívéhez el nem ér, Megváltott lelke újra él! Most zengje mind a nagyvilág, Csoda, mely néki üdvöt ád! Él fönn a mennyben, él az Úr, Az égi üdvhöz ő az út. WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK ÉS IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar) A mennybe száll minden megtisztult lélek... IFJABB ZARÁNDOKOK (kar) Alleluja! Alleluja! WALTHER, HEINRICH, WOLFRAM, BITEROLF, REINMAR, ŐRGRÓF, LOVAGOK ÉS IDŐSEBB ZARÁNDOKOK (kar) Ott boldogan, égi békében élnek! FORDÍTOTTA: ZÁVODSZKY ZOLTÁN